Udvar

Tárgy: Re: Udvar Kedd Dec. 18, 2012 4:37 pm

Damon & Caroline

Furcsa volt nekem ez a Damon, de örültem, hogy itt van velem. Nem ítélt el Klaus miatt, és nekem nagyon új volt. Máskor a fejemhez vágta volna, hogy nem vagyok eszemnél. Erről eszembe jutott Elena, és hogy meg kell őt keresnem. Ahogy Niket is. Nem akartam itt hagyni Damont, Egyszer pedig muszáj lesz. A végtelenségig nem ülhetünk itt mindketten.
- Igen, egyszerűbb lenne, ha az eszünkre hallgatnánk. De akkor hol marad a kihívás, az ésszerűtlenség? Amikor nem érdekel senki véleménye, csak mész a magad feje után? - kérdezem tőle.
- Na jó, az utóbbi egyikünkre sem igaz, hiszen mi így is - úgy is a magunk feje után megyünk! - felelem megadóan. Tudom, hogy mindig makacs volt, és nem érdekelte senki, csak tette a dolgát. Elenától tudom, hogy azóta érez újra, amióta szorosabb lett köztük a barátság. Nekem is rémlik a megbűvölt időszakomból, hogy sose kérte ki más véleményét. Csak tette, amit gondolt, és keményen állta a következményeket. Sosem gondoltam volna, hogy elássuk a csatabárdot, de ideje volt már. Most, hogy hallhatatlan lettem én is, jobb békében leélni, mint haraggal. Szavaimra nem úgy reagált, ahogy vártam. Előre dőlt, és úgy fejtette ki a véleményét. A kapcsolat szót nagyon furcsán ejtette ki. Mosolyogtam rajta, de szerencsémre nem látta.
- Damon, ez egy új dolog. A mi barátságunk is az. Csak rajtunk múlik mit hozunk ki belőle! - felelem a kérdésére, és előre hajolok hozzá.
- Soha ne mond, hogy soha! Mindennek ki kell alakulnia, és minden két félen múlik!- felelem neki. Egy szempillantás alatt feláll, és magamra hagy. Ezt most mivel érdemeltem ki?! Ugye nem bántottam meg! Na, ezt jól elszúrtad Caroline! Még csak most lettünk barátok, erre tessék. Sikerült megbántanom. Pont most, mikor barátok lettünk. Ezt mindenképp meg kell majd vele beszélnem. Nem most, mert biztosan elege van már belőlem. Majd máskor, egy alkalmasabb időpontban.
- Rendben van! További szép estét! - felelem, mert tudom, hogy hallja a válaszomat. Azt hiszem, jobb, ha én is bemegyek! Nem mintha hiányoznék bárkinek is!

Játék vége!
Játéktér szabad!

/Köszönöm a játékot! Én is imádtam! I love you

/

Tárgy: Re: Udvar Kedd Dec. 18, 2012 3:48 pm

Caroline Forbes

Your friend is the only person who could

fix your mistakes but knows it doesn’t pay to try

Bólintok a szavaira, és tényleg nem értem teljesen, hogyan mondhat bárki is jót Klausról. Nehéz elképzelni, hogy valóban van emberi oldala, nehéz elhinni, hogy lakozik benne jóság, de ennyi erővel saját magamról is beszélhetnék. Még sosem próbáltam megérteni, ám előfordulhat, hogy ő is csak jól titkolja az érzéseit, és csak néhányan tudhatnak róla. Elena is meg volt győződve róla, hogy nem vagyok velejéig romlott, és jól tudom, sokan nem hittek neki, még én magam sem. Még most is nehezemre esik bevallani, hogy nem vagyok egy szörnyeteg, igenis van emberi oldalam, még akkor is, ha nem akarom, hogy legyen. Érzések nélkül minden sokkal, de sokkal egyszerűbb lenne, nem keverednék ennyi bonyodalomba, és még csak fájdalmat se éreznék, de ez lehetetlen. Az a bizonyos kapcsoló csak ideig-óráig jó, és még akkor is csak a vérszomj segít abban, hogy ne engedd vissza a jobb oldalad, és ne ess a saját csapdádba újra és újra.
- Minden sokkal könnyebb és jobb lenne, ha az eszünkre hallgatnánk, nem igaz? - horkantok egyet, és a fejem ingatom, nem akarok többet beszélni erről, nem vagyok az a nyálas figura, aki csak úgy ömleng a saját érzéseiről, és aki rinyál az élet nehézsége miatt. Nem könnyű, nem is csodálatos, sőt, talán még azt is kijelenthetem, hogy egyenesen pocsék, de az nem változtat a tényeken. Nem jön rám a depresszió ezek miatt, öngyilkos hajlamaim sem lesznek, inkább csak próbálom kiélvezni minden percét, még ha nem is alakul minden fényesen, vagy ahogy elterveztem. A lány szavai térítenek magamhoz, újra a valóságba, a jelenbe, de egyáltalán nem tetszik, amit mond, el is húzódok tőle, és a levegő is a tüdőmben reked - mintha fuldokolnék. - Ez nem ilyen egyszerű, Caroline! Még ha valóban vannak irántam érzései, mit számít? Nem állok készen egy... kapcsolatra! - kissé bizonytalanul hangzik az utolsó szó a számból, már-már hitetlenkedve ejtem ki, és nem értem, hogyan gondolhatja, hogy mindent helyre lehet hozni egyetlen pillanat alatt. Nem akarom kínozni magam Elena miatt, elvégre nem vagyok mazochista, de nem megy varázsütésre a felejtés, főleg úgy, ha az illető bevallja az érzéseit irántad...
- Én nem vagyok jó ebben. Nem tudom... Azt hiszem, inkább megyek, és kiszellőztetem a fejem! - jegyzem meg gyorsan, és fel is ugrok, talán ideje sincs reagálni, nagy léptekkel elindulok az iskola épülete felé, és nagy levegőket véve besétálok a főbejáraton. Hátra sem nézek, nem merek, félek, Caroline még gondol egyet, és utánam ered, és nem lenne jó vége úgy a dolognak. Mikor befordulok az egyik folyosón és megpillantom az ebédlőt, megkönnyebbülök, és fokozatosan kezdek megnyugodni.

// Köszönöm a játékot, nagyon, de nagyon imádtam! *-*

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 7:44 pm

Damon & Caroline

Damon viaskodik önmagával, végül megtöri a csendet. A szavai a szívemig jutnak, és rájövök, hogy igaza van. Még magamnak sem mertem bevallani, de ő mégis átlátott rajtam.
- Nos, valami olyasmi. Tudod Tyler eltűnt, és semmit nem tudok róla. Nincs olyan nap, hogy ne hagynék neki üzenetet, és ne hívnám fel. Ez már amolyan napi rutin, minden délelőtt kereken 10kor. Klaus többször velem volt, és ha hiszed, ha nem, neki is van emberi oldala. Ez vonz, de ugyanakkor félek is tőle, mert nem szeretném, ha a szeretteim közül megölne valakit.
- Hogy segíthet?! Nos, ezt még magam sem tudom. A szívnek nem tud parancsolni az ember. Olyan hamar kialakulhatnak kusza érzelmek, hogy fel sem tűnik mi történik veled. Csak később lesz világos, hogy ez pusztán fellángolás, vagy több is annál! - felelem neki. Húha, ma nagyon bölcsnek érzem magam. Nem tudom, hogy ezzel kire akar utalni, de én Elenára gondolok. Hátra dől, és emészti a hallottakat. Lexire tereli a szót, és hirtelen megvilágosodom. Már mindent értek! Örülök is neki, hiszen Damonnak is jár a boldogság. Ha nem Elena mellett, akkor Lexi mellett. Szerintem nagyon jól illenének egymáshoz.
- Oh, már értem! Tudod, Lexi gyönyörű nő, és illenétek is egymáshoz! Adj egy esélyt magatoknak! Keresd meg, és beszélj vele! Sosem tudhatod, mit érez irántad! - bíztatom őt hátrafordulva. Ismét a vállára hajtom a fejem, és nagyon sóhajtok.
- Igen, tényleg elcseszettek vagyunk! Ilyen az élet, és feltételezem, te sem szeretsz unatkozni! Hát igen, barátok jóban és rosszban.
- Valami ötlet az én szerelmi háromszögemmel kapcsolatban? - kérdezem tőle.
- Tudod, neked több élettapasztalatod van, mint nekem! Kíváncsi vagyok, te hogy látod ezt a helyzetet! - válaszolom neki. Nem akartam neki azt mondani, hogy nőcsábász, inkább máshogy közelítettem meg a dolgokat. Nem akarnám lerombolni, ezt az idilli légkört. Ha most valaki látna minket, tuti nem hinne a szemének. Itt ülünk a padon egymás mellett, én a vállára hajtott fejjel. Sosem gondoltam volna, hogy az este ilyen váratlan fordulatot vesz. A barátsága és nyíltsága többet ér nekem bármelyik karácsonyi ajándéknál.

