» Folyosók Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
» Udvar Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
Word Count
how much did you write?
Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk. A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott. A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.
Tárgy: Re: Damon hálószobája Kedd Május 07, 2013 11:50 pm
Damon & Lexi
Sosem voltam az a fajta könnyű nőcske, aki egy férfi szavára már ugrott is az ágyba. Nem engedem magam kihasználni, átverni, mert tudom, hogy abból csakis én jönnék ki rosszul. De most mégis megtörtem. Persze nem csak egy szócskára, azt hiszem, ennek több előzménye volt. Már a tóparton folytatott társalgásunk idején is azt hiszem többet éreztem, mint kellett volna, de ez csak felerősödött ezek után. Lehet, hogy hülyeség, de úgy érzem, mintha csak ennyire kellettem volna. Mondjuk szerintem az mindenkinek világos, hogy Damon milyen. Volt szerencsém megtapasztalni, hogy eltaszítja magától azokat, akiket egy kicsit is megkedvel. Nem értem ezt a fajta logikát, szerintem soha nem is fogom, de rettentően rossz érzés lesz ezek után úgy a szemébe nézni, mint egy barát. A kapcsolatunk ennél sokkal többet érdemelne, jobban értékelném, ha legalább egyszer megpróbáltuk volna. Hiszen én is jól éreztem magam, és ő is. Ez egy jó párkapcsolat kezdete nem? Jó, lehet, hogy egy kicsit máshogy mennek a dolgok, de van, aki szeret rögtön a közepébe vágni. Mondjuk jó, ez nem az én stílusom, de egyszer mindent el kell kezdeni, nem? Félek, hogy ha most elmegy, akkor vége mindennek. Pedig ennek nem így kéne véget érnie. Nem szeretek drámázni, nagyon nem. Nagyon ritkán fordul elő, inkább a könnyebb módszerekhez folyamodok, mint például akkor, amikor azt mondtam Stefannak, hogy a szex segítségével elcsábíthatja Elenát. De mint rájöttem, ez nem megoldás. Ez nem old meg semmit. Élő példa a mostani eset. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, és mégis itt vagyunk, tele fájdalommal és feszültséggel. Semmi nem oldódott meg, semmi nem lett könnyebb, csak nehezítettünk a helyzetünkön. A mosolya újabb fájdalommal táplálja a lelkemet, mégis azt sugallja, hogy nekem is ezt kellene tennem. Továbblépni. Mert ahogy látom, neki elég gyorsan sikerült. Bár nem tudom, hogy most éppen a hamis mosolyát viseli. Damon mindig is remekül tudott hazudni, ügyesen el tudja rejteni a valós érzéseit. Nekem is ezt kellene most tennem, de ennek ellenére mégis minden kiolvasható a szemeimből. A reménytelenségtől kezdve a fájdalomig. Nem sokszor táplálok mélyebb érzéseket azok iránt, akikkel egy ágyba bújok, és nem csak alszok a nap vagy éjszaka folyamán, de most mégis van egy megmagyarázhatatlan érzésem, ami folyamatosan azt sugallja, hogy ne hagyd elmenni. De én mégis hagyom, talán a büszkeségem az, ami visszatart. Mert nem fogok egy olyan férfi után futni, könyörögni azért, hogy ne hagyjon itt, aki ellökött magától. Egyre világosabban látom azt, hogy mit érzek iránta, de mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy miért ő. Lehet engem gonosznak nevezni emiatt, de nem érdemel meg. Annyi olyan dolgot tett velem, ami miatt haragudhatnék rá... De mégsem teszem. Ez az, amit végképp nem értek. Köszönöm. Damon keze egy pillanatra megszorítja az enyémet, majd kezem a testem mellé hull, tartásom az elvesztés fájdalmát közvetíti. Erősen szemezek a földdel, képtelen vagyok Damonre nézni. Viszont amint felnézek, letörve nyugtázom, hogy nem is tudnék már ránézni. Mivel elment. Ennyi volt, vége van. A legfőbb dolgom most a felejtés lesz, erre fogok a leginkább koncentrálni, remélem. Gyorsan magamra rángattam a földön heverő nadrágot, majd fele akkora lassúsággal, mint Damon - azaz emberi tempóban - lépkedtem a kijárat felé. Reményeim szerint nem a közeljövőben fogunk találkozni Damonnel, mert képtelen lennék a szemébe nézni. Ezek után? Nem hiszem, hogy csak én vagyok így ezzel. Van egy olyan sejtésem, hogy ő is hasonlóképpen érez, azt nézve, hogy milyen hamar elrohant.
▪ words: 549 ▪ zene: --- ▪ note: Bocsi a késésért, és ez sem lett valami jó, de most már mindegy. :$$ Imádtam a játékot.♥ ♥ ♥ ♥ ▪
Szabad játéktér.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Damon hálószobája Szer. Május 01, 2013 2:39 pm
Lexi Branson
You want a love that consumes you.
You want passion and adventure.. and even a little danger
Nehezemre esett kapcsolatokat teremteni. Mindig is. Az öcsém volt az egyetlen, akire halandó életemben bármikor számíthattam, aki még akkor is mellettem volt, mikor egyazon nőt szerettünk. Várt rám, mikor visszatértem a háborúból, akkor is velem volt, mikor senki más, mikor még a tulajdon apám is szíve szerint kitagadott volna a családból. Akkoriban ez nem jelentett olyan sokat nekem, úgy hittem, mindig is szoros lesz köztünk a kötelék. Tévedtem volna? Stefannal már másképp viszonyulunk egymáshoz, a szerelem homályossá s ködössé tette elmém, minden tettem, minden gondolatom a mélybe taszította, befedte kis felhőivel. S bár Katherine iránti vágyódásom egy idő után feladtam, nem futottam tovább olyan járgány után, amiről tudom, hogy bár néha lelassít, soha, de soha nem fog megállni, hogy felvegyen. Tudtam, ostobaság volt olyan sok éven át harcolnom egy felszínes szerelemért, de akkor már túl sokat veszítettem, nem voltam önmagam. S hogy ki tehet erről? Okolhatnám az apám, amiért ellenünk fordult és végzett velünk, okolhatnám Stefant, amiért rám erőltette a vért, vagy Kath-et mindenért... Természetesen én vagyok a felelős a sorsomért. Tettem, amit tettem, már nem tudtam visszavonni, és ezzel tisztában is voltam. Gyűlöltem magam, talán még a mai napig is így van, mégsem vállaltam nyilvánosan az érzéseim. Nem ment volna a beismerés, nem akartam gyengének tűnni, épp elég volt szembenézni a saját démonjaimmal, nem kívántam mások undorát is a vállamra kapni, és mázsás súlyként cipelni tovább. Igen, hibáztam, nem egyszer, de ki az a mazochista elme őrült, aki ennyi szenvedés után beismeri a bűneit, hogy mások a jót lássák benne? Én nem ilyen vagyok, nem ez az ember vagyok. Ha a jót látják bennem... Megrázom a fejem, ujjaim a halántékomra szorítom, s mély levegőt szívok be összeszorított fogaim között. Nem játszom le ezt a mondatot még egyszer a fejemben, kemény, éles tüskeként fúródna az oldalamba, és nem tudnék megbirkózni még egy emlékkel, különösen nem épp egy Róla szólóval. Elena megmérgezi az elmém, épp annyira árt nekem, mint amennyire felszabadít. Épp úgy, mint Lexi. Vágyom a szeretetre, szinte éhezem rá, de képtelen vagyok gyengén élni. Nem megy. Azt hiszem, ezt nevezik patthelyzetnek. Reményt látok a szemeiben, íriszei sötéten csillannak meg és villannak felém épp abban a pillanatban. Kezét az enyémre csúsztatja, a másodpercek közben borzasztó lassan peregnek. Lefejti a kezem az arcáról és... megrémülök. Rengeteg gondolat szállja meg az elmém, és reked a fejemben; el fogom őt veszíteni. Őt is. Ahogy mindenki mást. Nehéz, minden olyan nehéz. Nem bírok nem szörnyűségekre gondolni. Egyedül. Egyedül kellene tovább élnem? Elmennem, és soha vissza nem térni? Képes lennék rá? Egy halk, segélykérő nyöszörgés szökik ki a számon, tehetetlennek és hülyének érzem magam. Képtelen vagyok a boldogságra, és ez hatalmas részt az önön hibám. Ha valaki közeledik felém, én eltolom. Újra és újra. Mint egy játék, ahol a gonosz mindig veszít, mert képtelen a jóságra. Nem enged el, szorítja a kezem, kapaszkodik belé, kényszeresen markolja az ujjaim. Mégis... mintha szomorúságot éreznék, ahogy rám pillant. Végtelen, szívbe markoló szomorúságot, amitől képes lennék megfulladni, ha elhagynám magam és engednék a fájdalomnak. Mégsem teszem, kitartok, nem hátrálok meg. Még nem. Szavai hallatán mégis megtörök, a levegő hűs áradatként szökne ki a számon, ha hagynám, testem megfeszülne, arcom eltorzulna a kíntól, de én csak állok ott, keserű, szomorúsággal megfertőzött, fénytelen szemeibe meredek. Mosolya láttán azonban megzavarodok. Nem gondolja komolyan, nem gondolhatja komolyan! S nem is gondolja, én pedig egyszerre könnyebbülök meg és omlok össze legbelül. Örülök a szavaknak, akkor is, ha tudom, hazug szavak. Ő nem ezt akarja, de én ezt figyelmen kívül hagyom, és nem veszem tudomásul. Minden a régi. Nagyon, nagyon nehezemre esik, de mosolyra görbítem ajkaim szélét, kifújom a levegőt, és kényszerítem az arcom, hogy minden vonásával azt jelezze; Igen, ezt akarom, kezdjünk tiszta lappal, folytassuk úgy, mintha ez meg sem történt volna. De ez nem igaz. Szomjazom Lexi figyelmére, érzéseire, és boldogságára. Épp ez utóbbi miatt kell elengednem. Hogy boldog legyen, és ne hátráltassa egy hozzám hasonló idióta. - Köszönöm! - megszorítom a kezét, és tudom, érzem, arckifejezésem szomorú, melankolikus lesz egy pillanatra, épp úgy, mint a hangulatom. Kezét elengedem, hátat fordítok neki, szemeimbe könny szökik. Eltelik egy újabb, lassúnak tűnő pillanat, és már odakint, a ház előtt ácsorgok. Félek, a lány meggondolja magát, ezért gyorsan lépek, és az erdő felé veszem az irányt. Szánalmasnak érzem magam, amiért ismételten meghátráltam, és ellöktem magamtól még valakit. Talán pont az egyik legfontosabb személyt.
