S

zavait hallva a türelmem egyre csak fogy és fogy, tekintetembe kiül az őrület, az elszántság és a nyers, tömény vadság. A fajom velejárójának is mondhatom, amiért sokak szerint nem érdemes velünk szórakozni. Lobbanékonyak vagyunk és agresszívek, és mivel falkában járunk, megvédjük egymást, így a vérszívóknak nincs is olyan nagy fölényünk velünk szemben. De az én természetem már azelőtt is ilyen volt, mielőtt a farkasgénjeim megmutatkoztak volna. Azóta csak talán még inkább felerősödtek. Ha bántanak, rögtön harapok, nem várok, nem kímélek, nem gondolkodom sokat. Tatia a fölényeskedő modorával, gúnyolódásával már alaposan felszította a dühömet. Enyhén ráz is már a feszültség, amit bennem keltett, ugrásra kész vagyok, és ha már éjjel lenne, és farkas lennék, már simán átharaptam volna a torkát. Talán a szemeim már át is váltottak a farkasoméra jellemző borostyánszínre. Ezt magam ugyan nem láthatom, de erős a gyanúm, mivel már nem igazán rendelkezem a saját testem felett. Az elmém még itt van, tisztán gondolkodom, de a fejemet kivéve a többi részemért nem felelek. Az ösztönök, a düh, az ingerültség irányít.
Fogalmam sincs, hogy kéne reagálnom a nevére, nem sokat mondd vele. Bár a Petrova nevet mintha már hallottam volna, de semmiféle rémmesét nem juttat eszembe. Nem mintha az bármennyit is változtatna a jelenlegi helyzeten.
- Ha azt várod, hogy a neved hallattán a lábaid elé borulok, vagy ilyesmi, akkor csalódást kell okoznom. Fogalmam sincs ki vagy, és hogy miért vagy ilyen nagyra magaddal, de nem is érdekel. Ez itt a mi területünk, és senki vérszívó nem törhet be csak úgy ide, és főleg ne játsszon itt királynőt! És figyelmeztetlek, ha még egyszer bármi hasonlóan becsmérlő szavat használsz a falkámra, kitépem a nyelved! - Sziszegem a fogaim között egyelőre minden idegszálammal arra koncentrálva, hogy ne vessem rá magam. Erőszakkal fogom vissza magam, és ettől csak egyre jobban remegek. Körülöttem egy-két fajtárs már fel is figyelt ránk. Két srác, jó barátaim meg is indulnak felénk, és pár lépéssel megállnak Tatia mögött. Nyilván nem akarnak a zsúfolt parton feltűntést kelteni, de biztos vagyok benne, hogy bármelyik pillanatban itt teremnének, ha szükség lenne rájuk.
Tatia következő szavaira idegesen felnevetek. Még hogy segítsek neki! Komplett idiótának néz? Akkor sem segítenék egy undorító vérszopónak, ha az életem múlna rajta. Soha! Neki meg végképp nem. A kezeim ökölbe szorulnak, de ekkor meghallom azt a szót, ami egy csapásra megdöbbenéssel helyettesíti a bennem dúló feszültséget.
- Mystic Falls? - érzem, ahogy a csodálkozás kiül az arcomra is. Tyler szülővárosa. Mit érdekli ezt a nőt éppen az a helyiség? Mit akarhat ott? Megrázom a fejemet, hogy teljesen lenyugodjak, és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, mielőtt habozva követem Tatiát az ülőalkalmatosságra.
- Hallottam már róla. - Ezt gondolom már nem is tagadhatnám, hisz a korábbi nagy érzelmi váltás árulkodó. - Úgy tudom, a híres őshibrid, Klaus, aki a fajomat alapanyagként használja a magánserege létrehozásához, épp ott tanyázik - szándékosan nem említem Tylert. Klaus egyébként is nagyobb kaliberű, figyelemfelkeltőbb jelenség.

I

gyekszem a kedvesebbik arcom mutatni, legalább egy rövid, semmit mondó köszönés erejéig, és csak és kizárólag Dave kedvéért, mert egyébként már elküldtem volna a csajt a jó büdös francba. Alapból nem vagyok egy féltékeny típus, de nem tetszik az, ahogy a pasimra néz, és ahogy az pillant rá. Különös kapcsolatot, kötődést érzek köztük, és próbálhatom bemagyarázi magamnak, hogy nem nem, ez biztos nem így van, meg hogy félreértek valamit. Az eféle megérzésekben jó vagyok, ezt tudom is magamról, kár lenne becsapni magam... ha egyáltalán menne.
Ez a nő... Tatia - honnan ismerős ez a név... és az arca is, mintha már láttam volna valahol, tiszta deja vu - konkrétan mintha irányítaná Davidet, úgy ugráltatja, mintha megbűűv.... Oh! A francba! Nem hiszem el! Már csak ez hiányzott.
David után nézek, aki italért indult. Nem épp egy udvarias típus, nem is ezért vagyok vele, de ez most mellékes. Nem az a fajta, aki rögtön ugrik, ha egy lány elsóhajtja magát. "Szolgáld ki magad, szivi!" Normális esetben ilyen választ adott volna. Most meg nézzenek oda! Egy udvarias mosoly és biccentés kíséretében megindul, hogy hozzon nekünk egy-egy puncsot. Tatia úgy csicskáztatja, mintha egy istenverte rabszolga lenne. Ha ez nem elég árulkodó, akkor semmi sem az.
- Amennyiben az iménti kérésem, hogy kopj le, nem lett volna elég egyértelmű, most megismétlem: tünés! Mielőtt kivillantanám a fogaimat. Vérszívó - szúrom még a végére a megszólítást. Ha azt hiszi, hogy megijedek tőle, vagy hogy engem is tud így irányítani, nagyon téved. A farkasok talán nincsenek olyan gyorsak és erősek, mint a vámpírok, de azért minket sem kell félteni. Engem meg pláne nem. És szerencsére bennünket egy vérivó sem tud meghipnotizálni. Mindig is utáltam ezt a képességüket, ez annyira igazságtalan. A lényeg, hogy hamarosan telihold, akkor pedig isten óvja tőlem ezt az agyaras libát.
- És szállj le a pasimról, amíg szépen kérem. Hidd el, fogalmad sincs, kivel húztál ujjat. - Mondjuk ez fordítva is igaz. De most ő tévedt idegen terepre, veszélyes környékre. Az egész part tele van a farkastársaimmal, és talán páran már fel is figyeltek a párosunkra. Összeszűkült szemmel mérem végig ismét a nőt, karjaimat összefonom a mellkasom előtt, és várom a bizonyára nem túl együttműködő reakcióját. De azzal csak szívességet tesz nekem, ha okot ad a támadásra.

