Egy ideig még néztem a falat, majd rájöttem, hogy nem viselkedhetem vele így. Igaz, folyton martuk egymást, hogy jó, hol rosszindulatból, mégsem bámulhatom a végtenségig a falat. Vettem egy mély levegőt, és megfordultam. Kérdőn nézett rám, ahogy a maga hanyag és szexi módján dőlt neki az egyik falnak. Kék íriszébe fúrtam az enyémet,és jövök rá, hogy nem válaszoltam neki.
- Igen, most, hogy mondod; tényleg a régi vagy! - felelem neki és én is hasonló pózban helyezkedem el, mint ő.
- Damon, néha megdöbbentően kedves tudsz lenni! - felelem neki, és egy fogvillantós, mármár fokrémreklámba illő mosolyt küldök az illető felé. Damon, igaz, hogy néha egy nagy tuskó, de akadnak jó pillanatai. Mint, ez a mostani is. Egy jobb kiadású Carolinének hív, és ebben igazat adok neki. Tény, hogy előnyömre változtam, bár ennek semmi köze az előttem álló vámpírnak. Még emlékszem arra, mikor a Grill parkolójában meg akart ölni, és csak Elena mentett meg. Akkor jöttem rá, hogy ő és Katherine két külön személyiség. A hírneves mondatán jót nevetek.
- Ne csak a sajátodra gondolj! Nem mutatna jól a suli pompom csapat kapitányának az imidzsén sem! - válaszolom neki még mindig mosolyogva. Annyira hihetetlen! Az előbb még veszekedtünk, most meg, itt állunk, mintha misem történt volna. Értékeltem, hogy itt van velem, de egy részem még a régi Caroline volt, és emiatt mondtam neki, azt amit. Tudom, hogy bocsánatot kért, de én mazoista módon, még újra akartam hallani. Tetszett, hogy a mi kapcsolatunk már ilyen alapokon van, és én hittem is neki. Nem tagadom, jó volt hallani, mert ő nem az, aki bárkitől bocsánatot kér. Meg akartam örökíteni, és nem elfelejteni ezt a pillanatot. Az ajtóhoz lép, és nem lepődök meg, hogy menni készül. Ő ilyen.
- Ez rád is vonatkozik, velem kapcsolatban! -felelem neki. Elköszön, de én még hallom, hogy a Grillben sétál.
- Laters, baby! - kiabálok utána, mert tudom, hogy még hallja. Ellököm magam a faltól, és az ajtóhoz lépem. Na lássuk csak, meg tudom javítani? Felemeltem, mintha csak egy tollpihe lenne, és egy pillanat múlva már a tokjában volt. A zárat is sikerült megbuherálnom, és legnagyobb meglepetésemre működött is. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy sikerült megjavítanom. Egy gyors suhanással már a pultnál voltam, és felvettem a kabátomat, majd a táskámat a vállamra akasztottam. A lámpákat lekapcsoltam, és bezártam magam mögött az ajtót. A hideg csípte az arcomat, ezért még szorosabban húztam össze magamon a kabátomat. Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb Matt háza elé érjek. Hallottam, hogy alszik, ezért a postaládába tettem a kulcsot, és smsben megírtam neki. A háztól elléptem, és ismét a kihalt utcákon lépdeltem.

Ed Sheeran: Lego House

/Én is köszönöm a játékot! Imádtam, igaz karácsony óta játszottunk! /

Játék vége!
Játéktér szabad!