words: 717. zene:without you.notes: részemről itt a záró, majd még folytatjuk
Visszaidézni azt a napot, amikor egy karóval végeztem a szívemben... Nem a legkellemesebb érzés. Főleg úgy, hogy ezt végig kellett néznie Stefannak és Elenának is. Máig nem értettem, hogy miért történt meg ez az egész, de ahogy Damon elmondta, hogy miért tette ezt, minden világos lett. Végig azt hittem, hogy nem tudja szembesíteni magát a tettjei súlyával, de ezek szerint néhányan ki tudják hozni belőle azt az embert, aki bűntudatot érez amiatt, amiket tett. Nem tagadom, volt pár dolog, amire tényleg nem lehet büszke, de mára szinte egy teljesen más személyiség, legalábbis én így érzékelem. Képes beszélni az érzéseiről, ez az első, amit észrevettem. Ez pedig szerintem könnyebbé teszi a körülötte élő lények életét, hiszen nem kell azon rágódni, hogy vajon mit is érez? Ezért pedig...büszke vagyok rá. Legalább tanult is tőlem valamit. Felém nyújtott kezére nézek, de fogalmam sincs, hogy mit akar most. Puha keze szinte csalogat, egy kellemes érzés késztet arra, hogy érintsem meg, vagy csúsztassam tenyerébe az enyémet, de mielőtt ezt megtenném, ő cselekszik. Lassú tempóban felém sétál, majd keze az arcomat simítja. Abban a pillanatban elszakad bennem valami, szinte minden érzelem kiül az arcomra, de legfőképp a remény. Reméltem, hogy van egy esélyem, de szavait hallgatva a csalódottság szinte lavinaként söpört végig rajtam, megrökönyödve bámulok fel szemeibe. Nem értem, hogy miért. Arcomon pihenő kezét lassan érintem meg, majd még lassabban fejtettem le onnan, de nem engedtem el. Szinte kapaszkodtam a kezeibe, nem akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Fájdalmas mosollyal az arcomon néztem kezünkre, majd újra fel, a szemeibe. Mosolyom messze nem a boldogságról árulkodott. Kínosan érzem magam a történtek után, nem tudnék többé úgy nézni, vagy gondolni Damonre, hogy ne ugrana be ez a kis kaland, ami kettőnk között történt. Így valószínűleg keveset fogom látni... Bár, nem is bánom. Időre van szükségem, hogy át tudjam gondolni ezt az egészet, hogy kezdjek magammal valamit ezek után is. -Oké, akkor... minden a régi.- ejtem ki a fájdalmasan hangzó szavakat, majd rettentően lassan engedtem el a kezét, majd inkább a mellkasomnál fontam össze. Számat harapdálva néztem el Damon mellett, egyenesen az ablakon bámultam ki. Nem volt ott semmi érdekes, de minden jobb volt annál, hogy rá nézzek. Az elmúlt egy-két óra olyan messzinek tűnt, mintha nem is ma lett volna... mintha évekkel, vagy hónapokkal ezelőtt lett volna. Valótlannak éreztem ezt az egészet és ez nem volt egy jó érzés.
▪ words: 388 ▪ zene: --- ▪ note: Bocsi a késésért, de elfogytak az agysejtjeim, és bocsi, hogy ilyen béna lett. : | <33 ▪
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Damon hálószobája Kedd Ápr. 16, 2013 12:05 am
Lexi Branson
You want a love that consumes you.
You want passion and adventure.. and even a little danger
Gyűlölöm ezt az egész helyzetet, gyűlölöm, amit mondtam, és azt is, ahogyan érzek. Mégis, egy beteges és morbid módon örülök, hogy szavakba öntöttem a gondolataim, és kitálaltam az érzéseimről Lexinek. Megkönnyebbülve még így sem érzem magam, de tőlem az őszinteség hatalmas dolog, és ez már egy kis támaszt nyújt, valóban komolyan gondolom a dolgot. Nem segítség ez sem, hiszen attól, mert tisztában vagyok a dolgokkal, még nem biztos, hogy örülök is nekik, sőt. Nem akarok így érezni senki iránt, egyáltalán érezni se kéne, talán akkor minden könnyebb és sokkal egyszerűbb lenne. Ez az egy gondolat kering a fejemben, nem tudok tőle szabadulni, de nem lenne gyávaság elfutni az érzések elől, és kikapcsolni? Úgy érem, igenis az lenne, ez az egyetlen, ami még visszatart attól, hogy itt hagyjam a lányt a házban, és messzire menjek innen. Látom rajta, hogy rossz pontra tapintottam rá, tudtam is, már azelőtt, hogy feltettem a kérdést, ez nem lesz kellemes, de meg kellett kérdeznem. Fel kellett idéznem az emlékeket arról a napról, hiszen csak így magyarázhattam el, miért tettem, amit tettem, miért öltem meg őt, és mit éreztem akkor, minek a hatására döntöttem végül úgy, a halála a terv részévé válik. Végül bólint, de látom az arcán, a szemeiben, hogy rosszul érintik az emlékek, és ettől egy furcsa érzés fog el... mardossa a bensőm. Talán a bűntudat, hiszen miattam kellett szenvednie a túlvilágon, én pedig képes voltam eddig húzni a dolgot, és mikor már végre megbékél azzal, hogy én vettem el az életét, és a sebei kezdenek begyógyulni, újra felszakítom őket. Talán ez egy önző tett mások szemében, de én úgy látom, pont az ellenkezője, hiszen újra megbánthatom a szavaimmal, és ezáltal magam ellen fordíthatom. Ha nem tettem volna ezt meg, nem vallottam volna színt, talán nem érezné magát rosszul, de képtelen voltam úgy ránézni, hogy közben elhallgatom előle az igazságot. Lehet, hogy ezért egy életre megutál, de ha végre le tudja zárni magában a múltat teljes egészében, már megérte őszintének lenni. Az ő érdekében tettem mindezt, még ha nem is fogja belátni jó ideig. Szinte várom, ahogy a tenyere csattan az arcomon, várom, hogy szavai hangosan szakítják félbe a beállt csöndet, de mikor meghallom a kérdését, felpillantok rá, és... a megdöbbentségen kívül nem látok mást. Csak bólintok, és kinyújtom felé egyik kezem, nem nagy köztünk a távolság, mégis úgy érzem, fényévekre van tőlem, mintha nem tudnám elérni akkor sem, ha közelebb lépnék hozzá. Lassan, borzasztó lassan felé sétálok, kezem még mindig félig kinyújtva, arcához emelem, és két ujjammal végigsimítok a lány arcán. A szavai... nagy hatást gyakorolnak rám, túl nagyot, és én nem akarok kockáztatni. Jobb nem játszani a tűzzel. - Lexi... Azt akarom, hogy minden a régi maradjon. Akarom ezt, mindennél jobban. De képtelen lennék ezek után úgy tekinteni rád, mint egy barátra. És pont ezek az érzések mondatják azt velem, hogy engedjelek el. - Így nem sérülhet meg egyikünk sem. Fejezem be gondolatban, és tudom, érzem, hogy gyáva dolog kihátrálni ebből a kapcsolatból, mielőtt még elkezdődött volna, de ezt nem csak a saját érdekemben teszem. És ettől válik fontosság nekem minden, ettől érzem úgy, hogy tényleg el kell mennem, ha nem akarom magammal rántani a sötétségbe Lexit.
Boldog voltam. Boldog voltam egészen addig, amíg el nem kezdtük Damonnel ezt a beszélgetést. Félek, hogy ez is csak egyszeri alkalom volt, amikor mindketten megkívántuk a másikat. De remélem nem, hiszen a ’szükségem van rád, Lexi!’ mondatával apró remény ébredt bennem, amit nem tudok kiirtani magamból, akármennyire próbálom. Nem ma volt az, amikor komolyabb kapcsolatom volt. Illetve… mielőtt meghaltam, volt az a pasi. De… nem ő volt az igazi, ezt végig tudtam. Sőt, már azt sem tudom, hogy van-e számomra igazi. Elég régóta élek, és ez idő alatt még egyszer sem éreztem igazi szerelmet, amikor teljes szívemből szeretem az illetőt és kötődöm hozzá. De most… egyre jobban kétségbe vagyok esve, hiszen ez a kis ’szikra’ Damonnel számomra egyre nagyobb és nagyobb, attól félek, hogy a végén felülkerekedik rajtam és… beleszeretek. Nem értem, hogy miért pont ő. Pont ő, aki kihasználja az embereket, ha olyan kedve van, aki szemrebbenés nélkül tud megbántani embereket, ha valaki elrontotta a kedvét, vagy bal lábbal kelt föl. Tűz és víz vagyunk, de mégis vele keveredtem össze, itt és most. Szerintem ez sosem fogom megérteni. Per pillanat fogalmam sincs, hogy mi lesz, ha próbálok gondolkodni ezen, a fejemben hirtelen minden sötét lesz, mert a jövőről fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mit fogunk ezután egymással kezdeni, de egy biztos: nem akarom, hogy ez csak egy futó kaland legyen mindkettőnk számára. Nem akarom, hogy idővel elfelejtsük ezt az együtt töltött időt, legalábbis énbiztos nem fogom elfelejteni… Damon kérdése rettentő sok emléket felkavar bennem, ami mai napig ott motoszkált a fejemben. Sosem értettem, hogy miért tette azt, amit. Annyit mondott, hogy ez is a terv része, de igazából nem annyira érdekelt a hülye terve sem, akkor csak Stefan miatt jöttem vissza Mystic Falls-ba, hogy megünnepeljük a 163. szülinapját, ami nem éppen egy átlagos kor, meg kell adni a módját. Bizonytalanul bólintok egyet, fogalmam sincs, hogy mire akar ezzel kilyukadni, nem szívesen beszélek erről, hiszen már ezt egyszer lezártuk. Hűűha. Úristen. Erre komolyan nem számítottam. Még sosem hallottam Damont ilyen őszintének, szemébe bámulva minden érzelem átjön, amit most érez. Én viszont… teljesen lefagytam. Nem tudom, hogy hogyan kéne erre reagálni. A szavak, amiket mondott a szívemig hatolnak, sosem gondoltam volna, hogy ilyen okkal ölt meg. Mindig azt hittem, hogy utál. Azt hittem, hogy az, hogy megölt csak egy újabb áldozat, akinek karót döfött a szívébe. De ez… Sokk közeli állapotban néztem világoskék szemeibe, szinte a szám is tátva marad. Erre tényleg nem számítottam és fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom most. Minimum egy percig néma csönd van, nem tudok egy árva szót sem kinyögni, próbálom összeszedni a gondolataimat, de azt sem tudom, hol áll a fejem. -Damon ez… ez igaz?- nyögöm ki nagy nehezen a szavakat. Persze tudom, hogy igaz az, amit mondott, mert nem szokott ilyen komoly szavakkal dobálózni, de ez az egész annyira megdöbbentő számomra. Még sosem mondott nekem ilyeneket, régebben a beszélgetésünk annyiból állt, hogy mindketten lesajnáltuk a másikat, majd én kioktattam, néha ő is engem és ennyi. Szóval pont tőle nem vártam, hogy ilyet mondjon nekem. -Ha még mindig szükséged van rám… Itt vagyok. Maradhat minden a régi, nekem bármit elmondhatsz.- mondtam még mindig kicsit kábán. Maradhat minden a régi? Ezt én sem gondolhattam komolyan, de látszik, hogy nyomja valami a szívét, elvégre sosem mondott nekem ilyeneket. Ezért inkább felajánlom azt, hogy ez a pár óra ne változtasson semmit, maradjon minden olyan, amilyen volt. De én nem ezt akarom. Ezt pedig szerintem a hangomból is hallotta, bizonytalanul mondtam azt, amit, mert az is vagyok. Ez az egész dolog teljesen bizonytalan, nem tudom, mit kéne cselekedni. Emlékszem, egyszer mit mondtam Stefannak… ’Szeretet. Ez az, ami számít.’ És igazam volt. De nem tudom eldönteni, hogy mit érzek Damon iránt éppen. Zavaros nekem ez az egész, lehetetlennek érzem azt, hogy ő és én. De ki tudja. Bármi megtörténhet, nem igaz?
