Daniel arca megváltozott, mikor mondtam, hogy Katherinét védik. Mikor kétszer is Kol neve iránt érdeklődik, baljós előérzetem támad. Csak nem azt hiszi, hogy Kol volt? Muszáj megvédenem, nem akarok rosszat egyiknek sem.
- Kolnak hívják. Ha arra gondolsz, hogy köze lehet a vámpírrá válásodhoz, szerintem tévedsz. Nem hinném, hogy Niknek valaha is ártana. Lehet, hogy nem annyira jó testvérek, de sosem tenne neki keresztbe. Mennyire ismered Niket? - felelem neki. Nagyon bízom benne, hogy nem ok nélkül állítok ilyeneket. Olvastam Nik naplóját, és abban nem is említette meg Kolt. Mi van, ha igaza van Danilnek? Köze lehet az átváltozásához? Nem, nem hiszem, talán csak rossz helyen volt rossz időben. Igen, muszáj ebben hinnem. Daniel háta mögött találok egy régi kopottas lapot, és egy tollat. Gyorsan odamegyek, és felírom a címet. Összehajtom, és átadom neki.
- A várost Chichago irányába hagyd el, egy kis erdő után látsz egy gyönyörű fehér villát! Ott lakik Nik! - mondom, hogy biztos legyek abban, hogy oda talál. Vajon mit kéne tennem? Ha elfutok, hogy Kolt figyelmeztessem, tuti Daniel is követni fog. Amilyen kis mázlista vagyok, még ideiglegesen megöl, és azt se felejtsük el, hogy gyorsabb nálam. Nem akarok vele menni, remélem nem kér meg arra, hogy csatlakozzam. Jobb, ha ezt ők beszélik meg. Nem akarok belevonódni, mert semmi közöm hozzá. Megértem Daniel haragját, hisz évszázadok óta keresi az átváltoztatóját.
- Ne hívd magad szörnyetegnek, mert én is az vagyok! Én már nem gondolom ezt magamról, csak akkor, ha rossz napom van! Ha nem lennél vámpír, mi most nem is beszélgetnénk, és Bonnieval sem lennél együtt! Mi döntjük el, hogyan éljük az életünket, és nem mások! - mondom neki. Kicsit zavart, hogy szörnyetegnek hívta magát, hiszen nem az. Már az előbb is akartam neki mondani, csak Kol miatt elterelődött a figyelmem.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Koncentrálok teljes mértékben Carolinera, de legfőbb képen a szavaira, amik igazán megfognak. Nem szerelmes és magányosan járja az útját? Ez igazán érdekes, hisz nem hittem volna, hogy egy ilyen csinos hölgy nem szerelmes vagy nincs mellette senki, ez teljesen lehetetlen állítás. Vagy talán mégsem? Nem is tudom, hogy mit higgyek és mit nem, de inkább nem kérdezősködök erről a témáról, hisz nem hiszem, hogy jó élményeket élt meg ebben a témában. Minden emberrel vasfűt itatnak? Ez kezd érdekes lenni, de nem hiszem, hogy minden egyes ember vasfüvet iszik naponta, de a tény akkor sem kizárandó és ami felettébb érdekes az az, hogy a Tanács ilyennel védekezik mi ellenünk. Nem is tudom, hogy ebben mi a praktikus, de biztos vagyok benne, hogy mindent okkal tesznek.. Őszintén szólva nem tudom, hogy mit higgyek és mit nem, mert kezd érdekessé válni a helyzet. Vadászok, vasfű és mi egymás, ez nekem már eléggé sok.. Veszek egy mély levegőt és tovább hallgatom a szavait. Közben teljesen igazat adok neki, hisz a nagyvárosi életről nehéz leszokni, ha egy jó ideig ott él az ember, de persze nekem ez nem volt lehetetlen dolog, hisz magányra, nyugalomra és legfőképpen csendre vágytam, azért hogy felejteni tudjak, de mégsem sikerül a felejtés.. Ő sem akart vámpír lenni? Ez már felettébb érdekes dolog, de akkor sem élte azt át, amit én és akkor sem szenvedett annyit, amennyit nekem kellett annak idején, de senkinek sem kívánom azt, amit át kellett élnem. Nik öccse? Teszem fel magamnak megismételve a kérdést és ekkor számomra minden világossá válik. Azon az estén amikor átváltoztam akkor ott volt Klaus, egy nő és az átváltoztatom, aki Klaus öccse lehet csak, hisz nagyon hasonlítottak egymásra.. Legalábbis csak így tudom be azonosítani az átváltóztatómat. Muszáj rákérdezne a nevére majd más különben nem fogom megtalálni..
-Klaus öccsének mi a neve? Kérlek áruld el nekem, hisz fontos lenne, hogy tudjam..-Mondom a szemébe nézve és már várom a válaszát kíváncsian, de mielőtt elmondaná megemlíti, hogy tudja, hogy hol lakik Klaus.-Ha tényleg tudod, akkor add meg a címet és áruld el Klaus testvérének a nevét aztán majd a többit elintézem.-Jelentem ki határozottan számára. Alig várom már, hogy megtaláljam az átváltóztatómat és mindent lerendezhettek majd ezáltal végre vele. Alig várom már, hogy szemtől szembe álljak Klaus öccsével és mindent a fejéhez vágjak, amit csak akarok.. Esküszöm, hogy meg fogom keseríteni az életét amiért tönkre tette az enyémet. Esküszöm, hogy megfogja kapni a magáét, egy életre..