M

ár csak egy kis szájfény... Hmm... kész is. Végignézek a tükörképemen: rövid farmerszoknya, felül egy ing, amit a csípőm felett megkötöttem... a partra megyek, oda nem kell ennél több. Igen, azt hiszem így tökéletes. Illetve... a szemkontúr...
A szokottnál kicsit többet töltök szépítkezéssel. Sosem voltam igénytelen, szeretem, ha megfordulnak utánam az utcán, élvezem az elismerő pillantásokat, de ehhez valójában nem kellett soha nagyon megerőltetnem magam. Most azonban... Nem is tudom, mi van velem. Mióta Tyler elment, nem találom a helyem. Nem értem, tényleg nem értem. Nem vagyok beleesve, nem is voltam. Csak egy nagyon jó barát lett, aki most hiányzik. Segítettem neki. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Nem vagyok egy Teréz anya tipus, de azt sem viselem túl jól, ha az én dolgomba akarja valaki beleütni az orrát egy "had segítsek..." kezdetű mondattal. Azt hiszem, ezért zavarodtam így meg: mert Tylerrel kivételesen tényleg jól megértettük egymást, volt köztünk egy féle összhang, és könnyű volt segíteni neki, biztatni, hogy az átváltozásai nem hiábavalók. Az a Klaus egy igazi barom lehet. Még annál is rosszabb. Minél többet hallok róla, annál inkább örülök, hogy ilyen távol élek Mystic Fallstól. Másfelől viszont... Tyler is ott van, ráadásul állítólag megsérült. Meg kellene keresnem őt, de még nem tudtam rászánni magam. Nem hiszem, hogy lenne ott körülötte bárki olyan, aki nálam jobban megérthetné őt, de ha mégsincs veszélyben, a saját életemet, jövőmet, lebukásomat veszélyeztetem azzal, ha odamegyek. Nem akarok én is hibriddé válni. Nem akarok átesni mindazon, amin ő is átment. Látni sem volt könnyű.
Megérkezve a partra fél pillanatra lehunyom a szemeimet, és egy kisebb fejrázással kirázok a gondolataimból minden negatívumot. Ma este erre semmi szükség. Tábortűz, sok fiatal, ingyen pia, buli - ezekre kell most koncentrálnom. Tekintetemmel hamar megkeresem az éppen aktuális pasimat, Davidet, aki ezt a bulit is szervezte. Még csak három napja járunk, nincs nagy múltunk, ettől függetlenül óvom a felségterületem, és eléggé felháborodom, amikor meglátom, hogy épp egy barna csajszival cseveg, aki valljuk be, elég csinos. Odariszálok, és elégedetten veszem tudomásul, hogy többen elismerő pillantásokkal díjazzák a megjelenésem, köztük Dave is, aki a mondatát félbehagyva enyhén tátott szájjal vár be, hogy melléérjek. Ettől persze újra nyeregben érzem magam, a kezem David farzsebébe csúsztatom.
- Helló szivi - üdvözlöm egy csábos mosollyal, majd a csaj felé is van egy-két szavam. - Innentől átveszem, lekophatsz - Ezzel hátat fordítok neki, és ismét Davenek szentelem minden figyelmem. Gondolom ezzel nem loptam be magam a csaj szívébe, nem mintha érdekelne. Jobb rögtön az elején tisztázni, hogy hányadán állunk.
- Hayley... ő Tatia - bök David a vállam felett a lány felé, mintha nem épp most koptattam volna le. Összevont szemöldökkel fordulok ismét hátra, és hátamat Dave mellkasának döntve karjaimat összefonom magam előtt. Újra végigmérem, és igyekszem nem gúnyosan elfintorodni.
- Üdv - hangzik a kedves köszöntésem, de tényleg, még egy apró mosolyt is sikerül kipréselnem. Végül is még kiderülhet, hogy az unokahúga, vagy mit tudom én. Akkor elég gáz lenne, hogy ilyen bunkó voltam.