▪ words: 625 ▪ zene: Impossible ▪ note: Én is imádlak téged. ▪
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
Sebezhetőnek érzem magam, és ez az őrületbe kerget, sok mindenkitől kaptam pofonokat életem során, a sors nem éppen a legjobb cimborám, ha pillanatnyi boldogság rohamozott meg, már azelőtt nyoma veszett, mielőtt úgy istenigazán beleélhettem volna magam. Nem siránkozni akarok ezzel, ezek csupán tények, nem én leszek az a fickó, aki elnyávogja a problémáit másoknak, sosem voltam az. Még gondolatban is nehéz felrónom a sok zűrzavart és fájdalmat, ami a saját hülyeségemmel okoztam magam, és másoknak. Ha lett volna egy kis eszem, elkerülöm Katherine-t, sosem változok vámpírrá, az öcsémmel jó maradt volna a viszonyom, talán teljes, boldog életet éltem volna emberként, és egyszerűen csak… meghaltam volna. De a helyzet az, hogy én nem akartam átlagos életet élni soha, irtóztam a gondolattól, hogy családom legyen, hogy megállapodjak, emiatt sok vitám volt apámmal, de ez csak a kezdet volt. Az egyetlen, felelősségteljes tettem talán az volt, hogy beálltam a seregbe, de ott sem töltöttem sok időt, s mikor újból hazakerültem, talán az egyetlen, aki igazán örült nekem, Stefan volt. Hogy Katherine valójában mit érzett akkoriban, azt sosem fogom megtudni. Arra már sikerült rájönnöm, hogy nem voltam közömbös számára soha, de szerelemből nem szeretett. Ez pedig tüskeként bökte át a szívem, és ez évtizedeken keresztül kínzott. Mára már sikerült megszabadulnom a tövistől, de a heg még mindig ott tátong, mintha hiányozna egy darab a büszkeségemből, amiért hittem a valódi szerelemben. Lexivel a helyzet egészen más, tudom, ő nem olyan, mint Katherine, de talán épp ez a baj. Elenát eltaszítottam magamtól, mert túl jónak találtam hozzám. Lexivel miért tennék kivételt? Önző módon vágyom rá, magaménak akarom tudni, de közben félek, hogy ezzel neki ártok. És meg tudnám tenni még egyszer? Ebben nem hiszek. Ledöbben már attól, amit az imént mondtam neki, és tudom, rossz embert bántok meg, ha ezt tovább folytatom. Mégis, inkább maradjon abban a hitben, hogy kihasználtam, gyűlöljön meg, mert ha most ellököm magamtól, még van esélye, egy boldog, jobb életre, míg mellettem ez nem így lenne. A helyzet csak az, hogy nem tudom kényszeríteni magam, hogy feleljek. ’Igen. Csak erre kellettél. Kihasználtalak, mert ez vagyok én!’ A szavak a torkomon akadnak, és szótlanul állok tovább, háttal neki. Gondolataimba merülve meredek ki az ablakon, Lexit figyelmen kívül hagyom, küzdök a kimondatlan szavaimmal. Meglepődök, mikor megérzem érintését a vállamon, és finoman maga felé fordít. Engedek neki, nem állok ellen, szembefordulok vele, és üres tekintettem nézek rá. Álarcom nem sokáig marad fenn, a látszólagos érzéketlenség szertefoszlik, és helyét fájdalom, és keserűség veszi át, mindez kiül az arcomra. Szemeim lehunyom, mindössze egy pillanatra, erőt gyűjtök, hogy következő gondolataim már ténylegesen szavakba öntsem. - Emlékszel arra a napra, mikor… megöltelek? - teszem fel a kérdést, egyenesen szemeimbe bámulok, mereven, és a fájdalomtól megfeszülnek izmaim, kezeim ökölbe szorulnak. Nem épp egy kellemes téma. - Nem mondtam igazat arról, hogy miért tettem. Nos… Nem a teljes igazság volt. Nem csak azért tettem, mert a terv része volt, nem csak azért, hogy én megússzam a gyilkosságokat. Azért tettem, Lexi, mert te olyan jó voltál mindig is. És ez a jóságod arra késztetett, hogy meglássam magamban a gonoszt. Minden rossz lépésem, minden rossz tettem magam előtt láttam, és ettől csaknem összeroppantam. Azt akartam, hogy tűnj el, nem akartalak többé látni, de tudtam, Stefan miatt maradnál. Mert neki szüksége van rád. De valójában, nekem lett volna. - nagy a kísértés, hogy lehajtsam a fejem, és elkerüljem a tekintetét, de kényszerítem magam, és továbbra is a szemeibe nézek. Arcizmaim nem rezdülnek, de tudom, hogy szemeimben ott van minden érzelem, ami bensőmben tombol, pusztító viharként.
Zavarban érzem magam, hiszen még sosem voltam szerelmes, sosem voltak komolyabb kapcsolataim. Olyan kapcsolataim, amiben igaz szerelemben éltem azzal, akit választottam. Igazából szerintem sosem tudtam, hogy mi az az igaz szerelem, mi több, még most sem tudom mi az. Sokszor papoltam Stefannak a szeretetről, ez igaz. De a szeretet és a szerelem között igen sok különbség van, szerintem ezzel mindenki tisztában van. Sokáig hittem azt, hogy tudom, hogy milyen szerelmesnek lenni, de sajnos csalódnom kellett magamban. Sosem tudtam. Nem vagyok azon szerencsések egyike, akik szerencsésen megtalálták életük párját, igazából már kezdem feladni a reményt, hogy én valaha is meg fogom találni. Igaz, az öröklét az egy elég hosszú idő, van esélyem még, időm mint a tenger. De ez szerintem nem úgy megy, hogy keresni kell. Ha egyszer belebotlok a 'nagy Ő'-be, akkor örökre megtartom, ez biztos. Felvont szemöldökkel, összezavarodottan nézek Damon felé, aki előttem áll és azt mondja, mondjam meg, ha nem így érzek. Hogy mi? De az előbb mondtam. Meglepettségem az arcomra is kiült, próbáltam megérteni azt, hogy miért nem hiszi el azt, amit mondok. Ha nem lenne igaz, akkor nem mondtam volna. Minek áltatnám azzal, ami nem igaz? Fáj az, hogy nem fontos ez a számára. Akkor ennyire kellettem? Bár tudom, hogy nem igaz, amit mondott, de ez mégis rosszul érintett, átverve éreztem magam. Sokszor megéltem már azt, hogy csak a testi örömök miatt bújtak velem ágyba és nem tagadom, párszor én sem akartam többet. De ezt pont Damon-től nem vártam. Tudom, hogy nem kéne ezt az egészet ennyire komolyan vennem, de közvetlenül azután, miután lefeküdtünk ezt hallani... rossz. Hátával találom magam szemben és pár pillanatig azzal szemezek, végül megszólalok, bár a hirtelen döbbenettől először egy hitetlen 'hmm?' hagyta el a számat. -Damon, az előbb őszintén mondtam azt, amit. Viszont neked tényleg nem jelent semmit? Ennyire kellettem?- felkelek az ágyról, villámgyorsan magamra kapom az inget, ami egészen eddig az ágyon pihent, majd fél kezemmel fordítom magam felé Damont a vállánál fogva. Döbbenten néztem rá, az arcom eltorzult a kétségbeesettségtől. Tuti ezt is el fogom szúrni. A folyamatos aggódásom miatt lesz megint a kapcsolatunk rossz, amiatt, hogy mindent ennyire komolyan veszek, holott tudom, hogy nem kéne. Aahj! Nagyot sóhajtok, de immár nem a gyönyörtől, hanem a kétségeimtől, amik nem hagynak nyugodni. Most mi lesz? Nobel-díjat annak, aki megmondja, mert én rohadtul nem tudom.
▪ words: 381 ▪ zene: Impossible ▪ note: Nem tudok mit mondani, remélem tetszik! (: <3 ▪
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Damon hálószobája Pént. Ápr. 05, 2013 12:30 am
Lexi Branson
You want a love that consumes you.
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
A szavak, azt hittem mindent tönkre fognak tenni, abban a pillanatban, ahogy kimondtam őket, szinte éreztem, ahogy az érzelmek súlya alatt összeroppanok, és megsemmisülve omlok a sötétség karjaiba, de nem így lett. Először Lexi is pont olyan ledöbbent és megrökönyödött volt, mint én, kétség nem fér hozzá, nem számított rá egyikünk sem, hogy ilyesféle vallomást teszek. Lehunyom a szemeim egy pillanatra már az ágyon ülve, és félve pillantok a padlóra, amint bevallom, hogy mindaz, amit mondtam, igaz volt, és nem csak egy múló érzelemhullám, egy fellángolás. Nem tudok ránézni, igazság szerint nem merek, félek, mit látnék az arcán. Nem könnyű ez nekem, nehezen vallottam be mindig is az érzéseim, én nem vagyok a szavak embere, és ha rosszul sülne el a dolog, őt nem tudom megigézni, felejtsen el mindent. Az irányába érzett kötődés, az iránta való érzelmeim legyengítenek, szabályosan gyengének érzem magam miattuk, de most már nincs visszaút, tudnom kell, ő hogyan érez, csak így juthatok túl pillanatnyi gyengeségemen, csak akkor fogadhatom el és zárhatom le magamban azt, amibe az ostobaságom és egy véletlenszerűen elhangzott mondat miatt kevertem magam. Nevetése teljességgel összezavar, megszégyenítve érzem magam, a válasza… nem erre számítottam. Persze, tudnom kellett volna, hogy még nem áll készen erre, hiszen én sem éreztem késznek magam, ha úgy is lett volna, se mondom ki az érzéseim, ez nem rám vall, ez annyira nem én vagyok! Ő is így érez. Azt mondta, ő is így érez. Akkor… miért nem tudom elhinni? Miért nem vagyok képes felfogni, hogy komolyan gondolja, amit mondott? Talán nem így van. Csak azért mondta ezt, hogy megnyugtasson, hogy ne zuhanjak meg és ne érezzem kellemetlenül magam. A fájdalom ütésszerűen éri a mellkasom, a levegő szinte kiszorul tüdőmből, halk, sziszegő hanggal távozik az elhasznált oxigén. Felkelek, az ágyon ülő vámpírlánnyal szemben állok meg, először kétségbeesetten meredek rá, aztán összeszűkített szemekkel meredek az íriszeibe. - Csak… mond meg nyugodtan, ha te nem így érzel, Lexi! Túlélem. Sok mindenen keresztül mentem már, nem halok ebbe bele! Különben sem olyan fontos ez nekem… Kinek kellenek érzelmek?! - teszem fel szarkasztikusan a kérdést, és hátat fordítok neki, a hajamba túrok, szemhéjaim összeszorítom. Meg akarok szűnni, nem létezni többé… Képtelen vagyok a vámpírnő felé fordulni, nem akarom mutatni, mennyire megvisel ez az egész, hogy mekkora idiótának érzem magam, és, hogy mennyire kikészít ez az egész szituáció. Nem tehetem ki magam még egyszer az érzelmeknek, nem csinálhatom meg, nem cseszhetek ki magammal újfent, soha semmi jóra nem vezetett eddig, ha megmutattam az embereknek a jót bennem. Katasztrófába fog torkollani ez is, ha csak nem fogom menekülőre magam, amíg tehetem.