Csak ott álltunk, egymást ölelve, és éreztem, hogy mindketten megnyugszunk. A levegőt is egyszerre vettünk, és a szívünk is halk ütemes dobolásba kezdett, szintén egymás ütemére. Tudtam, hogy akit ölelek az egyik legszélsőségesebb ember, vagyis vámpír, akivel valaha találkoztam. Tudtuk egymásról, hogy mivel nyugtathatjuk meg a másikat. Hiába használt ki, míg állítólag jártunk, azért emlékezett pár dologra, ami jól esett. A szavait még hallom a fejemben, és zavar, hogy ilyeneket vágott a fejemhez. A csendet végül ő törte meg, de elengedi nem engedett el. Hitetlenkedve emelem fel a fejem, mikor azt mondja, hogy nem fog letámadni.
- Ki vagy te, és mi történt azzal a Damonnal, akit ismerek? - kérdeztem tőle, de ajkaim sarkában mosoly játszott. Sosem gondoltam, hogy ilyet pont tőle fogok majd hallani. Egy ideig nem válaszolt, így visszahajtottam fejemet a mellkasára, és hallgattam szíve dobogását, ami válasz volt az én szívem dobbanására. Azt hittem ismét rosszul hallok, mikor bocsánatot kér tőlem. Nem nézek a szemébe, mert tudom, hogy könnyekben törnék ki, és nem akartam sírni. Már épp eleget sírtam. Csak még szorosabban öleltem őt, és azon voltam, hogy válaszoljak neki.
- Tudod, egy elviselhetetlen nőszemély voltam, míg vámpír nem lettem. Stefan rávilágított pár dologra, és rájöttem, hogy nem lehetek már az, aki voltam. Úgy döntöttem megváltozom, és amit eddig nem értékeltem, a barátaimat, és az élet apró dolgait megtanulom megbecsülni. Ilyenné váltam, azt hiszem. Nem akartam senkivel sem rosszba lenni, ha már halhatatlan lettem, és örökké csak veszekedni. Mondhatjuk úgyis, hogy teljesen kifordultam magamból, és azt hiszem sikerült előnyömre változnom! - válaszolom neki.
Megint csak álltunk összeölelkezve, mintha csak mi ketten léteznénk, és egyikőnket sem zavart, hogy mindezt a női mosdóban tesszük. Egyikőnk sem mozdult, csak élveztünk a pillanatot, és a másik társaságát. Újra válaszol, és még sosem éreztem ennyire őt közel magamhoz lelkileg, mint most. Megnyílt előttem, és őszinte volt.
- Ezzel én is így vagyok! Néha olyan érzésem van, hogy jobban ismersz, mint én saját magam, ami valljuk be, nagy szó! - felelem neki és kicsit nevetek is ezen.
- Én nem bánom, néha jobb is így! Az pedig, hogy mennyire ismerjük jól egymást, nos maradjon a kettőnk kis titka! - válaszolom neki. Amikor azt mondja, hogy tudja, hogy megbékélek, elmosolyodom.
- Túl jól ismersz! Ez pedig nem lesz egyszerű! Mikor először mondtad, is szörnyen éreztem magam. Mikor visszaemlékeztem mindenre, akkor is, erre még harmadjára is a fejemhez vágtad! Ez övön aluli volt! - felelem neki, és kiválok az ölelő karjai közül, és hátat fordítok neki. A szívem összeszorul, ha a keserű emlékekre gondolok, és nem akarok a szemében nézni. Tudom, hogy bűnbánóan nézne rám, én meg elérzékenyülnék, és ismét csak sírnék. Erősnek akarok látszani, és nem akarom előtte felfedni, hogy mennyire szíven ütött, amit mondott. Ismét. Harmadjára.

