Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Nem bírtam otthon maradni, de nem akartam egy ismerősbe sem belebotlani Mystic Fallsban. Tudtam, hogy el kell mennem, ezért leszáguldottam a garázsba és újra motoromra pattantam. Felbőgettem a motort és hangja máris kezdett megnyugtatni. Végigsimítottam a kormányon, újra üdvözölve Harley-Davidson V-Rod 10-es motoromat. Megnyomtam egy gombot, hogy kinyíljon végre a garázskapu és utamra indulhassak. Nem tudtam, hogy hova akartam menni, csak le akartam lépni a városból, méghozzá a lehető leghamarabb. Túl sok volt egyszerre a gond és mindentől meg akartam szabadulni, legalább pár órára. Nem is törődve a közlekedési szabályokkal, vagy az engem és motoromat megbámuló emberekkel elindultam egy úton. Nem figyeltem és nem is tudtam, hogy merre visz, hol fogok kikötni csak mentem, amerre a sors vitt. Sors. Nevetséges, hogy erre gondolok. Az lenne a sorsom, hogy a családom megutáljon, azért mert szeretek valakit? Vagy azért gyűlölnek meg, hogy ki az, akit szeretek? Egyre idegesebb lettem és magamban hallottam Elijah és Rebekah gyűlölködő szavait, amiként a barátnőmet szidják megállás nélkül. Katherine pedig fél a testvéreimtől és tudom, hogy egy nap, méghozzá hamarosan választanom kell. Megráztam a fejem, megpróbálva ezzel elűzni a nyomasztó gondolatokat és nagyobb gázt adtam, hogy a száguldásba feledkezhessek. Sikerült is. A motoron szinte repült az idő, észre sem vettem, hogy már Richmond utcáit rovom. Nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna erre, maximum, talán átutazóban, de nincs konkrét emlékem a helyről. Unottan lelassítottam és valami szimpatikus kis kocsmát keresgéltem, hogy egy kis búfelejtő túrát tegyek, ha már itt vagyok. Találtam is Gloria’s Bar nevű helyet. A parkolóból ítélve nem a legfelkapottabb hely a vidéken, de parkolt bent pár autó. Pont megfelel. Behajtottam a kavicsokkal kirakott parkolóba és beálltam egy nagyobb fa alá. Leszálltam a motoromról és megpaskoltam az ülést. Ez már amolyan rutin mozdulatnak számított nálam. Beléptem a homályosan megvilágított kocsmába és egyenesen a pulthoz mentem és leültem az egyik bárszékre. Kértem magamnak egy bourbont, amit pár perc múlva ki is hoztak nekem. Nem apróztam el, egy húzásra megittam és már kértem is a következőt, de akkor már hozzátettem, hogy az üveget is nyugodtan elöl hagyhatja. Benyúltam a bőrdzsekim belső zsebébe és olyat tettem, amit már rég nem. Elővettem egy doboz cigit és egy ezüstszínű gyújtót. Megütöttem a doboz alját és egy szál már ki is csusszant a doboz tetejére és ahelyett, hogy kezemmel nyúltam volna érte, egyszerűen csak bekaptam a szűrős végét és már vissza is tettem a dobozt ahonnan elővettem. Felpattintottam öngyújtómat, majd meggyújtottam cigarettámat. Nagyot lélegeztem be letüdőzve és magamba szippantva a nikotint és már éreztem is ahogy szétárad bennem az a régről ismert érzés, ami egy-egy szál cigaretta vagy szivar elszívásával járt. A pultos lány megköszörülte a torkát és felfigyeltem rá. – Idebent nem lehet dohányozni. – Mondta határozott hangon. Egyáltalán nem voltam jó kedvemben, ezért belenéztem szemébe és megrántottam a vállamat és újra beleszívtam cigimbe. Látta rajtam, hogy nem fogok kimenni és nem is nagyon izgat fenyegetése, ezért egy szúró pillantást küldött felém, majd elindult valamerre. Csak akkor vettem észre, hogy egy lány aki, a kettővel mellettem lévő széken ült, engem nézett.
- Te meg mit bámulsz? – Kérdeztem tőle mogorván és ismét slukkoltam.

