Némán pakolok, el kell hagynom a várost, de vissza kellett jönnöm rengeteg holmim van, amire szükségem van még a házból. Érdekes, hogy Klaus még nem hívott, hogy hol vagyok, meglep tőle, nem vall rá a türelmesség. Három-négy napot kértem tőle, hogy utána végleg csatlakozhassak hozzá New Orleans-ba. Pár napot, ami nekem bővel elég ahhoz, hogy összepakoljak, hogy Rebekah-tól búcsút vegyek, hiszen tegnap nem volt rest kinyilvánítani, hogy nem jön velem. Hogy ő itt akar maradni. Nem fogok tőrt döfni a szívébe, mert ez a döntése, bár fáj, hogy ezt kell tennem. Itt hagynom egyedül. Lehet, hogy az itteni vámpírok nem tudnak neki ártani, de Silas tud, és meg is fogja tenni. Féltem őt. Mégiscsak a húgom.
Persze Kol is itt van, de Kol mindig csak a bajt kereste magának. Felrémlik egy múltbéli vita emléke, mikor Katerina az ő fejét is elcsavarta, és egy kicsit elgondolkodom, hogy jó ötlet bizalmat szavazni a nőnek? Miért van bennem mégis kétely? Miért érzem azt, hogy megint át fog verni, és miért nem érdekel ez? Vagyis érdekel, de a szívem elnyomja a józan gondolkodásom, és félek, hogy megint ez lesz a vesztem.
Igen rettegek, hiszen bizalmat adtam neki, felfedtem, hogy milyen is vagyok valójában, és az a baj, hogy ezzel sokan szeretnek visszaélni. Szeretnek a naivságomra játszani, és sokszor el is érik, amit akarnak. Hiszen Elena is elérte azt, amit akart annak idején. Ez lesz egyszer a vesztem érzem, mégis hagyom, hogy a szívem uralja a döntéseimet. Rá fogok még egyszer fázni erre, érzem, de nem tehetek ellene. Egyre több személy válik fontosabbá az életemben, és ezt ki fogják használni. Sebezhetővé válok, ezáltal az életemet is kockáztatom. Nem elég a Silas által jelentett veszély, de még ez a terhesség is.
Én örülök neki, és esélyt látok benne egy olyan életre, amelyről eddig csak álmodhattunk. De előtte vissza kell szereznünk a várost, melyet mi építettünk egykor. Melyet Marcel elvett tőlünk. Nem értem miért nem lehet egyszerűen kitépni a szívét a mellkasából, nem értem mit parancsolgatnak nekünk a boszorkányok. Sokkal könnyebben visszaszerezhetnénk a várost ezzel a módszerrel. Minden tiszteletem a természet szolgáié, de néha nagyon meg tudják bonyolítani az életünket, amit persze én sem mindig szívlelek, ennek ellenére mégis több tolerancia van bennem, mint Niklaus-ban.
Elhagyom a várost, ma este indulok is vissza a nyüzsgő városba, melyet éppen visszavenni készülünk. Klaus-nak szüksége van rám, és végül is nekem is rá. Talán most látom a legtöbb esélyt arra, hogy végre rendeződhet a viszonyunk, hogy végre testvérek leszünk a valóságban is, és nem csak a vér köt minket össze. Elidegenedtünk egymástól, tisztában vagyok vele, de még látok esélyt arra, hogy Klaus végre rájön, hogy van családja is, akik szeretik őt.
Épp egy kávézóban ülök, mikor döntök arról, hogy nem maradok tovább, és erről tájékoztatni akarom Klaus-t is. Hosszasan kotorászok a zsebeimben, mire végre rájövök, hogy az az átkozott készülék nincs sehol. Tulajdonképpen napok óta nem találom, sőt még a csengését sem hallottam, ami fel kellett volna tűnjön, mégsem történt így. Hiszen szinte éjjel-nappal csörög az az átkozott készülék, és bennem kétely ébred. Enyhe feszültség keletkezik bennem, leteszem a pultra a kávé árát, és idegesen igazítom a nem létező ráncokat az öltönyöm ujján, és indulnék is, hogy megtaláljam a telefonom eltulajdonítóját. A kétely újult erővel hasít belém, mikor elindulok. Egy szűk utca mellett torpanok meg, amikor meghallom fivérem gyűlölködő hangját. Meglepve fordulok meg, hiszen nem tudom mire vélni ezt a hirtelen változást. A telefont gyors reflexeimnek köszönhetően elkapom, és a kijelzőn megjelent üzenetet olvasom. Szemöldökömet összeráncolva olvasom el újra és újra az üzenetet. az én számom, de nem az én szavaim. Tekintetem a telefon és Klaus között cikázik, rideggé és haragossá válik a tekintetem.
