Hallgatom a válaszát, és egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy mérges, és okkal is, és hagyom, hogy kitombolja magát. Nem szólok hozzá, csak várom, hogy legalább részben le tudjon higgadni.
- Tudom, hogy ez nem fog egykönnyen helyre jönni! - válaszolom neki. Tényleg nem akartam őt megbántani, de muszáj volt, hogy ezt Elenától tudja meg, és ne tőlem. Mivel lett volna jobb? Akkor meg Elena nem állna velem szóba. Utálok választani, de ha erről van szó, akkor inkább Damon barátságát veszítsem el, mint Elenáét. Ő mindig mellettem állt, és támogatott mindenben. Nos, Damon, ő Damon, és sokszor bántott már meg engem, ahogy most is. Vajon miért érzem úgy, hogy a java még hátravan, és ennél jobban fog sértegetni? Hirtelen a falhoz csapja az üveget, és én megijedek a hangra. Felém lép, és közben válaszol nekem.
- Damon, tudom, hogy Elenának mindig is voltak érzései irántad! Engem most már tényleg nem érdekel kit választ, csak az a lényeg, hogy legyen boldog azzal, akit választ! Stefan mellett is boldog volt, de szerintem irántad sokkal mélyebbek az érzései a kötődés ellenére is! - válaszolom neki az igazsághoz hűen. Ismét a falhoz nyom, és megvillantja fogait. A kést elejtem a kezemből, ha emiatt bűnhődnöm kell, akkor hajrá, tegye meg! Nem fogok ellenkezni! Inkább engem bántson, mint egy ártatlan embert! Közben ellép tőlem, és ledöbben a szavaim hallatán. Az első üres üvegébe rúg, ami hangos csattanással csapódik a falhoz, és törik apró darabokra.
- Ha nem akarod, hogy kötődjön hozzád, akkor igen! Amíg nem szünteted meg a kötődést, addig azt fogja csinálni, amit mondasz! Ez pont olyan, mint ahogy a hibridek engedelmességgel tartoznak Klausnak! Tyler megtörte a köteléket azzal, hogy többször átváltozott! Elena esetében nem kell ilyen drasztikusnak lenned, de tudom, hogy elengedni sem lesz egy könnyű feladat! - felelem neki, és nézem, ahogy ismét leül a földre.
- Tényleg nagyon sajnálom! - felelem neki, és tisztes távolságra tőle, leülök az egyik székre.

Zene: Taylor Swift: I know you were trouble when you walked in

Játék vége!

Még jobban felhúzom magam, amikor hazúgnak nevez? Mégis mi a fenéről beszél itt nekem? Nem tudom kettőnk közül ki az, aki a saját érdekében manipulálja az embereket, és pusztán kedvtelésből igézi meg őket.
- Damon, nem értem miről beszélsz! Ne merészelj engem hazúgnak nevezni! - felelem neki őszintén, és csak nézzük egymást. Mégis, hogy jutottunk el idáig? Még mindig a kést magam elé tartom. Tudom, hogy könnyen kicsavarhatja a kezemből, de legalább próbálom magam megvédeni. Összeszedi magát, és eldobja az üveget. Egy kicsit megreped, de csak tovább gurul a padlón. Odasétál a többi üveghez, és egy újabbat vesz elő. Lecsavarja a kupakot és iszik belőle. Közben nekem válaszol, és nekem nagyot dobban a szívem. Vajon honnan tudta meg? Biztos Elena mondta el neki. A szívem egy hatalmasat dobban, csodálom, hogy még elfér a mellkasomban.
- Elena mondta el igaz? A bálon tudtam meg, és Klaus mondta el nekem! Ne haragudj, hogy nem mondtam el, de úgy gondoltam, jobb, ha ezt Elenával beszélitek meg! - felelem neki.
- Ugye nem csinált hülyeséget? - kérdezem tőle, és egy bátortalan lépést teszek felé.
- Tudod, Elenának vannak érzései irányodba, amik a kötődés előtt is megvoltak. Tisztázni akarta ezt veled, és én ki akartam ebből maradni. Annyit tudok még, hogy a kötődés akkor szüntethető meg, ha a szemébe mondod, hogy elengeded. Ne haragudj, hogy nem mondtam el! - felelem neki megadóan, és most már bánom, hogy ennyire megbántottam. Tudtam, hogy nem fog jól végződni ez a dolog, de nem pont erre számítottam. Hiába akarja tagadni, vannak még érzései, különben nem lenne itt. A kapcsolatom Damonnel sosem volt felhőtlen, de mostanában egészen megkedveltük egymást. Tudtam, hogy a kapcsolatunk törékeny, és bármelyik pillanatban összetörhet, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik.
Kiveszek én is egy üveg italt, az előttem lévő dobozból, és lecsavarom a kupakot és iszom belőle. Tequila, nem is rossz választás. A fal mellett hátra dőlök, és úgy nézek Damonra, aki ahelyett, hogy válaszolna, csak tovább iszik. A kést tovább forgatom a kezemben, és nem akarom letenni, mert félek, hogy kihasználja az alkalmat, és nekem támad.

