Nagyon rossz volt őt ilyen kiszolgáltatottnak látnom. Még mindig őt ölelem, és várom, hogy megnyugodjon.
- Minden rendben lesz, kérlek nyugodj meg! - felelem neki, és kicsit hátrébb dőlök. Arra kér, hogy hagyjam egyedül, de vajon ez jó ötlet? Nem tudom, de nem akarok vele veszekedni, ezért inkább hagyom, hadd irányítson ő.
- Rendben, elmegyek. Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget! - mondom neki, és felé néztem. Megrázta a fejét, majd bólintott, hogy nem fog. Tudomásul vettem, és lassan felálltam. Kicsit keresgéltem a szekrények között, mikor megtaláltam a poharakat. Egyet levettem, és a hűtőhöz mentem. Kivettem egy ásványvizes üveget, és töltöttem belőle a pohárba. Visszaléptem Daniel mellé, letettem elé a poharat.
- Ezt idd meg, jót fog tenni! - mondtam neki bíztatóan. Felálltam, és körülnéztem ismét a konyhában. Találtam egy jegyzettömböt, és kitéptem belőle egy lapot. Felvettem mellőle a tollat, és ráírtam a címemet, és a telefonszámomat.
- Felírtam a címem, és a számom. Ha bármiben segíthetek, hívj fel, vagy keress meg! Ha megittad, pihenj egy kicsit! Fel a fejjel! Szia! - feleltem neki és kimentem a házból.
A szám íze keserű volt, hisz nem akartam egyedül hagytam, de tudtam, hogy ő ezt akarja, és ezt tiszteletben kell tartanom. Csendesen járom az ismerős utcákat, és köszönök az embereknek. Hazaérve tudatosul bennem, hogy egyedül vagyok. Rutinosan a hűtőhöz megyek, és kiveszem belőle a milánóit. Míg a mikróban melegítem, addig iszok pár korty vért. Gondolataim között még Daniel járt, és remélem hamarosan rendben lesz. Reméltem, hogy hamarosan megkeres, és akkor jobb hangulatban lesz majd. Csodálom őt, én már rég tönkre mentem volna, ha a helyében lettem volna. Annyi mindenen ment már keresztül. Eldöntöttem, hogy jó barátja leszek, és sosem fogok neki csalódást okozni, és nem fogom őt magára hagyni, csak ha kéri. A meleg milánóit a nappaliba viszem, és bekapcsolom a tvt. Csak kapcsolgatok, de semmi nézhetőt nem találok. Már lassan feladnám, de a zene csatornán megállok, és ott hagyom. Hát, akkor zenét hallgatok! Jobb programom úgy sincs!

Játék vége!
Játéktér szabad!

Köszönöm a játékot! Egy élmény volt!

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Amit most érzek jelen pillanatban legbelül az egyszerűen kimondhatatlan, s úgy, hogy én tettem ezt az egészet, csak még elviselhetetlenebbé teszi a helyzetet. Ha visszamehetnék a múltba, akkor minden másképpen lenne, hisz nem hagynám, hogy meghaljanak a szeretteim, s nem válnék azzá a szörnyeteggé, aki most vagyok, de nem tudok vissza menni az időben, s ez azzal jár, hogy képtelen vagyok elfogadni azt a tényt, hogy annyi ember meghalt miattam az évek során.. Az, hogy annyi embert és hozzám közelállót veszítettem el, csak még erősebbé tett lassanként lelkileg. Végtelen fájdalmat éreztem az évek során, s ez a kín végig kísért és örökre velem is fog maradni, ha akarom, ha nem. Könnyebb lenne az életet elviselnem, ha nem éreznék semmit sem, de szinte ez képtelenség, hisz nem kapcsolom ki teljes mértékben az érzelmeimet, s ezáltal meg marad mindaz, amit érzek mélyen legbelül. A fájdalom tett egyre erősebbé a hosszú idő alatt, s mindez segített abban, hogy elviseljem az azután következő kínzásokat..
Kínoz a lelkiismeret és a bűntudat, amiért annak idején nem tudtam megmenteni azt a személyt, akiért most jelen pillanatban sírok.. Az asztalon fekszem és eltakarom az arcomat ezzel is elérve azt, hogy elzárkózzak mindentől és mindenkitől. Lassan felállok a székről és az üveget a kezembe véve ülök le a földre majd kortyolok a whiskyből és az üveget a földre rakom. Felhúzom a lábaimat magamhoz és kezemet is ráteszem majd így sírok tovább. Annyi év után most sírok először, hisz eddig mindig erősnek mutattam magamat, de most jelen esetben ez nem sikerül, s így gyengévé válok; egy sebezhető lénnyé.. Léptek hangja zavarja meg a sírásomat, s hallom, hogy egyre csak közeledik felém valaki majd leül a földre mellém.. Caroline az.. Érzem, hogy óvatosan átölel majd cirógatni kezdi a hátamat, s a szavait hallgatom eközben. Nem mondok semmit sem, csak sírok tovább, de tudom jól, hogy ez nem helyes, hisz nem láthat gyengének.. Nem vagyok gyenge! Letörlöm a könnyeimet miközben abbahagyom a sírást és a zsebkendőt a zsebembe csúsztatom..
-Semmit sem kell tenned értem!-Jelentem ki miközben felállok és Care elé állok.-Vedd úgy kérlek, hogy nem történt semmi sem..-Mondom miközben segíttek Carolinenak felállni és elindulok a kijárat felé. Megállok a kijárati ajtónál és megvárom, hogy Caroline is utánam jöjjön, s amikor ez megtörtént kinyitom az ajtót előtte.-Sajnálom.. de most arra kérlek, hogy távozz és hagy magamra!-Kezemet meglendítem a kijárat felé, s ezzel is jelzem, hogy azt akarom, hogy menjen el..-Kell egy kis egyedüllét számomra..-Suttogom magam elé és nézem, ahogy távozik a házamból. Ha haragszik rám, akkor haragudjon, hisz nem érdekel most jelen pillanatban semmi, csak az számít, hogy egyedül akarok lenni, s nem vágyom senki társaságára sem.-Viszlát!-Mondom miközben becsapom utána az ajtót és hátat fordítva neki dőlök aztán lassan végig csúsztatom rajta a hátamat, s ezzel leülök végül a földre..

Játék Vége!
// Köszönöm a játékot; imádtam

Csendben hallgattam Daniel válaszát. Nem értettem vele egyet, nem is értem, hogyan gondolhatja igaznak a szavait. Én is hibáztam, ahogy bárki más. Tudom, hogy én is még sok hibát fogok elkövetni, amikből majd tanulni fogok. Danielnek szembe kell néznie ezekkel, és legyőznie őket. Nem akarom, hogy saját maga ellensége legyen. Talán, ha megbocsátana magának, máshogy látná önmagát, és az őt körülvevő világot.
- Daniel, én ezzel nem értek egyet. Nem azt mondtam, hogy engedd magadhoz közelebb az összes vámpírt, és köss velük életre szóló barátságot. Csak azt akartam ezzel mondani, ha segítesz Stefannak, nemcsak ő, hanem Elena és Damon is örökre hálásak lesznek. Csak te döntheted el, hogy kit fogadsz a bizalmadba. Ez egy zárt kis vámpír közösség, aminek te is akarva, vagy akaratlanul már a tagja vagy. Mi kölcsönösen támogatjuk egymást mindenben, ezért mondtam, hogy téged is barátként fognak kezelni! - felelem neki. Tudom, hogy sokáig nem voltak barátai, és időbe fog telni, míg elfogadja a többiek társaságát, de úgy gondoltam, jobb ha előre figyelmeztetem. Elgondolkodik a szavaimon, majd elnézést kér, és távozni készül a szobából.
- Menj csak nyugodtan! Itt megvárlak! - felelem neki, és látom, ahogy távozik. Az ablakhoz lépek, és a tájban gyönyörködöm. Hallom, ahogy a hűtőnél matat és iszik valamit. Hamarosan már én is érzem, hogy mit is nyitott ki. A whiskey jellegzetes illata terjeng a levegőben. Megijedek, ahogy minden bizonnyal az üveget a falhoz vágja, és apró darabjaira törik. Hallom halk kiáltását, és azonnal megpördülök a tengelyem körül. Egy ideig hezitálok, majd kifelé veszem az irányt, egyenesen a hang irányába. A konyhába érve megdöbbenek a látványon, ami odabent fogad. Daniel a földön ülve sír. Halkan odasétálok mellé, és leülök a földre. Óvatosan átölelem, és a hátát kezdem el cirógatni, hátha ettől megnyugszik. Nem tudom, mi történt vele, de tudatni akarom vele, hogy rám számíthat.
- Daniel, sírj csak nyugodtan! Utána sokkal jobb lesz! - felelem neki, közben még mindig a hátát simogatom. Tudom, hogy mindig erősnek mutatja magát, de előttem nem kell szégyelnie a könnyeit.
- Tehetek érted valamit? - kérdezem tőle, és egyik kezemmel a nadrág zsebembe nyúlok, és kiveszek egy zsebkendőt, és a kezébe adom.
- Szeretnél róla beszélni? Nekem elmondhatod, de ha nem akarod, azt is megértem! - mondom neki. Csak rajta áll a következő lépés, én pedig a hátát cirógatva őt ölelve, várom mit felel.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Egyre dühösebb vagyok, idegesebb és nyugtalanabb a régi dolgok, s az emlékek miatt, s úgy érzem, hogy itt mindjárt helyben szét töröm az összes berendezést, ami a kezem közé akad, de mindennek az érzésnek az ellenére türtőztetnem kell magamat, mert nem láthatja Caroline, hogy belül mit élek át. Az emlékek, mint valami sorozat képek vetítődnek elém folytonosan, de én mindezt elakarom feledni, hisz semmi kedvem sincs folyton a múlton rágódni, ami olyan szörnyű emlékeket hoz elő bennem.. Annyira fájdalmas, ha csak eszembe jut az az egyetlen egy személy, akire nem akarok gondolni.. Veszek egy mély levegőt és a földet bámulom miközben a falnak vagyok dőlve háttal. Miért nem tudok egyszerűen megnyugodni? Miért nem megy? Végül Carolinera emelem a tekintettemet és szóra nyitom a számat..
-Megértem, sőt felfogom, hogy senkinek sem makulátlan a múltja, de én..-Elhalkulok is szinte nem tudom folytatni, de megerőltettem magam és folytatom tovább.-De én képtelen vagyok arra, hogy annyi sok barátot közel engedjek magamhoz, hisz nem akarok egy újabb csalódást vagy netalán fájdalmat elviselni. Nem menne, s nem azért, mert mindenkit elakarok utasítani, hanem azért, mert nem akarok újabb fájdalmat érezni, s azt pecsétként viselni a lelkemen.. örökre..-Veszek egy mély levegőt és folytatom.-Jobban szeretem, ha csak annak látnak, akit mutatok magamból.. Egy érzéstelen és szívtelen alakot, aki nem törődik másokkal vagy pedig egy normális emberi srácot, aki próbál segíteni, de ennél többet nem nyújthatok senkinek sem, mert nem akarok még több személyhez kötődni..-Mondom egyszerűen miközben ellököm magam a faltól majd a történetre terelem át a témát.-Most már nagyjából értek mindent, s most világosabbnak látszik egy-egy sztori..-Jegyzem meg miközben az ajtóhoz sétálok.-Várj meg egy pillanat, csak el kell intéznem valamit.. Remélem nem haragudsz meg ezért!-Mondom és kilépek az ajtón majd lesuhanok a konyhába és keressek magamnak egy üveg whiskyt, amit azonnal ki is bontok majd nagyokat kortyolok az italból. Élvezem, ahogy marja a torkomat, s ezáltal sikerül lenyugodnom. Leteszem az asztalra az üveget majd előveszek egy vértasakot és kibontom aztán egy húzásra megiszom a tartalmát. Hirtelen megfájdul a fejem, s a földre esek térddel. Rosszul kezdem érezni magam, s olyan mintha valami megenne belülről, s egyre jobban érzem ezt az érzést.. Lassan, s egyenletesen lélegzem miközben felállok és megkapaszkodok valamiben majd leülök az egyik székre sikeresen. A kezembe veszem a whiskyt és belekortyolok, de nem szünteti meg a belső érzést.. Tudom jól, hogy miért érzem ezt.. Egyetlen egy személy miatt történik mindez, aki ilyen hatással van rám, s csak is az én hibám, hogy meghalt annak idején. Próbálom megnyugtatni magam, de nem megy, s hirtelen felindulásból a falhoz csapom az üveget..-Nem!-Ordítom fájdalmasan miközben az asztalra teszem a fejem és kezeimmel körbe zárom magam, hogy ne látszódjak. Sírni kezdek végül.. Oly sok év után először..