Tárgy: Re: Damon hálószobája Kedd Ápr. 02, 2013 12:04 am
Damon & Lexi
+18
A döbbentségem ellenére nem tagadom, rettentően jól esett az, amit Damon mondott. Ezzel a mondatával szertefoszlott minden kétség, amit kettőnk iránt éreztem. Eleinte meg voltam bizonyosodva arról, hogy nem helyes, amiket gondolok róla és nem helyes az, amit csinálunk. De amint kimondta, hogy szüksége van rám, a remény bennem a kétszeresére nőtt. Reméltem, hogy ez nem csak egy futó kaland lesz, amit majd meg nem történt eseményként könyvelünk el magunkban, vagy egymás között. Nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak, de akármennyi kétség volt bennem, erre már szükségem volt. Mindenkinek megvan a saját szükséglete, nekem pedig ez hiányzott az életemből már évek óta. De most van remény egy komolyabb kapcsolatra egy olyan emberrel, aki kezd az ujjai köré csavarni engem. Tisztában vagyok azzal, hogy Damon komolyan gondolta azt, amit mondott, hisz ő nem szokott csak úgy ilyeneket mondani. Már nem ugyanolyan ez az egész így, hogy kimondta ezt. A levegőben ott van a feszültség, ami teljességgel érthető, nem sűrűn hallok ilyeneket Damon-től. van a feszültség, ami teljességgel érthető, nem sűrűn hallok ilyeneket Damon-től. Bár idő közben mégis tudok újra rá koncentrálni, ahogyan a keze a derekamon van, ezzel elérve azt, hogy kirázzon a hideg a keze melegétől. A gyorsuló tempó miatt egy újabb nyögést hallatok, majd a következő pillanatban elélvezek és szapora levegővétellel nézek Damonre, aki fordít a helyzetünkön és már ki is csusszan belőlem. A hirtelensége meglep, nem számítottam arra, hogy az élvezésünk percében vége mindennek. Hunyorogva nézek rá, miközben a takarót a fedetlen testemre rántom. Damon a szakadt bugyimmal a kezében áll és mosolyog, én viszont kétségbeesetten pislogok rá. Hogy fogok hazamenni? Miben? De mielőtt még totálisan beparáznék, egy inget és egy boxeralsót vélek felfedezni az ágy szélén, amik közül a boxert és a saját ruháim közül a melltartómat magamra veszem. Damon megkér, hogy figyeljek, mire csillogó szemekkel nézek rá, majd a kezére, ami az enyémen pihen. A fenébe is! Tudom, hogy hogyan gondolta, de képtelen vagyok megbirkózni a gondolattal. -Tudom, hogy komoly volt az, amit mondtál. És hidd el én is így érzek, csak olyan hirtelen jött ez az egész... Még én is alig fogtam fel.- nevetek fel kínosan, majd ujjammal a kézfejét kezdem simogatni. Fogalmam sincs mit tegyek, ez... túl hihetetlen a számomra. Mármint az, hogy pont Damon? Aki... megölt? És most pedig itt vagyunk és az érzéseinkről beszélünk.Nem tudom mi lesz, de annyi biztos, hogy nem akarom ezt annyiban hagyni, hiszen tudom, érzem, hogy Damon nem közömbös számomra.
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
Nem számítottam rá, hogy közel kerülök Lexihez, ráadásul ennyire, igazán közel, de ami jobban meglep, hogy ez mennyire megerősít, s legyengít egyben. Élvezem, amit együtt csinálunk, a szex fantasztikus vele, talán ilyen élményben még részem sem volt, többet, s még többet akarunk egymásból, azt kívánom, bár soha ne érne véget az aktus, és látom rajta, erről ő is így vélekedik. Ez csak még inkább arra késztet, hogy gyorsítsak a tempón, és úgy veszem észre, neki is erre van szüksége. Meg akarom adni neki, amire vágyik, mindennél jobban ki akarom elégíteni a szükségleteit, és itt nem csak az intimitásra gondolok. Ez megrémít, nem is kicsit, félek, általában csak attól, hogy én fogok sérülni, de most ő is a céltábla előtt van, és nem akarok a lelkébe gázolni. Még egyszer nem. Mikor megöltem... Nos, szükséges volt, ha maradni akartam Mystic Fallsban, semmi személyes nem volt benne, talán csak annyi, hogy nem volt kedvemre hallgatni a dumáját az érzelmekről, az emberségről, és arról, hogy mi a rossz, s mi a jó. Most már nem tudnám ezt megtenni vele, semmi kétség, elgyengültem. Ő gyengített el. A szavak, amit én idióta kiejtettem a számon, úgy söpörtek végig rajtam, mint egy tornádó, és csak riadtságot, és keserűséget hagytak maguk mögött. Nem... nem készültem fel rá, hogy bármilyen vallomást teszek neki, különösen nem ilyet. Még, hogy szükségem van rá! Az egyetlen bökkenő csak az, hogy tényleg így érzem. Mintha nélküle nem tudnék tovább létezni. Hülyének érzem magam, és várom a reakcióját, amire úgy fél percig várnom is kell, mégis, ez a harminc másodperc felér az örökkévalósággal, szinte félve pillantok fel a lányra. Ő is pont úgy ledermedt, mint én, de szerencsére ő sokkal hamarabb kapcsol, és cselekszik, mint én arra képes lennék. Kezeim után nyúl, finoman az ágyra szorítja őket, és mozogni kezd, ingerel, édes kínzással próbálja feledtetni velem, vagy talán mindkettőkkel az előbb történteket, és ezért borzasztóan hálás vagyok neki. Arra kér, lazuljak el, és meg is teszem, de a háttérben ott motoszkál az, amit mondtam, hiszen annak jelentése volt, nem üres szavak voltak, és csak reménykedek benne, hogy ezzel ő is tisztában van. - Lexi... - suttogom a nevét, de képtelen vagyok félbeszakítani a mozgásunkat, merthogy időközben felvettem én is a ritmust, a körkörös mozgást. Kezeim óvatosan kiszabadítom ujjai alól, és derekára csúsztatom, szorosabban tartom őt, szinte kapaszkodok belé, és megint csak gyorsabb tempót diktálok, érzem, hogy közeledik az a pont, ahol le kell állnunk, és bármennyire is kívánom őt, bármennyire is folytatni szeretném, meg kell beszélnünk a dolgokat, eszem minden tiltakozása ellenére is. Halk morgás szakad fel mellkasomból ahogy egy utolsó lökést küldök a lány felé, és élvezek, méghozzá egy elfojtott nyögés kíséretében. Ragyogó szemekkel pillantok fel, a levegőt még szaporán veszem, aztán könnyedén fordítok a helyzeten, kicsúszok a lábai közül, és ahelyett, hogy mellé feküdnék, állásba küzdöm magam, és természetfeletti gyorsaságomnak köszönhetően hamar vissza is térek, a ruháinkkal a kezemben. Elnézvén a szakadt alsóneműjét, és a többi gyűrött ruháját, elmosolyodom, és rögtön fel is kelek megint, hogy a szekrényemhez léphessek. Egy lazább inget kapok le az egyik vállfáról, és lehajolván a fiókból kiveszek egy boxert. Visszasétálok Lexihez, leteszem az ágyra a ruhadarabokat, és intek a fejemmel, hogy vegye fel nyugodtan. Közben én is felkapok egy alsóneműt, és rá a farmert. - Figyelj. - fordulok felé, és kezére teszem az enyémet. - Komolyan gondoltam, amit mondtam. - mondom rekedten, és lehajtom a fejem, nem bírok a szemeibe nézni, félek a reakciójától.
Soha nem gondoltam volna azt, hogy ilyen közel kerülök Damonhoz. De örülök, hogy megtörtént. Így visszagondolva nem is tudom, hogy bírtam ki egyedül ennyi évet. Most, hogy megtörtént, félek, hogy sosem fogok tudni leállni. De egyszer muszáj lesz. Lassan csókolok vissza, miközben a kezem az arcán simít végig. Csókunk végén elhajol tőlem, de nekem ennyi nem volt elég, a vállánál fogva rántottam magamhoz vissza és követelőzően nyomtam az ajkaim az övéire. Sóhajtozásaim közben félszemmel ráláttam Damonre, akinek az arcán egy vigyor pihent, miközben engem nézett. De nem tudtam erre figyelni most, hiszen éppen kényeztet, amit nagyon élvezek, szinte kicsattanok örömömben, amit nem is annyira rejtegetek, akármennyire kéne. Sosem gondoltam bele abba, hogy Damon és én, kivéve az utóbbi időben. Ez a kis 'kaland' pedig meglepett, hisz egyáltalán nem számítottam rá. Gyorsban fordítok a helyzetünkön, Damon lassúságával elérte azt, hogy még jobban felizgasson. Csípőjén elhelyezkedek, ő pedig nézésemből azonnal rájön, hogy mit akarok. Kicsit megemel, majd rögtön magamban is tudhatom újra, ami rettentően jó érzéssel tölt el, olyan, mintha megtaláltam volna a másik felemet. Egyre gyorsabban mozog bennem, ezzel erélyes nyögéseket kiváltva belőlem. Kis idő múlva újra felveszem a ritmust, egyszerre mozgunk én pedig még mindig elég hangosan élvezem ezt az egészet. Szükségem van rád, Lexi! Erre a mondatra nem csak Damon, hanem én is ledermedek. Ismerem Damon-r annyira, hogy tudjam, nem szokott ilyet mondani. Látszik rajta is, hogy erre nem számított, nekem viszont tennem kell valamit, mert nem hagyhatom, hogy ez elrontsa a szórakozásunkat. Két kezét megfogom, majd az ágyra teszem, de a sajátjaimat nem veszem el onnan. Közel hajolok hozzá, majd szinte a szájába suttogok. -Damon.- ejtem ki a számon a nevét, majd egy hosszú csókot nyomok ajkaira. -Csak lazulj el.- suttogom még mindig, majd a nyakára lehelek egy csókot. Csípőmmel apró köröket teszek meg, mindezt úgy, hogy még mindig bennem volt. Kezeimmel a nyakától az alhasáig simítok, ezzel ingerlem őt és próbálom elfeledtetni vele azt, amit mondott pár pillanattal ezelőtt. Igen, jelen esetben nekem is szükségem van rá, de nem vagyok kész kimondani, és ő sem volt. Ez egy pillanatnyi elgyengülés volt, biztosan azok miatt, amiket most átéltünk. Együtt.
▪ words: 346 ▪ zene: Feel so close ♥ ▪ note: Az eleje nem olyan lett, mint amilyet akartam, de remélem a vége tetszik. ▪
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Damon hálószobája Hétf. Ápr. 01, 2013 12:32 am
Lexi Branson
You want a love that consumes you.