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 7:16 pm

Damon Salvatore írta:

Caroline Forbes

Your friend is the only person who could

fix your mistakes but knows it doesn’t pay to try

Mikor megszorítja a kezem, nem tudom hirtelen, hogyan reagáljak, így nem teszek semmit, csak hagyom, hogy bátorítson az érintésével is, nem csak szavaival. Bólintok, és egy keserű mosolyt öltök a szám sarkába. Nem törődöm most azzal, mennyire abszurd a viselkedésem, és mennyire eltérő attól, amit szoktam produkálni. Inkább csak töröm a fejem, hogyan mondjam el neki úgy, hogy közben mégsem tudatom vele a részleteket. Szólásra nyitom a szám, de mikor elkezdte mesélni, hogyan érintette Klaus első lépése, és mit reagált, mikor megtudta, hogy nem Tyler miatt csinálja, hogy őt féltékennyé tegye, vagy megbosszulja. Nem akarok ítélkezni felett, hiszen nekem megvan a magam negatív véleményem az őshibridről, és nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is kioktassak arról, mi a rossz, és mi a jó, igazából ezt soha nem tehetném meg. - Ezzel azt akarod mondani, hogy próbálod eldönteni, érzel-e iránta többet, mint barátság? Ez segíthet? - teszem fel a két kérdést rögtön egymás után, és úgy érzem, ez beválhat. Több időt kell eltöltenem Lexi-vel, hogy rendezni tudjam a fejemben a káoszt, és talán akkor megtudhatom, hogy van-e köztünk több is. Félelemmel tekintek jövőre, mert mi van akkor, ha ezzel csak még jobban összekuszálom a szálakat, és nem segítek vele semmit sem? Elena mindig is nagy kísértés marad a számomra, vagy idővel túljuthatok rajta? Nagy levegőt veszek, és a fogaim közt szűröm ki kissé akadozva, mielőtt még tüdőmben rekedne. - Mióta Lexi felbukkant, minden olyan furcsa. Először mérges voltam Bonnie-ra, hogy feltámasztotta, lévén aki halott, maradjon is az, de... most már nem tudom, mit gondoljak. - vallom be gyorsan, mielőtt még meggondolnám magam, és keserűen felnevetek, mint azt már jó néhányszor megtettem a mai este folyamán.
A fejét vállamra hajtja, és én megint lehökkenek. Talán eltolnám magamtól, ha úgy viselkednék, ahogy szoktam, de jelen esetben úgy érzem magam, mintha egy alternatív világba kerültem volna. - Elég elcseszett páros vagyunk, nem? - Hátrébb dőlök a padon, és újabb sóhaj hagyja el a számat, kicsit olyan érzés, mintha nem kapnék levegőt.

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 6:24 pm

Damon & Caroline

Ott ültem, és vártam arra, hogy csináljon valamit. Hagyjon faképnél, erre láttam a legtöbb esélyt; vagy üljön mellém és öntse ki, ami a szívét nyomja. Legnagyobb megdöbbenésemre mellém ült le. A szemében láttam, hogy viaskodik önmagával, és hamarosan megadja önmagát.
- Hallgatlak! Bízz bennem kérlek! - nyomatékosítom, és bátorításként megszorítottam a kezét. Klausról kérdezett, és tudtam, hogy a saját szerelmi háromszögére gondol. Nem fejezte be a mondatot, de nekem nem is kellett. Elsőre megértettem, hogy mi a problémája.
- Ez bonyolult. - túrtam a hajamba, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Megittam a pezsgőmet, és újra megtöltöttem.
- Először azt hittem, azért udvarol nekem, hogy Tylert féltékennyé tegye. A bálon viszont nyíltan a tudtomra adta, hogy miattam érdeklődik. Ne kérdezd, hogy miért, és miért pont én, mert erre én magam sem tudom a választ. Tényleg nem tudom mit kéne csinálnom, de egyenlőre Klaus iránt nem érzek mást, csak barátságot. Tudod, inkább elviselem a társaságát, nehogy ártson bárkinek is! Sajnos egyenlőre többet nem tehetek!- felelem neki. Jobb, ha nem osztom meg vele, hogy mit tett az erdőben, mert még a végén megpróbálná megbosszúlni. Nem akarom, hogy miattam bárkinek is bántódása essen. Sosem gondoltam volna, hogy valaha lelkizni fogok Damonnal, de úgy látszik mindennek eljön a maga ideje. Igaz a barátságunk először önzőségen alapult, hiszen csak kihasznált. Sosem kért bocsánatot, de nem is akartam, hogy megtegye. Meg kell tanulni a szavai mögé látni, és tudom, hogy nem haragudhatok rá. Én is megbocsátottam neki, és most itt ülünk, hogy elmélyítsük a barátságunkat.
- Rendben van. Bízok benned, és nem szakítalak majd félbe. Megpróbálok a sorok között olvasni, és köszönöm, hogy őszinte vagy velem. - válaszolom, és fejemet a vállára hajtom. Sosem voltunk ennyire bizalmi kapcsolatban egymással, és örülök, hogy itt tartunk. Vajon a karácsony miatt ennyire nyílt, vagy tényleg szüksége van még neki is barátokra.