Kol, minek feküdtél le Katherin-nel? Ha nem tetted volna, talán mi sem itt ülnénk. Ha Damonnal nem lett volna az az incidens, akkor nem megyünk Kollal az erdőbe, ott Kol nem találkozik Katherine-nel és innét már egyértelmű...Én öltem meg Elenát, szóval miattam lenne? Nem, hagyjuk ez ostobaság. A tenyerembe temetem arcomat, de még így is látom, mintha Elijah gondolatai rá lennének írva a homlokára. Három dolog cikázhat az agyában: Kol, Katherine, Niklaus...
Ilyen helyzetben mit mondhatok? "Semmi baj ne foglalkozz velük, Nik miatt nem tehetünk semmit?" Egy ideig még így ültünk egymással szemben, de tapintani lehetett a feszültséget. Néha lehajtottam az üvegből, majd mint időzített bomba robbant Elijah, és pattant fel, hogy ő azért is, megmondja a magáét. Felállok, de már csak a kocsi kipufogóját hallom. Mint régen.

Köszönöjük az ételt!- mondtuk egyszerre bátyáimmal. Apánk, Mikeal, nem tudott velünk enni, vadászatra mentek a közeli erdőkbe, elméletileg holnap jönnek vissza. Felálltunk, leporoltuk magunkat, majd segítettem elrendezni a maradékokat. Nik, és Elijah kicsit félrevonult, Kol körülöttük forgolódott, Finn segített. A maradék parázzsal, és őzhússal megpakolva beléptünk anyámmal a kunyhóba. Melegséget árasztott magából, és kellemes akác illata volt.
- Rebekah, kedvesem, hozz egy kis vizet a kútról ebben a korsóban!- szólt hozzám finom hangján anyánk, és már nyújtotta is a méretes kancsót. Kinéztem a korsó mellől, hogy eligazodjak, bár szinte fejből tudtam az utat, hisz minden ebéd után megtettem. Miközben elhaladtam a bátyáim mellet, próbáltam úgy tenni, hogy nem figyelek rájuk. Pontosan tudtam hogy a barlangba mennek, ahova pedig tilos. Engem persze még nem vittek magammal. Még. Miután vizet mertem a kancsóba, visszafordultam a kunyhó felé. Megálltam Nik és Elijah előtt, és letettem a korsót magam mellé. Felnéztem rájuk, hisz én 7 ők meg már 13 évesek voltak.
- Veletek mehetek? Tudom hogy a barlangba mentek, de nem mondom el senkinek. Ígérem!- mondtam, és próbáltam inkább kedves, mintsem kérlelő hangot megütni. Elijah lejjebb hajolt, és a szemebe nézet, hogy nyomatékosítsa szavait.
- Nem jöhetsz velünk, ez nem neked való!- mondta és tovább álltak Nikkel. Én dühösen visszatrappoltam a kunyhóba, ahol láttam, anyám lepihent. Sötétedett, és úgy döntöttem Nik és Elijah után megyek. Nekem is szabad odamennem! Óvatos léptekkel kisomfordáltam a kunyhóból. Kol és Finn a kunyhó mögött voltak, úgyhogy nem láttak meg. Az erdő felé vettem az irányt és futni kezdtem, az erdőbe érve meghallottam hogy a férfiak jönnek vissza vadászatukból, és köztük hallottam apám hangját. Már itt vannak? Az egyik gallyban elbotlottam és így egy reccsenéssel értem földet. Meghallották? Úgy tűnik nem, ezért felálltam és meghúzódtam egy nagyobb szikla mögött, és megvártam míg a faluba érnek. Mi lesz ha megtudják hogy nem vagyunk otthon? Sötétedés után és éjszaka a kunyhóban kell lennünk, az erdő pedig végképp tiltott terület...Főleg Mikeal szemében. Nincs mit tennem, vissza kell hoznom Niket és Elijaht. Vagy inkább büntessék meg őket? Nem, megteszem értük. Tovább futottam a barlang irányában, majd mikor odaértem, beszaladtam és meg is találtam Niket és Elijaht.