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
Nem épp mostanában volt részem ilyen intenzív együttlétben, legszívesebben nem engedném el Lexit soha, kihúznám vér nélkül is, ha arról lenne szó. Magamnak sem vallom be készségesen, de valójában félek, elveszítem a lányt, pedig még csak nem is az enyém. Nem tudom hova tenni az érzést, ami most kínozza a bensőm, nem hasonlítható semmihez, és nem tudom feldolgozni egészen. Nem, nem engedhetek az érzéseimnek, ezúttal ellen kell állnom a tűznek, ha nem akarom megégetni magam. Bármilyen csodálatosak is a lángok, végeznének velem, ha feléjük nyújtanám a kezem. Nem lehetek gyenge. Légy erős, Damon! Mosolyogni látni őt... elindít bennem valamit, ami lavinaként söpör végig rajtam, és nem tudok ellenállni neki. Ajkait bámulom hosszasan, de képtelen vagyok megálljt parancsolni a vágynak, közel hajolok hozzá, számat az övére tapasztom, és nem szívesen, de egy kis idő után elszakadok tőle. Viszont a helyzetet kihasználom, s amint fordítok a pózon, rögtön folytatom a kényeztetését, s közben próbálok nem gondolni, csak nézem őt, és áhítottal bámulok rá, még szerencse, hogy nem igazán tud figyelni most rám. Nem csak a figyelmét terelem el, de gyönyört is okozok neki, s nem tehetek róla, de ez önelégült vigyort csal az arcomra. Mikor már egyre szaporábban sóhajtozik, és nyögések is elhagyják a száját, lejjebb csúszok, közben különböző testrészein simítok végig, s mikor már elértem a legnemesebb, legféltettebb pontját, nyelvem is bevetem, és nem foglalkozom semmivel, csak az Ő hangjára összpontosítok, de nem sokáig élvezhetem a nyögéseit, és sóhajait, a lassú kínzás 'megtette a hatását', hiszen ezúttal ő fordít a helyzetünkön, mire észbe kapok, már rajtam ül. A nézése árulkodó, nagyon is, tudom, mit szeretne, és nem csak azért teszem meg, amire vár, ogy teljesítsem a kívánságát, a saját szükségleteim is előtérbe kerülnek. Lejjebb csúszok, így pont jó helyre kerülök, kicsit megemelem a vámpírnőt a csípőjénél fogva, és már benne is vagyok, újfent. Csípőmet felfelé lököm, így mozgok benne, ingerlem, kényeztetem, és megadom mindkettőnknek azt, amit olyannyira akarunk. Először lassan mozgok ki és be, majd gyorsítok a tempón, s nemsokára ismételten együtt mozgunk, mint két összeszokott páros. Mintha mindig is éreztük volna a vágyat egymás iránt. - Szükségem van rád, Lexi! - nyögöm a szavakat, s olyannyira meglepődök a saját szavaimon, hogy megállok, ledermedve fekszem az ágyon, és levegőt sem merek venni. A jó büdös francba!
Damon teljességgel megőrjít engem, nem tudok betelni vele, azt kívánom bárcsak soha nem érne véget ez az egész. A morgásai, amit én váltok ki belőle, boldogsággal tölt el, mert tudom, hogy élvezi, közben pedig ez a hang annyira...szexi. De nem csak a hang, maga Damon is. Az arcát nézem, miközben sóhajtozok, majd szemem lassan (újra) a hasára téved, nem tudok betelni a látvánnyal. Vigyorát látva én is egy kielégült mosolyra húzom a számat. Csókunk vad és szenvedéllyel teli, amikor pedig szívja a számat és beleharap, egy kis nyögés hagyja el a számat, elképesztően élvezem azt, amit csinál velem. Amint fordítok a helyzeten és kérdőn nézek Damonre, elvigyorodik, majd kuncog egyet, amin én felnevetek, mert irtó aranyos, amikor ezt csinálja. Lejjebb mászok rajta, majd lent kényeztetem őt, számban lévő férfiasságát nyelvemmel ingerlem. A fejemet is mozgatom már egy picit, ezzel kiváltva Damonből a morgásféle hangokat. Nem sokáig tudok lent 'dolgozni', mert Damon hirtelen fordít a helyzetünkön, így én kerülök alulra. Megérzem a kezeit a mellemen, majd a hasamon, végül a legféltettebb ponton áll meg. Ujja újra bennem van, ezzel még közelebb juttatva ahhoz, hogy teljesen megőrüljek érte. Aprókat nyögök és sóhajtozok, könyökömmel támasztva magam. Egy kis idő múlva kihúzza belőlem az ujját, majd egyre lejjebb csúszik rajtam és a belső combomtól egészen a bokámig simít a kezével, ezzel engem egyre jobban felcsigázva. Vágyakozóan nézek a szemébe, mire megérzem a nyelvét ott. Hitetlen nyögés hagyja el a számat, lehetetlen, hogy ez a pasi mindenhez ért. Még sosem elégítettek ki engem ennyire, sosem volt részem ennyire jó szexben. És azt is tudja, hogy kell kínozni egy nőt, a lassúsága miatt egyre türelmetlenebb és türelmetlenebb lettem, ezért egy pillanat töredéke alatt Damon csípőjére ültem. Vágyakozva néztem rá, reméltem, hogy benne van még egy menetben. Nem akartam, hogy vége legyen, legszívesebben itt maradnék vele akár holnap reggelig is, hiszen sosem fáradunk el. Kezeimmel végigsimítok Damon arcán, nyakán, hasán, majd egyre lejjebb haladva apró csókokkal hintem be az előbb említett testrészeket.
▪ words: 321 ▪ zene: Feel so close ♥ ▪ note: Furi post és rövid, de csak neked! (;♥ ▪
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
Nem hittem volna, hogy Lexivel valaha is részt veszünk egy komolyabb vércserében, ráadásul egy ilyen intim helyzetben, de már tudom, mit hagytam ki... És hogy bánom-e? Már lényegtelen, megkaptam őt magát, és ennél többet jelen pillanatban még csak nem is kívánhatnék. Gyorsítom a mozgásom, ő is felveszi a ritmust, egyszerre mozgunk, és egyre közelebb és közelebb jutunk a beteljesüléshez. Keze még mindig a hátamon időzik el, és én közben egészen közel hajolok a nyakához, s mikor megérzem a vére ízét, egyre inkább azt érzem, hogy nem tudok betelni ezzel a nővel. Néhány korty után ismét átszakítom pengeéles fogaimmal a bőrét, s még néhány vércsepp kerül a nyelvem hegyére, telhetetlenül kortyolom a vérét, de hamarosan leállítom magam - bár nagyon nehezen vetemedek rá -, és mindeközben mozgásom nem lassul. Lexi felsóhajt, tudom, hogy élvezi, a hang is ezt bizonyítja. Aztán én is átélem, amit ő, csuklómat a szájához emeli, fogai belém mélyednek, egy halk morgás pedig kiszakad belőlem, egészen a torkom mélyéről hallatszik, és a vágy ahelyett, hogy csökkenne, csak fokozódik, telhetetlennek, mohónak érzem magam, és ez borzasztóan tetszik. Még egy lökés, és mindketten szinte pontosan abban a pillanatban megyünk el, fantasztikus érzés önt el, de még mindig nem érzem elégnek, tudom, ez a vámpírság egyik velejárója, ám mintha most még azon is túltenne minden. Lexivel... még ez is sokkal másabb, nem értem, miért, de nem érek rá ezzel foglalkozni, a levegőt sűrűn kapkodom, és mindeközben vigyorgok, mint egy függő, akitől már jó ideje megvonták az anyagot, s most végre újra droghoz jutott. A csókot viszonozza, méghozzá borzasztóan hevesen, nyelvünk összetalálkozik, bejárjuk egymás száját, és ismét nem elég, még közelebb akarom őt tudni magamhoz, pedig még mindig benne vagyok, nem szívesen húzódnék távolabb tőle, egyszerűen nem menne, csak mert nem akarom. Alsó ajkam fogaival találkozik össze, beleharap a számba, én is követem példáját, alsó ajkát először szívom, majd fogaimmal karistolom végig, végül beleharapok, és finoman eresztem el. Hajamba fúrja ujjait, és végigsimít arcomon, aztán rettentő hirtelen, természetfeletti gyorsasággal kerülök alulra, és enyhén oldalra billentett fejjel, várakozóan meredek Lexire, nem tudom, mit tervez, de nyilvánvalóan élvezni fogom, efelől semmi kétségem. Mellkasomat járják be az ujjai, és kérdőn néz rám, mire csak szélesen vigyorgok, és egy halk, mély, kuncogás szerű hang is kicsúszik a számon, de nem igazán tudom, ebből a nő mennyit látott, vagy mennyit vett észre, lejjebb csúszik rajtam, bőre az enyémet érinti, mintha szikrák pattognának körülöttünk, meg mernék esküdni, hogy izzik az elektromos levegő a szobában. Kezébe veszi a férfiasságom, és én meglepődve, s egyben várakozva sóhajtok fel. A szájába veszi, ami imént még csak a kezében volt, és megérzem rajta a nyelvét, amitől a sóhajaim megsokszorozódnak, hevesebbé válnak, s mikor már egész szája körülveszi a hímvesszőm és még mozgatja is a fejét hozzá, egy morgás szakad fel a mellkasomból, és hátravetett fejjel élvezem Lexi kényeztetését. Néhány percig még hagyom, hogy folytassa, de aztán elveszítem a fejem, és fordítok a helyzeten, ezúttal a hirtelen gyorsaság neki fog kedvezni. Végigsimítok a mellein, a hasán, egészen a legintimebb testrészéig csúszik a kezem, s ott sem állok meg, ujjam ismét belé csúsztatom, ki-be mozgatom, és vigyorgok, mert tudom, hogy élvezi. Kezem elhúzom onnan, ezúttal én cúszok lejjebb, combjai közé hajolok, végigsimítok a lába belsején, egészen a bokájáig, aztán feljebb húzom a lábait, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni, és a combjai találkozásához hajolok, leheletem a bőrét érinti, aztán nyelvem megtalálja a legjobb helyet, és óvatosan, kínzó lassúsággal ingerlem odalent. Közben eltervezem, hogy ennek a napnak nem épp most lesz vége, és ha ő is így akarja, éjszakáig elhúzódhat. Jól fogjuk érezni magunkat, ez ami biztos.