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 5:41 pm

Caroline Forbes

Your friend is the only person who could

fix your mistakes but knows it doesn’t pay to try

Mindig is szerettem a partikat, hisz' a legizgalmasabb dolgok mindig ilyenkor történnek, és a nagy tömegben könnyebb is áldozatokat elejteni, de azt sosem gondoltam volna, hogy éppen az ilyen események miatt fog megváltozni a kapcsolatom valakivel jó irányba. Pedig kétségkívül irányt vett a viszonyunk, és ezt ki gondolta volna azok után, amit még emberként tettem vele? Nem hittem, hogy képes még úgy beszélgetni velem, hogy semmi gúny nincs a hangjában, és képes elviselni egy percnél is tovább. Kellemeset csalódtam benne, persze ezt hangosan nem vallnám be, a büszkeségem nem dobnám el, hogy ilyesmire vetemedjek. Nem volt nehéz rossz véleményt alkotnom róla, de tudom, ő is így tette, és nem hibáztatom érte. Úgy ítélkeztünk egymás fölött, hogy valójában nem is ismertük a másikat, de így volt a könnyebb, nekem biztos. Nem sok személyt engedek közel magamhoz, így inkább a legtöbbeket eltaszítom, hogy ne legyen nehéz dolgom véletlenül sem. Ám úgy tűnik ezúttal ez nem jött össze, és be kell látnom, hogy nem nyertem meg ezt a csatát. - Hát legyen! - adom meg magam hirtelen, és egy sóhaj után elnevetem magam. Nem tudom, mi volt ebben a zöld italban a vodkán kívül, de kétségkívül az egyik hozzávalója miatt fordultam ki magamból annyira, hogy lelkizzek, méghozzá a szöszi vámpírlánnyal! - Te mit tettél, mikor Klaus udvarolni kezdett neked? Úgy értem, neked ott volt Tyler... - félbehagyom a mondatot, és kérlelve pillantok a szemeibe. Nem tudom befejezni, s remélem megérti ennyiből is, hogy mire célzok. Nem megy nekem ez olyan jól, hogy csak úgy kiadjam magamból mi bánt, és tanácsot kérjek. Ez nem én vagyok, azt se tudom egyáltalán, hogy vetemedhettem arra, hogy színt valljak, vagy legalábbis, feltegyem az előbbi kérdést.
Mikor azt mondja, bízzak benne, kétségbeesetten fújom ki a levegőt, nem tudom, mi tévő legyek, legszívesebben lerombolnám az egész pavilont, és faképnél hagynám őt, de nem tehetem meg, nem futamodhatok meg, mikor már beadtam a derekam, mikor már felkészültem rá, hogy bevalljam a problémám. Nem akarok gyengének tűnni, habár jól tudom, nem vagyok valami jó passzban már így sem. - Legyen elég annyi, hogy most én is hasonló helyzetben vagyok. Én... igyekszem bízni benned, de ha te is megbízol énbennem, nem kérdezel semmit, csak megpróbálsz... segíteni. - nyögöm ki nagy nehezen az utolsó szót, és lehajtom a fejem. Nehéz ez nekem, el sem tudnám mondani mennyire. Minden egyes porcikám azt súgja, lépjek le, de ellenállok a kísértésnek, és maradok. Továbbra is ott állok, egészen addig, míg ő kézen nem ragad, és el nem húz a padok felé maga után. Leülök mellé, egy az egyben lehúzom a pohár összes tartalmát, és egy nagy sóhajjal után várom, hogy feleljen valamit, ami vagy segít, vagy... egyáltalán nem.

MJ.: Kissé fura post ez épp tőlem, de igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle. xD

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 2:03 am

Damon & Caroline

Damonnal táncolni nagyon jó volt. A felhők felett éreztem magam. Nem is emlékszem, hogy táncoltunk-e mikor megbűvölt, és jártunk. Emlékeim szerint nem, csak Stefannal táncoltam. Azóta eltelt egy év, és nagyon sokat változtunk. Még ha ő nem is akarja bevallani, Elena miatt sokat változott. Ha egy teremben vannak, a levegő izzik körülöttük, és a szemükkel flörtölnek egymással. Mindig azt hittem, hogy Elena ideális társa Stefan, de most teljesen máshogy gondolom. Nemcsak az Elenával folytatott beszélgetésem miatt, hanem mert tényleg így is gondolom.
Eszembe jut a villabeli tánc, ott szintén ez a szám szólt. Nem Klaus miatt szerettem meg, hanem a szövege és a dallama miatt. Damon akkor Elenával táncolt, és nem tudtam megnézni tüzetesebben. Szavai hoznak vissza a jelenbe. Vállat von, mintha, ez az egész nem jelentene neki semmit. Dehogynem, különben nem rágódna még ezen.
- Damon, ha tudok valamiben segíteni, csak szólj! Nem vagy egyedül a problémáiddal! - válaszolom neki. Meglep a nyíltsága, és az őszintesége. Sosem volt ilyen. Íme, egy újabb tulajdonsága, amit nem tudtam róla. Egy pillanatra elenged, és a két várakozó párhoz lép. Kiveszi a kezükből a poharakat, és elküldi őket. Ez olyan Damonos volt. Csak a fejemet csóválom, és inkább nem mondok semmit. Jobb, ha figyelmen kívül hagyom ezt az egészet. Az egyik poharat a kezembe adja, és koccintunk.
- Egészségünkre! Az új kezdetre, és a barátságunkra! - olyan furcsa volt, ahogy kimondta a barátság szót. Biztosan ízlelgeti még ezt a szót. Kiiszom a pohár tartalmát, és az üres pohárral nézem Damont. A szemembe néz, és a tőle megszokott komolysággal válaszol.
- Akkor avass be Damon! Csak ketten vagyunk! Ha tudok, úgyis segítek! Bízz bennem! - válaszolom neki, és közelebb lépek hozzá. A pavilon oldalában megpillantok egy üveg pezsgőt, és egy üres padot.
- Gyere, üljünk le! - fogom őt kézen, és húzom finoman magam mögé a padokhoz. A pezsgőt nyilván azok a diákok hagyták itt, akiket Damon finoman elküldött. Felveszem, igyekszem elegánsan megoldani, hogy kinyissam az üveget. Egy halk pukkanással jelzi, hogy megadta magát. Töltök mindkettőnk poharába és leülök a padra.

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 1:26 am

To:: Caroline Forbes

Meglepődtem, hogy így reagált a szavaimra. Mondjuk, számíthattam volna rá, hogy meglepődik, hogy vannak emberi érzéseim is. Mindig is jobban kedvelte az öcsémet, és őt pártolta, mikor Elena a döntésen gondolkodott, hogy kit kellene elengednie. El tudom képzelni, hogy Caroline rágja a fülét, hogy Stefant válassza, engem pedig hagyjon a fenébe, hiszen én olyan rossz fiú vagyok, és nem illek hozzá. Hát vagy így gondolja, vagy nem, teljesen mindegy, úgy tűnik ezúttal én taszítottam el Elenát. Megjött az eszem, talán, vagy mindvégig tudtam, hogy helytelen lenne őt magammal rántani, és csak most láttam be magamnak, hogy így van. Nem reagálok a lány szavaira, csak elmosolyodom, annyira valósan, amennyire csak tudok. Nem könnyű tettetni, hogy jól vagyok, miközben annyiféle gondolat röpköd a fejemben, hogy majd beleszédülök, az érzések pedig maguk alá akarnak temetni. Állandóan azon igyekszem, hogy ne omoljak össze, tartsam magam, ne irtsam ki a fél emberiséget egyetlen dühroham levezetése gyanánt.
- Tényleg? - kérdezem kissé gúnyosan, ám mégis viccelődve. Megforgatom a szemeim, és nevetek, közben remélem egy kicsit fel tudom bosszantani, de mégse annyira, hogy lekívánja tépni a fejem a helyéről. Ám mielőtt válaszolt volna, felém nyúlt, és egy pillanatra azt hittem, most nagyot fog csattanni a keze. Nyugodtan ácsorogtam tovább, várva a csípő érzést, helyette nem volt semmi, csupán egy simítás. Meghökkenve húzódtam hátrébb, és nagyot nyeltem. Akaratlanul is eszembe jut az a nap, mikor először megpillantottam őt a Grill-ben. Megrázom a fejem, elvégre nem akarom tovább kutyulni a szálakat, így is hatalmas nagy csomó alakult már az ügyes-bajom dolgaimból. Megköszörülöm a torkom, és igyekszem fent tartani a nyugodt maszkot az arcomon, mielőtt még megint kiborulnék, és faképnél hagynám. Csak egy érintés, semmi több, nem kell ebből nagy ügyet csinálni - nyugtatom magam gondolatban.
Nem szólalok meg egészen addig, míg a parkettre nem érünk a kis pavilonhoz, és táncolni nem kezdünk a lassú, mégis ritmusos zenére. Ismerős a zene, és egy pillanatra nem tudom hova tenni, de aztán eszembe jut a Mikaelson banya által rendezett bál, és a nyitótánc, ahol Elenát sikerült a parkettre csalnom, hogy az én oldalamon libbenjen be a terembe, és belém karolva járja el a kezdőtáncot. Gyerekes volt tőlem úgymond lecsapni rá, mikor Stefannal fasírtban voltak, és kapva kapni az alkalmon, hátha végre a "választottam" viszont szeret és rájön, én vagyok a neki való. Ostobaság volt, de az én részemről annak az egésznek vége, és ha Stefan elhalassza az alkalmat, hogy boldogan éljen lánnyal, akiért oly sok mindent kiállt, akkor egyszerűen hülye. Ennyi az egész. - Ami azt illeti nem, nincs rendben semmi sem, de majd túlélem, ahogy eddig mindent csaknem két évszázadom alatt. - vonok vállat egyszerűen, és megpörgetem.
A hátam mögé pislogok, s ezzel magammal húzom a vámpírlányt is, csak hogy szemügyre vehessem, a másik két táncos pár tényleg minket bámul-e. És igaz volt, lefagyva állnak a pavilon szélénél, és ránk merednek, még szájuk is nyitva van. Ha másból nem is, ebből rögtön tudom, hogy ezek mai diákok, és hogy nem tudnak semmit sem a hozzánk hasonlók létezéséről, azaz mind a négyen könnyű prédák. Elengedem a táncpartnerem mindössze egy pillanat erejéig, odasuhanok eléjük, és a két fiútól elveszem a poharat, amit éppen most vettek a kezükbe, valahonnan a korlát felől. A szemükbe nézek, és csak lazán megkérem tőlük, hogy menjenek a dolgukra, és ne emlékezzenek se rám, se arra, hogy eltulajdonítottam az italukat. Visszasétálok oda, ahol a partnerem hagytam, és széles vigyorra húzom ajkaim. Magasba emelem a poharakat, és mint egy rossz gyerek, nevetek. Az egyiket a kezébe a nyomom, míg a másikat a neki adott pohárhoz koccintom, és nagyot kortyolok ugyanabból a zöld lötyiből, amit odabent Annabelle-el ittam. Ugyanaz a mozdulatsor, ám határozottan más társaság. - Hát akkor, igyunk a "barátságunkra"! - kissé bizonytalanul ejtem ki az utolsó szót, de a mosolyom arról biztosíthatja, hogy igaz, amit mondok, és nem szándékozom hátba szúrni, sem képletesen szólva, sem szó szerint. Fontolgatom a szavakat, amiket még "távozásom" előtt mondott, de aztán nem húzom tovább az időt, a szemeibe pillantok, és egy rafinált mosoly után válaszolok. - Sok mindent nem tudsz még rólam, Caroline!

