» Folyosók Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
» Udvar Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
Word Count
how much did you write?
Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk. A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott. A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.
A Mystic grillbe nem azért jöttem, hogy eligyam a megmaradt agyamat is, hanem, hogy elengedjek, csak egy valami körül forogjanak a gondolataim és nyugtom legyen. Lehet nem a legjobb döntés volt ez a hely, hiszen itt mindig nagy a nyüzsgés.
Ez most sem volt máshogy, állandó beszélgetés volt, a zene igen hangosan szólt és nem tudtam koncentrálni. A whiskymet sem tudtam inni, annyira beleakartam merülni az írásba, így a fél pohár ital még mellettem volt, mikor nekifogtam a blogomnak. A zajban még a billentyűk leütését sem hallottam, ami nálam igen hangos, mert eléggé odanyomom az ujjaim és gyorsan írok. Mikor David nálam alszik mindig kiakad azon, hogy nem tud tőlem aludni olyan hangosan gépelek. Ha ezt más mondaná, megmondanám neki, hogy ott a kanapé, azon is lehet aludni és nem is kényelmetlen, de neki nem mondom. Miatta abbahagyom az írást és inkább leülök mellé, vagy be is fekszem, attól függ mennyire vagyunk álmosak mindketten. Nem kell félreérteni, semmi sem történik köztünk, sosem történt, csak alszunk egymás mellett. Reggel nem egymás karjaiban ébredünk, még akkor sem, ha én egy párszor eljátszottam már annak a gondolatával.
Néha fel-fel nézve a laptopom képernyőjéből, láttam, hogy egy lány leül mellém és egy helyes vörös sráctól kér kávét és fánkot. Jó ízlése van, mindkettő finom és szeretem is őket. Kedves lánynak tűnt, és, hogy ezt honnan tudom csak ennyiből? Onnan, hogy ráborítottam a poharam tartalmát és nem üvöltötte le a fejemet, vagy tépte le a helyéről, pedig már találkoztam ilyennel, nem is egyszer. Megjegyzésére, csak egy kis mosoly kúszik ajkaimra, majd azért meg is szólalok, nem vagyok én néma. -Pedig ez egy igen jó felső.-mondtam végül, mert nekem igenis tetszett a felsője, meg a stílusa is a lánynak. -Örvendek Kayla, én Evelyn vagyok.-mondtam neki kezemet nyújtva, így azok után, hogy leöntöttem. -Mi hozott ebbe az unalmas városba?-kérdezem tőle, hogy beszélgetést kezdeményezzek, hiszen nem véletlen, hogy őt öntöttem le, mert nem hiszek a véletlenekben.
Több mint 4 óráig ültem a kocsimban hallgatva közben a rádiót . Bevallom nem volt valami jó az agykeringésemnek ,de ez akkor is jobb mint New Orleans zajos utcáin kóborolni éjt nap alátéve. Amikor kiszálltam a kocsimból rögtön éreztem azt a régi jó kisvárosi levegő frissítő leheletét.Egy kicsit álltam ott a parkolóban , majd elindultam , hogy igyak valamit.Úgy 5 perc elteltével megláttam a Mystic grillt . Nem is haboztam gyorsan elindultam hát a bárhoz. Mikor beértem az ajtón rögtön célba vettem a bárpúltott ahol helyett foglaltam egy lány mellett aki a laptopját fürkészte.
Egy helyes vörös fiú megkérdezte tőlem , hogy mit szeretnék. -Egy kávé és 2 fánk jó lenne-Válaszoltam mosolyogva.A mellettem ülő lány éppen készült felállni mikor a laptopja lecsukása közben egyenesen rám esett a pohara. -Nem semmi baj . Amúgy sem kedveltem túlzottan ezt a pólót-Próbáltam közben felitatni a zsebkendővel . -Figyelj semmi baj , máskor is megesett már velem.-Nyugtattam az ideges lányt.-A nevem Kayla ,téged , hogy hívnak?
Evelyn Maroon
Take care, cuz' I'm a(n)...
Human
» lakhely : ♪ mystic 'f*cking' falls » foglalkozás : ♪ live my life » avatar : ♪ luanna perez
Este semmi kedvem sem volt otthon mereszteni a seggemet, így fogtam magam, a laptopomat és elindultam sétálni. Fogalmam sem volt, hova és miért megyek, de az biztos volt, hogy valami helyre, ahol van wifi, és kávé, vagy valami erősebb, az már mindegy, hogy mi. A kedvenc helyemre indultam, de az zárva volt. Miért nincs nyitva egy kávézó vasárnap 6-kor? Az még nem is olyan késő. És mi van, ha egy vámpír akar betérni, hiszen az csak este tud kijönni.
Oké, ezzel nem illik poénkodni, főleg, hogy tényleg vannak vámpírok. Néha elég ijesztő, és rossz belegondolni, hogy tényleg léteznek ilyen emberek. Mindig is akartam találkozni egy párral, de mikor David beszél róluk, akkor annyi ijesztőnek találom a gondolatot is, hogy ilyen emberekkel élek egy városban. Nem találkoztam még egyel sem, és nem is ismerném fel őket, ami a legrosszabb az egészben, hiszen ki tudja mit akar tőlem. Azért a véremre még nekem is szükségem van.
Feladtam végül, már nem kerestem kávézót, hanem betértem a Mystic Grill-be, hiszen ott is lehet kávézni, ha nagyon azt akarok. Lassan besétáltam és leültem a pulthoz, majd egy helyes kék szemű srác megkérdezte mit kérek. -Egy whiskey-t kérek.-nem a kedvencem, de mikor a blogomat írom, sokat segít. Teljesen el tudja vonni a figyelmem mindenről és csak az írásra koncentrálok. Mikor megkapom, a felét meg is iszom, és neki esek az írásnak, nem is foglalkozva azzal, hogy ki van és merre, csak gépeltem nagyon, nagyon gyorsan. Mikor egy rész végére értem feltűnt, hogy már valaki ül mellettem, de úgy voltam, hogy nem szólok neki, pedig egy kedves lánynak tűnt, de mindegy, nem állok le csak úgy beszélgetni az emberekkel. Kezdett zavarni a csend és, hogy csak mellettem ücsörög, de nem tudtam, hogy kezdhetnék neki a beszélgetésnek, az viszont elég jó ürügy volt, hogy ahogy lecsuktam a laptopom, lelöktem a poharam. -Ne haragudj. Jézusom, nagyon sajnálom. Tessék próbáld ezzel felitatni.-zsepit adtam át neki, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, mert tényleg szégyelltem magam és vörös is lettem, nagyon is.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Kedd Május 06, 2014 12:46 am
For Caroline Forbes
♦♦♦
You're out of your mind, blondie!
Ha nem tudtam volna az elejétől, hogy ő ilyen, szeret ugráltatni másokat, parancsokat osztogatni, de ha valaki neki próbálja megmondani, mit tegyen, meg se hallja, meglepődtem volna a viselkedésén. Fejjel fut a falnak, ha túl kemény, és áttörhetetlen számára, akkor sem hátrál meg. Nem véletlen, hogy most sem tudta megfékezni magát, és csaknem magával sodort mindannyiunkat. Talán sem csak Elena miatt nem szálltam le róla. Talán csak azért, mert ha én tettem bármi rosszat, rögtön a torkomnak akart esni, és elhitetni Elenával, hogy én rossz vagyok, nem neki való. Talán csak az orra alá akarom dörgölni, hogy most ő hibázott, és bármit is tesz, Elena nem dől majd be annak a mesének, hogy én vagyok a nagy csúnya vámpír, akkor sem, ha leállítottam a barátnőjét, és nem szálltam le róla. Végtére is, most ő volt az, aki alól kicsúszott a talaj, pont úgy, mint kezei közül az irányítás. - Most arra gondolsz, mikor manipuláltalak, kihasználtalak, aztán kedvem szerint töröltem az emlékeid? Nem, Caroline, már nem vagyunk "olyan közeli viszonyban, mint akkor"! - Idéztem őt, és a lehető legbosszantóbb nézésemmel illettem. Kezdett betelni az a bizonyos pohár, nem bírtam elviselni ezt a kioktatást, amit akkor kapok tőle, mikor valójában azon kívül, hogy észhez akarom téríteni, semmit sem követtem el. Abban azonban biztos voltam, hogy ha Stefan próbálná rávezetni a hibájára, jó pofát vágna hozzá, és nem tiltakozna. Bár ahogy az öcsémet és a szokásait ismervén, másképp állt volna a dolgokhoz, és talán még meg is dicséri a lányt, hogy jól csinálta, legalább nem rendezett vérfürdőt, a fickó pedig élve megúszta. Nos, lássuk csak... én nem Stefan vagyok! A módszereim talán sajátosak, és durvábbak, de egy fiatal vámpírral úgy kell bánni, mint egy gyerekkel. Ha rosszat csinál, megszidod, és elmagyarázod neki, mit hogyan kéne. A magam módján én is ezt tettem, de dacból mintha meg sem hallotta volna. Mint már mondtam, roppant dühítő. - Ó, tényleg? Pont úgy hagyod itt, mint az előbb? Remek, alig várom a drámai kis sorozatod folytatását! Mikor jelenik meg az új rész? - Kérdeztem gúnyosan, oldalra billentett fejjel, aztán vetettem egy keserű pillantást a bárpulton hagyott teli kupica felé. Határozottan kijelenthettem, hogy szívesebben ücsörögnék még itt a Grillben, és innék a sikeremre, de fontosabb volt, hogy helyretegyem a szöszit, és megtanítsam kontrollálni az indulatait. Végtére is, boldogan ült le elfogyasztani az ételt, nem volt rossz hangulatában, még arra sem foghatta, mitől durrant el az agya? Ilyet még én se sűrűn követek el teljes nyugalmi állapotomban, és jó kedélyemben. Tényleg nem értettem, mit miért csinál. Nyilvánvalóan alkalmi süket, vagy csak szelektív a hallása. Meghallja a csendet, figyel rám, amikor nem mondok semmit, és föl van háborodva hallgatásomért, de ha fontos információkat próbálok a csökött kis agyába tuszkolni, elfordul, és úgy tesz, mintha itt sem lennék, egyenesen átnéz rajtam. Nem feleltem semmit, összeszűkült szemekkel, enyhe mosollyal figyeltem, amint távozik, és a fejemben már kész is volt a terv. Szavai még a fülemben csengtek; "Legközelebb majd...". Nem Engedhettem, hogy legyen legközelebb, vagy ha lesz is, teljesen másképp fog zajlani. Mikor a kilincsre tette a kezét, megragadtam a vállát, csak hogy tudja, ott vagyok mögötte, majd el is engedtem, és a résnyire nyitott ajtót vámpírsebességemnek köszönhetően extra gyorsan nyitottam ki, megragadtam a lányt, és eltűntem vele mindenki szeme elől. Mielőtt Matt odakapta volna a fejét, az ajtó már becsapódott, a lányt pedig nekiszegeztem, éppen csak egy pillanatra, hogy megelőzhessem, és előtte érjek oda a parkolóba. Tudtam, merre kell mennem, hol van árnyék, hol bújhatok meg a félhomályban, míg valószínűleg a lány egyenesen az autójához akart igyekezni, lassú, emberi tempóban, hiszen az utat odáig verőfényes napsütés kísérte. Ha szerencsém van, nem fog kockáztatni. Kihasználva ezt a tény, egy sötétkék, régebbi típusú autót céloztam meg, az éppen beszállni készülő fickót pedig az pólója hátuljánál fogva ragadtam meg, egy kisebb csattanással a motorháztetőre hajítottam, és torkához szegezett kézzel, mélyen a szemébe néztem. - Még nem hagyhatod el a várost. Oda fogsz menni a korábbi kiszemelt áldozatodhoz, a szőke lányhoz, és addig nem fogod békén hagyni, míg fel nem dühíted. Megértetted? - Mikor elismételte, amit mondtam neki, nyugodt szívvel mosolyodtam el ravaszul, és Caroline kocsijától nem messze bújtam meg egy fa tetején, ahol szemlélhettem az eseményeket, a lebukás veszélye nélkül. Nem aggódtam, hogy balul sül el bármi is. Végül is, mi a legrosszabb, ami történhet? Hirtelen felindulásból megöli a pasast? Nem, azt kétlem. Annál sokkal nagyobb önuralma van. Egy kis gyakorlás pedig nem fog megártani neki. Visszafojtottam egy feltörni készülő nevetést, és vártam, hogy mindketten odaérjenek a lány kocsijához, és elkezdődjön a műsor.
