Miközben körbe néztem a sötétben felém közeledő emberekre lettem figyelmes. Két férfi és egy nő volt, akik felém közeledtek majd megálltak. Még fel nézni se mertem rájuk annyira félek tőlük, de hogy miért is félek azt nem tudom. Összeszedve magamat felnéztem rájuk, de nem mozdultam és a szemembe látszódott a félelem. A nő közelebb lépett hozzám és hirtelen közeledésére összerezzentem, mire ő csak kedvesen elmosolyodott és szorosan mellém lépett majd leguggolt hozzám. A hátánál az egyik férfi tett előre egy lépést, mire a nő hátra fordult és azt kérdezte tőle unottan, hogy mi baja lehetne majd gondoskodó pillantással fordult vissza hozzám. Megkérdezte tőlem gyengéden, hogy mi a nevem. Majd az egyik kezét megemelte és lassan a térdemre tette megnyugtatásul. Különös érzés fogott el hirtelen az érintéstől. A gyűrűm erejétől sokkal nagyobb erőt éreztem a nő érintésében, mintha nem is ember, hanem valami más lenne. De ha nem ember, akkor mi lehet ő?
-Daniel Preskott a nevem hölgyem.-Mondtam ki végre, amikor hang jött ki a torkomon. Nagyon megijedtem a nőtől. Mi lehet ő? Miért érzek erősebb erőt az érintésében? Nagyon gyorsan összeszedtem magamat már amennyire tudtam és közelebb hajoltam hozzá és a nő fülébe kezdtem el suttogni.-Mégis ön mi? Mert, hogy ön nem ember az biztos. Valami más hölgyem. Érzem magán, hogy nagyon erős.-Mondtam neki suttogva, bár az sem kizárt, hogy a két srác is hallotta a háttérben. Sosem találkoztam még olyannal, aki nem ember, de ha a nő nem ember, akkor a két férfi sem lehet az. Mégis mik ők? Végig néztem a két srácon elég alaposan. Majd hirtelen az egyik férfi azt mondta, hogy ötlete támadt. Felhúzta a nőt magához és szinte elég közel voltak egymáshoz. Éreztem, hogy nagyon erősek, de a nő közölük az erősebb. Valamivel többet tud, mint a másik kettő, de mivel? Ugyanaz a srác kezdett el hozzám beszélni, de én nem mehettek velük így. Meg amúgy sem emberek szóval nem vállalok kockáztatott arra, hogy megöljenek. Jelentőség teljesen nézett rám és én végig néztem rajta, de sikertelenül nem tudom megállapítani, hogy mi lehet.-Sajnálom én nem mehettek önökkel, a nagybátyám már vár otthon és vissza kellene hozzá mennem, mert már elég későre jár.-Lassan felálltam és elindultam messzebbre tőlük már elég messze járhattam, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki megfogja a kezemet majd maga felé fordít az a srác volt, aki eddig meg sem szólalt vagy legalábbis én nem halottam még beszélni.-Mit szeretne tőlem uram?-Tettem fel neki a kérdést mire ő elmondta, hogy Klausnak hívják majd elkezdett győzködni, hogy maradjak és ne menjek el, mert eltévedtem és nem tudom biztosan, hogy merre lehet vissza jutni. Igaza volt, mert sötétbe elég veszélyes egyedül mászkálni, de félek tőlük. Nem tudom, hogy mik ők és hogy mit is akarnak. Végül meggondoltam magamat.-Rendben uram vissza megyek önnel, mert teljesen igaza van. Eltévedtem és nem tudom azt sem, hogy merre kellene vissza mennem.-Majd vissza kísért a másik két személyhez és rájuk néztem.-Mégis önökkel megyek!