Nem akartam feleslegesen feltartani Caroline-t, illetve a terhemet megosztani vele. Neki így is elég sok problémája van, amivel mindennap meg kell küzdenie. Bármennyire is nem mutatja ki, én tudom, hogy bántja az apja halála. Ő is elvesztett olyasvalakit, aki fontos volt számára, igaz az apja nem volt ott, hogy végigkísérje Caroline gyerekkorát, de akkor is az apja. Egy vérből származnak, és ha az apja nem lett volna, akkor ő sem.
Jobban meg kéne becsülnöm Care-t. Ő mindig ott volt mellettem, történjék bármi is. Kiállt értem, védett engem. Amióta vámpír lett, mintha egy teljesen más személyiséggel gazdagodott volna. Régebben emlékszem mennyit veszekedtünk, hogy melyikünk a jobb. Ma már nem rivalizálódunk szerencsére. Sőt inkább egymásnak segítünk, hogy minél feljebb kerüljünk. Nagyon szerencsés embernek – vámpírnak – vélem magamat, amiért van nekem egy ilyen barátnőm. Nem sokaknak adódik meg ugyanez. És mindent meg fogok tenni annak az érdekében, hogy el ne veszítsem őt. Mert értékes, egy ilyen barátra az ember – ismét vámpír – talán egyszer egy életben lel.
- De még magam sem tudom, hogy mit akarok. – nyafogtam akár egy öt éves, és gyorsan összekaptam magamat. Mégis mit gondolok? Érett, felnőtt nő vagyok, ideje már úgy viselkednem?
- Mármint, Stefan az életem szerelme, bármit megtennék érte. De Damon.. én nem akartam ezt, de valahogyan mégis nem tudok ellenállni neki. Teljesen bekebelezett, és nem tudok uralkodni az érzés felett. – húztam el a számat, és a kesztyűmből kiálló szösszel kezdtem el játszadozni. Döntenem kell, méghozzá sürgősen! Stefan-t is fel kell keresnem, mert nem volt helytálló, ahogyan elbúcsúztunk a másiktól. Ráadásul, hogy kitörtem a nyakát.. Nem is akartam belegondolni, hisz ismét leperegtek előttem az emlékképek. Borzasztóan éreztem magamat, mikor abban a tudatban éltem, hogy én öltem meg a szerelmemet. Milyen szerencsés vagyok, hogy vámpír, s túlélte. De mi történik akkor, ha legközelebb nem egy vámpírral fogom tenni? Hanem egy emberrel? Mondjuk Jeremy-vel, és éppen nem hordja a gyűrűjét? Vagy ő is ugyanarra a sorsra fog jutni, mint Alaric? Kordában kell tartanom a felgyülemlett érzelmeimet, de egyszerűen olyan nehéz, hogy nem tudok nekik parancsolni. A bennem lakozó démon nem akar lenyugodni!
Abbahagytam a szösz szekálását, mikor kiejtette a száján, hogy Katherine Kol-lal van együtt. Akkor rá akart célozni, vagy mi van? Én már teljesen elvesztem, és nem értek egy árva kukkot sem!
- Most csak viccelsz ugye? Katherine biztosan kihasználja őt, neki nincsenek valódi érzelmei. Biztosan azért használja ki őt, hogy Klaus ne menjen utána. – mormogtam az orrom alatt, és a düh, amit Katherine iránt éreztem egyre jobban csak fokozódott bennem. Ki akartam kaparni a szemeit, magam akartam egy karót átdöfni, egyenesen a szívébe. Én akartam az lenni, aki látja, hogy az utolsó szikra is elhuny a szemeiből..
Nem bírtam végighallgatni, amit Caroline mondott, hisz már az elején elakadtam.
- Várjunk, hogy érted, hogy a titkos hódolód Klaus? – szaladt fel kérdőn a szemöldököm, és valami derengett.. Múltkor, amikor Klaus-szal összefutottam a kávézóba, mintha olyasmit emlegetett volna, hogy van valakije, vagy táplál valaki iránt komolyabb érzelmeket. Akkor az a valaki nem más, mint Caroline. Nem néztem ezt a kapcsolatot jó szemmel, hisz emberként Klaus szó szerint élő pokollá varázsolta az életemet, de azt be kell látnom, hogy múltkor, mintha kicserélték őt. Remélem, hogy nem akarja Care-t bántani, mert akkor tényleg velem gyűlik meg a baja.
- Ez bonyolult, alig lehet szavakba önteni. Először az imidzse fogott meg igazán. De miután rájöttem, hogy mennyire érzékeny ő is legbelül. Mármint egy falat épített maga köré, és taszítja maga körül az embereket. Pedig egy jó ember. Valami egészen szokatlant érzek iránta. A puszta jelenlétével elbűvöl, és amióta vámpírrá váltam úgy érzem ő ért meg igazán. – pirultam el, és reméltem, hogy ezt nem veszi sértésnek. – Mert, ha bajom volt egyből őt hívtam. És le tudott engem nyugtatni. Pusztán a jelenlétével, mintha egy gyógyszer lenne számomra. – ráztam meg a fejemet. Ez tényleg ennyire hülyén hangzott? Mindegy, már nem lehet visszavonni azt, amit egyszer már kiejtettem.