Bonnieról beszél, és látom rajta, hogy szerelmes. A szeme csillog, és a hangja lágy. Örülök, hogy ennyire boldogok egymással. Mikor megkérdezi, hogy szerelmes vagyok-e, a elengedem őt, és hátat fordítok neki. Vajon elmeséljem neki mit tett velem a barátja? Hogy fogadná ezt? Nem hinném, hogy hinne nekem, hiszen rendületlenül hisz Nikben. A Tanácsról alkotott véleménye, cseppet sem lep meg. Én is valami ilyesmi válaszra számítottam tőle. Azon, hogy megölné az átváltoztatóját, teljes mértékben egyetértek. Ha Katherine nem lenne Kollal, és nem lenne nálam erősebb, már rég végeztem volna vele. Mindig ezek a ha, mondatok. Már egyre jobban idegesítenek. Lassan válaszolnom is kellene Danielnek, és örökké nem bámulhatok a földet. Lassan megfordulok, és a szemébe nézek.
- Tudod, örülök, hogy így egymásra találtatok. Megérdemlitek, hogy boldogok legyetek! Nos én még fiatal vagyok egy olyan szerelemhez, ami mindent elsöprő érzelmekkel jár. Volt már kapcsolatom, de szerintem az inkább csak a románc kategóriába esik. Nem vagyok szerelmes, jelenleg is magányosan járom az utamat. - felelem a kérdésére, és remélem ennyiben is hagyja a dolgokat. Nem akarok Nikről beszélni, jobb, ha ezt nem tudja meg.
- Nos a Tanács, itt sem semmi, és gyakorlatilag minden emberrel vasfűvet itatnak. Tudod sok vámpír volt itt, akiket megöltek, de újabban sokan költöznek ide. Nem tudom mi annyira vonzó ebben a kisvárosban nekik. Tudod, a nagyváros után én lehet nem tudnék ilyen csendes helyen élni. - mondom neki.
- Tudod, én sem akartam vámpír lenni. Míg azzá nem váltam, nem is tudtam a létezésükről. Még Bonnie varázserejében is kételkedtem, persze, most már nem így van. Nagyon erős boszi lett belőle. A támadómat én is megölném, de nem tehetem. Egyrészt idősebb, másrészt Nik öccsével jár, aki az egyik barátom. - válaszolom neki. Nem akarom, hogy tudja, én jóval többet tudok róla, mint, ahogy azt hiszi. Tudom, hogy Nikhez akar menni, és én felajánlom a segítségemet. Majd ő eldönti, mit is szeretne. Egy kis lépést teszek felé, és úgy vázolom fel neki a mondandómat.
- Tudom, hogy hol lakik Nik! - mondom neki, és kíváncsian várom, hogyan reagál erre az információra. Remélem ha a látogatás mellett dönt, Nik nem fog megölni, amiért közbeavatkoztam.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Lehajtott fejjel bámulom a földet, mintha egy csodát várnék, de őszintén szólva semmilyen csodát nem várok, csak reménykedek egy dologban, de inkább nem szeretném most ezzel elrontani a kedvem. Caroline megemeli az állam és ezáltal kénytelen vagyok a szemébe nézni majd a vállamra helyezi a kezét. Tekintetemben sugárzik a fájdalom, amely már teljesen belém ivódott az évek során, hisz sosem volt jó sorom. A szüleim, a vámpírrá válásom, a nagybátyám és nem utolsó sorban a vadászok.. Egy teljes listát kaptam a rossz emlékekből, amikből mára már elegem van. Miért is érzem így? A válasz eléggé egyszerű.. Mert ha ezekre az emlékekre gondolok, akkor szomorúvá válok és rossz érzés tölt el.. Veszek egy mély levegőt és végig hallgatom a szavait. Mégis ezt honnan tudja? Bonnie mondta el neki vagy pedig Klaus? Azt tudom, hogy itt lakik, de arról fogalmam sem volt, hogy Caroline tudja, hogy én kit akarok megtalálni. Vajon ki mondta el neki? Teszem fel a kérdést, de válasz nincs rá..
-Először is nem kell megköszönöd nekem semmit és nem kell hálásnak sem lenned, hisz én nekem az a dolgom, hogy boldoggá tegyem Bonniet. Azt a nőt, akit igazán szeretek teljes szívből.-Mondom neki egy halvány mosoly kíséretében, mert Klaus elszomorít.-Téged szeret ennyire valaki? Szerelmes vagy? Mert ha igen, akkor jól tudod, hogy az az első, hogy a szerelmed boldog legyen melletted.-Mondom ugyanolyan halvány mosollyal.-Másodszor is.. Igen sokat utaztam és sok helyen jártam szerte a világba, de egy tényen ez a dolog akkor sem változtatott.. Illetve volt már dolgom egy-két tanáccsal, de ne hidd azt, hogy mindenhol van Tanács!-Nevetek kissé majd elkomolyodok és visszatérek Klaushoz..-Klaust keresem és jól tudom, hogy itt van a városban, csak azt nem tudom, hogy hol találhatnám meg és ez kissé elszomorít. Tudod régen barátok lettünk, de ez több mint száz évvel ezelőtt történt és azóta nem találkoztunk, bár lehet hogy előbbről ismerem őt.. Mert rémlik valami számomra, csak nem vagyok benne biztos..-Mondom és újra a földre téved a tekintetem.. Nem megy nekem az, hogy a szemébe nézek, mert egyszerűen nem tudok bele nézni..-Illetve alig várom, hogy megtaláljam az átváltóztatómat, mert jól a képébe akarom azt vágni, hogy miért tett ezzé a nyamvadt szörnyeteggé.. A fejéhez akarom vágni, hogy mennyire gyűlölöm őt azért amivé tett és minden egyes egyéb dolgot, ami ért engem.. Mert csak szenvedtem a vámpírság miatt.. Szenvedtem..-Mondom és a tekintetemben mérhetetlen fájdalom látszik miközben lassan Caroline szemeibe nézek. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még.. Sőt azt sem tudom, hogy mit tehetnék, hisz semmihez sincs most kedvem..

Figyelmesen hallgattam a válaszát, és el kell ismernem Bonnienak, és Niknek teljes mértékben igazuk volt. Daniel teljes mértékben úriember volt, és nagyon komoly.
- Most már tudom, hogy szellemek léteznek. Gyerekként jobb volt abban a hitben élni, hogy nincsenek! - válaszolom neki.
- Igen, a közös ismerősünk Bonnie. Tudod, nagyon hálás vagyok neked. Sosem láttam őt ennyire boldognak, és kiegyensúlyozottnak, mint az utóbbi időben. Annyi rossz történt már velünk, hogy kijár mindenkinek a boldogság.- mondom neki, és közelebb lépek hozzá.
- Bonnietól rólad rosszat nem hallottam, csak jókat! Remélem ő is csak jókat mesélt rólam! - mondom neki. Nem akartam neki elárulni, hogy én jóval többet tudok róla, mint a barátnője.
- Nekem is van vérfarkas barátom, és az első átváltozása óta vele voltam. Mostanra már hibrid lett, és nem érinti őt az átváltozás. Sajnos nem csak te érkeztél a városba, hanem sok ellenség is. Hát igen, akkor Tanács minden városban van, és nem mondtam neked ezzel semmi újat. Sok Tanáccsal volt már dolgod? Mármint, biztos sokról tudsz, hisz feltételezem, sokat utaztál. - mondom neki. Bonnie és Nik is említette, hogy New Yorkban élt sokáig.
- Hát persze, a családi ereklyéket meg kell becsülni, hisz ez örökké velünk marad, akár csak az emlékeink! - válaszolom neki. Mikor Nikre tereli a szót, a földet bámulja. Nem tudom mit csinálhatnék, hisz pontosan tudom, hogy Nikkel akar találkozni, ő viszont elkerülné ezt. Most mit csináljak? Közelebb lépek hozzá, egyik kezemmel felemelem az állát, hogy a szemembe nézzek, a másik kezemet a vállára teszem.
- Tudom, hogy kit keresel. Niklaus Mikaelsont. Ő is itt lakik a városban. - mondom neki, és várom a reakcióját. Vajon mit fog ezzel kezdeni? Egyáltalán, fel vannak arra készülve, hogy találkozzanak egymással? Nik mérges lesz rám, ha beállítok hozzá Daniellel az oldalamon? Igaz, tisztáznom kellene a bálon történteket, de még nem vagyok eléggé felkészült. Vajon hogy dönt Daniel?

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Valahonnan ismerős a neve számomra, csak arra nem tudok rájönni, hogy honnan. Végül is mindegy, mert előbb-utóbb majd úgy is rájövők, hogy számomra honnan ennyire ismerős a neve. Nem érdemes azon töprengenem, hogy rájöjjek, hogy ki is lehet ő, mert még életem során egyetlen egyszer sem találkoztam vele. Azt viszont meg kell hagynom, hogy eléggé jól néz ki és ezt nem fogom letagadni magamnak, de persze Bonnienal nem szebb. Nekem Bonnie a szerelmem és senki másra nem cserélném le őt, hisz szeretem teljes szívből. na jó elég az ábrándokból és ideje összpontosítanom az előttem álló nőre, hisz jelen pillanatban most vele beszélek.. Szellemek? Kissé elgondolkozom ezen az egészen, de nem túlságosan. Felfigyelek rögtön a szavaira és meglepődök rajta eleinte aztán összerakom a képet teljes egészében..
-Először is szellemek igenis léteznek!-Jelentem ki, mert volt már szerencsém szellemhez, s még hozzá ez csak is a gyűrű miatt lehetséges tény.-Áh, szóval most már tudom, hogy miért oly annyira ismerős a neved.. Csak nem Bonnie az, akiről beszélsz?-Elmosolyodok.-Remélem, azért rosszakat nem hallottál rólam..-Nevetek majd elkomolyodok és teljes mértékben a szavaira figyelek.-Tényleg csendes és nyugodt környék, ezt nem lehet nem észre venni és nyilván mint máshol itt is vannak akadályok. Tudok a vérfarkasokról és volt szerencsém már találkozni is egyel ebben a városban. Természetesen teliholdkor is a szabadban mászkálok, hisz nem félek a farkasoktól, sőt vannak egy páran, akikkel össze is barátkoztam.. A Városi Tanács pedig érdekes, de számomra nem veszélyes, hisz annyi mindent éltem már át, hogy az szinte már fáj..-Mondom miközben elhalkul a szavam és pár emlék beugrik számomra, amik egyáltalán nem kellemesek. Utálok emlékezni, mert olyankor érzékeny leszek úgy mond lelkileg, de nem külsőlegesen. Semmit sem mutatok ki sohasem és ez most sem lesz másképpen.-Tényleg nem gond, hogy elmondod ezeket! Viszont a vadászokat egytől egyig gyűlölöm.. Ők tették tönkre az életemet és az aki átváltoztatott ezzé a szörnyeteggé, ami mára már megszokottá vált számomra. Nem vagyok én oly annyira jó, mint amilyenek látszok.-Mondom a szemébe nézve és érzéstelen arcot vágok, hisz nem akarom, hogy lássa az érzelmeimet.-Köszönöm, de voltaképpen ez számomra családi örökség és szent.-Mosolygok miközben a gyűrűmre pillantok.-Nem is tudom, hogy melyik jobb.. Tudni azt, amit évek óta akartál tudni vagy nem tudni és tovább keresni..-Oly sok év után végre tudom, hogy mit tud a gyűrűm, de kétség kívül még mindig nem fejtettem meg róla sok mindent.-Keresek egy személyt ebben a városban, akit több mint száz éve nem láttam már és arra gondoltam, hogy te hátha ismered őt, de... Inkább hagyjuk!-Mondom és a földet bámulom..

Az ismeretlen férfi elfogadta felé nyújtott kezemet, és közben válaszolt a kérdéseimre. Remélem nem érezte úgy, hogy lerohantam őt. Igazából meg sem akartam őt zavarni, de nyilván meghallotta, hogy itt vagyok a házban. Az illem úgy kívánja, hogy ne hagyjam ott szó nélkül, hanem beszélgessek vele.
- Elhiszem, hisz elég rémisztő ez a hely. Még sosem jártam itt, csak kívülről láttam mindig. Számomra furcsa volt, hogy férfi létére fél az ilyen helyektől. Ha nő lenne megérteném, de igyekszem megérteni őt.
- Igen, itt születtem, és ide is elég sokat jártam a barátaimmal, a szüleink tudta nélkül. A házba sosem jöttünk be, mert elhittük, hogy szellemek lakják. - felelem neki. Elárulja a nevét, és én rögtön tudom, hogy ő kicsoda. Vajon eláruljam neki, hogy Nik is itt van a városban? Egy ideig ezen gondolkodom, de rájövök, hogy nem mondom el neki, hiszen Nik is erre kért.
- Tudod, még személyesen nem találkoztunk, de én sok jót hallottam már rólad. Az egyik legjobb barátnőmnek vagy a barátja. - mondom neki. Jobban megnézve, tényleg nagyon jóképű, és Bonnieval szép párt alkot.
- Igen, a városba most elég sokan költöznek! Szép hely, csendes és nyugodt! Tele van természetfeletti lénnyel. Bonnie biztos említette, de vérfarkasok is vannak itt. Teliholdkor érdemesebb otthon maradni! Van egy Városi Tanács is, ellenünk, de három tagja van, aki része a természetfeletti világnak! Az egyik az anyám, a másik egy vámpír, a harmadik a polgármester, akinek a fia vérfarkas! - mondom neki. Valahogy kötelességemnek éreztem, hogy tudassam vele ezt az információt. Tudtam, hogy vámpír, és hogy előtte mondhatok ilyeneket.
- Ne haragudj, hogy ilyenekkel terhellek, de sohasem lehetünk elég óvatosak! Egy ideig vámpírvadászok is voltak itt, míg ki nem iktatták őket! - mondom neki. Már majdnem elárultam, hogy Nik is köztük volt. nem értem, miért nem akar vele találkozni. Jót tenne mindkettőjüknek egy kis beszélgetés. A kézfogás közbe volt időm megnézni a gyűrűjét. Gyönyörű szép volt, már értem, miért akarja annyira kideríteni a történetét. Fel sem tűnt, hogy eddig a gyűrűjét néztem.
- Nagyon szép gyűrűd van! - mondom neki.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Nem merek valami miatt megfordulni.. Mégis mi van velem?! Nem félhettek, hisz nem kezdő vámpír vagyok és aki a hátamnál van nem bánthat, hisz bírom a kínzást.. Szerencsémre volt több évnyi részem belőle, szóval ha úgy veszem van tapasztalatom a kínzás terén és ami ebben az egészben az elszomorító az az, hogy nem valami jó vissza emlékeznem azokra az időkre. Egyszerűen szörnyű emlékek, amiket elakarok felejteni végre egy életre és ki akarom törölni az emlékeimből, de ez nem egyszerű. Nem megy egyik napról a másikra és nem csak ezt akarom elfelejteni, hanem mást is. Hirtelen megijedek, hisz a hátamnál megszólal egy hang, s még hozzá egy női hang, de nem fordultam meg felé. Újabb szavai hallatán felé fordulok lassan, hisz nem akarom elkapkodni, amint felé fordultam teljesen megérzem rajta, hogy vámpír..
-Szia.. Nem haragszom, csak kissé megijedtem, hisz ez egy rémisztő hely..-Mondom nevetve miközben a szemébe nézek.-Tudod nem szokásom félni, de most mégis féltem..-Mondom és egy percre sem veszem le róla a tekintetemet. Szavaira figyelek és felém lép egyet majd a kezét nyújtja.-Igen még új vagyok.. A nevem Daniel Preskott és már egy bizonyos ideje itt vagyok a városban és igen csak megtetszett a hely..-Rázok vele kezet majd végül magam mellé ejtem. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még hirtelen neki és azt sem tudom, hogy tudja-e ő, hogy én mi vagyok.. A kezdőknek eleinte nem megy az, hogy megállapítsák, ha egy vámpírral állnak szemben, de nem vehettem biztosra azt, hogy kezdő vámpír. A neve rémlik valahonnan, de nem tudom, hogy honnan. Gondolkozni kezdek, hogy honnan lehet számomra ilyen ismerős ez a nő, de nem jut az eszembe hirtelen.-Gondolom te nem új vagy, hanem itt élsz ebben a városban, ugye igazam van?-Kérdezem tőle egy halovány mosoly kísértetében. Figyelek rá teljes mértékben, de gondolatban teljesen máshol járok. Folyton csak az emlékek és az emlékek jutnak az eszembe, de miért? Mégis miért kell folyton azokra az emlékekre gondolnom? Felejteni akarok már végre, de nem megy és ez aggasztó.. Veszek egy mély levegőt és várom, hogy Caroline mit mond vagy mit tesz. A gondolataimat is félreteszem mindeközben és teljesen sikerül koncentrálnom az előttem álló hölgyre. Végre nem gondolkozom, hanem csak figyelek és próbálom kitalálni, hogy honnan lehet számomra ennyire ismerős a neve. Talán ő ismer engem? Ha igen, akkor majd úgy is megemlíti..

A nappaliban ücsörögtem egymagam, és nagyon unatkoztam. Az asztalon lévő kocsikulcsra tévedt a tekintenem, és úgy voltam vele, biztos okkal tettem. Felkaptam a kulcsot, az előszobába felvettem az edzőcipőmet, és egy kabáton. A tükörben még megnéztem magam, és mivel elégedett voltam azzal amit láttam, már indultam is ki.
A kocsival először körbeautókáztam a várost, majd elindultam kifelé a városból. Fogalmam sincs miért, de az elhagyatott ház felé vezettem. Az autót leállítottam az erdő szélén, és gyalogszerrel indultam a házhoz. Emlékszem, sokat jártam itt gyerekként a többiekkel, de a házba sosem volt merszem bemenni. Anyuék azt mondták nekünk, hogy szellem lakik a házban, és nem biztonságos ott lennünk. Ezt mi folyton figyelmen kívül hagytuk, és a tudtuk nélkül sokat jártunk ide.
A ház most is ugyanolyan hátborzongató volt, mint az emlékeimben. Bentről halk neszre lettem figyelmes, és egy pillanatig azt hittem, hogy szellem van a házban. Aztán rájöttem, hogy az egész csak mese, és most már vámpír vagyok, ideje nem megijednem ezektől. Egy ideig magamat győzködtem, hogy igenis menjek beljebb, és hát, nyert a kíváncsiságom. A lépcsőn hangtalanul lépdeltem fel, az ajtó egy picit nyitva is volt. Szóval nem vagyok egyedül, jött a felismerés. Az ajtót óvatosan nyitottam be, és meglepődtem, mert nem nyikorgott. A ház belül nagyon kopott volt, a falról jött le a festék, és mindenhol por és pókháló. A pókhálókat igyekeztem kikerülni, és valami nappali szerűségbe mentem. Egy fiút pillantottam meg, aki háttal állt nekem. Magát próbálta meggyőzni, hogy egyedül van.
- Ne haragudj, hogy megzavartalak. Nem tudtam, hogy van itt valaki. - mondtam a hátának, mert még mindig nem fordult meg.
- Nyugodtan megfordulhatsz, nem harapok! - válaszoltam neki. Lassan meg is fordult.
- Biztos új vagy még itt! A nevem Caroline Forbes. - mondom neki, és egy lépést teszek felé, és kezet nyújtok, ahogy azt szokás.

Care & Dan

Fel-alá járkálok a szobámban miközben az eseményekre gondolok, s néha elszomorít egy-egy tény.. Okkal nem mentem a 'Karácsonyi báli' partyra, hisz semmi kedvem nem volt a tömeghez, az emberekhez, s főleg nem ahhoz, hogy rátámadjak idegességemben valakire. Semmi kedvem nincs most egy botrányhoz.. Mély levegőt veszek majd az ágyra ülök és dobolni kezdek a lábammal a padlón. Miért vagyok én ennyire ideges? A válasszal nem is nagyon törődök, hisz nem nagyon foglalkoztat. Felállok és lemegyek a konyhába lassú léptekkel, amikor leérek előveszek egy tasak vért és kibontom majd egy húzásra megiszom az összes tartalmát aztán az üres vértasakot kidobom a kukába. Végig nézek a konyhába majd a ruhámon, de semmi érdekeset nem vélek felfedezni magamon. Megfogom a széken lévő dzsekimet és gyorsan felveszem aztán kilépek a házból és lassú léptekkel neki indulok az utcákon át vezető utaknak. Emberek mellett haladok el, de mit sem törődök velük, mert csak idegesebb lennék miattuk. Veszek egy mély levegőt útközben megnyugvás képen és némi módon még hatásos is ez az egész, de nem nagyon.. Lépteimet gyorsabbra váltom és gondolataimmal nem bírok. Hol itt, hol ott járnak és néha már tényleg elegem van belőlük igazán. Miért gondolkozok folyton? Miért nem tudok csak egy percre ne gondolkozni? Gyorsan átszelem az utcákat, aztán a külterületek felé veszem az irányt.. Az erdőbe igyekszem, de nem az állati vér miatt, mert egyáltalán nem innék sosem állati vért.. Mindösszesen csak azért megyek az erdőbe, hogy sétáljak, megnyugodjak és egyedül legyek.. Magányra vágyom, s nincs kedvem sok emberhez. Bonnie jut az eszembe, akivel már egy jó ideje nem találkoztam és egyre jobban hiányzik számomra napról napra. Aztán Klaus ugrik be az emlékezeteimbe, akivel nem találkoztam már száz éve és már szeretném őt újra látni végre.. Mit tegyek, hogy újra láthassam őt? Mégis mit? Elég ezekből a gondolatokból, mert csak nyomasztóak. Az erdőn áthaladok és úgy lyukadok ki egy elhagyatott ház környékén. Körbe nézek és még a hideg is kiráz ettől a helytől hirtelen, s nem értem, hogy miért jöttem ide..
-Mégis mit keressek itt?-Suttogom a magamnak szánt kérdést és félelem hat át. Hirtelen lépteket hallok és nagyon megijedek.-Ki van itt?-Mondom hangosan és kapkodom a levegőt. Hátrálni kezdek eleinte, de végül teljesen lefagyok.-Nyugi!-Nyugatom magam, ami kissé sikerül közben a hátamhoz egyre csak közelít valaki és én nem merek felé fordulni..

Katherine Pierce & Niklaus Mikaelson

Jegyzet:
"..Egyetlen egy gyenge pontom van már elég régóta, de mindez idáig senki sem jött rá erre a pontra. Senki sem fedezte fel, hogy mi a gyengém. Senki sem tudta meg és ez számomra mindig is kedvezett. Pedig oly egyszerű lett volna kitalálni, hogy mi a gyengém. A testvéreim a gyenge pontjaim.. Ők azok és ha valaki miatt elveszítem őket, akkor az egy örök életre számolhat a következményekkel. Mert aki őket elveszi tőlem, annak erősen ajánlom, hogy ne tudja meg, hogy mit kap tőlem.."

Van, amikor rá kell jönnünk arra, hogy nincs esélyünk másoknál és ez most is így van. Szavai felérnek a kegyetlenséggel és a kérdéseiről ne is beszéljek. Egyáltalán nem reagálok rájuk, s meg sem szólalok csak csendben figyelem őt. Nem is érdekel őszintén szólva az, hogy kin és milyen bosszút akar állni, majd ő eldönti és nem is kell elmondania, mert nem érdekel az egész.. Egy-egy kérdésével viszont tényleg túl lő a célon, de csak rezzenéstelen arccal állok előtte, s mit sem mutatok ki neki. Mindig is egy érzéstelen lény voltam, aki kegyetlen másokkal szemben. Talán itt az ideje annak, hogy azt a kis "jóságot", amit felvettem most végleg le tegyem, s félre dobjam. Csak gátol és ez csak problémát okoz számomra, amely nem kedvez. A jó fiú szerep sosem illet hozzám, mert sohasem éreztem magamat jónak, csak gonosznak, s kegyetlenek. Szinte mindig is tükröződött rólam a gonoszság.. "Menj a pokolba az ajánlatoddal." Hangzik el tőle a válasza a kérdésemre és be kell, hogy valljam erre nem nagyon számítottam. Azt hittem, hogy van esze és elgondolkozik a történteken, de úgy látszik elszúrja az alkalmat, a lehetőségét.. Ha ezt akarja, akkor legyen..
-Rendben, de te akartad így és nem én. Viszont jól jegyezd meg, ha miattad elveszítem azt, ami már elég régóta oly fontos számomra, akkor az megbánod egy életre!-Mondom neki durva hangon még mielőtt eltűnne. Amint elmegy szinte a hideg ráz ki, s nem tudom mire vélni Katherine viselkedését. Ha annyira fontos lenne neki Kol, akkor nem így viselkedne, hanem próbálna jó fényben feltűnni, de őt már semmi sem érdekli. Hátrálni kezdek majd megfordulok és elindulok valamerre. A szavaim járnak a fejemben és pontosan tudom a következményét annak, hogy mit fogok tenni, ha miatta elveszítem, ami születésemtől kezdve fontos számomra. Ha elveszítem miatta a testvéreim bármelyik tagját is, akkor megölöm, s kínoztatni fogom, hogy érezze azt, amit én. Tekintetemmel a fákat fürkészem majd egy hirtelen mozdulattal visszasuhanok az elhagyatott házhoz.-Na haver.. Rólad már majd nem meg is feledkeztem..-Mondom halkan majd a hullát felemelem és elsuhanok vele a villához majd lassan elsétálok a "házunk" hátához és egy elrejtett helyre viszem ahova le is helyezem.-Itt az új helyed, haver.. Szokd meg!-Jelentem ki nevetve majd elindulok csak úgy sétálni a városba, de hogy hova megyek azt még nem tudom..

Játék Vége!
Játéktér Szabad!

Katherine Pierce & Niklaus Mikaelson

Nem néztem Kathre egy percre sem, csak a halottat figyeltem és szótlanul tanulmányoztam miközben Kath szavait hallgattam vagy inkább kérdését. Lenne rá oka, hogy bosszút álljon, s felőlem meg is csalhatja Kolt, de azt nem hagyhatom, hogy bántsa is őket. Azt nem hagyhatom.. Az eddigi dühöm, csak még jobban fokozódik legbelül és számomra már nincs nyugalom ebben a helyzetben. Továbbra is, csak a hullát néztem szótlanul, s mozdulatlanul, mintha egy szobor lennék vagy egy élettelen tárgy..
Legbelül érzem a fájdalmat, a kínt.. Érzem, hogy lassan felemészt, s végleg magával ragad. Érzem a düht, a mérhetetlen haragot, s a bosszú vágyat, amely arra késztet, hogy álljak bosszút Caren és Kolon. Nem tehettem meg, nem önthet el csak úgy ez az érzés.. Nem tehettek eleget ennek a vágyamnak, nem tehettem meg csak úgy mindezt.. Egyre jobban fokozódik a vágy, egyre jobban dühös leszek, de nem mutatom ki az érzést, csak lassan Kath felé fordulok és ránézek. Tekintetem semmit mondó, arcom érzéstelen, s a megjelenésem egyenlő a pokollal. Halált tükrözök, s nem azt az afféle halált, hogy én vagyok egy halott, hanem egy olyan halált, amely azt sugallja, hogy ölni fogok. Elfogom venni valakinek az életét és átküldöm a túl világra, s élvezem majd a fájdalmát, a könyörgését.. Szemeimben ölési vágy lángol fel és egyre jobban látszódik. Kezem ökölbe szorul és hátrébb lépek, s nem sok kell ahhoz, hogy neki ne essek Kathnek.. Próbálom tartani magamat, s küzdeni magam ellen. Próbálom csillapítani az érzést, de nem megy.. Veszek egy mély levegőt majd Kath szemébe nézek miközben egy pillanat alatt ott termek előtte.
-Igazad van.. Nem várhatom el tőled, hogy ne állj bosszút, hisz bosszút kell állni rajtuk, azért amit tettek..-Suttogom a szavakat közben a szemébe nézek.-Viszont jól gondold át, hogy hogyan leckézteted meg őket. Kolt elég, ha megcsalod, hisz nem fog belehalni a veszteségébe.. Majd tanul az esetből, s rájön arra, hogy mit tett. Viszont Caret elég kissé megfenyegetni, s nem muszáj rögtön neki esni.. Ha komolyabb baja esik annak következménye lehet veled szemben, ezt jegyezd meg..-Mondom és a hátához sétálok. Végig húzom gyengéden az egyik kezemet a haján majd arrébb helyezem, s a füléhez hajolok.-Gondold csak végig, ha bármelyiknek komolyabb baja esik, akkor mi fog történni.. Gondolkozz, csak a szép kis buksiddal.-Mosolyodom el és a vállára helyezem az egyik kezemet majd magam felé fordítom őt.-Rájöttél már? Ha bármelyiknek is komolyabb baja esik, akkor sok ellenséget gyűjtesz magad köré.. Szépen sorra gondold csak végig kik lennének azok! Ugye milyen sokan lennének?-Mosolygok gonoszul.-Tennék neked egy szép kis ajánlatot.. Fogjunk össze és ezáltal egymás segítségére lehetnénk te az enyémre, én pedig a tiédre. Segítenék neked, ha kell, s te viszont nekem segíthetnél, ha szükséges. Mit szólnál hozzá?! Benne vagy-e szövetség kötésbe?-Teszem fel a kérdést neki és a szemébe nézve várom a válaszát..

Katherine Pierce & Niklaus Mikaelson

Álom, s képzelet, mit sem ér ha a valóság egy szörnyű rémálom, melyben élned kell. Vagy élsz és kibírsz mindent vagy meghalsz és ezáltal eltűnsz örökre. Melyiket választanád? Melyiket érdemesebb választani, s melyik a legjobb? Nekem az élet abban biztos vagyok, de mégis az elviselhetetlen fájdalom már néha nekem is sok. Elegem van abból, hogy folyton előtör bennem az érzelem és ezáltal mindent lerombol, amit eddig védőpajzsként felépítettem. Elegem az érzelmekből, a múltamból és a folytonos gondolkozásból. Teszem azt, amit tennem kell, s élem az életem napról napra, de lassacskán már nem megy.. Lassan már feladom a küzdelmet, mert nincs értelme semminek sem.. Akármennyire is érzem így legbelül, én még akkor is élni akarok. Harcolni fogok azért, hogy éljek! Néha a régi múltam ad számomra menedéket és segít elfelejteni ezt a rideg valóságot, ami sors szerűen ér, s váratlanul. Nagy meglepetéseket tud okozni még nekem is, pedig már több, mint ezer éve élek. Talán nem is olyan véletlen, hogy egy 'álarcot' vettem fel, amit sohasem veszek le. Talán nem is olyan véletlen, hogy gonosz, s egy kegyetlen gyilkos vagyok. A testvéreim közül én vagyok a legrosszabb.. Én vagyok az, aki nem könyörül másoknak, mert nincs értelme megkegyelmezni senkinek sem. Ha akarnám már régen meghalhatott volna Kath is, mint mindenki más, akiket oly könnyedén megöltem eddig, de én adtam neki egy esélyt, egy holmi kis lehetőséget, arra, hogy élhessen. Talán Kol miatt van az egész, de az is lehet, hogy nem. A testvéreim elhagyták a várost és ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül maradtam.. Talán mégsem annyira vagyok egyedül, mint ahogy azt gondolnám. Kath szavai zökkentenek ki a gondolkozásból és térítenek vissza a rideg valóságba. A sors iróniája, hogy ismét a rideg valóságban vagyok.. Pontosan tudtam, hogy ez lesz a reakciója, de én esküszöm, ha Kolhoz vagy Carehez egy ujjal is hozzá ér, akkor abban a pillanatban az élete semmivé fog válni. Oly kínok között fogom megölni, amire sosem gondolt volna. Belülről kezdek egyre idegesebbé válni és dühömet csak egy módon tudom csillapítani. Csak egy mód van arra, hogy megfenyegessem.. Elsétálok egy közeli fához és letörök róla egy ágat, egy eléggé vastag ágat majd könnyedén Kath elé sétálok, de most már közelebb állok hozzá, mint az előbb..
-Kath..-Ördögien elmosolyodok és egy hirtelen mozdulattal a földhöz vágom, de nem erőből. Mellé lépek majd letérdelek mellé és a faágat a nyakához helyezem.-Ha bármelyiküket is bántani mered, akkor abban a pillanatban véget ér az életed.. Abban a pillanatban válsz majd semmivé és esküszöm, hogy kínok közt foglak megölni..-Szavaim ridegek és érzéstelenek. Ha ezt a jelentet megemlíti Kolnak az sem érdekel, hisz csak védem őt. Sajnos velem jár az a tény, hogy a testvéreim a gyengéim.. Gyengéden súrolom végig a bőrén a faágat.-Ne aggódj most nem bántalak, hisz nincs rá okom. Kapsz egy esélyt, egy lehetőséget az életre és ezennel felhagyok a bosszúmmal.. Felhagyok azzal a ténnyel, hogy megakarlak ölni.. Részemről vége..-Mondom komolyan, a szemébe nézve majd egy hirtelen mozdulattal felállok és eldobom a faágat. Könnyedén, de mégis gyors léptekkel visszasétálok a hullához és nem nézek Kathre, csak a hullát nézem.-Tudod sok minden történik véletlenül, a te eseted is ilyen Kollal, csak véletlenségből jöttetek össze és én ebbe nem fogok beleszólni, sőt tudom, hogy nem is hagynád..-Mondom halkan és a hullát nézem. Talán megbosszulja az előbbi tettemet, de talán nem. Engem már nem érdekel..

Katherine Pierce & Niklaus Mikaelson

Katherine szavaira figyelek és minden egyes szót alaposan megjegyzek. Szóval, azért ölte meg, mert ez a farkas harapta meg őt, azért ha lett volna esze ennek a farkasnak elmenekült volna, de mondjuk Katherine elől ki tud elmenekülni?! Én nekem biztosan nem kell Kath elől menekülnöm ugyanis Kath fél tőlem és nem én tőle.. Talán el kellene ezt a holtestet innen távolítani, mert eléggé veszélyes lehet, ha itt marad. Meg hát ki tudja, hogy kitalálna rá. Talán volt családja, de az is megeshet, hogy nem volt, de akkor is biztosra veszem, hogy ennek a fiúnak volt valaki az életében, aki fontos volt számára és szerintem már annak a személynek biztosan feltűnt, hogy eltűnt a srác. Csak úgy eltűnt.. Vajon hiányzik ő valakinek? Na jó engem ez mégis mit érdekel?! Katherine kérdésekkel állít szembe, amire válaszolnom kell, de nem hiszem, hogy a Kollal kapcsolatos kérdésre a válaszom örömmel tölti majd el, ugyanis az egész testvérem eltűnt, mintha létezni sem léteztek volna sohasem..
-Tudod gondoltam, hogy sétálok egyet egyedül és közben elfelejtek mindent vagy éppen elgondolkozok a dolgokon és nem számítottam rád igazság szerint.. Én véletlenségből jöttem ide, de te meg azért, hogy ezt a hullát eltávolítsd, nem de?!-Nézek Katherine szemébe.-Kolról, sőt a többi testvéremről sem hallottam semmit.. Tudtad, hogy csak úgy eltűntek?! Napok óta nincsenek itt, talán elhagyták a várost örökre..-Nyomatékosítom meg az 'örökre' szót. Nem szeretném azt, hogy tényleg így legyen, de azt sem csodálnám, ha sohasem térnének ide vissza..-A segítségedre lehetnék, ha gondolod! Segíthetnék neked eltávolítani a hullát vagy ha gondolod én elvihetném egy jó kis helyre, ahova eláshatnám. Mit szólnál hozzá? Legalább megmentenélek ettől a farkastól, akit szerintem gyűlölsz.-Mondom vigyorogva és közelebb lépek Kathez, de a hulla közelében vagyok még mindig. Van egy jó kis célszerű terv, aminek a segítségével Elenából újra ember lehetne, de ehhez meg is kellene győznöm valakit, hogy segítsen benne. Már meg is van, hogy ki lesz az.. A legcélszerűbb Stefan, hisz ő van a legtöbbet Elenával.-Szeretnél bosszút állni Kolon vagy esetleg Caren?-Kérdezem miközben a tekintetemet rászegezem és a gyönyörű szemeibe nézek. Kíváncsi vagyok a válaszára, hisz nekem is közöm van hozzá. Kol a testvérem, Caroline meg a szerelmem. Jogom van tudni, hogy mire számítsak. Remélem, hogy nem készül valami szörnyű dologra velük szemben, mert azt nem úszná meg abban biztos vagyok..

A Haloween buli után, ahol Klaus megitatott a vérével, úgy döntöttem, visszamegyek a házhoz, ahol megharapott a vérfarkas és eltüntetem a hullát. Azért csak most jöttem vissza, mert nemrég kaptam vissza az életerőm és vadásztam is. Meglepettem vettem észre valakit, ahogy a ház közelébe értem. Klaus? Ő meg mi a francot keres itt? Most biztos jön a kioktatás, hogy miért végeztem vele, hisz vérfarkas, szóval szüksége van rá, hogy gyarapítsa hibrid seregét. Egyetlen aprócska probléma van, hogy többé nem tud hibrideket teremteni, mert a hasonmás, Elena már vámpír, ezért a vére nem változtatja át a hibrideket.
- Én voltam. Gondolom, emlékszel, hogy a bálon megitattál a véreddel, mert a vérfarkasharapás miatt haldokoltam. Na, ő volt az, aki megharapott. Még akkor megöltem, mert muszáj volt valahogy bosszút állnom rajta. Nem hagyhattam büntetlenül. Megleckéztettem. Ha megöl egy vámpírt, vagy legalábbis megmérgez, neki is meg kell halnia. legalábbis, ha rólam van szó mindenképpen. - tekintetem a holttestre tévedt. Undorító volt. Utálom a farkasokat élve is, hát még úgy, hogy 2 napja a földön rohad a hullájuk.
De Klaus mit keres itt, a semmi közepén? Hirtelen eszembe jutott a tegnapi csókunk és felvonom a szemöldököm. Nem mondok semmit, csak kérdőn nézek rá. Még mindig fura, hogy megkérte, jobban mondva parancsolta - mert azért mégis az életem volt a tét - hogy csókoljam meg. Oké... bosszút akart állni Kolon, de nem hiszem, hogy ehhez feltétlenül én kellettem volna.
- Tényleg... te mit keresel itt? És nem hallottál valamit Kolról? Én már rég nem tudok róla semmit. - bár próbáltam elterelni róla a gondolataimat, mindig újra és újra visszaküzdötte magát a fejembe. Nem akartam arra gondolni, hogy hol lehet, kivel lehet és mit csinálhat, főleg, mióta megtudtam, hogy volt valami közte és Caroline között.
Utálom, mikor az érzelmeim irányítanak, de legszívesebben most azonnal felkutattam volna mindent, csak hogy megtaláljam, mégsem tettem, hisz neki kell keresnie majd engem. Nem fogok utána járkálni, ha nem akarja, hogy megtaláljam...

Katherine Pierce & Niklaus Mikaelson

Elhagyva Care házát már jó messze jártam és hátra sem nézve mentem előre. Gondolataim a történteken jártak újra és újra, meg nem feledkezve arról, ami történt. Nem tehettem mást meg kelletett tennem, hisz ha nem teszem meg, akkor Caret a barátai kiközösítették volna miattam és ezt nem engedhettem meg.. Hiába kért, hogy ne vegyem el az emlékét muszáj volt megigéznem és elfeledtetnem vele mindent. Fáj a tudat, hogy mindezt megtettem, de nem volt más választásom. Az erdőn sétálok keresztül és csak nézek magam elé üres tekintettel. Legbelül fáj a tudat, de másrészt megértem azt, hogy miért tettem. Azt a pillanatot nem tudom elfeledni, amikor meg kért, hogy ne vegyem el az emlékét, nem tudom elfeledni azt, ahogy zokogásba tört ki.. Kissé összeszedve magamat szaporábban lépkedek, a délutáni órák valamelyikében sétálok eme gyönyörű tájon. Az erdőben lévő állatok hangját, a madarak repülését és egyes madarak csiripelését hallom tisztán. A szellő lágy érintését érzem a bőrömön és a hideg járja át ettől. Néha hibázunk és néha én is, de ettől függetlenül a helyes döntéseket kell meghozni. Én is ezt tettem, amikor megigéztem Caret és minden emléktől megfosztottam őt. Jól tudom, hogy helyesen cselekedtem akkor és ezért is érzem azt, hogy kissé megkönnyebbültem legbelül, mert legalább nem a semmiért vettem el tőle az emlékeit. Az egész együtt töltött időt semmivé tettem számára... Olyanná, mintha az egész vele töltött minden egyes perc meg sem történt volna, de megtörtént..
Lassú lépteim zaját hallom és egyetlen egy embert sem látok a környéken. Talán jobb is, mert biztosan nem hagytam volna őt életben. Nem értem volna be azzal, hogy az enyém lett volna az éltető vérre. Nekem ennél sokkal több kellett volna, amit más elképzelni sem tudna.. Lassú kínok közt végeztem volna vele és minden egyes szenvedése élvezettel töltött volna el. Nem új dolog számomra ez a gondolat menet, mert ez minden napos dolog nekem. Élvezem a gyilkolást és azt, hogy bármikor végezhettek bárkivel, akivel csak akarok. Tulajdonképpen a gyilkolás éltet, hisz ez számomra nem most kezdett dolog. Ezer év alatt több ezer embert öltem meg és még ki tudja, hogy mennyi fog meghalni a kezem által.. Ezen a földön én vagyok maga a pokol és mindenkinél rosszabb vagyok. Rettegnek, sőt félnek tőlem az élő emberek, sőt a természetfelettiek is és két vámpír nem tudott velem végezni, akkor senki sem tud megölni.. Tisztán hallom az erdőben a lépteimet, az állatok hangját és a madarak csiripelését. Érzem a bőrömön a hideg szellőt és ahogy megérinti a bőrömet a hideg jár át teljes mértékben. Lassan lépkedek előre közben figyelek mindenre, amire érdemes figyelnem. Számomra fontosak a hibridjeim, hisz egyediek és különlegesek, mint akárcsak én. Egyedi fajt hozhattam létre Elena vérre segítségével, de most már nem tudok többet, mert Elena vámpír lett.. Rebekah szépen megölte és ezzel elintézett mindent.. Most már nem tudok több hibridet létrehozni. Legfeljebb a tartalék készletemből, amit gondosan elrejtettem, mert az a pár vértasak is sokat jelenthet számomra. Lassacskán kiérek az erdőből és egy elhagyatott házzal találom szembe magamat. Az idő délután felé jár, de a nap még mindig ragyogóan süt és a szellő is csak csendesen fúj. Hulla szag üti meg az orromat és rögtön az irányába haladok. Amikor a hullával találom szembe magamat letérdelek elé és csak ekkor érzem meg, hogy az illető vérfarkas volt, s mostanra már halott. Vajon ki ölhette meg és mi volt ezzel a szándéka? Lépteket hallok a hátamnál és egyre csak közeledik felém. Lassan megfordulok és csak ekkor veszem észre, hogy egy nő az, aki közelít felém. Lassan felállok és a nő felé fordulok, de nem mozdulok a holtesttől..
-Te ölted meg őt?-Kérdezem a szemébe nézve és komolyan beszélek.-Bár válaszolnod sem kell, mert úgy is tudom, hogy te voltál.. Csak azt magyarázd meg, hogy miért tetted? Mi okod volt megölni?-Tekintettem eléggé komoly és szavaim határozottan csengenek.

Katherine Pierce & Andrew Moonroe

A végzet!

Érzem, ahogy a fogaim a nyakán keresztül a bőrébe mélyednek és ezzel véget vettek az életének. Egy kis ideig majd szenvedni fog aztán napok múlva majd meghal, mint minden vámpír, akit vérfarkas harap meg. Nincs rá semmilyen gyógymód vagy ha mégis van, akkor én nem tudok róla. Egy hirtelen mozdulattal elengedem a vámpír nőt és tovább futtok, ahogy eddig is tettem. Nem nézek hátra és bele sem gondolok, hogy mi lesz velem, ha utánam jön. Nem hiszem, hogy itt és most fogok meghalni, mert látnom kell még legalább egyszer az életben a családomat. Mielőtt meghalok muszáj őket újra látnom és átölelnem. Nem halhatok meg úgy, hogy ne látnám őket vagy hogy ne mondhatnám nekik el utoljára, hogy szeretem őket. Számomra ők a legfontosabbak az életben és pont most nem halhatok meg. Mindennél jobban szeretem őket és még annyi dolgom van az életem során. Hirtelen hangra lettem figyelmes, mintha utánam futna valaki. Gyorsan elkapott az a nő, akit az előbb megharaptam. Szóval még nem hatott rá a harapásom és most majd megpróbál megölni engem. Addig akar cselekedni majd amíg nem hat rá az iménti harapásom. Csak nem ez a vége a történetemnek? Csak nem most fogok meghalni vagy talán mégis? Nem halhatok meg pont most! Nem lehet itt ennek az egésznek pont most vége.. Nem, nem hagyhatom magamat! Megpróbálok kiszabadulni minden erőmmel, de sajnos eléggé kevés a próbálkozásomba vitt erő. Túl kevés a próbálkozásom és ezzel most kudarcot vallottam. Kitekeri a nyakamat és egy szempillantás alatt levetítődik előttem az egész életem. A szép pillanatok és a rossz pillanatok egyaránt végig játszódnak. A születésem az, ahogy fogadtak engem, a barátaim, a suli.. Látom azokat a pillanatokat, ahol még boldogan éltünk együtt a családdal aztán anyám halálának az emléke ugrik be hirtelen. Az utolsó találkozásom játszódik le előttem, ahol Elizabethel beszéltünk és elmondtam neki, hogy szeretem őt és át is öleltük egymást. Ott és akkor vallottam be neki, hogy az apánk mit művel az életével. Végül apám emléke jelenik meg előttem és az, ahogy elküld a házból. Akármit is tett a családom bármelyik tagja nem számít. Szeretem őket nagyon és ez a szeretet örökre szóló marad. Holtan esek a földre és egy pillanat alatt kilehelem az utolsó csepp életemet is. A gyűrűm reagálva az egész esetre a farkas külsőmről azonnal emberire vált és ruhát jelenit meg rám. Holtan fekszem a földön és ezzel örökre eltávoztam az élők közül..
A halál lehet gyors és egyben lassú is. Van, amikor lassan kínok közt halsz meg, de van olyan is, amikor hirtelen. A halál nem válogat.. Egyszer megjelenik és elvesz egy életet.. Nem foglalkozik, sőt nem is törődik azzal, hogy kinek fáj majd annak a személynek az elvesztése, aki éppen meghalt. Nem válogat, nem dönt, csak úgy hirtelen elvesz egy életet.. Fájdalmasan vagy fájdalom nélkül teszi meg, de bár melyiket is kell átélni a vége csak a halál lehet..

