A szomjúság őrjítő hatással van rám, nem tudom kontroll alatt tartani magam, mégsem megyek vadászni. Egy zacskós vért ittam meg, az is még tegnap este volt, azóta pedig ki sem mozdultam a szobámból. Már nem merek sehova sem menni, mindenhol összefutok valakivel, nem tudok rendet tenni a fejemben, ha nem lehetek legalább egy teljes napig egyedül. Szerencsémre senki nem zavart meg, mióta tegnap betettem ide a lábam. Talán szüksége van a magunkfajta, valódi vámpíroknak alvásra, de mivel nem túl sokat ettem az utóbbi időben, a testem úgy viselkedik, mintha halott lennék. És különben sem tudtam volna elaludni, akárhányszor csak lehunyom a szemem, képed tódulnak be az elmémbe, melyt a tudatom fel is lök a felszínre, és úgy érzem, nem tudok megbirkózni az érzelmeimmel. Nem kellett volna visszajönnöm Mystic Falls városába, hisz' itt soha nem történik semmi jó dolog, életem legfájdalmasabb pillanatait ebben a koszfészekben éltem át. Miért húz hát vissza a szívem ide? Elena volna a kulcs? Minden Elenához vezet vissza? Ebben valahogy nem tudok hinni. Nem kötődhetek ilyen erősen egy emberlányhoz - vagyis egy fiatal vámpírhoz, az lehetetlen, hogy egy nő legyen az oka mindennek. Nem, valami egészen más, talán a természetfeletti erő vonz, talán csak tudat alatt szeretem a szülővárosom, vagy mert Stefan az egyetlen élő rokonom. De nem foghatok mindent egy emberre. Mindig más miatt tértem vissza ide, de bármi, vagy bárki is volt az oka, önszántamból léptem át a városhatárt, nem kényszerített senki. A szemem előtt kell lebegnie ennek, és nem szabad mindig bűnbakot keresnem, amúgy sem érek el semmit a vádaskodással.
Nyílik a bejárati ajtó, léptek zaja zavarja meg merengésemet, dühösen szusszantva ugrok fel az ágyról, és termek a lépcső tetején egy szempillantás alatt. Gyanúsan méregetem a bejárati ajtót, ahogy lépdelek le a lépcsőfokokon, de azonkívül, hogy az tárva-nyitva van, semmi furcsát nem észlelek. Megállok a lépcső utolsó fokán, oldalra billentem a fejem, és a könyvtár ajtajához lépek, ami szintén sarkig nyitva áll, motoszkálás hallatszik bentről. Teszek néhány lépést, de földbe gyökerezik a lábam, amint megpillantom valaki hátsóját. Elgondolkodok egy pillanatra, mert mi van, ha Stefan újra rászokott az embervérre, és nassolni valót hozott a házunkba? De hamar elvetem a gondolatot, mert drága öcsikém vagy még mindig a pincében raboskodik, vagy a szőke barátnőjével mászkál valamerre. De akkor ki ez a nő? Megkerülöm az asztal fölé görnyedő alakját, és vele szemben állok meg, szemei kikerekednek, majd' kiesnek a helyükről, s még a szám is tátva marad. - Alyssa? Alyssa Lilyan Lewis?? - kérdezek rá, persze tudom, hogy a válasz egy hatalmas nagy IGEN, de ettől még a kérdés kicsúszik a számon, és megdöbbenve meredek a nőre. Természetesen tudom, ki ő, hiszen általam lett vámpír, azon a furcsa éjszakán, mikor meglátogattam azt a bizonyos helyet, ahol akkor jártam először, s utoljára. - Mit keresel a városban? - kérdezem egy féloldalas mosoly kíséretében, és felvonom egyik szemöldököm.

Mr. Salvatore részére