notes: words:747music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akartam, hogy hozzám érjen, ezért levettem kezét a vállamról, és szembe fordultam vele. - Elmúltak azok az idők, hogy ezt megtehesd! Már nem vagyunk olyan közeli viszonyban, mint akkor. Nem érdekel, Damon! Felfogtam amit mondani akartál! - felelem neki, és mellem alatt összefonom a karjaim. Nem akarok itt lenni, és vele beszélni. Menjen Elenához, tudom, hogy csak ezért akar okoskodni nekem. - Mehetnék már? Legközelebb majd leöntöm az ilyen illetőket, vagy szimplán otthagyom! - mondom neki komolyan. Tudom, hogy Elenát védi, és a szívemet melengeti ez a tény. Bár értem is így aggódna valaki. Gyorsan kizárom ezeket a gondolatokat, és az előttem álló Damonra koncentrálok. Már kezdem megbánni, hogy idejöttem. Igen, mert akkor ezt az egészet elkerülhettem volna. Felhívhattam volna Mattet, beszélgettünk volna, és később átugrott volna hozzám, ahogy azt nemrég megbeszéltük. A fene az átkozott makacsságomat, miért nem is maradtam otthon, vagy miért nem jöttem később? Túl sok a volna, ami megtörtént, már megtörtént, nem tudok rajta változtani. Damon csak néz, de nem igazán szólal meg. Matt felénk fordul, és kérdőn néz rám. Magamra erőltetek egy mosolyt, ezzel jelezvén, hogy nincs gond. Pedig, van is, nem is egy! Na jó, eddig bírtam, lelépek! - Akarsz még mondani valamit, vagy csendkirályosat játszunk? Gratulálok, mert közlöm, nyertél, de nekem jobb dolgom is van, hogy veled legyek, úgyhogy mentem! Szia!- mondtam és már indultam is az Exit tábla felé, ami jelen esetben a szabadságom kulcs is volt egyben. Megmosolyogtatott a tudat, ahogy Damont otthagytam: kikerekedett szemem, hiába nyitotta ki a száját, hogy válaszoljon, nem adott hangot szavainak, csak döbbenten nézte, ahogy elléptem tőle. Hát igen, ezt egy életre megjegyzem. Apró örömök az életemben! Mosolyogva teszem a kezem a kilincsre, és résnyire nyitom ki. A nap gyönyörűen süt, nemsokára magamon érezhetem a sugarait, és a meleg levegő cirógathatja a bőröm. Olyan szépen elképzeltem ezt a jelenetet, de sajnos csak a képzeletem szüleménye az egész. A valóságban Damon tényleg a vállamra tette a kezét, majd el is vette onnan gyorsan, csakhogy maradásra bírjon. Hát igen vámpír tervez, Damon végez! Tényleg otthon kellett volna maradnom, vagy ha ide is jöttem volna, előtte meg kellett volna kérdeznem, hogy Damon itt van-e. Majd legközelebb így is teszek, és nem engedek a makacsságomnak. Sóhajtva veszem tudomásul a sorsom, de nem tudom mit tartogathat nekem még ez a nap? Lehetne ennél rosszabb is? Majd kiderül....
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Egy erőltetett nevetés kúszott ki a számon, nem tudtam visszatartani, így az árulkodó jelként a lány tudtára adta, hogy szívesen hanyagolnám ezt a témát. Talán egy hozzá hasonló személy osztotta a véleményét, mondjuk Bonnie, de én nem értettem egyet vele. Nem azért vagyunk vámpírok, hogy az örökkévalóságig szenvedjünk, és ezt ő is belátná, ha nem egy kislány volna, gyerekes gondolatokkal. Elenának legalább meg tudtam mutatni, mi értek szórakozás alatt, és őrá korántsem úgy gondoltam, mint egy gyerekre, noha talán ha így tettem volna, akkor sem ítélhetne el senki. Mégsem érdekelt, hogy hány éves is valójában, mert a gondolatai érettek voltak, és sokkal inkább érdekelt a személyisége, hogy ki ő. De Caroline esetében ez más. Róla nem tudom elfelejteni, hogy mióta él ezen a bolygón, mikor ostobaságokat beszél, és ahelyett, hogy végighallgatna, támadni kezd. Legjobb védekezés a támadás. - Komolyan ezzel jössz? - forgattam körbe a szemeim, még a plafonra is emeltem tekintetem, csak hogy érzékeltessem vele, semmi kedvem ebbe belemenni, és hülyeségnek találom a kis magyarázatát, az elterelő hadműveletét, hogy hirtelen koncentráljunk rám, és az én felelőtlenségemre. - Ez abszurd. Az egy... hogy úgy mondjam, áldozat-gyilkos parti volt. Úristen, hisz a legtöbb fiatal bűzlött a művértől, és a drámai elvágott nyak sminktől! Azt hiszed bárki is észrevette, hogy elszórakoztunk mi ketten? Ami azt illeti, nem kell aggódnod, mert mint az valószínűleg tudod, a kis boszi barátnőd belerondított! - dühösen törtek elő belőlem a szavak, nem akartam elhinni, hogy tényleg a szöszinek magyarázkodom, mikor nem is adtam neki igazat, és érezni lehetett a nehéz, feszültséggel teli levegőben, hogy nem fog hinni nekem. Mattet szívesen eltakarítottam volna az útból, amiért mindig, újra és újra felbukkant, ezzel éket verve közénk, és esélyt adott Carolinenak, hogy úgy tegyen, mintha itt sem lennék. Mintha nem papolnék neki arról, mit szabad nyilvános helyen, és mit nem. Mintha nem próbálnék észt verni a fejébe a szavaimmal. Dühösen fújtattam, és abból, hogy a villáját erősen lecsapta, és túlzott figyelemmel fordult a barátja felé, tudtam, hogy ő is dühös, de ellenben vele, neki nem sok oka volt rá. Újabb ital csúszott le a torkomon, de mintha most az alkohol nem segített, hanem rontott volna a helyzeten. Nem nyugodtam meg tőle, inkább idegesebb lettem, de annyiban segített, hogy visszatartott attól, ne pattanjak fel, rángassam ki a vámpírlányt, és odakint, komolyan, kertelés nélkül közöljem vele a véleményem. Végighallgattam az ömlengésüket, a megbeszélt találkát, és végig nem szóltam egyetlen szót sem, csak halkan, a magamba fojtott haraggal küzdöttem. Egészen addig nyugodtan ültem, míg Donovan el nem masírozott egy hátsó asztalhoz, és rögtön utána Caroline fel nem pattant, és búcsút nem intett nekem. Ekkor azonban ott hagyva az üveget, az üres poharam, és a teli kupicát felkeltem, tettem felé néhány lépést, vállára téve a kezem magam felé fordítottam, és megköszörültem a torkom. - Hova, hova, Caroline Forbes? - megcsóváltam a fejem, mintegy rosszallásképp, és kezem levettem róla. - Ugye nem hiszed, hogy elengedlek az után, ami történt, és hogy figyelmen kívül hagytál engem..? Mert bizony nem foglak. - nyomatékosítottam benne, amit már levehetett a "te-tényleg-megőrültél?" pillantásomból, és abból, hogy megállítottam. - Nekem sincs ínyemre veled társalogni, elhiheted. De tényleg nem érdekel téged, hogy Elena veszélybe kerülhet? Hogy ugyanúgy a többiek is, ha kitudódik Mystic Falls titka? - Hangomból kicsendült a korábbi rosszallás, és a dühöm minden ereje, de ugyanakkor választ is kaptam a kérdésemre, miért csinálom ezt, miért foglalkozom vele egyáltalán. A kulcs pedig Elena volt. Képtelen lennék bármilyen áron is veszélybe sodorni az életét, és ha hagyom, hogy a szöszi kis barátnője nyilvánosan hisztis-vámpír jelenetet rendezzen, pont olyan, mintha én volnék a probléma okozója. Elhatároztam, hogy addig nem hagyom elmenni a lányt, míg meg nem értetem vele, mit művelt az előbb, és amíg úgy nem ítélem, hogy tényleg, úgy igazán fel is fogta az érveim.