-Mondtam nekik határozottan. Mégis mik lehetnek? Nem emberek, akkor mik? Talán jobb, ha nem is tudom meg, hogy mik ők valójából vagy csak én képzelődők és lehet, hogy csak emberek. Kicsit még mindig bennem volt a félelem, de nem is csodálom, hisz számomra ők idegenek teljesen. Egy kis távolságot tartva tőlük álltam ott és néztem őket. Vajon mit akarhatnak tőlem? Csak egy ember vagyok, aki éli az életét és elvesztette a szüleit. Miért kellett nekem eltévednem? Miért nem tudtam megtalálni a helyes utat? Most már késő, hisz három titokzatos idegennel találkoztam. Lehetséges, hogy megakarnak ölni, de az is lehet, hogy csak emberek és én láttok rémeket. Belevágok és legyen, aminek lennie kell.-Hölgyem és uraim indulhatnánk, ahova szeretek volna menni? Bocsánatot kérek az udvariatlanságomért, csak kissé már kezdek fázni és elég későre is jár.-Mondtam nekik teljesen őszintén, mert az esti szellő, ami fújni kezdett már tényleg hideg volt és egy száll pólóba igazán nem kellemes itt állni, egy helyben. Inkább lennék bent egy melegebb helyen, mint itt kint a hűvösben az éjszaka kellős közepén. Néztem őket és vártam, hogy miként reagálnak. Igazán elindulhatnánk már, mert itt fogok megfagyni, ha továbbra is itt állunk és nem mozdulunk semerre sem. Hülye voltam elindulni otthonról egy száll pólóban. A nagybátyám mondta, hogy vigyek magammal egy felsőt, de én nem hallgattam rá és így indultam el. Legközelebb meg fogadom a tanácsát, mert nem akarok még egyszer így járni. Mondjuk azt is mondta, hogy alaposan figyeljek oda és ne tévedjek el, de eltévedtem végül. Ez most már nem lényeges csak induljunk már el valamerre. Most már csak azt vártam, hogy mikor indulunk végre el.

Csakis hálás tudtam lenni, amiért Cassandra végül elfogadta a maghívásunkat és áthajózott hozzánk Európából. Bár feltételezhetően ez nem csak az én szívélyes invitálásomnak volt köszönhető. Tudtam jól, hogy Klaus is írt neki és azért van itt valójában, de igazán már nem számított. Tegnap, az érkezésének éjszakáján nagyon kellemesen töltöttünk együtt néhány órácskát és meg voltam elégedve a saját teljesítményemmel is. Habár szívesen töltöttem volna vele az egész éjszakát, de nem panaszkodok, hiszen még pár hétig velünk lesz, így alkalmam nyílik még rávenni, hogy egyszer maradjon egészen reggelig. Az estére kaszinózás volt tervben. Nekem nem igazán tetszett az ötlet, sokkal jobban szerettem, amikor otthon szórakozunk saját fajunk módjára. De Cassie fejébe vette és onnantól kezdve hajthatatlan. Ember legyen a talpán, aki le akarja őt valamiről beszélni. Ahogy a férfi, társasági élet egyik legjelentősebb színhelyén kártyáztunk, szivaroztunk és beszélgetés közben alaposan a pohár fenekére néztünk. Persze az én drága angyalom hamar becsiccsentett. Mulatságosnak találtam ebben az állapotában. Rengeteget beszélt és nevetgélt mindenen, én meg teljes áhítattal ittam minden szavát és lestem minden mozdulatát. Egyszer csak fogta magát és a hozzá legközelebb ülő ember nyakát megragadva belevájta a szemfogait ütőerébe és majdnem teljesen kiszívta. Nem foglalkoztatott különösebben a dolog, inkább csak jót nevetem rajta és kortyoltam a pezsgőmet. – Rendben van Cassandra, mára már eleget voltunk itt. Azt javaslom, térjünk vissza otthonunkba, ahol kellemesebben tudjuk eltölteni az este hátralévő részét. Rendben van angyalom? – Nem kellett sokáig győzködnöm szerencsére, pár perccel később már az utcákat róttuk. Cassie vidáman mögöttünk rohant, hogy behozza lemaradását, és mi Klaussal egyszerre kínáltuk neki