Imádom a vámpírlétben azt, hogy ilyen esetekben nem kell védekezni, nem kell aggódnom amiatt, hogy terhes leszek, vagy valami. Isten ments, hogy gyerekem legyen, vámpírként nem hiszem, hogy én lennék a legtökéletesebb anya a világon, de mivel ez lehetetlen számomra, csak élvezem azokat a dolgokat, amit a vámpírrá válás során kaptam. Próbálom halkabban csinálni a dolgokat, de Damon az államnál fogva visszafordítja a fejem, ezzel jelezve, hogy nem kell halkan csinálnunk. Kislányos mosoly ül ki az arcomra, azonban megérzem, hogy Damon egyre gyorsabban mozog bennem, ennek köszönhetően és is sűrűbben sóhajtozok, nyögdécselek. A rajtam fekvő vámpír morgása még jobban felizgat, nagyot sóhajtok és a kezeim újra a hátá simogatják. Nem akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek, borzasztóan élvezem azt, amit Damon csinál velem, de érzem, hogy nekem is és Damonnek is egyre közelebb van az a bizonyos pillanat. Megérzem az ajkait a nyakamon, erre megint kirázza az egész testemet a hideg, majd kicsit felszisszenek, amikor szemfogaival átszakítja a bőrömet és iszik pár kortyot a véremből. Egy kicsivel arrébb újra belém harap, én pedig egy élvezetes sóhaj közepette a számhoz emelem a csuklóját és hasonlóan hozzá, belé mélyesztem a fogaimat és az édes ízű vérét kezdem szívni, ami jobban esik per pillanat, mint egy pohár pia. Gyöngéden nyalom le az utolsó csepp kifolyt vért is a csuklójáról. Szinte ugyanabban a pillanatban élvezek el, mint Damon, agyamat elönti az a bizonyos rózsaszín felhő, miközben Damon még egy utolsót szív a véremből. Feje a nyakam mellett pihen, én pedig lihegve terülök szét alatta, bár ő még mindig bennem van, amit egyáltalán nem bánok, közel akarom tudni őt magamhoz és ez egy tökéletes megoldás erre. Hevesen viszonzom a csókját, szinte falom az ajkait, és óriási boldogság járja át a testem minden porcikáját, mikor megérzem a nyelvét a számban. Alsó ajkába kissé beleharapok, majd egyik kezemmel a haját markolászom, a másikkal pedig az arcát simítom végig. Zavar, hogy én alig csináltam valamit, csak Damon kényeztetett engem, ezért késztetést éreztem arra, hogy én is szórakoztassam valamivel. Egy gyors mozdulattal fordítok újra a helyzetünkön és Damon mellkasát megsimítom. Kacéran, de mégis kérdőn nézek rá, hogy ő is akarja-e, de válaszával nem foglalkozva csusszanok rajta lejjebb, majd férfiasságát a kezembe véve nézek a szemébe. Elszakadok a szemeitől, majd számba veszem a hímvesszőjét és először csak a nyelvemmel kényeztetem, majd számat is mozgatni kezdem, remélve, hogy élvezi ezt az egészet.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
Nem csak én vigyorgok, míg különböző lépéseken jutunk át, Lexi arcán is ott virít egy fogkrémreklámba illő vigyor, és ez borzasztó nagy önelégültséggel áraszt el, ami keveredik a vággyal. A jóleső bizsergés nem múlik el, inkább csak egyre erőteljesebb lesz, nem mintha bánnám, rég nem éreztem már ilyet. A hideg végigfut a vámpírnőn, érzem kezeim alatt, ahogy érintésem nyomán egész teste megremeg, és ez csak fokozza az örömöt, amit kivált belőlem a szituáció. A vágytól mintha a fejem szét akarna robbanni, ezért is cselekszem gyorsan, de Lexi sem habozik, hamarosan lekerül az alsónadrág rólam, és teljes meztelenséggel terülhetek szét a lányon, így beteljesedhet, amire néhány perccel ezelőtt vágytam, és semmi, még a ruhák sem akadályozhatják, hogy megtegyük, amit mindketten olyan nagyon szeretnénk már. Amikor az ő az alsója szakad el ujjaim alatt, felnevet, ez engem is kaján vigyorgásra késztet, de a jókedv nem tántorít el a célomtól. Megtámasztja magát, míg én odalent ügyködök, feltörő sóhajai még inkább felkorbácsolják a vágyaim. Férfiasságom könnyedén csusszan belé, ő pedig egy hangos nyögéssel felel rá, ami majdhogynem visításba megy át, és ez borzasztó jóleső érzéssel önt el. Miattam érzi így magát, én okozok boldogságot és gyönyört neki. Megrázom a fejem alig láthatóan, és csak a szexre koncentrálok, és nem kell erőlködnöm, ez a nő elveszi az eszem! Körmeivel végigszántja a hátam, érintése nyomán szinte lángra lobban az egész testem, nehezen bírok magammal, így megkönnyíti a helyzetet az, hogy valójában nem kell uralkodnom a feltörő vágyhullámon, és átadhatom magam az érzéseknek. Ritmusos mozgást diktálok, Lexi velem együtt mozog, fejét enyhén megemeli és ajkait a nyakamra tapasztja, s ettől hirtelen támad egy ötletem. Mikor lábait összekulcsolja körülöttem, kicsit kiesek a ritmusból, elfojtok egy nyögést, és csaknem elfelejtem, amit néhány másodperccel ezelőtt ötleteltem ki. Fejét oldalra billenti, mikor már egyre hangosabb, de én egy várakozó mosollyal megragadom óvatosan az állát, és felém fordítom, nem szeretném, ha csillapítani akarná magát - minek tennénk, egyedül vagyunk a házban... Kezei egyre lejjebb és lejjebb csúsznak a hátamon, a hátsómon állapodnak meg ujjai, belemarkol, és ettől egy halk morgásszerű hang csúszik ki a számon, és megint ott tartanak a gondolataim, ahol korábban. Egyre gyorsabb mozgásba lendülök, már érzem, hogy közeleg a "vég", de ugyanakkor azt is tudom, hogy sokáig tudnám csinálni ezt vele, és még akkor sem lenne elég belőle. Közelebb hajolok a nyakához, megcsókolom egyszer, kétszer, és harmadjára szemfogaim előbújnak, és könnyedén mélyednek a bőrébe, vére kiserken, és édes ízt hagyva maga után, a nyelvemre csorog. Nagyot nyelek, megízlelve őt, egy borzongás fut végig gerincem mentén, és még egyet kortyolok Lexi véréből, mintha ez éltetne, és enélkül nem lennék teljes. Megint harapok, néhány centivel arrébb, fognyomaim látszanak a nyakán, és ez egy újabb vágyhullámot indít el bennem, ha lehet, még közelebb vonom őt magamhoz a hajába fúrt ujjaimmal, és a mozgásom ennél gyorsabb talán már nem is lehetne. Szívom a nyakából a vért, s eközben egy csíkban a skarlát színű nedű a lepedőre folyik a lány nyakán keresztül, a látványa elkápráztató, szinte bukfencet vet a gyomrom a gyönyörtől, és akkor végre élvezek, szemeim lehunyom, így adom át magam az érzések sokaságának. Még egy szívás a véréből, és fejem csaknem erőtlenül hull a lány nyaka mellé az ágyra, pihegek rajta, bár még mindig nem húzódtam ki belőle. Azt hiszem, nehéz lenne elszakadnom most tőle, szinte beteges kínt éreznék, ha egy milliméter távolság is elválasztana a testétől. Fejemet enyhén megemelem, követelőző csókot nyomok ajkaira, nyelvem áttolom a szájába, ahogy ő tette nemrégiben, és most tudatosul csak bennem, milyen távolinak tűnik az az idő, mikor egymás mellett ültünk a fűben, a tóparton, és csak beszélgettünk.
Vigyorogva tűröm, ahogyan lekerül rólam a nadrágom, sőt még élvezem is. Kiráz a hideg, ahogy megérzem Damon kezét a csípőmön, elképesztően jó érzéssel tölt el az, hogy itt lehetek vele, ilyen helyzetben. Sosem gondoltam volna, hogy pont vele fogok hemperegni az ágyban, de végül is... egyszer mindent ki kell próbálni. Kezeim a hátán fel-le járkálnak, miközben ő a melltartómat szedi le rólam. Egy pillanat múlva már a segítségével az adrenalintól remegő kezeimet húzom ki a pánt közül. Engem szinte már semmi nem fed, de nem érzem zavarban magam. Damon kezét megérzem a melleimen, amitől egy kis sóhaj tör ki belőlem. Még közelebb hajolok hozzá, nem akarom, hogy egy centinél nagyobb tér legyen közöttünk. Ujjaimat az alsójába akasztom, majd egy gyors mozdulattal az is lekerül róla. Kezemet végigsimítom a férfiasságán, majd Damon fordít a helyzeten és így én kerülök újra alulra. Újra felnevetek, mert megint egy anyag szakadását hallom, ami most történetesen az alsóneműm volt. Izgatottan, kislányos rajongással vigyorgok, amikor Damon keze egyre lejjebb csúszik és megáll az egyik legintimebb testrészemen. Egy erélyes sóhaj szakad ki belőlem, amikor megérzem az ujját magamban. Könyökömmel megtámasztom magam, amíg Damon lent ügyeskedik az ujjával. Fejemet hátra hajtom, így élvezem tovább a gyönyört, amit nyújt nekem. Látszólag Damon megunta az előjátékot, de már én is egyre jobban vágytam arra, hogy belém hatoljon. Amikor ez megtörtént, szinte felvisítottam, de próbáltam visszafogni magam. Belekapaszkodok a hátába és közelebb vonom magamhoz, minél közelebb akarom tudni őt. Hátát egyszerre karmolászom és simogatom, miközben nagyokat sóhajtozok. Felveszem a ritmust, együtt mozgok vele, miközben kicsit felemelem a fejem és a nyakába csókolok. Visszaejtem a fejem a párnára, egyik kezemmel a lepedőt markolászom, másikkal pedig Damon hajába túrok. Lábaimmal az övéit simogatom, és hamarosan újra összekulcsolom azokat körülötte. Egyre nagyobbakat sóhajtok, lassan már nyögdécselek. Fejemet kicsit oldalra fordítom, így próbálom lecsillapítani magam, hogy ne legyek ilyen hangos. Bár ez Damonnel nehéz... Kezeim újra Damon hátán 'pihennek', de egyre lejjebb csúsztatom azokat, majd végül megállnak Damon fenekénél, amibe merészen belemarkolok. Tenyereimet nem viszem el onnan, hiszen jó helyen van az ott, inkább újra az egész Damonre koncentrálok, nem csak a hátsójára.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
+18
Ki gondolta volna, hogy én és Lexi? Ám most ez nem tud érdekelni, nem számít, mi lesz utána, a lényeg, hogy most magaménak tudhassam, benne tudhassam magam, és ő is ugyanúgy akarjon engem, ahogy én őt ebben a pillanatban. Könnyedén ledöntöm a lábáról, szó szerint, meg is lep, hogy ilyen könnyen beadja a derekát, ám ez csak örömmel tölt el, nem biztos, hogy kibírnám, ha visszautasítana. Olyan vonzó, ahogy elterül az ágyon, s mikor lábait derekam köré kulcsolja, csípőm még előrébb tolom, egy halk sóhaj szökik ki a számon, szemeim behunyom egy pillanatra, aztán szemhéjaim felpattannak, és élénken vizslatom a lány arcát, próbálom kitalálni, mire gondolhat ő, és vajon rajta is úgy eluralkodtak-e a vágyak, mint énrajtam. Reakciója, mikor pólómat rángatta le finoman fejemen keresztül, meggyőz arról, hogy igen, ő is így érez, és ettől kellemes, bizsergető érzés fut át meztelen felsőtestemen, csaknem beleremegek az érzésbe, ám ezt is a vágyra fogom, biztos akarok lenni benne, amiatt van ez, és nem táplálok iránta másféle, gyengédebb érzelmeket. Fordít a helyzeten, ezúttal ő ül rajtam, és csak annyi ideig szakad el tőlem, míg kissé ügyetlenül ugyan, de lerángatja rólam a farmerem, majd visszaül ugyanabba a pozícióba, mint előtte, én pedig válasz gyanánt csípőm felfelé lököm, és egy kaján vigyor kerül a képemre, mintha mindig is ott lett volna. Nem bírom türtőztetni magam, lekerül az ő nadrágja is, ügyetlenkedve, fél kézzel küzdöm le róla, miközben másik kezem a lány csípőjén nyugszik. A ruhadarabot eldobom, valamerre az ágy mellé, vagy talán a szoba másik végébe, nem azzal foglalkozom, nem figyelek rá, csak a rajtam lévő vámpírnő érdekel. Másik kezem is a csípőjére helyezem, onnan derekára tévedek át, majd hátát barangolom be ujjaimmal, és amint megtalálom a melltartója kapcsát, egy gyors, ügyes mozdulattal pattintom ki a zárat, és segítek kibujtatni a karjait a pántokból, hogy minél hamarabb lekerüljön róla még ez a néhány darab rongy is. A földre hull a melltartója is, könnyedén söpröm le az ágyról, és közelebb vonom magamhoz a lány, melleire tévednek a kezeim, körkörös mozdulatokkal masszírozom egyik legnemesebb testrészét, de nem bírok magammal, az előjáték egyenesen bosszant, így hát fordítok a helyzeten, majd leküzdöm magam a lányról, előtte térdelek az ágyon, egyetlen fedett testrésze felé nyúlok, a kis, falatnyi anyagot megragadom, és ahelyett, hogy lecsúsztatnám a lábain, letépem róla, és újra rátelepszem, befedem a testemmel, feje mellett támasztom meg magam, hogy ne nehezedjek rá teljese testsúlyommal, és kezem a nemi szervére csúsztatom, ujjam könnyedén csusszan bele, lélegzetvételeim egyre szaporábbak lesznek, és ütemes mozgást diktálok a kezemmel, ujjam ki és betolom, és mikor már megelégelem a dolgot, elveszem a kezem, és végigsimítok Lexi egész testét, lentről felfelé haladva, majd csípőm előre lököm ismételten, és már benne is tudhatom magam. Ütemes mozgásba kezdek ezúttal testemmel, és elfojtok egy nyögést, ami máris kiszökni készül belőlem.
Fogalmam sincs, hogy mióta lehettem ennyire közel egy ellentétes neműhöz, de bevallom, már hiányzott. Nem tudtam, mi fog kisülni ebből, de... most az egyszer nem érdekeltek a következmények. Szükségem volt egy kis izgalomra, ami már régóta nem volt az életemben. Csalódottságot érzek, amikor Damon hátrál. Nem is tudom, hogy gondolhattam volna, hogy benne lenne ebben az egészben. Zavarban érzem magam, legszívesebben ebben a pillanatban elrohannék, de nem tudok. A lábaim szinte a földbe gyökereztek és arra várok, hogy mondjon valamit. Küldjön el, vagy tegyen megjegyzést... De nem tesz. Még mindig a száját nézem, amikor észreveszem, hogy felém közelít. Testünk újra összeér, mire izgatott leszek, már sokadjára, mióta itt tartózkodok. Bizonytalan léptekkel lépegetek hátrafelé, egészen az ágy széléig. Lábszáram beleütközik az ágykeretbe, én pedig egy jól irányított mozdulattal hátradőlök az ágyon. Feljebb csúszok rajra, hogy ne lógjak le róla, majd lábaimat kicsit szétterpesztem. Damon kezével az arcomat és a nyakamat simítja meg, ezzel pedig még jobban fokozza benne a vágyat, amit iránta érzek. Amint testével az enyémen van, lábaimat összekulcsolom a hátánál és még közelebb kerülök hozzá. A csendet a pólóm szakadásának a hangja töri meg. Egy pillanatig elcsodálkozva nézek fel Damon szemébe, majd kihívóan elmosolyodok és - én már egy kicsit kíméletesebb módszerrel - lefejtem róla a pólóját. Szemeim megállapodnak a felsőtestén, ami rettentően jól néz ki. Kezeimmel végigsimítok a kockáin, majd Damon kezemet a nadrágja gombjára teszi, ezzel arra utalva, hogy... túl sok a ruha. Kérdő pillantására megint egy mosollyal válaszolok, azonban ez a mosoly messze nem olyan, mint máskor. Sokkal több benne a vágy, az izgatottság. Kezeim újra önállósodnak, és a nadrágja gombját ugyan ügyetlenül, de mégis sikerül kigombolni. Villámgyors sebességgel fordítok a helyzetünkön, majd rögtön a nadrágot cibálom le róla, amilyen gyorsan csak tudom. Kezeimet az övéibe csúsztatom, majd lecsapok a szájára. Először gyengéden, majd egyre vágyakozóbban csókolom, végül nyelvem bebocsátást kér a szájába, remélve, hogy megkapja azt. Egyik kezemmel a hajába túrok, és egyre jobban idegesít engem is az összes rajtunk lévő ruha. Nem tudok tisztán gondolkodni, az agyamat elönti az a hihetetlen mennyiségű vágy, amit már olyan sokszor említettem.
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
Tárgy: Re: Damon hálószobája Szer. Márc. 13, 2013 10:01 am
Lexi Branson
You want a love that consumes you.
You want passion and adventure.. and even a little danger
Miközben várom a válaszát, és próbálom kitalálni, hogy mi járhat a fejében, a saját gondolataimmal küzdök, a démonokkal, amik újra, és újra át akarják venni az irányítást felettem. Démonok, amik a sötétségért felelnek, ami a lelkemben lakozik, bármilyen drámaian is hangzik. Nem vagyok ember, már régen letértem a jó útról, nem számít, ha rossz dolgokat teszek, mondhatni ezt várják el tőlem, nem hiszi senki, hogy mélyen legbelül még ott van az az ember, aki egykor voltam, akit érdekeltek azok a dolgok, amik most hidegen hagyják, akinek számított más véleménye, akinek voltak fontos személyek az életében. Oldalra billentem a fejem, és összefont ujjainkat bámulom néhány másodpercig, azután kezem óvatosan, borzasztóan lassan húzom el, de testünk összeér, és a világ összes pénzéért sem lépnék el a lánytól. Nem tudom megemészteni ezt a szituációt, nem tudom mit akarok én, vagy mit akar Lexi, már semmiben sem vagyok biztos, és őszintén a frászt hozza rám mind az én viselkedésem, mind az övé. Egy lépést mégis hátrálok, ijedten, mint egy megrémült kisfiú, nagy, kerek szemekkel meredek a szőke vámpírnőre, és gúnyosan a fejéhez akarok vágni egy 'Akkor mi a fenét keresel itt?!' kérdést, de egy hang se jön ki a torkomon, mintha odaégtek volna a szavak. Két ujjamat a halántékomhoz emelem, úgy szorítom oda, mintha migrénes fejfájás kínozna, holott csak a gondolataim kergetnek az őrületbe. Arra leszek figyelmes, hogy nem tudok a szemeibe nézni, ugyanis ő valahová egészen máshová néz. A számat fixírozza, és valami elpattan bennem, egy apró robbanás szerű érzés rohamoz meg, szükségét érzem, hogy közelebb, s még közelebb kerüljek a lányhoz. Teszek felé egy lépést, így testünk megint összeér, majd még egy lépés, és még egy - egészen az ágy széléig tolom őt. Kicsit sem vagyok óvatos, így mikor elérjük az ágykeretet, ő kénytelen helyet foglalni a matracon, ez pedig egy önelégült vigyort csal az arcomra. Kezemet kinyújtom, lassan, óvatosan cirógatom végig járomcsontját, onnan nyakára tévedek át, de az előbbi különös érzés megint elér, átveszi felettem az uralmat, és nem tehetek mást, engedelmeskednem kell neki. Egy mozdulattal már Lexin vagyok, testem befedi az övét, minden egyes kételyem, aggodalmam megszűnik, csak a vágy marad, ami szinte szétfeszíti az alhasam, és ettől nem tudok gondolkodni, cselekednem kell. Végigsimítok a lány oldalán, a csípőjénél fogva közelebb vonom magamhoz, és egy hirtelen és kevésbé szándékos mozdulat után az anyag szétbomlik az ujjaim alatt, a pólója darabokban hever az ágyon, de ez csöppet sem zavar, csak még inkább fokozza a vágyat, ami immár sokkal lejjebb tévedt. Ágyékom megfeszülve tolom előre, és hirtelen minden egyes ruha borzasztóan idegesíteni kezd. Lexi kezét a nadrágomra csúsztatom, egyenesen a gombra, és kihívóan nézek rá, kérdőn felvonom a szemöldököm. Tudnom kell, ő is akarja-e, bár nem tudom, képes vagyok-e leállni most, hogy ilyen messzire elmentünk.
Tárgy: Re: Damon hálószobája Vas. Márc. 10, 2013 12:30 am
Damon & Lexi
Sosem tudtam hamar beismerni magamnak az érzéseimet, ez nyilvánvalóvá vált számomra mostanában. Még mindig kételyeim vannak a Damon iránt táplált fura érzéseim iránt, de egyre inkább afelé húz a szívem, hogy többet érzek a kelleténél. Nem értem, hogy történhetett ez, hiszen elképesztően idegesítőnek tartottam régebben, de most... Zavarban vagyok, ha valamiért közelebb kerülünk egymáshoz és néha csak szimplán kimegy a fejemből az, amit mondani akartam, mert teljesen összezavarodok. Borzasztó... de mégis kellemes érzéssel tölt el, ha a közelemben van, valamiféle megnyugvás kerülgeti a lelkemet, amikor mellette vagyok. Damon keserves mosolyát látva éppen szólásra nyitnám a szám, hogy megkérdezzem, hogy mi történt, de tökéletesen elvonja a figyelmemet azzal, hogy ahelyett, hogy levenné a kezem a karjáról, megfogja azt és nem engedi el. Kislányos zavarral nézek le a kezünkre, de mintha a kezeim önállósultak volna, az ujjaimat összekulcsolom az övéivel, amivel még saját magamat is meglepem. Sosem kerültem még vele ilyen helyzetbe, ezért érzem magam most furán, de mégis izgalom járja át a testem. Damon kérdésére hirtelen felkapom a fejem. Nem akarom elrontani a pillanatot a hülyeségeimmel, inkább elterelem a témát. Bevallom, elszállt minden bátorságom, pedig annyiszor átgondoltam, hogy mit fogok mondani. Nem rám vall, de inkább hagyom, hogy a dolgok majd magától elrendeződjenek. A fejemben már így is rohangálnak a gondolatok, nem tudok rendet tenni odabent, össze vagyok zavarodva. -Mindegy...nem érdekes.-mondom halkan. Görcsösen kapaszkodok az ujjaiba, nem akarom, hogy elengedjen, magam sem tudom miért. Egy apró lépést teszek felé, így a testünk közti kis teret szinte megszüntetem. Vágyakozva nézek fel gyönyörű, világoskék szemeibe. Nem tudom mi lesz itt, nem tudok most tisztán gondolkodni. Túlságosan közel van hozzám ahhoz, hogy akármire is gondolni tudjak, rajta kívül. Fejemet picit oldalra döntöm, így szemlélem tovább az arca minden szegletét, szemem végül a száján akad meg és nem is tud onnan tovább lépni. Alsó ajkamat megnyalom, mintha meg akarnám csókolni. Várom, hogy ő mit lép, nem akarok semmi olyat tenni, amit ő nem szeretne...
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
Lexire nézve elfog egy érzés, a düh, a keserűség, és az öröm keveréke, egyfajta elvont lagymatag gubóvá formálódnak gondolataim, és ha el tudnám különíteni őket, akkor sem tenném meg. Nem akarok kiigazodni magamon, a végén még valami olyasvalamire jönnék rá, ami nem tetszene, és nincs szükségem még több bonyodalomra, nem kívánok többet agyalni, mint már amúgy is teszem. Alsó ajkába harap, s én mindezt enyhén oldalra billentett fejjel szemlélem, s a mozdulat valahogy arra enged következtetni engem, hogy zavarban van, olyan képet vág közben, mint egy kislány, aki... aki meglátja a fiút, aki tetszik neki. Lexiről nem tudom elképzelni, hogy csak azért bújjon ágyba velem, mert szerinte jól nézek ki, és én sem vagyok az a fajta, aki mindenkit megfektet, még akkor sem, ha sokan úgy gondolják, minden szembejövő csinibabát az ágyamba csalok. Jó móka, ha van női társaságom, nem mondom kétszer, de manapság annak örülök, ha a pohár fenekére tudok nézni, és kicsit kikapcsolni az agyam, nem kívánom idegen nők nyávogását hallgatni, nem lenne türelmem hozzá, a vége különben is halál lenne... Megtöri a csendet, és elrévedt tekintetem rá emelem, szemöldökeim összetalálkoznak csodálkozó pillantásom fölött. Miféle dolgokról akarhat beszélni velem? Talán Stefanról - győzködöm magam, de valamiért úgy érzem, nem az öcsémről van most szó. Nem hiszem, hogy Lexivel lenne közös témánk, de most talán az ellenkezőjéről leszek biztosítva. Karba font kézzel várom, hogy belekezdjen, érdeklődve vizsgálom közbe zavarodott arcát, de a válasza nem sokat segít, hogy megértsem, mit szeretne. Dolgokról, amik történtek. Rögtön a tóparton történtek ugranak be, az, hogy milyen jót beszélgettünk, hogy neki adtam a kabátom annak ellenére, hogy nem szoktam udvarias lenni, és hogy milyen különös érzések kavarogtak bennem. Csak bámulok magam elé, és nem szólalok meg. Én nem akarok erről beszélgetni, nem tudok az érzéseimről beszélni, különösen akkor nem, ha még azt se tudom, mit érzek, vagy mit gondolok erről az egészről. Meghökkenek, mikor közelebb sétál hozzám, s miután felteszi a kérdést, amit bár ne tett volna, kezét a karomra helyezi. - Baj mindig van. - mosolyodok el keserűen, közben pedig vállat vonok. Keze felé nyúlok, hogy levegyem magamról, de aztán félúton meggondolom magam, és keze az enyémben marad, mintha mindig is megfogni akartam volna, és nem eltávolítani. Esetlenül állok vele szemben, és tehetetlenül nézek íriszeibe. - Miről szerettél volna beszélni? - nyögöm erőtlenül, rekedten, és pont olyan hülyén érzem magam, mint a tóparton.
