Benjamin McAdams & Daniel Preskott

"Kínzás, szenvedés, fájdalom, lelki halál, és egy hatalmas bűntudat.. Nehéz elviselni, de ha nem tanulsz meg tűrni, akkor elveszel, és ha ez megtörténik akkor saját magadat vonszolod a halálba... egy olyan halálba ahol te ölöd meg magad, és nem pedig más öl meg téged.." // By; Me.. //

Nagyon fáj az, amit most okoztam neki, hisz nem akartam, hogy ez legyen belőle! Nem akartam fájdalmat okozni számára, és azt, hogy tudja, hogy erről az egészről én.. csak is én tehettek! Az én hibám, az én bűnöm, amelyet ideje felfognia, és ha ez leesik neki, akkor azután gyűlölni fog.. Ha most képes magát összeszedni, és beismerni saját magának, hogy én vagyok az, aki elrontotta az életét, aki elvette a családját, akkor majd megöl, de ha ezt most nem teszi meg, akkor sohasem fogja, hisz nem hagyom eltűnni az életem egy másodperc alatt! Változtam teljességgel, és megtanultam kegyetlen, sőt már-már gonosz gyilkosnak lenni, szóval.. nem esik nehezemre megutáltatni vele magamat, aztán pedig lelépni, és elfelejteni minden eddig történt nyavalyát.
-Nem itt nincs Daniel!-Szavaim élesen csendülnek fel, és sokkal hangosabban a kelleténél.-Én tettem fogd már fel!-Fordulok visszafelé, miközben az egyik ujjammal a fejemhez mutatok jelezve ezzel, hogy tudatosuljon már benne a dolog.-Én nem vagyok jó... sohasem leszek az! Egy hülye átkozott vámpír vagyok, akinek a szívébe egy karó való, vagy most rögtön megölsz, vagy hagyj elmenni, és soha többé nem kellesz látnod.-Vonok vállat könnyedén. Szavaim semlegesek, érzéstelenek, míg szemeim üresek, mintha teljesen egy új személyiség állna itt a helyemben pedig nem.. A valóság, sőt az igazság az, hogy én ez vagyok valójából, és nem pedig egy ártatlan jó fiú. Vegye észre azt, ami a szeme előtt van.. Fogadja már el az őszinte igazságot, sőt a valós életet!
-Nem, nem, és nem!-Ordítom felé pillantva teljes hangerőből.-Haragudj rám, gyűlölj... utálj, vess meg, hisz egy aljas semmire kelő vámpír vagyok, és nem több!-Hirtelen fájdalmat érzek, mintha valami nem stimmelne.. Lassan a falhoz lépek, és erősen fogom meg azt.-Muszáj elmennem...-Nyögöm ki a fájdalommal küszködve, miközben végül térdre esek. Egy hang sem jön ki a torkomon, sőt semmit nem mondok csak Bent figyelem, aki nekem hátal áll így nem látja a jelenetet. Kérdezz valamit, de ezt már nem érzékelem tisztán, sőt csak egyfajta hangfoszlány marad meg bennem, míg végül a testem a földre hull élettelenül, mintha már nem élnék, hanem halott lennék.. A földre érkezés hangosan visszhangzik a szobában, míg én magam már mit sem érzékelek így azt se tudom, hogy Ben észrevette-e ezt, avagy sem, sőt nem tudom, hogy tesz-e majd valamit, vagy leszúr, mert megadatott neki az alkalom.. Már csak annyi biztos, hogy egy ideig így maradok..

Csak ültem Daniel mellett, és magam elé bámultam. Egy hang sem jött ki a torkomon, holott akartam valamit mondani neki, de egyszerűen képtelen voltam rá. Számtalanszor elképzeltem már, mit fogok tenni, ha megtalálom a családom gyilkosát. Fejben már ezerszer megöltem őket, most mégsem érzek semmit. Sem haragot, sem dühöt, csak mérhetetlen ürességet. Semmivel sem lettem jobban, hiába tudtam már a teljes történetet. Magam előtt látom az arcukat, ahogy mosolyogva integetnek nekem, mielőtt munkába indulnék. Ezután megjelenik az arcuk, ahogy egy fém színű tálcán csukott szemmel és élettelenül fekszenek. Sosem gondoltam, hogy így fogom őket utoljára látni. Mindig úgy képzeltem, hogy a feleségem mellett fogok megöregedni, és láthatom a fiam felnőni, megnősülni, és láthatom az unokáimat, és taníthatom őket, ahogy annak idején az apjukkal is tettem. Egy csodás álom marad, hiszen ők már nincsenek többé. Talán egyszer lesz majd családom, de ez sem mostanában fog bekövetkezni. Még túl fájdalmas az emlékük. Érzékelem, hogy Daniel mond nekem valamit, és hiába hallom szavait, mégsem találom a hangomat. El akar menni, és ki akar lépni véglegesen az életemből. Felfogom a szavait, mégsem bírok reagálni rájuk. Egyszerűen annyira megdöbbentem, hogy megszólalni sem bírtam. Lassan dolgoztam fel Daniel nekem intézett szavait. Tompán érzékeltem, hogy feláll mellőlem, és az ajtóhoz sétál. Tudom hibát követel el, hogy nem mozdulok, de ahhoz is gyengének érzem magam. Nem használja a vámpír képességeit a távozásánál, és én ebben a pillanatban eszmélek.
- Daniel! - hangom még halk, és rekedtes. Lassan felállok, ami kissé nehézkesen megy, mert úgy érzem, mintha mindenem ólomsúlyú lenne.
- Daniel! Sosem haragudtam rád, és sosem fogok rád haragudni! Miért akarsz elmenni? - kérdezem tőle. Lassan az asztalhoz sétálok, és a jegyzeteket összerendezve becsukom a mappát. Hosszú nap volt, és annyi minden történt velem. Sok információt kell feldolgoznom, ami nem lesz túl egyszerű. A poharamat megtöltöm egy újabb adag whiskyvel, és nem fordulok hátra, de egy kérdést intézek Daniel felé.
- Kérsz te is? - kérdezem tőle.

Képtelen voltam elhinni azt, amit mondott! Nem, ez nem lehet! A fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok, hirtelen erőtlennek, és gyengének éreztem magam. Daniel mellé ültem, és nem szóltam egy szót sem. Annyira sokkolt amit mondott, hogy képtelen lettem volna megszólalni is. Tudni akartam mi történt, de mi köze van hozzá Danielnek?!

Csendben ülünk egymás mellett ki tudja még meddig, amíg mesélni nem kezdett. Szívem elszorult minden egyes szavára, és tőrként hatoltak be a szívembe és az agyamba egyaránt. Erősnek akartam tűnni, de másodpercek alatt dőlt össze az elhatározásom. Az, hogy a családom "rossz helyen volt, rossz időben", és vétlen áldozatok voltak, még jobban szíven ütött. Magamat okoltam, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen velük. Számtalanszor végig játszottam a fejemben az eseményeket, hogy ha nem engedem el őket egyedül, most még mindig élnének. Talán el kellett volna mondanom azt is, hogy vadász vagyok, de azt akartam, hogy teljes életet éljenek. Sosem gondoltam volna, hogy miattam, vagyis az életvitelem miatt. De mindig csak ezek a "mi lett volna ha" mondatok. Egyszerűen túl sok volt nekem minden, úgy éreztem, hogy minden összeesküdött ellenem. Észre sem vettem, hogy már nincs mellettem, hanem az egyik falnál áll, és onnan válaszol nekem. Felálltam, és az ablakhoz sétáltam, és kinyitottam. Azt hittem a levegő majd segít kitisztítani a gondolataimat, de tévedtem. A hideg jól esett a testemnek, bár a gondolataim még mindig kuszák voltak. Muszáj volt Danielnek is mondanom valamit, de egyszerűen képtelen voltam szavakba önteni a válaszomat. Csak némán álltam, és bámultam ki az ablakon. Sírni akartam, de nem tudtam. Nem túl férfias cselekedet, de bármennyire is szerettem volna, egy könnycsepp sem jött ki a szememből.
- Daniel, ez nem a te hibád! Nem tehetsz róla, és nem fogok bosszút állni! A családom gyilkosa halott? - kérdezem tőle semleges hangon. Lassan szembefordultam vele, és úgy válaszoltam neki. Nem akartam bántani, nem is értem, hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejében?!
- Nem fogok rajtad bosszút állni, sosem tenném! - mondtam neki.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