karunkat, mire mindkettőnkbe belekapaszkodott. Egy percre eluralkodott rajtam a pánik, düh és féltékenység. A múltéjszaka után reménykedtem benne, hogy, hogy engem fog választani és nem a bátyámat. Nem akartam osztozkodni. El akartam kényeztetni, tenyerembe hordozni és nekiadni az egész világot. Bármit megadnék neki. De egyelőre csak egy kis mókával tudom szolgálni, amit már követelt is. Hangosan felnevettem. – Azt választasz, akit csak akarsz angyalom. – Felemeltem a kezét, hogy kézfejére egy apró csókot nyomhassak. Nem siettünk, emberi tempóban haladtunk és közösen élveztük a kellemes őszi estét. Nem volt se nem meleg, se nem hideg, bár nekünk oly mindegy volt. Ahogy az égre néztem a csillagok és a Hold sarlós alakja tisztán kivehető volt, egyetlen egy felhő sem zavarta meg a szemet gyönyörködtető látványt. Sokat néztem a csillagokat, mindig segítenek teljesen kikapcsolni, és olyankor elmélázok, hogy hány és hány száz éven át csodálhatom még az égi tüneményeket, és hogy mennyit változott, és még mennyit fog változni a világ a létezésem alatt. Akkor tértem ismét a valóságba, amikor befordultunk egy kis utcába ahol különös hangokra lettem figyelmes. Ág reccsen, léptek koppannak, tompa puffanás, gyorsabb ritmusú, de halkabb püfölés. A fiút ülve találtuk szedett-vedett rongyokban, egyedül, ijedtséggel a szemében. Nem is csodálom, hogy megrémült tőlünk, hiszen vad idegen emberek voltunk a számára, akik az éjszaka közepén sétálgatnak bortól és pezsgőtől mámoros állapotban. Ha még tudná, hogy ráadásul vámpírok vagyunk… nem irigylem. Cassie elengedett mindkettőnket és előre mutatva lépett egyet, majd kijelentette, hogy ő kell neki. Leguggolt a fiú mellé és a nevét kérdezte. Én abban a pillanatban, már szinte automatikusan védelmére siettem volna és egy lépést tettem előre, amire a válasz, csak egy „mi bajom lehetne” lett. Nik lépett mellém és fülembe kezdett suttogni. Figyeltem szavaira, de tekintetem egy percre sem venném le Cassandráról. A bátyám állítása szerint ismeri a fiút, vagy legalábbis a családját, akik régen valami szívességet tettek neki és nem akarja, hogy meghalljon. Cassie viszont játszani akart az új szerzeménnyel, ezt a kis örömöt tőle sem vehettem el, és ezért inkább más módszerekhez folyamodtam. – Lenne egy ötletem! – Mondtam ki hangosan és elléptem fivéremtől, megragadtam Cassie kezét és felhúztam magamhoz. Szembe került velem, méghozzá nagyon közel és egyik kezét a mellkasomon nyugtatta én pedig átfogtam a derekát és úgy folytattam a mondandómat. – Úgy látom, hogy rendesen eltévedt, uram. Tennék egy javaslatot: Mit szólna, ha meghívnánk magunkhoz, ahol rendbe tudná tenni magát és természetesen segítünk a hazajutásban is. - Jelentőségteljesen ránéztem és vártam, hogy miként reagál. Cassienek nagyon tetszett az ötlet és örömében tapsolni kezdett míg Nik csak kérdően nézett rám. - Nos?

Testvéreim és én úgy döntöttünk, hogy Amerikába jövünk vissza, ezért a lehető leghamarabb el is indultunk és olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettük, hogy már meg is érkeztünk. Felajánlottak számunkra egy házat, amelyet megigézéssel értem el egy előkelőbb körökben mozgó embertől. Még az nap elmentünk a házba és berendezkedtünk magunknak megfelelően, ezek után mindenki ment arra, ahol épp dolga akadt.