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 12:28 am

Damon & Caroline

Hitetlenkedve nézek Damonra. Most olyan más, olyan más. Vajon ilyen lehetett emberként is? Egyszer majd megkérem, hogy meséljen nekem a vámpírrá válása előtti életéről. Ami információm van erről, azt Elenától és Stefantól tudom.
- Damon, néha döbbenetesen kedves tudsz lenni! Nem muszáj hordanod az órát, nem foglak számon kérni érte! - felelem neki. Tudat alatt nagyon is örültem, hogy hordani fogja. Nem számítottam ekkora sikerre, főleg nem tőle. A szeme elárult az érzelmeit, és tudtam, hogy komolyan kell vennem a szavait.
- Ne forgasd a szemed, azt nem szeretem! - korholom őt finoman. Lágyan végig simítok az arcán, és remélem ezzel semmilyen határt nem lépek át. A bőre puha, és frissen borotvált.
- Damon, nem véletlenül választottam ezt az idézetet! Már mondtam, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy, minden hibáddal együtt! - felelem.
- Semmi baj, Damon! Nincs miért bocsánatot kérned! Minden rendben veled? - kérdezem tőle. A kérdésemet figyelmem kívül hagyja, és bele karolva lépünk be a pavilonba. Az egyik kedvenc zeném szól, pont most kezdték. Ed Sheeran: Give my love című száma. Emlékszem arra a napra, jobban mondva tegnapira, hogy beszéltem a lemezlovassal. Nem tetszett neki a zenei lista, amit összeállítottam. Senki se látta, ahogy elbájoltam, és kezes bárányt csináltam belőle, pár pillanat alatt. Tudom, tudom, nem lett volna szabad, ezt amolyan elő karácsonyi ajándéknak szántam magamnak. Visszaéltem a vámpírságommal, önös érdekből. Damon megpörgetett, és ismét a jelenben voltam. Nagyon jó táncos, és jól vezet. Forgás közben feltűnt, hogy a két pár megdöbbenve és lefagyva állnak a pavilon oldalán. Hűha, sikerült őket letáncolunk! Ezt nevezem nyereménynek! Úgy érzem, tényleg sikerül kihoznom az estéből a legtöbbet.
- Feltűnt, hogy letáncoltuk a másik két párt, és megkövülten néznek minket? - kérdezem táncpartneremtől. Egy széles Damonos mosoly lesz a jutalmam.
- Hol tanultál meg ilyen tökéletesen táncolni? - kérdezem tőle. Igen tudom, hogy ezzel növeltem az önbizalmát, de most valahogy nem érdekelt. Csak a zenére koncentráltam és őrá.

Tárgy: Re: Udvar Hétf. Dec. 17, 2012 12:05 am

To:: Caroline Forbes

- Oh, elő fog még jönni a régi éned, ezt biztos. Egyik lány sem bírja ki sokáig, hogy ne kíváncsiskodjon. Ami azt illeti, én sem leszek mindig ilyen "kedves" hozzád, vagy bárkihez is! - villantok rá egy vigyort, mindezt megint csak figyelemelterelés céljából, talán ha egész este fent tartom az álcát, senkinek sem tűnik majd fel, hogy valami zavar, és akkor nem kérdeznek rá. Vajon mennyi esély van rá, hogy szerencsém lesz ma? Nem sok...
Visszaölel, és én rögtön tudom, hogy tényleg elhiszi a színjátékom, nem lát át rajtam, ami egy kissé fura is. Azért van, mert ő is zavart, vagy csak magammal akarom elhitetni, hogy megjátszom, és tényleg valódi volna mindaz, amit mondok, és amit teszek? Az igazság az, hogy nem tudom még én sem. Túl sokszor csaptam már be másokat, és épp ugyanannyiszor saját magam is. Hogy a fenébe tudhatnám, mikor valódiak a szavaim és cselekedeteim, és mikor kamu az egész? - Mindig a dzsekim zsebében lesz, ha nem felejtem az öltönyben. - mosolygok újra, és tekintetét keresem, hiszen úgy látom, ezúttal ő kalandozott el, és mintha egyáltalán nem rám figyelne, valahova másfelé néz, talán a fények irányába. Nem lesz rossz ötlet rögtön áttenni a másik kabátba, mielőtt még ebbe maradna tényleg. A végén még megsérteném, és jönne a hiszti-lavina, ami nem sok jót jelentene, nehogy másnak is eszébe jusson valami, amit a nyakamba varrhat... Nem szívesen kapok hajba nőkkel, mert ha egyszer nekikezdenek a rinyálásnak, még az sem állítja le őket, ha egy villám csap be két percnyire tőlük.
- Emberi? Ugye viccelsz... Én nem vagyok ember, sem emberi, Caroline. Ha pedig vámpírként nem fogadsz el, akkor hogy legyünk barátok? - fakadok ki egy pillanatra, aztán dühösen fújtatok, és csak ez után esik le, hogy túlreagáltam dolgot. Felsóhajtok, keserűen pillantok a szemeibe, és megforgatom a szemeim. - Nézd, sajnálom... Nem akartam így kiborulni, de nyilvánvalón hülyén viselkedtem az előbbi néhány másodpercben. - magyarázom gyorsan, és elmosolyodok, nem túl meggyőzően. Csak remélni tudom, hogy nem teremt le, vagy mondjuk nem tapos a magassarkújával a lábamra tánc közben. A pavilonhoz vezetem, s mikor már fények alatt vagyunk, és a zene is normál hangerőn szól mellettünk, lágyan ringatózni kezdem a ritmusra, és rájövök, hogy az utóbbi időben milyen sokat táncolok. A múltkori parti, meg a mostani... Ehw.