Zene: Taylor Swift: I know you were trouble when you walked in

Damon egy pillanat alatt, a falhoz szegez, és átváltozik az arca. Alig kapok levegőt, és a kezét fogom, próbálok fogást találni rajta, hogy engedjen el. Nem értem, mi a baja, hiszen tudtommal semmit sem tettem ellene. Nem tetszik az, ahogyan válaszol nekem.
Na jó, elég ebből a lehetetlen helyzetből! Én kedves voltam hozzá, ő meg rögtön letámad! Ha így akarsz játszani, ám legyen! Egy laza és erős jobb térddel éppen eltalálom a férfiasságát, amitől végre elenged, és van időm elmenni tőle. Jajgat, de megérdemelte, azt amit kapott! Utálom, ha sarokba szorítanak, és rám támadnak! Ez jogos önvédelemnek tekinthető ebben a helyzetben. Még mindig levegőért kapkodok, mikor találok egy kést, és magam elé emelem. A szívem is hevesebben ver, és várom, hogy vele együtt én is megnyugodjak.
- Nem tudom mi ütött beléd, de másféle fogadtatásra számítottam! Mégis, mi bajod van? - kérdezem tőle mérgesen. A raktárról eszembe jut, ahogyan Lexivel megöltünk valakit. Azóta sem hallottam róla, hogy megtalálták volna annak az embernek a hulláját. A következő ami eszembe jut, az az, ahogy Damon megigéz, hogy ihasson a véremből. Az is eszembe jut, ahogy próbáltam előle menekülni, de nem hagyta, és mivel erősebb volt, nem tudtam megvédeni magam. Most viszont más a helyzet! Igaz, kárt tehet bennem, de most könnyebben meggyógyulok, hiszen én is vámpír vagyok.
- Mi bánt, hogy ennyire leittad magad? Sokkal rosszabbul nézel ki, mint ahogy szoktál! - mondom neki, és még mindig őt nézem tisztes távolságból. Próbálom felidézni, hogy mivel bánthattam meg, de nem jut eszembe semmi. A bálba is normális viszonyban váltunk el, nem tudom mi baja van. Most már bánom, hogy bejöttem, magára kellett volna hagynom. Igen, ezt kellett volna tennem, de én mégis voltam olyan hülye, hogy megnéztem ki a rejtélyes betörő. Nem gondoltam volna, hogy rám támad, de ne higgye azt, hogy nem tudom megvédeni magam. Már megváltoztam, már nem az a Caroline vagyok, akit régen megismert, és akivel csak szórakozhatott.