- Logikus? Nem fogom kimondani, amit szerintem mindketten tudunk! - Dobom vissza erővel a telefont. Az sem érdekel, ha összetörik, érzem, ahogy minden egyes porcikámat átjárja a harag, és a bosszú érzése. - De az talán szánalmasabb, hogy el is hitted a szavakat! Hogy ennyire nem ismersz, hogy tudd, én ilyet nem írnék soha! Niklaus szerinted elmenne az eszem ennyire? Ez beteges! Mind azok vagytok - Fordítok neki hátat dühödten, hangomon is hallatszik a harag, és az, hogy legszívesebben rombolnék, ahogy Klaus szokta, ha felbosszantják. Távolodok tőle pár lépést, és nem fordulok vissza felé annak ellenére sem, hogy tudom, ezzel felbosszantom Őt. - Vagy ez csak az egyik próbálkozásod akar lenni, hogy elválassz minket, Testvér? - Kérdezem feszült hangon, én is gúnyossá varázsolom az utolsó szót, de a világért sem fordulnék meg, amíg a kérdés el nem hagyja a számat. Ez után nézek csak a szemébe, és állok ugyanott, ahová sétáltam. Fogalmam sincs mit gondoljak. Katherine tette? Vagy csak Klaus akar közénk állni? Nem tudom... Ez az egész... Furcsa...Váratlan.

Nem tölt el felhőtlen örömmel, hogy Elijah úgy döntött, ő is felírja magát az engem akadályozó, vagy inkább bosszantó tényezők listájára. Elképzelni sem tudom, hogy mi ütött belé, de az az igazság, hogy nem is érdekel. Van egy nagyon jó elképzelésem és az ő érdekében remélem, hogy tévesnek bizonyul. A Katerina jelentette problémával már régen le kellett volna számolnom. Úgy fest, az a nő sem képes tanulni a leckéből. Ostobasága újfent hihetetlen méreteket ölt. Testvérem naivabb, mint hittem, ha tényleg képes volt ismét a hálójába kerülni. Nem állt szándékomban ilyen hamar magam mögött hagyni New Orleanst, de ezt a látogatást mindenképpen meg kell ejtenem. Ez olyan feladat, melyet semmiképpen nem bízhatnék valamelyik... alkalmazottamra. Előlem nem próbálhat meg kitérni. Bár az előzmények után már az sem lepne meg, ha ilyesféle, megfelelően át nem gondolt cselekedetre ragadtatná magát. Hamar vissza fogok térni a nyüzsgő városba, ez biztos. A céljaim továbbra sem változtak. Ismét az enyém lesz minden, amit hajdan felépítettem. Marcel ideje lejárt! Na persze egyáltalán nem azért, mert azok az ostoba boszorkányok ezt mondták! Súlyos tévedésben élnek, ha azt hiszik, irányíthatnak engem. Sokan tanulták már meg keserves kínok között, hogy én nem tűröm, ha pórázt próbálnak a nyakamra kötni. Na de mindent csak szép sorjában. Először a hozzám legközelebb áll problémaforrás ügyét kell megoldanom. Azonban minden egyes itt töltött percet elvesztegetett időnek érzékelek. Túlságosan is sok dolgom lenne New Orleansban. Elijah is olyan átkozottul fontosnak találta a boszorkányok jelentette problémát! Néhány nap alatt valóban ekkorát változott volna a véleménye? Testvér, testvér... hamarosan bánni fogod néhány meghozott döntésedet. Véleményem szerint jogosan vagyok dühös. Az meg már megint más lapra tartozik, hogy az indokaimról senkinek sem tartozok számadással. Neki meg aztán főleg nem! Elijah, a Szent. Hát hogyne! Kétségtelenül szereti annak beállítani magát, közben pedig azzal az álnok szukával időzik! Egyelőre még nem tudom, hogy melyiküknek köszönhetem a helyzet idáig fajulását, de egyikük sem fog örülni a reakciómnak. Két lehetőséget tartok valószínűnek, de Elijahra nézve egyik sem túlságosan szerencsés. Vagy annyira bolond volt, hogy megint túl közel engedte azt a nőszemélyt, vagy pedig tényleg úgy döntött, hogy elfelejt mindent, amiről néhány napra még prédikált. Kísért a gondolat, hogy megint visszazárjam abba a koporsóba. Onnan legalább nem hihetné, hogy bölcsebb és jobb nálam. Az is igazán hasznos lenne, hogy olyan állapotban semmiképpen nem tarthatná a kapcsolatot azzal a nővel. Egyáltalán nem gyerekes az az indulat, amely Katerina Petrova ellen mind a mai napig fűt. Életem ezer éve alatt sosem tűrtem, ha megpróbáltak átverni. Ő pedig nem csupán kísérletet tett a hátráltatásomra. Rendkívül szerencsésnek tekintheti magát, hogy egyáltalán még életben van. Könnyedén véget vethettem volna a létének. Bármikor. A szenvedését látni azonban sokkal szórakoztatóbb. Kiérdemelte. Ez ellen senkinek sem lehet szava. Talán nem is kellene meglepődnöm elkeseredett próbálkozásán. Elijah által kívánta elérni a rég vágyott szabadságát. Azt azonban még az én drága bátyám sem hiheti, hogy az ő kedvéért lemondok valamiről, ami jogos. Ami jár. Van egy határ, melyen túl nem terjed a testvéri szeretet. Katerina maga hozta a fejére mindazt, amit el kell viselnie.