A fájdalom egy pillanat alatt terjed szét a testemben, s számomra ez az érzés már szinte olyan, mint egy drog, hisz mindig részem van benne. Folytonosan szerepet játszik az életemben, s végig kísér egy örök életen át.. 340 évnyi tapasztalatot szereztem belőle, s azt mondom, hogy ennyi épp elég is volt, de a fájdalom akkor sem szűnik meg, hiába döntöm el, hogy elég, ha e érzés szerint nem az. Nem tudok mit tenni a fájdalom ellen, hisz az ellene tett tetteim hasztalanok, hisz hiába akarom megszüntetni, ha egyszerűen nem megy - , nem tudom.. Próbálkozhattok akármivel, ami csak az eszembe jut, de e érzés ellen mind csak hiábavaló cselekedett lesz.. Ez az érzés örökös, s nem holmi múló dolog, amely egy kis idő elteltével, majd elmúlik. A fájdalom örök érzete kínoz, kikészít, a padlóra küldd, tönkre tesz, megöl belülről, szét marcangol apró darabokra, lelkemet felhasítja, míg a szívemet darabokra töri, és mindeközben lassú kínzásban, s szenvedésben részesít. Már maga a halál is jobb e érzésnél, de persze képtelen vagyok arra, hogy megtegyem, s megöljem magam, pedig könnyebb lenne, mint az élet, de gyáva lennék, ha ezt megtenném, ezért sem választom ezt végső megoldásként, inkább élek, s szenvedek, ha erre vagyok ítéltetve, mint hogy gyáván haljak meg. Fáj az érzés, s a vele járó kínzás, de legfőbb képen a maró szorongatás fáj, amely miatt olyan érzésem van, mintha megfulladnék. Úgy érzem megfojt, megöl, elégett, és szerte széjjel szed az érzés, amely már-már a kínzó pokolnál is rosszabb. Miért? Mégis miért érzem ezt? Oly könnyebb lenne, ha már vége lenne ennek az egésznek, s az érzés megszűnne örökre..
Gyengeség, erőtlenség, és sebezhetőség jellemez jelenleg. Arcomról minden érzelmet le lehet olvasni, míg én magam összetörten térdelek a földön, s erőm sincs ahhoz, hogy felálljak. Próbálom összeszedni magam, de nem megy, hisz túl nehéz feladat ez most számomra. Remegni kezdek, sírásba török ki, mozdulatlanná válok, a gondolataimba mélyedek, bűntudat keletkezik bennem, s ezek mellett már csak egy testnek érzem magam, ami él ugyan, de nem teljesen. Lelkileg végleg meghaltam ezt elismerem, hisz oly sok fájdalom ért már életem során, és oly sok bűnt követem már el, amiket nem bírtam elviselni, s lám csak végül belülről feladtam a harcot. Minek küzdjek, ha folyton szenvedek? Minek éljek, ha nincs miért, vagy kiért? Mi értelme van egyedül élni, s létezni? Kérdések, melyek előtörnek, melyek megválaszolhatatlanok, s nem éri meg rajtuk rágódni, de mégis valóság rejlik bennük, ami miatt érdemes lenne megtudni rájuk a választ. Jelenleg egy játékot űzök önmagammal, hisz tétként helyeztem egy barát kezébe az életem, miközben belülről újra, s újra végzek a saját énemmel, bár nem kéne így tennem, de én mégis megteszem, s kínzom belülről magam, ami csak fájdalmat hoz elő, s amely kínnal tölt el teljesen - , de nem bír érdekelni, hisz teljességgel megérdemlem. Magamnak okoztam a bajt, akkor vállalom érte a felelősséget is - , nem fogok elfutni, mint egy gyáva - ; szembe nézek ezzel az egésszel, s legyen, aminek lennie kell. Ha megöl, akkor megszabadít az égető kíntól, s végre meghalhattok. "Én tettem.. Én öltem meg őket!" Hangzik el fejemben, amit mondtam. De az igazság koránt sem ez, hisz nem én végeztem velük, hanem valaki más, de mégis úgy érzem, hogy ez az egész eset az én hibám - , az én felelősségem. Amikor közeledni kezd felém ledermedek, szinte olyanná válok, mint egy szobor, vagy mint egy halott, aki már nem él, s halott. Amikor mellém ül, akkor akaratlanul is egy hatalmas kés fúródik a szívembe, ezzel megpecsételve a sorsomat. Csendesség tölti meg a dolgozószobát, s csak a sírás az, amely hallható hang még. Végül ő szólal meg, és hangja teljesen megrémiszt. Nem félek, s nem is rettegek, inkább csak fáj az eset. Hirtelen hátrálok el tőle egy biztos pontig, s levegőért kezdek kapkodni, mert úgy érzem, hogy megfúlok. A földre ülök, hátamat a falnak döntöm, és lábaimat magamhoz húzom, majd kezeimet ráhelyezem. Nem nézek rá, inkább mást figyelek. Szóra nyitnám a számat, de egy hang sem hagyja el a torkomat, olyan mintha megnémultam volna..
Nem.. Nem lehettek gyenge! Én erős vagyok, és most is annak kéne lennem, de nem tudok az lenni.. Hiába próbálok erősnek tűnni most is, ha egyszerűen nem megy. Sírok, és ez már magában a gyengeségre utaló jel, nem de bár? Egy hirtelen mozdulattal letörlöm a könnycseppeket az arcomról, miközben abbahagyom a sírást. Arcom érzéstelenné válik, de a szemem elárulja a mérhetetlen fájdalmat, amit érzek belül. Majd eléget az érzés, de mégsem akarok vele törődni, hisz nem számít.. Fájon csak, úgy is megérdemlem!
-Aznap felbéreltem az egyik általam kiképzett vámpírt, hogy öljön meg egy utamban lévő nőt, hisz akadályozta a terveimet, s kénytelen voltam erre vetemedni..-Kezdek bele ridegen a beszélésbe, s próbálok semmi fajta érzelmet sem kimutatni. Nem nézek a szemébe, nem pillantok rá, hisz félek attól, hogy mit gondolhat most rólam, hogy mégis minek titulált engem jelen esetben. Jól tudom, hogy nem igaz a tett, hisz nem saját kezűleg végeztem velük, de akkor is az én lelkemen szárad a haláluk!-Az a nő tönkre tett, s éppen ezért arra kényszerültem, hogy megtudjam, hogy aznap hol lesz, s mit fog csinálni. Megkértem a vámpíromat, hogy ölje meg, s ő hozzá is látott.. Viszont bonyodalom adódott..-Megrázom a fejem, s a semmibe réved a tekintettem, miközben egy könnycsepp gördül végig az arcomon.-Aiden - , a vámpírom - végzett a nővel, de egy fickó látta, hogy végezz vele, ezért követni kezdte őt. A későbbiekben felbukkant a feleséged, és a gyermeked, akik csak úgy véletlenségből megjelentek a semmiből, s mivel a fickó azt hitte, hogy Aiden-hoz tartózik ez a két személy, ezért megölte őket. A vámpírom semmit sem tehetett ellene, mivel gyengébb volt nála, s nem akarta ő is úgy végezni, mint a családod, ezért inkább csendben maradt, és tűrte a jelenetet..-Mesélem el a teljes sztorit számára, amiből már rájöhetett arra, hogy nem én öltem meg a családját, de akkor is én vagyok a hibás..-Nem voltam jelen az esetnél.. Szóval csak azt tudom, amit Aiden elárult nekem! Viszont hiába az a vámpír, aki meglógott.. Na igen, ő a valódi gyilkos, de akkor is az én lelkemen szárad a haláluk! Ha nem kérem meg azon a napon a vámpíromat, hogy ölje meg az utamba lévő nőt, akkor a te családod tagjai sem lennének halottak mára!-Fejemet a kezeimre hajtom, s engedem, hogy a könnyek elárasszák az arcom.-Az én hibám!-Ordítom fájdalommal telve, s szinte majd belehalok e szavakba.-Sajnálom nem akartam Ben.. Nem akartam tőled elvenni őket, nem akartam ily kegyetlen lenni egy barátommal! Sokat jelentesz nekem, de egy ilyen tett után elbírom képzelni, hogy mégis mit gondolsz rólam..-Mondom, s hirtelen emelem meg a fejem, miközben a dzsekim zsebébe nyúlok, majd előveszek egy kést, amelyet szét nyitok, majd a földre rakok. Leveszem a dzsekimet, felhajtom a felsőm ujját mindkét kezemen, majd Benre nézek. Szememben a fájdalom tükröződik, s úgy érzem itt a halálom ideje.. A kést hirtelen kapom fel a földről, majd bal karomon végig húzom a penge élét, amellyel megvágom magam, s vérezni kezdek. Benhez csúsztatom a kést.-Rajta állj bosszút a halálukért! Kínozz meg.. Csinálj velem azt, amit akarsz.. Ölj meg, vedd el ezt a nyomorult életem!-Szavaim ridegen csendülnek fel.-Vadász vagy, szóval az ilyesmihez úgy is értesz.-Erőtlenül felállok, s a falnak támasztom a hátamat, miközben Benre nézek.
Felkészültem mindenre, szóval jöjjön, aminek jönnie kell..!