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 16, 2012 5:50 pm

Damon & Caroline

Ott álltam előtte, és el kell ismernem, ma is mint mindig, nagyon jól néz ki. Az öltöny nagyon jól áll neki, gyakrabban kellene hordania.
- Nos, nem tudom miért jött Stefan Elena nélkül. Nem akartam faggatni, majd elmondja, ha akarja. Ne nézz így rám, a régi Care eltűnt, Carpe Diem! A régi Care sincs messze, de most nincs rá szükségem! - felelem. Nem értem miért baj az, ha nem kíváncsiskodom annyira. Anna, hát nem hangzik ismerősnek ez a név, biztosan új lakó. Damont ismerve, nem a nevével volt elfoglalva, hanem a kinézetével.
Örülök, hogy sikerült Damont meglepnem, és az arca mindent elárult. Meglepődtem, hogy a zakójába már be is tette, és a dobozt kecsesen a zsebébe rakta. Megölelt, és én kissé zavarba is jöttem. Nem hittem, hogy ilyen érzéseket váltok ki belőle. Kellemesen csalódtam benne. Sietve visszaölelem.
- Nincs mit Damon. Örülök, hogy tetszik, és használod. - felelem neki. Őt nézve, azon gondolkodom, vajon mikor ünnepelte úgy a karácsonyt, hogy kapott is valamit? Sosem gondoltam volna, hogy egy apró gesztussal, azzal, hogy ajándékot veszek neki, ilyen reakciókat váltok ki belőle. Stefantól megkérdezem mikor van a születésnapja, és akkor meglepem egy bulival és egy tortával! Van egy olyan sejtésem, hogy vámpírrá válása óta, semmit sem ünnepelt meg. Hagytam elgondolkodni, és az arcát néztem. Biztos valami régi emlék juthatott eszébe. Az arca egyszerre volt boldog és csalódott. Nyilván az apukája miatt. Szavai megleptek, és mosolyognom kellett.
- Ugyan már Damon! A hibáiddal vagy olyan emberi! Igen, elfogadlak olyannak amilyen vagy, ha te is elfogadsz engem ilyennek. Nem kell ajándék, hisz a barátságunk örökre szól, és ez jobb, mint az ajándékok. Vagy te nem így gondolod? - kérdezem tőle.Felkért táncolni, és én most fogom fel, hogy ott a hátam mögött van egy pavilon, ahol ketten táncolnak a zene lágy dallamaira.
- Természetesen Mr. Salvatore elfogadom az ajánlatát! - mondom, és belekarolok. Együtt indulunk a pavilon felé, hogy növeljük a táncolók számát.

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 16, 2012 5:28 pm

To:: Caroline Forbes

Egy pillanatra lefagytam, miután Caroline elkezdett beszélni, és megtudtam tőle, hogy az öcsémmel érkezett. - Micsoda? Stefan Elena nélkül jött? - kérdezek rá, és keserűen felnevetek. Talán rossz hatással volt rám az a zöld lötty. De legalább így nem kell ajándékot küldenem a beszerzőjének, bárkit is kértek fel a szervezők, akik közt valószínűleg ott lehet a szöszi vámpírlány is, akivel épp társalgok.
Nézzük a jó oldalát, legalább az öcsém él és virul, ami fizikailag igaz is, de hogyan érezheti magát, mikor nincs jóba a lánnyal, aki szeret - akit szeretünk, ha úgy tetszik. Odabent nem láttam sem őt, sem Stefant, de mi van, ha csak másra figyeltem, mondjuk a kísérőmre, és ők mégis ott voltak? Nem, az ki van zárva, ennyire bamba még én sem lehetek! Caroline szavaira eszmélek fel, és néhány pillanatba bele is telik, míg eljut az agyamig mindaz, amit mondott, de sikeresen felfogom, és egy mosoly után szólásra is nyitom a szám. - Egy Anna nevű lánnyal, azt hiszem. És pont azon okból vagyok itt, amiből e is, ha jól értelmeztem a szavaid. - felelem egykedvűen, és körbepillantok az udvaron, ugyanis még nem volt módom megnézni, milyen is a kinti környezet. Csillogó-villogó díszek, hópelyhek, némi műhó fákon, további díszek, és rengeteg izzó díszíti az egész placcot, csak úgy mint bent, és még én is tudom ezt értékelni. Szép, igazán szemrevaló látvány, már csak azt nem értem, mire föl. Persze, hogy szép legyen a hely, de ha egyszer a bent lévők nagy része amúgy is ittas, a többit meg nem is érdekli az egész karácsony, csak a drága ajándékokra fáj a foga... Fölösleges, de ha ettől a vámpírlány boldog, gondolom, miért is ne? Elvégre nyilván sok köze van a díszítéshez.
Egy kis bársonydobozt vesz elő, bár fogalmam sincs, honnan került a kezébe, megint elkalandoztam. Megjátszott örömmel nézem a kis dobozt, aztán még meg is ölelem a lányt, és úgy vigyorgok, akár egy idióta - valószínűleg úgy is festhetek, de bárki tudhatja, hogy ez itt kamu, mert bizony nem kergültem meg. - Köszönöm! - nyúlok érte, ez a köszönetkinyilvánítás tényleg valós, elvégre nem megszokott cselekedet ez tőle, ha rólam van szó, és mivel meg se beszéltük, én semmit sem tudok adni neki. Kinyitom a kis dobozt, és egy órát találok benne. Meglepődöm a reakciómon, ugyanis egy gombóc növekszik a torkomban, és nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem onnan. Mosoly költözik ajkaimra, és szintén fura, bár gondolom nem meglepő egy ilyen idős vámpírtól, mint én, de nem tükrözi az érzéseim az arckifejezésem. Boldognak tűnhetek, de ebben sem lehetek biztos egy olyan személy mellett, aki átlát az embereken, és tudja, mikor van baj. Ah, gondolom túl kell tennem magam ezen. - Ez... nagyon szép. Megleptél, de tényleg! - vigyorgok rá, és z öltönyöm belső zsebébe teszem az órát, miután jobban szemügyre vettem az idézetet. "A legnagyobb ellenségekből is lehetnek jó barátok. Éppen csak idő kell hozzá, hogy megismerjék egymást." Elismerően felvonom a szemöldököm, és elégedetten kifújom a levegőt. Meglep, de örülök, hogy újabb bajtársra leltem, bár kétlem, hogy ha nem kell segítség egy eszes Barbie-tól, bármikor is felkeresném, de ez is valami, nemde? Ha már Alaric nincs az élők sorába, és Stefan kifordult magából, jól jönnek a segítő kezek, ha merényletet kívánok gyártani. - Boldog karácsonyt! - böktem ki gyorsan, bár néhány pillanat késés így is volt az ő jókívánsága, és az enyém közt. Most mit csináljak, azok a bizonyos "jó" családi emlékek előtörtek, és megszállták az elmém.
Tisztán emlékszem rá, akkor apám még normális volt, én olyan tíz év körüli lehettem, széles mosoly terítette be az arcom, és apró köveket dobáltam a tóba. Apám mellettem ült a parton, ő is mosolygott, és emlékszem, milyen nagyon akartam, hogy tudjak olyan messzire eldobni, amennyire ő, csak hogy büszke legyen rám, és erősnek tartson. Éppen egy történetet mesélt, bár nem tudom felidézni, miről beszélt, de tudom, hogy nevetett, és én is nevettem, vele együtt. Egy zsebórát húzott elő a zsebéből, és azt ígérte, majd egy napon az enyém lesz, ha már értékelni tudom a családi hagyományokat. Persze, miután hülyeségnek tartottam a vámpíros történeteit, csak leshettem, hogy bármit is kapok tőle, legyen az akár elismerés, vagy egy családi tárgy... Nem érdekelt többé sem ő, sem az állítólagos szent szavait. De visszagondolva tudom azt is, hogy hiányzott az az apa, akivel naphosszat nevettem kisgyerekként.
- Persze, tetszik... - hal el a hangom, de a mosoly letörölhetetlen, még akkor is, ha csak álcaként virít a szám sarkában. - Még megfontolom az ajánlatod, de talán a viszonyunk jobbra fordul, már ha elfogadsz olyan tuskónak, amilyen néha vagyok. - jelentem ki magabiztosan, és elnevetem magam. Nem tudom, honnan ez a pozitívumság, talán csak annyira meg vagyok zavarodva az emlékektől, és az ügye-bajos mindennapi élettől, hogy furcsán viselkedem. - Én nem hoztam neked semmit, de talán ha felkérlek egy táncra, azzal ki tudlak engesztelni! - húzom féloldalas mosolyra ajkaim, a kezem nyújtom neki, és a pavilon felé biccentek fejemmel, ahonnan lágy zene szól, és ahol két pár lépeget ritmusra.