Kíváncsi vagyok, Elijaht mennyire lepi majd meg a felbukkanásom. Hogy is mondta? Csak elintéz még egy két dolgot Mystic Fallsban, aztán visszatér New Orleansba? Ezek után okkal szemléltem furcsán, majd egyre növekvő haraggal a tőle kapott üzeneteket. Micsoda gyökeres változás! Ha valakinek problémája támad velem, jobb szeretem, ha személyesen közli. Persze akkor sem tolerálom, csak praktikusabb, ha a kiiktatandó bolond kézközelben van. Persze a vadászatban is nagy gyakorlatom van, de nem mindenki érdemli ki azt a kiváltságot, hogy én személyesen kergessem végig a világon. Katerinával se foglalkoztam annyit, mint ahogy ő azt hiszi. Ha azonban most kiderül, hogy volt bármi köze ehhez az „ügyhöz”... nos, teszek róla, hogy visszasírja az elmúlt évszázadokat. Bár talán erre mindenképpen sort kell kerítenem. Jobb lesz, ha végre-valahára letesz róla, hogy Elijah által próbálja elnyerni a... megváltást. Heves késztetést érzek rá, hogy eltörjek valamit. A drága hasonmás torka tökéletesen megfelelne a célnak. Engem csak ne próbáljanak hülyének nézni! Nem elég nekem a boszorkányok nagyképűsége és az a váratlan terhesség... nem, hát persze hogy nem! Elijah még külön programot is csinál nekem. Micsoda példás testvéri szeretet! Még volt képe a család fontosságáról szónokolni! Ilyen hamar elfelejtené az elveit, ha megjelenik az a nő? Mert neki köze kell, hogy legyen a dologhoz! Ez legalább... részben magyarázatot jelentene erre az egészre. Na nem mintha azért jöttem volna el idáig, hogy mindenféle... mondva csinált magyarázatokat hallgassak végig. Hiba volt eddig halogatnom a látogatást. Már az első üzenet után vissza kellett volna jönnöm. Ha Elijah most épp arra tart igényt, hogy észt verjek a fejébe, hát megteszem. Rólam azt ne mondja senki, hogy nem tartom fontosnak a testvéreim... szellemi képességeit. Az nem érdekelne, ha egyszerűen csak úgy döntött volna, hogy mégsem tart velem New Orleansba. Talán még megkönnyebbülést is jelentene a távolléte, hiszen úgy fest, őt túlságosan érdekli a vérfarkas és a kölyök sorsa. Eddig legalábbis úgy tűnt. Mystic Falls utcáin járva erősen remélem, hogy nem futok bele nem kívánt ismerősökbe. Most pont nincs hangulatom sem a Salvatore fivérekhez, sem pedig másokhoz. Egyetlen célom van, megtalálni a testvéremet. Elküldhettem volna valakit, hogy keresse meg, de akkor semmi sem garantálta volna, hogy Elijah valóban meg is jelenik az előre megbeszélt találkozón. Szeretek nem várt meglepetést okozni. Miért is hagynék ki akkor egy ilyen remek lehetőséget? Már most biztos vagyok benne, hogy bármit mond is, ebből nem fogja tudni kimosni magát. Nem ártana, ha végre valahára elkezdene normálisan gondolkodni. Túl sok ostoba, jelentéktelen dologgal van tele a feje. Aztán persze csodálkozik, ha ütközik kettőnk véleménye. Nem túl váratlan.
Egy kávézóból lép ki éppen, mikor végre megtalálom. Miközben felé indulok előveszem a mobilomat és megnyitom az egyik üzenetét. Ő ismerhet már annyira, hogy tudja, jelenleg csöppet sem vagyok nyugodt. Ám most még a felszín alatt forrnak az indulatok. Biztos vagyok benne, hogy ez nem marad majd így. Őt ismerve a szavaival nem hogy javít majd a helyzeten, hanem... sokkal inkább elkezdi maga alatt vágni a fát. Elijah, a Szent. Hát hogyne!
- Nagyon remélem, hogy van erre valamilyen logikus és elfogadható magyarázatod – dobom oda neki a készüléket. - Máskülönben azt kell hinnem, hogy végre valahára megtörtént, amire már rég várok, és teljesen elment az eszed! Testvér – gúnyosan megnyomom a szót -, ez csak nem a kedves barátnőd hatása?