notes: words:624music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Mérgemben nem is figyeltem, hova készültem leülni. Amióta Ric meghalt, Damon senkinek sem hagyja, hogy a barátja helyére leüljön. Ezt én is tiszteletben tartottam, és a másik oldalára ültem le. Most jön a hegyibeszéd része, amit annyira utálok. Hiába kezdtünk el valamiféle kapcsolatot kialakítani egymással, ez leginkább Elena és Stefan hatására tettük. Most sem akartam vele sokáig egy légtérben lenni, inkább folytassa az ivászatot. Nem is értem miért ül itt, mikor Elenával kéne lennie, ha már úgyis összejöttek. De ki vagyok én aki elítélje őket? Hangja hoz vissza a jelenbe, de nem akarom megsérteni, ezért újabb adag ételt teszek a villámra és szándékozom minél előbb eltűntetni, hogy elmehessek innen. Pökhendi válasza nem lep meg, eddig is tudtam, hogy csak megtűri a társaságom. Nem kell semmire sem emlékeztetnie, nagyon jól emlékszem mindenre, még arra is, mikor elmentek. - Az lehet, de te hagytad Elenát egy nyilvános helyen, egy koleszban egy bálban vért inni, több száz diák előtt. Ne gyere azzal, hogy gyerekesen viselkedtem, mert ott te meg felelőtlen voltál! - felelem neki és a kelleténél hangosabban csapom le a villát a tányérra. Matt jön vissza, és nyúlok a táskámhoz, hogy elő vegyem a pénztárcámat. Matt átnyúl a pulton, és megszólit. - Hagyd csak! A vendégem voltál! Tekintsd kárpótlásnak! - feleli és közben elengedi a kezem. - Köszönöm Matt! - válaszolom neki, és adok az arcára egy puszit. Kedves mosollyal köszöni meg a gesztusom, és megy tovább, mert újabb vendégek érkeztek. - Szia, és további szép napot! Később meglátogatlak! - néz vissza és feleli, majd siet tovább. - Köszi neked is, és várlak! - felelem, majd egy kézlegyintéssel jelzi, hogy átért hozzá az üzenetem. Megkönnyebbülök, hogy végre elmehetek innen, és nem kell elviselnem tovább Damon viselkedését. - Viszlát Damon! Egy élmény volt! - felelem neki szemforgatva, és már mennék is, de a hangja megfordulásra kényszerít. Mit akarhat megint?[/color]
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 30, 2014 4:37 pm-kor.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Az egész helyzet mélységesen felbosszantott. Mások szeretik az örömüket megosztani valakivel, egyesek a szeretteikkel, míg a többi embernek mindegy, ki az illető, csak eldicsekedhessen vele, ő boldog. Én egyik opciót sem tudom osztani, kevés barátom van, és akit tényleg annak mondhatok, nyilvánvalóan még csak a közelemben sincs, Elenának pedig furcsa lenne arról áradoznom, mennyire örülök, hogy végre velem van. Caroline sem az a társaság, akire mindig vágyok, hiába volt már két bensőségesebb beszélgetésünk is azóta, hogy állítólag utáljuk egymást, az újabb találkozásoknál hűvösen viselkedem vele, így érzem helyénvalónak, és a testemnek sincs ellenvetése ez ellen, a korábbi hidegrázás is tanúsíthatja az érzéseim. Nem egy szörnyű teremtés, de szeretem tartani magam a megszokott dolgokhoz, amilyen a korábbi kapcsolatunk is. Most sem akartam túl sok figyelmet fordítani rá, sem Mattre, aki vigasztalni próbálta a lányt, nem mintha rászorult volna, legalább a vérmérsékletét uralta, és nem dühöngött tovább, amiért kicsit mégiscsak hálás voltam Donovannek. De egy magamban tett apró kis megjegyzés, és máris a poharam felé fordultam, és engedély nélkül vettem el az üveget a pult mögül, Matt egy óvatlan pillanatában. Újratöltöttem, és már kortyoltam is a melengető alkoholt, és éreztem, amint izmaim ellazulnak, és a dühöm is csillapodni kezd. - A-a! - billegtettem meg a mutatóujjam, és kissé fenyegetően pillantottam a lány felé. - Ne oda ülj! - a hangom sötét árnyalatot vett fel, egészen mélyről tört elő, még magam is meglepődtem rajta. Megköszörültem a torkom, és ittam még egy kortyot, bár gyanítottam, nem lesz olyan egyszerű ez a lenyugvás, ha közben saját magam is hergelem. Megvártam, míg helyet foglal a másik oldalamon, én pedig igyekeztem nem a még mindig teli kupicára tekintgetni lopott pillantásokkal. Ahogy azon az estén a temetőben is mondtam, én itt maradtam, vigyázni a gyerekekre, Ric!Tüdőmet megtelítettem levegővel, s miután kifújtam, csak akkor voltam hajlandó megszólalni, bár a hangomból nyilvánvalóan kihallatszott, még a hátam közepére sem kívánom ezt a beszélgetést. - Egy sikátorban fitogtathattad volna az erőd, ahol senki sem látja. Akkor még az sem érdekelt volna, ha megölöd. Egy nyilvános helyen adj neki egy pofont, rúgd tökön, vagy vágd hozzá a sörösüveget, ahogy minden normális lány tenné. - A mondat végére érve megforgattam a szemeim, nyomatékosítva, hogy mennyire nem értem meg, amit az előbb csinált. Hát tényleg semmi sz nem szorult a fejébe? Legutóbbi alkalommal kezdtem ráébredni, hogy több van a szőke haja alatt, mint az elsőre megítéltem, most mégis elbizonytalanított. Még én is tévedhetek... A beszélgetés azonban irányt váltott, egy egészen új téma került terítékre, és egy pillanat erejéig tekintetemben ott ült a zavarodottság. Aztán jött az újabb sóhaj, és egy lesújtó, amolyan "te-tényleg-azt-hiszed-hogy-ez-beválik-nálam?" pillantás. - Nem csak felvetettem az ötletet. Ha nincs ott Elena, a karó a szívedbe fúródott volna. Igen, meg akartalak ölni, Caroline, csak mert tanultam a Vicki Donovanes ügyből. Azt hittem, te is úgy jársz majd, és meg akartam előzni a saját módszeremmel. - Egy vállvonás után még egy gúnyos vigyor is az arcomra kúszott, rossz szokásom a komoly vallomásokat úgy kiforgatni, hogy a támadó, aki jelen esetben Caroline, hiszen ő vetette fel az ötletet, rosszul érezze magát, míg rólam lepereg minden egyes szó. Ittam egy kortyot, majd azon kaptam magam, hogy a kezemben tartott pohár üres, így inkább letettem a pultra, direkt hangosabban, hogy ne próbáljon meg úgy tenni a szöszi, mintha ejtettük volna a témát, mert nincs így. Nem töltöttem újra a poharam, inkább megköszörültem a torkom, és éles, vesébe látó pillantással illettem őt, sejtettem, ezt még fél szemmel is észreveszi, túl feltűnő. - Ne csinálj úgy, mintha itt sem lennék. Addig nem foglak békén hagyni, míg meg nem érted, mit tettél ma. Hogy mi lett volna a következménye annak, ha valaki meglát. Ez most... nem olyan, mint mikor egy vámpír megvadul, és ártatlan embereket csapol szárazra. Nem tiszta a múltam, belátom, de ilyet sosem tettem. Kockára tetted az otthonod. Ha kiderül, hogy vámpír vagy, el kell hagynod a várost, ahogy nekem, Stefannak, Elenának is. - Próbáltam a tudtára adni, hogy ez komoly dolog, nem viccelheti el, ugyanakkor éreztettem vele, hogy túl akarok már esni rajta, úgyhogy jobb lenne, ha most azonnal fölfogná, és hanyagolnánk egymást. Ennyi Caroline elég volt egy napra, még sok is.
notes: words:688music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is keleltt megfordulnom, így is tudtam jól, ki is áll a hátam mögött. Csupán keze érintése a csípőmön, máris nyugalomal töltött el. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy még jobban megnyugodjak. Örültem, hogy Damon sietett a segítségemre, és dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy ő a hős megmentő lovagom. Viszont kemény szavaitól azzonnal kipattantak a szemeim, és szívemet keserűség öntötte el. A háta mögé utasított, és fájt a tudat, hogy leginkább azért avatkozott bele, nehogy felfedjem a titkunkat. Szavai rosszul estek, ezért próbáltam valamiféle érzelemmentes arcot felvenni. Damon kikergette a pasit a Grillből, és visszaült a helyére, engem is hívva. Tudtam, hogy nem kerülhetem el a felsőbbrendű kioktatását, mégsem akartam odamenni hozzá. Valaki gyendégen megfogta a vállam, és hátam egy izmos mellkashoz ért. Mióta gyúr, éseddig miért nem vettem ezt észre? Matt kezében volt a reggelim, és ránéztem. Tekintetünk egybeforrt. - Minden rendben? - kérdezte, és én csak bólogattam, és fejemet a vállára tettem. A fejem tetejére adott egy puszit, amin vigyorognom kellett, és máris nem Damonon járt az agyam. Minek is húzom fel magam a szavain, mikor ilyen remek barátaim vannak, mint Matt? Ellépett mellőlem, és a reggelimet Damon mellé tette. Remek, ezek szerint kénytelen leszek vele reggelizni. Csodás! Mély levegőt vettem, és fújtam ki, majd leültem Damon mellé. - Nem értem miért avatkoztál bele. Egy kis erőfitoktatásba nem halt volan bele! Stefan viszont jó tanár volt, és még véletlenül sem fordult meg az a fejében, hogy megöljön! - fordultam felé, és zavart tekintetével találtam szembe magam. Sosem mondtam neki ezt, de mikor vámpírrá váltam, és ő talált rám, hallotam, hogy felveti ezt a lehetőséget Stefannak. Akkor rohantam a női mosdóba, és akkor jött utánam Stefan is. - Igen, hallottam, ezért rohantam akkor a női mosdóba. Stefan nyugtatott meg, hogy nem gondoltad komolyan, és ő sosem hagyná, hogy bajom essen. Ettől függetlenül, igyekeztem kerülni a veled való találkozást, mert féltem, hogy kárt teszel bennem. - feleltem neki, és elkezdtem turkálni a reggelimben. Na jó, ha nekiállok most reggelizni, akkor nem kell sokáig elviselnem a társaságát, és kiszabadulok innen. Mattet nem láttam sehol. Nyilván elfelejtette, hogy velem reggelizzen, vagy szimplán nem akarta megzavarni a beszélgetésünket. Hozzzá is láttam a reggelimhez, és örültem, hogy Damon nem készül megtörni a csendet. Ez az egész nem tartott sokáig, mert letette a poharát és megköszörülte a torkát, jelezvén, hogy forduljak felé. Vajon mekkora bajba kerültem?!
