To; Cher Kenward

Arra gondoltam, körül kellene néznem a városban anélkül, hogy megölnék vagy megtámadnék valakit. Mióta Klaus átváltoztatott, folyton csak a vér körül forognak a gondolataim. Sokszor képzelem el, ahogyan megharapok valakit és addig színom a vérét, míg holtan össze nem esik a karjaim között.
Imádtam hibrid lenni és Klausért is odavoltam. Nem is tudom, hogy tudtam eddig vérfarkasként élni, hiszen most, hogy átváltoztam minden sokkal könnyebb és jobb. Örökké hálás leszek Klausnak, amiért megszabadított az átoktól és örökké segíteni fogom őt, mert tartozom neki ennyivel. Olyan... jó. Ha körülötte vagyok, nem kell azon gondolkoznom, amit teszek jó-e, vagy rossz, mert olyankor nem számít. Csak az számít, hogy boldoggá tegyem a Mesterem bármi áron.
Én sem figyeltem és a lány sem, aki szembejött velem a folyosón. Nekem és a cuccaimnak is sikerült épségben megúsznunk az "ütközést", valószínűleg természetfeletti képességeim miatt. És itt ismét gondolok arra, hogy mennyire hálás vagyok Neki, Klausnak, a Mesteremnek.
- Ugyan, semmi baj, mindenkivel megesik néha. - mondtam vállvonogatva. - Nem nagy ügy. - moslyogtam rá. Szimpatikus lány volt, de volt valami különös benne, amit sehogy sem tudtam megérteni, hogy mi lehet. Nem is nagyon firtattam a témát, hisz én biztosan erősebb vagyok nála a sajátos fajtámmal.
- Cornelia. - feleltem mosolyogva. Jó volt, hogy végre valaki kedvesen viselkedik velem - Klauson kívül, természetesen. - Cornelia S. Miller. És nem, most érkeztem. - mondtam neki immár a teljes nevem. Mikor hozzámért, hogy kezet rázzunk, alig tudtam elfordítani a tekintetem a csuklójáról. Hosszasan néztem a csuklója vékony bőrén átütő halványkék ereket és éreztem, hogy a tekintetem kezd elsötétülni. Szerencsére még épp időben kaptam észbe és gyorsan elengedtem a kezét.
Most biztos őrültnek tart...
zavaromban megköszörültem a torkom, majd a földet kezdtem el pásztázni. Gondolom, nem vett észre semmit sem az egészből, mégis rosszul éreztem magam az incidens miatt. Ő csak barátkozni akar, én pedig rögtön z ereiben keringő vérre szomjazok.
- Persze, szívesen meginnék veled valamit. - önkénytelenül is a vér jut eszembe elsőként és ismét a csuklójára pillantok. Muszáj küzdenem vele. Muszáj leküzdenem a várszomjat. - A tea tökéletes, de aranyos vagy, hogy kérdezted. - amint végzett a mosdónál, már indultam volna kifele, csakhogy eszembe jutott, hogy nem végeztem el, amiért jöttem.
- Illetve... azonnal megyek, csak... -fejemmel a mellékhelyiségek felé pillantottam. De ciki. Ezért nem jó mosdóban ismerkedni... - fojtottam el magamban egy vigyort, majd megindultam az egyik toalett felé.
Mosolyogva léptem ki és egy gyors kézmosás után már el is indultam kifelé az asztalokhoz.
- Te rég óta laksz már itt, Mystic Fallsban? - érdeklődtem Cherről, ám ekkor ismét balszerencsém volt. Egy pincér biztos elvágta a kezét egy törött üveggel és ide éreztem a vér szagát. Kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a széken és körmeimet a tenyerembe vájtam, de pechemre felsértettem, így nem volt elég, hogy nyugton kellett maradnom, mikor legszívesebben feltéptem volna valaki torkát, még arra is vigyáznom kellett, nehogy meglássa, milyen gyorsan gyógyulok, mert akkor tuti, hogy gyanút fogott volna.
Istenem, mennyire hálás lennék, ha Klaus itt lenne most. Biztosan nem hagyná, hogy bármi hülyeséget csináljak. Miatta kell uralkodnom magamon. Nem szabad, hogy csalódást okozzak Neki.
- Egyébként citrom ízű teát szeretnék, köszönöm, hogy meghívtál. - mosolyogtam erőltetetten és sérülésmentes kezemmel kezdtem körözi az asztalon, hogy eltereljem a figyelmem.