Taylor Swift feat Civil Wars: Safe and sound

Csak álltunk egymással szemben, és néztük egymást. Én azon tanakodtam, hogyan jutottunk el egyáltalán ideig. A csókjától, még most is megremegek, bár ő ezt nem látja rajtam. Vajon a csókkal magát, vagy engem akart megnyugtatni? Azt hiszem, jobb, ha erre a kérdésre nem keresek válaszokat, és inkább homályba vész.
- Nosztalgiából? Vettem észre, hogy feltűnő! És más nem jutott eszedbe? - kérdezem tőle kissé meglepetten. Aztán rájövök, hogy mit is mondtam, és még szerencse, hogy nem mentünk ennél tovább. A csók is hiba volt, de ha itt egymásnak esünk, és mégnagyobb baklövés lett volna. Továbbra is néztük egymást, de egyikőnk sem ment oda a másikhoz, talán próbáltuk kitalálni mi játszódhat le a másik fejében.
- Min nevetsz? - kérdezem tőle, és próbálok mosolyt varázsolni az arcomra, nem sok sikerrel. Lassan és kimért léptekkel odasétál elém, mintha attól tartana, hogy elmenekülnék előle. Én csak álltam mozdulatlanul, mert nem bírtam akár egy lépésre is elhúzódni tőle. Kezét felemeli és a járomcsontomat simogatja. Egyik kezét a fejemtől nem messze támasztja meg a falat. A levegőt kapkodva veszem, és nem tudom miért zavar most ennyire a közelsége. A mozdulatot újra megismétli, és hallom, ahogy suttogva beszél hozzám.
- Régen, és most is! - felelem elhalkuló hanggal. Tény, hogy Damon mindig tudta a rövidke kapcsolatunk alatt, hogy hogyan reagáljon a viselkedésemre. Igaza volt, ez tényleg megnyugtatott, és kezdtem elfogadni, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz ismételten. Közelebb léptem hozzá, úgy hogy mellkasunk összeért. Egyik kezemet a mellkasának támasztottam, a másikkal az arcát simogattam.
- Téged pedig ez nyugtatott meg! - felelem neki, és a mosolyom most már nem erőltetett, sokkal inkább szívből jövő volt. Még egy apró lépést tettem felé, és átöleltem. Az egyik kezem még mindig a mellkasán volt, amire apró köröket írtam. A másik kezemet a hátán pihentettem. Ez a mozdulat és megnyugtatta őt. A légzésem is megnyugodott, és csak ki akartam élvezni ezt a pillanatot. A mi kapcsolatunk sosem volt felhőtlen, mert mindketten heves természetűek voltunk,. Az utóbbi időben jöttünk ki jobban, aminek nagyon örültem. Vajon lehetünk még ugyanolyan jóban, mint voltunk, vagy ezzel mindent elrontottunk? Remélem az előbbi, bár még mindig haragudtam rá.
- Ugye tudod, hogy még mindig haragszom rád? - kérdezem tőle, még mindig hozzá bújva.


Calvin Harris and Florence Welsh - Sweet nothing

Még mindig a csók hatása alatt állok, és még mindig képtelen vagyok szembefordulni vele. Ez a csók sokkal jobb volt, mint amire emlékeztem. Ez most valahogy sokkal intenzívebb és szenvedélyesebb volt. Miután vámpír lettem emlékeztem mindenre, és ez alatt a csókait is értem. Most vámpírként sokkal erőteljesebb volt ez az élmény. A szívem már újra egy ütemben dobol a mellkasomban, ahogy az övé is. Mindketten lenyugodtunk. Talán ez kellett ahhoz, hogy tisztán lássunk? Talán, de csak talán. Nem tudom eldönteni.
Hallom, ahogy azt mondja, hogy nem bánta meg. El kell folytanom egy nevetést, mert ezzel én is így vagyok. Egyáltalán nem bántam meg én sem.
- Én sem bántam meg, de lehetőleg ne forduljon ez elő többször! - felelem neki. Mindketten sokat kockáztattunk ezzel, hiszen csak engedtünk az ösztöneinknek és a pillanatnak. Nem fordulok hátra, de tudom, hogy mosolyog. Ennyire már ismerem őt. Sok hülyeséget csináltunk már mind a ketten,de ezzel kicsit túl is lőttünk a célon.
- Egy csókhoz két ember kell. Nem tudom miért hagytam magam, azt hiszem magával ragadott a pillanat! - válaszolom neki.
- Te miért csókoltál meg? - kérdezem tőle, mert tényleg tudni szeretném. Azt hiszem, sohasem fogom megérteni, hogy mit miért csinál. Eddig csak sodródtam az árral, és valószínűleg most is ez lesz.
Idegesen a hajamba túrok, és próbálom eldönteni, mit kellene tennem. A szívem azt súgja, maradjak, és beszéljem meg vele. Az eszem azt, hogy hagyjam faképnél, és menjek el innen minél messzebb. Nem tudom melyiknek kellene hinnem, és melyikre kellene hallgatnom. Megfordulok, és látom, ahogy az egyik falnál támaszkodik és engem néz. Tekintetünk találkozik, majd elfordítom a fejem az ajtó irányába. Mit fogok ezért én még kapni? Az ajtó felé megyek, és nézem azt, ami maradt belőle. Más megoldást nem látok, újat kell venni. Még reggel el kellene intézem és a beszerelését is, méghozzá elég sürgősen, és lehetőleg nyitás előtt. Nem akarom, hogy Matt meglássa, és többé ne bízza rám a Grillt.
- És most, mi lesz? - kérdezem tőle, és nekitámaszkodott a Damonnal szembeni falnak.

