Unottan ülök a tévé előtt, már nem is figyelek a mesefilmre, amit bekapcsoltam, csupán meredek magam elé. Mikor jön már haza a mami?! Mindig úgy félek, hogy egyszer nem fog hazajönni, mert nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Veszélyes dolgokat csinál, most például a gyógyírt keresi, ugyanis az én anyukám egy vámpír. Tudom… furán hangzik és valójában fura is, de… én tudom, hogy engem soha nem bántana, sőt… az életét adná értem, mert nagyon szeret, ahogyan én is őt. Ő különleges, egy igazi példakép számomra, akire felnézhetek. Ő nem vesztette el az eszét, mint az ő anyukája, akiről már sokat mesélt, hogy otthagyta őt, mikor kicsi volt és sosem kereste meg. Nagyon sajnálom anyucit, mert engem is magamra hagyott a vér szerinti anyukám, miután megszülettem. Ha mami nem lenne, most valószínűleg egyedül lennék...
Meghallom, hogy a házunk előtt egy kocsi parkol le, és azonnal felpattanok a helyemről és az ajtóhoz szaladok. Amint kinyílik és meglátom, hogy a mami az, aki belép a nyakába ugrok és szorosan ölelem magamhoz. – Mami! Annyira hiányoztál! – csimpaszkodok belé, majd egy puszit nyomok az arcára. Bár tudom, hogy meg tudja védeni magát, mégis mindig aggódom, hogy egyszer… nem jön haza.
Nem rég ment el, de nagyon hiányzott, mert nagyon szoros a kapcsolat kettőnk között és nehezen viselem el, ha nincs mellettem. A dadával, akit anyu megigézett, hogy az élete árán is vigyázzon rám, ugyan jól játszottunk, de egy idő után már azt is meguntam. Ilyenkor csak anyu ölelése derít jobb kedvre. – Megszerezted? A gyógyírt. – bár nagyon izgalmas életet élünk, de én csak arra vágyok, hogy anyu normális ember legyen ismét és békében élhessünk, mindenféle természetfeletti dolog nélkül. Anyu is ezt szeretné, és nekem is jobb lenne így. Nem kellene egyfolytában attól félnem, hogy anyu valami régi ellensége ránk támad, mert… akkor a múltat lezárnánk, és új életet kezdhetnénk.
Anyu tekintetéből látom, hogy nem járt sikerrel, vagy ha mégis, egyenlőre nem sok remény van arra, hogy végül nála fog kikötni az ellenszer. – Anyu, úgyis megszerezzük! Mi vagyunk a legjobb csapat, együtt bármire képesek vagyunk! – hatalmas vigyort varázsolok az arcomra, ami anyucit is mosolygásra készteti. Imádom, ha anya boldog. Ha vele minden rendben van és örül, akkor én is. – És… tudod, hogy én így is nagyon szeretlek. Nekem nem számít, hogy ember vagy, vagy vámpír, akkor is az anyukám vagy és nem tudom szavakkal elmondani, mennyire imádlak! – újra átölelem anyut, majd a kezénél fogva bevezetem a konyhába. – Nézd, főztünk neked kávét! Úgy, ahogy szereted. – mosolyogva adom át neki a csészét, majd leülök vele szembe az asztalhoz, és boldogan nézem, ahogyan megissza a kávét, amit én csináltam neki. Legalább ezt szereti, ha már vérrel nem szolgálhatok neki.