Mellkasom alatt összefontam a karomat, és elkaptam a tekintetemet. Fájt, amit mondott, de igaza volt. Részben.
- Stefan.. neked már több, mint 150 évnyi tapasztalatod van. Nem tudok az érzelmeim felett uralkodni, sajnálom. - artikuláltam az utolsó szót. Olyan, mintha minden egyes érzelmem a százszorosára nőtt volna.
Nem tudtam mit felelni, egyszerűen nem volt hozzá erőm, se kedvem. A bűntudat mart engem belül, és bármire is gondoltam nem múlt el. Fájt, hogy miattam ment tönkre a kapcsolatunk. Az én bonyolult érzelmeimnek köszönhetően nem tudok egy normális párkapcsolatban élni. Bravó Elena!
- Sajnálom. - mondtam még egyszer. - Szeretlek, mindennél jobban. - tiszta nedves volt az arcom a könnyektől. Itt a búcsú, érzem. De már hányadszor? Megcsókolt, de nem volt olyan, mint a régi. Elhalt. Nem.. Nem akarom őt elveszteni, meg fogok változni, ígérem. Csak adj egy kis időt.
Nem volt elég merszem mindezt hangosan kimondani, és kisétált a mosdóból. Talán az életemből is..
Ismét a földre rogytam, és hangos zokogásba törtem ki. Nem érdekel, hogy éppen a férfi mosdó kellős közepén vagyok, de muszáj. Muszáj kiengednem magamból a felgyülemlett negatív érzelmeket, mert a végén beleőrülök.

Kérdésére inkább nem válaszoltam. Nem tudtam volna mit felelni, de szerintem nem is várt rá választ. Abbahagytam arcának a cirógatását, mikor azt mondta, hogy végleg kisétáltam az életéből. Hogy merte ezt tenni? Mit élhetett át Stefan.. Nem is merek belegondolni.
- Nem úgy értettem. - vágtam közbe, és megcsóváltam a fejemet. Nem akartam ezt mondani.. - Csak nagyon dühös voltam, és.. - haraptam el a mondatomat, mert nem tudtam tovább folytatni. Az alól pedig tényleg nem tudom kimagyarázni magamat, hogy Damon nevét ejtettem ki hangosan. Az egyszerűen megtörtént. De akkor először, és utoljára. Soha többé nem fogok ilyet véteni.
A csókról nem tudtam, hogy mit feleljek. Azt hitte én vagyok az, és még meg se fordult az agyában, hogy Katherine lenne. Nem is csókolt vissza. Az utolsó mondatát elengedtem a fülem mellett. Rá emeltem a pillantásomat és neki kezdtem. Valószínűleg ez lesz a legnehezebb beszédem, amit valaha életemben ki kellett magamból préselnem.
- Stefan.. Te együtt akarsz velem lenni? Mert, ha nem megértelek. De döntenünk kell. És bármit választasz, én meg fogok vele elégedni. Ha azt mondod, hogy igen.. sétáljak ki az életedből, megteszem. - egy pillanatra se tekintettem el. A lelkem sajgott, féltem a választól, de ha neki így lesz jobb.. A lényeg, hogy boldog legyen. És ha én azt nem tudom megadni, talán valaki más majd képes lesz rá.

- Nyugodtan kiakadhatsz. Én azt tenném. - hajtottam le a fejemet, szégyenkezve. Végig simítottam az arcán, és boldog voltam. Nem azért, amit tettem, hanem hogy túlélte. Hogy itt van mellettem.
Felment bennem a pumpa, mikor azt mondta, hogy szakítottunk. Mi van? Amikor kirohamoztam az osztályteremből, biztos vagyok benne, hogy nem szakítottam vele. Hacsak addig nem találkozott Stefan-nal.. Talán ezért is volt olyan indulatos. Kezd összeállni a kép.
- Öt perccel ezelőtt? És szerinted volt időm átöltözni? Be lettünk csapva, Stefan. - húztam el a számat, és nem is mertem belegondolni, hogy Katherine mi mást tesz még az én nevemben. Bár azért a szakítás nem nagy ügy. Durvábbra számítottam, az ilyesmit percek alatt rendbe lehet hozni.
- Ne sajnálj semmit, én vagyok az akinek kell. - öleltem magamhoz, és örültem, hogy hisz nekem. - Sajnálom, ami történt.. Miután megérkeztünk. - súgtam a fülébe és elengedtem őt. Fura, ahhoz képest, hogy hogyan jöttünk a bálba. Nem is kettesben.. Meg voltam bizonyosodva arról, hogy Kath-be szerelmes holott nem. Hanem belém.
- Mit tett még Katherine a nevemben? - kérdeztem rá.

Számoltam a másodperceket, melyekből lassan percek lettek. 16 perc és 42 másodperc után magához tért Stefan. Letöröltem a könnyeimet az arcomról. Végre Elena-nak szólított.
- Igen. - erősítettem meg. Magamhoz öleltem, és megnyugodtam, hogy életben van. Ha véletlenül a szívét kaptam volna ki... Akkor már nem ébredne fel soha, és azt nem tudtam volna magamnak megbocsátani. Bár azt se tudom, hogy hogyan fogok ezen túllépni.
Kérdésére nem válaszoltam, csak bólintottam.
- Nem volt szándékos Stefan. Nem akartam, de.. nem voltam önmagam. A düh irányított engem. Önszántamból sohasem tettem volna ezt, mert szeretlek. - pillantottam rá komolyan.
- És hiszel nekem? Hogy én vagyok az, és Katherine mindannyiunkat átvert? - kérdeztem reménykedve, hogy végre sikerült-e őt észhez téríteni. Ha még mindig nem fog nekem hinni, akkor nem tudom, hogy mit fogok lépni..

