Nem bánnám, ha meghálálná a hálámat, de elég megértő vagyok ahhoz hogy ne erőltessek semmit. Még a cipelést se, pedig ó, milyen édes gesztus volt tőlem! Nagyon gonosz, amiért nem hagy bókolni. Se így-se úgy.
- Őket nem lehet eléggé ismerni - mosolygok rá elbűvölően. - Ez nem jó indok rá, hogy elválassz tőlük. Egyébként is az enyéim, mint ahogy te az én feleségem vagy. Rémlik?
Álomlik. Tudom ám, válaszolnia se kell.
Persze, mindettől függetlenül elbúcsúzok a lábaitól és felteszem a számomra le... na jó, második legfontosabb kérdést, mire úgy reagál, hogy a végén már én is felvont szemöldökkel, meglepve nézek rá. Ebbe mégis mi volt sértő a kis lelkének? Egyem meg.
- Figyelembe véve, milyen antiszoc vagy, az még újnak számít - vigyorodok el. Mi is körülbelül akkor estünk ide, viszont mivel MF kisváros, tudtommal mindenkivel leálltam már beszélgetni. Megszokták hogy itt vagyok, na meg hogy a szabadidőm nagy részét a Grillben töltöm és zavarom az öregeket az évfolyamtársaimmal. Ja igen, mert röhögni se lehet. Miért nem hoznak törvényt is ellene? Esetleg zavartassanak be a rendőrökkel, ha alkoholmámorok közepette az erdőben fetrengünk, vagy hasonló. Na, nem mintha nem lenne vicces, mikor érzed a szúrós tekinteteket, majd hátrafordulsz és visszavigyorognak rád.
- A sógornőd. Hé, ha lányunk születik, róla is elnevezhetnénk. Vagy nekem van sógornőm? - Avagy kérdezz rá úgy valamire, hogy igazából nem kérdezel rá. Valahogy a nevét is meg kéne tudnom előbb-utóbb. Nem akar előttem facebookozni?
Körülbelül hat háztömb és ott vagyunk, már csak azt várom hogy beközölje: melletted lakok. Helyzethez illően tipikus lenne.
- Lehet hogy vennünk kellett volna neked egy karúszót, mielőtt bemegyünk. Olyan kis cuki eccavúsat - rebegtetem meg a szempilláimat. Persze, ezt már én se bírom ki nevetés nélkül.
Viszonylag hamar odaérünk, így, kívülről viszont nem látok semmit. Mármint magán az épületen kívül, de az se nagy extra, tipikus kétszintes családi ház - nem fog meglepődni.
Egy pillanat alatt a lépcső tetején vagyok, gyorsan kinyitom az ajtót, mielőtt még felérne. A biztonság kedvéért muszáj látnom, mi van bent, mennyire vészes a helyzet. Az előszoba viszont határozottan rendben van, szóval udvariasan előreengedem a drágát, mielőtt besietnék.

SZABAD JÁTÉKTÉR

Féloldalasan elmosolyodok és mielőtt még kapálózni kezdene, nyomok egy gyors, apró puszit az arcára.
- Parancsoljon, kisasszony - a hálája.
Pontosabban egy része, de ha mást nem engedélyez, muszáj lesz beérnie ennyivel. A különös, hogy úgymond vissza is szolgáltatja a gesztust, sőt, mintha egyre közelebb lenne. Pedig most tényleg nem csináltam semmit. Egyhamar nem is fogok, hisz mégiscsak róla van szó: képes egyik pillanatról a másikra megsértődni, aztán akár fel... Szóval, hiába voltam türelmes. Nem-nem, ez elég szép alkalom ahhoz, hogy ne szalasszak el semmit.
Persze, alig telik el pár perc, már gondolkozás nélkül kockáztatok. Mert úgy gondolom, igen. Válasz helyett lassan közelebb hajolok hozzá, az ujjaim már az álla vonalát simítják, tekintetem az ajkaira vándorol. Egy pillanat választ el attól, hogy megcsókoljam, ez viszont épp elég ahhoz hogy megcsörrenjen a telefonom. Fantasztikus.
Hamar távolabb húzódok, mikor meglátom a képernyőt, azonnal fel is veszem. Nem tudom, mit gondol erről a törpe, de majd kiengesztelem érte. Még várnia sem kell. Meghívom, felkapom és már indulhatunk is haza.
- Szerintem ők nem így vélekednek erről - pillantok a lábaira. - Hagynod kéne, hogy vigyelek.
Persze azért leteszem, nehogy komolyabb döntésre szánja el magát a lejutásával kapcsolatban. Jobb ötletem is akad.
- Egyénként új kislány vagy, nem, drága?
El tudnám képzelni, hogy ha itt hagytam volna, most tanácstalanul bolyongana a városban. Még ha kiemelkedő is lenne a tájékozódási képessége, vagy emlékezne az útra - amit kétlek, figyelembe véve, hogy előresietett -, akkor sem száz százalék, hogy kijut egyáltalán a lakónegyedbe. Pláne gondtalanul. Végül is Mystic Falls nem a cuki lakóiról híres. Nem is kell messzire menni, elég egy meglepi telihold, és én magam vetődök rá. Valamiért nem tetszik a lehetőség.
- Már csak pár perc - mosolygok le rá. - Majd tegyél úgy, mint aki nem lepődik meg, ha úszik a ház. Christine azóta le is léphetett otthonról, így valószínűleg megy bent a katasztrófafilm. Lehet hogy jobb is. - Nem szeretem, mikor hiába pattogja körül a dolgokat. Úgy sem tud vele mit kezdeni, csak lefárasztja magát. Nők...

Pár másodperc erejéig komoly maradok, de nem bírom sokáig nevetés nélkül. Normális? Komolyan?
- Drágám, ha meglenne mind a négy kereked, jelenleg épp a könyvedet olvasgatva ülnél otthon, és maximum egy kérdés kapcsán merülne fel a társaságom: melyik barátnődnek meséled el először, hogy mekkora seggfejjel futottál össze.
Még akkor is, ha bejönnék neki. Végül is tény, hogy egy szemétláda vagyok, most is csak a jókedvemnek köszönheti az udvarias viselkedést. Na meg annak, hogy nem normális. Érdekel. Szeretném. Amit pedig szeretnék, azt akarom, amit pedig akarok, azt megszerzem magamnak. Előbb vagy utóbb, de ő is be fogja látni.
- Nézőpont kérdése. - A mozdulatát utánozva megrándítom a vállam, persze csak óvatosan, nehogy fejbe vágjam szerencsétlent, miközben közelebb hajolna. Határozott haladást jelent, így elképzelhető, hogy fellopózik egy elégedett vigyor az arcomra. Bár nagy a kísértés, nem áll szándékomban "visszaszolgáltatni" a puszit, az én stílusomban máshogy nézne ki a dolog. Inkább elkapom a tekintetét és gyengéden végigsimítok az arcán - szívem szerint el se engedném, hisz mivel régóta itt vagyunk, finoman szólva is r.hadt hideg. Tessék, ez is azért van, mert kéreti magát. Fél perc alatt úgy felmelegíteném, hogy ruha nélkül is könnyedén ellenne.
- Jobb bátor cukinak lenni, nekem elhiheted. Minden szempontból kiskapuk ezrei nyílnak meg előtted - vigyorodom el. Tényleg kezdem úgy érezni magam, mint egy jól érvelő cukros bácsi, vagy mint egy beszívott top shop műsor vezetője, aki épp... hormonitikus kedvében van. Jobbnál jobb lehetőségek. Ráadásul alighanem az első változat felel meg a valóságnak, tekintve, hogy pár perccel később már lázadozva pihen a kezeimben. Amúgy igen, tök logikus.
- Van? Hol? - pillantok le rá csodálkozva, majd fél kézzel megemelem az egyik combját és vizsgálgatni kezdem. - Ez lenne az? El se hiszem! Még csak tévében láttam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szép formás.
Közben azért elindulok, nem lenne hátrány, ha még ma odaérnénk.

A láncreakció menete: Cam jártatja a száját, drágaszág nevet, Cam pedig nevet rajta, hogy drágaszág nevet. Alapjában véve nem vagyok az a hangosan röhögő típus, hamarabb fulladok meg attól, hogy némára vagyok kapcsolva, illetve hamarabb vigyorgom szét szerencsétlen arcizmaimat. Fogalmam sincs, hogy mi változott most, de majd rájövök egyszer. Nem probléma ez, hogy definiálni kelljen és megoldást keresni. Na, a kincsvadászathoz egyébként is öreg vagyok már, majd ha tolókocsiban fogok ücsörögni, nekiállok. Mindenki azt mondja, hogy 40 év fölött fiatalodik az ember - had higgyem már el.
Az, hogy nem is ember vagyok, igazán részletkérdés. Főleg, mert ilyenkor valóban hajlamos vagyok elfelejteni, és ez elég vicces helyzeteket tud eredményezni.
- Még szép! A normális emberek unalmasak. - Bár erről a fajról még nem sok információt tudok, hiába élek a húgommal. Ó. Velem él. Mindig elfelejtem, hogy mégsem százas.
A cukiság is feldobódik, hozzáteszek még egy jelzőt és tadaa! A feleségemnek viszont nem esik le, hogy értem a komoly értelmezéseimet - vagy legalábbis úgy tesz. Vagy túl gyanakvó vagyok, amiért én is ugyanezt tenném, ha a helyében lennék. Túltárgyalt részlet, túl sok választás. Visszatérve a lényegre: próbálom úgy összeszedni magamban a választ, hogy egyértelmű legyen, de végig tudjam mondani anélkül, hogy tarkón csapna a pici kezével.
- Látod, itt a probléma. Kicsim, az ágy nem csak alvásra jó - pillantok vissza rá komolyan, mégis úgy, mintha egy gyereknek magyaráznám el a... tudjuk mit. Tartsuk a felelősségteljes, de őszinte szülő feelinget. - Vannak bátor lányok, akik a cirkuszban tornáznak, őket artistáknak hívják. Vannak, akik hangulatos helyeken tornáznak, és vannak akik tényleg bátrak, és az ágyban. Utóbbi a cuki lányokra jellemző.
Az extra bátor lányok helyeit pedig nem részletezzük, túl hosszú lenne a sor. Ha úgy adódik, inkább megmutatom neki, úgy gyorsabb és élvezetesebb. Mert de, igenis élvezné. Tudom.
Kár, hogy a fantáziámból pont egy megvadult mosógép rándít ki. Miért pont mosógép? Miért nem javíthatok mást? Hjaj. Pluszba a helyzetet is ki kell mentenem valahogy, a lakásunk meg eddig is kb. átjáróként működött, szóval egyértelmű a döntésem. Egyedül nem megyek el.
- Szabad akarat van, tudod - vonok vállat mosolyogva, majd felpattanok és mielőtt ellenkezhetne, ölbe kapom. - De mindenképp jönnöd kell.

Oké hogy poénkodunk, de az örökké szó nekem akkor se fekszik. Már fut is ki a szín az arcomból, most kéne valami váratlan fordulat, amin elpirulnék. Öhm, jó... Életemben talán egyszer pirultam el, mikor 6 évesen lehajolt az osztályfőnököm egy krétáért. Gyönyörű pillanat volt, gyermekkorom legemlékezetesebb másodperceit éltem. Manapság ha villantanak, odabaszok egy vigyort a területhez és the end. Persze, ez is attól függ, milyen helyzetben történik a szerencsés véletlen. Illetve mennyire véletlenül.
Minden esetre egy tényünk már van: nem csak gondolatban vigyorgok. Ez a feszültségoldás kellett ide, tessék.
- Mármint olyan erdősen? - vonom fel a szemöldököm. Olyan kis vicces vagyok, hogy nagyon.
Mégis elveszi a favicceimmel való kibontakozásom lehetőségét, mert hagy ne mondjam, mennyire elmegy a kedvem a kis sétánk miatt. Mégis benyögök valami kedveset, aztán maguktól jönnek a baromságok, ő meg magától jön közelebb hozzám. Hát, veheti úgy, hogy a haját már eltulajdonítottam. Mást nem merek simogatni, ha előbb pórázosat játszott, most tuti szájkosarat rögzítene a képem elé. Úgy pedig hogy a francba lopnék csókot? A jövőre is kell ám gondolni, én pedig tudom, hogy ma sikerülni fog. Ha már eddig eljutottunk, a továbbiakban igazán nem lehet nehéz dolgom. Lehet, hogy okos kis csaj, de az okos kis csajoknak is vannak különböző érzelmeik. Volt időm megtanulni a húgom mellett.
- Biztos vagy benne? - pillantok le rá félmosollyal az arcomon. Igazából tényleg ő a cukibb, de túl könnyű lenne, ha már is bevallanám. - Nem is tudom. Úgy hallottam, a cuki lányok általában bátrabbak.
Közönyösen rándítok egyet a vállamon és újból rávigyorgok. Két lehetőség van: cáfol és veszekedni kezd, vagy megsértődik és itt hagy. Nem mintha utóbbit engedném egyáltalán, mert hát mégis viccelődünk, ennél fogva nem olyan korlátozottak a lehetőségek. Nem durcizhat máshol.
Ironikus, hogy pont az én telefonom kezd el csörögni. Az arcom ugyan meg se rezzen, továbbra is őt nézem, az egyik kezem azonban máris a készülék után nyúl. Csak akkor pillantok le rá, mikor már kirángattam a kabátom zsebéből, akkor viszont bebizonyosodik a sejtésem. Habozás nélkül veszem fel.
- Minden oké? ... Upsz. - Egy pillanatra elemelem a fülem mellől és rápillantok Lucyre, majd elmosolyodok és tovább beszélek. - Negyed óra - ezzel le is teszem.
- Kinyírtam a mosógépet, szóval haza kéne mennem temetésre. Viszont nem szívesen hagylak itt, időm pedig nincs hazakísérni. Kizárásos alapon muszáj lesz velem jönnöd.

Ó, gondoskodna rólam? Ez már sokkal jobban tetszik, igazán nagylelkű. Már csak az a kérdés, lemondjak -e Hannibal fiamról. Nem tudom megérteni, hogy kérhet ilyet tőlem - közülük válasszak? Hjaj-jaj.
- Vagyis szükségünk lenne rád, és a jó szívedet tekintve örökké mellettünk maradnál - felelem nagyvonalúan, majd... nos, gondolatban is eljutok a mondat végéig. Egy pillanat alatt olyan sápadt lesz a fejem, mint egy hullának. Örökké. Ez ijesztő szó. Zavartan köhintek párat, majd rekedtes hangon hozzáteszem: - Persze egyértelmű volt, hogy téged választalak, édes.
Franc, most titokban kell beszereznem egy Hanni babát.
Viccet félretéve nagyon úgy tűnik, hogy bejön neki ez a sok baromság amit összehordok, nekem pedig bejön hogy bejön neki, na meg ő maga. Tehát mi itt a probléma? Nem tudom felfogni, miért ekkora bűn, hogy hozzá merek érni. Alig negyed órája lógunk együtt, mégis ez az ezredik kérdés, ami felmerül vele kapcsolatban. Bosszantó, szörnyen bosszantó. Főleg mert ettől egyre érdekesebbé válik, én, a türelem mintaképe pedig egy kedves kérdést is megeresztek. Illetlen, de a jóféle illetlen - nem is válaszol rá rendesen, ha mégis, várhatja hogy elhiggyem.
A közelsége viszont kárpótol, hogy ő is kérdez meg minden. Kíváncsi vagyok, ilyenkor mit gondol. Lehet hogy azt hiszi, megsértődtem. Öhm, szóval hogy tudja hogy megsértődtem. Hé, elkényeztetett kölyök vagyok, ezt mindenki tudja. Messziről is könnyen megállapítható, hogy túl jó nevelést kaptam, nem téma. Egyébként sem érzem jogosnak a pórázos haladást, még mindig. Ez olyan, mintha rohangálnék utána.
- Persze hogy nem - suttogom, miközben két simítás között lepillantok rá. - Néztél már tükörbe? ... Na, nem mintha bókolni akarnék, drága, de azért jól gondold végig.
Túl kedves vagyok, most már biztos.
Pusztán az egyensúly helyreállítása végett előhúzom a telefonomat, magunk elé emelem és kacsintokcsücsürítek egyet.
- Nálad már csak én vagyok cukibb - jegyzem meg a tükörképemre sandítva. Igen, most már sokkal jobb a hangulat.

Önző, mi? Pont az ő szájából kicsit különösen hangzik ez a szó, de nem kötekszünk, még visszaköt a drága. Eleresztek egy féloldalas mosolyt, majd közelebb hajolok hozzá és a tekintetét keresem.
- Vannak dolgok, amire önzőnek kell lenni - suttogom felvont szemöldökkel. Az ajkaira pillantok, majd vissza a szemeibe, a mosolyom pedig egyre szélesebb lesz. Ha abból indulok ki, hogy a legkisebb utalást is félreértené... valószínűleg kivágom ezzel a biztosítékot. Vagy mégsem, nem. Ha az ikrek felé kacsintgattam volna, akkor lenne nagyon dühös. Nem tudom eldönteni, hogy sajnáljam -e vagy sem: a mérges nők szexik, de ha más "irányból" közelítem meg, lehet hogy közelebbről is megfigyelhetem a morcos arcát. Nem mindegy.
- Legyen Hannibal. Ő menő volt.
Csak ne a hadvezéres Hannibalra gondoljon a könyvmoly fejével, mert akkor helyben kapok agyf.szt. Nem mintha ez egyébként nem valósulna meg.
Más az, ha gondolod valakiről hogy szűz, és más az, ha egyértelmű utalást tesz rá. Ez... ez nagyon szomorú. Pocséklás.
- Ó, drágám, persze hogy segítek. - Mondom ezt úgy, mintha épp részvétemet fejezném ki. - Ezért jó a házasság. - Ezt minden csajjal közlöm minimum egyszer, hogy ha eltelik pár tíz év elkezdődhessenek a válások és legyen kit vigasztalni. Ja, tényleg szuper dolog a házasság, de a válás még szuperebb.
De a karolás nem, ezt megjegyzem. Szóval hagyjam békén. Olyan okos a kis édes mint gondoltam, rájött, hogy könnyebb ha csak kullogtat maga után, mintha pórázra kötne. Ahhoz erőt is kéne kifejteni, tényleg. Miért nem léptem még le? Túl rendes vagyok én ezzel a lánnyal. Ha elhagyná valahol a csizmás kandúros "ölelj meg" szemeit, máshogy működnénk, így viszont egy kérdést is megkockáztatok. Értékelhetné hogy érdekel.
- Mindig képes vagy meglepni.
Nem habi, az viszont igen, amit ő mondott az imént. Vagy tényleg nagyon zavaros kis személyisége van. Utóbbi esetben szívesen helyes vágányra terelném, de hát ha nem szolgál információval, nem tudok mit csinálni. Se kit.
Szűzies gondolataimból - naná -, mégis kiránt, pislogok is párat, de a helyzet még mindig homályos. Nem is értem, miért.
Szép lassan átkarolom, ezúttal nem a derekánál, mert azért mégsem. A haját kezdem el simogatni, szóval elengedhetetlen mozdulat. Bizony, ez ilyen.
- Szörnyű. Arra keltem, hogy egy 170 centis lepke mászkál az ágyamon, bekaptam két bogyót mert azt hittem képzelődök, és mikor visszaaludtam, álmomban rám mászott Superman. Egyébként csak Pókember volt - legyintek a szabad kezemmel. Nem mintha látná így. - Neked, drága?

Most már biztos vagyok benne, mire megy ki a játék, de különös módon egyébként sem árulnám el a nevemet, hiába próbál rávenni. Helyette újfent elképedt, helytelenítő arccal meredek rá. Meredek? Khm, nem kell mindent félreérteni.
- Édes, a gyereknek egyedinek kell lennie! Mindenkinek egyedinek kell lennie! Ha nem lehet teljesen egyedi neve, legalább ne az apja egyedi nevét kapja, akkor nem lesz egyedi. Én se leszek! Ennek egyszerűen nem tehetsz ki.
Az a legszomorúbb az egészben, hogy régen beszéltem már ennyi hülyeséget egyszerre, egymás után. Most viszont ömlik belőlem a szó, asszem, kicsit felgyorsultam. Cikáznak a gondolataim. Kell ez a csaj, nem számít mennyi időbe telik, hogy megbízzon bennem. Kivárom. Nem kifejezetten szexi, de annál érdekesebb. Van benne valami újdonság, amit nem tudok hova tenni, bár ehhez is lenne egy-két tippem.
Egy biztos: nem hazudtolom meg a férfi mivoltom.
Mosolyt is kapok, bár nem tudom, leesett-e neki hogy épp őt választattam a haverom helyett. A jóindulat, ugye. Lassan túl kedves leszek a drágához, a végén még el is bízza magát.
- Ha aktuális lesz, hidd el, rá fogsz jönni - kacsintok rá továbbra is vigyorogva, ettől még úgysem sokall be. Nem akarom elbízni magam, de azt hiszem, felmértem a terepet az esetleges reagációival kapcsolatban.
Aztán rájövök, hogy hatalmasat tévedtem.
Egy egyszerű átkarolás volt, nem tudom felfogni, mi ezzel a gond. Nem lehet félreérteni a helyzetet, ebben nincs semmi. Csak egy gesztus, ugyanolyan, mint az eddigiek. Ha pedig nem tetszett neki, hát félrelökhette volna a kezemet és kész, nem tört volna ketté. De úgy néz ki, nagyon fent akarja tartani a nyugodt látszatot. Ennyire nem lehet ijesztő, ha elbizonytalanodik egy pillanatra, vagy tévednék? Persze, ez mind nagyon, nagyon gonosz támadás a részemről. De mire van a gondolkozás, ha nem arra, hogy a megjegyzéseimet és "észrevételeimet" fejben intézzem? Pláne így, hogy kicsit... igen, lehet hogy meg vagyok sértve. Mégiscsak utcákat sétál le előttem, szóra se méltatva. A látvány nem felejteti el velem a körülményeket.
De tök természetes, hogy mindezek ellenére még rákérdezek, mi baja. Tényleg túl jó fej vagyok. Ha visszacsalogatja a pesszimizmusomat, nagyon rossz világ lesz.
- Csak ne félj tőlem ennyire, drága.
Nem tartom számon, de valószínűleg az első igazán őszinte félmosolyt kapja meg tőlem. Remélem ezt nem veszi támadásnak, mert már komolyan nem tudom, hogy kéne felé közelednem. Igazán nem akarok tolakodó lenni, és most tényleg nem.

Pozitívabban? Lenne pár ötletem, úgy kezdésképp... de egyenlőre nem akarom elijeszteni, szóval egy perverz vigyornál nem engedek meg többet szerény személyemnek, csak rábólintok a megjegyzésére és kész. Fontos észrevétel: ilyen könnyen se zártunk még le témát, pedig mindössze öt-hat perce beszélhetünk. Ráadásul ez a rekord valószínűleg megdönthetetlen marad. Ezt már tényleg meg kell ünnepelnünk, de hát miért ne érne rá? Majd később felvetem neki, mondjuk visszafelé. Ha azt vesszük, hogy nem sokára sötétedik, kénytelen lesz hagyni, hogy hazakísérjem. Ennél fogva nem mindegy, mikor indulunk el? Egy pohárka, egy pohárkára rá fogom venni.
- Ha itt az ideje? Neki nem akarsz nevet adni? - mutatok döbbenten a hasára. Erre természetesen a "közönség" is egyből felkapja a fejét, többek közt a haverom. Eleinte csak pislog, majd meglátja az arckifejezésem és hangos nevetésben tör ki. Ezek után elégedetten figyelem, ahogy a csaja nagy megbotránkozás közepette, teljesen elhűlve kisiet. Egy apró kis poént dobtam be, a barátom röhögése még a visszafogott kategóriába tartozott. Oh My God. Tényleg gáz ez a nő.
Mégsem állok fel, nem használom ki az alkalmat. Újfent a drágára fordítom a figyelmemet, még egy féloldalas mosolyt is kap. Indokolatlanul - csak tőlem, csak most. Olyan kis zárkózott, búval b.szott feje van, hogy én késztetést érzek a felvidítására. Úgyhogy igen, vészes a helyzet. Na meg... kicsit emlékeztet a húgomra, ha más nem is, pár arckifejezése határozottan. Lehet hogy minden kamaszlány ugyan olyan? Brr.
- Sajnálhatod is, most ki kell engesztelned. - Továbbra is mosolyogva rápillantok, közel hajolok hozzá, és mostfigyelj: szép lassan hátradőlök. Bárki bármit mond, ezt nem tudtam megállni. Ilyen játszani a tűzzel, és bemelegíteni előtte. Most jön csak a java, pláne, hogy miután ismét megdob egy aranyos kis megjegyzéssel, hangosan is kifejezem az elcsalásával kapcsolatos terveimet. Rendben, igazából csak rákérdezek, de más esetben hogy csalhatnám el magammal? Ugyan! Finoman kell megközelíteni a dolgokat, különben egy lépést se tehetek előre. Van elég türelmem ahhoz, hogy ilyen apróságok felett lehunyjam a szemem, beszélgetni úgyis szeretek.
Ráadásul nagyon úgy tűnik, még a kislány sem olyan visszahúzódó. Nem nevezném flörtnek amit lecsap, de határozottan több, mint a semmi, így azt hiszem az én közeledésem se okozhat meglepetést. Hát igen, elhittem.
Felvont szemöldökkel figyelem ahogy távolodik tőlem, valahogy... nem tudom. Bonyolultak a nők, ha hazamegyek, biztos telesírom a párnámat. Ó nem, először a körmöcskémet kell befescsiznem pinkecskére.
Rándítok egyet a vállamon, előkapok egy marlborot, rágyújtok... és megfigyelem a kísérleti alanyomat, köhög -e a füsttől. Egyébként nem, aranyos vagyok, igyekszem nem a képébe fújni. Nem mintha olyan könnyen megtehetném.
- Kiben csalódtál? - kérdezek vissza semleges arccal, majd válaszként azért lehuppanok az egyik padra, üljön csak szépennyugodtan a seggén. - Nekem, mint a férjednek, tudnom kell róla. Milyen pszichológus lennék, ha még belőled se tudnám kiszedni az információkat?