Lady Antebellum: Just a kiss

Néha úgy érzem magam, mintha a fejemre lenne írva, hogy igen, én vagyok az, akit mindenki kihasználhat és bánthat. Damon szavai nem hatnak meg, tudtam, hogy sosem mondaná el, hogy vámpírként visszaélt a helyzetével. Mégis, egy nagyon mazoista énem, tudni akarta az igazat. Stefanon kívül Elena az, aki ismeri őt, és én nem értem őt. Tudhatná, hogy sosem árulnám el, mégsem bízik meg bennem annyira, hogy megossza velem az érzéseit. Azt hiszem, sosem fogom őt teljesen megismeri, és ezek után, nem biztos, hogy akarom is.
Érzem, hogy szívja a vérem, és olyan, mintha egy múltbeli esemény jelenne meg előttem. A különbség csak az, hogy erre emlékezni is fogok. "Nem akarlak bántani!" mondja,a fülembe suttogva. Érzem a lehelletét, és a száját a fülemen. A szívem azt súgja, hogy higgyek neki, de az eszem mást mond.
- Tényleg? Ahhoz képest megbántottál, és majdnem megöltél! - felelem neki vádlón. Látom, ahogy a számat nézi, és attól félek, hogy hülyeséget akar csinálni. Egy apró puha csókot lehel rá, és a szívem hatalmasat dobban. Végighúzza a nyelvét a számon, és nem tudok neki nemet mondani. Csókra nyitom a számat, és hagyom, hogy közelebb húzzon magához. Egyik kezemet a hátára teszem, a másik kezemmel a hajába túrok. Tudom, hogy butaság az, amit csinálunk, és ennek nem lenne szabad megtörténnie. Nagyon jól csókol, ami gondolom vámpírkánt rám még intenzívebben hat. Jó ismét a karjaiban lenni, pont mint mikor 'jártunk'. Bár én ezt nem nevezném annak. Lassan kiválok a csókból, és óvatosan ellököm magamtól.
- Ezt nem lett volna szabad! - felelem neki, és lefejtem magamról a kezeit, és ellépek tőle. Háttal állok neki, és ujjaimmal megérintem a számat. Igaz, csak pár másodperccel ezelőtt történt, de még bizseregnek ajkaim a csókjától. Na jó, kit akarok becsapni? Megrázom a fejem. Azt hiszem, ideje lenne tisztázni ezt az egészet.
- Ha azt hiszed, hogy ezzel megoldottál mindent, tévedtél! Hiba volt! - felelem neki, de most nem nézek hátra, csak nézek magam elé, és bámulom a csempét.

