No matter how much you love a person, you will always get stabbed in the back. Why? Because.. love bites.
 
Belépés
join us, if you dare, darling.
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
you and I need to have a little chat
Ki van itt?
show yourself, stranger.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (23 fő) Szer. Márc. 01, 2023 4:14 pm-kor volt itt.
Legutóbbi témák
these are the last posts.
» Café from 1870
Lockwood kút EmptyKedd Márc. 10, 2015 6:16 pm by Vendég

» Mikaelson menedékház
Lockwood kút EmptySzer. Feb. 11, 2015 8:38 am by Elijah Mikaelson

» Bloggers Contest
Lockwood kút EmptyCsüt. Jan. 15, 2015 10:47 pm by Katherine Pierce

» Louis Marceau
Lockwood kút EmptyVas. Jan. 11, 2015 7:19 pm by Louis Marceau

» Elena *reloaded*
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 7:46 pm by Elijah Mikaelson

» Elena és Caroline szobája
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:56 am by Damon Salvatore

» Tantermek
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Liv és Luke szobája
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Folyosók
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

» Udvar
Lockwood kút EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

Word Count
how much did you write?

Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk.
A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott.
A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.


Megosztás
 

 Lockwood kút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptySzer. Okt. 16, 2013 9:34 pm

Odette & Kol



Ha valaki tudja milyen másnak lenni, hát akkor az, ez a lány. Ami nem feltétlenül rossz dolog. Elvégre legalább megtanulja, hogyan kell élni. Na nem mintha én nem tudnám, de szigorúan véve, én is más vagyok, csak épp én az erősebb fajtába tartozom és nincs semmi gondom. Nem kell félnem semmitől és senkitől. Míg ő nem az erősebb csoportba tartozik. Viszont a gyengeségét át tudja alakítani valami mássá. Valami erősebbé. Ez bizonyítja azt a tényt, hogy okos. Megtanulta hogy a látszat néha csal, és ezt fel tudja használni az áldozatai ellen. Az emberek szemében ő csak egy ártatlan gyermek, így nem gyanakodnak... Még az sem aki tud a vámpírokról. Amit például én nem mondhatok el magamról. Hiszen igencsak sokan tudnak kilétemről. Az én szerencsém csupán az, hogy erősebb vagyok és nem tudnak megölni egy egyszerű karóval. De ha valaki megpróbálja, az illető csak azt éri el, hogy bedühödök és egy az egyben kitöröm a nyakát, vagy ha épp éhes vagyok, vérét veszem és utána töröm ki a nyakát. Viszont a vége ugyanaz a mesének: meghal! Szóval ajánlatos nem felingerelni ostobaságokkal. Na meg az áldozataimnak sem ajánlom, hogy próbálkozzonak, mert csak annál fájdalmasabb lesz a haláluk. Bár ígyis-úgyis fájdalmas, mert hát nem tagadom, szeretek szórakozni. Szeretem látni az emberek szenvedését, ahogy a vérüket sem vetem meg. Sőt!
- Nem tagadom, én is néha eszeveszettül élem az életem, gondolkodés nélkül, viszont annak is meg van az oka. Mert hát ha valakinek olyan testvérei vannak, mint nekem... nem mindig bírja elviselni az életet. - Példának vehetjük rögtön azt az esetet mikor Klaus eltett láb alól jó pár évre, de mikor kiszabadultam abból a nyomorult koporsóból tömeges gyilkolásokat követtem el. Olyankor senki nem tud megállítani, egyszerűen eltüntetek magamból minden emberi érzést. Még azt is ami egyébként bennem szokott lenni... csak épp nem igazán veszem figyelembe. - Én azt nem értem, hogy ha valaki megkapta a legnagyobb "ajándékot" a teremtőjétől, akkor mégis mi a fenéért akarja visszakapni a régi, emberi, keserves életét? - Nekem soha eszembe nem jutott, hogy esetleg vissza szeretnék változni halandóvá. Valószínűleg már annyira hozzászoktam a vámpírléthez, hogy nem tudnám elviselni az életet gyengeként, egyszerűen véget vetnék saját életemnek. Éppen ezért nem értem, húgom miért akar annyira visszaváltozni. Ő valamiért soha nem élvezte annyira ezt az életet, nem tudott mit kezdeni magával. Mindig szerelembe esett, és ez is az oka mindennek. Rebekah, szeretne magának egy férjet, akivel megöregedhet és majd együtt meghalnak. Persze ez nekem igencsak visszataszító. Egyenesen undorító.