- És ha már az érzelmek kifejtésénél tartunk. Mit érzel te Klaus iránt? – görbültek az ajkaim egy apró mosolyra, és vállammal játékosan az ő vállának ütköztem.

Sorra halmozódtak a negatív történések. Egyszerűen már nem bírom ép ésszel. Valamivel le kell magamat foglalnom, el kell valamivel terelnem a figyelmemet. De mégis mivel? Nem tudok nyugodtan filmet nézni, anélkül, hogy ne gondolnék Stefan-ra, és arra, hogy mennyire megbántottam őt. Állandóan a kezembe szorongatom azt az átkozott mobiltelefont, és abban reménykedek, hogy bármelyik percben vagy felhív, vagy üzen nekem. De egyik sem következett be. Így hát ott feküdtem, összekuporodva a kanapén, és a mellkasomhoz szorongattam a telefonomat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kikerestem barátnőm számát, Caroline-ét, és gyorsan bepötyögtem egy üzenetet. „Szia, fél kettőkor találkozunk a jégkorcsolyapályánál? A szokásos helyünknél?” ~ ujjaim gyorsan jártam, és habozás nélkül megnyomtam a küldés gombot. Hamar kaptam is rá egy pozitív visszajelzésű választ. Ez tökéletes lesz. Imádtam régebben korcsolyázni. Nem rég nyitott meg ismét, és alig várom, hogy kipróbáljam a frissen csiszolt jeget. Legalább nem fogok gondolkozni a történteken. Tökéletes figyelemelterelés. Ráadásul Caroline-nal is tölthetek időt, úgy, mint régebben. Az elmúlt pár hónapban alig láttuk egymást, és remélem nem haragudott meg rám, amiért annyira elhanyagoltam őt. Bár, ha elfogadta akkor ez kizárt.
Gyorsan az órámra tekintettem, és majdnem lementem hídba. Húsz perc múlva találkozunk és még sehol sem tartok. Átvedlettem melegebb holmiba, és megfogtam a korcsolyámat. A kocsiba ültem, és meg sem álltam a jégkorcsolyapályáig. Jegyet nem kellett már vennem, mivel azt mondta a férfi, hogy már bent vár az illető. Majd legközelebb akkor én hívom meg Caroline-t, vagy az ebédet én állom.
Hamar megpillantottam szőke fürtjeivel, és oda sétáltam hozzá. Egy hamiskás mosolyt erőltettem az arcomra, és lepakoltam a dolgaimat.
- Köszi, hogy eljöttél. – öleltem magamhoz, de egyből megészlelte, hogy nincs minden rendbe velem. Ilyen egy igazi barát, aki elől nem titkolhatok semmit. Örülök, hogy megérzi rajtam, hogy mikor vagyok jól, s mikor nem. De nem azért hívtam fel őt, hogy kiöntsem neki minden egyes bánatomat. Eszem ágában sincs rázúdítani a gondjaimat, biztos neki is van elég.
- Nem akarlak ezzel terhelni. – sóhajtottam, de láttam rajta, hogy nem fog engedni. Így végül helyet foglaltam mellette, és kifújtam a levegőt.
- Stefan szerintem szakított velem, bár nem is voltunk együtt.. – haraptam el a mondatomat. Ezt így nem fogja érteni. Az elejétől kell neki felvázolnom a dolgokat. – Múltkor szakítottunk, mert kiderült, hogy megcsalt engem. Két nővel is, egy ismeretlennel, és.. – nagyot nyeltem -, Katherine-nel. Majdnem felfedte magát a nap sugarainak, de lebeszéltem róla. A bálon ő volt a kísérőm és jól is alakultak a dolgok. Eléggé forróvá vált köztünk a légkör, de Damon nevét ejtettem ki a számon. – hajtottam le szégyenemben a fejemet, és hagytam, hogy hosszú egyenes barna hajam az arcomba hulljon. Remélem, Stefan nem tervezi ezt az egészet elcsiripelni Damon-nek, mert a dolgok közöttünk csak még furábbá válnának.
- Katherine elkapott engem, és kicserélte a ruhánkat. A nevemben szakított Stefan-nal, és később mikor találkoztam vele – utaltam vissza Stefan-ra -, felhozta Katherine okait. A bizalom nincs meg nekünk, és az is probléma, hogy érzek valamit a bátya iránt. – mondtam végig. Azt inkább kihagytam, hogy időközben véletlenül kitekertem Stefan nyakát. Erről nem kell tudnia.
- Pedig én őt szeretem, vele akarom leélni az életemet, de ez tényleg nem mehet így tovább. – csóváltam meg a fejemet, és Caroline-ra emeltem sötétbarna tekintetemet tanácsért fohászkodva.