Fájdalom.
Újabb reccsenés hangja üti meg a fülemet, a testembe pedig újabb fájdalomhullám áramlik. Utálom. Egyszerűen ki nem állhatom ezt a vérfarkas dolgot. Minden teliholdkor muszáj átváltoznom. Az összes létező csontomat eltörni, ezáltal rettenetes fájdalmat okozva magamnak.
Alapjában véve az erőt, és a többi adottságot kiélvezném, de ha lenne választásom, tuti, hogy lemondanék arról, hogy farkas legyek. Nem éri meg, ha ennyi fájdalmat kell átélnem. Sosem fogom elfelejteni a napot, amikor kiváltottam az átkot. Amikor megöltem valakit.
A fák csak elsuhannak mellettem, a sötétség körülvesz, csupán az autó lámpája világít be egy kis teret, ami egy sűrű erdőn keresztül vezető úton mondhatni semmit sem ér. Ideges vagyok. Elképesztő, hogy egy apró, jelentéktelen dolgon mennyire fel tudom magam húzni. De nem is csodálkozok. Farkasként az lenne a furcsa, ha mindig nyugodt lennék.
Nem foglalkozok a sebességgel, de szinte biztos vagyok benne, hogy a sebességmérő átlépte a 150-et is. Nem tudok megállni. Az agyamat elborította az adrenalin.
Egy pillanat volt az egész. Egyetlen egy pillanat. Másodpercek alatt ütköztem egy másik autóba... a semmiből került elő. Döbbenten nyúlok a homlokomon lévő, véres sebhez, alig jut el az agyamig, hogy mi történt. A másik autó felé nézek, amiből... senki nem szállt ki. Ne... az nem lehet. Nem halhatott meg senki miattam!
Szédelegve szálltam ki a kocsiból, majd félve sétáltam oda a másikhoz. Azonnal kihívtam a mentőket a szemem elé táruló látvány miatt. A 30-as éveibe járó férfi semmi életjelet nem mutatott.
A mentők próbálták még a helyszínen újraéleszteni, de nem ment nekik. Nem tudták megmenteni.
Meghalt. Én öltem meg. Azt hiszem innentől az életem egészen más lesz, mint eddig volt.
Kiváltottam az átkot. Vajon milyen lesz? Átváltozni minden telihold alkalmakor, eltörni az összes csontomat.
Igen, attól függetlenül, hogy eddig nem volt ilyenben részem, azért tudok róla egy-két dolgot, de sajnos egyiket sem lehet kellemesnek mondani, sőt...
Az emlékképek elborították az agyamat, amiből egy újabb reccsenés rántott vissza a jelenbe. Egy fájdalmas kiáltás szakadt fel a torkomból, a kezem alatt lévő talajt megmarkolva. Egész testemmel remegtem, a következő csonttöréstől tartva.
Azt hittem, hogy nem lesz ennyire durva, és nem fogok ennyit szenvedni. De tévedtem. Elképzelhetetlen, hogy mennyi fájdalommal jár az, ha vérfarkas vagy.

Megkönnyebbülés.
Vége. Újra ember alakban lehetek.
Egy izzadtságcsepp gördül végig az arcomon. Mint általában, most is nehéz volt végigcsinálni. De... talán ennek véget vethetek. Ha megtalálom Klaus-t, örökre megszabadulhatok a telihold általi kínoktól.
Elképesztően jó lenne, ha nem kéne a holdtól rettegnem. Ha újra normális életet élhetnék. Ha nem kéne a csontjaimat tördelni minden hónapban.
Erőtlenül terülök el a koszos földön, izzadt testemre ráragad a kosz, de ez a legkisebb gondom most. Fizikailag és lelkileg is teljesen kikészített az átváltozás. Muszáj kipihennem... így nem mehetek sehová, főleg úgy, hogy mozdulni sem tudok.
Fáradtan csukódtak le a szemeim, szinte ólom súlyúnak éreztem őket. Meg fogom találni Klaus-t, bármi áron. Nem bírok ki még egy ilyen szörnyű éjszakát.