Mondjuk nem rossz ötlet ha valakit megigéz, hogy az "anyja" legyen, de én biztos, hogy nem tudnák elviselni magam mellett egy embert. Főleg hosszútávon. Talán még pár napig elmenne, de aztán egyrészt ráunnák, másrészt pedig folyamatosan a vérét kívánnám és hát miért kellene szenvednem, ha egyszer simán megölhetem. Bár mostanában nagyon nehéz itt találni verbénamentes vacsorát. Jóformán mostmár a csapból is vasfű folyik. Ami nekünk nem feltétlen jó. Na meg nekik sem, ugyanis amint rájövök, hogy valamelyiknek verbéna van a szervezetében egy az egyben kitépem a szívét.
- Nos... Ha nagyon ráuntál akkor felajánlanám neked, hogy lakhatsz nálam. Elég nagy a ház, és azt hiszem elférsz benne te is. Én pedig nem lennék olyan egyedül. Mert hiába van ott testvérem ha a napi beszélgetésünk kimerül egy sziával. Szóval gondold át, és várom a döntésed. Persze nem harapom le a fejed ha nincs hozzám kedved, kár lenne megölni egy ilyen vámpírt. - Nevetek fel őszintén, majd lazán megrántom vállam.
Nem olyas valakinek tűnök aki szereti visszafogni magát? Mit mondjak? Az biztos, hogy nem sokat téved. Tényleg nem szoktam visszafogni magam. Ha kettesben maradok az áldozatommal, akkor egyszerűen kiszabadul belőlem az állat. Onnantól kezdve nem tud senki segíteni a kiszemeltemen. A sorsa megpecsételődik. Nekem pedig elmúlik az éhségem. Na de az is látszik, hogy Odette sem az a fajta aki kedveskedik az emberekkel. Már szavaiből kihallatszik a gyűlölet.
- Ennek örülök. Én is szívesen kipróbálnák veled egy közös vadászatot... Érdekes lehet valaki olyannal, aki pontosan olyan, mint én, csak más nemben. - Igen. Tényleg lassan úgy tekintek rá, mint magamra. Egyre több hasonlóságot fedezek fel kettőnk között, ami nagyon tetszik. Nem is csodálom, hogy ennyire szimpatikus nekem ez a lány, elvégre nincs semmi bajom magammal. Sőt! Az önbizalmam a fellegekben jár.
Alexander Heller. Tudom ki ő. Azaz ismerni nem ismerem, de annyit tudok, hogy hozzám tartozik. Alexander Heller volt az aki annak idején megkért rá, hogy változtassam át. Bár akkor még nem tűnt elmebetegnek, vagy csak én nem vettem észre. De az is lehet, hogy a tőlem kapott vámpírságába bolondult bele. Fogalmam sincs, de legalább már azzal tisztában vagyok, hogy Odette az én vérvonalamat erősíti. És ennek nem tudom miért, de nem örülök. Vagyis örülök, de így tudom, hogy ha egyszer meghalok, akkor ő is jön utánam a sírba. Pedig ennek a világnak olyan vámpírokra van szüksége, mint ez a lány.
- Ha hiszed, ha nem de tudom ki volt az. Ahogy arra is rájöttem a nevéből, hogy te szépségem, bizony hozzám tartozol. Így már értem miért hasonlítasz olyan nagyon rám. - Nevetek fel ismét, majd oldalra billentett fejjel nézek végig rajta.
Egyre közelebb kerülök hozzá, egyre jobban forr közöttünk a levegő. De hát mit tehetek én erről? Egszerűen az ösztöneim vezetnek, ahogy őt is. Nem tudom,hogyan sikerült neki elérnie, hogy szó szerint a tenyerén hordozzon. Még soha senkinek nem hagytam, hogy megharapjon. Nem tudtam elviselni, de most mégsem zavar. Ez a lány egy igazi bestia.
- Természetesen nem zavar, bár kétségkívűl szokatlan a helyzet. - Mondom két csók között, majd további szavak nélkül dobom le magamról a még megmaradt ruháimat, aztán egy határozott mozdulattal elérem, hogy az én testem és az ő teste eggyé válljon, közben pedig további csókokkal borítom be nyakát és felső testét. Lassan kezdek mozogni, de csak mert fogalmam sincs arról, hogy ez a lánynak mennyire fájhat vagy milyen érzés lehet. Valószínűleg az első nem olyan lesz neki, mint a többi, de megpróbálhatjuk kihozni belőle a legjobbat.


Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Szept. 22, 2013 1:42 am


Hihetetlen módon élvezem ezt a helyzetet. Olyasmit adott nekem ez a találkozó, melynek meglelésében sosem reménykedhettem. Ő hasonlít rám. Megért engem. Nem téveszti meg a látszat. Félnem kellene tőle, hiszen könnyedén végezhetne vele, én azonban... csupán izgalmat érzek. Elmondhatatlanul vágyom a közelségére. A társasága egészen új lehetőségeket nyithat meg számomra. Mit számít, hogy szemmel láthatóan ő sem a legjózanabb személy? Engem ugyan nem érdekel. Miért kellene hagynom, hogy egy ilyen jelentéktelen apróság elrontson valami jót? Mert most határozottan az alakul. Ehhez kétség sem férhet. Meglepően helyes és szerencsés döntésnek bizonyult, hogy Mystic Fallsba költöztem. Semmi okom nem volt rá. Lényegében... a véletlen műve, hogy éppen ebben a városban kötöttem ki. Általában sosem tervezek túlságosan előre. Felesleges. Oda megyek, ahová csak kedvem tartja. Csak ne okozna ennyi kellemetlenséget a kinézetem... A düh újult erővel lángol fel bennem minden alkalommal, mikor emlékeztetnek rá, hogy nem tűnök többnek egy gyermeknél. Egy ostoba lény szeszélye miatt örökre ebben a testben vagyok kénytelen élni. Többet éltem, mint bármelyik halandó, aki magánál sokkal fiatalabbnak hisz. Sosem változhatok meg, sosem volt lehetőségem rá, hogy igazán felnőjek. Olyasvalaminek látnak, ami már hosszú, nagyon hosszú ideje nem vagyok. Megszoksz vagy megszöksz. Mást nem igazán tehetnék. Élek. Megpróbálom kihozni a lehető legtöbbet abból, ami adatott. Használom a képességeimet, ha kell, hát megigézek másokat. Ám ennek ellenére is hihetetlenül bosszant, hogy sok dolgot nem intézhetek el saját magam. A kinézetem az egyik leghasznosabb fegyverem. Mindenki ártatlan, védelemre szoruló gyermeknek hisz. Nem számítanak rá, hogy árthatok nekik. Ó, milyen sokszor láttam már a borzalmat és az iszonyatot kiülni a legkülönbözőbb arcokra, mikor rádöbbentek a valóságra. Szívesen játszadozom a prédával. Élvezem. Nem is csak akkor gyilkolok, amikor az éhségem elkerülhetetlenül szükségessé teszi. A vadászat a lehető legjobb szórakozás. Így legalább van valami haszna is a sok körülöttem lévő ostoba embernek.
- Manapság szinte senki sem gondolkodik – húzom el a számat. - Csak mennek előre vakon, miközben meg vannak győződve róla, hogy helyesen cselekszenek. – Nem nehéz kihallani hangomból a megvetést. - Még arra sem képesek, hogy meglássák a lehetőségeiket. Nekem sok minden nem adatott meg – jelenik meg egy némileg kesernyés, gúnyos félmosoly az arcomon. - De ami van, abból kihozom a legtöbbet. Vámpír vagyok. Még szép, hogy akként is élek. Kegyelem? Ugyan már! Én senkit sem szoktam szélnek engedni. Mi okom lenne rá? Nem fogom megfosztani magamat a szórakozástól, holmi... nevetséges, humánus indokokból kifolyólag. Mégis meg tudtam tanulni, hogyan maradjak rejtve. Az árnyékok között élek. Nem szórok el hozzám vezető morzsákat. Sokan annyira... ostoba okokkal teszik magukat sebezhetővé. Hagyják, hogy mindenféle bolond elvek és ideák homályosítsák el a gondolataikat. Hajtogatják, hogy a becsület így, a becsület úgy... pedig az a világon még senkit sem mentett meg. A becsület irtózatosan divatjamúlt dolog. Fel nem foghatom, miért játsszák egyesek az embert. Attól még nem válnak ismét azzá. Ez annyira... szánalmas. Azt hiszik, hogy beolvadhatnak... hogy lehetnek ismét... normálisak.