Nem volt kedvem egyedül lenni, ezért magam mögött hagytam a házunkat, és a Grill felé vettem az irányt. Igaz estefelé volt már, de még így is messziről lehetett hallani a bentről kiszűrődő hangokat. Az ajtót magam mögött becsukva lépdeltem beljebb a pult felé. Matt volt ma, de nem úgy nézett ki, mint aki jól lenne. Kértem egy epres turmixot, és mivel kevesen voltak, jutott időnk arra, hogy beszélgessünk egy kicsit. Az emberek elmentek haza, már csak egy-két vendég volt, akik a poharaik felett beszélgettek. Mattnek felajánlottam, hogy menjen haza, én pedig zárok majd. Nem akart menni, de én azzal az öltettel álltam elő, hogy megigézem, ha nem teszi, így kénytelen volt tényleg hazamenni. A pult túloldalára álltam, és csak vártam, hogy az a két ismeretlen férfi is végre távozzon. Nem igen volt a Grillben női pultos, és sajnáltam, hogy ismeretlen ülnek itt, és nem tudják elmesélni másoknak, hogy én beálltam Matt és Jeremy helyére. A két férfi felé néztem, akik épp a nőügyeikről beszélgettek. Még jó, hogy nem tudják, hogy vámpírhallásomnak köszönhetően az egész beszélgetésüket hallom. Az egyik intett nekem, én pedig mosolyt erőltetve az arcomra odaléptem hozzájuk.
- Hozhatok még önöknek valamit, vagy kérik a számlát? - kérdeztem tőlük, utalva arra, hogy ideje menniük. Aki intett nekem, hirtelen rácsapott a fenekemre, és ezt nagyon jó poénnak tartotta a másik is. Kihasználva a fizikai előnyömet, mindkét férfi asztalon tartott kezét leszorítottam, és hallgattam a jajgatásukat.
- Ezt sose próbálják meg újra! Most pedig közlik, hogy fizetnének, és nagy borravalót hagynak itt, majd gyorsan távoznak! Amit pedig mondtam, felejtsék el, és ne emlékezzenek rá! - vetettem még oda, majd gyorsan elengedtem a kezüket. Kérték a számlát, és egy nagy borravalót hagytak itt. Elköszöntem tőlük, és leszedtem az asztalt. A borravalót az asztalon hagytam, míg az egyik fiókban nem találtam egy borítékot. Ráírtam Matt nevét, és az egyik fiókba raktam. A poharakat elmostam, és visszaraktam a helyükre. Még sosem voltam pincér, de tetszett ez a munka. Hirtelen zajra lettem figyelmes, és kirázott a hideg. Gyorsan a pultra néztem, és megpillantottam a citromot szeletelő kést. Felemeltem és magam elé tartottam! Észbe is kaptam, és a kést gyorsan leraktam, és mosolyognom kellett magamon. Vámpír vagyok, szóval ha betörő is van a raktárban, ahonnan hallom a hangokat, simán el tudok vele bánni. A zajok egyre hangosabbak lettek, és én elindultam a raktár felé. Óvatosan nyitottam ki, és elindultam az polcok sokasága között. A zaj forrását nem volt nehéz megtalálnom.
- Damon, te meg mit keresel itt? - kérdeztem az illetőt, aki épp a földön ült a második üveg whiskeyet fogyasztva. A földön ült, ezért én is leültem mellé.
- A bál óta nem is láttalak! Mi történt veled azóta és mi az oka annak, hogy iszol? - kérdezem tőle, és felé pillantok, hogy válaszoljon nekem.