- Apánk visszatért! Vissza kell mennünk!- szóltam hozzájuk idegesen, mert tudtam hogyha apánk megharagszik, akkor ott nincs menekvés. Egyszerre mindketten megindultak, és már futottak is az erdőben. Mivel sokkal gyorsabbak voltak lemaradtam, de Elijah felkapott és így már egyszerre tudtunk haladni. A hold már szinte teljes fényében világított. Mikor kiértünk az erdőből, A kunyhónk felé vettük az irányt, és a hátsó ajtón befutottunk. Hallottuk a férfiak lépteit, mire én felkaptam egy fehér hálóinget, és a hajamat kezdtem fésülni, Nik és Elijah pedig a kardjukat fényesítették. Próbáltuk kifújni magunkat, hogy úgy tűnjön, eddig is itt voltunk. Anyánk a hangokra felkelt, rendbe szedte magát, és már láttuk is ahogy átvilágítanak a kunyhó előtt a fáklyák, elköszönnek apánktól. Szétnyílt a nagy szőttes ajtó és belépett rajta apánk. Már a jelenléte is félelmetes volt, de ahogy rám mosolygott, megkönnyebbültem, lerakta a húsokat, csókot adott anyánknak és beszédbe elegyedett vele. Ez is csak egy átlagos nap volt...


Visszatérve a valóságba, kiviharzottam, feltéptem egy kocsi ajtaját, és Elijah után indultam, Mystic Fall's-ba...


JÁTÉK VÉGE!
JÁTÉKTÉR SZABAD!

Éreztem hogy rezeg a léc. Elijah egy időzített bomba, akinek a készítője akár Katherine is lehetne. Elijah volt mindig a komoly. Nem rossz értelemben. Meglátta az ember, és máris érezte, hogy árad belőle a tekintély. Nem a felsőbbrendűség. Nem, Elijah mindenkit egyenlőnek tekintet. Legalábbis bánni így bánt az emberekkel, habár tudta hogy ereje százszor nagyobb. Nik halála viszont egy bosszúéhes gyilkológéppé tette. Mindegyikőnket azzá tett, de Elijahnál jobban jött ki. Talán mert ő volt mindig az, aki a konfliktusokat nem fejletépéssel, hanem érvekkel és ellenérvekkel csillapította. Mi voltunk az ő szöges ellentétei a testvéreimmel. Közülünk ő volt a legidősebb. Emlékszem, mikor Niket tanította vívni. Aggódtam értük, ahogy anyám is. Elijah szerette Niket, ezért nem akarta mutatni hogy, igen, Mikeal mindenkit jobban szeret, mint Niklaust. Talán ennek a gyerekkori "incidensnek" (finoman fogalmazok) köszönhető, hogy Klaus olyan lett amilyen. Szeretetéhes és könyörtelen. Na meg jött Tatia és szétszedte a családot. És még csodálkoznak hogy utálom a Petrovákat...Az hogy Elijah ennyire dühös lett, megértem, nekem is ez volt a reakcióm. De mintha éreznék egy cseppnyi féltékenységet. Azt jól tudom hogy még mikor Nik Katherine-t akarta feláldozni a rituáléhoz, Elijah megmentette. Nem tette volna ki Klaus éktelen haragjának magát, ha nem táplált volna iránta valamely (gyengéd) érzelmet Katherine iránt. Azóta nem volt más nő az életében, ha jól tudom. Hát igen, amiből az Ősöknek kevés (szinte semmi) jutott, az a szerelem. Nem mintha szeretetből hű de kicsordulnánk. Persze, az is lehet hogy gyűlöli. Gyűlöli, mert egy kétszínű, őnző és hazug nőszemély. Persze Katherine sem így született. Tudom mit érezhetett mikor megölte Nik a családját és elvették tőle a gyerekét. Talán ezért nem bízik meg senkiben, és ezért lett olyan, amilyen. Ebben hasonlítunk. Elijah vagy gyűlöli vagy szereti. A két legrosszabb választási lehetőség. Nincs szükségünk egy szerelmi háromszögre... Petrováról jut eszembe...Nem tudom Elijah mit gondol, vagyis inkább érez irántam most, hogy Elenát megöltem (nem teljesen). De eddig úgy tűnik, szerinte is helyes amit tettem. Nem fogom a családom (a maradék két embert) életét veszélyeztetni amiatt a kis ribanc hasonmás miatt! A legközelebbi lehetőségnél megölöm. De mintha valami visszatartana... Félelem az biztos hogy egy csepp sincs... Egy csettintés és halott... De van valami, ami nem enged. Stefan? Hisz már nem érzek iránta semmit. Vagy ha igen mit számít? Így is, úgy is utál, és utálni is fog. Aztán ott van Damon. Ő már kiélte magát rajtam, többet úgyse tud tenni. Bántani testileg nem tud, belsőleg, hát, ki tudja. De tegyük fel Nik él (túl szép lenne) mit fog szólni, hogy megöltem az egyetlen embert (most már vámpírt), aki miatt Mystc Fallsban van, és nem ment el a világ legeldugottabb helyére, hogy hibrideket gyártson. Max megöl. Max. Lassan az lesz a legjobb "büntetés" ..