Csak nevetni tudok az ilyen botor próbálkozásokon. Mégis mit akarnak? Nekem lenne okom panaszkodni. Magával a vámpír-léttel semmi bajom. Csak éppen... sokkal jobban örültem volna, ha az átváltozásom néhány évvel később következik be. Annyi tükröt összetörtem már... egyszerűen képtelen vagyok fékezni a dühömet. A külsőm nem azt mutatja, aki valójában vagyok. Már régen magam mögött hagytam a gyermekkort. Felnőttem, még ha nem is látszik. Sokkal több vagyok, mint ők. Mégis folyton-folyvást megaláznak! Kedves kislány, aranyos kislány... ilyeneket mondogatnak. Aztán pedig kivétel nélkül sikítanak és könyörögnek, mikor rádöbbennek, hogy mennyire rosszul hitték. Ha már nem nőhetek fel... ha már nem élhetek igazi életet... legalább a játékaimmal kellően... kiélem magam. Sok minden azonban így is hiányzott. Most, Kol felbukkanásával talán végre valahára megváltozik a helyzet. Veszélyes. Igen. Sokkal inkább az, mint bárki, akit eddig ismertem. Ez azonban nem riaszt. Ó persze... a ténnyel magával nagyon is tisztában vagyok. Ez bírt rá, hogy hagyjak fel az ellenkezéssel. Arra azonban most már amúgy sem vágynék. Minek rontanám el a saját szórakozásomat? Ez így tökéletes. Az idő múlásával pedig csak sokkal jobbá válhat.
- Magammal hoztam egy halandót, akit régebben megigéztem – adok választ a kérdésére. - Vetettem vele egy megfelelő házat – elhúzom a számat. - Igazság szerint már nagyon unom. A célnak tökéletesen megfelel, arról pedig magam gondoskodtam, hogy még véletlenül se kerüljön verbéna közelébe. Viszont ilyen sokáig ritkán tartom meg az eszközeimet. Mondjuk a legtöbb amúgy is alkalmatlan hosszú távú használatra. Túl hamar tönkremennek. – Az pedig egyáltalán nem zavar, hogy élő, lélegző emberi lényekről beszélek. - Tökéletesen eljátssza az anyám szerepét és nincs útban. De akkor is átkozottul bosszantó, hogy... tartanom kell.
Tartanom kell... Mintha csak egy egyszerű állat lenne. Számomra nem is jelent többet. A szememben az emberek mindig csupán arra voltak jók, hogy használjam őket. Igazán még a kínzásuk sem tud elszórakoztatni. Túlságosan gyorsan megtörnek... használhatatlanná válnak. Az újdonság varázsának van egy olyan rossz szokása, hogy villámsebesen megkopik. Semmi sem képes elég hosszú időre lekötni. Na de talán most majd Kol... mosolygásra késztet a gondolat. Végre összehozott a Sors valakivel, aki tényleg hasonlít rám. Zavarhatna, hogy ellene bizony hatástalan lenne a legkomolyabb fegyverem, ám ez a tény csöppet sem érdekel. Ha végezni akarna velem, valószínűleg semmit sem tehetnék ellene. Úgy hiszem azonban, hogy nincsenek ilyen szándékai. A reakciói, a szavai alapján hasonlóképpen vélekedhet, mint én. Remek. A tökéletesebbnél is tökéletesebb! Bevallom, életem másfél évszázada alatt ha csak tehettem, elkerültem a vérszívók társaságát. Sosem szerettem felfedni magamat. Igaz, a vámpírok közül is nem egyet megtévesztett már ártatlan kinézetem, de nem akartam kockáztatni. A büszkeség nem ér annyit, hogy megölessem magam miatta. Néha szükség van... kompromisszumokra. Akkor is, ha nem feltétlenül ránk osztják a kedvezőbb szerepet. Sokan ezt képtelenek megérteni. Én azonban még élni szándékozom. Ó nem... nem fogom eldobni magamtól mindazt a keveset, amivel rendelkezem. Ha már ezt osztották rám... kiélvezem.