Daniel szavait hallgatom, ezért figyelmesen hallgatom, amit nekem mond.
- Daniel, itt minden tökéletes! - felelem neki.
- Nem, nem fogom neki elmondani, hogy itt jártam. Az erdőben már megbeszéltük, hogy ezt titokban tartjuk. Senkinek sem fogom elmondani! Nem hinném, hogy találkoznék mostanában Klausszal! - válaszolom neki.
- Tudod, Damon és Stefan múltja sem makulátlan, ahogy egyikőnké sem. Hidd el, hogy befogadnak! Damonnak sem voltak először barátai, és most meg büszkélkedhet jó párral! - mondom neki. Tudom, hogy régóta nincsenek barátai, de ha nyit feléjük, biztosan gazdagodik pár baráttal. Én nem tudnám elképzelni az életemet barátok nélkül. Nélkülük olyan magányos és üres lennék. Nem tudom miért nem szerzett magának barátokat. Talán félt a csalódástól? Biztosan sokan bántották, ezért nem akart barátokat szerezni. Félt attól, hogy elárulják, vagy hátba támadják. Ha így nézzük, megértem őt. Itt viszont már nem kell ilyesmitől tartania, mert én sosem árulnám el őt. Szeretném, ha megértené, hogy itt más élet vár rá. Egy szebb, és jobb. Hiszen itt van neki Bonnie, és most már én is. Bonnie szereti, és örülök a boldogságának. Most, hogy már ismerem, elhiszem mindazt, amit róla mondott. Másodsorban itt vagyok neki én, és azt hiszem a többiek is el fogják őt fogadni, olyannak amilyen.
- Igen, Rikkel nagyon jóban voltak. Jó csapatot alkottak, és vigyáztak egymásra. Tudod, Klaus testvéreit felébresztettük, és végül Estert is sikerült. Ki akarta iktatni a gyerekeit, ezért az egyik bálon megzsarolta Elenát, hogy menjen vele. Rik akkor már mellette állt. Elena segítségével vámpírt csinált belőle, de ő nem akart azzá válni. A temetőben voltak, így miután kiszabadultunk odamentünk. Nem akart átváltozni, de mi mégis elmentünk, hogy elköszönjünk tőle. Damon maradt vele az utolsó pillanatig. Bonniet egy varázslattal Ester a kriptába irányította, és Rik ivott belőle. Ekkor olyanná vált, mint Mikael. Tudtuk, ha Elena meghal, Rik is meghal, és fordítva. Engem elraboltak, és Elena jött értem. Klaus szövetkezett a többiekkel, és kiszabadítottak minket. Elenát Klaus elvitte, de kiszabadították, közben Klaus tőrt kapott a testébe. Megbeszélték, hogy pár évszázad után kiengedik. Persze, semmi sem ment könnyen, ezért Damon elrejtette valahová. Rebekah is Damon után ment, de Rik is ott volt. Riknek sikerült Klaust megölnie az egyik fa karóval. Rebekah közben visszament a városba, és tudta, hogy Elena hazatart. Rebekah miatt a kocsi a folyóba esett, és Stefan előbb a sofőrt, Mattet mentette ki. Elena közben meghalt vámpírvérrel a szervezetében, így Rik is. Mivel Tyler, aki hibrid megtörte a köteléket, de Klaus vérvonalához tartozott, meghalt. Legalább is azt hittem, de Bonnie segítségével Tyler testében volt. Engem elraboltak, mert közben kiderült, hogy kik a vámpírok a városban, Rik jóvoltából. Szerencsére Tyler kiszabadított, akiről később kiderült ki is ő valójában. Bonnie visszarakta a saját testébe, Rebekah pedig kénytelen volt elköltözni Klaustól,mert összevesztek. A többit már tudod! - felelem neki egy szuszra.
- Ne haragudj, de így kerek a sztori, ha kihagytam valamit nyugodtan kérdezhetsz! - válaszoltam neki.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Mintha nem is lennék itt valójából, voltaképpen így érzem magam, de vajon miért van ez? Miért érzem így? Figyelek Care szavaira és arra is, amit mond, de valahogy képtelen vagyok arra, hogy bármit is reagáljak válaszként. Mozdulatlanul állok miközben a falnak vagyok dőlve, s gondolkozok szinte apróságokon, de mégis ezek a csekély kis apróságok vezetnek végül a nagy dolgokhoz.. Leginkább az emlékezés vagy jobban mondva a múlt képei ugranak be számomra, amit egyszer, s mindenkorra szeretnék már elfelejteni valahára, de egyszerűen nem megy. Talán ez átok, s egy fajta balszerencse lenne? Vagy egy teljesen más indok, ami nem enged direkt felejteni? Veszek egy mély levegőt és a földre szegezem a tekintettemet, s egyszerűen nem akarok Carolinera nézni.. Hallgatom, amint kérdést tesz fel nekem, de nem válaszolok rá, hisz jól tudom, hogy Bonnie még nem járt nálam eddig legalábbis, de majd csak átjön egyszer valamikor a közel jövőben..
-Minden annyira tökéletes itt?! Ugyan már! Ezek csak egyszerű szobák ellátva egy kis modern, de egyszerű berendezésekkel..-Mondom miközben ráemelem végre a tekintettemet.-Szerintem is jobb lesz, ha nem tudja, hogy te már jártál itt, de viszont azt sem tudhatja meg, hogy majd tanítani foglak egy jó pár dologra..-Mondom miközben ellököm magamat a faltól.-Kérlek senkinek se említsd meg azt, hogy tanítani foglak! Klausnak se mondj semmit, ha esetleg találkoznál vele..-Mondom és fel-alá kezdek járkálni miközben a szavait hallgatom majd szóra nyitom a számat.-Szerinted én oly sok barátra vágyok? S másrészt pedig szinte lehetetlen, hogy sok barátom legyen, hisz a természetem nagyon nem jó irányú.. Embereket ölök.. Gyilkos vagyok, aki kíméletlenül végez emberekkel.. Ez bennem jó, s majd ezért elfogadnak?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm.-Lehet, hogy igazad van és Damon, meg Stefan is elfogad majd, de egyszerűen lehetetlenségnek tűnik ez az egész.. Ugye megérted, hogy nem hiszek ebben? Hisz annyi éven át szinte egyedül voltam és nehéz abban hinni, hogy barátaim lesznek majd..-Nézek a szemébe és kifújom a bent tartott levegőt. A Rickes történetet hallgatom miközben elgondolkozom.. Tanár, s egyben vadász? Meglepő, de nem lehetetlen..-Damonnek, akkor most biztos hiányzik, hisz egy baráttól nagyon nehéz elválni..-Mondom miközben a falhoz lépdelek és neki döntöm a hátamat.-Igazán nem gond, hogy ezeket elmondod, hisz ha már itt élek, akkor ezekről tudnom is kell, nem de?-Mosolygok halványan és ismételten a régi emlékek jutnak az eszembe.. A szüleim halála, a nagybátyám halála és az, hogy megöltem a saját barátaimat egy merő rémálom.. Mégis miért történt ez velem? Mégis miért? Beletúrok a hajamba majd magam mellé ejtem a kezem miközben Caret figyelem és próbálok nyugodt maradni, s nem felzaklatni magam, hisz nem akarom, hogy lássa, hogy nyugtalan vagyok és ideges..