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 23, 2014 1:02 pm-kor.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Már nem csak hallgatóztam, egész testemmel a párocska felé fordultam, és mereven, féloldalas mosollyal bámultam őket. A kíváncsiságom feltámadt, hiszen mikor a szöszi besétált, csak úgy sütött róla a jókedv, ezt anélkül is tudtam, hogy teljes figyelmem rá fordítottam volna. A teli poharam érdekesebbnek találtam, mint őt, és valahogy ejtettem, hogy ha az ő társaságát keresném, nem sokáig élvezhetném a szép napomat. Nem igazán számítottam semmire, talán csak abban bíztam rendez egy kis jelenetet a nő, meg persze, hogy Matt fogja magát, és kihajítja az illetőt. Bosszantott, és nem csak a bűze zavart, az egész jelenléte felidegesített, szerettem volna, ha nem két székkel ül arrébb tőlem, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni, csak lazán iszogatni, és a gondolataimmal törődni, mint minden normális ember. Miért is éreztem egy kellemetlen gombócot a torkomban, miért bizsergett a gyomrom, és mi volt az a rossz előérzet? Könnyű kérdés mind. Mert nem bíztam benne, hogy még mindig egyedül leszek, mikor dühödten felpattanok a pulttól, és az ajtó felé veszem az irányt. Valaki biztosan meg fog zavarni, és annak a valakinek én nagyon nem fogok örülni, csak hogy nehogy felboruljon a "bosszantsuk-fel-Damont-a-Grillben" rend. Nem hittem a fülemnek, mikor a fickó elkezdett udvarolni. Először is, ostoba ürügyet keresett ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljen a mellette ülő nő, ami már önmagában szánalmas húzás, hiszen elhúzódott tőle, és inkább felé se pillantott, amíg nem szólította meg. A dumája pedig egyenesen a világ végéig űzi a nőket, már ha egyáltalán végighallgatják, és nem húznak el tőle minél messzebb, mindezt megspékelve egy kis undorral. Caroline arcát kezdtem inkább tanulmányozni, és már tudtam, amint ránéztem, és megláttam a szemében az elszántságot, hogy nem arra próbált figyelmeztetni a tudatalattim, hogy valaki meg fog zavarni. A rossz előérzet a lány viselkedésében, hevességében rejlett. Valami rossz fog történni, súgta egy halk hangocska, és az idegesség hirtelen úrrá lett rajtam. Nem fogja ezt annyiban hagyni, és amint cselekedni fog, akár még le is buktathat minket. Feszülten markoltam a pult szélét, miközben dühösen vizslattam a férfit, hallgattam az ostoba szavait, és néztem, amint újra és újra kikezd Caroline-nal, még ha csak alig ér is hozzá. Kezdett elmúlni a kárörvendésem, helyét teljes mértékben az indulatok vették át. Fogalmam sem volt, mi fog kisülni ebből, de azt tudtam, hogy bármi is lesz a vége, semmi jót nem fogok látni és tapasztalni. Már éppen felkeltem volna, hogy megragadjam a ruhájánál fogva a pasast, és kivágjam vagy megfenyegessem, mikor Caroline felpattant, és saját kezébe vette az irányítást. - Velem senki se játszadozhat, mert annak súlyos következményei lesznek! Nem tudod kivel állsz szembe! - a szavak hallatán minden türelmem odaveszett, és hangosan toltam el magam a pulttól, hogy leugorhassak a székről, és intézkedjek. Képtelen voltam annyiban hagyni a dolgot, különösen azután, hogy a lány arca elváltozott, szemei egészen elsötétültek, és megjelentek a kiduzzadó erek a szeme alatt. Azon sem lepődtem volna meg, ha kiereszti a szemfogait, és a férfire támad, hogy vérét vegye. Egyik kezemmel kinyúltam, a karjára fontam, és olyan erősen, ahogy csak tudtam, elrántottam az útból. - Mi a jó francokat művelsz? Teljesen elment az eszed? Azt hittem, az öcsémnek sikerült némi önuralmat nevelnie beléd, de látom, ő nem az a tipikus mester alkat.. - jegyzem meg csak úgy mellékesen morogva, és elé lépek, hogy ne tegyen még egy lépést a férfi felé, különben őt rendezem le, és nem a fickót. Finomat ráztam a lányon, hogy észhez térjen, és jelentőségteljesen és igencsak feltűnően mély levegőt vettem, közben felé intve, hogy vegye a lapot, és tegyen ő is így. Morgolódva hátrébb taszítottam, nem feleltem a a kérdésére, és nem törődtem, mire utasított. Nem pont ő fogja megmondani nekem, mit tegyek, különösen nem egy ilyen feltűnő akció után. A pasashoz léptem, egyenesen a szemeibe meredve megragadtam a vállait, hogy rám figyeljen, és monoton hangon közöltem vele, mi lesz ezután. - Nem láttál semmit, nem is jártál ebben a városban. Kicsit felöntöttél a garatra, megszálltál egy motelben, és reggel egyenesen haza indultál. Most pedig eredj és felejts el engem is! - utasítottam rendre, és az ajtó felé löktem, hogy tudja, merre van a helye, és hogy kicsit meggyorsítsam a lépteit. Nem volt ínyemre megigézni ezt a balekot, legszívesebben a szart is kivertem volna belőle, és csak aztán engedtem volna útjára, de tudtam, hogy ez a helyes, különben én sem tudtam volna megállni, és talán szárazra csapolom dühömben. Most azonban Caroline volt a soros, most őt kellett eligazítanom, és a tudtára adnom, hogy ostobán viselkedett. - Nyilvánosan nem csinálhatsz ilyet. Mi lett volna, ha valaki besétál, és meglát téged? - sziszegve hagyták el a szavak a szám, nem akartam vele veszekedni, de azt sem hagyhattam, hogy csak úgy elsétáljon, egyik fülén bemenjenek, a másikon kijöjjenek a szavaim, és lebuktasson minket egy következő alkalommal, mikor én nem leszek ott, vagy valaki más, hogy megállítsa. - Ülj oda hozzám! - sóhajtom, mégis parancsoló a hangom, és visszahuppanok a helyemre unott képpel, várva, hogy a betolakodó nőszemély is csatlakozzon hozzám.
notes: words:812music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Óvatosan néztem magam mellé, mert az illetőnek a tömény alkoholszag mellett még sikerült magára borítania az after shave-t is. Egyszerűen gyomorforgató volt az egész, és abban reménykedtem, hogy hamar elmegy, vagy valaki a megmentésemre siet. Mély levegőt vettem, de kár volt, ezt az illatot nem bírtam megszokni, ráadásul mikor a bárszékre próbált felülni majdnem rám esett. Furcsán néztem rá, ezért bocsánatot is kért, majd maga elé vette az étlapot, hogy rendeljen. Csodás, akkor nem most megy el. - Szia! Tudod én egy átutazó üzletember vagyok, és nyilván te helyi vagy, szóval tudnál nekem valamit ajánlani? - kérdezi, és közben könyökét enyhén a sajátomhoz érinti. Mély levegőt veszek, és lassan elhúzom a kezem, mielőtt válaszolnék neki. -Itt minden finom, de a rántottájukat ajánlom. - felelem neki és újra a pulthoz nézek, és várom Matt felbukkanását. Minél előbb el akarok innen menni. Kezét az enyémre teszi, nyilván nem vette a finom célzásom arra, hogy hagyjon békén. - Mi a neved édes cicám?- kérdezi, én pedig hitetlenkedve nézek rá. Na így sem hívott még senki. A férfi válla felett átnézve látom Damon önelégült arcát és vigyorát. Legszívesebben letörölném onnan, de először ezt a félnótást intézem el. Nem válaszolok neki, és ismételten kikapom a kezem az övéből. Engem senki se tapizzon akaratomon kívül. Megmentőm Matt, aki leteszi elém a reggelimet. - Jó étvágyat Caroline! Elnézést, hogy megvárattam, mit hozhatok? - kérdezi Matt. - Semmi baj, addig elvoltam ezzel a szépséggel itt mellettem. Azt mondta isteni a rántottájuk, szóval azt kérnék, és egy kávét. - feleli a pasas, és Matt hitetlenkedve néz rám. Csak megforgatom a szemem, és rázom a fejem, jelezvén, hogy jobb, ha nem kérdez rá. Elmegy, de a pasi még mindig nem hagy békén. Közelebb jön hozzám a székkel, és megint megfogja a kezem. Na jó, most fogyott el a türelmem. - Van gazdád cicus? Én szívesen lennék a te kandúrod! Tudod nagyon gazdag vagyok, és bármit megvennék neked, és bárhová el tudlak vinni a magángépemen, vagy jahtomon! - feleli, nekem pedig kezd elegem lenni belőle. A kezemben tartott villát elferdítem és szikrázó szemekkel nézek a szemébe! Hát egy ilyen olcsó nőnek néz engem?! Oh, na mindjárt megmutatom neki, hogy nem akárkivel van dolga. Megfogja még bánni a velem való találkozást, az biztos! - Nem vagyok a cicád, és sosem leszek az. Engem nem vehetsz meg a pénzeden! - felelem neki, és ahogy nyel egy nagyot egyre kívánatosabbá teszi magát. Vajon milyen íze lehet a vérének? Fut át agyamon a gondolat, és mosolyra húzom a szám. Damon csak néz, nyilván nem tudja hova tenni a dolgokat. Szemem kezd sötétebb árnyalatot felvenni, és már az egyenletes szívverését kezdem el hallgatni. Gyorsan leszállok a székről, és a pasas mellé lépek. Nem érdekel a neve, és semmi más, csak a vére ízére szomjazom. A hajam hátra tűröm, és kezeimet a vállára helyezem. Nyilván meglepem a cselekedeteimmel, de nem ellenkezik. - Velem senki se játszadozhat, mert annak súlyos következményei lesznek! Nem tudok kivel állsz szembe! - mondom ezt félig a szemébe, félig a nyaki ütőerét nézve. Mielőtt bármit is tennék, egy hangos szék csattanást hallok, és két kezet érzek meg a vállamon. - Damon mit művelsz? Ebbe ne avatkozz bele! - fordulok az érintett felé dühösen.