- Tudod – mosolyodom el Kol újabb kérdése hallatán - te nem olyasvalakinek tűnsz, aki... szereti visszafogni magát. Ami azt illeti, én sem olyan fajta vagyok. Néha pedig igazán szórakoztató lehet a tánc a préda és a vadász között. Persze nem azt mondtam, hogy feltétlenül ragaszkodom hozzá. Egyszerűen csak... nem tiltakoznék olyan hangosan, mint mások. Vannak, akiket egyszerűen nem szabad korlátok közé szorítani. Bár... azt biztosra veszem, hogy sokkal szórakoztatóbb lesz, ha majd ketten... együtt vadászhatunk. Eddig hiányzott a társaság.
Érdekes találkozás. Fogalmam sem volt róla, hogy Mystic Fallsban valóban... ekkora fordulatot vehet majd az életem. Kol... nos ő minden, csak épp nem egy átlagos vámpír. Úgy tekint rám, mint eddig senki más. Nem áll szándékomban lemondani a társaságáról. Túlságosan is élvezetesnek ígérkeznek a vele töltött percek. Ez a fajta izgatottság még sosem vett rajtam erőt. Talán végre tényleg... bekövetkezett egy pozitív fordulat az életemben? Kockázatok. Ugyan már! Itt és most a legkevésbé sem zavarnak. A lehetőségek elfújnak minden aggodalmat. Annak lát, ami valójában vagyok. Ennek megvannak a veszélyei... de előle nem áll szándékomban menekülni. Most nem. Itt nem. Először talán megrettentem... nem is meglepő, hiszen nagyon váratlan volt a felbukkanása. Most már azonban örülök neki.
- Én csak annyit tudok, hogy az engem átváltoztató bolondnak Alexander Heller volt a neve – árulom el. - Sosem éreztem szükségét annak, hogy... kutatni kezdjem, ő ki által is változott vámpírrá. A múltjáról... szinte sosem beszélt. Na nem mintha olyan nagyon érdekelt volna – húzom el a számat. - Amint képes voltam felfogni, hogy mit tett velem... folyton azon dolgoztam, hogy megszabadulhassak tőle. Végül... bosszút álltam rajta.
A halála... hogy láthattam elégni a napon... nem adta meg a várt elégtételt. Legalább eltűnt örökre. Meghalt. Kiszabadultam, de... a saját testemnek mégis foglya leszek örökké. A külsőmet senki és semmi sem változtathatja meg. Az örök gyermek. Halhatatlan gyermek. Olyan dühítő... akárhányszor csak tükörbe nézek, újult erővel fog el az indulat. Állandóan ott parázslik mélyen bennem. Teljesen sosem tűnhet el. Gyűlölöm! Annyira gyűlölöm ezt! De most itt van Kol. Eltereli a figyelmemet. Leköt. A lehető legjobb módon. A vére szinte megrészegít. Tovább szítja annak azt a mindeddig ismeretlen tüzet. Érint. Csókol. A lehető legközelebb kell lennem hozzá. Nem érdekel, hogy kívülről minek tűnhet ez az egész. Régen kinőttem már a gyermekkorból. Ő pedig végre akként kezel, aki valóban vagyok.
- És zavar? – kérdezem vigyorogva. Noha biztos vagyok benne, hogy a válasz nem. Nem hiszem, hogy bárki olyan megharaphatná, akitől... nem áll szándékában ilyesmit... tolerálni. Az őrület talán már régen gyökeret vert mindkettőnk elméjében, engem azonban a legkevésbé sem zavar. Egyre kevesebb rajtam a ruha... majd mikor felteszi az utolsó kérdését karjaim a nyaka köré fonom. - Nem szokásom visszakozni. Tehát a válasz igen – Véres csókot adok neki. Ujjaim a hajába túrnak. - Viszont rajtad még mindig túlságosan sok ruha van.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyKedd Aug. 13, 2013 10:20 pm