Sétálni mentem az utcára és visszaemlékeztem a régi dolgokra. Mielőtt vámpír lettem, Elijah megtanított kardot forgatni, amit azóta is nagyon szeretek. Halottam, hogy embereket toboroznak a csatába és én kapva kaptam az alkalmon, hogy tovább gyakorolhassam a kardforgatást, ezért beálltam a többi ember közé és jelentkeztem. Ebben a természetes ölés is benne volt. Én sebezhetetlen voltam nem úgy, mint a többi halandó. Más a kincsekért ment oda, nekem pedig jól jött, az ingyen vér. Este amikor már mindenki aludt, én olyankor mindig kimentem a csata térre vért szívni. Nem tudtam uralkodni az ösztöneimen és folyton a csatákban megigéztem mindenkit, hogy ne emlékezzenek arra, ha vérszívás közben megláttak engem. Úgy gondoltam, ez így túl macerás. Kigondoltam azt, milyen lenne, ha nem vennék levegőt a csata közben, vagy kikapcsolnám az érzéseimet. Az érzék kikapcsolásra is nem rég jöttem rá. Úgy gondoltam, akkor válhattok sikeressé, ha élesben is tesztelem, és rögtön egy csatával is indítottam, amelyben kipróbáltam magamat.
Egy kis idővel később, mikor már jó pár nap eltelt, Kol meghívta Cassandrat egy meghívóval. A tegnap érkezett és ma meg is jelent nálunk, mert meghívtam és hármasban mentünk szórakozni, Kol, Cassandra és én. Elmentünk egy kaszinóba, ahova csak férfiak léphettek be, de mi bevittük Cassiet is magunkkal és könnyedén megigéztük a jelen lévő férfiakat, hogy felejtsék el, hogy egy nő lépett be ide, így kellemesen iszogatunk és szivaroztunk egymás társaságában. Cassie túl sokat ívott, ezért becsiccsentett és ezt mi Kollal élveztük is nagyon. Mindketten csipkelődni kezdtünk vele, amit ő élvezet is.
-Muszáj volt neked ennyit innod? Nézd meg mi lett a vége azt sem tudod, hogy hol vagyunk!-Nevetem miközben figyeltem őket.-Jobban jársz, ha ülsz és fel sem állsz onnan már!-Mondtam neki. Hirtelen a közelében ülő férfi nyakából kezdte a vért szívni. Kol és én csak nevetünk a hirtelen jött vérszomján, Kol azt tanácsolta, hogy menjünk haza és el is indultunk, hogy otthon folytassuk az esténket. Azt mondta Cassie mikor az utcára értünk, hogy van egy feltétele. Kissé lemaradt mögöttünk majd futhatott utánunk egy kicsikét. Majd amikor visszaért Kol és én is felajánlottuk a karunkat és ő mindkettőnkébe belekarolt, így sétáltunk az éjszakában. Cassie feltétele egy harapni való szerzése volt, amely neki kell. Hangosan nevettünk Kollal, Cassie mohóságán majd Kol megígérte neki, hogy úgy lesz és bárkit választhat, akit csak akar. Feltéve, ha valakit találunk is itt erre fele.-Cassie, amikor be vagy csiccsentve szerintem, akkor te nem vagy magadnál. Olyankor nem vagy tudatában annak, amit csinálsz és ez nem is baj.-Nevetett Cassie és a karomba is bele csípett. Cassie azt mondta, hogy jaj, ne már. Azt is hozzá tette, hogy fiúk, olyan ritkán látjuk egymást, legalább ilyenkor élvezzük ki. A város elhagyatott része felé kezdtünk el sétálni. Az egyik utcában valami reccsenést halottunk, ezért a hang forrását keresve léptünk a kihalt sikátorba. Fareccsenés, esés, leporolás majd visszaült a fiú. Közelebb mentünk hozzá és megnéztük alaposan. Valami igazán megfogott a srácban, valami túlságosan is. Cassie kijelentette, hogy őt akarja majd mindkettőnk kezét elengedte egyszerre és igen meg is lepődtünk Kollal. Cassie a fiúhoz ment elég közel, mi csak mögötte Kollal meglepetten álltunk. Kol előre tett egy lépést, de ekkor Cassie a fejét Kol felé fordította és kissé unottan az kérdezte Koltól, hogy mi baja lehetne majd újra a fiúhoz fordult és azzal foglalkozott. Az öcsémet visszahúztam magamhoz és a füléhez hajoltam úgy suttogtam bele nagyon halkan fülébe.