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 22, 2014 6:00 pm-kor.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Nem vártam társaságot magam mellé, é nem is vágytam rá, hogy valaki rám szabaduljon, és a fecsegésével, vagy csak egyáltalán a jelenlétével tönkretegye a jókedvem. Tökéletes volt, hogy egymagamban ücsörögtem egy üres kupica, és egy teli mellett, amit a nem éppen jelenlévő legjobb barátomnak szántam, talán tisztelet gyanánt, vagy csak megszokásból. Ámbár nem volt hosszú életű a csend és a nyugalom körülöttem, hamarosan Matt is kitévedt a raktárból, hogy a pultot törölgesse, és rendezgesse az italokat, amíg nem kell kit kiszolgálnia. Őt sikerült figyelmen kívül hagynom, de a cipők éles és bosszantó kopogása kizökkentett, és bár nem kaptam arra a fejem, amerről a hang és a hozzá tartozó személy is jött, fél szemmel így is láttam, hogy a szőke hajkoronás vámpírlány leült nem mesze tőlem. Hangja hallatán még a szőr is felállt a hátamon, de ezt nem az ő számlájára írtam, valószínűleg akárki bukkant volna fel, bosszús lettem volna. Kettővel arrébb egy újabb szék húzódott ki, és most nem fókuszáltam az illetőre, abban mégis biztos voltam, hogy nem ismerem. Talán új a városban, vagy csak átutazóban van, futott át az agyamon, de ennél többet nem törődtem vele. Egy újabb italt rendeltem Mattől, ezúttal a jól megszokott whiskyt, míg a mellettem lévő itallal telített kupicát érintetlenül hagytam továbbra is. Nem füleltem túlzottan, így azt nem hallhattam, bemutatkozott-e az új és ismeretlen illető, vagy épp mit mond, de arra felfigyeltem, hogy milyen stílusban beszél, és nagy szerencséje volt, hogy nem hozzám intézte a szavait. Innentől fogva jobban fókuszáltam a kis párosra, de vámpírhallásomra nem támaszkodtam, sejtettem, hogy Caroline meg fogja oldani. Ez egy féloldalas, kissé gúnyos mosolyt csalt az arcomra, elképzeltem, amint jelenetet rendez, de nem is ez dobott fel. Donovan biztos intézkedni fog, és kidobatja a fickót, így én továbbra is mellőzhetem a két szöszit, és minden mehet tovább a megfelelő kerékvágásban, épp, ahogy reggel elkezdődött. Fokozatosan, jóízűen legurítottam az alkoholt, nem siettem el, végtére is nem a vérszomj elnyomása, vagy a részegség miatt ittam. Erről eszembe jutott, hogy talán illene az egyik vérbankot megfosztanom, természetesen nem ebben a városban, hiszen az otthoni készletünk kezd megfogyatkozni, s most, hogy Elena végre beadta a derekát, és bevallott az érzéseit, talán nem kéne embereket lemészárolnom, vagy megigéznem, hogy ihassak belőlük. Nem megváltozni, sokkal inkább visszafogni akartam magam. Ez még belefér, és végtére is, nem ő kért meg erre, én határoztam így, ami más, mintha mások elvárásai szerint élnék. A fickó még mindig dumált, egyre hangosodó, és erőszakoskodó hangon, így már kénytelen voltam abba az irányba fordítani a fejem, ahol ő ült, és várni. Talán rendet kell tennem, vagy jobban tenném, ha kiráncigálnám magam után, és egy eldugott kis sikátorban megölném. Egyszerűbb volna, de kirobbanna vajon ettől a lavina, vagy ez még... ésszerű viselkedés?
notes:Alakul ez, alakul.. words:451music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Totál unalmasan! Örülök, hogy végre visszakaptuk az igazi Elenát, és ez nekem is köszönhető volt. A mai napra nem terveztem semmit, csak édes semmittevést, és pihenést. Hiába ébredtem már fel egy ideje, nagyon lusta voltam még az ágyból is felkelni. Fél óra semmittevés után meguntam az ágyban fekvést, és a fürdő felé vettem az irányt. Nem is én lennék, ha nem unnám meg a semmittevést kb. 30 perc után! Bevallom őszintén, már nem találtam jó ötletnek az egyedül létet! Emberek közé kell mennem! Jó idő volt, és a nap is sütött, ami a hangulatomon is dobott. Mikor kész lettem, úgy döntöttem, hogy ideje meglátogatnom Mattet a Grillben. Reggelire ittam egy kis vért, és már mentem is a kocsimhoz, hogy elinduljak a Grillbe. Az út csendben telt, az utcák kihaltak voltak, amit egy kicsit furcsálltam is. Leparkoltam a kocsimmal, és megpillantottam Damon kocsiját nem messze az enyémtől. Vajon mit csinálhat itt ilyen korán? Biztos iszik, ünnepli, hogy visszakapta Elenát. Örültem nekik, mert megérdemlik a boldogságot, és ha ezt egymás mellett találták meg, ki vagyok én, hogy közéjük álljak?! Úgyis rég láttam, gondoltam váltok vele pár szót. Kiszálltam a kocsiból, és a magassarkúm kopogása megtörte az utca monoton csendjét. Lassan és megfontoltam lépkedtem be a Grillbe, és már azon gondolkodtam, hogy mit is ehetnék reggelire. Damon a szokásos helyén ült, és elmélyülten tanulmányozta a poharát. Biztosan meghallotta, hogy jövök, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. - Sziasztok! - köszönök nekik, és Damon mellé lépek. Látom nem akar velem beszélni, így egyből Matt felé fordulok. - Szeretnék reggelizni! Kérnék egy kávét és tükörtojást! Csatlakozol majd hozzám? - kérdezem tőle, és csak bólint, míg felírja a rendelésem. Damon nem nagyon akar velem beszélgetni, így fogom magam és leülök az egyik bárszékre jó messze Damontól. Kinézek az ablakon, ahol még mindig nem látok járókelőket sétálni az utcákon. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy valaki kihúzza a mellettem lévő széket és leül mellém. Ha megfordítom a fejem, kit találok magam mellett?
A hozzászólást Caroline Forbes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 21, 2014 2:22 pm-kor.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Úgy gondoltam, meg kell ünnepelnem, hogy egy fantasztikus éjszakát töltöttem Elenával, és mindezt úgy, hogy ő is akart engem, úgy igazán, és csak rám tudott fókuszálni az érzéseitől elködösült gondolataival. Teljes lényében átadta magát nekem, és kivételesen én sem taszítottam el magamtól. Helyesnek éreztem, hogy vele vagyok, hogy bevallja az érzéseit irántam, és én is színt vallok neki a sajátjaimról. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, hogy eme csodát nincs kivel megosztanom. Egyetlen barátom a másvilágon tengeti mindennapjait már jó ideje, rajta kívül pedig nincs senkim, akiben tényleg megbízom, és akinek ilyen érzelgős gondolatokat is elárulnék. Egy saját magamnak tett kedves gesztussal - talán hogy megkönnyebbüljek kicsit - az égnek fordítottam a tekintetem, remélve, hogy nem néz idiótának sem Alaric, sem senki más, élő vagy halott. - Enyém a lány, Ric! - A szavak olyan halkan hagyták el a szám, kissé erőtlenül csendült fel a hangom, de reméltem, az üzenet még így is eljutott az illetőhöz. Ez maradt nekem, "nem létező" emberekhez beszélni, miközben több millióban sétálgatnak a világban. Még sincs senki, akit rajta kívül valaha közel engedtem volna magamhoz, és nem távolodott volna el valamilyen oknál fogva, de a sors iróniája, hogy végül a halál távolította el mellőlem. Az ünneplésem mégsem maradhat el, ivócimborám előtt is el tudtam szórakoztatni magam egy üveg alkohollal, ez most sem lesz másképp. A Grill felé megszaporáztam a lépteim, nem tántorított vissza kicsit sem a tudat, hogy még alig múlt délután három óra, ehelyett könnyedén lököm be az ajtót, és lépek be a helyre. Körül sem néztem, első utam a bárpulthoz vezetett, ahol gondosan lehuppantam az egyik kényelmes kis székre, és karjaimmal megtámaszkodtam a fényes fa pulton, majd levettem a napszemüvegem. Továbbra is csak az jár a fejemben, hányszor ültem én már itt egyedül, s ha akartam, ha nem, valaki mindig hozzám csapódott, mintha ez valamiféle íratlan szabály lenne. Annak a reményében, hogy most talán vajmi csoda folytán netán mégis magányosan tölthetem ezt a napot, Matthez fordulok, aki kissé rosszallóan néz végig rajtam. - Ne nézz így rám, Donovan! Inkább lökj egy rövidet.. Tudod mit? Legyen inkább kettő! - jelentettem ki magabiztosan, és az elém rakott italok közül az egyiket a balra csúsztattam, miközben jelentőségteljesen meredtem a mellettem lévő bárszékre. - Vársz valakit..? - A kétkedő hang irányába fordultam, és anélkül, hogy válaszoltam volna a hátvéd válaszára, csak megvontam a vállam, és ezzel számomra a téma le is volt zárva. Nagy mázlimra volt annyi esze szerencsétlennek, hogy ne firtassa tovább, hátat fordítva nekem a raktárt célozta meg, hiszen ilyenkor kevés forgalom van, az estéhez képest. A léptek hangos zaja kibillentett a gondolataim közül, az édes semmittevésnek rögtön vége szakadt, de minden erőmmel azon voltam még így is, hogy észrevétlen maradjak. Mint aki jól végezte a dolgát, legurítottam a torkomon a maró hatású alkoholt, minek hatására kellemes melegség árasztott el. Enyhén elfordulva fixíroztam a kupica alját, és közben fohászkodtam egy felsőbb erőhöz, hogy tántorítsa el a céljától a nőt. Az irritálóan kopogó cipő ugyanis csak a gyengébbik nem egyik tagjához tartozhat, s azt is tudom, hogy nem Elena az. Így felőlem bárki lehet, ha nem szúr ki magának, és felejti magát a nyakamon.
♦ notes:Béna kezdő, nézd el nekem Kerriáut.. :$ ♦ words:518 ♦ music:[You must be registered and logged in to see this link.]
Okos fiú ez a csávóka, valami libánál biztos beválik ez a módszer, de ha annyi nincs benne, hogy kinyögjön egy "hogy hívnak?"-ot, akkor már csakazértsem kap választ. Simán nem érdemli meg, és amíg én tudatlan vagyok, legyen ő is az. Na, ki törik előbb meg? És mindeközben remekül szórakozom, nincs nekem szükségem a nevére, bárhogy elnevezhetem... Mr Nagyképű a nyerő, de ezen még változtathatok. Ki tudja, nem e takar érző szívet a "zord" külső? Hm-hm. Miért vagyok rá kíváncsi? Hogy a fene essen belé. Azon ismételten jót nevetek, ahogy félrenyel a sok kis csemete kapcsán. Itt jegyezném meg, hogy még az egy, magányos gyerekkel is gondban vagyok, sosem szerettem őket annyira... Szóval három egyébként szóba sem jöhet, és valahogy megnyugtató, hogy nála sem. Akkor nem én vagyok az egyetlen, aki nem vágyik naaagy családra meg egyéb ilyesmikre. - Pozitívabban, drága, pozitívabban - paskolom meg a kezét. Ha már így áll hozzá, sosem mondhatom el, hogy olyan neveket szeretnék a fiaimnak, mint például a Jeremiás... vagy a Konstantin... Hát nem lenyűgözőek? Konstantin Stevenson. Egyszerűen... elérzékenyülök mindjárt... Dehogyis. - Ahogy óhajtod. De mit szeretnél még ezen beszélni? Majd megvitatjuk, ha itt az ideje, rendben? - kedvesen mosolygok, mintha ez az egész tényleg komoly lenne. Azért remélem, hogy az elkövetkezendő legalább 10 évben nem kell majd még ilyesmiken gondolkoznom. Brr. - Sajnálom, ha csalódást okoztam - húzom el a szám és egyúttal megvonom a vállam is. Majdcsak kiheveri valahogy. - Örülök, hogy ennyit még kinézel belőlem - magamban persze hozzáteszem, hogy "pacsi", mert akkor jó. Ha nem fog nyálas és nő-hódító szövegeket előadni, talán még kedvelni is fogom. Nem mintha ez eddig nem történt volna meg... Hogy tudok egyáltalán beszélgetni egy ilyen emberrel? És mire gondolok, mikor azt gondolom, hogy "ilyen"? Annyira nem is vészes. Egész normális. Ő a férfi, övé a döntés. Én meghoztam a magamét, hogy elmegyek vele, a város határokon belül, bárhol, nekem igazán mindegy. Eddig szórakoztatott, de ha ennek vége is szakad, bármikor foghatom magam és leléphetek. Bármikor. Ezentúl nekem minden más mindegy. - Csodás - hajolok hozzá egy kicsit közelebb, mintha esetleg puszit akarnék adni neki, megjegyzem, elég magas és elég helyes lenne hozzá, de nem adom ilyen könnyen magam. Soha, soha, mert nekem elveim vannak. Persze, abba belefér egy kis "flört", már ha ez nevezhető annak. Sosem tudtam ez a szó mit is takar pontosan, de talán ez már az. Lényegtelen, mert amint megérzem a kezét a derekamon egy kicsit kilépek. Tudom, hová tartunk, nincs szükségem idegenvezetésre, annyira azért nem vagyok új. Sem elveszett. Tán annak tűnök? Vagy csak könnyű prédának? Chö. Be is bizonyítom. Nem hagyom le, csak szép távolságot tartva érek el a megnevezett helyszínig. Egy pad mellett megállok és hirtelen szembe fordulok vele. - Le szeretnél ülni? - teszem fel neki a kérdést egy angyali mosollyal fűszerezve. Én már csak ilyen előzékeny vagyok, nehogy véletlenül valami olyasmibe vigyem bele szegény kitaszítottat, amit esetleg nem akar. Vagy túlságosan megerőltetné magát egy kis sétával... Most mitől lettem ilyen gonosz?
// kövi mehet oda :3 játék leárazva... akarom mondani, lezárva : D //
Nem, az ő vezetéknevéhez biztos nem passzolna semmi. Végül is mi lehet? Még a keresztnevét se tudom megtippelni, csak "művésziek" jutnak eszembe. Lehet hogy több időt kéne töltenem normális, átlagos nők társaságában? ... Haha, nem. Mondjuk azt nem bántam meg, hogy hozzácsapódtam a kiscsajhoz, egész jó arc. Már majdnem elfelejtettem, mennyire rá tudok ezekre érezni. Pedig a szerencse megfizethetetlen, ha kell, alátámasztom - alátámasztottam már ennek köszönhetően. Egyébként a Saissethez tényleg nehéz lenne olyan nevet találni, ami nem passzolna. Egyébként lényegtelen ezen gondolkozni, mert a háromnál több gyerek gondolatától akkora sokkot kapok, hogy még a Brandymet is félrenyelem. Ezért jó, hogy nem szoktam akkorákat kortyolni. Egyrészt nem fulladok meg, másrészt nem pocsékolok annyit - utóbbi nagyon fontos szempont. - Azt hiszem, rémálmom lesz - nyögöm be végül, jó pár köhögéssorozat után. - Maradjunk inkább a neveknél, oké? Titkon reménykedem benne, hogy magától bemutatkozik, de nem látok rá sok esélyt. Nem egy könnyű eset, ez már az első percekben lejött. Gondolom rám vár. Minden esetre ha félreértettem a helyzetet, az hamarosan nyilvánvalóvá válik, ha meg nem... hogy hagyhatnám ki a játékot? Az ujjaim ellen eltervelt simogatási hadműveletet viszont tényleg nem tudom mire vélni, úgyhogy csak dobok utána egy féloldalas mosolyt. Ez mindig menő, mindenre jó válasz. Ha mégsem... arra nem is kell válasz, nem szeretem a túl komoly és túl szomorú, világfájdalmas embereket. Ne hozzám jöjjenek sírni. A vigasztaló gesztusaim csak is a húgom számára elérhetőek, vele még ciki-cuki filmekhez is képes vagyok leülni, ha attól jobban érzi magát. - Valamelyik bölcs ember egyszer azt mondta nekem, hogy a romantikus, drámai filmek a nők számára pornók. Az, édes, hogy ezek szerint semmilyen pornót nem nézel, szomorú tény - sóhajtok fel színpadiasan, végigsimítva közben a kezén. Én vele ellentétben nem aprózom el a dolgokat, hé, eszemben sincs. - Amúgy én se, de gondolom erre már rájöttél. Igazából jó vele beszélgetni, ha épp tudok. Szokatlanul okos. Bocsánat, pontosítok: gyakran szokatlanul okos. Az viszont, hogy feláll az asztaltól és rám bízza az irányt, valószínűleg élete legrosszabb döntése. Amúgy nem, de kellett már egy kis para a szövegbe, nem? Könnyedén álló helyzetbe tornázom magam és ha engedi, egyik kezemmel finoman átkarolom a derekát. - Főtér? - Már nincs akkora tömeg, de attól se kell félnie, hogy ténylegesen kettesben marad velem. Szerintem az ő szempontjából ez több, mint nagyszerű ötlet.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Vas. Szept. 01, 2013 12:48 am
Cameron & Lucy
Nem vagyok megfásult, nem vagyok humortalan, és legkevésbé barátságtalannak vagyok mondható. Ha valaki megnevetettet, azt értékelem, és neki sikerül. Főleg, ahogy a komoly kis pofijával képes közölni ennyi baromságot, ha nem hallanám azt a hamisíthatatlan gúnyt, amit én is szeretek gyakorolni, még el is hihetném. Az arca nem árulkodó, és ez tetszik. Hát kap is megfelelő, egyben őszinte választ. Ha engedném is, hogy elvegyen, nem most, mert még a nevét sem tudom. Mégsem hívhatom életünk végéig cuncikámnak... - Ezt most úgy mondod, mintha a te vezetékneved mindőjükhöz tökéletesen passzolna... - fejcsóválva nézek rá. - Egyébként sem három lesz, nem bánthatsz így meg - próbálok csalódottan nézni rá, de nem vagyok egy híres színész, a nevetés ott bujkál a szemem sarkában, csak elnyomni vagyok képes, nem elrejteni. A nevem viszont nem húzza ki belőlem ilyen könnyen, ha esetleg arra is ment volna, mert amíg nem kapom vissza ezt a gesztust, ő sem kap lépés előnyt. Ez játék, és szeretem tudni, hogyan állunk... Na meg nyerni sem rossz. Vele kuncogok, nem akarom túl sokáig ragozni a dolgot, mert egyszer csak elveszik a varázsa, az pedig nem lenne jó. Furcsa, hogy az előbb még a könyvvel vertem volna fejbe, hogy húzzon el, és hagyjon békén, most meg már jól is érzem magam. Sosem voltak még ennyire szélsőséges gondolataim egy személlyel kapcsolatban ilyen rövid időn belül... Az már biztos, hogy különleges a hapsikám. Éppen felvetem neki, hogy beszélhetnénk is, mert így egyáltalán nem figyelemre méltóbb társaság, mint a könyvem volt, mire... megsértődik? Ezt nem gondolhatta komolyan. Közben óvatosan mozdítom egy ujjam és finoman végigsimítok a tenyerén. Kis édes. Ha ő megpróbál - sikeresen - zavarba hozni, akkor kiélvezhetem a dolgot, nem? Nem kifejezetten érdekel a véleménye, és állítólag nem kockázatok eleget, szóval ezt most igazán nem utasíthatom vissza. És élvezem is, hogy húzhatom az agyát - valakinek, akit nem is ismerek. Hm. - Biztos. Nem vagyok egy romantikus típus, szóval jobb, ha valami mással hozakodsz elő - fürkészőn próbálok a szemébe nézni, mert nem hinném, hogy ő az. Persze, az előítéletek rosszak, de aki csak így levágódik egy csaj mellé, nem fog elfolyni egy romantikus filmen. Mellesleg, lehet akármilyen jópasi, ha elfolyik, többet engem nem lát. Azért nekem is vannak elvárásaim, kérem. Végül csak kiderül, miért tisztel meg a társaságával, pontosabban, kik miatt. Mit ne mondjak, nem lesznek a szívem csücske. Sosem szerettem a túlzott nyáladzást, és szerencsére sosem kerültem olyan helyzetbe, mint most éppen ő. Utálnék harmadik lenni és utálnék bárkit is kitenni ennek. Szóval teljességgel megértem, de attól még azt is átlátom, milyen társaság engesztelné ki. Az pedig nem én vagyok. Neki viszont láthatólag nem tetszik ez a véleményem. Kár, hogy határozott vagyok, ha másban nem, legalább ebben. Felvonom a szemöldököm, nem tudom eldönteni, hogy hitetlen vagyok vagy csak kellemesen csalódtam, keresem a beugratást. Hol a csapda? Amint befejezi, határozottan elhúzom a kezem és keresztbe fonom magam előtt a karjaim. Még hátra is dőlök, hogy minél távolabb kerüljek tőle. Hát persze, neki nem Az kell, de azért nem jönne rosszul... Pasik. Mindegy, hogy könyvben vagy az életben, mind olyan egyformák. Elkeserítő, hogy már 16 évesen ezt gondolom, de hát mit tudok csinálni, ha mindenki ezt hangoztatja? Egyetértek. Mint mindig, meghajolok a többség akarata előtt, és ha majd megtaláltam a kivételt, lázadhatunk. Azért végiggondolom. Rákérdezek, és elég jó választ ad... Szóval fogom a könyvem és begyömöszölöm a táskámba, ami eddig a földön hevert, majd felállok és várakozón pillantok rá. - Improvizálj, légy oly szíves.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Pént. Aug. 30, 2013 10:28 pm
Lucy & Cam
Nem mondom, rendesen meglepődöm, mikor ő is felnevet a viccemen. Épp pár perccel ezelőtt könyveltem el humortalan sznobnak, erre tessék, még aranyos is. Miután végre abbahagyom a röhögést, villantok felé egy nőbomlasztó vigyort, mondjuk úgy ajándékképpen a meglepetése miatt. Ha már nem gondolatolvasó... Az aranyos szó tőlem elég távol áll, úgyhogy legalább piros betűs nap a mai, amiért megkapta ezt a címszót. Talán ha a jövőben menni fog a telepátia - asszem így hívják, de a szinonimáim kimerülnek a teleportálásnál -, majd bemisztikumozom a buksijába. Ez lesz az én nagy álmom, de csak azután, hogy feleségül vettem. Pfff... - De akkor a te vezetékneveden marad a három kisgyerekünk. Nem biztos, hogy passzolna hozzájuk, az meg aztán milyen? Kérlek, ne bolondozz - sóhajtok egy hatalmasat, fél kézzel masszírozva a homlokom. Ezek a nők sírba visznek! Pedig már itt van a zsebemben a jegygyűrű is, kidobtam rá egy csomó pénzt. Nem maradt elég kotonra! Ezek a nők! Persze most is felnevetek. Pedig nem mondhatja senki, hogy nem lennék jó színész, bennem gyökerezik a profizmus. Rólam találták ki ezt a melléknevet, könyörgöm. Mégsem fizetnek eleget, még sértegetnek is. Én rabolom az időt? Ejnye, kedves! - Azt hittem a némán bámulás romantikus. Csalódott grimaszra húzom a szám, talán nem ijed meg tőle annyira, mert valljuk be, az én arcomon éles a csúnya-gyönyörű kontraszt. Na, jó, már magamat idegelem az ego szövegemmel. Pedig eddig tök vicces volt. Ez is a s.ggfej hibája, meg hogy káromkodok, én, úriember. Tönkreteszi az életem. Janem. Félszeg mosollyal figyelem, amint lepillant a kezeinkre és reményeim szerint zavarba jön. Annál is szemtelenebb mosollyal figyelem az arcát, miután előadom az én szomorú kis sztorimat és a szájkalitka hiányos párt kezdi el stírölni. Már, ha lehet így fogalmazni az ő említésükkel kapcsolatban. A válasza viszont annál inkább nem tetszik. - Így is fogalmazhatunk, igen. De mielőtt nemet mondasz... Nem Arról van szó - pillantok vissza rá, zavarba ejtően pofátlanul szemezve -, hacsak nem vagy benne. Az imént elég egyértelművé tette, de próbálkozni mindig szabad, nem? - Majd rögtönözök, vagy rád bízom a döntést. Csak el innen.
|| U.i.: a bemisztikumozom-ot nem húzta alá pirossal, lol
A hozzászólást Cameron Saisset összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 11, 2013 10:07 am-kor.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Csüt. Aug. 29, 2013 5:10 pm
Cameron & Lucy
Határozottan állíthatom, hogy magányos típus vagyok, és amikor begubózom, nem fogok ugrálni semmilyen új társaságért. Főleg, hogy így nyit. Nem lehetne "kérem, ne zavarjon!" táblát tenni az asztalra? Legközelebb azzal jövök, komolyan mondom. Aggasztó, hogy nem úgy néz ki, mint aki hamar távozna, szóval félreteszem a könyvem és célt tűzök ki elé; bár az olvasottság hiányában szerintem fogalma sincs, milyen komoly a dolog. Ez abból is látszik, hogy elpoénkodja az egészet.., hát ejnye. Felvonom a szemöldököm, ahogy beszélni kezd, ez érdekes lesz. Próbálom nem elröhögni, leginkább elfojtani a vigyorom teljes egészét, de hasztalan. Amikor felnevet, én sem tudom tovább visszafogni magam. Ez jó volt. - Nem akarom, hogy elvegyél - közlöm teljes komolysággal, mikor már sikerült lenyugodnom. Nem vagyok feleség típus, de nem fogom beavatni, úgysem tudja meg soha. És elsőre vagy szépet vagy semmit magunkról, én pedig maradok az utóbbinál. - Nem is - vágom rá. - De ha már így rabolod az időm, akkor ne némán bámuljuk egymást - lepillantok a kezeinkre, és bár ez az egész kicsit groteszk, mégsem akaródzik elhúznom. Igazából, kezdem élvezni a helyzetet - ebből persze ő semmit nem láthat, szóval maradunk a megfásult könyvmoly lelkesedénél, míg húzza az időt. Nekem nem adja be senki, hogy pont most szomjazott meg... Végül csak belefog, bár nem olyan hosszú és nem arról szól a mondandója, mint vártam. A mutatott irányba pillantok, ahol meg is látom... Oh, mamám, ez most komoly? Én értem, ha az ember boldog, én elviselem a boldog embereket, de miért... Miért jönnek nyilvános helyre, ha csak egymással vannak elfoglalva? Minek van akkor hotel meg motel, egyáltalán minek van saját szobájuk? Jó, nem mintha olyasmit csinálnának, amihez már ágy is szükséges lenne, de jó úton vannak. Határozottan jó úton... És nem, nem vagyok irigy, csak zavarják a köreim. Az mondjuk megnyugtató, hogy ezzel nem vagyok egyedül, mert a szépfiúm is ezért pattant ide. Hát persze, Lucy, megszokhatnád, hogy mindig csak B-terv vagy. Majd egyszer ez megváltozik, addig pedig befogod a kicsi szád... Vagy legalábbis nem kapsz hisztirohamot. Az élet azért van, hogy kiélvezd, nem fogod féltékenységre pazarolni. - Oh, csak nem pattintottak le? - szánakozva nézek rá, majd szabad kezemmel megpaskolom a kézfejét. - Azt hiszem, nem tudok segíteni. Már, ha olyasmire lenne szüksége, amit szépen "szórakoztató női társaságnak" is hívhatnék, akkor biztosan nincs. Az elején nem tetszett a kis egoista feje, de be kell vallani (mint már korábban is megtettem), hogy szemrevaló pasi, és a maga módján még vicces is. Mondhatni, szimpatikus - is lehetne. Így elsőre túl vegyes a véleményem róla, és félek, ha még megkedvelném, többet úgysem állna velem szóba. Már, ha talál valami jobb társaságot, amíg a nemtudomkicsodái szórakoztatják egymást. - Tegyük fel, hogy megyek... hova? - elméleti síkon bármit, ez is egy örök szabály. És aztán, az egyszer élünk dologgal is kezdenem kéne valamit, még Sammy is pesszimistának tart... Pedig nem, nem vagyok pesszimista, csak a legrosszabbra készülök. Velem pedig nem lesz könnyű dolga. Velem sosincs.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Csüt. Aug. 29, 2013 4:17 pm
Lucy & Cam
Tessék, kedvesebben nem is közeledhettem volna felé, mégis tök elutasító - a mondat mindkét értelmében. Pedig én igazán nem akartam rosszat, csak az agyam perverz kis zuga és az ego centrumom vágyott szabadságra. Márpedig ki vagyok én, hogy az útjukba állak? Ezt viszont rendesen a szívemre veszem, kimutatásképpen fel is nevetek. Asher, mi? Egy könyvszereplőnél mindenképp jobb vagyok, és nem csak azért, mert velem beszélgethet, hanem mert Velem beszélgethet. Ez mindent megmagyaráz. Bár arra igazán kíváncsi lennék, milyen a könyve. Mostanában sok fantasy témájú sz.rt hánynak össze, hátha épp valami vérfarkasos sztorira szállt rá. Röhögnék egy kicsit. Pláne, mert ha belegondolunk élőben mindenki fúj a kis (nagy) szőrösökre, innen is folyton próbálnak elűzni. Hát, mit lehet tenni: kiveszett az emberekből a vendégszeretet. - Igazad van, ne haragudj. Félreismertelek - kezdek bele bánatosan, mégis csodálattal a hangomban -, de most már tudom, több van benned, mint azt vártam. Sose találkoztam még ilyen lánnyal, egyszerűen... leírhatatlan. Kérlek engedd meg, hagy ismerjelek meg. Talán eljön majd az a pillanat, mikor felérek Asherhez és elvehetlek feleségül. Hirtelen megragadom a kezeit, összefonom az ujjainkat az asztal fölött és nagy, bandzsa szemekkel meredek a szépségre. Persze, aztán nem bírom, még pár pillanat és elnevetem magam. Nálam talán csak a dumám őrültebb, de hé, élni tudni kell. Színészkedéssel lehet a legjobban megnevettetni, illetve felhúzni az embereket - a kérdés már csak az, ki érti a viccet. Mármint rajtam kívül, mert én tökéletesen szórakozom. A kezeit viszont nem engedem el, szóval hacsak vissza nem húzza őket, az egyiket lefektetem az asztalra és finoman piszkálni kezdem. Ezúttal persze komoly képpel, nem úgy van az. Örökké azért én se vigyoroghatok, főleg nem ok nélkül a semmibe. - Szóval? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel. - Azt hittem, nem szeretnél beszélgetni. - Nem mintha érdekelne. Pimaszul elvigyorodok, majd a végig szabad kezemmel megemelem a Brandymet és lehúzok belőle egy szép kövér korttyal. Nem, nem időnyerésképp. Amint visszateszem az asztalra a poharam, már érkezik is az elbűvölő válaszom. - Szeretném ha elkísérnél valahová, kedves. Na, nem kell rosszra gondolni, csak... Rándítok egyet a vállamon és az undorító páros felé intek a fejemmel, nem túl meglepő módon épp falják egymást. Felfordul a gyomrom.
A hozzászólást Cameron Saisset összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 11, 2013 10:07 am-kor.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Vas. Aug. 25, 2013 7:43 pm
Cameron & Lucy
Lucy lakásból kivonszolva, forrócsokival és regénnyel felszerelkezve, pincér- és egyéb ember-mentes övezetben. Maga a tökély, bár nekem otthon is megfelelne... De vannak kizáró tényezők, most pedig nincs okom panaszra, marad egy depressziós történet, ami mostanra éppen tökéletes. Már majdnem teljesen elmerülnék, kizárva a külvilág, mire letottyan az asztalomhoz egy csávó. Semmi kérdés, semmi köszönés, semmi erre vonatkozó, hanem önajnározó kismonológ. Bah, de utálom az egoista fajtáját. Felpillantok a lapok mögül, eddig nem néztem fel rendesen, és kérdőn-hanyagul felvonom a szemöldököm. - Ha azt akarod bizonyítani, hogy Ashernél szórakoztatóbb társaság vagy, nagyon fel kell kötnöd a gatyád - ártatlanul nézek rá, majd az ujjamra csukom a könyvet, jelezve, hogyha esetleg unnám a társaságát, bármikor visszafordulhatok az előzőhöz. Amit még ma el akarok olvasni, és amit eltervezek, igyekszem betartani. Nem mintha lenne jobb dolgom, szakíthatok időt a nagyszájú szépfiúra. Más talán elolvadna, hogy "óóó, engem szólított le", de engem annyira nem hozott lázba. Oké, tényleg el kell ismerni, hogy van rajta néznivaló, de a belépője minden erényéből rendesen levon. - Szóval? - türelmetlenül nézek rá, kezdhetné mondjuk egy bemutatkozással, ha már így letámadott. Az biztos, hogy én nem fogok kezdeményezni. Ha idejött, folytassa, ő az, aki annyira csevegni akar. Bár, őszintén, nem hinném, hogy az egész csak ennyiről szólna, de mint említettem, ráérek.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Vas. Aug. 25, 2013 6:39 pm
Lucy & Cam
Mivel kedves baromarcú barátom a csajával lóg helyettem, elhatároztam, hogy a lehető legmesszebb helyezem magam kényelembe. Hátssz, nem jött össze. Most pedig nézhetem, amint szétnyáladdzák az egyik boxot, pisze-piszéznek és becézgetik egymást, mint a frissen összeházasodott kamaszok. Pfuj. De én nem vagyok ideges. (...) Most komolyan, hogy gyalázhat meg ennyire? Papúcs! Szégyen! Ömledék! Létezik ilyen szó? Sóhajtozva belendítem magam a bárpult székéhez, nagyon kis puha, szerintem le is táborozok. Itt legalább nem fordul fel a hasam az előttem lezajló eseményektől, sőt! Egész kis csinos a pultos csaj, de hát mit vártunk? Mystic Fallsban minden veszélyes, de éppolyan lenyűgöző is. Na meg szép kerek, ha értjük mire gondolok. Kár, hogy ez a nő nem tűnik túl befogadónak, pár lehengerlő, lovagias szó tőlem - mi más lenne -, és már érzem is a kezét az arcomon. Továbbá újabb következtetés a várossal kapcsolatban: fájó. De komolyan, ennek fix, hogy megmaradt a helye. Bedobok egy féloldalas mosolyt, majd lassan, hogy ne ijedjen meg a füléhez hajolok. - Szolgálj ki szépen, ha nem akarod kirúgatni magad. Egy Brandyt kérek - kacsintok rá elbűvölően. Látom rajta, hogy majd szétveti az ideg, de alig telik el pár másodperc, és a kezemben is tartom az italomat. A lényeg már megvan, csak társaságot kell hozzá találni. Megfelelő társaságot, nem az álombuborékon lebegő, befüvezett unikornisok ciki-cuki csoportját. Ja, ha már ennél tartunk egy új legjobb haver is kéne. De olyan buzis ilyen helyen pasikkal ismerkedni, nem? Igen, ez jó indok lesz, hogy odamenjek ahhoz a kis tüneményhez. Hány éves lehet? Csípem a szűz lányokat. Ráadásul a Brandymnek is bejön, szóval mi ketten most elindulunk a kiszemeltem felé, hátha kialakul egy jó kis sze... izé, szerelmi háromszög. Persze, hogy erre gondoltam elsőre is, ch. Kérnie sem kell, lehuppanok elé és előveszem a legszexibb mosolyomat. - Nagyon dögös a könyved, de én még dögösebb vagyok, szóval mit szólnál hozzá, ha egy kicsit rám figyelnél? A fogsoromat a sorok helyett... Szerintem nem rossz ajánlat.
A hozzászólást Cameron Saisset összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 11, 2013 10:06 am-kor.
Tárgy: Re: Bárpult, és asztalok Szomb. Aug. 24, 2013 11:18 pm
Cameron & Lucy
Tudom, tudom, stréber dolog, de ha az ember barátnője dolgozik, a bátyja meg valamerre elvan, akkor nincs más hátra, mint hogy könyvbe fúrja magát. Ja, anyával is szinte lehetetlen egy légtérben maradni, folyamatosan hülyeségekről beszél, aurákról meg csakrákról vagy miaz. Lehet, hogy felcsap kamu-boszinak, mert az agyára ment a normális élet és keresi a saját világát. Hah. Nekem is épp ideje lenne találnom egyet, 16 évesen az embernek már vannak elképzelései a jövőről, nem? Előfordulhat, hogy bennem van a baj... De most olvasni fogok, nem ezen gondolkozni. Azért, hogy mégse tűnjek annyira forever alone-nak, mint amilyen vagyok, igazán hálás lehet nekem az emberiség, amiért eltotyogtam a Grillig, és itt, egy kis elrejtett asztalnál helyeztem el a hátsóm. Nekem még mindig fura ez a város, hiába vagyunk itt már... hát, nem is tudom, biztosan több hónapja, nem akaródzik számolni. Néha csak úgy elmegy az áram, vagy eltűnik valaki, és az erdei állatkák nagggyon nem emberbarátok - még egy ok, hogy ne menjek arra, pedig szerettem én a természetet. Amikor még apuval a hegyekbe jártunk nyaralni... Oh, régi szép idők. Az mondjuk biztos, hogy anya is nyugodtabb így, bár szerintem egy kicsit bekattant - ezt tanúsítja az is, hogy itt dekkolunk. Valószínűleg, amíg be nem töltöm a 18-at (ami még két év és két hét...), itt kell maradnom. Szóval épp itt az ideje kiépíteni a személyes kapcsolatokat. Igen, ez nekem abból áll, hogy kimerészkedem a szobámból, ahonnan eddig csak Sam vagy Kellan (esetleg ők ketten együtt) tudott kirángatni, és ezúttal önszántamból vonulok emberek közé. Mondjuk, nem tombol a tömeg, aminek titkon örülök, annyira még nem vagyok szociális. Még. Mit tesz velem ez a város? Megmondom őszintén, először a parkban ültem volna le, az mégis csak a levegőn van és anyám szerint attól is szépül az ember, blablabla. De. De lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, de érzem az őszt és valószínűleg még ma esni is fog... A Grillben pedig kapni forrócsokit, hiába néz hülyének a pincér fiú, hogy a tomboló hőségben meleg italt rendelek, ő ezt nem érti. Majd le adom a fölösleges hőt a lábamon, úgy sem hiszem, hogy nadrágnak minősül ez a farmerdarab, amit gyorsan magamra kaptam a lakásból menekülve. Szerencse, hogy itt nem kedv szerint szolgálnak ki, hanem kérésre, mert a könyv lapjai mögül már csak fél szemmel látom, hogy a srác leteszi elém a csészét és elslisszol. Csodás.
A hozzászólást Lucy Stevenson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 25, 2013 9:38 pm-kor.
Tudom, hogy nem kéne, de még mindig meg tudok lepődni azon, hogyha egy boszorkánnyal futok össze. Bár már hozzászokhattam volna ahhoz, hogy Mystic Fallsban egyáltalán nem ritka az ilyen dolog. Mióta rájöttem arra, hogy boszi vagyok, eléggé elszaporodtak a nem mindennapi fajok a városban. Bár lehet, hogy azelőtt is sokan voltak, csak én nem vettem észre, mert nem tudtam róluk. -Úgyszintén.- jelentettem ki, bár nem volt valami meggyőző a hangom. Tartottam tőle, mert éreztem, hogy sokkal régebb óta csinálja ezt, mármint a boszorkányságot. Katherine Piercet keresem. A mondata hallatán rögtön a magasba szökik a szemöldököm a meglepődöttségtől. Miért keresi egy boszorkány Katherine-t? Azt hiszem ebből valami nagyon rossz fog kisülni. Katherine sosem volt híres a jótetteiről. Sőt, amikor csak lehetett, belekavart minden dologba, amibe csak lehetett. De fogalmam sincs, hogy hol van éppen. Csak annyit tudok, hogy Mystic Fallsban van. De tudom, hogy azt hiszi majd, hogy nem akarom elmondani... Lazán húzom ki kezeimet az övéi közül, majd érzelemmentes arckifejezéssel nézek rá. -Fogalmam sincs, hogy hol van Katherine. Csak annyit tudok, hogy a városban van.- jelentem ki rezzenéstelen arccal. Az ő baja, ha nem hiszi el. Nem fogok semmit sem bizonygatni neki. Ez a csaj most... fenyeget? Netán én hallok rosszul? Tudom, hogy nem vagyok erősebb nála, sőt, még ő is kijelentette, hogy sokkal tapasztaltabb, erősebb nálam, és egyáltalán nem fél tőlem. De nem szeretem, ha valaki fenyeget. Félreértés ne essék, nem akarom azt, hogy féljenek tőlem, mi több, rettegek attól, hogy valaki félni fog tőlem. Bárki. Nem akarom, hogy ijesztőnek tűnjek attól, hogy boszorkány vagyok. Azt szeretném, hogy mindenki normálisként kezelne. Habár kicsit sem vagyok annak nevezhető a többi emberhez képest, aki nem Mystic Falls 'falai' közé van bezárva. Nem azt mondom, hogy ez rossz nekem ez a hely, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy lehetne jobb hely is. -Tisztában vagyok vele, hogy erősebb vagy nálam. Nem akarok semmilyen vitát, vagy konfliktust. Ennyi az egész, amit tudok. És nem szeretem, ha fenyegetnek. Akárki is teszi, és akármennyire is tapasztaltabb ebben a dologban.- szavaim kemények, és az idegesség apró jelei hallatszanak ki belőle. Tényleg nem akarok balhét. Nem érdekel, hogy mi van Katherine-nel. Csak az érdekel, hogy ne bántsa a barátaimat, és a szeretteimet. A többi már az ő dolga. Tényleg nem akarok balhét, csak tisztázni szeretném, hogy ne fenyegessen, mert rohadtul nem szeretem az ilyet.
Kezdőlap
Kedd Márc. 10, 2015 6:16 pm by Vendég
Nem feleltem semmit, összeszűkült szemekkel, enyhe mosollyal figyeltem, amint távozik, és a fejemben már kész is volt a terv. Szavai még a fülemben csengtek; "Legközelebb majd...". Nem Engedhettem, hogy legyen legközelebb, vagy ha lesz is, teljesen másképp fog zajlani. Mikor a kilincsre tette a kezét, megragadtam a vállát, csak hogy tudja, ott vagyok mögötte, majd el is engedtem, és a résnyire nyitott ajtót vámpírsebességemnek köszönhetően extra gyorsan nyitottam ki, megragadtam a lányt, és eltűntem vele mindenki szeme elől. Mielőtt Matt odakapta volna a fejét, az ajtó már becsapódott, a lányt pedig nekiszegeztem, éppen csak egy pillanatra, hogy megelőzhessem, és előtte érjek oda a parkolóba. Tudtam, merre kell mennem, hol van árnyék, hol bújhatok meg a félhomályban, míg valószínűleg a lány egyenesen az autójához akart igyekezni, lassú, emberi tempóban, hiszen az utat odáig verőfényes napsütés kísérte. Ha szerencsém van, nem fog kockáztatni. Kihasználva ezt a tény, egy sötétkék, régebbi típusú autót céloztam meg, az éppen beszállni készülő fickót pedig az pólója hátuljánál fogva ragadtam meg, egy kisebb csattanással a motorháztetőre hajítottam, és torkához szegezett kézzel, mélyen a szemébe néztem. - Még nem hagyhatod el a várost. Oda fogsz menni a korábbi kiszemelt áldozatodhoz, a szőke lányhoz, és addig nem fogod békén hagyni, míg fel nem dühíted. Megértetted? - Mikor elismételte, amit mondtam neki, nyugodt szívvel mosolyodtam el ravaszul, és Caroline kocsijától nem messze bújtam meg egy fa tetején, ahol szemlélhettem az eseményeket, a lebukás veszélye nélkül. Nem aggódtam, hogy balul sül el bármi is. Végül is, mi a legrosszabb, ami történhet? Hirtelen felindulásból megöli a pasast? Nem, azt kétlem. Annál sokkal nagyobb önuralma van. Egy kis gyakorlás pedig nem fog megártani neki. Visszafojtottam egy feltörni készülő nevetést, és vártam, hogy mindketten odaérjenek a lány kocsijához, és elkezdődjön a műsor.
notes: 