Odette & Kol


Ahogy elnézem, neki is megvan a kegyelemről, a véleménye. És azt kell mondanom, hogy igaza van. Nagyon is! Sokan mások, csak úgy osztogatják azoknak az embereknek a kegyelmet, akik egyáltalán nem érdemlik meg. Persze jómagam is néha elengedek valakit, de annak bizony nyomós oka kell, hogy legyen. Mint például, hogy az illető nem próbált megölni, nem sikítozott, nem akart elmenekülni. Csak rémülten megvárta amíg iszok belőle, aztán boldogan élhette tovább az életét. Szóval, az tény, hogy nem szeretem, az ostoba és értelmetlen próbálkozásokat, de mégsincs annyira ellenem a dolog. Elvégre néha ki kell adnom magamból az állatot. Egy kis szórakozás nélkül, átkozottul unalmas lenne a vámpírlét. Muszáj néha olyasmit is tenni az áldozattal, mint amiket mások megvetnek. Hogy milyen módszereim vannak? Hát... először is, nem igézem meg az embereket, csak ha már tényleg az agyamra megy a visítozásuk. De egyébként, szadista módra, szeretem hallani, mikor az áldozataim hangot adnak félelmüknek. A kínzási módszereim változatosak... mondjuk nem vetem meg a csont töréseket, ha nem akarom, hogy meneküljönek, átrendezem kicsit a gerincét az illetőnek. Nos, hát... és igen, azt sem vetem meg, ha egy nővel kell elszórakozgatnom. Bár emberekkel nem lennék képes hosszabb kapcsolatot létesíteni, de azért egy, egy éjszakás kaland beleférhet. Legalább történik velük, valami jó is a haláluk előtt. Viszont a többit, inkább meg tartanám magamnak, hiszen valamivel még meglepetést is kell szereznem, de ha elárulok mindent, maximum felkészülnek ellenem. Persze ez aligha sikerülne.
- Érdekes elméleteid vannak, de mégis tetszenek. Ahogy az is tetszik, hogy tudsz gondolkozni. A legtöbb vámpír semmin nem gondolkozik el, csak cselekszik. És bizony, ez sebezhetővé teszi a vámpírt. - Ezért van az, hogy az újonnan átváltozottakat általában sokkal könnyebben megtalálják, és meg is ölik a vadászok. Mert egyszerűen tapasztalatlanok, és eszeveszettül gyilkolásznak, akár nyilvános helyen is. Félő, hogy egyszer a "gólyák" miatt kerül veszélybe, ez az élet, amit családommal létrehoztunk. Bár anyám már ígyis túlzottan veszélyeztet, mindenkit és a legrosszabb, hogy pontosan tudja, hol kell támadni. Tudja, hogy ha megöl minket, az egész vérvonalnak annyi. És ismer minket, ismeri a gyengepontjainkat. Pontosan ezért kell kicsit meghúznunk magunkat, amíg elcsendesül minden.
- Megölni? Ugyan! Miért tenném? Annyi eszem még csak van, hogy nem ölöm meg, az egyetlen hozzám hasonló, épeszű vámpírt. - Mondom nevetve, de azért egy szemforgatást nem tudok elhagyni. - Megkérdezhetem, hogy most kivel, vagy hol laksz? - Pillantok rá kíváncsi tekintettel. Na és tényleg kíváncsi vagyok a válaszára, mivel az imént még azt mondta, hogy embereket igéz meg, hogy "befogadják". Viszont mostanában egyre többen alkalmazzák ellenünk a verbénát, így egyre nehezebb dolga lehet. Tényleg sűrűbben ráfutok vasfüvet használó emberekre, mint például mikor idejöttem, vagy évtizedekkel ezelőtt.
- Ó, csakugyan? És miért nem lenne, olyan rossz? - Kérdezek vissza oldara billentett fejjel. Hiába is gondolkozok, nem értem. Miért tetszene neki, ha megtámadnám? Hiszen az nem kicsit fájna neki... senki sem szeretné, ha a torkának ugranék. Kivétel persze, ha az illető egy önmarcangoló idióta. Viszont merem remélni, hogy az újdonsült barátnőm, nem tartozik ebbe a kategóriába. Nincs kedvem ahhoz, hogy egész hátralévő életemben rajtam lógjon és ostoba kívánságai legyenek. Bár, Odette szerintem nem tartozik ebbe bele. Tényleg régen találkoztam, ilyen értelmes vámpírral, mint amilyen ez a lány. Szóval úgy érzem, nincs mitől félnem. Na nem mintha én félhetnék is bármitől...
- Hát igen... Sajnos nem sokaknak van szerencséje tudni, a saját vérvonalát. Nehéz kideríteni, de nem lehetetlen. Csak... Túl sok munkát igényel. Én pedig, valljuk be elszoktam az ilyesmitől. - Elvigyorodok, közben lazán megrántom vállam. Valóban nem sokat ügyködtem semmin, az elmúlt kitudja hány évben. Azt hiszem a legmegerőltetőbb "munkám" a vadászat volt. Vagy épp a másnaposság elleni küzdelem... esetleg még valami nagy gonoszság, valamelyik Salvatore, vagy Niklaus, és a többi ellen. Ezek munkának számítanak? Nem hiszem. Szerintem, még csak meg sem közelíti.
- Tartok tőle, hogy lassan én vagyok, a te prédád. - Jegyzem meg, vigyorogva mikor fogait megérzem nyakamban. És... És nem bánom. Ez esetben csak fokozza az izgalmamat, és újra, meg újra bejárják kezeim teste minden szegletét, miközben ajkaim ismét a lány szájára tapadnak.
- Biztosan felkészültél, kedvesem? - Suttogom fülébe a kérdést, miközben már azt a piszok alsóneműt kezdem lassan letolni róla, ám hagyok még neki egy aprócska egérutat a visszavonulóra, ha mégiscsak megijedne. Elvégre őt nem célom megrémiszteni, vagy megerőszakolni.