-Hagyjad őket, ha Cassie őt akarja, akkor legyen. Úgy is csak tápláléknak nézi. Ne avatkozz bele fivérem! Cassienek nem lehet semmi baja, hisz az csak egy ember.-Végig néztem a fiún és elég szimpatikusnak tűnt, így első látásra és különleges érzés fogott el vele kapcsolatban.-Valami van a fiúban, valami különleges. Éreztem rajta valami különlegességet.-Suttogtam Kol fülébe, mert nem akartam, hogy hallják Cassiék és úgy tűnt meg sem hallották. A fiú végig nézett rajtunk és látszott a szemében a félelem, akkor vettem csak észre a kezén valamit. Egy gyűrű volt a ujján és számomra elég érdekes volt, hisz ismertem azt a gyűrűt és az csak Preskottnál lehet, mert ismertem egy Preskott férfit még jó pár évvel ezelőtt, amikor itt jártam. Akkor mesélt nekem a gyűrűről, a fiáról, a feleségéről és elég sokat segített nekem, amit nem tudtam neki meghálálni eléggé, mert meghalt a férfi és a felesége is. A fiúról nem gondoltam, hogy még életben van.-Kol..-Suttogtam kicsit feszülten oda neki.-Ez a fiú szerintem egy Preskott. Nem kellene megölni, mert az apja elég sokat segített nekem akkoriban és hálával tartozom neki. Meghalt ő is és a felesége is, ezért nem tudtam neki meghálálni eléggé, de nem kéne az egyetlen életben maradt fiát megölni. Látod ott rajta azt a gyűrűt?-Kérdeztem Koltól majd tovább folytattam.-Arról ismerem fel, mert az a gyűrű csak a Preskottok birtokában lehet. Nagyon nem szeretném ha meghalna. Ugye megértesz engem?-Suttogtam végig és reméltem nem hallották Cassiék, de nem úgy látszott, mint akik hallják.

Már megbántam, hogy akár csak a gondolat is felmerült bennem, hogy kihagyom a mostani látogatást és visszautasítani Kol meghívását. Amerikába jöttek vissza, amit nem értettem soha, hiszen még csak most kezdték el a gyarmatosítást és a városok alapítását. Olyan fiatal volt még az itteni kultúra és társasági élet, hogy el sem tudtam képzelni, hogy mit tudnak csinálni ezen a kontinensen. De olyan szép és kedves meghívó levelet kaptam Koltól, hogy nem volt szívem visszautasítani az ajánlatot. És természetesen a lehetőséget sem szalaszthattam el, hogy újra lássam Niklaust és esetleg közelebb kerüljek hozzá. Amikor megérkeztem New York városába elámultam, hogy milyen nagymértékben tudták átvenni az angol kultúra darabjait. Mintha valóban a szigetországba látogattam volna. Bár a hajóút kissé hosszabbnak és bizonyult. Szokás szerint megint Kollal és Nikkel hármasban mentünk el szórakozni, ugyanis Rebekah még mindig – vagy már megint – dühös rám és jobbnak látja hogy ha kerüljük egymás társaságát. Őszintén szólva nagyon is díjaztam az ötletet és egy percig sem nehezteltem rá emiatt. Elmentünk egy kaszinóba, ahová engem is bevittek, ami nagyon nagy illetlenség volt tőlünk, de miért szabna gátat saját magának bárki a szórakozás terén, az aki bármikor bármit megtehet, amit csak megkíván. Könnyedén megigéztük a jelenlévő férfiakat, hogy ne emlékezzenek arra, hogy egy nő lépte át féltett szentélyük küszöbét, így kellemesen tudtunk italozni és szivarozni egymás társaságában. Azt hiszem sok volt a pezsgő, ugyanis elég rendesen becsiccsentettem és ezt a fiúk nagyon élvezték is. Mindketten csipkelődtek velem és én élveztem, hogy a figyelem középpontjában lehetek megint. Éreztem a maró éhséget a torkomban, ezért nem is fogtam magam vissza a hozzám legközelebb ülő szivarozó, pezsgőző férfi