Jobban teszi, ha felkészül arra, hogy párszor letámadom a kérdéseimmel. Azt hiszem, jobban tenném, ha most nem faggatnám tovább, csak némát követni őt.
- Rendben, jöhet a következő ajtó! - felelem neki mosolyogva.
- Mi az, hogy nem nagy szám? Ez lenyűgöző! -válaszolom neki, és körbefordulok magam körül.
- Nagyon tetszik! - válaszolom neki. Visszalépek mellé, és hallgatom a válaszát.
- Mehetünk! - válaszolom, és ismét a kezébe karolok. Remélem ezt a kedves gesztusomat nem bánja, és nem lépek át vele semmilyen határt. A fürdőszoba ajtót becsukja magunk mögött, és egy másik szobába vezet. Vendégszobának hívja, ami szerintem sokkal több ennél. Számomra olyan, mintha egy szálloda szoba. Körbenézek és kinézek az ablakon, ahonnan szintén az erdőre lehet látni.
- Itt minden annyira tökéletes! - mondom neki, válaszolva arra, amit nekem mond.
- Hidd el, hogy lesznek vendégeid! Szerethető ember vagy, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Bonnie a barátnőd. Járt már nálad? - kérdezem tőle, és nekidőlve az ablakpárkányra, fordulok vele szembe. Nem válaszol, amiből arra a következtetésre jutok, hogy nem.
- Azt hiszem, akkor ezt ne mondjuk el neki, jobb ha meghagyjuk abban a hitben, hogy ő az első nő, akit hazahoztál! - válaszolom neki.
- Ha segítesz Stefanon, hidd el, mindenki elfogad,és a barátjának fog tekinteni! A végén az lesz, hogy nem tudok őket kirakni! - válaszolom neki bíztatóan.
- Damon, a nehezebb falat, de ha látja, hogy a testvére jó irányba változik, nem fogja mondani, de éreztetni fogja veled, hogy a bizalmába fogad! - felelem neki.
- Tudod, Rik, a volt töri tanárunk, volt az ő legnagyobb barátja. A felesége lelépett, majd meghalt, ezt mondta mindenkinek. A végén kiderült, hogy Damon ölte meg. Hogy tovább rontson a helyzeten, Damon átváltoztatta vámpírrá, és kiderült, hogy ez a nő Elena igazi anyja. Először Rik meg akarta ölni Damont, később megbeszélték a dolgokat, és jóban lettek. Az anyámat is a barátjának tekinti, de Rik volt az, akit jobban a barátjának tekintett. Sajnálom, hogy meghalt, mert ő mindenkihez közel állt, és tanárként ő volt sokak kedvence, köztük az enyém is! - felelem neki. Azt hiszem, jobb, ha tudja ezeket a dolgokat, mert ha itt akar maradni, tudnia kell, mi minek a következménye.
- Ne haragudj, hogy ezeket rád zúdítom, de úgy gondolom, ha már itt laksz, tudnod kell mik történtek a városban! - felelem neki.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Belém karol, s úgy látszik, hogy nem adja fel, hisz mindig megkérdezi, hogy hová megyünk.. Csak mosolyogva nézek rá és nem mondok semmit csak kivezetem a szobából és bezárom magunk mögött az ajtót majd lassú léptekkel egy újabb ajtó felé közeledünk. Kissé elgondolkozom az eddig történt dolgokon, s úgy vélem, hogy eléggé veszélyes vagyok rátekintve, hisz nem megfelelő életkörülményeket folytatok.. Gyilkolok, s emberek százaival végeztem már, s az összes saját kezűleg megölt ember vérre a kezemhez tapad. Én tehettek annyi ember haláláról, de ez engem egy kicsit sem zavar, sőt élvezem, hogy ölhettek, s gonoszkodhatok másokkal. Lehet, hogy ez nem helyes, sőt rossz, de engem ez egy kicsit sem érdekel.. Az ajtó elé érve abba hagyom a gondolkozást és kinyitom az ajtót, amely a fürdőszobába vezet..
-Gondoltam, hogy előbb legyünk túl a felső emeleten, ha már ez is itt található.-Mondom miközben beljebb vezetem.-Szóval ez lenne a fürdő szobám.. Nem nagy szám, de ami kell az megtalálható benne.-Mondom egyszerűséggel miközben körbe nézek, bár nem értem miért teszem. Újra a gondolataimba merülök, de azért közben Carolinera is figyelek.. Tudom, hogy nem helyes amit teszek, de nem csinálhattok mást, hisz ehhez már hozzászoktam, s erről nem tudok leszokni, s nem is akarok. A kegyetlenség az életem részesévé vált azok után, hogy mennyi mindent éltem át. Azt a sok fájdalmat valahogy fel kelletett dolgoznom, s ezért is váltam kegyetlenné vagyis kíméletlenné. Tudom, hogy nem mentség, de ilyen vagyok, s maradok és ebbe mindenkinek bele kell törődnie vagyis legalábbis meg kell érteniük, hogy miért vagyok ilyen..-Ha gondolod mehetünk tovább, hisz még megannyi szoba vár bemutatásra!-Mondom mosolyogva és amikor bólint felé nyújtom a karomat és megvárom míg belém karol majd átvezettem őt egy másik helyiségbe. Nem sokáig kell sétálnunk és már ott is vagyunk a másik ajtó előtt. Kinyitom majd beljebb vezetem a vendég szobába.-Ez itt egy vendégszoba arra az esetre, ha egy vendég tartózkodni készülne nálam!-Mosolyodom el miközben Caret nézem.-A dekorációk egyszerűek, s az egész házban ügyeltem arra, hogy az egyszerűség jellemezen mindent.-Teszem még hozzá továbbra is mosolyogva. Eddig még nem tartózkodott nálam senki, ezért mondhatom azt, hogy Care az első, aki a házamban jár, s minden egyes szobát végig nézhet. Bonnie a párom, s még nem is járt a házamban, de majd keríttek rá alkalmat, s elhozom magamhoz, hisz ha már én járhattam nála, akkor ő is járhat nálam.-Mit gondolsz lesz egy vendég, aki valaha itt fog aludni?-Kérdezem tőle nevetve, hisz nem bírom megállni, hogy ne röhögjek. Végül a nevetés egy mosolyba megy át és várom, hogy Care mit mond vagy esetleg tesz. A falnak dőlök miközben néha egy-egy gondolat menet lezajlik bennem, de nem tulajdonítok nekik nagy hasznot, s amilyen gyorsan jöttek oly gyorsan távoznak is végül, s ezzel elfeledem őket..

Még mindig a vállának dőlve hallgatom, hogy válaszol nekem. Örülök neki, hogy nem előttem akar végezni az áldozataival. Borzalmas volt végignézni azt, amit az erdőben csinált azzal a vadásszal. Enyhén eltol magától, és a vállamra teszi a kezét. Mire készül most? Kérdezem magamtól, és igyekszem felvenni, majd tartani a szemkontaktust.
- Én is úgy gondolom, hogy nagyon jó barátok lehetünk! Köszönöm, hogy mellettem vagy, és segítesz nekem! Te is számíthatsz rám bármiben! - felelem neki, de még mindig mozdulatlanul állok. Nem tudom mit kéne tennem, átölelnem őt, vagy nekem is a vállára kellene tennem a kezem? Magam sem tudok választani, ezért inkább maradok mozdulatlanul. Kedves tőle, hogy mindenkitől meg akar védeni. Kol és Klaus is ezt mondta nekem, és én el is hittem nekik, ahogy most Daniel esetében is elhiszem. Olyan furcsa ez az egész! Sosem gondoltam volna, hogy Klaus felé lesznek érzéseim. Először azt hittem, Elenáék miatt akar csinálja, de tévedtem. Bizonyíték erre a nyakamban lógó két nyaklánc is, amit tőle kaptam. Sokszor jutottam arra a következtetésre, hogy leveszem, de képtelen voltam megtenni. A Koltól kapott karkötőt is hordom, elvégre megvéd, hogy megigézzenek. Ő is a barátom, és örülök neki, hogy részese az életemnek. A bál óta egyikkel sem találkoztam, és titkon abban reménykedem, hogy hamarosan újra viszont láthatom mindkettőt. A kezét leveszi rólam, és maga mellé ejti. Ez hoz vissza az elmélkedéseimből. Komótos kimért léptekkel indul az ajtó felé, és közben válaszol nekem.
- Igen, csak az érzelmek maradnak, és a barátságok! - felelem neki mosolyogva. Elindulok én is az ajtó felé, és mellé érve ismét bele karolok. Eddig sem zavarta, remélem később sem fogja ez a kedves gesztus.
- Hova megyünk? - kérdezem tőle felé fordítva a fejem. Van egy olyan sejtésem, hogy most sem fogja elárulni, ahogy eddig sem tette. Próbálkozni azért lehet, hiába nem mond semmit.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Egy érzéstelen lény vagyok, aki az évek során emberek hadait ölte meg, s sosem foglalkozott velük, s ennek ellenére emberinek mutatom magamat.. De vajon ez valódi emberség vagy csak egy felvett álarc? Vajon tényleg megmaradt volna bennem néhány emberi vonás, amit sikerült megtartanom? Vajon tényleg emberi vagyok vagy csak ezáltal akarok olyannak tűnni, mint mások? Kérdések milliói törnek elő bennem, de egyikre sem tudom a választ megadni.. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem csak simán egy érzéstelen lény vagyok, mert van bennem emberi vonás, s még ha csak egy halovány apró része is, de akkor is emberi maradtam valamennyire, bár az évek a legtöbb emberi szokást, s viselkedést kiirtották belőlem, de nem engedtem mindet elveszni.. Nem engedhettem meg, hogy minden egyes emberi jellemem a semmibe vesszen és egy érzéstelen tuskó legyek, akinek senki sem fontos, s épp ezért szenvedtem oly annyiszor, de most nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát, amit évekkel ezelőtt. Jobb kevesebb barátot gyűjtenem magamnak és azokat megbecsülni, mint hogy sok legyen, s végül szenvedjek, ha elveszítem az egyiket.. Nem bírnék ki egy újabb csalódást vagy egy röpke pillanatnyi csalóka kis fájdalmat sem, mert az lelkileg már a halálomat okozná.. A lelkem már nagyon régóta összeomlott és a szívem is ezer milliónyi darabban hever szerte szét, de ennek ellenére sikerült megtartanom azt, amit fontosnak véltem. Erősebb lettem, s sokkal határozottabb, ami a hasznomra fog válni majd, s tudom jól, hogy megakadályozhatok majd egy újabb érzelmi csapást még mielőtt elérne.. Nem fogok újra szenvedni és kínokat átélni.. Szerencsém, hogy már semmi emberi érzelmet sem érzek a múltamból. Sem fájdalmat, sem kínt és még gyötrelmet sem.. Hála az érzelmek kikapcsolásának, amit mondhatni csak félig meddig csináltam meg, ha úgy nézzük, mert mégis csak maradt bennem jóság, szóval nem vagyok annyira kikapcsolva érzelmileg véglegesen.. Care szavait hallgatom végig és örülök annak, hogy nem készül arra, hogy végleg kikapcsolja az érzelmeit, mert az egyáltalán nem lenne jó ötlet..
-Ne aggódj előtted nem fogok embert ölni, hisz szeretek egyedül végezni vele magamban úgy, hogy senki sincs a közelemben.. Tudod szórakoztatóbb eset..-Mondom miközben óvatosan eltolom magamtól arrébb majd szembe fordulok vele és a vállára teszem a kezeimet.-Hiszem, hogy igaz barátok lehetünk egyszer! És bármi is történjen ígérem melletted leszek, s ha kell végzem azzal, aki ártani próbál neked vagy bárki másnak, aki hozzám közel áll!-Mondom komolyan a szemébe nézve majd lassan elengedem a vállait és magam mellé ejtem a kezem miközben az ajtóhoz sétálok.-Az emberi életedből csak is az érzelmek fognak megmaradni, de csak akkor ha megtartód őket!-Kinyitom az ajtót.-Indulhatunk esetleg egy másik helyiségbe?-Teszem fel a kérdést miközben elállok az ajtóból és várok, hogy hogyan dönt. Már meg is van a következő kiszemelt helyszín ahová vezetni fogom őt..