(16+)


Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Júl. 22, 2013 11:14 pm


Élvezem a helyzetet. Sőt, ez a szó nem is képes rá igazán, hogy... leírja, hogyan érzem magam. Rég szórakoztam már ilyen jól. Kol halálos vámpír... hihetetlenül veszélyes és nem kételkedem benne, hogy ha úgy támadna kedve, pillanatok alatt végezhetne velem. Ennek ellenére tetszik neki. Olyan hasonlóságot érzek kettőnk között, amilyenre... hát igen, ilyen találkozásra még nem volt példa. Ő olyan, mint én. Persze nem külsőre... én most az igazán lényeges dolgokról beszélek. Ez tetszik. Nagyon tetszik! Most már egyáltalán nem bánom, hogy rászántam magam erre a kis sétára. Mystic Falls talán többet adhat nekem, mint gondoltam. Pedig... nem is volt konkrét okom rá, hogy miért pont ezt a várost választottam. A véletlen műve... és az a felelős azért is, hogy... belefutottam ebbe az alakba.
- A kegyelem – húzom el a számat - annyira ostoba és felesleges dolog. Csak feleslegesen legyengíti azt, aki adja. Aki pedig kapja... rendszerint nem érdemli meg. Mindig... a saját életüket rontják még tovább. Felesleges harcok... vak ragaszkodás ostoba dolgokhoz – sóhajtva csóválom meg a fejem. - Mindig tudni kell mérlegelni. Aki nem képes rá, hogy egy bizonyos helyzetben a megfelelő lépést tegye, nem érdemel segítő kezet.
Mit számít, hogy egyszer én is ember voltam? Lényegtelen apróság csupán. Nem volt rá lehetőségem, hogy felnőhessek. Igazán sosem éltem. Az a degenerált barom elragadott tőlem minden lehetőséget! Persze azt egyáltalán nem bánom, hogy... vámpír lettem. Sok olyan dolgot láthattam így, melyekre... amúgy nem lett volna lehetőségem. Egyszerűen csak... nem tudom nem kívánni, hogy bárcsak néhány évvel később történt volna meg az átváltozásom. Akkor felnőhettem volna! Ez az egyetlen dolog, amit bánok... szinte őrületbe kerget, hogy egy gyermek testébe zárva vagyok kénytelen élni az életemet. Ezt... túlságosan is nehéz elviselni. Látom mások tekintetében, hogy minek látnak engem. Tehetetlen gyermek, ártatlan porcelánbaba... hát nem! A düh szinte szétfeszít... Nem is csoda, hogy olyan gyakran jár el a kezem. Akik felbosszantanak, megérdemlik a büntetést. Még akkor is, ha... fogalmuk sem volt róla, hogy kivel állnak szemben. Senki sem tudja... még csak nem is sejtik. Ám engem ez a legkevésbé sem érdekel. Nem ők követték ugyan el a bűnt, ám az árát... nekik kell megfizetniük. Mert valakinek muszáj! Szenvedést okozni és elszenvedni... egyaránt lehet... élvezetes. A fájdalom néha bizony segít. Megmutatja, hogy még mindig létezünk... a világhoz láncol bennünket, bármennyire is legyen az... kegyetlen. Sokat tanultam és... ezeket hasznosítom is.
- Szóval nem csak számomra tűnik úgy, hogy vannak bizonyos... közös vonásaink – mosolyodom el. - Igen – bólintok aztán. - Én is úgy sejtem, hogy nagyon jól ki tudnánk jönni egymással. Pedig ez nagy szó, hiszen... általában nem szoktam ilyen kijelentéseket tenni. Te... nem vagy olyan ostoba, mint sokan mások. Hihetetlen, hogy még a vámpírok között is... milyen sokakat megtéveszt a látszat – húzom el a számat. - Talán félnem kellene tőled. Tudod, hogy... mi vagyok és olyan könnyen megölhetnél, de... én mégis örülök, hogy sikerült... összefutnunk. Néha megéri kockáztatni. Főleg akkor, ha... egy hasonszőrű társaságát élvezhetem. Különben is – mosolyodom el hirtelen - sokkal szórakoztatóbb az élet, ha... kihasználjuk az ilyen lehetőségeket. Nekem amúgy is... – felsóhajtok. - Hát igen... nagyon kevés lehetőségem van rá, hogy... kiéljem magam. Persze mindig ki tudok találni valamit, de... Még nem igazán volt alkalmam megtapasztani az ilyen jellegű... társaságot.