- Én vagyok az. - mondtam meggyőzően. Szemeim csillogtak, és alig vártam, hogy a karjaiba borulhassak. Addig csókoljam, míg el nem zsibbad a szánk. De ehelyett.. Erősen a falhoz nyomott, kezeim az ő kezeire siklottak, és erősen megszorítottam.
- Engedj el! - sziszegtem, de nem lazított a szorításán. - Nem érted, én vagyok az? Elena vagyok! - már ordítottam. Hát nem fogja fel? Nem látja a szemeimben, hogy én más vagyok? Engem nem a düh, és a bosszú vezérel, hanem a szeretet?
De most, hogy emberi véren élek, s Stefan állatin egy kicsivel nagyobb fölénnyel bírok. Persze, ő erősebb, de azért én sem vagyok gyenge.
Erősen ellöktem magamtól, és a háta mögé osontam vámpírsebességgel. Megfogtam a fejét, és elfordítottam. Hatalmas reccsenés tört fel, és Stefan eszméletét vesztetten a földre rogyott le. És ekkor tudatosult bennem a cselekedetem. Kitekertem a nyakát.. Majdnem megöltem őt..
- Ne, ne, ne! - kiabáltam, és könnyek szökdöstek lefelé az arcomon. A térdemre estem, Stefant az ölembe véve. Simogattam az arcát, közben a saját könnyeim ellepték őt. - Ébredj fel. Sajnálom, Stefan. Kérlek ne haragudj rám. - de nem tudtam semmit se tenni. Mikor fog felkelni? Percek, órák múlva? Fogalmam sincs.. Mit tettem. Istenem, hogy tehettem ezt? Hogy voltam rá képes? Hisz szeretem, de.. Mi baj van velem?!

Sírni volt kedvem az örömtől. A nyakába akartam ugorni, és el akartam felejteni az előző veszekedésünket. De nem tehetem meg, mert még mindig abban a tudatban él, hogy én vagyok Katherine. Viszont, ha megtudnám őt győzni, akkor beláthatja az igazat.
- Én vagyok az. - súgtam, és Katherine szokásos arckifejezése eltűnt az arcomról. Helyette átvette a gyengéd mosolyom. - Én vagyok az, Elena. - erősítettem meg, de tudtam, hogy ennyitől nem fog nekem hinni.
- Katherine egy szobába vitt, ahol kicserélte a ruházatunkat. Sajnálom, hogy becsaptalak, csak tudnom kellett, hogy hogyan érzel iránta. - csóváltam meg a fejemet. Nehéz lehet. Így rázúdítom, hogy Elena vagyok, mikor eddig teljesen mást hitt.

Stefan-t valami, pontosítok inkább valami nagyon feldühítette. Mi van, ha találkozott Katherine-nel, aki épp azt tetette, hogy ő én? Valamit mondott neki, vagy cselekedett, ami ilyen negatív érzelmeket váltott ki belőle? Fogalmam sincs.. És az a legrosszabb, hogy nem kezdhetek itt el sikoltozni, hogy már pedig Elena vagyok, mert nem fog nekem hinni.
Megnyugodtam, mikor megtudtam, hogy nem szeret engem viszont. Vagyis Katherine-t. Egy másodpercre egy mosoly is az arcomra szökött, de gyorsan lehervadt. A falnak szorított, és fordítottam a helyzetünkön. Nem érzi, hogy nem vagyok erősebb nála?
- Már megint mit tett Elena, ami ennyire felbőszített? - hangom gúnnyal csengett. Utoljára 2 évvel ezelőtt, még a szüleim halála előtt voltam ilyen. Amikor Caroline-ról beszélgettünk, mert ugye akkor riválisok voltunk.
- Pedig múltkor nagyon komolynak tűntél. Talán még el is akartad volna hagyni Elena-t, értem. Hova lett az a lelkesedés? - löktem el magamtól, és hátat fordítottam. Kifújtam a levegőt, és remegtek a kezeim. Nehezebb eljátszani Katherine-t, mint hittem.
- Miért? Talán, mert szeretlek Stefan! - na egy kicsit összekuszálom a szálakat. - És te is tudod, hogy Elena csak az én pótlékom. - fordultam vele szembe, komolyan rápillantva. Gyerünk Stefan. Mond ki az igazat, s legalább akkor megtudom, hogy van-e jövője a kapcsolatunknak. Mármint nekem, és neked.

Tágra nyíltak a szemeim, s kapkodtam a levegőért. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, s mi történt. Majd lassan eszembe jutott minden. Katherine.. Gyorsan felkeltem, kisimítva a gyűrött ruhámat. Vagyis Katherine ruháját. Vagyis nem.. Enyém volt. Csak valahogyan eltulajdonította tőlem.
De itt az ideje, hogy bosszút álljak rajta. Ha ő Elena akar lenni, legyen. Én is kifogom őt adni, tönkreteszem őt..
A düh vezérelt engem. Kisétáltam a szobából, immár visszanyerve az egyensúlyomat, és az eszméletemet. Viszont alig tudtam menni, máris egy ismerős személlyel találtam magamat szembe, aki hamar berángatott a férfi mosdóba.
- Stefan elment az eszed? - kérdeztem hangosan, mielőtt a falhoz vághatott volna. Hangosan felsziszegtem, majd rájöttem, hogy ő nem tudja ki is vagyok igazából.
- Miről beszélsz? - emeltem fel a hangomat, és hirtelen szerepet váltottam. - Nem értem a hangulatingadozásaidat. Múltkor még azt mondtad szeretsz, most meg akarsz tőlem válni. Dönts Stefan! - hangsúlyoztam ki a szavakat, és legbelül a szívem reszketett. Ha Katherine-t választja, abba én.. én.. belepusztulok.