Még mindig azon gondolkodom, hogy jó ötlet volt-e elfogadni a meghívást, és eljönni ide. Túlságosan is elfoglalt vagyok. Nem szokásom mostanában kimozdulni, csak néha, ha esetleg Caroline nem rágja a fülem, hogy menjek el vele vásárolni, miközben meghallgatom a drámákat, mire én többnyire csak bólogatok. Nekem még pasi sem jutott. De nem is akarok. Jeremy óta nem találom önmagam. Fontos volt... Még mindig fontos számomra, de én rontottam el. Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy látja a halott barátnőit, ráadásul Annával túl közel kerültek. Lehetett volna esélyem helyrehozni, ha máshogy állok hozzá? Vajon együtt lehettünk volna? Vajon együtt lennénk? Millió kérdés, melyre már nem fogok választ kapni, mégis élvezettel kínzom magam néha. Habár feleslegesen. Sokkal fontosabb dolgaim vannak mostanában, s nem tudok ezekkel a kis emberi, semmis dolgokkal foglalkozni. Hagyom, hogy elmenjen mellettem minden lehetőség a boldogsághoz, és már nem is érdekel. Kósza könnycseppet söprök ki a szememből zavartan, remélve, hogy Amelia nem veszi majd észre, miközben hallgatom szavait.
- A vámpírság nem feltétlen jár azzal, hogy ártatlanokat bántson. Ott vannak az egyéb lehetőségek, rengeteg vámpír táplálkozik tasakból, illetve állatokból... Sokan csak megigézik az embereket, miután táplálkoznak belőlük... - Vázolom fel, azt amit láttam, amiről tudok. Nem vagyok hajlandó kiadni minden titkot, amit tudok Silas-ról, a gyógyírről, hiszen túl sok energiát fektettem abba, hogy megtaláljam a módot Elenának.
- Szóval hallottál Silas-ról. Akkor azt is tudnod kell, hogy egy gyógymód van... Azon vagyok, hogy megszerezzem az összetevőit, hogy képes legyek megalkotni... De ez időigényes... - Ajadok el egy pillanatra, majd elpillantok az ablak felé. A kinti tájat kutatom, nem tudom, miért osztottam meg ezt Ameliával, talán bízom benne, de mégsem bízom túlságosan.
- Nézd... Nem bízom a vámpírokban. És nem ígérem meg, hogy tudok segíteni. Varázslat a vámpírságra nem létezik. Egy dolog oldja meg... Vagy elfogadja azt, ami, vagy... - Húzom el a számat. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mit mondok, nem gondolok át semmit. Mély levegőt veszek, csendesen nézem Ameliát. Iszok egy korty vizet, mert arra szükségem van, úgy érzem kiszáradt a szám...

A hátam közepére sem kívánom néha a vámpírokat. Hiszen amióta tudok a képességemről, és tudnak rólam, nem tudok kikerülni közülük. Egyszerűen nem megy, és minél jobban védekeztem ellene, annál jobban bekerültem a dolgok közepébe ismét.
A nagyim a kriptavámpírok miatt halt meg, anyám miattuk lett vámpír, ahogy Elena konkrétan kikapcsolt érzelmekkel ontja a nyomort, és persze ott van Caroline is. Talán ő az egyetlen, aki megőrizte azt, aki volt. Elvesztettem mindent, de most minden újból értelmet nyer. Már nem irányítanak a lelkek, a kinyilvánításnak köszönhetően a magam ura vagyok. Számomra is furcsa volt, hogy eljövök ide Ameliához, de sokszor kért már, talán többet nem fog ezzel zaklatni. Mindig is idegen volt tőlem ismeretlen vámpírokkal találkozni, bár Ameliával régebb óta tartom a kapcsolatot.
- Hívtál, itt vagyok... Miben tudok neked segíteni? - Leülök egy fotelba, és onnan nézek vissza a lányra, aki egy normál embernek csak egy beszédes tininek tűnik, akihez átjött a barátnője trécselni, de az a nagy igazság, hogy ő nem tini, és nem is vagyunk barátnők.
- Köszi, egy pohár víz jó lesz - Szólalok meg még mindig egy kicsit zavart mosollyal, de arcomon határozottság jelenik meg, amint elkezd beszélni arról, hogy jó ideje próbálkozik helyrehozni a hibáit. Ezekről tudok, hiszen elmondta e-mailben számtalanszor nekem, és a szellemek is suttognának, ha figyelnék rájuk, de jó ideje teljesen kizártam az életemből őket. Nem húznak vissza, és így többre vagyok képes...
Majd a nagy kérdése, hogyan lehet egy vámpír újra ember? Én tudom a választ, de a gyógyír Elenának kell, azt akarom, hogy visszatérjen, vissza kell kapjuk.
- Miért akar egy vámpír ember lenni? Honnan gonolja hogy az a megoldás? Nem hallottam erről még, ilyen varázslatot nem ismerek... - Nézek komolyan a tekintetébe. Ha hallott Silas-ról, tudnia kell a gyógyírről, amit még én sem tudok, hogy hol van, mert az utóbbi időben kivontam magam a forgalomból. Nyugodt tekintettel pillantok rá, majd iszom egy kicsit a vízből, amit kaptam...
Gondolataim kicsit elkalandoznak, mostanában biztos sokan a keresésére indultak, és tudom, hogy Silas szabad, meglátogatott Shane képében, a kinyilvánításra tanít, Mely igencsak tetszik nekem. Nem parancsol senki, nincsenek következmények, és ami a legjobb, az a hatalmas energia, amit önmagamban érzek. Néha felemészt, és nehéz kordában tartani, néha kijövök a béketűrésből, és nem akarok magam körül pusztulást. Nem tudom mi lesz a továbbiakban, hogy alakul a sorsom, de egy részem nagyon örül, hogy nem unalmas az élete... A másik részem viszont nyugalmat akar, de már nem hallgatok rá... Többé már nem!