Feszülten ültem a székemben, és figyeltem Danielt. Nem értettem miért húzza még az időt, hiszen fontos dolgot kérdeztem tőle, amire a választ már nagyon vártam. Idegességemben a szék karfáját markolásztam, és egyre jobban kezdtem elveszíteni a fejem.
- Daniel, kérlek mondj már valamit! - kértem őt, kissé feszült hangon. Még mindig a padlót nézte, és nem értettem miért nem válaszol a kérdésemre. Jobb szeretnék minél előbb túlesni ezen az egészen. Miért játszik az idegeimmel?! Egyszer csak azt mondja, sajnálja. Mégis mit?! Ott sem volt, nem tehet semmit az egészről!
- Nem értelek Daniel! - felelem most már csendesebben, és nem bírok megülni a székemen, ezért fel-alá kezdek el járkálni. Csak tudnám mit titkol, és miért nem beszél már?! Azt mondja ő tette, fel sem fogom mit mond, szívem is kihagy egy ütemet. Nem, nem lehet, ez kizárt, ő nem ilyen. Nem tenne velem ilyet. A székbe kapaszkodok, mielőtt még rosszul lennék. Szavai tőrként fúródnak a szívembe, mert nem ismerem azt a vámpírt, aki velem szemben ül. Magam előtt látom a szeretteimet, és a fájdalmas emlék hatására, sírásban török ki. Ő ölte meg őket, én pedig azért jöttem, hogy végezzek a gyilkosukkal.
" Én tettem.. Én öltem meg őket." - ismétli el még egyszer, és bennem kezd tudatosulni, hogy igazat mond. Összeszedem magam, de őt látni a földön sírva és összetörve; még jobban kiborít. Odamegyek hozzá, és leülök mellé. Kérdések százai cikáznak az agyamban, de egyenlőre megszólalni sem bírok. Egyik kérdést sem találom helyén valónak, egyre csak a miértekre vagyok kíváncsi. Percekig csak ülünk egymással szemben, és csak a sírásunk tölti be a szobát. Egy idő után összeszedem magam, hiszen tudnom kell a tényleges igazságot az üggyel kapcsolatban.
- Ezt nem hiszem el! Mégis miért tetted? Miért? Mondj el mindent! Tudnom kell, mi történt! Daniel, kérlek beszélj hozzám! - kérem őt kissé ingerülten. Nem akarom elhinni, hogy ennyire félreismertem volna! Mégis mit kellene tennem!? Legszívesebben megölném, de én nem ilyen vagyok! Először tudnom kell, mi történt, utána eldöntöm mit csináljak.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Fel-alá járkálok a szobában miközben várom a telefonhívást.. Őszintén szólva türelmetlen vagyok, hisz azt mondta, hogy időben felhív, és tájékoztat mindenről. Csak egy átkozott könnyű feladatott adtam neki, s nem azt mondtam, hogy mássza meg a legnagyobb hegyet. Mégis mi a jó francot csinál, hogy nem tud egy ilyen könnyelmű feladatott elvégezni? Oly nehéz lenne az, amit feladtam számára? Vagy egyszerűen ő vele történt meg az? Nem, az nem lehetséges, hisz erős, sőt én magam képeztem ki mindenre, és emiatt nem lehet sem barom, sem pedig gyenge.. Megrázom a fejem, s hirtelen lefékezem magam, majd az asztalhoz lépek, és a kezembe veszem a whiskys üveget. Kortyolok az italból, s az üveget visszahelyezem a helyére, aztán leülök az ágyra, s a telefonomat lerakom magam mellé, és nézni kezdem. Izgulok, és egyszerűen feszült vagyok, hisz egy emberemről, vagyis jobban mondva egy vámpíromról van szó, akit megbíztam valamivel, s lehet, hogy.. Nem, nem halt meg! A hajamba túrok idegesen, miközben hirtelen figyelmes leszek a telefon rezgésére, majd a a csengő hangra. A kezembe fogom a telefont, majd benyomom rajta a felvevő gombot, és a fülemhez teszem.
-Mondjad! Mi történt? S mit csináltál eddig?-Hangomból kivehető az aggódás, és az idegeskedés egyszerre. Felállok lassan, s járkálni kezdek oda-vissza, hogy legalább ezzel nyugtassam le magam, ha ez egyáltalán lehetséges, de jelen esetben csak a nyugtató szavai lennének azok, amik letudnának nyugtatni..
-Elvégeztem a feladatott, de...-Szavai rekedten csendülnek fel, s kiveszem belőle a félelmet is egyben, mintha rettegne valamitől, vagy valakitől.-De rosszul sült el a dolog, mert valami közbe jött..-Egyre idegesebbé válok, s már majd nem megkérdezem, hogy mi a baj, vagy hogy mi történt, de épp beszélni kezd, ezért nem zavarom meg.-Szörnyű dolog történt! Megöltem a nőt, akit kértél, de szemtanúja volt az esetnek egy nő, és egy kis fiú..-Hallom hangjában a bánatot, a szomorúságot.-S végül ők is áldozattá váltak..
-Mit tettél, Aiden?-Szavaim alig hallhatóan csendülnek fel, de ő mégis hallja. Szinte már erőm sincs állni, ezért a földre ülök le végül miután abbahagytam a járkálást.
-Én semmit, de valaki követett, aki ehhez a nőhöz tartózik, aki miatt felbéreltél, és azt hitte, hogy az a nő, meg a fia, akik csak úgy véletlenül jelentek meg velem vannak, és emiatt végzet velük.. Én sajnálom, Dan! Nem akartam gondot okozni számodra..-Szavai nyílvesszőként ütnek sebet belém. Olyan, mintha a mellkasom ketté szakadna, s a szívem megszűnne létezni.. Két ártatlan ember.. Az én hibám! Jobban figyelhettem volna.-Megérdeklődtem a rendőrségtől, és rájöttem arra, hogy valami vadász családja.. A neve valamilyen Benjamin.. Igen most már tudom, Benjamin McAdams.. Ő az, akinek a családja volt ez a két ártatlan ember.
-Nem te vagy a hibás, hanem én..-Szólalok meg végül remegő hangon.-Ha tudtam volna, akkor talán nem történik így! És, hogy pont Ben családja az még nagyobb sokként ér, ezt nem fogja nekem megbocsátani..
-Nem te vagy a hibás Dan! Erről nem te tehetsz..-Biztatni próbál, s ha talán velem szembe állna el is hinném neki, hogy nem én vagyok a hibás, de jól tudom, hogy ez nem így van, hisz erről én tehettek.. Pár könnycsepp folyik végig az arcomon, miközben szíven üt a dolog, és egy újabb fájdalmi sebet kapok ezáltal. Fáj menthetetlenül..
-De erről csak is én tehettek, és senki más.-Kinyomom a piros gombbal a hívást, és ezáltal vége szakad a beszélgetésnek, majd a földhöz vágom a telefont, amely rögtön darabokra hullik, és ezáltal el is romlik. A ágyhoz csúszok és neki döntöm a hátamat, miközben térdeimet felhúzom magamhoz, aztán ráteszem a kezeimet, majd ráhajtom a fejem, és sírni kezdek.. Megint én rontok el valamit, s megint én tehettek valamiről! Egy szörnyeteg vagyok..