Amikor azt mondja, hogy olyat mond, ami nem fog tetszeni nekem a gyomrom is görcsbe rándul. Az izmaim megfeszülnek és kissé megszorítottam a karját. A levegőt is szaporábban szedtem, bár igyekeztem nem kimutatni mennyire idegessé tett. Sosem voltam jó színésznő, hogy palástolni tudjam az érzéseimet, ezért próbálok nyugodt lenni.
A válasza őszinte, és én kissé megijedek tőle, de nem félek tőle, amin magam is meglepődök.
- Ha nem ölsz előttem meg senkit, tőlem azt csinálsz, amit akarsz! Adj nekem időt arra, hogy ezt elfogadjam! Tudod, ezt nekem fel kell dolgozni, hisz nem mindennapos a történeted! - felelem neki. Tudom, hogy vannak vámpírok, akik így élnek, erre jó példa az ősi család. Ha együtt akarok működni vele, akkor el kell őt fogadnom olyannak, amilyen.
- Sosem tudnék bántani senkit, ezért nem hagyhattam, hogy Klaus megölje azt a szerencsétlen lányt! Inkább bántson engem, vámpírként túlélem! - felelem neki, és egy vállrándítással jelzem,hogy nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. A valóságban persze nincs így. Nagyon is rendezni akarom vele a dolgokat, de nem akarom mégegyszer felkeresni. Annak az lett a vége, hogy elfeledtette velem az egészet. Ki tudja, most mit tenne velem? Jobb várni, hiába nem tartozik az erősségeim közé.
- Nem akarlak megváltoztatni, hiszen évszázadok óta ilyen természeted van! Csak arra kérlek, engedd meg, hogy megmutassam milyen az élet napos oldala! - válaszolom neki.
- Csak érdekelt a véleményed! Mástól is akartam ezt hallani, nemcsak Damontól! Nem, nem akarom kikapcsolni az érzelmeimet! Úgy vélem, hogy az érzelmeimmel együtt vagyok még emberi. Az emberi életemből csak ez és a társasági kapcsolataim maradtak meg! Több, mint a semmi! - mondom neki. A vámpírsággal le kellett mondanom pár dologról. Szerető férj, gyerekek, saját család, egymás mellett megöregedni, és meghalni. Nem tudom, hogy valaha fel tudom-e dolgozni ezeknek a dolgoknak az elvesztését. Talán örökbefogadhatnék egy gyereket, de hogyan magyarázzam meg neki, hogy vámpír vagyok, és nem halandó? Inkább hagyjuk is, rázom meg a fejem, és inkább koncentrálok a mostani helyzetre, és Danielre.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Őszintén szólva egyre jobban érzem azt, hogy Klaust egyáltalán nem is érdeklem ebben az életben, pedig 100 évvel ezelőtt tényleg barátok lettünk, s egyszer csak eltűnt, de mindig is tudtam, hogy emiatt ez a barátság nem ért véget, bár éreztem, hogy valami megváltozott azóta amióta nem láttam.. Sokkal bátrabb, határozottabb és tapasztaltabb lettem, s ezt nyilván majd észre is veszi rajtam, ha egyáltalán valaha ebben az életben találkozok is vele.. Veszek egy mély levegőt és próbálok nem gondolkozni semmin sem, de egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy ne gondoljak semmire, hisz folyton valami az eszembe jut, s ez már olykor-olykor igencsak aggasztó dolog. Care szavait hallgatom végig miközben a tájat bámulom, bár nem is értem, hogy mi ennyire érdekes ebben a tájban.. Őszintén szólva egy erdő, ahol sok a fa aztán házakat lehet még látni és sok egyéb mást.. Miután végig hallgattam Caret úgy érzem, hogy ideje megszólalnom és mondanom valamit. Ideje, hogy valamit mondjak neki és ne csak a tájt bámuljam egész végig..
-Care valamit el kell mondanom, de az nem fog tetszeni..-Kezdek bele komolyan.-Lehet, hogy neked az nem számít, hogy milyen voltam a múltban, hanem az a fontos számodra, hogy milyen vagyok most, de épp ez az.. Nem akarok változtatni azon, ami vagyok! Én ilyen vagyok és maradok, s ezt vagy elfogadod vagy pedig nem.. Egy kegyetlen gyilkos vagyok, akinek sosem fog számítani az, hogy kit öl meg, s sosem fogok lemondani arról, hogy embert öljek.. Egyszerűen élvezem, ha kegyetlenkedhettek velük, s csak úgy játszhadozhatok kedvem szerint bárkivel..-Mondom végig őszintén, s ha emiatt megutál, akkor megértem, de nem fogok változni sosem, ezt tudnia kell..-Klaus mindig úgy cselekszik, ahogy neki a legjobb, ezért el kell fogadnod a döntését és egyet kell vele értened! Adj neki időt és várj ameddig csak kell.. Viszont egyet nem értek miért mentetted meg azt a lányt, akit az áldozatának szemelt ki? Mégis miért tetted? Hagynod kellett volna, hogy hadd végezzen vele és akkor lehet, hogy nem támadt volna rád! Ha elakarod őt fogadni, akkor meg kell értened, hogy ő gonosz, s a vérében van a gyilkolás és ugyanezt művelem én is, csak bennem vele ellentétben van emberi rész is, amit nem tudok megvonni magamtól. Mindig is próbáltam megtartani az emberi részem egy kevés foszlányát és épp ezt látod bennem!-Mondom őszintén miközben elgondolkozom azon, hogy mit is válaszoljak a kérdésére, hisz nem tudhatom őszintén, hogy milyen választ vár most tőlem..-Igen kikapcsoltam már az érzéseimet.. Igen minden sokkal könnyebb és egyszerűbb, mert nem érzel olyankor egy érzelmet sem és olyankor nem érdekel senki sem, de nem ajánlom, hogy kipróbáld vagy hogy valaha is megtedd! Mert ha véglegesen kikapcsolsz, akkor nehéz lesz újra érezned majd, s akiket szeretsz majd azok ellen fordulsz.. Ha kikapcsolsz azzal nem oldod meg a fájdalmaidat és a problémáidat, s azzal sosem leszel erősebb, csak gyengébb és sebezhetőbb, ha valaha sikerül visszakapcsolnod.. Viseld el a fájdalmaidat és tanulj meg velük élni, én is ezt teszem!-Őszintén beszélek hozzá és remélem, hogy nem készül arra, hogy kikapcsolja az érzelmeit..