Tárgy: To my beloved Damon :) Vas. Dec. 16, 2012 4:41 pm

Damon & Caroline

Jó volt Stefannal lenni, hiányzott a társasága. A tánctéren egyre többen lettek, és engem most először zavart is. Stefantól elnézést kértem, és kiviharoztam az udvarra. Az udvaron az összes fán és bokron fények pompáztak, és az út is ki volt világítva. Elgyönyörködtem benne, és elkönyveltem magamban, hogy ismét túltettem magamon. Örültem, hogy nem volt rajtam kívül senki az udvaron. Muszáj Elenával és Klausszal tisztáznom a kapcsolatomat, de még egyiküket sem láttam. Gondolataimból Damon rázott fel.
- Damon? Nem, nem futamodtam meg előle, hiszen itt sincs. Az öcséddel érkeztem, csak zavart a tömeg, és kijöttem levegőzni! - feleltem neki.
- Te kivel jöttél, és mit csinálsz idekint? - kérdeztem tőle. Lehet, hogy is, hogy velem van, így nem őrlődöm a dolgokon. A válasza után, eszembe jut, hogy neki is elraktam egy ajándékot. Gyorsan a táskámba nyúltam és elővettem egy sötétkék bársonydobozt, ami világoskék szalaggal volt átkötve.
- Tudom, nem szokás köztünk az ajándékozás, de ezt neked hoztam! Egy új kezdetre! - mondom, és átnyújtom neki a kis dobozt.
- Remélem tetszeni fog! Boldog Karácsonyt, Damon! Neki is egy zsebórát vettem, csak mást gravíroztattam bele. Az idézet a következő: A legnagyobb ellenségekből is lehetnek jó barátok. Éppen csak idő kell hozzá, hogy megismerjék egymást. Damonnak Carolinetól. Kisfiús mosollyal és csillogó szemekkel nézte a dobozt, míg ki nem bontotta. Sokat gondolkodtam, vegyek-e neki valamit, vagy sem. Végül úgy döntöttem, ideje új lapról indítanunk a kapcsolatunkat. Talán hülyeség volt pont órát vennem neki, hiszen Stefan is órát kapott. Mindegy, késő bánat. Ezért az óra, és az idézet. Egy új időszak mindkettőnk életében. Csak remélni tudom, hogy tetszik neki.
- Azt hiszem ideje, hogy új lapról indítsuk a kapcsolatunkat, ezért az óra, és az idézet a hátulján! - mondom neki. Remélem ő is így látja a dolgokat, ahogy én.
- Tetszik? - nézem őt, és próbálom megfejteni, mi járhat a fejében.

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 16, 2012 4:11 pm

To:: Caroline Forbes

Most sem egyedül érkeztem, mégis kicsit magára hagytam a lányt, és kimentem a teremből. Hogy miért? Ez egyszerű. A hely, és az egész esemény a múltkorira emlékeztet, még akkor is, ha teljesen máshogy néznek ki a díszek, és a hangulat is valahogy. Engem nem nagyon hat meg az egész karácsony-dolog, nem kerülök meghitt hangulatba ha megérzek egy illatot, és még csak szép emlékek sem jutnak eszembe a családomról. Emberkoromból talán előáshatnék néhány örömteli pillanatot, de ki akar arra emlékezni, ha egyszer már nem tudja visszahozni? A szüleim meghaltak, bár anyámat nem is ismertem, vagy csak szimplán nem emlékszem rá, apám meg egy seggfej volt mindig is. Stefannal persze jó volt a kapcsolatunk, jó testvérek voltunk, de már ez sincs így. Számomra semmit nem jelent ez az ünnep, ahogy az összes többi sem.
Nem csak a teremből léptem meg, de egyenesen a szabadba mentem, túl nyomott odabent a levegő, még folyosó is buzgó, izgatott diákoktól hemzseg, és ki kíváncsi rájuk? Én aztán nem. Kint egy fokkal jobban érzem magam, már levegőt is rendesen kapok, a fejem is kezd kitisztulni. A szőke vámpírnőt sem látom már magam előtt, vagy épp Elenát, még Stefant is elfelejtem egy pillanatra. De hogy teljes legyen a kép, és véletlen se lehessek egyedül, megpillantom a másik szőkeséget, igaz, a távolság köztünk nem épp kicsi. Simán elmehetnék, megfordulhatnék, és visszamehetnék a partira, vagy egyszerűen csak elsuhannék, és magam mögött hagynám a helyet, de mi lenne abban a jó? Magamra maradni a gondolataimmal nem épp nyerő ötlet most. Odasuhanok hozzá, ezúttal nem háta mögé lopakodok, néhány lépésnyire lefékezek előtte, és keserédes mosolyt varázsolok a képemre. Nem hiszem, hogy nagyon meggyőző lenne, de nem akarok ezzel foglalkozni. - Mi járatban erre, Caroline? Csak nem Klaus elől bujkálsz? - kérdezek rá, és a pázsit felé intek. Az egy dolog, hogy én idekint vagyok, de ő mit keres itt? Nem tudom elképzelni, hogy pont őt ne kísérte volna el senki. Akkor is lenne kísérője, ha egy vadidegennel kellett volna jönnie. De ő, pár nélkül? Biztosan más okból ácsorog idekint.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Hayley & Elizabeth

Láttam, hogy Hayley, csak ide oda pislog kettőnk között. Teljesen megértem, hiszen még én sem tudtam teljesen követni Brian kérdéseit. Nem is tudtam, nem, hogy csak majdnem. Nagyon sok kérdést tett fel, meg persze elmondta, hogy én is farkas vagyok, ami nem zavart, de én még nem vagyok teljesen farkas. Hayley szerencsére tudta követni Briant legalább is valamennyire hiszen válaszolt. Én nem szóltam semmit, csak figyeltem, mert úgy éreztem, hogy ebbe most nem kell belefolynom. Beszéljék ki együtt, legalább is, most még.
Tetszett Brian ötlete, hogy menjünk és beszéljük ezt meg, még akkor is, ha más terveink voltak estére. Szerintem ez most kicsit fontosabb, bár nem is tudom. Na mindegy erre most nem is akarok gondolni.
-Én is benne vagyok!-mosolyodtam el egy picit, majd elindultunk mindannyian. Brian mutatta az utat, mert mondjuk én sem tudtam pontosan, hogy merre kell menni és nem akartam eltévedni. Eddig elég szimpatikusnak tűnt nekem Hayley és remélem ez nem is fog megváltozni.