nyakát kaptam és vérét kezdtem szívni. Kol és Klaus csak nevetett hirtelen jött vérszomjamon, de végül Kol tanácsára hazafele indultunk, hogy otthon folytassuk a mi kis görbe esténket. – Rendben van, de van egy feltételem fiúk. – Mondtam már az utcára érve. Kicsit lemaradtam mögöttük, mert össze kellett szednem magam és megigazítanom a ruházatom és megtörölni arcomat, ezért utánuk kellett futnom kicsit. De ezzel legalább lehetőségem nyílt arra, hogy közéjük érve mindkettejük felajánlják a karjukat és én mohó karoltam át mindkettőjüket. Így sétáltunk a sötét utcákon keresztül. – Csak akkor vagyok hajlandó hazamenni veletek, ha szerzünk út közben valami harapnivalót. – Hangosan nevettek mohóságomon, de végül Kol megemelte a kezemet és egy csókot nyomott kezemre és megígérte, hogy úgy lesz és, hogy azt választok, akit csak akarok. Hogy kit választok? Ezen el is töprengtem. Tegnap, amikor megérkeztem Kol nagyon… kellemes meglepetéssel fogadott engem a hálószobájában. Igazán lehengerlő volt, amit alakított. Viszont Klaus temperamentuma és kifinomultsága még inkább vonzott. Ő hívott el ma is magával. Szerettem, hogy modern gondolkodású és nem ellenezte, hogy egy magamfajta nő járjon a férfiak uralta társasági helyen. Nem tudtam és nem is akartam választani. De ezt nem adtam volna a tudomásukra. Kol iránt érzett fizikai vonzalom majdnem olyan erős volt, mint Klaus iránti szenvedélyem. Nehéz helyzet, de ameddig mind a ketten a kedvemre vannak, kiélvezem a helyzetet. – Felnevettem és belecsíptem Nik karjába, amikor felhozta, hogy szerinte milyen vagyok, amikor be vagyok csiccsentve. – Jaj, ne már! Fiúk, olyan ritkán látjuk egymást, legalább ilyenkor élvezzük ki! – Mondtam hangosan nevetés közben és hallgattam utána Kol kedves szavait. A város egy elhagyatott része felé kezdtünk el sétálni, hátha szerencsével járunk és valami finom falatra találunk. Az egyik utcában valami reccsenést hallottunk, ezért a zaj forrását keresve léptünk a kihaltnak tűnő sötét sikátorba. Egy fiú okozta zajt egy fa reccsenése, zuhanás a porba, leporolta magát, majd visszaült. Ha nem lennének kivalló érzékeink mindezt elfedte volna az éjszaka homálya. Közelebb mentünk hozzá, hogy még jobban megnézhessük magunknak és a látványban nem csalódtam. Bár a mellettem álló két férfi az akihez valóban vonzódtam, de ez a fiúcska, roppant kellemes jelenségnek bizonyult. Világosbarna haj, kék szemek, izmos test. A ruházatán kívül minden tökéletes volt. Csak azok a piszkos holmik tették tönkre az összképet, de hamarosan ezt a problémát is meg fogom oldani. – Őt akarom. – Engedtem el mindkettőjüket egyszerre, amire mind a ketten meg is lepődtek. Teljesen lázba jöttem a fiú láttára és közelebb léptem hozzá. Hirtelen közeledésemre összerezzent, mire én csak kedvesen elmosolyodtam és egészen szorosan mellé léptem. A fiúk meglepetten álltak mögöttem, amikor leguggoltam a fiúhoz, Kol tett egy lépést előre, mintha a védelmemre akart volna kelni, de én csak gyorsan hátra fordítottam a fejemet. – Mi bajom lehetne? – Kérdeztem tőle kissé unott hangon, majd gondoskodó pillantással arcomon fordultam vissza a sötétben kuporgó fiúhoz. – Mi a neved? – Kérdeztem tőle gyengéden és egyik kezemet lassan megemelve a térdére tettem megnyugtatásául. Most hogy közelebb kerültem hozzá, éreztem illatát és szívének gyors ütemre verését hallgattam. Szinte éreztem számban vérének édes zamatát és a gondolatot, hogy elfojtsam, beszippantottam alsó ajkam és úgy vártam válaszát.