Sajnálom, hogy ilyen rossz képpel van saját magáról. Van benne emberi rész, hiszen közel engedett magához, és én ezzel sosem fogok visszaélni.
- Megtisztelsz, hogy a bizalmadba fogadtál! Csak azt oszd meg velem, amit szeretnél. A többi nem fontos. Nekem nem az! Igen, ez a lényeg, hogy barátok maradtunk, hisz nem veszekedhetünk egy életen át. Igaz, csipkelődünk egymással, és megvicceljük a másikat, de ezt egyikünk sem veszi komolyan, ez már amolyan szokássá vált köztünk. Nekem sosem fog számítani, hogy milyen voltál, hanem az, hogy milyen vagy a jelenben! Klaus nálad sokkal kegyetlenebb, mégis elfogadtam őt olyannak, amilyen! - felelem neki. Keserűen gondolok az utolsó találkozásunkra, és arra, hogy jóformán elengedett. Ha Daniel elkezdi az oktatását, nemcsak testileg, de lelkileg is meg fogok erősödni. Akkor talán nem fog annyira megérinteni, ha visszautasítanak.
Tyler esetében számítottam rá, hogy szakítani fogunk, de tudom, hogy barátok maradunk örökké. Klaus mondatai megrázóak voltak, csak Kolnak és Jeremynek hálálhatom meg, hogy lelkileg nem roppantam össze. Kol lelket öntött belém, és az, hogy Jeremyvel megbeszélhettem ezeket, sokkal könnyebb volt. Nem ítélt el, csak hagyta, hogy kiöntsem neki a szívemet, és támogatásáról biztosított. Ilyen a jó barát, és elhatároztam, hogy én is ilyen értékes barátja akarok lenni Danielnek.
- Hidd el, hogy sokan megfognak kedvelni téged, nemcsak mi, Bonnieval. Stefan egy életen át a hű barátod marad, ha segítesz neki. Klaus esetében nem akarok ilyet mondani, mert jelenleg én sem vagyok vele beszélő viszonyban. Azt hittem van köztünk valami, de elfeledtette velem. Az erdőben megmentettem egy nőt tőle, de sajnos magamat már nem tudtam. Klaus a házába vitt, de nem bírtam a közelében lenni. Kol volt az, aki foglalkozott velem, lelket öntött belém. A karácsonyi bálon akartam rendezni Klausszal a kusza kapcsolatomat, de jóformán az lett a vége, hogy elbúcsúzott tőlem. Utána mentem, de nem értem utol, és sehol sem találtam. Kol azt mondta, hogy adjak neki időt, és minden rendben lesz köztünk. A remény már egyre fogy számomra, hisz hetek teltek már el azóta, hogy utoljára beszéltünk és találkoztunk. - felelem neki egy kis szomorúsággal a hangomban, és a táj helyett a padlót kezdem el tanulmányozni. Talán jobban tenném, ha kikapcsolnám az érzelmeimet, és könnyebb lenne elviselnem a rám nehezedő terheket. Vajon képes lennék utána újra tükörbe nézni, és élni a további életem? Teszem fel magamnak ezeket a kérdéseket, és arra gondolok, Daniel ennek a megválaszolója.
- Mond, te már kapcsoltad ki az érzéseidet? Damon azt mondta, úgy minden sokkal könnyebb, és egyszerűbb. Ez valóban így lenne? - kérdezem tőle. Már nem a padlót nézem, hanem a tájat.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

A vámpírrá válásomkor teljesen egyedül maradtam nekem kellett megtanulnom magamtól, hogy hogyan álljak ellent az emberi vérnek, s miután teljesen egyedül maradtam úgy éreztem, hogy nincs tovább miért élnem, s nincs értelme semminek, de most mégis úgy érzem, hogy mindennek van értelme, hisz nem a semmiért élek, hanem egy célért, s egy tervért. Sok mindenkin segítettem már és sok mindenkit megmentettem annak ellenére, hogy kegyetlenül ölök meg másokat.. Nem foglalkozom a legtöbb emberrel és kifejezetten gyűlölöm a vadászokat, de ez alól nyilván vannak kivételek is. Utálom magam, a múltam és az életem! Utálom azt, ami vagyok, s amivé lettem! Klaus talán nagyon gonosz és egy kegyetlen gyilkos ő is, mint ahogy én is, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy olyan lennék, mint ő.. Sok mindenben különbözők tőle, s én nem tekintem élet célomnak a másokkal való rossz viszonyt. Nem mindenkit engedek magamhoz közel, de sok embert mégis közel engedek magamhoz annak ellenére, ami vagyok. Talán sosem leszek újra jó és emberi lény, de nem is akarok az lenni! Nem akarok szenvedni és éppen emiatt zárkózom el, s lehet hogy emiatt önző vagyok, de nem tehettek mást.. Nem akarok újabb fájdalmat és tudom, hogy nem csak engem ért fájdalom, hisz például, hacsak Klaust veszem őt is érte fájdalom. A szülei ellene szegültek, s megakarták ölni.. Három testvérét elvesztette, s még a szerelme is meghalt, de valahogy én mégis több sérvet és fájdalmat hordoztam magammal mindig is, mint bárki más ezen a földön. Nem csak én teszem azt, hogy elzárkózom, mert más vámpírok is ezzel védekeznek az érzések ellen..
-Tudom, hogy mindenkinek jár egy második esély és egy újabb lehetőség, de nekem nem jár, hisz csak ölök, s gyilkolok, s erről nem akarok leszokni! Egy kegyetlen, s egyben rossz szokásom tudom.-Mondom neki őszintén.-Sajnálom, hogy Damon ezt tette veled, de végül is barátok letettek végül, s ez a lényeg nem igaz? Tudom jól, hogy vannak olyanok, akik szeretnek másokkal kegyetlenkedni, de ez már csak egy alap dolog ebben a világban, de én nem vagyok ilyen..-Mondom és még mindig csak a tájat nézem és alaposan figyelem azt.-Nehéz bíznom másokban a sok dolog után.. Benned megbízom teljes mértékben, de akkor sem tudlak ennél közelebb engedni magamhoz, csak lassan tudok megnyílni, de az is megeshet, hogy nem fogok, s sosem fogsz rajtam egy érzelmet sem látni.. Ez velem járó tényező sajnálatos módon..-Mondom őszintén miközben veszek egy mély levegőt és kitisztítom a gondolataimat, hogy ne gondoljak a szörnyű emlékekre és arra, hogy mire nem vagyok képes..-Tudom, hogy nem vagyok egyedül és ez igen csak jól esik! Tudom, hogy itt vagy nekem te és Bonnie is, de ezen kívül nem csak ti vagytok, hanem Klaus is, de ő olyan mint akit nem is érdekelnék, bár nem is érdekel, ha találkozok vele, akkor majd látom és esetleg beszélek vele, ha nem akkor nem és ezt elfogadom!-Mondom őszintén és komolyan..

Csendesen nézzük a lemenő napot, és nem akarom megtörni a beálló csendet. Végül ő töri meg, és válaszol a szavaimra. Tényleg nem értem, miért van ennyire rossz véleménnyel magáról.
- Tökéletes megértem. Ezt kellett tenned ahhoz, hogy életben maradj. Nem akarsz meghalni, se most sem máskor! - felelem neki, még mindig belé karolva, és fejemet a vállára téve. Mivel nem zavarja, nem változtatok a testhelyzetemen.
- Mindenkinek jár egy második esély. Tudod, azért jártam Damonnal, mert megigézett, és miután Katherine átváltoztatott, visszatértek az emlékeim. Kihasznált, csak játszott velem, és mindennek tetejében, még a véremet is szívta, szó szerint. Gyűlöltem Damont, és legszívesebben megöltem volna. Az átalakulásom után, volt egy pillanat, amikor képes lett volna ezt megtenni, de Elena nem hagyta. Sokáig megtűrtük egymás társaságát. Sosem kért bocsánatot, mégis rendeztük a viszonyunkat, és barátokká váltunk. Damon sem szent! Rengeteg embert ölt, ahogy Stefan is! Mi magunk döntünk a sorsunk és a viselkedésünk felett! Nem akartam Damonra örökké haragudni, ezért először muszájból beszélgettünk, később pedig barátokként! - felelem neki.
- Megértem, hogy nem bízol meg mindenkiben, de bennem megbízhatsz! Engem nem zavar, ha továbbra is titokban tartasz előlem dolgokat, hiszen ez így van rendjén! A természeted az, hogy embert ölj. Ha Damon tanított volna arra, hogyan kezeljem a vámpírságomat, most minden szembejövő embert potenciális áldozatomnak tekintenék! De más vagyok, mert más akartam lenni! Vámpírként szörnyeteg vagyok, de majd csak megbékélek ezzel is! A lényeg, hogy meg tudom védeni az emberi barátaimat, hiába az az ára, hogy tasakos vért igyak! Én sosem kérnélek rá, hogy változz meg! - válaszolom neki, és hogy biztosítsam szavaim komolyságáról, megszorítom a kezét, amelybe éppen kapaszkodom. Reméltem, hogy ezzel egy kis lelket öntök belé. Eldöntöttem, hogy minden alkalmat megragadok arra, hogy átsegítsem őt ezen a válságán.
- Már nem vagy egyedül! Én itt vagyok neked! Egy barátod már van a városban, jobban mondva, kettő. Ki ne hagyjuk az én kis boszi barátnőmet, Bonniet! - felelem neki kedvesen.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Talán jobban járna Care, ha elítélne és végleg meggyűlölne, hisz nem sodornám őt veszélybe és nem tenném ki őt annak, hogy én mennyire egy gonosz és kegyetlen lény vagyok. Sok meglepetést tudnék neki okozni, de nem akarok, ezért is remélem, hogy megutál végleg.. Nem vagyok jó, nem vagyok emberi lény és nem is érdemlek meg semmilyen jó hozzám való viszonyulást. Nem érdemlek barátokat és még azt sem érdemlem meg, hogy éljek! De élek, s nem akarok meghalni, s nem is fogom feladni az életemet.. Egy kegyetlen gyilkos lény lettem a vámpírrá válásom kezdetén és ez a mai napig nem változott meg. Talán emberinek látszok és még annak is tűnök, de nagyon nem vagyok az. Nálam a gonoszság került előtérbe, azért amiket átéltem, s az a sok fájdalom erre késztetett. Szavait hallgatom miközben hallom, hogy feláll, hogy megigazítja az ágyat, s végül mellém lép. Nem nézek rá egy pillanatra sem csak is a tájat nézem az ablakon keresztül üres tekintetekkel és megannyi semmit mondó arckifejezéssel..
-Igazad van, hisz épp a sok fájó emlék miatt zárkóztam el és épp ezért lettem ilyen, amilyen vagyok, s ezen nem akarok változtatni.. Nem akarok újabb fájdalmat, s csalódást..-Mondom egyszerűen.-Muszáj volt életben maradnom, s muszáj volt folytatnom az életemet! Nem dobhattam el csak úgy..-Mondom halkan, s továbbra is csak a tájat nézem. Az erdőt, a házakat és a növényzetet.. Mind olyan sokat mondó, s mind oly sok mindenre emlékeztet.. Szavaira leszek figyelmes, amit csendesen végig hallgatok majd érzem, ahogy belém karol végül. Fejét óvatosan a fejemre hajtja és én eközben elgondolkozom. Miért gondolja azt, hogy megérdemlem a jobb életet, s bárki barátságát? Nem vagyok jó és sosem leszek az, akkor mégis miért gondolja így? Miért hiszi azt, hogy én jó ember vagyok vagyis jobban mondva vámpír? Nem tehettem meg, hogy érezek, s nem tehettem meg, hogy másokat közel engedjek magamhoz, hisz egyszerűen arra képtelen lennék. Maradok az, aki vagyok, hisz csak egy érzéstelen lény vagyok, s semmi több.-Miért hiszed, hogy megérdemlem, hogy jobb életem legyen? Egy gyilkos vagyok, aki halom számra öli az embereket a vérért, s azért hogy jól szórakozgasson mindeközben. Miért érdemelném meg bárki barátságát, sőt jóságát? Nem érdemlem meg és soha nem is fogom, hisz csak egy vadállat vagyok, aki öl, aki gyilkol és vért iszik, s még hozzá emberi vért.. Megtehetném, hogy leállok, s szabadon engedem az embert, amikor végeztem a táplálkozással, de nem teszem, hanem az utolsó csepp vért is kiszívom belőle. Megölöm és örökre a túlvilágra küldöm őt ezzel..-Mondom őszintén.-Sok éven át csak páran tudtak a barátaimmá válni, s azokat is nagyon nehezen engedtem közel magamhoz.. Közel engednélek magamhoz, de akkor is lennének titkaim előtted, s akkor is ölnék, s akkor is csak ez lennék, aki most vagyok.. Ha közel kerülnél hozzám, akkor sem mutatnám ki neked az érzelmeimet, hisz képtelen vagyok rá.. Kell egy fal, egy vonal, amit meghúzhattok és ezzel megvédhettem magam, megtudod ezt érteni?-Teszem fel a kérdést és várom a reakcióját..

