Amikor érzed, hogy jön.. Hogy itt van.. Menekülni értelmetlen, mert utolér, mindig.. Kiáltani felesleges ugyan, mégis fogsz. Émelyegsz, borzongsz és a földi világ poklát járod meg. Mikor egy hajszálnyi választ el attól, hogy kiirtsd a fél világot, hogy egyetlen harapással, vad tépéssel olts életet. Na az a nem mindegy. Bár érzed, hogy jön, nem tudsz tenni ellene. Érzed, hogy jön és megy is nemsoká, s nem marad. Csak jön és megy. De kínt okoz. Közeledik, és te felkészültél, tudod, várod.. Lelkiekben erőt gyűjtesz, hogy túltedd magad a szükséges rosszon... Napokkal előtte érzed, hogy ismétlődik. Újra, de elméddel tudod is. Nem ringatod magad felesleges képzetbe, hisz értelmét sem látod. Mégis feszült vagy, ideges és talán még egy kicsit - egy egészen kicsit - félsz is. Nem attól, hogy meghalhatsz - nyugi, csak a halál él örökké -, csupán a fájdalomtól, hogy minden porcikád darabjaira törik, majd összeforr, és egymás után mindez kétszer is végbemegy. A köztes idő kiesik, mert nem vagy önmagad. Nem vagy ember, csak egy szörnyeteg, egy gyilkológép, aki mindenki ellensége. És élvezed. Túlteng az adrenalin, felerősödik minden, amit eddig elnyomtál és magad is ösztönlénnyé válsz. Vadászol, és megbánás nélkül szaggatsz szét bárkit. Bárkit, akit szeretsz, gyűlölsz, vagy épp, aki a közeledbe jön. Gyors egymásutánban űzöd a vadakat, embereket, vámpírokat, mindegy kit. Az másodlagos.. Vagy sokkal inkább harmadlagos. Olyankor eluralkodik rajtad a vérszomj és még saját véred ellen is lázadsz. De cseppet sem bánod. A hajsza kedvedre van, ahogy az egész éjszaka is, akár egyedül, akár falkában töltöd. Bár utóbbi a veszélyesebb, hisz gondolj csak bele, ha egyszerre nem egy változás történik.. Nem egy időben kezdődik és nem is egyszerre végződik. A folyamat gyorsaságát nem te szabályozod, még csak kontrollálni sem tudod.. Hát gondolj már bele. Önszántadból hagynád, hogy egy rohadt átok miatt széttöredezzenek a csontjaid? Eszednél vagy? Nincs olyan mazochista ember a földön, aki akarná... Már az is kikészít bárkit, hogy hallja, miként reccsennek a legerősebb csontok...
Legalábbis így gondolom.. Nem emlékszem, átváltozásom után mikor és kit sebesítettem vagy öltem meg, de talán biztató, hogy sosem ébredtem még hulla mellett. Főleg nem félig szétmarcangolt hulla mellett. Elég nekem az émelygés, ami folytonos, ha még az a rémkép is társulna mellé, biztosan és nagyon gyorsan dobnám ki a taccsot. Bár sosem voltam gyenge gyomrú ember, de azért ezt.. mégsem.. Mindössze annyi marad meg a történtekből, hogy fáj.. Nagyon fáj, és ordítasz, hogy maradjon abba, de nem változik semmi, vagy ha igen, az sem a te javadra. Ez egy felsőbb hatalom, ami az életben nem fog hagyni téged érvényesülni, mert birtokol téged, ahogy te a farkasgént. De ez van.. Lehet hibáztatni érte anyucit, meg apucit, de célszerűbb egyszerre a kettőt, mert úgy egy idő után tutira egyedül maradsz. És most nézz rám, egy szavam nem volt egyikhez se, nem csak most, hanem egész életemben.. De azért egy "ne nyírj ki senkit, mert vérfarkassá változol" cetli, sms, vagy tudom is én mi, elkélt volna.. Erre tessék, itt van. Megint.. Jön.. És már ide is ért. Kezdem elveszíteni a tudatom tisztaságát, de tudom... Lesz még rosszabb is.