Lady Antebellum: Just a kiss

Hallom, ahogy megvádol, és egyáltalán nem tetszik ez a viselkedése. A hangja fenyegető, és kicsit megijedek tőle. Felé fordulok, és a szemébe nézek.
- Mint mondtam, úgy gondoltam, hogy jobb, ha ezt Elena mondja el neked! Ha már a számonkérésnél tartunk! Ha nem lennék vámpír, elmondtad volna nekem valaha is, hogy kihasználtál? - kérdezem tőle. Dűhít, hogy ennyire nem veszi komolyan ezt a helyzetet.
Figyelmen kívül hagyom,hogy hagyjam abba, azt amit mondok.
- Nem, tényleg nem ismertelek! Veled ellentétben Stefan mesélt, milyen volt akkoriban élni! Miért nem hagyod, hogy mások jobban megismerjenek téged? - kérdezem tőle.
- Ismeri egyáltalán valaki, azt az igazi Damont, akit nap mint nap elrejtesz egy álarc mögött? - kérdezem tőle. Figyelmen kívül hagyom,hogy hagyjam abba, azt amit mondok.
Ennek meg is lett a maga következménye. Ismét a falhoz szorít, annyira, hogy mozogni sem tudok.
- Mire jó ez az egész? Élvezed, hogy fölényben vagy egy nővel szemben? - kérdezem tőle, és állom a tekintetét. Nem válaszol, csak lecsukja a szemét, és a kezeit a fejem fölött támasztja meg. Ennyire megbántottam, vagy kezd józanodni? Fejét megemeli, és haja az államhoz ér. Érzem, hogy beszívja a tüdejébe az illatomat. Mozdulni sem bírok, és még levegőt is elfelejtek venni. Arra eszmélek, hogy csókot ad a nyakamra, és óvatosan átszakítja a bőrömet. Felszisszenek, és ismét elkönyvelem magamban, hogy én jártam rosszul. Nem értem, miért mindenkinek engem kell bántania? Becsukom a szemem, de így sem jobb. Hiába nem látom mit csinál, az emlékektől nem tudok szabadulni. Még mindig magam előtt látom, ahogy szívja a nyakamból a vért, és utasít, hogy egy sállal takarjam el. A két aprócska pont, amire sohasem tudtam, miként és hogyan került a nyakamra. Most már tudom, és hiába tudom azt, hogy ennek nem lesz nyoma, mégis rosszul érint, hogy ismét kihasznál. Megkellet kapaszkodnom Damon derekában, ha nem akartam elesni. Kezdtem úgy érezni, hogy alig van állok a lábamon.
- Damon, ha így folytatod tovább, megölsz! - felelem neki csendesen, és alig hallhatóan. A szemem is kinyitom, de a látvány, még mindig ugyanaz. Reméltem, hogy szavaimmal elérem, hogy elengedjen.

Ed Sheeran és Taylor Swift: Everything has changed

Hoodinit megszégyenítő módon akartam magam hagyni őt, és a Grillt is. Mielőtt elmennék, visszafordulok hozzá.
- Tudod, veled ellentétben én előnyömre változtam, és nem bántok meg senkit! - válaszolom neki. Készülök az ugráshoz, már érzem a szabadság ízét, mikor két erős kéz visszaránt, és Damon vállán landolok.
- Méghogy én vagyok gyerekes! Nem tennél le végre? - kérdezem tőle, és a hátát ütöm. Letesz, és kajánul rám vigyorog. Régebben ennek bedőltem, de most már teljesen hidegen vagy. Még a szemem sem rebben meg ettől. Hirtelen teljes testével nekem feszül és ajkait gonosz mosolyra húzza. Mi ez hirtelen fordulat? A szavait hallgatva ledermedek, és még levegőt is elfelejtek venni. Becsukom a szemem,mert tudom mire számíthatok. Megtámad, úgy, mint mikor ember voltam. A bőrömet, épp, hogy érinti, és én kifújom a bent tartott levegőt. Kihasználva az alkalmat, ellököm magamtól, hogy tisztes távolságba kerüljek tőle. Az arcát fürkészem, de nem tudok leolvasni róla semmilyen reakciót. Meg sem bánta, direkt csinálta de miét? Így akarta megmutatni, hogy még mindig ő az erősebb, és uralkodhat rajtam? Azt már nem, sem neki, sem másnak nem hagyom, hogy bántsanak.
- Igen, és ennek hála, én is vámpír lettem! Tudod, már kezdem érteni miért játszadozott veletek Katherine! Azt is értem, miért Stefant választotta, ahogy Elena is! Neki, veled ellentétben igenis vannak érzései, ami rólad nem mondható el! Biztos neked is vannak érzéseid mélyen elrejtve, de elég furcsán mutatod ki!- válaszolom neki,és nem érdekel szavaimmal mennyire bántom meg.
- Csalódtam benned, mert engem is csak kihasználtál, és miután nem kellettem, csak félredobtál és elfeledtetted velem! - mondom neki.
- Van róla fogalmad milyen szörnyű volt visszaemlékezni mindenre? Arra, ahogy bántál velem, ahogy kihasználtál, és élő vérbanknak néztél? - kérdezem tőle, és próbálom nem felidegesíteni magam.
- Sosem kértél tőlem ezért bocsánatot, nem mintha annyira hiányozna! Elenáék miatt szemem húnytam a sértettségemen és a büszkeségemen. Amint látom, nem mentem vele semmire! - felelem neki és idegesen a hajamba túrok. Miért mondom ezt neki? Tuti, hogy részeg, és nem fog emlékezni semmire. Nem számít, hogy ha ezt tudja. Elfordulok tőle, mert már ránézni sem bírok.

My Chemical Romance: I'm not okay

Nem szívesen távozom az ablakon át, de nem hagy más választást. A társaságából elegem van, és minden vágyam az, hogy egyedül legyek. A pillantásom az üres üvegekre esik; hát nagyon régóta nem rúgtam be egyedül. Ezt se szándékosan tettem, de így alakult.
- Attól, hogy sértegetsz, még nem lesz jobb! Jól megvagyok idebent nélküled! Veled ellentétben, én nem vagyok szívtelen, és nem gázolok át senkin! - felelem neki. Nevet, ahogy én az előbb. Nem válaszolok és nem is nevetek. Csak csendben vagyok, és nézem magam a tükörben. Idegesen sétálok, mert nem igazán tudom, mihez is kezdhetnék. Még mindig az ablakon át való távozás tűnik a legjobb megoldásnak. Annyira jól alakult ez az este, és mégis képes volt elrontani, és megbántani.
- Ha azt hiszed, ezek után még pont veled akarok inni, nagyon tévedsz! - felelem neki,és az ajtót nézem. Kizárt, hogy itt maradjak vele. Hallom,hogy sokadjára próbál bejönni, és mivel ő az erősebb, tudom, hogy nemsokára bent is lesz. Ennyit arról, hogy betartja az udvariassági formulákat. Kit akarok átverni? Ő Damon!
A mosdóhoz sétálok, és a tetejét lecsukom. Ráállok, hogy elérjem az ablakot, és egy gyors mozdulattal már ki is nyitom. Az ajtó egy halk pukkanással meg is adta magát, és Damon már bent is van. Ijedten pillantok hátra, és meglátom azt, aki miatt ide menekültem. Mit nem ért azon, hogy nem akarom látni, és beszélni se akarok vele?
- Talált süllyedt, és hiába nézel így rám, inkább vagyok egyedül, mint veled! - felelem és mutatok rá. Na jó, elég a társaságából, tudom, hogy ez csak egy hülye álca.
- Szia Damon, viszlát Damon!- felelem, és máris a párkányon húzom fel magam. Rá térdelek, és érzem a levegő hűvösségét az arcomon. Pár pillanat, és már szabad vagyok. Ideje, hogy angolosan távozzak. Ülő helyzetbe tornázom magam, és visszanézek az ajtóban ácsorgó Damonra. Kezemmel intek neki, és készülök arra, hogy ellökjem magam a párkányról.

Pink: Try

Hallom, ahogy ő is háttal nekidől az ajtónak. A sors iróniája, hogy csak egy ajtó választ el minket egymástól. Tudom, hogy nagyon könnyedén ki is nyithatná, hisz ő sokkal erősebb nálam. Gyerekesnek nevez, amin először ledöbbenek, de rájövök, hogy ezt akár bóknak is tekinthetem. Nem tudom, hogyan kellene reagálnom erre, de elnevetem magam, és letörlöm kezemmel a könnyeimet.
- Nevezz, aminek akarsz, az estén már úgysem változtatsz! - felelem neki, és megint iszok az üvegből. Nem tudom miért jött utánam, de egyik részemnek nagyon is hízeleg, ez a gesztus. A másik énem hevesen tiltakozik az ellen, hogy bármit is mondjak neki, és értékelnem a cselekedetét.
- Ez a női mosdó, és nem véletlenül hívják így! - felelem neki, mert tényleg nem akarom, hogy bejöjjön. Tudom, hogy a kulcsra zárt ajtó nem tartaj ót vissza, de legalább van egy kis időm, mielőtt bejönne ide.
Tökéletesen jól megvagyok itt egyedül, és legfőképpen nélküled! - folytatom tovább, és ismét iszom az üvegből. Ajaj! Hát ez üres, ezt megittam, jut el tudatomig. Az üveget fejjel lefelé fordítom, hát igen, még az utolsó cseppet is megittam, és ezt is a kukába dobom. Nem szívesen lennék itt, ha tényleg bejön, ezért gyorsan feltápászkodom, és megmosom az arcom. Látszik rajtam, hogy sírtam, de ha vámpírsebességgel megyek el a Grillből, ezt senki nem fogja látni. Odasétálok az egyik mosdóhoz, és kinyitom az ablakot? Kiférek rajta? Hát persze, hogy igen! Hallom, hogy Damon mond valamit, és távozás előtt válaszolok neki!
- A bunkó éned sem volt messze, erre bizonyíték a mai este! Valami sosem változik, jobban mondva, valaki!- felelem neki. Nem szívesen hagyom itt a Grill, és nem így akartam távozni, de muszáj, nem bírok Damon közelében lenni. Most egyedül akarok lenni, remélem ezt tiszteletben tartja. Legfeljebb reggel korábban bejövök, és eltakarítok magamnak. Damont arra sem méltatom, hogy köszönjek neki, csak arra koncentrálok, hogy kijussak innen.

Zene: Train: 50 ways to say goodbye

Rossz volt őt így látnom, és ezt csakis magamnak köszönhettem. Nyilván akkor is így reagált volna, ha én mondom el neki a kötődést, nem pedig Elena. Nem túl kedvesen, megkér, hogy maradjak csendben, és én eleget is teszek ennek. Látom, ahogy egyre jobban leissza magát, és egyre mélyebbre süllyed az önpusztításban. Legszívesebben kivenném a kezéből az üveget, de nem merem ennél jobban feldühíteni. Feláll, és elém sétál, és közben gúnyos mosolyra húzza ajkait.
"- Pont olyan használhatatlan és sekély vagy, mint emberként voltál!" - hallom szavait, és mélységesen megbánt. A szavai újra és újra lejátszódnak a fejemben, és próbálom felfogni, hogy ezt tényleg nekem mondta. Nagyon megbántott, és ezt nem is akarom titkolni. Hátat fordít, mintha ott sem lennék ,és ezzel még jobban megbánt. Hát tényleg ennyit érek neki? Meg sem érdemlem, hogy szembe nézzen velem? Egy újabb üveget bont fel, és iszik belőle. Felállok és kiveszek még egy üveg tequilát a mellettem lévő dobozból, és megőrizve a büszkeségem sétálok az ajtó felé.
- Tudod, mélységesen csalódtam benned! - válaszolom neki, és közben kisétálok az ajtón. Zavarnak a fények, és egyedül akarok lenni. Legszívesebben bezárnám ide Damont, de félek, hogy kárt tenne benne. Azon gondolkodom, hova mehetnék, ahová nem követ. A női mosdóba, mondja egy hang belülről, és azon kapom magam, hogy futva próbálok minél távolabb kerülni tőle. Két üveggel a kezemben rontok be a mosóba, és bezárom magam mögött az ajtót. A két üveget leteszem a földre, és végis csúszom az ajtón, és a térdeimet felhúzom magamhoz, és az fejemet a térdemre teszem. Nem értem miért pont velem ilyen könyörtelen az élet. Először Nik, most meg Damon. Mivel érdemeltem ki, hogy nekem folyamatosan szenvednem kell? Kérdezem magamtól, és már folynak a könnyeim. Nem érdekel, hogy Damon hallja, és az sem, hogy eláztatom a nadrágomat. Végül is, nem tudom mire számítottam Damontól? Mikor megismertem, csak játékszernek tekintett, és most bebizonyította, hogy ez a mai napig nem változott! A bál is csak egy olcsó színjáték volt, és én még hittem neki! Hittem abban, hogy megváltozott, egy jobb vámpírrá vált! Csalódtam, és ismét megbizonyosodtam arról, hogy Damon sosem fog megváltozni, ugyanúgy bánt meg ok nélkül embereket, vagy vámpírokat, ahogy eddig. A könnyeimet törölgetem, és közben meghúzom a már bontott üveget. Ki is iszom a tartalmát, és az üres üveget bedobom a kukába. Kinyitom a másikat, és abból is nagyot kortyolok.
Hallom, hogy Damon kijön a raktárból, és egyenesen az ajtóhoz sétál. Még mázli, hogy becsuktam. Remélem van annyi esze, hogy nem töri rám az ajtót, bár az előbbieket tekintve, ez sem kizárt. Az ajtó előtt áll, és én csak ülök a földön, és a könnyeimet törölgetem. Bekopok, és én meglepődöm rajta. Damon és az illem? Nocsak, de nem akarok vele beszélni, jelen pillanatban látni sem akarom.
- Damon, hagyj magamra! - felelem neki és ismét sírni kezdek. Mivel érdemeltem ki azt, hogy akik közel állnak hozzám hátba támadnak, és megbántanak?

