//Egy kis bejegyzés naplómból, ami a közelmúltban íródott bele...//
*
Nem tudom, hogy hol is kezdhetném el írni ezt a kis apróságot, melyet nem tudok senkinek elmondani, mert nincs senki, akinek eltudhatnám mindezt mondani, egyrészt az én hibám, hiszen mindenkit ellöktem magamtól, akit csak lehetett, és akit csak tudtam. Egy önző dög vagyok, pedig nagyon jó lenne valaki néha, akinek elmondhatnám panaszaimat, ehelyett én mindenkivel rosszul viselkedem, bunkó és szánalmas vagyok. Nincs nálam stop, ha arról van szó, és ez engem is elkeserít néha, csak nagyon jó vagyok abban, hogy az érzéseimet tökéletesem elfedjem holmi kis mosollyal vagy pókerarccal.
Az egyetlen szórakozási lehetőségem az lenne vámpírként, hogy embereket tegyek tönkre, és megöljem őket, mert nem bírok magammal. Én ezt nem tudom megtenni, már nem. Eleinte még élveztem, de valahogy kihűlt az egész dolog varázsa. Nem szeretnék senkinek sem ártani, főleg nem az embereknek, akik teljesen ártatlanok és semmit sem tettek ellenem. Fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, küzdök az egész mindenség ellen. Nem voltam soha senkivel jó, sem kedves, sem jószívű, sem segítőkész... De azt tudom, hogy bár ez őrülten hangzik, de megszeretnék szabadulni attól, hogy én bárkit is megöljek, akár élvezetből, akár bosszúból. Nem, nem, nem szeretném ezt már. Elég volt belőle. Egyszer már próbáltam mindezen túlesni egy nagyon rendes vámpír segítségével. Megpróbált nekem segíteni. Sajnos, nem sikerült, mert ismételten a makacsságom túltett rajtam. Nagyon sajnáltam, amiért ilyen vagyok.
Féktelen éhség, emberi vér... Ezek azok, amiket szeretnék minél hamarabb elfelejteni. Nem bírom azt nézni, hogy csak ennyi kell ahhoz, hogy megőrüljek, és fék nélkül mészárlásba kezdjek. Tönkretesz ez engem is. Nem sok dolgot bántam meg az életem során, de ez a ritka kivételek közé tartozik, amit igen. A lelkiismeretem vagy az a pici emberségem szólalt meg ez ügyben? Nem tudom... Mert, hogy valami legbelül bizsergésbe kezdett évekkel ezelőtt, az tuti. Valami, ami jót szeretne nekem, csak én nem tudom beváltani ezt.
Felesleges arról papolnom már újra, hogy kivel hogyan bánok, egy szemét dög vagyok, aki többször bunkó és rideg állat, mint sem egy érzelmesebb és normálisabb személy. Ettől függetlenül szeretném azt átélni, hogy olyan lehessek, akit nem kap el a hév, ha embert érez a közelben, és nem csábulna el. Ritkaságnak mondható az is, hogy én... Nora Davis ilyet írok, de szeretnék megváltozni, még ha az fájdalmas lesz, és kínzásként fog érni mindaz, amit ez a szokás elhagyása fog okozni. Nem érdekel, kibírtam én már sok mindent, ez is menni fog, hiszen mégis csak én vagyok Nora Davis.
Évekkel ezelőtt, amikor Lexit megismerhettem, nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire szeretne segíteni rajtam is. Gyermekkoromban sem volt senki, aki ennyi törődéssel foglalkozott volna velem. Nem tudom, de ismét szeretnék vele találkozni. Arról már fogalmam sincs, hogyan és miképp fog engem fogadni, ha ismét felbukkanok Mystic Falls városában, és elmondom neki, hogy bármi áron is, de segítsen rajtam. Csak ez nem igazán egyszerű nekem, mert nem vagyok egy könnyű eset. Mindenesetre megéri odamennem, hátha...''