Játék lezárva!

Hayley & Tyler

Vannak problémák, melyet csak egy igazi barát segítségével tudsz megoldani. Csak őrá támaszkodhatsz, csak ő segíthet neked és vele vészelheted át a súlyos gondokat. Kevés ilyen barát van, így ha valaki rátalál egyre, azt sose engedheti el. Azt hiszem én már rátaláltam egy ilyen barátra, kinek most nagy szüksége van rám. Csak én segíthetek neki jelen pillanatban, de hogyan? Nem tudom, de szerintem még ő sem. Talán csak erőt szeretne belőlem meríteni, én lehetnék a lelki támasza, kire a sok kínja közt is számíthat. Nem hiszem, hogy erős nő tudok maradni és nem fog megszakadni a szívem érte amit látom, hogy hogyan szenved, de a szükség nagy Úr!
Karjára támaszkodott, hátát kidomborította, majd elkezdődött a poklok pokla. Rémisztő látvány és ijesztő hangok lepték el a kis garázs területét. A csontjai törni kezdtek, a bőre alatt jól kivehető mozdulatok kezdtek látszani. Szeme elsárgult és a fogai is kezdtek megnőni, egy igazi farkasember mutatkozott meg. Szörnyű volt! De még Így is ennyi fájdalom közt mind a ketten tudtuk, hogy neki így jobb lesz és hittem benne, hogy betudja teljesíteni vágyát. Nos, nem kétséges, tényleg megtörtént. Pár óra múlva már a nap lemenőben volt, ő pedig elérte a lehetetlent, melyre oly rég oly nagyon vágyott. Kiérdemelte a szabadság édes ízét és mámor, immár nem kötődik Klaushoz, mint régebben. Senki se parancsolgathat neki, mostantól nem Klaus kicsi csicskája, bár sosem lehet tudni mit hoz a sors...
Ismét letérdepeltem hozzá, odabújtam, majd a fejét a combomra helyezte. Teljesen ki volt fáradva, csoda, hogy még életben volt. Kiverte a verejték, a levegőt pedig szaporán vette, mint aki a halálból tért vissza. Talán az érzés hasonlított is a halálhoz, hisz szint már annak tűnt. Jobkezemmel belenyúltam a hajába és simogatni kezdtem őt, támogatván, hogy igenis megtette.
- Ügyes vagy! Megtörted a köteléket. - Biztattam őt, közben pedig édes mosoly keletkezett arcomon. Teles elismerésem az övé, hisz nem mindenki képes ilyesmire. Legalábbis, én biztosan nem tudtam volna ezt megtenni ilyen simán. Mikor úgy láttam, hogy lecsillapodott és megnyugodott gyengéd mozdulatokkal simogattam őt, hogy aludjon el. Ez hamar be is következett, így levettem a fejét a lábamról és a rajtam levő mellénnyel párnáztam ki annak helyét. Már az ajtónál voltam, mikor hátulról hallottam a nevemet. Ő szólt s megkért, hogy maradjak vele. Egy kacér mosolyt vetettem rá, majd visszafordultam hozzá s elengedtem magam a következményeknek.

Hayley & Tyler

Hayley idegesen kérdezte tőlem, hogy mit csinálok. Hát igen, elég fura látvány lehettem, ahogyan a csontjaimat töröm el és a földön fetrengek úgy, mint aki haldoklik. Bár már komolyan azt éreztem, hogy nekem végem. Hayley közelebb jött hozzám, majd az államnál fogva megemelte a fejemet. Segítségkérően néztem a szemébe, hiszen mindenem fáj, de akkor is meg akartam törni a Klaussal lévő kötelékünket.
Klaus azt hiszi, hogy mindent megtehet, hogy ő az, aki mindent megkap, amit kiejt a száján. Ez lehet, hogy igaz, hiszen tud magának csinálni számtalan hibridet, de én nem leszek egy a sok közül. Nem leszek a csicskája, akármennyire is szeretné. Lehet, hogy valaki örülne, ha Klaus-t szolgálhatná, de az nem én vagyok. Elég bajt okoztam már Klaus miatt mindenkinek, nem fogom hagyni, hogy ez tovább fajuljon. Ha ez az egy mód van rá, hogy többször eltöröm az összes csontomat, akkor megcsinálom! Engem em irányíthat senki. Még akkor sem, ha ősi vámpír, vagy hibrid...
Hayley közelebb húzott egy széket, majd leült rá és várta, hogy meséljek. Én továbbra is a padlón voltam, ezen nem is változtattam. Nem volt erőm felállni, de még felülni sem. Nagyot sóhajtva kezdtem bele a mesélésbe.
-Az egész azzal kezdődött, hogy Klaus által hibrid lettem. Azóta meg kell neki tennem mindent, mivel egyfajta kötelék van köztünk. Akármennyire próbálok ellenkezni, nem megy, nem tudom nem azt csinálni, amit kér. Ebből lett elegem, meg szeretném törni a köteléket. Ezt csak úgy lehet, ha többször átváltozok vérfarkassá. Már csak egy kicsi kéne, hogy vége legyen ennek az egésznek, de nem vagyok rá képes. Ezért kell neked segítened. Kérlek.-ejtettem ki a számon az utolsó szavakat. Tudtam, hogy segíteni fog, hiszen nem úgy ismerem Hayley-t, hogy itt hagy engem szenvedni egyedül. De azért mégis kérleltem, hogy érezze, hogy tényleg szükségem van most rá. Tudom, hogy rá mindig számíthatok, ezért mondtam el neki az egész történetet. Bízok benne, és remélem, hogy ő is megbízik bennem.
Nagy levegőket vettem, nem volt erőm sem lelkileg, sem fizikailag egy újabb átváltozáshoz. Képtelen voltam elkezdeni. Tudtam, hogy ez lesz. Az utolsó percekben nem bírom tovább. Ezért van nekem szükségem a segítségre. Kicsit feljebb emeltem a fejem, majd szavaimat Hayley-hez intéztem.
-Kezdhetjük. Segíts...-mondtam, majd a karom segítségével feltornáztam magam négykézlábra. Most vagy soha...