Az arca komorrá változik, és én próbálom kitalálni mire gondolhat. Bíztatólag rámosolygok, és várok arra, hogy válaszoljon. A szavai elgondolkodtatnak, és nagyon értékelem, hogy őszinte velem. Az ablakhoz sétál, és kinéz.
- Sosem tudnálak elítélni. Megértem miért lettél ilyen. Túl sok rossz dolog történt velem, ami miatt a szíved köré is páncélt vontál. Ha nem tetted volna, talán nem beszélgetnénk most itt! - felelem neki. Ebben kicsit Klausra hasonlít, hisz ő is próbálja elrejteni az érzéseit, és azt kimutatni, hogy mennyire hidegen hagyja az emberek, vagy a világ sorsa.
- Tisztellek a kitartásodért, és az élni vágyásodért! Én nem biztos, hogy képes lennék azok után optimistán a világra nézni, ha ennyi mindenen keresztül mentem volna, mint te! - mondom neki. Az ágyról felkelek, és megigazítom magam után az ágytakarót. Lassan Daniel mellé lépek, és én is kinézek az ablakon. A lemenő nap gyönyörű narancssárgába öltöztette a fákat, és a környező tájat. Órákig el tudnám nézni, de most jobban érdekel Daniel belső érzelmi világa. Szeretnék neki segíteni, ha már megtanít az önvédelemre. Tudom, hogy nem lesz egyszerű feladat, de megérdemli. Nemcsak Bonnie miatt, hanem önmaga miatt is. Biztos vagyok benne, hogy emberként imádott élni, és értékelte az összes változást, ami körülötte zajlott. Itt az ideje, hogy több emberséget tanúsítson. Nekem szerencsém volt, mert Stefan mellettem állt, és támogatott mindenben. Szeretnék Danielnek én is egyfajta támasza lenni, hisz barátok nélkül nem lehet élni.
- Az önvédelmen kívül taníthatnál nekem valamit a szépérzékedről is! - mondom neki, egy korábbi mondatára válaszolva. Komolyabbra akartam fordítani a szót, és már tudtam is, hogy mit fogok neki mondani.
- Daniel, megérdemled, hogy jobb életed legyen! Nekem ott volt Stefan, akire a mai napig bármikor feltétel nélkül számíthatok! Szeretnék én is ilyen barátoddá válni! Engedd meg, hogy segítsek neked megérteni, hogy igenis jó ember vagy, és megérdemled bárki jóságát, és barátságát! - felelem neki, és belé karolok. A fejemet óvatosan a fejére hajtom. Így állunk egymás mellett, csendesen, várva, hogy válaszoljon.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Olyan, mintha önmagammal játszanék egy játékot, melyet napról napra űzök, de semmi értelme sincs ennek. Ez a játék arról szól, hogy legyek emberi, de egyben mégis gyilkos, s adjam önmagam, a saját jellemem, de ez nem megy.. Vagy az egyik, vagy a másik mellett kell döntenem, de nem tudok választani. Mindkettő én vagyok, de csak egy a valós énem, de én mégis kettő vagyok egyben.. Tekintettem üres, s semmit mondó miközben szavait hallgatom és próbálok rá koncentrálni, de nem nagyon sikerül, hisz folyton van valamilyen gondolat menet, ami az eszembe jut és nem hagy nyugodni. Sosem leszek ember, sosem leszek már az, aki régen voltam, hisz egy szörnyeteg vagyok.. Lehet, hogy emberinek látszok, s lehet, hogy úgy is viselkedem, de az, hogy embereket ölök az már a gonoszságra és a kegyetlenségre utaló jel és én megbánás, sőt bűntudat nélkül ölöm meg az áldozataimat. Nem érdekel, hogy van-e családjuk, gyermekeik vagy esetleg szerelmük, csak úgy simán elveszem az életüket még annak ellenére is, hogy tudom kontrollálni a vér iránti vágyamat. Az alap természetemmé vált a gyilkolás és ezen már nem fogok változtatni. Ölök, kegyetlenkedek és örökre ez fogok maradni.. Nem vagyok jó, s sosem leszek az..
-Caroline..-Mondom miközben a szemébe nézek és lassan felé lépkedek majd egy bizonyos távolságon belül megállok.-Te más vagy, mint én.. Te sokkal jobb vagy és én ezt benned tisztelem! Neked nem szánt szándékod megölni az embereket, s te próbálsz az ellen tenni, hogy ne gyilkolj, de én semmit sem teszek ellene.. Tudom kontrollálni a vér iránti vágyamat, de ennek ellenére mégis kegyetlenségből embereket ölök.. Próbálok emberi lenni, s annak látszani, de egy kicsit sem vagyok az! Lelkileg már szinte alig élek, s épp ezért mutatom meg másoknak több oldalamat is egyszerre, s épp emiatt nem lehet tudni, hogy ki vagyok valójából. Olyan valóságosnak mutatom azt, hogy az emberi oldalam az erősebb, hogy el is hiszi mindenki, de valójából csak egy kegyetlen és gonosz gyilkos vagyok, aki élvezi, ha megölheti az embereket..-Mondom érzéstelenül, de belül érzem, hogy emiatt fájdalom keletkezik bennem.-Nincs bűntudatom, ha ölök, s nem bánom meg a tetteimet egy percre sem! Nem foglalkozom azzal, hogy az áldozataimnak van-e gyereke, vagy családja vagy esetleg szerelme.. Nem törődök azzal, hogy kinek ártok ezzel, s kinek nem. Nem becsülöm fel, hogy ezzel milyen kárt okozok, csak ölök.. S ezek után is azt mondod, hogy én jó vagyok, hogy én érdemlek szeretett? Ezek után is megérdemlem azt, hogy jókat mondj rólam? Nem hiszem, hisz csak egy gyilkos vagyok..-Végül elhalkulok, s nem nézek rá csak az ablakhoz lépek, míg ő az ágyon ül.-Az ízlésemet örököltem és az ágy egyáltalán nem forog, csak hogy ezekre is feleljek végre..-Kitekintek az ablakon, s tájat kémlelem csendesen. Tudom jól, hogy emiatt megfog változni rólam a véleménye, de én ilyen vagyok, s ezen nem tudok változtatni.. Ha megutál és meggyűlöl, akkor jogosan teszi, hisz megérdemelném, ha ezt érezné irántam..