[You must be registered and logged in to see this image.]

Cornelia & Cher

Mindig is nagy hibám volt az, hogy könnyen megbízok az emberekben. Most is vakon bíztam Corneliaban, elhittem azt, hogy ő ártatlan. Eljátszotta nekem, hogy csak most lett vámpír és én elhittem neki. Bár ne tettem volna. Vicces, hogy mindig azok szívnak meg mindent, akik a jók. Akikben megvan a jó szándék, akik feltétel nélkül bíznak meg az emberekben, mert hisznek abban, hogy nem fogják őket felültetni.
Cornelia a nyakamat szorongatta, alig kaptam levegőt. Próbáltam lefejteni a nyakamról a kezeit, de sajnos ő sokkal erősebb, mint én. A pániktól semmi használható ötletem nem volt, szinte már vártam, hogy mikor fogy el a levegőm és mikor fulladok meg. Mikor lesz ennek a szörnyetegnek még egy áldozata.
Valami Klausról hablatyolt, fogalmam sincs kiről beszélt. A mondandója alapján ő lehet a góré, a legerősebb és legidősebb, bár ez csak az én tippem. Nem tudom kiről beszélt és valószínűleg nem is fogom megtudni.
A nyakamat már olyan erősen szorította, hogy alig kaptam levegőt. Úgy éreztem pillanatokon belül eltöri a nyakamat, vagy csak simán megfojt. A fejem a piros és a fehér árnyalatokat váltogatta, a kezeim ökölbe szorultak, a körmeim szinte már felszakították a bőrömet. Már kezdtem feladni, amikor elengedett. Nem is figyeltem már arra, amit mondott, el voltam foglalva azzal, hogy hogyan kéne levegőt venni. A földre esve kapkodtam levegő után, a lábaimban semmi erő nem volt és a nyakamat simogattam, hiszen iszonyatosan fájt. Nem értem mért volt neki ez most jó, nem is csináltam semmit vele, csak amikor meg akart ölni. Bár ez megint majdnem meg volt...
Megértetted? Hallottam a kérdését. Fogalmam sincs ezt mire értette, hiszen egy mondatára nem emlékszem abból, amit mondott nekem az előbb, de azért határozatlanul bólintottam egyet. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor kilépett az ajtón. Nehezen feltápászkodtam a földről és a sápadt arcomra egy kis vizet fröcsköltem. Már is jobb színem lett, de még mindig nem volt igazi, ezért vettem elő a táskámból a pirosítómat és a többi sminkes cuccot, ami nem rég hullt ki a táskámból. Gyorsan javítottam egy kicsit a kinézetemen, majd egy nagy sóhaj után lehajtott fejjel léptem ki a mosdóból. A teánkkal nem foglalkoztam, csak mentem előre semmivel nem foglalkozva, minél előbb szabadulni akartam innen. A ajtón kilépve még gyorsabban mentem a házam felé, minél előbb haza akartam érni és lenyugodni... Képtelenségnem tartom, hogy csak ilyen lények vannak ebben a városban. Borzasztó és visszataszító attól függetlenül, hogy én sem vagyok egy átlagos ember. Igen, boszorkány vagyok, de senkinek nem szívom a vérét, és senkit nem akarok megölni... Semmi ilyen célom nincs, ellentétben velük...
A gondolatmenetem után azon kaptam magam, hogy a házam előtt állok és a kulcsomat keresem a táskámban. Miután megvan, belépek az ajtón és az első utam a szobámba vezet. Nem érdekel semmi és senki most, csak az, hogy kipihenjem magam...