// Játék vége!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Egyikről a másikra pislogok, és először fel sem fogom a kérdéseit. Sok és értelmetlen egyszerre. Azt hiszem, hozzám képest tényleg eléggé újak és tapasztalatlanok lehetnek, ha ilyen furcsának találják, hogy "felismertem az igazi énjüket". Aztán lassan elmosolyodom, és picit megrázva a fejemet, miszerint semmi gond. Nem gáz a sok kérdés, csak jussak szóhoz.
- Én is farkas vagyok. Már régebb óta, több hozzánk hasonló falkával futottam már, így nem esik nehezemre felismerni a fajtársaimat... még ilyen zsúfolt helyen sem - tárom szét a karomat.
- Van több ismerősöm, nem csak olyanok mint mi. Vámpírok és hibridek is. Tudod, Brian, még gyerekek voltunk, mikor elváltunk. Azóta sok minden történt velem, sokfelé jártam, és elég sokat láttam. - Húzom el a szám, mert mint kiderült, az élet nem fenékig tejfel. Gondolom nekik sem, hisz egy farkas sem véletlen lesz az, ami. A gén aktiválása, az alakváltások... mind-mind kölün egy-egy tortúra.
- Én benne vagyok, hogy elmenjünk valamerre, és akkor majd többet mondok. Itt már úgyis vége, ahogy látom. Nem mintha nagyon hiányzott volna a bulizás, csak le akartam foglalni magam valamivel, mivel a srác, akihez érkeztem, jelenleg nincs a városban - vonok vállat, majd lassan megindulok, de hagyom, hogy ők vezessenek, mivel egyedül simán el is tévedhetek.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Elizbeth & Hayley & Brian

Honnan tud Hayley a vérfarkasokról? Hogy keveredett bele ebbe az egészbe? Fogalmam sincsen, de tudni szeretném, hogy kapcsolódik Hayley, a gyermekkori barátom a vérfarkasokhoz. Talán ő is egy...?
- Hát... még nincs egy hónapja. Én nyugodtan kimondhatod, mert ő is az. - fordulok Liz felé.
- De te honnan tudsz ezekről? A vérfarkasokról, vámpírokról, hibridekről? Mert gondolom, akkor már hallottál az összes fajról. Vagy te is.. vérfarkas vagy? És.. honnan tudtam, hogy én az vagyok? Bocs a sok kérdésért, de még nem igazán tudok sokat, nos... úgy alapjában mindenről. Nem megyünk el hozzánk, mindhárman és beszélgetünk egy kicsit? - kérdeztem. Tudom, hogy Lizzel már megbeszéltünk estére bizonyos... khm, dolgokat, de úgy tűnik, még várnunk kell.
Kíváncsi vagyok, hátha tud valamit Klausról és a hibridekről, valamint arról, hogy hogyan lehetek az.
- Na, benne vagytok?

//Játék vége!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Hayley & Elizabeth

Miután kiértünk az udvarra, talán két lépést tettünk meg, majd Brian magához húzott és táncolni kezdett velem. Örültem, hogy most táncolunk és annak is örültem, hogy a levegőn vagyunk, mert úgy érzem kezd a fejembe szállni az alkohol. Persze még tudok állni a lábamon meg minden, ezt az is bizonyítja, hogy még nem léptem rá Brian lábára. A csókját viszonozom mosolyogva, majd mikor körbenéz én az álla vonalát tanulmányozom.
Nem sokkal később eszembe jut Cher. Eddig ő az egyetlen ezen a bálon -Brianon kívül- akit ismerek itt. Jó lenne is találkozni, de még azt sem tudom, hogy tényleg eljött-e vagy sem. Bár nem hiszem, hogy kihagyná ezt, hiszen itt megismerkedhet másokkal. Szerintem nem fogja elhalasztani ezt az alkalmat.
annyira elgondolkoztam ezen, hogy nagyon meglepett Brian azzal, hogy megragadta a kezem és sietve elindult velem egy lány felé, akiről nekem fogalmam sem volt persze. Figyeltem amint üdvözlik egymást csak mosolyogtam. Nem voltam sosem udvariatlan olyanokkal akikkel csak most találkozom, így most sem tettem ezt.
-Úgyszintén Hayley.-mosolyogtam rá. Eddig egy elég kedves lánynak tűnt, bár ki tudja milyen is valójában. -Oh értem.-azt gondoltam, hogy jól ismerik egymást, de, hogy ennyire azt nem hittem volna. Engem már egy gyerekkori barátom sem ismerne meg, de jó, hogy másoknak vannak még ilyen barátai.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Még csak most érkeztem meg Mystic Fallsba, de máris egyik döbbenetből a másikba esek. Persze hallottam már ezt-azt Tylertől az ő kis városáról, de most esik csak le, mennyi mindent eltitkolt előlem. Első sorban a származását, az anyagi helyzetét, és nem utolsó sorban azt, hogy az anyja a helyi polgármester. Egy kicsit hülyének is érzem magam, amiért ilyen könnyen az orromnál fogva vezetett, de meg akarom neki adni az esélyt, hogy kimagyarázza magát, ezért érkezés után a Lockwood villát - hangsúlyozom: villát - veszem célba. Az anyja nyitott ajtót, és kedvesen közölte velem, hogy a fia jelenleg nincs is a városban. Szép. De legalább már az nem kérdéses, hogy él-e.
Egy nagyobb sétára indulok a városban, hogy kicsit ismerkedjek a környékkel, egyik sarkon be, másik sarkon jobbra, aztán arra leszek figyelmes, hogy minden második falon vagy villanypóznán ugyanaz a plakát virít. Halloween buli a suliban. Az első pár ilyen mellett vállvonogatva megyek el. Érdekli a halál, mi lesz este! Úgysem ismerek senkit. De végül meggondolom magam, letépem az egyik hirdetést, és újra elolvasom. Hát... jelmezem az nincs hozzá, de megoldom. Tiszta feketébe öltözöm, előkotrok egy napszemcsit is. Titkos ügynök leszek, vagy valami olyasmi.
Megérkeztem... és épp azon tűnődöm, mi a francot is keresek itt, amikor ismerős illatra leszek figyelmes nem messze tőlem. Elég régóta csapódom falkától falkáig, megismerem a farkasok illatát, ráadásul az egyik egyébként is ismerős arc, így gondolkodás nélkül melléjük is lépek.
- Brian - fogadom mosolyogva az üdvözlését. - Te jó ég, de rég volt... te mióta vagy...? - nem fejezem be a kérdést inkább a jelmezére bökök, ami elég kifejező.
- Örvendek, Liz - fordulok aztán a kísérőjéhez is. - Briannel szinte együtt nőttünk fel, de már vagy ezer éve nem találkoztunk - magyarázom meg a közvetlen hangnemet.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Elizbeth & Hayley & Brian

//Innen: Osztálytermek.

Ahogy kiértünk az udvarra, ismét magamhoz húztam Lizt és táncolni kezdtünk. Jó volt a friss levegőn, mert már egy kissé be voltam rúgva. Megcsókoltam, majd nézelődni kezdtem a tömegben, hátha látok valami ismerős arcot. Azt nem tudtam ugyan, hogy honnan kéne ismernem innen bárkit is, hiszen még csak nem rég költöztem ide.
Ám a sok ember közt megpillantottam egy ismerős arcot. Hayley? Hát ő meg mit keres itt? Sokáig laktunk egy városban és midig jóban voltunk. Olyan máshogy viselkedett velem, mint a többi ember, mintha tudta volna, hogy nem vagyok hétköznapi srác, van bennem valami... más.
De ez hülyeség. Biztos, hogy nem tudja, hogy egyáltalán vérfarkasok léteznek, nemhogy azt, hogy én is egy vagyok közülük.
Megragadtam Liz kezét, majd Hayleyhez siettem. - Szia Hayley! - üdvözöltem mosolyogva, majd megöleltem.
- Emlékszel még rám? - kérdeztem nagy mosollyal az arcomon, majd átöleltem.
- Ő itt Liz, ő pedig Halyley. - mutattam be őket egymásnak.
- Mi szél hozott ide?