Damonon látszik, hogy egyáltalán nem számított rám, ami nem lep meg, hiszen én sem gondoltam, hogy rászánom magam erre. Sokáig húztam ezt az egészet, már napokkal ezelőtt is el akartam jönni, de nem vettem rá magam. Sosem szoktam tartani az ilyen dolgoktól, nem tudom mi van velem... Damonom végignézve újra elkapott az a furcsa érzés, amit a parton is éreztem. A vágy és a határozatlanság váltakozott bennem. Piszkosul jól nézett ki, ezt meg kell hagyni... Beharaptam az alsó ajkam, nem akartam, hogy ez az érzés felülkerekedjen rajtam és átvegye az irányítást. Ez viszont egy rossz lépés volt tőlem, mert lelepleztem a zavaromat. Viszont a hangja nem tetszett. Élettelen volt, ami szokatlan tőle, még sosem hallottam. Féltem, hogy valami gondja van, de reméltem, hogy csak fáradt, vagy...éhes. A kérdéséből lejött, hogy semmi kedve hozzám, legalábbis én ezt érzem. Bár Damonnél sosem tudni. -Beszélni szerettem volna veled...dolgokról-nem akarom kimondani kerek perec amiért jöttem. Szerintem meg fogja érteni, legalábbis nagyon remélem. Nem akarom kimondani, mert rögtön zavarba jönnék, ami rám nem jellemző. Közvetlen vagyok minden emberrel, de Damonnek van mostanában egy olyan hatása rám, amit nem tudok hova tenni. Kezdek totálisan bekattanni a sok agyalástól arról, hogy mit érzek. Már rég tudom, hogy ez több, mint a sima ismertség, mélyebb érzelmeim vannak iránta, de nem merem magamnak bevallani. Félek, hogy nevetségesnek találna, ezért jobb, ha magamnak sem ismerem be. Bár sokat gondoltam erre a napokban, de nem vagyok biztos magamban. Nem tudok dönteni... -Tudod, dolgokról, amik...történtek.-beszéltem össze vissza. Valószínűleg az agyára mehettem a habogásommal, de nem tudtam mást tenni. Nehéz ez, úgy érzem magam, mint egy tinédzser lány, aki szerelmes lett a suli legmenőbb pasijába. Hülye hasonlat, de igaz. Nem tetszett nekem Damon... Mármint rosszul nézett ki, nem volt önmaga, látszott rajta, hogy van valami. Nem tudtam, hogyan tudnék segíteni. Felálltam, majd közelebb sétáltam hozzá és a szemébe néztem. -Damon...mi a baj? Tudok segíteni?-simítottam egyik kezemet a karjára. Törődöm vele, de azzal áltatom magam, hogy mindenkivel ezt csinálom. Ami igaz is, de Damonnel sosem törődtem... Régebben nem érdekelt mi van vele, semmi nem érdekelt, ami vele kapcsolatos volt. Most viszont minden megváltozott, nem tudom mi történik, furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amiket nem tudok leküzdeni. Nem tudok ellenállni Damonnek, ha ránézek, elkap a vágy...
Damon Salvatore
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vampire
» lakhely : † Mystic Falls again » foglalkozás : † I keep myself busy » avatar : † Ian Somerhalder
You want passion and adventure.. and even a little danger
Nem gondoltam Lexire az utóbbi egy hétben, száműztem őt a gondolataim közül, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy rá gondoljak. Elég fejtörést okozott nekem Elena, nem akartam még egy nővel foglalkozni, tekintve, hogy múltkor is rém furán viselkedtem Caroline-nal, nem voltam önmagam. Először alkoholtól bűzlően - és hidd el, nem ez a része a fura - elküldtem a jó fenébe, aztán a wc ajtó előtt dekkoltam, és később még bocsánatot is kértem tőle. Másnap, mikor magamhoz tértem, és a zuhanyrózsa alatt átgondoltam az előző estét, csaknem hanyatt vágtam magam, mikor az emlékek előtörtek, és homályosan ugyan, de elárasztották az elmém. Legszívesebben eret vágtam volna magamon a viselkedésem furcsasága miatt. A szöszi és köztem nyilvánvalóan javulni látszik a kapcsolat, de azért nagyon remélem, hogy nem várja el tőlem, mindig viselkedjek így. Nem akarok csalódást okozni neki, hiszen kinek van kedve egy vámpírlány hisztijét hallgatni, főleg úgy, hogy tudom, tényleg egy seggfej vagyok általában. Na és akkor mi van? Én már megszoktam magamtól, szeretném, ha nem akarná még egy személy, hogy "megnyíljak és mutassam az előnyösebb oldalam". Nem, még mindig nem akarok mások elvárásai szerint élni. Egy hét telt el azóta az éjszaka óta, mikor majdhogynem közelebb viszonyba kerültem Caroline-nal, és erősen küzdöttem, hogy kizárjam a külvilágot. Rengeteget agyaltam két teljes napig, s azután döntöttem emellett a drasztikus megoldás mellett. Közel jártam hozzá, hogy kikapcsoljam az érzéseim - bár ha úgy vesszük, nem kapcsoltam őket vissza, de mindenképp azt akartam elérni, hogy újra teljes mértékben elnyomjam őket, ahogy régen tettem -, de valami mindig visszarántott a szakadék széléről, s mivel gondolatim ködösek, már-már üresek voltak ezen a téren, nem tudtam rájönni, miért nem sikerül a folyamat. Nem is akartam tudni. Érzéketlennek éreztem magam, a szél az arcomba csapott, az eső hatalmas cseppekben hullott a hajamra, kopogott a dzsekimen, de csak néhány perc múlva vettem észre az időjárás változását. Elégedetten sóhajtottam, és csaknem egész éjszaka a temetőben dekkoltam. Végighaladtam a kitaposott, földes ösvényen a sírok között, olykor-olykor végigsimítottam tenyerem a hűvös, vizes köveken és fejfákon, olvasgattam az ismeretlen neveket, és ürességet éreztem, ami egyszerre volt riasztó, és megnyugtató. Hazafelé száguldozva már erőlködnöm kell, hogy az érzéketlenség felé taszítsam a lelkem, és én minden erőmmel azon vagyok, hogy sikerrel járjak. A Salvatore panzió - avagy az állítólag "otthonom" - előtt járkálok, föl és le, oldalra majd vissza, megkerülöm a házat, és az ablakom alatt ácsorgok, hátam a ház oldalának vetem, lehunyom a szemeim, mély levegőt veszek, és szembefordulok a fallal. Elrugaszkodom, megkapaszkodom a párkányon, és egy gyors mozdulattal átvetve lábaim, már bent is vagyok. Lexi ül az ágyamon, a megdöbbenéstől majdhogynem tátva marad a szám, de végül sikerül uralkodni az érzéseimen, és rezzenéstelen arccal, összeszűkített szemekkel meredek rá. - Mit keresel itt? - teszem fel az első kérdést, ami a fejemben motoszkál, és annak ellenére, hogy a hangom durvának szánom, az élettelen, és rekedt.
Sokat gondolkodtam Damonon. Nem tudtam, hogy mi volt a folyóparton, bizonytalan voltam a saját érzéseimben. Nem tudok rajta kiigazodni. Akkor élveztem a társaságát, nagyon is. De valamikor régen - mielőtt megölt - irritált a folytonos szekálásával és beszólásaival. Kizártnak tartom azt, hogy leszokott erről a tulajdonságáról, hiszen ő Damon, ez hozzá tartozik. Úgy éreztem, hogy beszélnem kell vele, minél hamarabb, ezért a Salvatore ház felé indultam. Reméltem, hogy tudunk normálisan beszélni, úgy mint a parton, de lehet, hogy ez egy egyszeri alkalom volt. Hamar odaértem a házhoz, benyitottam, majd otthonosan jártam be a ház minden szegletét, Damont keresve. Tartottam attól, hogy találkozok Stefannal, mert biztos érdekelné, hogy miért jöttem és nem szeretném, ha rájönne, hogy bizonytalan vagyok a Damon iránt táplált, egyre jobban felerősödő érzéseimben. -Hahó! Valaki?-kiabáltam gyakorlatilag a semmibe. Körbenéztem a házon, de senki nem volt otthon. Lassan elsétáltam Damon szobájáig, majd benyitottam. Tartottam attól, hogy valami új csajjal hentereg az ágyban és azért nem hallotta meg a kiabálásom. Nem akartam én lenni a jó elrontója, és nem is lett volna számomra szép látvány Damon és egy cicababa. De szerencsére senki nem volt ott, így nyugodt szívvel sétáltam be az ajtón. Lehuppantam az ágyára, majd vártam. Vártam, hogy végre bukkanjon fel az ajtóban és megbeszélhessük a történteket. Tudom, hogy Damon nem szeret ilyenekről beszélni, inkább kerüli a témát. Nekem sem könnyű, sokáig tartott az, míg beismertem magamnak, hogy jól érzem magam vele, talán túlságosan is. Egy nagy sóhaj kíséretében dőltem hátra a puha ágyban, amiből jellegzetes illat áradott. Igen, Damon illata és igen, tetszett. De nem lehetek megszállott, nem akarok megőrülni. Amilyen gyorsan ledőltem, olyan gyorsan ültem vissza. Nem akartam érezni, még mindig nehéz erre gondolni is, hogy többet érzek Damon iránt. Lehet, hogy ez csak egy futó dolog, nem fog sokáig tartani, csak lenyűgözött azzal, hogy tud kedves is lenni. Igen, biztos ez van. Kétségbeesetten győzködtem magam ezekkel a dolgokkal, amikor hangok jöttek az ablak felől. Odakaptam a tekintetem, de hülyeségnek találtam azt, hogy valaki az ablakon át akar bejutni, így ráfogtam a szélre, hiszen ez logikusabb. Elfordítottam a fejem a tükör irányába, és egy pillanat erejéig magamra néztem. A hajam hátul kicsit borzos volt a pár pillanatnyi fekvés miatt, így rögtön megigazítottam. Egy újabb hang jött az ablak felől, mire megint odafordítottam a fejem. A szívbaj kerülgetett, amikor megláttam, hogy ki áll ott, de meg is nyugodtam, mert végre megjött, bár nem értem, miért az ablakot nézte a bejáratnak...