Másnaposan ébredni nem épp a legkellemesebb dolog. Én már csak tudom, hisz a tegnap este után most aztán végkép zúg a fejem és úgy érzem, mintha tüskék állnának ki belőle. Szinte már elviselhetetlen. De még így is, két fájdalom közt, megpróbálok visszaemlékezni az este történtekről, hiszen abból perpillanat nulla vagyok. Csak azt tudom, hogy itt fekszek egy nagyon helyes idegen férfi ágyában és a megfelelő percet várom a kisurranásra. Igen, ez vagyok én, de még senki se ítélkezzen!A titokzatos férfi karját kicsit lejjebb toltam derekamról, majd egy frappánsabb mozdulattal kiszálltam az ágyból. Most már csak egy gondom akadt, hol vannak a ruháim? Mert hogy a hálóban egy darab sincs, az biztos. Amint látszik nem semmi egy éjszaka van a hátam mögött, kár, hogy nem emlékszek semmire. Kicsit körülnéztem, majd elindultam az ajtó felé anyszült mesztelnül. Óvatosan, lassan átforgattam a kilincset, majd kiosontam a folyosóra, hol minden fél méterben találtam egy-egy ruhadarabot. Kicsit megkönnyebbültem, hogy egybe vannak, hisz már úgy is ébredtem, hogy szét voltak szaggatva. Utóbbi még a jobbik esett, hisz ekkor még megtalálom a darabokat, még ha szétszakadva is. De ez már nagyon is magányügy, így inkább nem is ragozom tovább. Gyors tempóban felöltöztem, majd a magassarkúk pántját megragadva a zongoráról indultam is a kijárat fele. Útközben találtam egy kis pénzt is, melyből kitellet egy erős kávéra, ami most végkép rám fért. A kávés poharat szorongatva elindultam, amerre a sors vitt magával. Miközben szűrcsölgettem a feketeséget elmentem egyik barátom, Tyler háza előtt. Micsoda véletlen, ugye? Pont ő annyi ember közül, kivel már egy hete nem is beszéltem egy szót sem. Nos, a baráti viszonyt fenn kell tartani, sőt, most tudom, hogy szüksége is van rám. Szóval a kiürült poharat eldobva a bokorba, elindultam a bejárat felé. Csengettem egyet, majd mikor láttam, hogy senki se nyit ajtót indulni készültem. De csak készülés volt, hisz hirtelen fájdalommal teli üvöltést halottam meg a hátsókerti kamrából. Érdekes volt... gondoltam miért is hagynék ki egy ilyen izgalmat, így azonnal áthurcoltam magam a sövényen egyenest a zaj felé. Mikor odaértem Tyler épp a padlón hevert, kissé feltápászkodva már, de azt is a maradék erejéből tette. Teljesen meglepődött a megjelenésemtől, nem számított az érkezésemre, de hogy szint valljak, én se erre a fogadtatásra. Mit művel és mi ez a zaj, ez a sok reccsenés, mely az ő testéből jön? Kissé tehetetlen voltam, fogalmam sem volt hogyan kellene reagáljak. Tudom, hogy félig vámpír, félig vérfarkas, így nem köti az átok a teliholdhoz és akkor változhat át, amikor csak akar. De akkor is, mit művel és mi ez a sok lánc, melyet még én se tudnék elszakítani? Oly sok megválaszolatlan kérdés, melyre feleletet akarok!
- Ty, te meg mit csinálsz? - Kérdeztem ingerülten, hisz a fejfájás még mindig nem szűnt ki. Atyaég, mibe avatkozok én is! De ekkor kiejtette a nevemet kissé kétségbeesetten, melytől mély félelem fogott el. Már most érzem, hogy a tűzzel játszok, de a segítségkérését nem tagadhatom meg. Kissé félve bár, de mégis belevalóan közelebb mentem hozzá, belenéztem a szemébe, majd leguggoltam kényelmesen, az egyik térdemet a földre helyezvén, jobb kezemmel megfogtam az állát, majd így válaszoltam:
- Mi lenne veled nélkülem? - Majd egy huncut mosoly keretében felálltam és a közelemben levő széket közelebb húztam barátomhoz. - És most mondd el mi történik itt. - A mosoly az arcomról lekonyult, hangom tisztábbá vált, már nem féltem többé. Határozott és lekötelezett voltam, semmi és senki se állíthatott volna meg abban a pillanatban. Komollyá váltam és türelmetlenül vártam a titkok felfedését.

Hayley & Tyler

I really missed you...