Daniel ismét a gondolataiba réved, bár tudnám, hogy mire gondol most. Talán idővel, ah már jobban megismerjük egymást elárul magáról egy-két dolgot. Igaz, tudok róla pár információt, amit Nik mutatott meg nekem. Nem tudom mi lehet vele, talán igaza van Kolnak abba, hogy adjak neki időt. Nem tudok mást tenni, és Daniel barátsága kapóra jön. Válaszol nekem és igyekszem rá összpontosítani.
- Szerintem ez akkor is álomkonyha! Nekem nagyon tetszik! Tetszik, ha egy férfi önellátó! - felelem neki egy kacér mosollyal az arcomon. Gyorsan el is pirulok, és azonnal az ablakot kezdem el tanulmányozni. Jó kedvre akarom deríteni, nem pedig flörtölni vele. Újra válaszol, és én kissé meglepődök a szavain.
- Miért vagy magadról ilyen rossz véleménnyel? A természeted, hogy ölsz, attól még nem vagy vadállat! Ha pedig így látod, akkor én sem vagyok különb nálad! - felelem neki határozottan. Mintha meg sem hallotta volna azt, amit mondok, megyünk fel az emeletre. Nagyon otthonosan érzem magam a házban, noha még csak most járok itt először.
- Stefannal nem tudom mi lehet, a bál óta nem találkoztam vele. Az az igazság, hogy Elena Damon vérével a szervezetében halt meg. Klaus azt mondta, hogy egyfajta kötelék jött köztük létre, ami miatt Elena azt csinálja, amit Damon mond. Mindig is szerette Damont, de most jobban felelősödtek ezek az érzései. Sajnos fogalmam sincs, hogy áll most a viszonyuk, de remélem kibékülnek. Talán jobb lenne, ha egy másik alkalommal találkoznánk vele! Nekem pedig lehet nemet mondani! Klaus rá az élő példa! - felelem neki, és közben fel sem tűnik, hogy egy folyosó kellős közepén állunk. Hátranézek, és rájöttem, annyira belemerültem a mesélésbe, hogy fel sem tűnt, elértük a célunkat.
Benyit egy ajtón, és szélesre tárja előttem, majd beinvitál. Félve lépek be, mert tudom, hogy hova hozott. A szobájába. Modern és klasszikus a szoba, ahogy körbenézek.
- Remek ízléssel vagy megáldva! Ezt genetikailag örökölted, vagy eltanultad valakitől? - kérdezem tőle, miközben az ablakhoz sétálok. Tökéletes rálátás van pár épületre, és az erdőre. Gyönyörű.
- Elég kényelmesnek tűnik, szóval köszönöm! - válaszolom neki, és ráülök az ágyra. Nemcsak kényelmesnek tűnik, hanem valójában is az. Száj alakú ágy? Ezen nekem is nevetnem kell.
- Még jó, hogy nem vettél olyat, ami mozog, vagy éppen körbe forog! - mondom neki.
- Mond, hogy ez nem olyan! - felelem neki. Nem tudnám elképzelni őt egy ilyen ággyal! Hátra pillantok, hogy találok-e távirányítót az éjjeliszekrényen, vagy az ágy támláján, de nem látok semmi ilyesmit. Attól még, valahol el lehet rejtve. Daniel felé nézek, és nagyon, de nagyon bízom benne, hogy megcáfolja az állításomat.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Meg van az a helyszín, amit kiszemeltem a második célállomásnak.. Kissé a gondolataimba zuhanok, ami mondhatni már nálam gyakori. A régi emlékek törnek a felszínre és csak harag tud elönteni ezek miatt semmi más, mert érzelmileg már nem érzem a fájdalmat. Gyűlölöm a múltamat teljes mértékben, mert csak tönkre tették az életemet, s az a sok szörnyűség, amit át kellett élnem egyszerűen kínzó fájdalmakkal járt, de mégis túléltem mindet és még most is élek. Annyiszor próbálkoztam az elején az öngyilkossággal, hogy felsorolni sem tudnám, de végül az élet jobb belátásra bírt és mégis csak végig éltem a fájó élményeket. Mégis úgy érzem, hogy a vadászokban már nem tudok bízni.. Vannak kivételek, de az ritka és nagyon kivételes eset. Veszek egy mély levegőt miközben a konyhába állok egy helyben. Érzem, hogy Care belém karol és felteszi a kérdését, de előbb még szeretnék pár szót mondani neki, ezért nem rögtön a kérdésére fogok válaszolni, de majd természetesen arra is választ kap..
-Nem hiszem, hogy ez egy valódi álomkonyha lenne, sőt a főzésben és a sütésben sem vagyok valami zseni, de azért amit kell azt megtudom csinálni..-Mosolygok.-Egyáltalán nem érdemlem meg a kedvességet, hisz egy kegyetlen gyilkos vagyok és egy gonosz vadállat..-Ez a véleményem sosem fog megváltozni önmagamról, hisz egyszerűen ezen nem tudok változtatni. Ölök, s gyilkolok, sőt kegyetlenkedek másokkal és ez egyáltalán nem a jó a tulajdonságok közé tartozó.. Emberi lényként viselkedek, de mégis ölök.. Ebben mi az értékes? Semmi és épp ezért is vagyok gonosz.-Arra gondoltam, hogy majd esetleg átmehetnénk hozzá együtt, mert ha te velem vagy akkor tuti meggyőzhetjük Stefant, hisz barátok vagytok és neked nem lehet nemet mondani!-Mosolygok kedvesen rá.-Az, hogy hova megyünk legyen meglepi, jó? Majd megtudod, ha oda értünk!-Mosolygok rá továbbra is és elindulunk a lépcső felé majd lassan felsétálunk és egy ajtóhoz vezettem, amelyet kinyitok majd beljebb invitálom őt.-Ez lenne a szobám, bár voltaképpen nem nagy szám..-Mondom őszintén.-De azért alvásra megfelel és szerintem ez a lényeg.-Őszintén át kéne vennem a pólómat, mert tiszta vér, de mondjuk most jelen esetben nem érdekel. Kibírom, hogy a vér bele szárad a ruhámba, s közben én is olyan vagyok.. Nem nagyon szoktam törődni az ilyesmikkel és most sem nagyon foglalkoztat, hogy vegyem át a pólóm..-A házban minden egyes berendezés az én ízlésemnek megfelelően lett kialakítva és épp ezért is ilyen amilyen.-Jegyzem meg miközben őt nézem. Újabb gondolat menet tör elő bennem és újból a vadászok.. Egyre idegesebbé válok emiatt, de persze ezt nem mutatom ki neki, hanem csak érzéstelen arcot vágok.-Ha gondolod kipróbálhatod az ágyat! Nem harap ez sem..-Nevetek.-Tudod gondoltam arra, hogy veszek egy olyan ágyat, aminek van szája, de aztán meggondoltam magam.-Mondom neki mosolyogva, de végül elnevetem magam. Imádom a társaságát, hisz sikerül elterelnie a figyelmemet a gondolataimról, de nem csak ezért, hanem mert igazán jó társaság azért is..

Bevezet a konyhába, és folytatódik a gyönyörű design itt is. A konyha nagyon modern, mégis klasszikus sötét bútorokkal. A munkalapok fehér márványlapból készültek, ami tökéletesíti az összképet. A járólap fehér, és tökéletesen illik ide. Az ablakok nagyon, jól megvilágítják a teret. A konyhához tartozik egy kör alakú asztal is 8 székkel.
- Én pont így képzelem el az álomkonyhámat! Egyszerű, modern, maga a tökéletesség! - felelem neki, és beljebb megyek.
- Ne aggódj, én se vagyok konyhatündér, de nem vagyok elveszve, ha főzésre kerül a sor! - felelem neki. Kol jut eszembe, akit főzni tanítottam. Oké, kissé elfogult vagyok, és eltúlzom, de remélem főzök még vele együtt máskor is. Elindulok az ablak felé, ahol gyönyörű orhideákat pillantok meg.
- Bonnie barátai az enyémek is! Te is elárultál magadról dolgokat, és úgy fair, ha én is! Miért ne érdemelnéd ki a kedvességemet? Ne gondolj ilyeneket! Értékes vámpír vagy, és barátságos! Ne gondold másként! - fordulok hátra, és mosolyogva felelem neki.
- Rendben, ha körbevezettél, akkor visszajövünk és főzünk! - mondom neki, és közelebb sétálok hozzá. Stefanos válaszát hallva, meglepődök, és kellemesen csalódok benne. Nem is ismeri, mégis milyen együttérző.
- Először is meg kell, hogy ismerkedjetek egymással! Szerintem nem lenne ellenére, hisz jóval erősebb vagy nála, és erősebb, mint Damon. Ő próbált hatni rá, de reménytelenül. Most is küzd, hisz Elena, és önmaga miatt nem akar öldöklő gyilkossá válni.- mondom neki határozottan. Elindulok újra a szekrények felé, hogy megérintsem, ahogy a munkalapot is. A szekrényen látszik, hogy gondos kezek készítették, ahogy a munkalapot is. Azt mondja, nyugodtan kinyithatom a szekrényt, mert nem harap. Kedves, de én nem vagyok az a kutakodós típus.
- Kac-kac! Majd akkor megnézem, ha főzünk! - mondom neki, és visszasétálok hozzá. Nem bírom ki nevetés nélkül, ahogy ő sem. Mellette nem nehéz vidámnak, lenni, és miután kinevettük magunkat, visszasétálok mellé.
- Hova megyünk most? - kérdezem tőle, és ismét a karjába karolok.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Néha meglepődöm magamon és azon, amit teszek, de már nálam fel vett szokás, hogy néha hülyeségeket követtek el.. Például ez a vadászból vámpírt csinálok is egy hirtelen jött hülyeségeim egyike volt, de nem bánnom, hisz ezáltal lesz egy "vámpírom", akire rábízhattok egy-két dolgot. Ezáltal majd informálódhattok, amiről csak szeretnék anélkül, hogy egy-egy ember megigézésével szedjem ki másokból az információt. Hiszem, hogy hasznomra lesz ez a kis vámpírvadász egyedke.. Veszek egy mély levegőt és úgy vezettem be Caret a konyhába, ahol megállok és hagyom, hogy körül nézzen alaposan..
-Tudom, hogy nagy, de legalább minden megtalálható benne, aminek meg kell lennie és eléggé praktikusnak találom még, ha ilyen nagy terület van rászánva, akkor is!-Mosolyodom el miközben elmondom, hogy mit gondolok a konyhámról, amit nem túl gyakran használtam még eddig, de természetesen a hasznát veszem. Igaz, hogy nem vagyok az a konyha tündér, de azért tudok főzni meg sütni is és épp elég ez a tudás, amit tudok belőle.-Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy és kedves hozzám, pedig meg sem érdemlem.. Köszönöm, hogy elmesélsz egyes megtörtént dolgokat, pedig semmi közöm se lenne hozzájuk, de jó hallani, hogy megbízol bennem és elárulsz a barátaidról pár dolgot.-Mondom őszintén miközben a szemébe nézve. Igazán kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol a konyhámról, hisz nem hiszem, hogy arra számított, hogy egy hatalmas nagy konyhába hozom majd őt. A legtöbb férfi egyedre nem jellemző a főzés és a sütés, meg a konyhai dolgok.. Viszont rám valamilyen szinten jellemző, bár nem vagyok ember és nem is szeretnék már az lenni sohasem.-Ha gondolod esetleg majd készíthetünk valamit, ha befejeztem a körbe vezetést, bár őszintén szólva nem vagyok az a luxus típus..-Mondom nevetve miközben beljebb invitálom a konyhába, hogy még jobban szemügyre tudja venni.-Stefanra visszatérve.. Nem kéne neki esetleg egy kis segítség? Szívesen segítenék neki, hogy megtanulja kontrollálni a vér iránti vágyát, hisz nem szeretem azt, ha valaki a vér ellen küzd.. És amúgy is úgy hallottam, hogy rendes srác szóval megérdemelné..-Mondom őszintén Carenek, de nem tudom, hogy erről most mit is fog gondolni. Olyan nem is tudom minek tűnhettek jelen esetben.. Mintha valamilyen tervem lenne és arra akarnám felhasználni Stefant, pedig nem csak gondoltam, hogy segíttek, ha már nem tudja kontrollálni a vér iránti vágyát, ha emberből iszik.. Felettébb érdekes dolog, hogy ki van kapcsolva az érzelmem, de mégis mennyire udvarias és normális vagyok.. Na jó tudom, hogy ez nálam alapvető dolog, ha a barátaimról van szó, de egy emberrel már tuti nem lennék kedves, hanem csak az áldozataim közé kerülne.. Várom, hogy Care mond-e esetleg valamit és hogy reagál-e a konyhára.-Nyugodtan benézhetsz a szekrényekbe! Hidd el nem harapnak..-Nevetem el magam miközben őt nézem. Közben pedig már tudom, hogy mi lesz a következő kiszemelt helyszín..