Én tehettek arról, hogy annak idején meghalt Ben családja, hisz ha nem ölettem meg azt a nőt, akkor most még élnének, és nem lennének halottak.. Élettelen szívem megfájdul, és szinte belül teljes erővel emészt fel a bűntudat, és a kín. Miért? Mégis miért nem voltam képes utána nézni a dolgoknak? Végül is tudom ki a gyilkos, mert kutattam utána, de mit sem számít, hogy ha pontosan tudom, hogy erről csak is én tehettek, és senki más! Hirtelen állok fel kérdése hallatán miközben szemeim teljesen fájdalmassá válnak, s szinte ha lehetne itt helyben meghalnék az érzésektől, hisz oly erősen csapnak le rám. Fáj, hogy ennyi minden végez belülről velem újra meg újra, s nem csak ez fáj, hanem az is, hogy ennyi szenvedést okozok mindenkinek. Egy könnycsepp jelenik meg az arcomon, de egy hirtelen mozdulattal letörlöm, hisz nem sírhatok. Most nem lehettek gyenge, és erőtlen, hisz vállalnom kell a tetteim következményét. Én öltem meg, akkor én is bűnhődjek!
-Tudom ki ölte meg őket..-Mondom miközben alig tudok megszólalni, de végül is, csak sikerült beszélnem. Szívem darabokban, lelkem ezernyi darabban, miközben én holtan heverek egy padlón. Halott vagyok lelkileg, s ebből a halálból már nem lehet feléleszteni, hisz elvesztettem a lelkem örökre. Holtestem - szellemem, lelkem - holtan hever a padlón, és vérem lassan cseppekben folyik, miközben egy patakot képez körülöttem.. Így néz ki a lelkem eszményi látói képe, s így nézek ki én belülről. Halott vagyok örökre, s innen már senki sem éleszthet fel..-Sajnálom.-Suttogom szinte alig hallhatóan, és közben hátrálni kezdek. Tekintettemet leveszem Benről, és a padlóra szegezem.-A gyilkosa..-Nagyot nyelek, miközben elfordulok tőle. Nehéz kimondani, de muszáj lesz megtennem, hisz tudnia kell, hogy én öltem meg őt.. őket! Fáj, hogy ezt teszem vele, s fáj, hogy mindezt én tettem, de jobb, ha tőlem tudja. Nem kétlem, hogy megfog ölni.. Biztosra veszem, hogy a szívembe fog szúrni egy karót, s azzal majd a túl világra küldd.. Megérdemelném!-Szóval az, aki megölte nem más, mint..-Veszek egy mély levegőt, s végül felé fordulok majd komolyan ránézek, és így folytatom.-Én..-Szavaim hangosan csendülnek fel, és szinte beleremegek, ahogy kiejtem. A fájdalom zár egy várba, s onnan már nem menekülhettek.-Én tettem.. Én öltem meg őket..-Elhalkulok, s végül akaratlanul esem térddel a földre, s arcomon könnycseppek folynak végig. Itt az idő! Meghalok.. meghaltam..

Hallgatom Daniel válaszát, és rájövök, hogy mekkora szerencsém van vele. Furcsa kapcsolat a miénk, ugyanis hol hallottatok már olyat, hogy egy vámpír és egy vadász barátságban vannak? Hát igen, elég furcsa, de mégis az egyik legjobb dolog a világon. Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy ő a barátom.
- Tényleg hálás vagyok érte, hogy ezeket elmondtad. Nem áll szándékomban megölni senkit, csak a családom gyilkosait! - keserűen ejtem ki a szavakat, és hatalmas űr keletkezik megint a mellkasomban. Vajon elmúlik valaha a gyászuk? Lesz olyan nap, amikor nem akar a szívem megszakadni a fájdalomtól? Talán igen, talán nem. Tényleg jó, hogy eljöttem, mert legalább kicsit kikapcsolok. Csendben ettük a szendvicseket, amitől mindketten jól laktunk. Azt hiszem el kell mennem holnap újra bevásárolni,mert nem akartam csak szendvicseket enni. Ezért áldom anyut, hogy megtanított főzni. Hirtelen Daniel egy képet kezdett el nézni majd háttal megfordítva elém teszi. A tányérokat összerakom, és az asztal egy félreeső sarkára teszem. Hirtelen rossz érzésem támad, és elfog a félelem. Vajon megfordítsam a képet? Vajon ki lehet rajta? Nagyot sóhajtok és félve megfordítom a képet. A gombóc a torkomban hatalmasra nőtt és a kezem is megremegett. A képen a feleségem és a fiam voltak. Mosolyogtak a kamerába, és ezt még én készítettem róluk. A fejemben a gondolatok csak úgy cikáztak, és megannyi kérdésem lett Danielhez. Azt sem tudtam hol kezdjem, percekig csak ültem és a képet néztem. Daniel sem szólt, várta a reakciómat. Ideje volt kérdéseimet megfogalmaznom és feltenni neki. Láttam, hogy kicsit feszült, és mintha tartana attól, hogy mit fogok mondani, vagy tenni.
- Hogy került ez a kép hozzád? Tudsz te valamit a gyilkosukról? - kérdezem tőle annyira higgadtan, amennyire csak lehet. Nem tudom akarom-e hallani a választ, de le kell győznöm a félelmeimet. Mindenképpen hallanom kell a választ, bármennyire is fájdalmas lesz. Azért jöttem ide, hogy kiderítsem mi történt, itt az ideje, hogy megtudjam az igazat.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Néha el gondolkozom azon, hogy Benjamin mivel másabb, mint a többi vadász, de nem jövők rá akárhogy is akarom ezt megfejteni. Tudom, hogy nem minden vámpírt öl meg, s tudom, hogy jó ember, akinek a szíve tele van jósággal, de akkor is csak egy vadász.. Semmi bajom nincs ezzel, de a "vadász" szó már magában azokra az időkre emlékeztet, amikor kínoztak engem, amikor erőtlenné tettek, s csak szenvedéseket okoztak számomra azok az emberek. Szinte villámcsapásként ér ilyenkor a fájdalom érzet, s majd ketté hasítja a mellkasom. Darabkákra tör ilyenkor a halott szívem, s milliónyi részre szakad a lelkem. Mély levegőt veszek, s próbálok nem gondolkozni ezeken a régen történt szörnyűségeken, amelyek egyre gyakrabban jutnak az eszembe mostanában, bár talán jobb lenne, ha nem gondolkoznék ezeken a dolgokon annyit. Hallgatom Ben szavait, s próbálok jókedvűnek, és egyben örömtelinek tűnni, de nem megy, hisz a fájdalom automatikusan fut végig rajtam. Egyszer magával ragad, s felemészt, míg egy másik pillanatban csak tépked szét felé apró darabokra, amelyeket nem lehet már összeilleszteni. Egy erőltett mosolyt varázsolok az arcomra, de ebből már rájöhet, hogy csak egy hamis álca, s semmi több.
-Még valami.. Az ősiekről jobb tudni, hogy csak akkor ölhetőek meg, ha van nálad fehér tölgyből készült karó.. A többi fegyver ellenük hatástalan. Illetve Klaust már semmivel sem lehet megölni, mivel hibrid.-Mondom komolysággal a hangomban.-S jobb ha azt is tudod, hogyha végzel egy ősivel, akkor azok a vámpírok, akik a vérvonalához tartóznak mind egytől egyig meghalnak. Vagyis jobb, ha nem készülöd egyiket sem megölni, mert ártatlanok életével játszhatsz.. Nem azért mondom, mert nem bízom benned, hanem azért, mert nem akarom, hogy olyan valakivel végezz, aki Ősi.-Befejezem mondandómat, s csak nézem őt. A képre gondolok, amit nem régibben elraktam előle, hogy ne vegye észre, de előbb, vagy utóbb úgy is meg kellesz neki mutatnom. Kérdését hallgatom, de nem válaszolok rá, hisz inkább jöjjön rá magától, hisz okos, és eszes. Szóval őszintén szólva ez a kis gondolkozás nem okozhat neki nagy gondot, s nem is telhet sok idejébe.-Egyáltalán nem kell hálásnak lenned! Szívességből teszem, hidd el.-Mosolyodom el halványan, de aztán el is komolyodok.-Rendben, menj csak nyugodtan, haver.-Mondom neki kedvesen miközben nézem, ahogy távozik majd előhúzom a zsebemből a fényképet, amelyen két személy van.. Nagyot nyelek, s a poharamban lévő maradék italt egy húzásra megiszom, s a poharat az asztalra teszem végül. Muszáj elmondanom neki, hisz erről tudnia kell.. Veszek egy mély levegőt, s a falat kezdem el bámulni miközben várom, hogy vissza érkezzen a dolgozószobába. Nem is kell sokáig várakoznom, hisz nem sokára meg is jelenik. Hirtelen megfordítom a képet, s Benre nézek.-Köszönöm szépen, igazán nem kellett volna!-Mondom egy enyhe mosollyal, de végül megint csak komollyá válok. A kezembe veszem a szendvicset, és harapok belőle egy falatnyit, majd visszarakom a tányérra, s halálosan komolyan nézek Bennek a szemébe miközben a képet elé tolom.-Fordítsd meg, és nézd meg!-Mondom miközben jól tudom, hogy kik vannak a képen. A felesége, és a fia, s ez a fotó akkor készült, amikor holtan feküdtek a földön..-Felismered őket?-Nem bírok tovább ülve maradni, ezért hirtelen felállok, s sétálni kezdek oda-vissza. Várom, hogy megnézze, s mondjon valamit, de félek. Nem akarom, hogy meggyűlöljön azért, hogy ezt nem közöltem vele hamarabb.. Tudom jól, hogy kivégzett velük.. Tudom, hogy ki ölte meg őket, de félek attól, hogyha ezt elmondom neki, akkor megutál, s kidob, mert erről mit sem mondtam, vagy pedig kínoztatni kezd. Nem, az nem történhet meg újra.. Hirtelen megállok, s a földre térdelek, s remegni kezdek..