Miközben a gondolatok monotonan követték egymást a fejemben, én szaggatottan emeltem egymás után a számhoz a poharat, és rendeltem folyamatosan a whiskeyt egymás után. Szinte leestem a székről mikor a valóságba Elijah dühös kiakadása húzott vissza.
- Elijah, ezzel semmire se mész! Nyugodj meg kérlek!- a szavaim nyomatékosítása érdekében megpróbáltam visszahúzni a székre, és megnyugtatólag cirógattam a vállát, és rendeltem neki még egy üveggel. Nem akartam hogy bármelyikőjüknek akár a haja szála is görbüljön. Nem bírtam volna elviselni, hogy még jobban széthulljon a család. De ebben nem voltam biztos hogy meg tudom akadályozni...

A Kollal való "beszélgetés után" magamra kaptam valamit, és már a kocsimban ültem, száguldozva a szerpentinen. Két célom volt. Megkeresni Elijaht, és elmenni egy kicsit Mystic Falls-ból. Miközben egy tábla jelezte hogy "Viszontlátásra Mystic Falls-ból " fél kézzel a rádiónál matattam. A csönd nyomasztó volt. Nem akartam gondolkodni, megint. Ahogy tekergettem a kis gombot, megálltam egy csatornánál, ahol egy Bon Jovi szám ment. Emlékeztetett a '20 évekre, mikor Stefan, Nik és Én, minden este boldogan( és felelőtlenül) jártuk Chigago utcáit, bárjait. Míg nem jött a "nagy és félelmetes vadász", Mikeal, és véget vetett az idillnek. Nik pedig 90 évre koporsóba fektetett. Szép emlékek. Ritmusra doboltam, és dúdoltam. Végre egy kis szórakozás. Nem figyeltem, és egy őrült vezető nekem jött, mikor előzni akart. Kilökött, és a kocsi bukfencekkel tarkítva egy árokban landolt. Fantasztikus. Leszakítottam az övet és betörtem az ablakot majd kikászálódtam. Az autós elhajtott. Jellemző. Szerencsére ezt még egy ember is megúszta volna sérülés nélkül, úgyhogy én is.Egy füves patak mellet landoltam. A kocsinak támaszkodtam, és a lehetséges utakat latolgattam. Denver messze volt, Lynchburg végképp, Mistyc Falls még jobban. A kocsi tropa. Maradt a futás. Éljen. Cél: Richmond. Pötyögtem be a képzeletbeli GPS-be. És már indultam is. Pár kilométerre volt. Egész hamar odaértem. A főtéren megálltam. Boltok, bárok, de elég kihalt. Akár egy wester filmbem. Gloria bárját hamar megtaláltam. Sok emlék fűz hozzá.... Mióta meghalt, eléggé lepukkant hely lett. Gondoltam iszok valamit, és elkerítek egy kocsit. Bementem, és egyből megéreztem Elijah-t, hiába, testvérek vagyunk. Odamentem hozzá és leültem az egyik bárszékre, ami eléggé poros volt. Csodálkoztam is hogy, Elijah, az elegáns Elijah ezt a helyet választotta szórakozás képpen. Kikaptam kezéből a whiskeys üveget, és lehajtottam, majd kértem egy üveggel a csapostól.
- Hát igazából tényleg meg akartalak keresni, de nem azért kötöttem ki itt.- mondtam keserűen nevetve, és a whiskeys üveggel játszadoztam...
- Kol összejött Katherinnel, a kocsim tropára ment..Röviden és tömören...- mondtam hadarva, tudva hogy a Katherines részre biztos meglepődik, vagy rosszabb...