Kinéztem az ablakon és a nagybátyámat vártam, hogy jöjjön haza, kint nem láttam senkit sem. Csendes, hűvös éjszaka volt és mintha kihalt volna a környék. Egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntöttem, hogy kimegyek a házból és szét nézzek egy kicsit. Elindultam kifelé majd amikor kiértem az ajtót bezártam magam után. A ház mögötti nagy földünk felé vettem az irányt, elég lassú tempóban, egyáltalán nem siettem. Miközben sétáltam azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehet a nagybátyám és miért nem jött még haza. Ilyenkor már rég itthon szokott lenni és mesél nekem az életéről. Arról, hogy miket élt át és mi történt vele. Apámként szeretem, de a szüleim elvesztését nem tudta pótolni és nem is fogja soha. Szinte a szüleim halálára gondolva, hirtelen fájdalom járta át az egész testemet. Közben a hűvös esti szellő fújt bele a hajamba és éreztem a bőrömön a hideget, egyből libabőrös lettem, de mégis nagyon kellemes érzés volt. A végtelenségnek tűnő hosszú földünkhöz értem majd megálltam a hátamnál hangos lépteket halottam és hirtelen megfordultam. A nagybátyám közelített felém és kezében szorongatott valamit, de nem tudtam megállapítani, hogy mi lehet a kezében.
-Már vártalak.-Szólaltam meg, megtörve ezzel a csendet.-Gondoltam ki jövők egy kicsikét gondolkozni, mert te nem voltál még itthon. Azt mondtad a tegnap, hogy mesélsz nekem ma egy történetet. Kíváncsian várom már nagybátyám, hogy mi lesz az.-Néztem a szemébe végig és nem vettem le egy percre se róla a tekintettemet. Közelebb léptem hozzá és ezzel szüntettem a köztünk lévő nagy távolságot. Már egész közel voltam hozzá és megfogtam a vállát.-Mi az ott a kezedben?-Kérdeztem tőle.
-Dan úgy tekintek rád, mint a fiamra. Tudod, hogy sosem volt családom rajtad kívül. Mivel 17 éves vagy, ezért oda kell neked, hogy adjak valamit és ezzel egy történet is jár. Amit most kapsz tőlem az egy gyűrű. Húzd fel az ujjadra lássam és azután folytatom tovább.-Majd a kezembe adta a gyűrűt. Végig néztem a gyűrűt majd felhúztam az ujjamra és ő folytatta.-Szóval.. Ez a szüleid utáni örökség, ami rád maradt! Sose húzd majd le ezt a gyűrűd az ujjadról! Bármi történjen maradjon az ujjadon! Megértetted?-Tette fel nekem a kérdést.
-Persze nagybátyám megértettem és mi ennek a gyűrűnek a története?-Néztem még mindig a szemébe.