Daniel arcát fürkészem, és próbálom leolvasni róla, hogy mit érez, vagy gondol. Nála rejtélyesebb ember, vagyis vámpír csak Nik és Damon. Vajon direkt nehezítik meg ezzel a dolgomat? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha olyan szókimondóak lennének, mint Stefan és Kol. Mindegy! Muszáj beletörődnöm, hátha egy idő után megbízik bennem, és elmondja mi bántja.
- Köszönöm szépen, de azért ne ess túlzásokba! - mondom neki. Örülök, hogy vannak még úriemberek, akikre lehet számítani, de nem szeretek visszaélni a helyzettel, és nem szeretném, ha az hinné, hogy kihasználom őt.
- Te vagy a főnök, ott kezdjük ahol szeretnéd! - mondom neki.
- Igen, Stefan állatin él, mert ha emberi vért iszik, megbolondul tőle. Nem ismer se határokat, se mértékletességet. Tudod annó Damont megharapta egy vérfarkas. Stefan elment Nikhez, mert az ő vére gyógyítja a sebet. Az ára az volt, hogy Stefan vele ment. Mikor visszatértek a városba, ki is kapcsolta az érzéseit, de aztán Elena számonkérésének hatására, próbált visszatalálni a régi önmagához. Nagyon nehezen szokott vissza, de akkor is csak segítséggel! Most jól van, legalábbis remélem, mert rég nem találkoztam vele! - mondom neki. Igaz, ami igaz, a karácsonyi bál óta nem is beszéltem vele, még telefonon sem. Mindenképpen beszélek vele, döntöttem el gyorsan magamban.
- Igen, én is így voltam. Mindenhol leendő áldozatokat kerestem. Ráadásul annyira felerősödtek az érzéseim, hogy Stefan kénytelen volt elkísérni egy bulira, ahol a ex-pasim volt. Elmentünk beszélgetni, és felsértette a kezét, ha nincs Stefan, tragédiába torkollott volna az este. Sosem bocsájtottam volna meg magamnak, ha megöltem volna. Igaz, naivan azt hittem tudom kezelni a vérszomjamat, de tévedtem. Így is bűntudatom van, hogy megöltem pár embert, mielőtt Stefan tanítani kezdett. - felelem neki, és még most is érzem azt a keserűséget, ami mardossa a lelkemet. Talán idővel megbékélek vele, hiszen ez a természetem.
- Sajnálom! Tudom, senki sem pótolhatja őket! Remélem azért itt is találsz majd barátokat! - felelem neki, és kedvesen rámosolygok. Örülök, hogy elmondta, ez azt jelenti, kezd megbízni bennem. Sajnáltam ami történt, és titkon hálát adok az égnek, hogy az összes barátom él még.
- Igen, mehetünk! - válaszolom neki, és emberi tempóban elindulunk, sejtéseim szerint a konyhába.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Kikapcsolt érzelmekkel minden sokkal könnyebbnek tűnik és úgy érzem, hogy megérte megtennem ezt. Ez a valódi énem, ami elől eddig elzárkóztam, de ezt nem tehettem és emiatt muszáj voltam megtenni azt, hogy kikapcsolom az érzelmeimet, mert csak így lehettek önmagam végre valahára.. Érzelem mentessé váltam és ezáltal sokkal erősebb lettem lelkileg. Nem szenvedek belül, nem fáj a múltam és az a sok régi emlék.. Nem kell töprengenem az érzéseken és a gondolataimon. Nem kell foglalkoznom senkivel sem, csak is a saját érdekemet kell a szemem előtt tartanom és semmi mást. Kíméletlenül megölhettek bárkit, akit csak akarok anélkül, hogy megbánnám azt, amit teszek. Carolinera figyelek és koncentrálok teljes mértékben és ezáltal próbálok nem figyelni a gondolataimra, bár igazság szerint nem is töprengek úgymond semmin.. Nem is olyan nehéz az érzelmeim nélkül élni, hisz így oly könnyebb minden. Olyan nagy örömmel tölt el engem, hogy ezentúl semmi emberi érzelem sem maradt meg bennem belül, hogy az kifejezhetetlen..
-Igazán nincs mit köszönöd és bármit kérsz csak szólj, s azonnal a szolgálatodra állok!-Mondom egy mosoly kíséretében miközben őt nézem és elgondolkozom azon, hogy merre is lenne érdemes elindulni ebben a nagy házban.. Vajon merre vezessem először körbe? Talán kezdhetnénk a konyhával és így szép sorba a továbbiakkal.-Rendben, akkor végig vezetlek téged szépen sorban mindenen keresztül!-Mosolygom továbbra is és ez a mosoly nem hervad le az arcomról egy pillanatra sem. A kérdésemre azt válaszolja, hogy emberi ételt kér és majd ha végeztünk a körbe vezetéssel, akkor össze üthetünk esetleg valamit, aminek remélem majd örülni fog. Tovább hallgatom őt és szóra nyitom végül a szám.-Stefant volt szerencsém megismerni és ha jól sejtem, akkor ő állati véren él nem igaz? Tudom, hogy nehéz kezelni és megállni azt, hogy ne öld meg azt az embert, akiből épp iszol.. Nekem sem volt könnyű eleinte megállnom..-Mondom komolyabbra váltva miközben a szemébe nézek.-Miután átváltoztam teljesen elvesztettem a fejemet és minden gondolatom a vér körül forgott.. Azt hittem, hogy sosem leszek képes megtanulni kontrollálni eztet, de végül sikerült, de még ekkor sem mondtam le az emberek megöléséről.. Hobbimmá, sőt szokásommá vált, hogy emberből táplálkoztam és végül végezzek velük..-Valóm be őszintén neki ezt az egészet.-Mellettem senki sem állt, aki segített volna ezt megtanítani, hisz magamnak kellett mindent megtanulnom.. S még a kezdetek kezdetén történt az velem, hogy a vér miatt képes voltam megölni a barátaimat.. Megöltem őket ott és akkor, pedig nem akartam..-Beszélek komolyan hozzá, de egy cseppnyi érzelem sem látszódik meg rajtam. Egyrészt mivel nem érzek már semmit és nem ráz meg ez az eset, másrészt pedig jól rejtegettem az érzelmeimet. A kérdésére csak bólintok eleinte aztán jobban belegondolok.-Igen kitaláltam!-Mosolygok és amikor belém karol, akkor csak ránézek és kedvesen mosolygok rá.-Indulhatunk?-Amint válaszol rá, hogy igen, akkor elindulunk és a konyhába vezettem őt, s ez lesz az első célállomásunk..

Azt hittem kinevet, amiért nem alkoholt kérek, de nagyot tévedtem. Nyilván nem ismerem őt eléggé. Nem nevetett ki, és ez jól esett. Felállt, és kényelmes emberi tempóban elsétált nyilván a konyha felé. Hallottam, amint kinyitja a hűtőt, és kivesz belőle valamit. Bármelyik italt is hozza, nekem tökéletesen megfelel. Pár pillanat múlva visszatér az őszilémmel és a kezembe adja. Elfogadom, és nem merem letenni az üveg asztalra, nehogy nyomot hagyjon rajta.
- Köszönöm szépen! - mondom, és kortyolok egyet a hűs italból. Igen, nálad tényleg minden van! - válaszolom neki, és kezemben szorongatom a poharat.
- Bárhol kezdhetjük, ahol te szeretnéd elkezdeni a körbevezetést! - mondom neki. Velem szemben áll, és érzem azt, hogy feszült, vagy talán nyugtalan. Igyekeztem bíztatóan rá mosolyogni, hátha eloszlatom a rossz érzéseit. Nyilván neki is, mint Kolnak kevés barátja van. Kol már megnyílt előttem, és megbízik bennem. Csak remélni mertem, hogy Daniel is elfogad majd, és nem fog feszengeni a társaságomban. Jobban meg akartam ismerni, ezért jöttem vele.
- Nos, inkább az emberi ételnek örülnék inkább, vért már ittam abból az emberből, akit az erdőben hagytunk! - felelem. Nem szívesen gondolok rá vissza. Félek, hogy valaki megtalálja, csak remélni tudom, hogy Daniel idejében gondoskodik arról, hogy eltűntesse.
- Tudod, mikor átváltoztam, teljesen egyedül voltam, és nem tudtam irányítani a a felfokozott érzelmeimet és a vérszomjamat. Megöltem pár embert, és erre a mai napig nem vagyok büszke. Nem tudom Bonnie mennyit mesélt róluk, de Stefan Salvatore volt az, aki megtanította kezelni a kialakult helyzetet. Tőle tanultam meg vadászni, de azóta igyekszem elkerülni, hogy valakiből ténylegesen kelljen innom. Attól félek, hogy elveszítem a fejemet, és megölöm azt, akiből épp iszok. Ezért inkább, maradok a tasakos vérnél! - felelem neki. Reméltem, hogy megérti, bár nyilván a kiképzésem része lesz az is, hogy megtanuljak inni az emberekből. Mivel idősebb és erősebb nálam, talán neki sikerülni fog megtanítania erre. Gondolataimat gyorsan rendezem, és az előttem álló Danielre koncentrálok.
- Kitaláltad már, hol kezdjük a a ház bemutatását? - kérdezem tőle, és belekarolok. Remélem nem veszi tolakodásnak, hanem kedves gesztusnak, aminek szántam is.