Játék Vége!
Játéktér Szabad!

Azért mentem a vízeséshez, hogy kiszellőztessem a fejem, de nem jártam túl sok sikerrel, ugyanis ott találtam Damont és magam helyett inkább vele foglalkoztam. De tényleg szükségem van egy kis időre, egyedül. Tisztáznom kell magamban a dolgokat, egy olyan helyen, ahol biztos, hogy nem talál rám senki.
De hová is mehetnék? Nem akarok a város határain kívülre menni, mert lehet, hogy akkor nem jövök vissza, vagy legalábbis nem mostanában. De most maradnom kell, Kol miatt. Hogy festene, hogy már az első héten lelépek, eltűnök, mert úgy könnyebb?
Hová menjek? Vagy csak úti cél nélkül bolyongjak itt? Végül is... eltévedni úgysem fogok itt... meg amúgy is, fogadok hamar találnék valakit, aki szívesen útbaigazítana... És ennem kell valamit. Le kell vezetnem a feszültséget és ennek a legjobb módja egy kis vadászat.
Mázlimra, hallottam valakit közeledni felém - vagy valakit? Olyan halk volt, tudtam, hogy nem ember. De mire megéreztem a szagát, már késő volt. Épp megfordulni akartam, de már a nyakamon éreztem a fogait. Azok a fogak... olyan élesek, akár a vámpírfogak. Ha csak egy picit is megkarmol, meghalok. Vagy, ami a halálnál is rosszabb, mehetek az életemért könyörögni Klaushoz.
Nem szabad hagynom, hogy megharapjon, ellenállok neki, ahogyan csak tudok.
A karjaimat a nyakára fontam, készen arra, hogy eltörjem a nyakát, de így, hogy farkas alakban van, kicsit nehézkesebb a dolog. Ujjaim már a húsába vájtak a farkasnak, akiről azt sem tudom kicsoda, de nem sikerült távolabb taszítanom magamtól. Épp akkor harapott belém, mikor felemeltem a fejem és megláttam a Teliholdat. Ironikus, nemde?
A fájdalom iszonyatos volt, bár már ismerős. Klaus az én testemet használta fel régebben, hogy megmutassa, az ő vége gyógyítja a harapást. Már éreztem, amit seb keletkezik a nyakamon, amint megfertőzi a testem, megfertőzi a vérem.
Nem hagyom annyiban, bosszút fogok állni. Amint elengedett, már futott is volna tovább, hogy újabb vámpírokat öljön. De ezt nem fogom hagyni. Nem tudja, kivel áll szemben. Katherine Pierce vagyok és sosem adom fel.
Utána futottam, addig kell cselekednem, míg a harapás meg nem teszi hatását. Gyorsan elkaptam és kitekertem a nyakát, ezzel örökre szóló belépőt adva neki a Túlvilágra.
Meg kell találnom Klaust. - ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt ájultan a holttest mellé zuhantam.

Játék vége!

Katherine Pierce & Andrew Moonroe

Mindenki életében vannak jó és rossz pillanatok, az enyémben is vannak. Számomra a család a minden és semmi sem fontosabb nekem rajtuk kívül. Nem is tudom, hogy mit tennék, ha már nem élnének. Talán már én sem élném túl a másnapot.. Egy kis ideje már nem láttam őket és őszintén megvallva hiányoznak nekem mindennél jobban, de hiába is akarom nem találkozhattok velük, mert apám kidobott a házból. Fáj a tudat, hogy lehet, hogy soha többé nem fogom őket látni és ez nagyon fáj számomra. Apánkat miért csak az ital érdekli? Miért nem törődik egyszer magán kívül mással is végre? Miért teszi ezt velünk? Most már lényegtelen, hisz kidobott és az italt választotta helyettem.. Csak remélni merem, hogy az itallal élve nagyon boldog, ha már velem nem volt az. Nem is értem, hogy miért segítettem neki, hisz semmi értelme sem volt az egésznek.. Vérfarkasként gyors léptekkel futom át az erdőt és sietősen futok egy egyenes úton. Nem megyek más merre csak is előre. Nem érzékelek semmilyen érzelmet sem kívülről és amúgy sem érzékelnék, mert farkasként nem érzünk semmit sem. Lekötözés helyett most szabadon futkározom és ki tudja, hogy ki lesz majd az áldozatom. Talán egy ember, de talán egy vámpír.. Minden zajt pontosan hallok, minden apró kis mozzanatot érzékelek. Gondolataim hol itt, hol ott járnak és jól tudom, hogy nagy tétje van most annak, hogy én szabad vagyok. Jól tudom, hogy lekötözve kéne lennem, de mégsem vagyok úgy. Nagy a kockázata annak, hogy én most szabadon futok az erdőben és nem vagyok lekötözve valahol. Lassacskán egy házhoz érkezem és szapora lépteimet óvatos és halk léptekre váltom fel. Lassan közelíttek az elhagyatott ház felé majd amikor oda érek megállok. Az élet játszmát űz velünk és leselkedik ránk valami igazán új és egyedi kísérletével. Vajon mi fog most történni? Nem tudhatom, előre, de nincs valami jó sejtésem. Az égre nézek és a teliholdat pillantom meg, ami bélyegként hat ránk vérfarkasokra. A földre szegezem a pillantásomat és lassan kezdek előre lépkedni. Fáj, hogy soha többé nem mehettek abba a házba, ahol élnék. Fáj, hogy az apámnak a pia az előbbre való. Fáj, hogy lehetséges az, hogy soha többé nem látom majd a húgaimat és az apámat. Fáj legbelül nagyon ez az egész. Miért kell ezt nekem átélnem? Miért vagyok erre a sorsa ítéltetve? Miért? Hirtelen suhanás szerű hangra leszek figyelmes és hátra fordulok. Egy vámpírral találom szembe magam. Először vonyítani kezdek majd vicsorgok a nőre. Lassan előrébb lépek és figyelek a mozdulataira pontosan. Hirtelen neki futom majd elrugaszkodom és a nőre ugrom, akit a földre terítek egyből. Vicsorgok és a nyakát nézem ki célpontomként. Egy hirtelen mozdulattal közelebb hajolok hozzá és a nyakába harapok..