A gimnáziumban lévő buli óta egy korty alkoholt sem ittam, eltelt már csaknem két nap, s azalatt nem mozdultam egy tapodtat sem, még vadászni sem léptem le, tasakos vért szürcsöltem, és házi őrizet alatt tartottam magam. Az első napot a szobámban töltöttem a gondolataimmal, a fürdőszobánál messzebb ne jutottam, de még a forró vízsugár alatt is kattogtak a fogaskerekek az agyamban, egy pillanatra nem álltam le, és ez kezdett az őrületbe kergetni. Percek, órák teltek s múltak, én pedig még mindig az ágyon fekve merengtem, és nem voltam hajlandó megmoccanni. A második nap már elegem lett a gondolatokból, így a könyvtárat rohamoztam meg, és olvasgattam, bár valójában egyik kötet sem kapcsolta ki az agyam ahhoz, hogy koncentrálni tudjak, és ne kelljen minden harmadik mondatot százszor elolvasnom, hogy megértsem. Zavart vagyok, hosszú évek óta most először érzem magam így, talán még Katherine sem kutyulta ennyire össze a fejem, mint ez a két lány most. Elena közel áll hozzám, még talán én magam sem tudom mennyire, de mégis, mikor bevallotta az érzéseit irántam, rájöttem, önző dolog lenne belerángatni őt az én világomba. Nem viseli jól a vért, ami a kezeihez tapad, én pedig nem tudnám türtőztetni magam, és állati véren, vagy tasakoson élni. Előbb-utóbb ő is meg fog térni, a szervezete majd hozzászokik a vérhez, és ha nem így lesz, akkor is képes arra, hogy ne ölje meg az embereket, és úgy táplálkozzon. Ez nem az én asztalom, néha letérek a jó útról, embereket ölök, s még élvezem is. Ez nem az ő világa, bárki bármit mond. Neki Stefan kell, rá van szüksége, mert bármekkora idióta is az öcsém, a lelke mélyén mindig jófiú marad, ezt senki sem veheti el tőle.
Aztán ott van Lexi, aki olyan számomra, mint egy mágnes. Vonz magához, méghozzá hatalmas erővel, de én félek megadni magam, próbálom eltaszítani magamtól, mintha én is egy mágnes volnék, és az ellen küzdenék, hogy ne nyomjanak egymáshoz minket. A legnagyobb gondom, hogy nem tudom, ő hogyan érez, nem tudom, túltette-e magát azon, hogy saját kezűleg végeztem vele, és mindig rendkívül bunkó módon viselkedtem vele. De ki gondolta volna, hogy éppen ő rabolja majd el a szívem másik felét? Mintha ketté akarnának tépni, aztán eltaposni, és körülugrálni a holtestem. Azt hiszem, megérdemelném a halált. Csak elnézném a világot, a többi lényt, és bánnám, hogy olyan lehetetlenül viselkedtem, és átadtam magam a vér iránti sóvárgásnak. Ám a felsőbb erők még nem sújtottak le rám, életben tartanak, s nem tudom, azért teszik, hogy jó útra térjek, és megváltozzam, vagy azért, hogy halálom előtt még többet szenvedjek.
A kezemben tartott könyvet a szoba másik felébe hajítom, le is verek vele egy régi, értékes, családi festményt, de nem zavartatom magam. Nem fogom hagyni, hogy az életem széthulljon, nem fogom megadni magam az érzelmeimnek, és nem leszek kiszolgáltatva senkinek sem. A szék nagyot csattan a padlón, mikor felállok belőle, az asztal pedig összerogy, és szintén nagy zajt csap, mikor kirúgom az egyik lábát dühömben. A hajamba túrok, olyan erősen, hogy ujjaim megakadnak a tincsek között. Mély lélegzetet veszek, karjaim leengedem a törzsem mellé, és felbaktatok a szobámba az egyik elrejtett italos üvegem után. Az utóbbi időben csak fogyasztottam az alkoholt, csaknem az egész gyűjteményem feléltem, Stefannal pedig a világért sem akarok szembe kerülni a whisky miatt, így a vitrinből most nem emelek ki üveget. Ezzel az egyetlen tartalékkal kell beérnem, miből rögtön le is gurítom vagy a felét a torkomon, és ekkor jutok el arra a pontra, hogy elkap a bezártság érzet, az üveget pedig úgy hajítom a falhoz, hogy az egész szobám megremeg. Leszáguldozom a lépcsőn, kitárom a bejárati ajtót, és távozom, az ajtó hatalmas csattanással zárul be mögöttem.
Meg sem állok egészen a Grill-ig, és mikor az ajtót zárva találom, akkor jövök csak rá, hogy már bőven elmúlt a zárásidő. Idegesen lépkedek fel és le, nem tudom mitévő legyek, pedig italra van szükségem, ha nem akarom a fél várost lemészárolni egy éjszaka alatt. Az épületnek vetem a hátam, a fal mentén lecsúszok guggoló helyzetbe, fejem leszegem, és akadozva veszem a levegőt. Egészen addig nem változtatok a testhelyzetemen, míg meg nem hallom a közeledő léptek zaját. Ám akkor is csak a fejem emelem meg, hogy lássam, ki tart éppen felém, s legnagyobb meglepetésemre egy lány közelít meg. Nem mozdulok, mert képtelen vagyok rá, de felé kapom a pillantásom, és nem nézek félre egy pillanatra sem. Keserűen elmosolyodok, és lehunyom a szemem, mintha ezzel eltűnnék a világ szeme elől.