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian and Elizabeth

- Hát, akkor menjünk... - mondom mosolyogva, majd megfogom Liz kezét és elindulok vele valamerre. Nem tudom, merre, csak el innen, a rengeteg ember közül. Nem igazán ismerem ki magam az iskolában, hisz még sosem jártam itt korábban, bár már ideje lenne beiratkozni.
Na, mindegy. Nagyjából az összes suli ugyanolyan, legalábbis tudom, merre induljak, hogyha egy üres termet akarok találni.
Pár percig bolyongunk csak az iskolában, de közben néha megcsókoljuk egymást így - mint Lizzel általában semmi - ez sem unalmas. Hihetetlen, hogy csak még napja ismerem, mégis olyan érzés, minta születésemtől fogva ismerném.
Odaérünk egy terem ajtójához, benyitok és látom, hogy üres. A vállam felett hárta nézve mosolygok Lizre, akinek még mindig a kezét fogom, majd megfordulok és behúzom Lizt magam után a terembe, miközben szorosan magamhoz húzom és megcsókolom.
- Biztos, hogy itt, a suliban akarjuk ezt csinálni...? - kérdezem tőle. Sosem csináltam még ezt így és az egész olyan elhamarkodottnak tűnik, vagy legalábbis olyan... túl gyorsnak.
- Csak mert tudod... én tisztellek téged és nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha semmibe vennélek, mintha egy olyan lánynak tekintenélek, akivel lefekszek, aztán otthagyom.

//Folytatás: Osztálytermek//

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

-Ebben egyetértek veled!-mondom mosolyogva. Körülbelül most három embert ismerek is Brianon kívül bár még őket nem láttam sehol, szóval sehol nem vagyok.
Még mindig a nyakánál öleltem Briant amikor kicsit távolabb ment tőlem és táncolni kezdünk. Rájöttem, hogy tényleg szeretek vele lenni, de ilyenkor nem tudok másra gondolni csak rá. Na jó néha eszembe jutnak más gondolatok is, de legtöbbször csak a bátyám. Még mindig nem tudom, hogy hol van és aggódom miatta, amit nem mutatok ki. Az első okom erre, hogy nem akarom elrontani a hangulatot, a másik pedig az, hogy azt mondta nekem, hogy vigyáz magára, bár ez sovány vigasz.
Mikor Brian átnyújtja nekem a whiskys üveget, akkor eszmélek fel, hogy kissé nagyon elgondolkoztam. Meghúzom az üveget amit átadott, majd elmosolyodok, mikor látom, hogy végig néz rajtam és viszonozom a csókját. Kicsit csalódott vagyok amiért abbahagyja, de az ötlete teljesen elfeledteti ezt velem.
De lehet, hogy el kéne mennünk most innen.-még mielőtt valami olyat csinálunk ami nem tartozik másokra-teszem hozzá magamban é közben Brian reakcióját fegyelem. régebben tudtam magamon uralkodni, de ez mostanában valahogy nem jön össze még, ha nagyon is akarom.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian and Elizabeth

- Igazad van, ezt lehet, hogy nem itt kellene. Viszont, nem akarok eltűnni a buliról sem, mert itt esélyem van megismerni rengetek új embert. Jó lenne úgy menni a következő buliba, hogy tudjuk, ismerünk ott valakit, nem? - mondom neki mosolyogva, majd épp csak egy picit távolabb húzódok tőle, a karomat a derekára teszem és így táncolunk egy darabig.
Nagyon élveztem az előbbi csókot és tény, hogy szívesen folytattam volna, de tényleg szerettem volna barátokat szerezni és reménykedtem benne, hogy Klaussal is találkozhatok. Persze, nem ez lett volna a legjobb alkalom arra, hogy felfedjem neki, hogy vérfarkas vagyok és hibriddé változtasson, de megbeszélni meglehet a továbbiakat, nem?
Felkapom a magunk mellé helyezett piás üveget és újra nagyot kortyolok belőle majd átadom Liznek. Nem bírok neki ellenállni, végignézek rajta, majd újra megcsókolom, de egy kis idő után félbeszakítom a csókot.
- Nem gondolod, hogy.... el kellene mennünk az udvarról valahová, kettesben? - el sem hiszem, milyen hatással van rám Liz. Tegnap sem és ma sem tudtam visszafogni magam, pedig eddig mindig tudtam uralkodni magamon, akárkivel voltam. Talán azért nem megy most, mert vérfarkas vagyok... vagy inkább Liz miatt.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

Nem szívesen mondtam neki, hogy oké menjen, de még is, hagytam neki, hogy elmenjen. Amíg vártam rá, végig néztem a tömegen, akik vagy táncoltak, vagy épp csak átsétáltak az udvaron. Nagyon sokan voltak. Nem hittem volna, hogy ennyi ember elfér ebben a kisvárosban, de még is.
Egy hatalmas mosollyal fogadtam Briant, mikor végre visszatért és a whiskynek is örültem.
-Nem baj elvoltam addig is amíg nem voltál.-mondom mosolyogva és mikor átnyújtja a whiskys üveget, miután kivette a poharat a kezemből és lerakja, akkor meghúzom az üveget.
-Igen jó íze van!-mondom egyhatalmas mosollyal, majd mikor magához húz, teljesen hozzásimulok és élvezem a csókjait. Jó volt, hogy újra ilyen közel lehetek hozzá és engem csókol. az sem érdekel, hogy ki van körülöttünk, mert a csókja mindent elfelejtet velem. Visszacsókoltam őt, de egy rövid idő után abbahagyta, de szerencsére, csak annyira, hogy megszólaljon, majd folytatta a csókot ott ahol abbahagyta, bár szenvedélyesebb volt, mint az eddigiek. A csók alatt végig simítottam a karján, majd a vállán és a nyakát, utána átkulcsoltam a kezeimet a nyakán, így még közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesebben csókoltam. Elég sokáig álltunk így és csókolóztunk, de én megszakítottam a csókot, mert azért mégis elég sok ember között voltunk.
-Ez lehet nem itt kéne, hiszen elég sokan mások is vannak itt, akik lehet nem kíváncsiak arra, hogy mi mit csinálunk, bár engem nem igazán zavarnak, de te tudod.-mondtam mosolyogva és még mindig a nyakánál öleltem. Nem akartam elengedni, semmiért sem, de ha ő ezt szeretné, majd elengedem, de addig nem.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian and Elizabeth

Megfogta a kezem, majd elindultam utána. Mivel szorosan mellettem sétált, a karomat a derekára tettem, a tenyerem pedig a fenekére helyeztem.
Az udvar közepére sétáltunk, ahol sört lehetett inni. Mikor Liz a kezembe adott egy pohárral rámosolyogtam, majd beleittam. Nekem ízlett, de Liznek sajnos nem. Még jó, hogy gondoltam a piára is.
- Várj egy pillanatot itt, mindjárt jövök. - mondtam mosolyogva és - bár nem szívesen engedtem el a barátnőmet egy pillanatra sem - gyors léptekkel az autóm felé indultam és megragadtam a hátsó ülésre tett üveg whiskeyt.
Pár perc múlva már vissza is tértem Lizhez. - Bocsi, ha sokáig tartott, de nézd, mit hoztam! - húztam elő a hátam mögött tartott whiskeys üveget és büszkén mutattam fel.
- Ennek jó íze van, biztosíthatlak! - tettem le a két sörös poharat egy asztalra, majd kibontottam a whiskeyt és átnyújtottam Liznek az üveget. Meghúzta és visszaadta nekem, mire én is nagy kortyokat húztam le belőle.
Letettem magunk mellé az üveget, majd megragadtam Lizt a derekánál fogva, szorosan hozzásimultam újra, de ezúttal nem akartam elengedni. Megcsókoltam a száján, a nyakán, a vállán, majd az állán és újra a száján.
- Jó kis estének nézünk elébe. - mondtam, ezzel egy pillanatra félbeszakítva a csókot, de aztán megint szenvedélyes csókcsatába kezdtünk.

**Ajánlott tartalom** Take care, cuz' I'm a(n)...

» Udvar
» Udvar
» Udvar

Udvar

Udvar

Similar topics

Similar topics

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés