Kol a bocsánatkérésem után üvöltözni kezdett velem, hogy ez nem az én hibám és ilyenekért ne kérjek bocsánatot meg ilyenek. Köpni, nyelni nem tudtam nem, hogy hozzászólni. Csak hallgattam, ahogy kiabál velem és némán őt néztem. Így kérjen tőle az ember máskor bocsánatot. Miért kell üvöltöznie? Ez nekem nagyon rosszul esik. Eddig én tényleg kedves voltam vele megpróbáltam nem megbántani ezért is kértem bocsánatot erre ezt kapom. Ezt nem tudom elhinni! Most nagyon rosszul érzem magam emiatt. Tudtam, hogy Kol nem fog repesni az örömtől mikor azokat mondtam, de nem hittem volna, hogy égy, reagál. Meglepett azzal, hogy azt mondta, hogy az ő hibája, de feldühített, hogy kiabál. Kol sóhajtott egy nagyot és leült a földre. Én csak álltam és bámultam, ahogy próbál lenyugodni. Még mindig nem tudtam mit mondani az előbbi kivonulására, de már nem voltam mérges. Végre sikerült felfognom, hogy Kol mindig is ilyen volt és ilyen is marad. Nem zavar, csak… nem hiszem, hogy hozzá lehet szokni a kirohanásaihoz.
- Elhiszem, hogy iszonyatosan hosszú volt ez a pár nap, és nem haragszom. Figyelj jobb, ha levezeted, mintha magadban tarod. Most pont én voltam itt így rajtam vezetted le, de ha más lett volna itt, akkor máson vezeted le. – mondtam neki és őt néztem és ő még mindig ott ült a földön. Hosszú percekig ülhetett ott nem igazán figyeltem az időt, majd felállt megfogta a kezem és magához húzott. először csak döbbenten álltam a karjai között majd én is átöleltem. Úgy éreztem, hogy ez most kell nekem. De nem csak nekem hanem Kolnak is. Csak nyugodtan vettem a levegőt és, hogy az igazat megvalljam teljesen megnyugodtam a karjai között. Teljesen nyugodt lettem és már nem idegeskedtem se miatta se a miatt, ami otthon vár. Hosszan öleltük egymást majd intett nekem, hogy menjek oda a motorhoz. Ő felült rá, majd mögé ültem. Mikor jöttünk nagyon messze ültem tőle. Most közelebb ültem hozzá, de nem olyan nagyon közel. Majd Kol beindította a motort és elindultunk vissza Mystic Falls-ba.


Játék vége!
Játéktér szabad!

- Ez nem a te hibád! Ne kérj bocsánatot! – Mint valami őrült keltem ki magamból és mielőtt még felszállhattam volna a motorra ismét visszaléptem hozzá. – Ne kérj olyanért bocsánatot, ami nem a te hibádból van! Az én hibám, az én természetem, én voltam! - Üvöltöttem felé, bár fogalmam sem volt, hogy miért tettem. Valójában nem akartam megbántani és nem is haragudtam rá. Sokkal inkább magamra haragudtam. Kifújtam a tüdőmben felgyülemlő levegőt, majd egy sóhajtás alatt kezemmel a szemeimet és az arcomat dörzsöltem. Próbáltam megnyugodni egy kicsit. Nem törődve semmivel leültem a földre és azon voltam, hogy minél összeszedettebbnek tűnjek. Hát ez több, kevesebb sikerrel ment is. Vártam, míg újra felnéztem az imént letorkolt lányra, de aztán nagy nehezen mégis felemeltem a tekintetem, hogy megvizsgálhassam Bonnie arckifejezését. Féltem tőle, hogy örökre megutál, vagy, hogy rám sem bír nézni ezentúl. – Kérlek, bocsáss meg. Nekem is iszonyatosan hosszú volt az elmúlt pár nap. El sem tudod képzelni mennyire. – Összehúztam térdeimet és arcomat ismét a tenyerembe temettem. Ott gubbasztottam néhány hosszúnak tűnő másodpercig, majd nagy nehezen felálltam. Megfogtam Bonnie kezét és nem is gondolkozva egyszerűen csak magamhoz húztam és megöleltem. Nem kellett más csak egy ölelés. Ostobán és gyerekesen hangzik, de így volt. Bármennyire is legyek én az egyik legerősebb lény ezen a földön, mégis néha egyszerű dolgok hoznak megnyugvást még a számomra is. És nem is tudok egyszerűbb és tisztább dolgot elképzelni, mint Bonnie Benett ártatlan ölelése. Sokkal jobban lettem tőle, bár nem csak a magam megnyugtatását szolgálta ez a hirtelen jött gesztus, hanem némi vigaszként is szántam az iménti dührohamomért. Komolyan nem normálisak ezek a hirtelen kirohanásaim, aztán a következő pillanatban mintha mi sem történt volna élem tovább életemet. Bár ez a családunknál nem nagy újdonság. Miután hosszan egymásba gabalyodtunk, udvariasan a motorom felé intettem, hogy fáradjon oda. Először én ültem fel a fekete bőrülésre aztán ő is követett. Nem volt túl távolságtartó, de nagyon szorosan sem ült hozzám, amit persze nem is furcsállottam. Finoman gázt adtam és vártam egy picit, hogy kellően felpörögjön a motor, és már el is indultunk Mystic Falls városába. Nem siettem, de nem is lassúztam, próbáltam megtalálni az arany középutat mialatt a kanyargós utakon hajtottam végig.

JÁTÉK VÉGE!

Egy ideig állok ott a bolt előtt majd járkálni kezdek, de végül megállok és a falnak dőlök. Várom Kolt, hogy kijöjjön. Tudom, hogy kapni fogok azért amit mondta, de sajnps ez van. Már kimondtam visszavonnni nem tudom. Kol kijön én meg hallgatom amit mond majd emikor egy picit megáll elkezdek beszélni.
-Nem mondtam, hogy kérj bocsánatot és tudom, hogy ez hozzád tartozik. Lehet, hogy ez tűnt finom megoldásnak, de…- nem tudom befejezni a mondatom. Egy, mert nem tudom, hogy. Kettő, mert elkezd tovább mondani a mondandóját.
-Köszönetet? Mert egy tök ártatlan lányból ittál? Hidd el neke jobban bírta volna ezt a lelkiállapotom, mint ennek a nőnek itt bent, aki azt sem tudja, hogy miért esett ki neki, hogy mi történt. – kissé ideges vagyok nem tagadom. Mikor eszembe jut, hogy az este mi történt kissé elpirulok. Kol ezt nem veszi rajtam észre szerencsére. Akkor este nem zavartak a fogai. Igen tudom zavarnia kellett volna mégsem zavart. Egy rövid ideig némán állunk egymással szemben majd ő gyorsan elindul a motel felé, én meg követem. Kicsit lassaban megyek, mint ő és csak a parkolóban érem utol ahol odaadja nekem a maradék cuccomat és a motorja felé megy. Én nem mozdulok onnan ahol álltam. Nem tudom miért, de bűntudatom van. Lehet, hogy nem kellett volna neki azt mondanom amit mondtam. Biztos, hogy nem kellett volna azt mondanom. De nem kérek bocsánatot, mert most nagyon bunkón viselkedik. Értem, hogy bunkó dolgokat mondtam neki, de akkor sem kéne így viselkednie! Ártottam én neki? Nem pedig megtehettem volna. Este is amikor megláttam a fogait, ma is mikor el indult az üzlet felé és akkor is mikor láttam, hogy a csajszi nyakát szívja. Nem bántottam, de még kihúzhatja nálam a gyufát. Na jó le kell nyugodnom, mert ebből bajok lesznek. Nem akarok most bajt csak éppségben visszaérni Mystic Falls-ba.
-Inkább veled mennék. De előtte bocsánatot szeretnék kérni azért amit az előbb mondtam. Sajnálom. Tudom milyen vagy és tényleg sajnálom azt is ahogy viselkedtem. – mondom neki teljesen őszíntén és közelebb megyek a motorhoz és ezzel hozzá is. Nem várom el, hogy arra amit az előbb mondtam válaszoljon, mert tudom, hogy nem fog, de mindegy is.

Némán engedelmeskedtem Bonnienak és töröltem a lány emlékeit, leültettem egy székre, aztán megtöröltem a számat és kimentem az üzletből, ahol Bonnie már várt rám.
- Na, jó ide figyelj, nem fogok bocsánatot kérni. Lehet, hogy nem ez a legillendőbb dolog, akkor is hozzám tartozik. Ez vagyok már majdnem ezer éve. A másik lehetőség pedig nem tűnt éppen finom megoldásnak. – Sandítottam rá, utalva arra, amit még a boltban mondott. – Minden esetre sajnálom, hogy így kellett lennie. De ha egyszer rám tör a szomjúság nem tehetek ellene. Így is köszönetet kéne mondanod, hogy nem az este jött rám. – Eszembe jutott a kép, amikor kibújtak a szemfogaim és minden erőmmel azon voltam, hogy ne harapjam meg. Egy percig csak álltunk némán egymással szemben, majd gyors léptekkel elindultam vissza a motel felé. Felmentem a szobába és összeszedtem a maradék cuccomat, majd kiérve a 26-osból becsaptam magam után az ajtót. Hirtelen harag gyűlt fel bennem, és nem értettem az okát. Hiszen csak azt tettem, amit mindig is szoktam. Életben maradtam. De hiába próbáltam a helyes utat választani, úgy tűnt ez sem volt elég, hogy jó színben tűnjek fel Bonnie előtt. Pedig valamiért bizonyítani akartam neki. Meg akartam mutatni, hogy legtöbbször nem egy vérengző vadállat vagyok. De hiába. A természetet nem lehet legyőzni. Gondolom, az sem segít, hogy most csapkodok, kapkodok, mint egy eszeveszett idióta. De már késő bármit is tenni. Amit tettem megtettem. A maradék cuccát átnyújtottam neki, majd a motorom felé tettem pár lépést, de amikor észrevettem, hogy mozdulatlanul áll visszafordultam.
- Ha nem bánod, most mennék. Eljössz velem, vagy hívjak neked egy taxit? – Nem akartam bunkó lenni, de olyan ingerült voltam, hogy nem volt kedvem arra várni, hogy végre felpattanjon a motorra. Szívesen elvinném, de már nagyon mehetnékem van. Az éhség még nem múlt el teljesen és haza szeretnék már menni kiüríteni pár vértasakot, hogy ne kelljen több élőt bántanom.

- Megint elkezdtem gondolkozni az a baj. - mondom teljesen őszintén Kolnak és a szemébe nézek. El sem hiszem ez az egészet. De sajnos ez van.
- Nem kellemetlen csak nem igazán tudom hova tenni. És még nem akarok hazamenni. Eléggé biztonságban érzem magam. – a tegnap este hiba volt, de annyira jól éreztem magam közben, hogy azt el sem tudom mondani. Egész életemben nem mulattam még ilyen jól. Nem hittem volna, hogy ezt egy vámpírnak, főleg nem Kol Mikaelsonnak fogom köszönni. De ez történt. Nem kínos nekem az, az emlék, mert élveztem. Ha nem élveztem volna, most nagyon kínosan érezném magam miatta. Ilyen dolgokon gondolkozom, majd meglátom, hogy Kol már nem bír uralkodni magán és előjönnek a szemfogai. Döbbenten nézek rá nem ijedten. Nem félek Koltól. Már az este megtehette volna ezt, ha annyira éhes. Arra, amit mond, sokáig nem reagálok, csak mikor feláll is kiindul.
- Lehet, hogy…- nem tudom befejezni a mondatom, mert kimegy. Utána akarok menni, de először fogalmam sincs, hogy hova. Nem is ismerem ezt a várost, hisz nem jártam még itt. Ekkor eszembe jutott a sütis zacskó hátha azzal többre jutok. Kimentem a szobából bezártam az ajtót majd lementem a lépcsőn a recepcióshoz és magammal vittem az a zacskót.
- Tudja, hol van ez a hely? – megemeltem a zacskót erre a pasi rám nézett, de nem válaszolt. Hogy mennyire idegesítő ez a fazon! –Meg ismétlem a kérdést. Tudja, hol van ez a hely? – kérdeztem erélyesebben, amire felkapta a fejét és rám nézett kissé meglepetten.
- Arra, ni! – mutogatott nekem egy sort és szerencsére sikerült felfognom és megjegyeznem. Elindultam kifelé és odavetettem a recepciósnak egy kösz-t majd elindultam a bolt felé. Egy idő után sikerült megtalálnom a boltot és mikor bementem csilingelt a csengő és észrevettem, hogy nincs ott senki, amit-picit furcsálltam, de meg láttam a mindjárt jövök táblát és nem gondolkoztam ezen tovább. Elindultam hátra és reménykedtem benne, hogy itt van Kol. Miközben mentem a cipőm sarka kopogott, de ezzel nem tudtam mit csinálni. Mikor hátraértem kissé megriadtam, mert tényleg ott volt Kol és valami csaj vérét szívta éppenséggel. Kol adott a csajnak a véréből, hogy ne haljon, meg vagy mit tudom én miért. az emlékeit nem tudta kitörölni, mert félbeszakítottam.
- Oké tudom, hogy vámpír vagy, de nem kéne ilyen helyen és ilyenkor támadnod az emberekre. Jó, ha most vagy éhes, akkor igyál, de ne ilyen helyen és ne egy olyan emberből, aki azt sem tudja, hogy mi történik vele! Jobb lett volna, ha belőlem iszol! –amint kimondom meg is bánom, de már mindegy. – Csak… töröld ki az emlékeit! – mondom, majd kimegyek a bolt elé és várom, hogy Kol kijöjjön.

- Látom, hogy valami nincs rendben, de ha nem beszélsz róla, hát nem. Megértem és elfogadom ezt is. – Mondtam és két harapásból be is tömtem a számba az egyik süteményt. Ostoba férfiszokás ez, amit hiába próbálok, nem tudok levetkőzni, de már megszoktam, így nem is erőlködöm vele. – Ha kellemetlen számodra a tegnap este emlékei, én azt is megértem kedvesem. Amikor csak szeretnéd, hazaviszlek. A lényeg, hogy biztonságban tudd magad. – Valóban ezt éreztem. A tegnap este nekem sem volt más, mint egy kaland. Most már valóban tudom, hogy semmi más nem játszott közre csak a kétségbeesés, bánat, és az érzelmek gyors áradata. Ahelyett, hogy öldöklésbe kezdtem volna, egy motelban végeztem egy gyönyörű lánnyal és egy csepp vér sem folyt. Azt hiszem elég kellemes egy terápia ez, gyakrabban is alkalmazhatnám. Talán. De most már végképp éreztem a torkomba nyilalló fájdalmat és azt is, ahogy szemem alatt az erek kiduzzadnak és szemeim elsötétülnek, amikor a szemfogaim előbukkannak az éhségtől. – Azt hiszem, jobb lenne minél hamarabb, ha nem bánod. – Próbáltam rámosolyogni, de elfelejtettem, hogy szemfogaim nem túlságosan imponálóak egy boszorkánynak. Már vártam is hogy alkalmazza rajtam a boszi-vámpír-bénító trükkjét, de az éles fájdalom elmaradt. Inkább csak döbbenten meredt rám. Azonban én csak két lehetőséget láttam: az egyik az, hogy most azonnal Bonnie vérét veszem, amibe nyilvánvalóan, ha bele nem is halok, de biztosan nem kevés fájdalom járna vele. A második pedig az, hogy keresek egy embert és annak veszem vérét. Emellett döntöttem és magára is hagytam Bonniet. Kirohantam a lakásból, egészen vissza a kávézóig. Minden erőmmel azon voltam, hogy csak pár percre rejtsem el a szemeimet és fogaimat, ami talán sikerült is. Ismét beléptem a kék és fehér üzletbe, de most egyenesen a pulthoz lépdeltem.
- Talán elfelejtettél valamit? – Kérdezte az iménti leányzó lelkesen. Rámosolyogtam, de mosolyom nem volt őszinte. Közelebb léptem hozzá és leolvastam a nevét a kitűzőjéről.
- Vicki, igaz? Gyönyörű név. – Kezdtem bele sokszor elhadart csajozós szövegembe. – Egy valamit felejtettem el. A telefonszámodat elkérni. – Mosolyogtam rá arra várva, hogy tudjam, valóban bejön-e a szövegem. Közelebb hajoltam hozzá hogy a tekintetemmel fogva tudjam tartani. Elég volt csak belenéznem abba a kék szempárba és máris megdőlt a gyönge akarat. Én uraltam az elméjét, ebben már bizonyos voltam. – Kérlek, fáradj velem hátra. – Kértem illedelmesen, de teljesen felesleges volt, mert már az enyém volt. – Most, hogy kettesben vagyunk végre, megkérnélek, hogy ne kiabálj és csöndesen tűrd mindazt, amit veled teszek.
- Megértettem, csendben leszek, ígérem. – Mondta monoton hangon, majd az ölembe fektettem és félresöpörtem válláról szőke haját és végre beleharaptam nyakába. Hallottam, ahogy a bőre roppant a fogaim alatt és már éreztem is a vér fémes ízét a számban, és ahogy a torkomon lecsúszva megtöltött élettel. Átjárta a melegség a testem és már éreztem, hogy egy ideig átvészelem. Csak akkor néztem fel, amikor az ajtó csilingelését hallottam, majd cipősarkak kopogását, ahogy felém közelednek. Megláttam Bonnie riadt arcát, és azon nyomban félretoltam magamtól a testet. Nem halt meg, még hallottam a szívverését, de pulzusa lelassult. Adtam neki egy kortyot a véremből, miután beleharaptam saját csuklómba, így a sebei begyógyultak, de még nem töröltem az emlékeit, mert Bonnie félbeszakított. Mint kisiskolás gyerek, akit otthon a szülei lehordanak egy csínytettéért, úgy ültem karjaimban az én csínytettem és lesek fel Bonniera, hogy vajon mi lesz a büntetésem.

Kol után bementem a szobába és becsuktam az ajtót, majd leültem a pulthoz. Nem hiszem el, hogy itt maradt és reggelit hozott ki nem néztem volna belőle.
- Biztos finom. –mondom neki egy halovány mosollyal. Miközben ő keresgélt a hűtőben meg mindenhol máshol én elvettem a vaníliás kávét és beleittam. Nagyon finom volt azt meg kell hagyni. Mikor lerakta elém a tányért kivettem rá egy sütit és megkóstoltam. Ez is finom volt és olyan jó volt, hogy azt az egész szobában érezni lehetett. Kol mikor leült és enni kezdet mondott valamit és én emiatt kissé rosszalló pillantást vetettem rá.
- Hát elég gáz modora volt az már biztos. – mondom és picit elmosolyodom, de túl sok minden jár az eszem. Megeszem az a sütit. amit az előbb kivettem. Nagyon finom és Kol jól választott. Eszembe jut, hogy Kolal mikor összefutottam épp inni akart belőlem. És szex közben is majdnem megharapott. Lehet, hogy vérre lenne szüksége? Nem merem feltenni neki ezt a kérdést. Ha igen akkor mit fogok csinálni? Oda adom neki magam? Elképzelhető. Inkább belőlem igyon, mint valaki olyanból, aki azt sem tudta, hogy mi van. De ha nem éhes és rákérdezek, akkor meg kínosan érezném magam. Nem teszem, fel neki ezt a kérdést, mint ahogy azt sem, hogy, miért nem mert csak úgy el mikor aludtam. Kol észreveszi rajtam, hogy valami nincs rendben és megsimogatja a kezem. Először arra gondolok, hogy elhúzom a kezem, de azt mivel magyaráznám ki? Nincs indokom arra, hogy elhúzzam a kezem, így ott hagyom.
- Semmi baj nincsen!- mondom, és egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem valami meggyőző, de ez van. Túl sok dolog kavarog a fejemben. Kolal kapcsolatban, Mystic Falls-al kapcsolatban, Klaussal kapcsolatban és mindennel, amit ott hagytam. Tegnap este nagyon elengedtem magam és meg is van a következménye, hogy ma félek, hogy mi lesz. Azt hiszem, egész életemben bánni fogom ezt az éjszakát és abba kellet volna hagynom, de nagyon élveztem, sajnos.

Beléptem a szobánkba és mindent lepakoltam a kezemből a pultra. Kihúztam az előtte álló egyik széket, majd leültem rá. Vártam, hogy Bonnie is kövessen, majd sóhajtottam egyet.
- Hoztam süteményt. Csokis, áfonyás, remélem szereted. És hoztam kávét is, ha kérnél, van választék is vaníliás és fahéjas. Vedd csak magadhoz, amit csak megkívánsz. – Felpattantam a székből és a pult alatti hűtőből kivettem egy-egy ásványvizes palackot illetve egy literes méretű doboz narancslevet és azt is a többi zsákmányom közé tettem. Vadásztam még két poharat és egy-egy tányért magunknak és vissza is ültem. A sütemény még mindig meleg volt és az illata most a szobát is kellemesen bebarangolta. Kivettem egyet a tányéromra, majd az asztalra nézve észrevettem, hogy már csak a fahéjas cappuccino maradt az asztalon, így halvány mosollyal azt vettem el és kortyoltam bele.
- Képzeld, a szobát ingyen kaptuk! Hát nem remek hír? – Nevettem fel halkan. Felnéztem Bonniera és egy rosszalló pillantást csíptem el tőle. – Még él. Ne aggódj. Bár ezzel a modorral, ha nem is én, de valaki hamarosan kinyírja. Ebben biztos lehetsz. – Nevettem fel ismét. Eszembe jutott, hogy még mindig nem ittam vért. Kezdett egyre jobban égni a nyelőcsövem. Persze kissé segített, hogy emberi táplálékot veszek magamhoz, de attól még mindig fájt. Utáltam, hogy most türtőztetnem kell magam. Már csak Bonniera való tekintettel is. Ha nem is belőle innék, az sem nagyon tetszene neki, és mivel ilyen gyengén könnyen földre küldene, így várnom kell, amíg haza nem érek. Nem sokat könnyített rajta a tudat, hogy a lenti bunkó fazon még életben van. Arca megint gondterhelt lett.
- Mi a baj? – Kérdeztem tőle miközben megsimítottam a kezét. Valóban érdekelt, hogy mi is bántja, de ekkor eszembe jutott, hogy mi történt tegnap este Kath házában. Hogy elárult, hogy cserbenhagyott. Hogy a testvéreimnek igazuk volt. Hogy már megint egy nő vert át. Hogy már megint voltam olyan ostoba hogy bedőljek a női szeszélynek. És az is hogy féltékeny voltam. Olyan különös. Mialatt 100 évig abban az átkozott koporsóban ejtőztem, minden érzésről megfeledkeztem, csak a harag égett bennem. Minden másnak nyoma veszett. És most egy nap alatt visszatértek belém ezek a különös és számomra még szokatlan érzések, amik már nagyon régóta nem nyomták szívemet. Most pedig itt ül előttem ez a gyönyörű, okos, kedves, erős lány, és egyszerűen nem tudom hova tenni. Csak kihasználtam volna? Vagy valóban akarok tőle valamit? És mi lesz Katherineval. Bármennyre is akartam, tudtam, hogy még nincs letisztázva minden köztünk.

Reggel kinyitom a szemem és kinyújtóztam. Visszacsuktam a szemem és egy ideig még feküdtem az ágyban, majd felültem és kinyitottam a szemem. Mikor körbenézek, leesik, hogy nem is a saját szobámban vagyok. Eszembe jutott az egész este. Azt hittem álmodtam az egészet, de mégsem így volt. El sem hiszem, hogy tényleg megtettem. Nem azért mert rossz volt vagy valami ilyen, mert nagyon élveztem. Sosem engedtem még el magam ennyire soha senkivel. Teljesen elfelejtettem az összes kötelességem, és terhemet. Eszembe jut, hogy Kolal aludtam el. Milyen meglepő, hogy nincs itt. Felállok és megtalálom a melltartóm. Hát ez már használhatatlan. Keresek egy kukát és kidobom. Megtalálom a bugyim és felveszem. Ez legalább még egyben van. Elmosolyodom arra a gondolatra, hogy miért is ment tönkre a melltartóm. Jó kis éjszaka volt. Megtalálom a pólómat, amit szépen összehajtottam a nadrágommal együtt. Felveszem a pólóm és a nadrágomat is, majd a cipőmet is megkeresem. Miután a cipőmet is felvettem leülök az ágyra. Na, most nekiállok gondolkozni. Első dolog: Minek mentem bele abba, hogy vele jöjjek? Mert elegem volt a városból és a felelősségből, amit folyton a nyakamba varrtak. Na meg ott volt ez a Klaus megmentése dolog meg, hogy visszaraktam a testébe. Ez is sok volt nekem. Megszegtem a boszik törvényét, most a szellemek utálnak. Ez mondjuk, nem igazán érdekel. Második dolog: Miért feküdtem le vele? Vámpír nem kéne ilyen kiszolgáltatottan látnia. Lehet, hogy boszorkány vagyok, de nem sebezhetetlen. Ezért is csináltam. Nagyon stresszes vagyok mostanában ezzel levezettem. De csak ez volt benne vagy valami más is? Kol ilyenkor, mikor le akar fektetni, nagyon kedves is tud lenni. Miért ücsörgök még mindig itt? Felállok és járkálni kezdek. Na, most sokkal jobb. Körbejárom a szobát vagy kétszer és még mindig az előbbi gondolatokon jár az eszem. Na, inkább elmegyek, mert nem jó itt járkálni és ücsörögni. Épp kilépek az ajtón, mikor Kol jön fel a lépcsőn és majdnem elesik. Nagyon meglepődtem, hisz azt hittem, hogy elment. Megemelte a kezét és benne volt az egyikben süteményes zacskó a másikban pedig kávé.
- Neked is jó reggelt!- mondom teljesen meglepődve. Majd Kol elmegy mellettem és megpuszil. –Semmi baj és igen sikerült meglepned. - mondom neki még mindig kissé meglepődött állapotban. Hogy, hogy itt maradt és nem ment el? Ezt meg fogom tőle kérdezni szerintem.

Reggel Bonnie mellett ébredtem a motelban. Hamarabb felkeltem, mint ő, ezért úgy gondoltam nem pazarlom az időt az ágyban, hanem inkább gyorsan felöltözök és elszaladok reggeliért. Így is tettem. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, amit még tegnap este a földre hajigáltam, majd lesétáltam a recepcióhoz. Bementem a kis bódéba, majd láttam, hogy a férfi még mindig ugyanabban a pózban olvasgatja újságját, mint tegnap éjszaka. Felköhintettem, amikor már kezdtem megunni, hogy rám sem hederít. Lomhán bújt ki olvasnivalója alól, majd a lábát is levette az íróasztaláról.
- Gondolom reggeli nincs a szobához. – Mondtam elfintorodva.
- Ezt jól gondoltad. – Válaszolt a fickó mogorván és máris visszarendezte magát az iménti helyzetébe. Gondolkoztam rajta, hogy most azonnal letépem a fejét, de ahhoz túlságosan is jó volt a kedvem. Helyette inkább közelebb hajoltam és belenéztem a szemébe.
- A szobát ingyen kaptuk, nem kell érte semmit fizetni, és ezentúl, ha meglát bármelyikünket, ugyan így lesz, akárhányszor erre tévedek. Megértette, amit mondok? – Vártam, míg megbabonázva bólint egyet, majd mikor elengedtem a tekintetét, felállt és örömmel közölte velem, hogy a szoba és minden más szolgáltatás ingyen volt és, hogy maradhatunk, ameddig csak jónak látjuk. - Sokkal jobb. – Mondom mindkettőnknek és kiléptem a bódéjából. Szerencsére amint szétnéztem megláttam a motellal szemben egy kis kávézót. Nem is haboztam tovább elindultam felé és már fejben el is döntöttem, hogy mi kell nekem. Beléptem a hangulatos kis kávézóba, ahol a falak fehérek és kékek voltak, a székek szintén kékek és az egész üzletet bejárta a sütemény és kávé illat. Kellemes volt erre belépni. A pultnál egy fiatal szőke lányka, rögtön meglátott és hatalmas mosollyal az arcán köszöntött, majd rádőlt a pultra és nagyon úgy tűnt, hogy elmélyedt a látványomban. Közelebb lépdeltem a pulthoz és végigmértem a süteményeket, majd rámosolyogtam a lányra. Gonosz húzás volt ez tőlem, mert nagyon is jól tudtam, hogy mit tudok kiváltani a lányokból egy mosolyommal és ez a hatás el is ért az eladólányhoz is. Köpni, nyelni nem tudott, amikor megszólítottam.
- Nagyon jól néznek ki ezek a sütik és az illatuk is jó. Azt hiszem, négyet kérek belőlük. – Mutattam a csokis áfonyás muffinra. Vártam, hogy a lány reagál-e a kérésemre, de semmi nem történt. Megrökönyödve állt és engem nézett. – Hahó! – Szólongattam oda, hátha felkeltem a figyelmét. Nagy nehezen kapcsolt, de ekkor zavartan tűrte hátra a haját.
- Ne haragudj, elbambultam. Mit is mondtál? – Kérdezett vissza. Nem akartam otromba lenni, ezért nem hordtam le a viselkedéséért és nem is akartam újabb kínos helyzetbe hozni, a már így is piruló lánykát, így csak megismételtem a rendelésem. Máris elkezdte becsomagolni egy papírzacskóba a süteményeket, amikor megszólalt.
- Átutazóban vagy, vagy most költöztél esetleg? – Mintha reménykedne abban, hogy ezentúl törzsvendége leszek, de sajnos le kellett törnöm a kedvét.
- Átutazóban. – Feleltem kurtán, majd hozzátettem még egy rendelést. – És kérnék még két cappuccinot, egy fahéjasat és egy vaníliásat. – Gondolom gyorsan leesett neki, hogy nem egyedül vagyok, így már kisebb lelkesedéssel, de készségesen kiszolgált. Ezután gyorsan fizettem és igyekeztem is vissza a motelszobába. Megbotlottam az egyik lépcsőben és majdnem kilöttyintettem a kávét, de szerencsére még idejében sikerült elkapnom. Éppen akkor láttam, hogy Bonnie lép ki a 26-os szobából. Ott álltam előtte, megpakolt kézzel, amikor ő is észrevett. Talán meglepődött vagy csalódott, nem tudtam eldönteni, de semmi esetre sem azt kapta, amit várt. Nyílván nem sejtette, hogy elmegyek és hozok neki reggelit, de én még abban az időben nőttem fel, ahol még számított az ilyesmi. Felegyenesedtem és megemeltem a süteményes zacskót és a kávékat, jelezve, hogy nem elslisszolni akartam.
- Szép jó reggelt napsugár! – Köszöntöttem vidáman, majd elhaladva mellette egy gyors puszit nyomtam az arcára. – Gondoltam elszaladok reggeliért. Bocsáss meg, hogy nem vártam, meg míg felébredsz, de meg akartalak lepni. Ahogy elnézem ez sikerült is.

Egyre jobban csókolóztunk és engem ez nem zavart, mert nem akartam abbahagyni. Egy hirtelen mozdulattal Kol megragadott és a lépcső felé vette velem az irányt. Végig az ölében tartott én perid egy pillanatra sem engedtem el a nyakát. Mikor beértünk a szobába ő letett engem én meg megvártam, míg becsukja az ajtót és megfordul, majd letámadtam. Szorosan az ajkaira tapadtam és az ajtóhoz nyomtam. Kol ekkor lekapcsolta a villanyt és csak a led lámpák égtek. Annyira nem érdekelt, hogy, hogy néz ki a szoba így most, de azért láttam. Az ágy fölött kék színben égtek, de olyan halványan, ami elég meghitté tette a szobát, de ez most egyáltalán nem érdekel. Továbbra is csak Kolal foglalkoztam, aki közben újra felkapott és az ágyra rakott. Élveztem Kol minden érintését. És néha, néha egy, egy sóhaj is elhagyta a számat. Közben én is simogattam a hátát, a mellkasát, a nyakát minden porcikáját. Szó szerint ahol csak értem ott simogattam. Sok jó érzés járta át a testem és nem hittem volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam Kolal. Nagyon lassan mászott közben rám és finom csókot lehelt az ajkaimra, amit én sokkal vadabbul viszonoztam. De úgy vettem észre, hogy ez nem zavarja. A lábaimat a dereka köré fontam és így közelebb húztam magamhoz. Kol ezek után végig csókolta az állam és a nyakam, ami közben apró sóhajok hagyták el a szám. Mikor a melleim közé ért elmosolyodott és kettéharapta a melltartóm és a hátam ívbe hajlott és kéjesen felnyögtem. Ezek után hamar leszedtük egymásról a maradék ruhát és mikor Kol belém hatolt ő kiadott magából valami öntudatlan hangot én meg, hogy ne nyögjek fel gyengéden a vállába haraptam, amitől a légzése megállt és megrándult. Lassan elkezdett bennem mozogni én meg gyorsan felvettem a ritmusát és ő közben a nyakamat kezdte csókolgatni, amit és nyögésekkel jutalmaztam. Majd, mintha elszakadt volna nála a cérna megjelentek a szemfogai. Ekkor én ledöbbentem és azt, hiszem meg is ijedtem erre ő elfordult. Nem tudom miért, de most nagyon nem érdekelt, hogy ott vannak azok a fogak. Hogy az igazat megvalljam tetszettek is. Egyik kezemmel magam felé fordítottam a fejét és megcsókoltam. Ekkor már nem voltak ott a szemfogai. Kol miután ott hagyta az ajkaim gyorsabb tempóra kapcsolt és én ezt a tempót is gyorsan felvettem. Amikor az orgazmus elért a körmeimet a hátába mélyesztettem és kéjesen felnyögtem, majd mikor az utolsó hullám is lecsengett elernyedtem. Ekkor ő legurult rólam és a párnákra feküdt és kitette nekem az egyik karját én meg odakúsztam hozzá és hozzábújtam.

Egyre inkább belebonyolódtunk a csókba majd egy hirtelen megragadtam a lábánál és elindultam a lépcső felé. Nem hagytam kibontakozni az ölemből, hiszen nem is volt rá szükség, könnyedén felemeltem és cipeltem fel a másodikra a szobánkhoz. Ott letettem egy pillanatra, hogy becsukhassam az ajtót, de amint visszafordultam máris ajtónak lökődtem. Bonnie letámadott csókjaival és úgy döntött az ajtónak. Én egy gyors mozdulattal leoltottam a lámpát, így csak az ágy fölötti led lámpák kékellettek és tették a szobát kellemesen sejtelmes megvilágításba. Átkaroltam a lányt, aki csakis rám összpontosít, én pedig nem akarok csalódást okozni neki. Ezért hát ismét felnyaláboltam és az ágyra pottyantottam. Mohón simítottam végig minden porcikáján, miközben élveztem érintéseit a hátamon, mellkasomon, karomon és mindenhol máshol ahol csak ért. Testemet átjárta mindenféle kellemes érzés hulláma járta át. Lassan másztam rá, annyira hogy a lehető legjobban csigázzam fel és finom csókot leheltem ajkaira, erre sokkal vadabban válaszolt. Lábait mohón a derekam köré fonta a lábait és úgy húzott magára. Elszakadtam az ajkaitól és lassan az álla vonalát követve értem el a nyakáig, majd lentebb vándoroltam és mindenhol apró csókokkal jutalmaztam. Lassan elértem a két melle közé és egy mosolyt követve elharaptam a melltartóját, mire teste ívbe húzódott és kéjjel teli hangot adott ki magából. Nem kellett sok idő, hogy leharcoljuk, az utolsó, minket elválasztó ruhadarabokat és egymáséi legyünk. Öntudatlan hang tört fel belőlem amint beléhatoltam. Gyengéden a vállamba harapott, mire a lélegzetem is elállt és finoman megrándultam, majd lassú, megfontolt mozgásba kezdtem, amit ő is gyorsan felvett. Lehajoltam a nyakához, majd apró csókokat nyomtam nyakára, majd éreztem, hogy végleg elszakad nálam a cérna. Megjelentek szemfogaim a teljes hosszúságukban. Amint Bonnie meglátta, láttam az arcán a döbbenetet és pillanatnyi ijedtséget, de elfordítottam az arcom, hogy ne kelljen látnia a fogaimat. De egyik kezével visszahúzta magához arcomat. Akkorra már mikor újra megcsókolt visszahúzódtak a szemfogaim szerencsére, de ettől eltekintve jól esett, hogy nem taszított el magától. Eltekintett attól, hogy mi is vagyok valójában, és hogy ő mi is valójában, és hogy a fajtánk ellen küzd minden erejével. Elhagytam ajkait és gyorsabb tempóra váltottam. Kissé frusztrált, hogy ennyire vigyáznom kell, hogy ne essen senkinek sem baja az aktus alatt. Tudtam, hogy Bonnie erős, de mégis olyan törékenynek láttam, így a sötétben, szuszogva. Belemélyeztette körmeit a hátamba, majd kéjjel teli hangon felnyögött és finom remegésekben bontakozott ki, majd elernyedt alattam. Legördültem róla és felmásztam az ágyra kikészített párnákra és kitettem az egyik karomat, arra várva, hogy ő is odakússzon hozzám és karjaimba zárjam.

Megittam a poharamban lévő piát majd a poharat letettem. Kol megfogta a kezem és felrántott, hogy vele táncoljak. Kol elkezdett énekelni miközben táncoltunk és én nevettem. Közben egyre jobban összegabalyodtunk és a refréneket elkezdtem vele énekelni. Még sosem énekeltem senkivel, de most teljesen elengedtem magam és így még nekiálltam énekelni is. Mindkét karom ráfontam Kol nyakár és a tarkójánál tekergettem őket. Kol szorosan fogott a csípőmnél az egyikkezével és így táncoltunk tovább, majd az előbbi számnak vége lesz és jön a következő. El sem hiszem, hogy ez a szám jön, mert ez is az egyik kedvencem. Kol végig a felsőtestem simogatja, majd magához húz és megcsókol. Egy pillanatig nem viszonozom, de aztán viszonozom és nagyon is élvezem. Az egyik kezemmel a hajába túrok mikor a csókjaink egyre hevesebbek lesznek. Annyira élvezem ezt, az érintése annyira jól esik, ahogy csókol, ahogy a derekam fogja, ahogy a hajamba túr, mind annyira jól esik. Most nem érdekel, hogy kint mi van, vagy, hogy mi lesz, most csak ez a pillanat érdekel.
- Eszembe se jutott hozni!- mondom két csók között. Majd elhátrál tőlem Kol és leveszi a felsőjét. Egy pillanatra meglepődtem bevallom, nem hittem volna, hogy egyszer így fogom őt látni. Nem tudtam megszólalni, vagy épp megmozdulni. Abban a pillanatban nem. Kol olyan jól nézett ki. Ezt eddig is tudtam róla, de akkor nem így néztem rá. Végig néztem, ahogy az üvegből issza a whiskyt. Ezt nem így kéne inni, mert ez így nem illedelmes, de most ez nagyon nem érdekel. Végig néztem azt is, ahogy leveszi a nadrágját és ott állt előttem egy szál gatyában. Gyönyörű teste van. Olyan amilyennek lennie kell. A kérdésére nem tudok abban a pillanatban válaszolni. Megigézett az a test. Széles vállai vannak, és szépen ki van dolgozva a felsőteste. Volt egy két pasim, de egyik sem volt ilyen, mint ő. Azt is lehetne mondani ré, hogy tökéletes, de mivel vámpír ezt nem mondtatom rá. Megfogta a whiskys üveget és kiment, majd visszafordult és azt mondta: -„a medencében várlak.”- ezután kajánul rám mosolygott és kiment. Én még álltam egy ideig ugyanott majd levettem a felsőm és a nadrágom. Biztos, hogy ezt akarom? Még el tudok menni ha, akarok. De az igazság az, hogy semmi kedvem sincs elmenni. Élvezem ezt a helyzetet, mindegy, hogy meddig tart. Nagyon lassan lementem a lépcsőn. El is felejtettem mennyire szeretek úszni, mert sosem volt időm rá. Mikor leértem Kolt nem láttam sehol aztán, egyszer csak feljött a víz alól. Kissé meglepődtem és egy picit hátrálni kezdtem ő meg csak röhögött, majd abbahagyta és engem nézet. Ahogy nézett abba belepirultam, majd mohón elmosolyodott és berántott. Nagyon meglepődtem és kapálózni kezdem és mikor sikerült észhez térnem képen fröcsköltem Kolt. Ezek után elkezdtük fröcskölni egymást és nevetgéltünk mindketten. Nagyon jól érzem magam Kolal. Lehet, hogy csak azért van, mert már nagyon stresszes voltam, vagy ez az egész Kol érdeme. Valamelyik a kettő közül, dehogy melyik az majd kiderül. Meghallom, hogy bent még szól a zene és ekkor esik le, hogy nyitva hagytam az ajtót. Elkezdem a zenét hallgatni, majd Kol felkap és magához húzz, amivel eltereli a figyelmem a zenéről, de ez nem zavar. Addig mocorogtunk mindketten, míg végül sikerült a dereka köré fonom a lábaimat. Kol szemébe néztem és ő is az enyémben és közben kisöpörte a hajam az arcomból. Végig mosolygott rám és én is mosolyogtam. Nem tudom letörölni ezt a mosolyt, mert tényleg jól érzem magam. Nagyon is jól.
- Ezzel én is így vagyok!- mosolyogtam még mindig rá és közben átkaroltam a nyakát. Mikor megcsókolt én viszonoztam a csókot majd folytattuk a csókolózást. Annyira jó volt vele, itt messze Mystic Falls-tól, hogy az le sem tudom írni szavakkal és most gondolkozni sem akarok csak élvezni a csókjait.

Felkortyoltam a pohár tartalmát és le is tettem. Közben visszafordultam hozzá és megragadva a kezét felhúztam az ágyról, hogy együtt táncolhassunk tovább. „ He smile so I got up and I asked for his name, That don’t metter, he said ’cause it’s all the same. Sais can I take you home where we can be alone” sorokat énekeltem hangosan, miközben egyre inkább összefonódva táncoltunk. Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz és együtt énekeltük a refréneket. Táncunk közben éreztem, hogy teljesen rám fonódik, mindkét karja a tarkómon tekergette és én egyik kezemmel a csípőjét szorítottam és így mozogtunk. Amikor vége lett a számnak gyorsan váltott a One Republic Everybody Loves Me című számára. A hangulatot szerencsére nem törte meg, sőt csak fokozta. Miközben kezem bebarangolta felsőtestét magamhoz rántottam és megcsókoltam. Másik kezemmel a hajába túrtam és csókunk hevesebb lett. Élveztem puha ajkait és minden érintését. Azt éreztette velem, hogy valóban élek. Már nem is érdekelt, hogy mi minden vár otthon rám. Nem számított más, csak, hogy most kihasználjam a jelent és ezt a csodálatos, felelőtlen pillanatot.
- Remélem nincs nálad fürdőruha! – Súgtam két csók között, majd kissé eltávolodtam tőle, hogy könnyebben nekivetkőzhessek. Könnyed mozdulattal levettem a pólómat és azzal a lendülettel a földre is hajítottam. Ránéztem Bonnie meglepett arcára és elnevettem magam, amikor észrevettem, hogy hogyan bámul. Megszoktam, hogy ezt váltom ki a legtöbb lányból, de tőle akkor is meglepett. Odaléptem a pulthoz és most nem törődve az etikettel üvegből kortyoltam a whiskybe. A keserű nedű könnyen csúszott a torkomon. Igazi áldásnak éreztem. Miután letettem az üveget és egyik kezemmel megtöröltem a számat, a nadrágomat is gyorsan levettem, csupán a gatyám maradt rajtam. Vártam, hátha Bonnie is követ a vetkőzésben, de egyenlően csak meglepetten bámult.
- Na mi az? Te nem is jössz? – Rákacsintottam és ismét megragadva a JD üveget és elindultam az ajtó felé. Amikor kiértem még visszafordultam. – A medencében várlak. – Mondtam egy kaján mosoly közepette. Gondoltam hagyok neki egy kis időt, aztán majd jön. Lassan lesétáltam a medencéhez, majd letettem a szélére a whiskys üveget. Aztán minden gondolkodás nélkül beleugrottam. Remélni tudtam csak, hogy nem túl hideg a víz. Annak ellenére, hogy én nem érzem a hideget, Bonnienak még lehet, hogy kellemetlen lenne a fagyos víz még akkor is, ha kint volt vagy 35°C. Úszkáltam egy kicsit, míg vártam, hogy a lány kijöjjön hozzám. A víz alá merültem és csak akkor mentem fel, amikor megláttam egy árnyat a víz felé hajolni. Bonnie meglepetten hátrált, amikor felbukkantam, én csak elnevettem magam, azonban rögtön elhallgattam, amikor megláttam egy szál fehérneműben. Gyönyörű volt és különösen, ahogy rózsaszín neon megcsillant a bőrén. Mohó mosoly terült el az arcomon és mielőtt még meggondolhatta volna magát, megragadtam az egyik kezét és berántottam magamhoz a vízbe. Rövid ideig kapálózott, mert nyilvánvalóan nagyon meglepődött, hogy hirtelen a vízbe került, de gyorsan visszanyerte nyugalmát és máris egy csomó víz került az arcomba. Eszeveszett vízfröcskölésbe és nevetgélésbe kezdtünk. Már régen éreztem ennyire vidámnak magam. Csak ekkor hallottam meg, hogy odabent még mindig szól a zene és mivel Bonnie nem csukta be a szobánk ajtaját, így tisztán lehetett hallani az AC/DC Highway to Hell klasszikusát. A vérem felpezsdült mind a zene mind a jelenlévő hölgyike hatására. Felkaptam a vízben és magamhoz húztam, addig mocorogtunk, míg a két lábát körém nem kulcsolta. A szemébe néztem és közben kisöpörtem egy kósza vizes tincset a leányzó arcából miközben még mindig mosolyogtam rá.
- Jó, hogy itt vagy Bonnie Benett. – Mondtam és két kezemmel keretet alkotva arcának közelebb húztam magamhoz és lágyan csókoltam meg. Mélyen szippantottam bőre illatából, ami messze elnyomta a klóros medence bűzét. Finom illata volt. És én egyre éhesebb lettem. Nem, bántani nem akartam és nem is fogom. Ezt megígértem neki is és magamnak is, még akkor, amikor elindultunk és be is fogom, tartani legyen akármi. Most arra kell koncentrálnom, hogy itt van ez a gyönyörű lány aki épp elmerült az én csókjaimban.

Mikor felültem és átkaroltam ő egy mosollyal jutalmazott meg és én visszamosolyogtam rá. Tetszik, a mosolya van benne valami vad, ami persze érthető, de valami más is van benne, amit nem tudok megmagyarázni. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem távolságot tartva tőle beindította a motort és elindultunk. Muszáj volt a távolságot tartanom, hisz azért ő egy vámpír és nem igazán lehet bennük megbízni meg ilyenek. Az utcákon sötét volt, de tudtam, hogy Kol lát a sötétben és reméltem, hogy nem lesz baj. Egy pillanatra megijedtem mikor egy éles kanyar előtt begyorsított, de gyorsan fékezett így nem lett baj, viszont én előre csúsztam és most nagyon szorosan hozzásimul a testem.
- Vettem észre!- mondom neki az előbbi megjegyzésére, amit elég halkan mondott, de úgy, hogy én halljam. Denver nem volt messze a várostól, de olyan nagyon közel sem, mégis elég hamar odaértünk. Mondjuk ez Kol vezetési stílusa mellett érthető. Volt egy két pillanat, mikor egy picit megijedtem, de rájöttem, hogy nem lesz semmi baj. A város főutcáján tettünk egy kört és én gondolkoztam hova mehetnénk, de én nem igazán ismerem Denvert. Nem tudom, hogy mi, hol van. Vagy, hogy egyáltalán mi van itt. Végül Kol döntött és egy motelt választott. Nem tűnt olyan rossz helynek, bár ezt kívülről nem teljesen lehet megítélni.
- Nem bánom!- mondtam Kolnak mosolyogva, mikor rám kacsintott. Leszálltam a motorról egy kis idővel utána és utána mentem, majd ő megfogott a derekamnál és, megint úgy vezetett előre, a recepcióhoz. A recepciós egy elég fura fazon volt. Félig kopasz olyan harmincöt negyven körüli pasi és látszott rajta, hogy senki és semmi nem érdekli az égvilágon. Már, mint én ezt vettem le következtetésképp róla. Mikor Kol hozzászólt kinézett az újságja felett és jól végig mért minket. Nem tetszett, ahogy nézett. Olyan nyomasztó volt, de ezt nem mutattam ki és reméltem, hogy nem is látszik rajtam. Aztán végül megkaptunk egy szobakulcsot, amin a 26-os szám állt. Kol elvette tőle majd ki is mentünk megkeresni a szobát. Olyan volt, mint a többi út menti hotel, mármint a felépítése. Kétemeletes volt és lépcsők vezettek az emeletekre. Tipikus út menti hotel. El sem hiszem, hogy végül tényleg belementem ebbe. Fölmentünk az emeletre és közben Kol a kezemet fogta majd megálltunk a 26-os szobaszámmal rendelkező ajtó előtt. Kol felemelte a kulcsot és megcsörgette. Arra gondoltam, hogyha fel akarom adni most, kell megtennem. De mégis annyira jó volt, hogy nem kellett a következményeken gondolkoznom, így hát elvettem a kulcsot, kinyitottam az ajtót és a pólójánál fogva behúztam Kolt. erre Kol elnevette magát és az ölébe vett, majd lerakott az ágyra. Én mindeközben mosolyogtam, mert az igazat megvallva élveztem ezt a helyzetet. Miután lerakott körbenéztem. Jó nagyszoba és egy francia ágy volt benne. Csak ültem rajta, de így is éreztem, hogy nagyon kényelmes. A falon Led lámpák voltak és bal oldalt volt egy bárpult. Kol a bárpult hűtőjében kotorászott, majd kivett egy üveg Jack Daniel’ s-t és fogott két poharat. Kol töltött a whiskyt mindkét pohárba, majd észrevette a hifit és odament. Azt hittem, hogy valami olyan zenét rak be, amiről soha életemben nem hallottam és tetszeni sem fog erre a kedvenc számom rakta be. Imádom ezt a számot, mert olyan pörgős. Kol táncolva odajött hozzám a poharakkal a kezében és én végig őt figyeltem. Közel jött hozzám, nagyon is közel és odanyújtotta nekem az egyik poharat. Még nem nyúltam a pohár felé így Kol megkérdezte: -„Kezdődhet az este?”
- Még szép!- mondtam és elvettem tőle a poharat, amit felém nyújtott és beleittam.

Felült mögém, amit egy újabb mosollyal jutalmaztam. Átkarolta a derekamat, de mégis távolinak éreztem magamhoz. Talán azért mert egy idegen vagyok a számára, talán azért mert egy vámpír. Nem tudom, de ezt sürgősen orvosolnunk kell. Felpörgettem a motort, ami készségesen felmordult alattunk és kihajtottam a garázsból az éjszakába. Egyik kezemet egy pillanatra felemeltem, hogy bezárjam a garázskaput, de amint visszatettem a kezem a kormányra, rákapcsoltam és száguldani kezdtem. Minél gyorsabban el akartam hagyni ezt a helyet. Bonnie még mindig távol ült tőlem, ami nem tetszett, ezért egy éles kanyar előtt felgyorsítottam, de még mielőtt leszáguldottunk volna az útról egy nagyot fékeztem, hogy Bonnie az ülésben előre csússzon egészen szorosan hozzám.
- Szándékos véletlen. – Súgtam épp csak olyan hangosan, hogy biztosan meghallja és már mentünk is tovább. Denver nem volt messze a várostól, hamar a városba értünk főleg az én vezetési stílusommal. Gyakran megfeledkezem arról, hogy más is ül mögöttem, méghozzá olyan, aki könnyen megsérülhet. De szerencsére nem történt semmi baj. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy hova is menjünk. Tettünk egy nagy kört a városka főutcáján, majd döntöttem. Eleinte vártam, hátha Bonnie ajánl valamit, de mivel nem tette, ezért választottam én. A főutcán láttam egy motelt, ami elég bíztatónak tűnt. Bekanyarodtam hát a nagy rózsaszín neon MOTEL NON-STOP feliratnál és a medencés épület előtt le is parkoltam.
- Remélem nem bánod. – Kacsintottam rá a lányra, miközben leszálltam a motorról. Vártam kicsit, hogy utánam jöjjön, majd megint a derekánál fogva vezettem be a recepcióhoz. A recepciós egy lassan negyvenes, kopaszodó pasi. Látszott rajta, hogy nem túl sok dolog izgatja igazán, nyílván nem kevés dolgot látott már itt.
- A legjobb szobát kérem. – Jelentettem ki köszönés nélkül. A férfi felnézett az újságja felől és jól végigmért minket. Nem szólt egy szót sem, de szinte hallottam a gondolatait. Furcsállta, hogy két fiatal az éjszaka közepén egy ilyen helyre érkezett és máris a legjobb szobát kéri. Egy türelmetlen köhintéssel jeleztem, hogy még mindig a szobakulcsra várunk, mire kelletlen hátra nyúlt a kulcsokkal teli falhoz és leemelt egyet.
- 26-os. – Csak ennyit mondott és átnyújtotta a kulcsot. Én kivettem a kezéből és ki is mentünk a kis épületből, hogy megkeressük a kulcshoz tartozó ajtót. A többi szoba egy kétemeletes épületben helyezkedett el, amikhez egy külső lépcsőház tartozik. Lassan végigfuttattam a szemem a földszinti szobákon és megállapítottam, hogy kizárásos alapon egy emeleti szobát kaptunk. Megragadtam Bonni kezét és felvezettem az emeletre és a lépcsőház közepénél meg is találtuk az ajtót 26-os szobaszámmal az ajtaján. Felemeltem a kezemben lévő kulcsot és megcsörgettem a magasban. Vártam, hogy Bonnie kivegye a kezemből és kinyissa az ajtót. Hagytam neki még egy kibúvó lehetőséget. Nem akartam semmire sem kényszeríteni. Annak nem lenne jó vége. De örömmel tapasztaltam, hogy ő is vágyik a társaságomra. Éreztem, hogy megragadta a pólómat és berántott az ajtón. Elnevettem magam a gesztusra és hirtelen előtte termettem és felkaptam az ölembe és leültettem az ágyra. Szép nagy szoba volt, el tudtam képzelni, hogy valóban ez a motel legjobb szobája. Egy hatalmas, franciaágy középen, fölötte a fal apró led lámpákkal megvilágítva. A szoba bal oldalán egy kis bárpult, aminek megörültem és oda is léptem, hátha találok is benne valamit. Egy kis hűtő volt beépítve a pultba, amit gyorsan fel is nyitottam és pár üveg ásványvizet és kólát és egy nagy üveg Jack Daniel’s. Amint megpillantottam elmosolyodtam és felemeltem az üveget. Egy bravúros mozdulattal előkaptam két poharat a fönti polcról és a pultra tettem. Olcsó üvegpoharak voltak, de a célnak megfeleltek. Töltöttem egy-egy pohár whiskyt mindkettőnknek, és ahogy jobban szétnéztem észrevettem egy közepes méretű hifi rendszert. Odaléptem és bekapcsoltam. Egy régi rock slágerekkel teli CD volt a lejátszóban, így a hangulatomhoz illő zenékre bukkantam. Amint elindítottam megszólalt Joan Jett klasszikusa az I love rock’n roll. Egy pillanatra hátrahajtottam a fejem, hogy élvezhessem a zenét, majd a poharak felé léptem és táncolva vittem tovább Bonnienak, aki még mindig az ágyon ülve leste a mozdulataimat. Közel álltam hozzá, nagyon közel és odanyújtottam az egyik poharat, majd vártam, hogy felé nyúljon.
- Kezdődhet az este?