Csak ültem Daniellel szemben, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Azt gondoltam, hogy az összes vámpírnak köze van egymáshoz, de hogy ennyire, az csak most lett világos számomra. Tudtam, hogy Daniel okos, és mindig jól informált, ahogy most is.
- Nem kell mindent elmondanod Daniel! Csak azt, amiről úgy gondolod, hogy tudnom kell! - felelem neki, mikor azt meséli, milyen iratot honnan szerzett. Azt is tudtam, hogy Daniel elég idős, és sok mindent átélt már. Az ember nem is gondolná róla, hogy milyen erős és kegyetlen. Hát igen, sose ítélj elsőre. Mázlistának érzem magam, hogy nem az ellenségem. Apám mesélte, hogyan szokott bosszút állni, és vámpír körökben is szerezett hírnevet magának. Rettegnek tőle, de csak azoknak van okuk félni tőle, akik tényleg ártottak neki. Így járt az a két vámpír is, akik betörtek hozzá. Nem tudták kivel kezdenek ki! Csak maguknak köszönhették az idő előtti halálukat!
- Egy kérdés! Mystic Fallsnak mi köze van ehhez az egészhez? - a hallgatása ráébresztett valamire. Minden itt kezdődött. Csak azért nem válaszolt, hogy én magam jöjjek erre rá. Talán Rik is emiatt jött ide, meg azért, mert az a bizonyos vámpír itt él, aki Isobelt megölte, és vámpírrá tette. A bosszú már rég nem is érdekelt, inkább csak be akartam olvadni a környezetbe, és megtalálni a családom gyilkosát. Nem akarok itt sok időt tölteni, csak éppen annyit, ami szükséges.
- Nem, folytasd csak nyugodtan, érdekel a dolog! Szeretném tudni, mi történik körülöttem! Nem győzök eléggé hálás lenni neked azért, amiért elmondod ezeket! - felelem neki, és közben kortyolok egyet az italomból.
- Mindjárt folytathatod, csak leszaladok és hozok magamnak egy szendvicset! - felelem neki és máris a konyha felé veszem az irányt. Készítek két szendvicset, és külön tányérokra teszem őket, és visszamegyek a dolgozószobámba.
- Remélem nem várakoztattalak meg! Hoztam neked is egy szendvicset! - mondom neki, és leteszem elé a tányérat. Leülök vele szembe, és csendben enni kezdek, és várom, hogy Daniel hozzálásson az evéshez, vagy a beszédhez.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Várakozás.. Mindig mindenre csak várni kell, s ehhez mondhatni már hozzászoktam, hisz semmit sem érek el azzal, ha türelmetlenkedem és nem várom ki a soromat. Most is épp türelmesen várom, hogy olvassa végig a szöveget és aztán beszéljen hozzám vagy pedig tegye majd fel a kérdéseit.. A poharat a kezemben tartom és a benne lévő italt figyelem, mintha bármelyik percben megszökhetne előlem, s ezért figyelni kell, de alapvetően tudom, hogy nem él.. Belekortyolok az italomba miközben Benre nézek, aki kérdéseket tesz fel számomra.. Igazán elgondolkoztató, amiket kérdez, de hát most én erre mégis mit válaszoljak? A mostani helyzethez ennek semmi köze, de a múltban megtörtént itt ezen a helyen, s a múltnak mindig is köze van a valósághoz, hisz a múlt sosem felejthető el.. Mindig is benne van az életünkben, a jelenünkben és bárhol is legyünk emlékszünk rá, s akarva vagy akaratlanul, de bármikor csak úgy előjöhet a semmiből, mint egy kísértés vagy kísértett..
-Igen az első vámpírokról szól, s tudom, hogy ez régen történt, de a múlt mindig is fontos tényező volt és marad.. örökre!-Mondom miközben Ben szemébe nézek.-Amint olvastad abban benne volt, hogy egy nő vérre okozta az elsők vámpírrá válását, s ebben a vámpírrá válásos dologban még az apjuk; Mikael is benne volt, de ő már meghalt azóta.. A nő pedig az első hasonmás; Tatia..-Mondom felelve az egyik kérdésére.-A Mikaelson testvérek pedig jól tudták, hogy egy nő miatt lettek vámpírok, s azt is tudták, hogy Tatia vérre által lettek azok amik..-Igazán érdekes, hogy Tatia után még két hasonmás lett, s Elena az utolsó hasonmás már csak, aki megszületett, hisz rajta kívül már több nem lesz..-A mostani helyzethez ennek voltaképpen semmi köze, de a már mint mondtam a múltból kell kiindulni, hisz ha megakarod ismerni a jelent, akkor a múltat is tudnod kell, hisz mindez ehhez a földhöz vagy jobban mondva területhez kapcsolódik..-Veszek egy mély levegőt majd folytatom.-Igazán jó kérdés, hogy ez a régi lap mit keres nálam.. Igazság szerint szereztem egy személytől, akinek valahonnan megvolt.. De, hogy kitől és hogyan szereztem be azt nem szeretném részletezni..-Mondom őszintén.-Ha megakarod ismerni Mystic Fallsot és az itt lakó természetfeletti világot, akkor a múltat is meg kell ismerned, de ha nem érdekel, akkor csak szólj és a múltat kiveszem az egészből..
Nagyot kortyolok a whiskyből és élvezem, ahogy végig folyik az ital a torkomon. Hátra dőlök és Bent figyelem, akinek a válaszát várom, hisz rajta áll, hogy egyáltalán mi legyen ennek az egésznek a folytatása. Rajta áll, hogy szépen sorra vegyük-e az egész történést vagy sem..

Örülök, hogy a városi mappával kezdünk, mert minél előbb képet szeretnék kapni az itteni helyzetről. Remélem nem fog emiatt haragudni, és ha végeztünk, akkor majd a gyűrűre is rátérhetünk.
- Rendben van, szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha te kezdesz el nekem mesélni. Ha lenne kérdésem, azt majd a végén felteszem! - felelem neki.
- Lehet véletlenül maradt itt az üveg, de mi jó hasznát vesszük. Megisszuk! - válaszolom neki, és én is megemelem a poharam, ahogy ő. Apám egyik régi szokása ez, most hirtelen ő jutott erről eszembe. Majd holnap fel is hívom őket, mert nem is tudják, hogy eljöttem otthonról.
A mappát elém tolja, hogy lássam, és bele tudjak olvasni. Egy kép kerül elő, amit ő azonnal a zsebébe tesz. Érdekelne a kép története, de nem akarom megkérdezni tőle. Ha akar róla beszélni, úgyis fog. Egy régi pergamen szerű lap is előkerül, és olvasni kezdi. Gondterheltnek tűnik, és mire megkérdezném mi történt, már a mappát elém tolja, hogy én is lássam és elolvassam. Elég érdekes, és ha jól veszem ki a történetet, az első vámpírok történetéről szól. Kérdőn néz rám Daniel, és a fejemben ezernyi kérdést tudnék feltenni neki, de nem is tudom, honnan kezdhetném. A mappát ismét közénk tolom, és próbálom a gondolataimat rendezni.
- Ha jól olvasom, ez az első vámpírokról szól. Szóval volt egy nő, akinek a vérét használták, hogy átváltoztassák őket? Nem is tudtak erről? Mi köze ennek a mostani helyzethez? És mit keres nálad ez a lap? - kérdezem tőle. Több dolgot is kérdeznék, de hagyom, hogy először ezekre válaszoljon. Ha ezekre már tudom válaszokat, talán több kérdést nem is kell feltennem neki. Tudtam, hogy ez a város tartogat számomra meglepetéseket, de sosem gondoltam volna, hogy ennyit. Talán most megértem jobban azokat a dolgokat, amik régóta érdekeltek. Az első vámpírokról nem tudtam sokat, csak annyit, hogy tölgyfa karóval lehet őket megölni, és nem kell nekik ékszer, mert nem történik velük semmi, ha a nap éri őket. Ráadásul nagyon erősek, és a közönséges karó, ellenük nem ér semmit. Azt tudom még, hogy testvérek, és az apjuk üldözte őket, hogy megölje őket. Igaz, ez nem sok, de nem gondoltam volna, hogy pont ebben a városban élnek, mindannyian. Na jó, inkább nem agyalok ezen, inkább várom, hogy Daniel megválaszolja a kérdéseimet.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Hallom Ben lélegzet vételeit, s azt, ahogy a vér folyik az ereiben, s dobog a szíve, ami élteti.. Oly zavaró tudna lenni, ha éppen nem tudnék magamon uralkodni, de mivel tudok, ezért ki tudom zárni a csábítást, s ezáltal könnyebb elviselnem a vér látványát, s érzékelését.. Az, hogy érzem a vért, s látom is számomra semmit sem jelent, hisz nem bűvöl el, de amikor megízlelem, akkor szinte elragadóan hat rám, s ha tudnám abbahagyhatnám az ivását, de nem teszem meg, mert megölöm az áldozatomat, hisz addig úgy sem nyugszom míg nem ölök..
-Nincs mit köszönöd, hisz célszerű volt ezzel kezdeni, ha már Mystic Fallsban vagyok, hisz a gyűrűm ráér..-Mosolygok halványan és Ben szemébe nézek. Nézem, ahogy feláll és a szekrényhez megy majd nézem, ahogy visszajön és leül egy üveg whiskyvel a kezében. Nézem, ahogy tölt a poharainkba majd végül megszólalok.-Szerintem csak merő véletlenségből maradt itt, s nem másból.-Jegyzem meg miközben a térképen lévő pontokra kérdezz.-Hát.. igen, de vannak más színű pontok is. Külön vannak jelölve az emberek, s a különböző fajok.. Az itteni helyzetről viszont magamtól tudok vagyis utána néztem, s kérdezősködtem.. Sok munkámba tellett mire mindezzel elkészültem, s most csodák csodájára itt van és olvasható..-Mosolygok miközben megemelem a poharam és tiszteletemet fejezem ki Bennek ezzel.-Rendben kezdjük is el!-Mikor felém tolja a mappát csak egy ideig nézem, de aztán hirtelen lapozgatni kezdem, s egy különös fényképet találok az iratok között..
Ez.. Ez meg hogyan kerül ide? - Kérdezem gondolatban magamtól megdöbbenten, s szinte villámcsapásként hasít belém a felismerés.. - Ez, ez egyszerűen.. lehetetlen! - Lélegzet vételem gyorsabbá válik, s a fényképet szépen kihúzom a tasakból majd a mappát megemelem, s úgy csinálok, mintha olvasgatnék eközben a képet a nadrág zsebembe csúsztatom..
-Figyelj olvasd csak el ezt a rész!-Leteszem a mappát és felé tolom miközben megfordítom úgy, hogy pontosan lássa;

"Kb. 1000 éve történt mindez egy semmit mondó napon, s mégis ennek a semmit mondó napnak lett a legnagyobb jelentősége.. Még mielőtt rátérnék a napra azelőtt leírok valamit; Két ifjú férfi volt szerelmes egy nőbe, de ez a nő csak játszadozott mindkettővel, s szívesen használta ki a helyzetét, amely megadatott számára. Sok férfi megfordult e nő után, hisz köztudottan szép volt, s elbűvölően gyönyörű.. Két ifjú szív esett szerelembe e nő láttán, s semelyik sem sejtette, hogy ez csak egy játék majd végül halál lesz belőle.. Köztudott volt, hogy a Mikaelsonok már évek óta megéltek a a vérfarkasok társaságában; békésen.. De egy nap, amelyt már megemlítettem az elején szinte nagy jelentőséggel bírt, s mindent megváltoztatott. Minden egyes alkalommal a Mikaelson család elbújt egy közeli barlangba, hogy a teliholdkor átváltozó farkasoktól távol tartsák magukat, s most is így történt ezen a napon, de még is valami más volt.. Az egyik fiú; Niklaus úgy döntött, hogy megnézi a vérfarkasok átváltozását, s így is tett, de magával vitt még valakit, az öccsét; Henriket, s így nézték végig az átváltozást míg nem Henriket szét tépte az egyik vérfarkas.. Klaus a halott testvérével tért vissza a faluba..
Esther az anyjuk úgy döntött, hogy létrehoz egy olyan fajt, ami megvédi a családját a vérfarkasoktól, ezért a "legelső" Petrova vérét használta fel a rituálé során, amellyel az egész családból vámpír lett, s ezzel véget nem érő háborút indított a vérfarkasok és a vámpírok közt, de Esther nem számolt valamivel.. Amikor megölte Klaus az első áldozatát, akkor a vérfarkas génjét is aktiválta így egy új fajt hozott létre; a hibridet.. Mikael rájött arra, hogy Esther megcsalta, ezért nagyon dühös lett, s hogy Esther jóvá tegye a bűnét elzárta Klaus vérfarkas énjét..
De a lényeg mégis azon van, hogy a szeretett nő meghalt, s e fájdalmat a két ifjú szívnek szinte nehéz volt feldolgozni.."

Bent figyelem, s próbálok rájönni, hogy mire gondolhat. Nem zavarom meg, csak várom szép csendesen, hogy végig olvassa és aztán beszéljen..

Danielt nézem, és várom, hogy válasszon. Felváltva nézi őket, majd hátradől a székben, ahová leült. Lecsukja a szemét; biztosan a támadásra gondol. Kinyitja a szemét, és közelebb hajol. Az egyik mappát kiveszi a kezemből, és kinyitja. Az asztalra rakja középre, hogy mindketten lássuk. A másik mappát ami a gyűrűjéről szól, elteszem az asztal szélére.
- Köszönöm, tudod nem szeretnék felkészületlenül járni a városban! - felelem neki.
- Igen, és ne haragudj érte, de szeretnék minél előbb képbe kerülni! Nem szeretnék senkit sem bajba keverni! Engem csak két vámpír érdekel, a többi nem! - válaszolom neki. A poharát nézem, ami közben kiürült, ezért felállok és a mögöttem lévő szekrényhez megyek.
- Ezt a szekrényt nemrég találtam nemrég! Nem tudom ki bérelte ki ezt a házat előttem, de elfelejtett valamit! Ezt itt! - válaszolom neki, és megemelem a 20 éves whiskeyt. Visszasétálok és leülök a helyemre. Az üveget kinyitom, és beleszagolok. A jól ismert illat megcsapja az orromat, és nagyot szippantok belőle.
- Hát jónak tűnik, és csak arra vár, hogy megigyuk! - mondom neki, és töltök a poharainkba. Az üveget becsukom és leteszem az asztalra. A kezembe veszem a térképet, és nézem ahogy pontok vannak bejelölve rajta.
- Minden pont egy természetfeletti lény lakhelyét jelöli? - kérdezem tőle. A sok pontra nézek, gyakorlatilag minden utcában találok egy-kettőt. Hát, elég sokan laknak itt.
- Mit tudsz te az itteni helyzetről, és kitől hallottad? - kérdezem tőle. A térképet nézem, majd leteszem, és egy másik lapot kezdek el nézni. A mappa elég vaskos, szóval elég alapos munkát végezhetett itt. Nem tudtam, hogy Daniel nem a modern kori techológiával írja a dolgait. A kézzel írott jegyzetei nagyon pontosak, és el kell ismernem, nagyon szépen ír. A lapot visszateszem a többi közé.
- Kezdjük a legelejéről! Onnan, ahonnan szeretnéd! - válaszolom neki.
- Nyilván alaposan kiismerted itt magad! - felelem neki és a mappára mutatok, majd felé tolom, hogy válassza ki, azt amivel indítani akar.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Valaki rám támadt, s ennek lehet valami oka, hisz csak úgy nem hiszem, hogy megtámadna valaki.. Talán szándékos tett volt, de az is megeshet, hogy csak egy merő véletlenség, hisz nem kizárt, hogy nem én voltam a célpont.. De manapság már ki tudja biztosan két válasz közül, hogy melyik a pontos? Néha még magam sem tudok választani a két lehetőség közül és most ezek közül meg aztán végképp lehetetlen választanom.. S talán jobb is, hogy ennyiben hagyom ezt a dolgot.. Legfeljebb, ha voltak társai akkor majd jelentkeznek nálam, s lerendezem velük ezt a dolgot, de most nem akarok ezen töprengeni..
Veszek egy mély levegőt miközben Ben szavai járnak a fejemben, s folytonosan csak ugyanazokra gondolok. Megrázom a fejem és Benre figyelek, hisz a szavait hallgatom. Amikor int a kezével vagy jobban mondva jelez, hogy üljek le, akkor fogom magam és leülök vele szembe. Hátra döntöm a hátamat a háttáblának és egy pillanatra behunyom a szemeimet, s egy kis rövid időre is, de a gondolataimba merülök. Próbálok Benre koncentrálni, s szavai el is jutnak a tudatomig, de egyszerűen képtelen vagyok szóra nyitni a szám vagy arra, hogy kinyissam a szemem. Halk lélegzet vételeimre figyelek miközben úgy viselkedem, mint egy ember, de nagyon is nem vagyok emberi, hisz vámpír vagyok, s ezzel együtt egy szörnyeteg.. Hirtelen feleszmélek, s rögtön kinyitom a szemeimet miközben előre dőlök és a pohárért nyúlok, amiből a maradék italt megiszom egy húzásra aztán csak vissza helyezem lassan a poharat az asztalra. A mappákra téved a tekintettem, s szüntelenül azzal a gondolattal játszom, hogy vajon melyikkel kezdjük előbb. A gyűrűm is és a város is érdekel, de azt nem tagadhatom, hogy a gyűrűm mindig is jobban érdekelt.. Akármennyire is a gyűrűm foglalkoztat most nem érdekel, hisz a várossal fogunk kezdeni..
-Szerintem kezdjük a városról szóló mappával, amiben java részt benne van a város történetének színe java..-Mondom miközben a kezembe veszem a mappát és kinyitom majd középre helyezem.-Ez jobban foglalkoztat téged, ha jól gondolom, s ezért is kezdtem ezzel, mert valahogy mégis csak Mystic Fallsban vagyunk, nem de?-Kezeimet az asztalra teszem, s az írásomat bámulom..-Nagyjából a város lakókról szóló feljegyzések vannak benne, illetve a hozzájuk kapcsolódó egy-egy történet. S végezetül egy térkép is kapcsolódik ehhez az egészhez, amin pontosan látható Mystic Falls, s az, hogy mi merre és hol található..-Magamhoz húzom a mappát miközben Benre nézek.-Melyik része érdekel vagy honnan kezdjük? Hisz megannyi személyről van itt szó, s kéne egy pontos útmutatás, hogy merről kezdjük vagy hogy mi érdekel téged a leginkább..-Végül elhalkulok, s lassan lélegzem, hogy érezem, ahogy a levegő ki és beáramlik a szervezetembe, bár voltaképpen nincs rá szükségem.. Végig húzom a kezemet az elől lévő papír lapon majd végül visszatolom középre a mappát, s csak várom, hogy mit mond Ben..

Leülök én is vele szemben, és figyelem, ahogy issza a vért, és jobban lesz tőle. Emlékszem, mikor az első vámpírbarátom látogatott meg, hozott magával vért. Mondván, hogy nálam úgysem lesz. Igaza volt, és onnantól kezdve volt nálam mindig.
- Még jó, hogy vámpír vagy, és meghallottad, hogy jött! Szerintem én is megöltem volna, ott azonnal? Mégis hogy vette a bátorságot ahhoz, hogy a saját otthonodban megtámadjon téged? - kérdezem. Ezt nem neki kellett volna megválaszolnia, hanem annak a vámpírnak, aki megtámadta őt. Mivel halott, nem tudjuk megkérdezni tőle, így ezt a rejtélyt egy ideig homály fedi.
- Attól tartok, nem volt egyedül! Általában, ha náluk idősebb vámpírt támadnak meg, azt nem egyedül teszik. Szerintem ő úgy gondolta, hogy nem várja meg a többieket, és egyedül intézi a dolgot. Még szerencse, hogy ő halt meg, és nem te! Ne okold magad a haláláért, önvédelem volt! Arra gondoltam, hogy holnap megnézhetnék a házadat, hogy hogyan is juthatott be! Persze, ha elfogadod a segítségem! Több szem, többet lát! - válaszolom neki.
- Nincs mit! Általában sikerül mindig meglepnem az embereket, vagy vámpírokat! Legalább nem vagyok kiszámítható, és nemcsak a nők titokzatosak, hanem én is! - felelem neki és mosolygok. A feleségem szokta ezt mondani nekem, és míg élek, nem fogom elfelejteni azokat, amiket mondott, és méltón őrizni fogom az emléküket a szívemben.
Megint kortyolok az italból, hogy ne a régi emlékeken járjon az agyam. Daniel feláll, és az üres tasakot az asztalra teszi. Az iratokat nézi, és közben válaszol. Pohárral a kezemben állok fel, és veszem el az üres zacskót, és bedobom a kukába.
- Igen, szép mentés volt! Persze, kezdhetjük! - felelem neki és leülök a székembe. A kezemmel jelzem, hogy üljön le ő is, elvégre, úgy kényelmesebb. Felveszem a két mappát és felírattal Daniel felé fordítom.
- Melyikkel szeretnéd kezdeni? - kérdezem tőle.
- Ha nagyon elfáradnánk, jobbra a második ajtó a vendégszobáé! Itt maradhatsz éjszakára! - felelem neki és várom a válaszát.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Ha tasakos vért iszom, akkor kell egy jó pár perc mire eltűnik a seb, ha pedig emberit iszok, akkor rögtön meggyógyul, s olyan mintha sosem lett volna ott az a seb.. Ez a különbség a kettő között mondhatni, de ha jobban átgondolom, akkor az emberi vér frissebb, de a tasakos már nem annyira.. De viszont még mindig jobb a tasakos, mint ha állati vért innék.. A földön fekszem és a plafont bámulom közben pedig pár perc elteltével megérzem, hogy a sebem eltűnik rólam. A földön fekszem és a plafont bámulom miközben Ben szavait hallgatom majd végül lassan felülök és elkezdem őt figyelni..
-Hát.. Nem a házamnál támadott meg, hanem akkor amikor vissza fele jöttem az iratokkal..-Kezdek bele a mesélésbe.-Voltaképpen egyszer csak megjelent a semmiből és egy karót szúrt a gyomromba, de én nem foglalkoztam vele eleinte.. De amikor egy újabb karót kaptam a vállamba az eszem teljesen elment és felakasztottam a fára.. Vagyis az egyik faág pont a szívébe szúródót, ezért meghalt. Nem ismertem a vámpírt pedig próbáltam rájönni, hogy ki lehet és miért támadott rám, de fogalmam sincs, hogy mi oka lehetett rá, hisz semmit sem csináltam..-Mondom őszintén miközben őt figyelem és nézem, ahogy felém közelít két pohár whiskyvel meg egy tasak vérrel, amikor lerakja mellém a vért és az egyik pohár whiskyt, akkor én rögtön felveszem a tasakot közben pedig meglepetten nézek Benre, akinek a szavait hallgatom. Felbontom a tasakot aztán kortyolok a vérből egy keveset majd szóra nyitom a szám.-Köszönöm szépen a vért és a whiskyt, ez nagyon rendes tőled! Sőt őszintén szólva meg is leptél vele, hisz nem hittem volna, hogy vért is tartasz magadnál..-Mondom őszintén miközben elmosolyodok. Egy újabb áldozatot írtam fel a listámra, aki én általam halt meg.. Egy újabb halottal bővült azoknak a száma, akikkel végeztem.. Mily furcsa, hogy csak úgy simán megöltem minden hezitálás nélkül, pedig megtehettem volna, hogy kikérdezem, de nem tettem, s talán jobb is, hogy megöltem oly hamar.. Egy hirtelen mozdulattal lehúzom a vértasak tartalmát majd a földre teszem az üres tasakot. Lassan felállok majd a kezembe veszem az üres "zacskót" és az asztalra rakom. Majd kezembe veszem a poharam és kortyolok egy keveset a whiskyből.-Nem foglalkoztam azzal, hogy megölöm, csak cselekedtem hirtelen felindulásból.. Szerencse, hogy az iratok épségben maradtak és nem lett semmi bajuk! Én nem számítok, csak az a lényeg, hogy a papírok egyben vannak.-Mondom mosolyogva miközben a két mappára nézek.-Akkor kezdhetjük az átnézegetést?-Kérdezem miközben újból kortyolok az italból és közben kissé elgondolkozom azon, hogy vajon miért támadhatott rám az az ismeretlen személy. Talán merő véletlenségből tette vagy szánt szándéka volt? Nem tudok válaszolni erre, de viszont igazán jó lenne tudni, hisz így megkönnyítené a dolgom.. Veszek egy mély levegőt és Ben szemébe nézek miközben várom a válaszát..

Éppen a kiszemelt könyvben olvasom, milyen hasznos Daniel gyűrűje. Hirtelen besuhan az ablakon és én megkövülten nézek rá. A vállából egy karó áll ki, a ruhája pedig véres.
- Daniel mi történt veled? - kérdezem tőle, és lecsapom a könyvet az asztalra. Az ablakot becsukja, és és letesz az asztalra két mappát. A földre ül, és én megkerülöm az asztalt, és leülök mellé. A karót eközben kihúzza magából, és az asztalra teszi.
- Tehetek érted valamit? - kérdezem tőle, és közelebb megyek hozzá. Vámpír, ezért a sebe gyorsan gyógyul, ekkor látom meg, hogy a hasánál is véres a pólója.
- Valaki megtámadott, mikor otthon voltál? Remélem megölted! - felelem neki. Felállok és megnézem a karót. Semmi különleges nincs benne, a faragása is egyszerű, de látszik rajta, hogy nagyon sietősen faragták. Nincs rajta jel, vagy bármi más, amivel be lehetne azonosítani esetleg egy csoportot. A karót a kukába dobom, és megnyomok egy titkos gombot az íróasztalomnál. Nemrég találtam, és már a mögöttem lévő szekrény apró nyikorgással elfordul, és bejutok a rejtett szobába. Még nem teljesen pakoltam ki a fegyvereimet és a többi vadászással kapcsolatot dolgaimat. Találtam itt egy kis hűtőt, amit jó szokás szerint különböző szeszekkel, és vérrel töltöttem meg. Nem tudtam, hogy mikor találkozom egy ismerős vámpírral, és már Chichagóban is megvolt az a szokásom, hogy tartottam vért ha vérszívó jönne meglátogatni. Úgy gondoltam, Mystic Fallsban is folytatom eme szokásomat, és magamnak elkönyveltem, hogy nagyon jól tettem. Kivettem egy tasak vért, és egy üveg bontatlan whiskeyt. Kijöttem, és a titkos ajtót, egy pillanat alatt eltűntettem. Az üveget kinyitottam, és töltöttem két pohárba, majd a két pohárral és a vérrel a kezemben sétáltam vissza Danielhez.
- Tudod, Chichagóban sok vámpír barátom van, és mindig tartottam magamnál vért, ha meglátogattak! Tessék! Ezt pedig csak úgy, ráadásként! - felelem neki és leteszem mellé a poharat, és a vért. Tudtam, hogy ezzel meglepem, hiszen egy vadásznak nem szokása vért tartania magánál, de én magamat nem egy átlagos vadásznak tekintettem. Ha arról van szó, nem ismerek könyörületet, és írgalmat. Abban különbözöm a többi vadásztól, hogy én nem ölök ok nélkül. Ez a nagy különbség, és ezért van az, hogy épp egy vámpír ül velem szemben, aki nem az ellenségem, hanem az egyik barátom.

Benjamin McAdams & Daniel Preskott

Miután beléptem a házamba az első dolgom az, hogy körülnézek eléggé alaposan, hisz sosem tudhatom, hogy mikor lep meg valaki egy váratlan látogatással.. Olyan érzésem van, mintha valaki volna itt, de biztosra veszem, hogy ez téves megérzés. A dolgozó szobám felé veszem az irányt lassú mégis megfontolt léptekkel, mintha attól óvakodnék, hogy ne, hogy rám támadjanak. Az ajtóhoz érve beljebb lépek majd a könyvekhez és az iratokhoz lépek, ahol egy számkombinációs részhez beütök egy kódot aztán kinyílik a szekrény, amely hátánál az értékes és úgymond fontos dolgokat tárolom. Vadászási fegyverek, iratok, s térképek találhatóak itt minden városról ahol eddig jártam, sőt még egy-egy erdős részről is van tájékozódó térképem. Megkeressem a mappákat, amiben a város iratait tartóm majd magamhoz veszem, s egy másik mappát is megfogok, amiben viszont már a gyűrűmről szóló kutatásaim találhatóak. Bezárom a szekrényt majd kifelé veszem az irányt a házból, s gyors léptekkel hagyom el így az erdő felé sétálok lassú léptekkel. Nem siettem el a dolgot, hisz nincs annyira messze a lakása Bennek. Egyszer csak hangokra leszek figyelmes, s még pedig léptek hangjára, mintha valaki figyelne, de biztosan csak tévedek. Hisz ki figyelne engem? S mi céljuk lenne pont velem késő este? Megrázom a fejem, s tovább sétálok majd hirtelen egy suhanás szerű hang üti meg a fülemet..
-Bárki is szórakozik jobb lesz, ha abba hagyja!-Mondom magam elé miközben körbe nézek, de senkit sem látok.-Gyere elő, ha mersz..-Mondom határozottan és megállok. Hirtelen egy ismeretlen férfi suhan elém egy karóval a kezében, amit a gyomromba szúr eléggé mélyre. Egy fájdalmas hangot sem adok ki, hisz nem érzem, sőt kifejezetten nem is fáj. Még szerencse, hogy nem az irataimba szúrta bele. Kihúzom magamból a karót majd eldobom és indulnék tovább, de egy karót kapok a vállamba.-Na ebből elég lesz!-Ordítok miközben egy hirtelen mozdulattal a férfi előtt termek és a haját megfogva a fához ráncigálom majd felakasztom rá dísznek..-Szép dísz vagy mondtam már, haver?!-Beszélek a halotthoz voltaképpen, hisz a szívébe ment az egyik faág, s emiatt az életét vesztette, de nem érdekel, hisz ártott nekem. Ben háza elé suhanok és megkeresem a szememmel a nyitott ablakot majd egyszerűen bejutok az ablakon keresztül és gyorsan bezárom magam után. Az asztalra teszem a mappákat, amikben az iratok vannak, s a két mappára ez van írva; "Városról szóló iratok", míg a másik a "Gyűrűről szóló iratok" nevet kapta. Kihúzom a vállamból a karót majd leülök a földre és hanyatt dőlök. A plafont bámulom és tiszta véres vagyok mindeközben.-Haver.. Ez a dolog nagyon nem ment jól..-Mondom Bennek miközben még mindig a plafont nézem, s magam mellé rakom a karót. Veszek egy mély levegőt és a sebre rakom a kezem, aminek kell egy pár perc mire eltűnik, hisz legutoljára tasakos vért ittam, s nem emberit..