-Fiam ez a gyűrű egy nagyon régi tárgy, mely a Preskott családban öröklődik már elég régóta, most te veszed át ezt a gyűrűt és ezzel megőrződ eztet! Figyelj arra nagyon jól, amit most mondok! Nagyon nagy erővel bír a gyűrű. Fedezd fel az erejét, mert én erről nem beszélhettek! Ez egy próba tétel, hogy megfelelsz-e Preskottnak vagy sem!-Majd elindult és el is tűnt az éjszakában. Nem tudtam utána menni, valami miatt a földbe gyökerezett a lábam és képtelen voltam mozdulni. Egy órával később bementem a házba és lefeküdtem aludni..
Másnap újult erővel ébredtem fel, miután minden dolgomat elintéztem otthon, a barátaimhoz mentem. Nagyon sok barátom volt és szinte ennek örültem, amikor csak tudtam velük voltam és ha kellett esti programokon is részt vettem, már ha a nagybátyám el is engedett. Estére programot terveztünk be, megbeszéltük, hogy egy elhagyatott helyre megyünk és ott a sötétben kipróbáljuk, hogy ki fél és ki nem. Belement mindenki és nevetgélve beszéltünk azokról a dolgokról, amivel a sötétben ijesztgetni lehet. Volt, amikor megijedtünk a mesélt dolgokon és volt amikor nagyokat nevettünk. Pár óra elteltével mindenki ment a saját dolgára, én az estére készülődtem lélekben és reméltem, hogy nem fogok megijedni. Tudtam, hogy hova kell menni, mert elmagyarázták, csak majd el ne tévedjek.
Később.. Este 8-kor elkérezkedtem a nagybátyámtól és ő el is engedett furcsa módon. Nem számítottam arra, hogy elfog engedni, de örülök, hogy megtette. Végül is ez számít. El is indultam a hely felé, de végül eltévedtem. Nagyon jó, elmagyarázzák merre kell menni és eltévedek, én is tudok igazán alkotni. Ilyen hülye, hogy lehettek? Sétáltam majd meguntam és egy nagyon kihalt helyen álltam meg. Leültem a koszos földre és egy pókhálós deszkának dőltem, mit sem foglalkozva azzal, hogy nem tiszta. Már elég későre járhatott az idő és vissza is kellene indulnom, de nem indultam csak ültem. Hirtelen valamelyik irányból hangos beszélgetésre lettem figyelmes, a sötétben szinte alig láttam valamit, így nem tudtam kivenni, hogy merről jönnek.
Ültem a földön, mint egy mozdulatlan tárgy és hallgattam a beszélgetésüket. Hirtelen reccsent a hátamnál egy hangosat a deszka. Vajon meghallották eztet? Remélem, hogy nem. Nem akarom, hogy bántsanak vagy hogy megöljenek. Nem akarom, hogy észre vegyenek. Felálltam, hogy elindulok valamerre és már léptem is pár lépést mikor hirtelen hanyatt estem előre, mert a lábam megbotlott egy farönkben. Na ez meg, hogy kerül ide? A por a földről a számba ment és már tiszta koszos is voltam. Ne már, hogy tényleg ilyen bamba vagyok! Ezt már tutira észre vették vagy hallották. Mit csináljak? Felálltam a földről és leporoltam magamat majd visszaültem a helyemre. Na én innen nem mozdulok sehova az már biztos. Kik lehetnek itt és mégis mit csinálnak itt késő éjszaka erre? Nem tudtam rá a választ. Csak vártam csendben és a kissé féltem. Egyre gyorsabban lélegeztem és a szívem is egyre jobban vert. Mi van velem? Csak nem félek tőlük? Az nem lehet. Lehet, hogy csak nagyon szegény emberek, akik itt éjszakáznak vagy csak eltévedt emberek, mint én. Néztem a sötétben folyamatosan körbe és vártam, hogy mikor jönnek elém.