Semmi esélyem nem lenne ellene. Ez több, mint egyértelmű. Épp ezért adtam fel olyan hamar a... dacolást. Nem is lett volna értelme, hiszen... ez végül is egy szerencsés találkozás. Ilyen véletlenekben is ritkán van részem. Az egyik legfőbb fegyverem hatástalan ellene... ám még ez sem zavar. Örülök neki, hogy annak lát, ami valójában vagyok. A gyermektest rendkívül sokakat megtéveszt. Igaz, ezt az esetek többségében gátlástalanul ki is használom, de... azért bosszantó. Nagyon is. Már tükörbe nézni sem bírok, hiszen onnan egy olyan lány néz vissza, akit én már régen magam mögött hagytam. Hiába változatlan a testem, attól még... felnőttem. Csak éppen nem látszik meg. Sok lehetőség eleve meg sem adatik nekem. Még szerencse, hogy tudok igézni... máskülönben nem is boldogulhatnék egyedül ebben a világban. A düh egyre inkább emészt... Olyan tűz ez, melyet semmi sem olthat el. Lángolni fog örökké.
- Azt hiszem, egy olyan konfliktusban mindenképpen... te dominálnál – jegyzem meg, miközben félrebiccentem a fejem és úgy tanulmányozom tovább. Kétségtelen, hogy kettőnk közül ő az erősebb. Ahogy... abban is biztos vagyok, hogy hasonló természetünk miatt... talán ez nem is olyan valószerűtlen lehetőség.- Bár... talán nem is lenne olyan rossz, ha a torkomnak ugranál – teszem hozzá, miközben halvány félmosoly jelenik meg arcomon.
Vajon mi lehetek én? Valami angyalarcú démon? Igazság szerint az is csoda, hogy még életben vagyok. Mondjuk... mindig képes vagyok rá, hogy feltaláljam magamat. A kreativitás volt mindig is az egyik legfőbb tulajdonságom. Na meg az, hogy képes vagyok... mérlegelni. Sosem rohanok fejjel a falnak. Néha bizony szükség van rá, hogy visszahúzódjunk és... lemondjuk teszem azt a becsületről. Mert ha az erősebbel szemben ugrálunk vagy... olyankor jár a szánk, amikor nem kéne... nos, az ilyen dolgokkal semmi mást nem érhetünk el, mint a korai halált. Én már a kezdet-kezdetén megtanultam, hogy vannak pillanatok, amikor kifizetődőbb meglapulni az árnyak között.
- Ó, a visszautasíthatatlan ajánlatokat én is ismerem – mosolygom. - Bár... azok valószínűleg más jellegűek. – A vérvonal és a halál témája elgondolkodtat. Szóval... ha ő és a még élő testvérei valahogy... sikeresen megöletnék magukat, mindannyiunknak végünk lenne? Ez... nem tűnik jó üzletnek. Sosem szerettem, ha bárhogyan is másra vagyok utalva. Ennek az egésznek pedig nagyon olyan szaga van. A legváratlanabb pillanatban jöhet a vég. Mondjuk ez eddig sem volt másképp. Ezen most nem fogok fennakadni. - Fogalmam sincs róla, hogy kihez... tartozom – ismerem be végül. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a helyes szó, de jelen pillanatban nem jut eszembe jobb. - Csak azt tudom, hogy engem ki változtatott át. Arról fogalmam sincs, hogy azt a hülyét ki tette azzá, ami volt. Jobban meg kellene válogatni, kit... vesznek be ebbe a vámpír-bizniszbe. Túl sok az ostoba.
A ruháim szépen sorban eltűnnek rólam, de egyáltalán nem zavar. Úgy érint meg, mint még soha, senki más. Nem gondolkodom el azon, hogy ez mit árulhat el róla. Teljesen elöntenek ezek az... újfajta érzések. Még többet akarok.
- Miért akarnék szabadulni? – vigyorgok. - Úgy tűnik szórakoztató a... prédádnak lenni.
Már nem vagyok gyerek és valaki végre ezt érezteti velem. A mosoly egyre csak ott játszik az arcomon. Simít. Csókol. Borzongató. Kapaszkodom. Ölelem. Szemeim színe hirtelen... átfordul... Nem láthatom magam, de tudom, hogy megjelennek azok a sötét erek. A nyakába mélyesztem a fogaim. Megrészegít a vér. Valami ismeretlen kerít hatalmába. Teljesen elködösült már az elmém. Mit számítanak a kockázatok. Miért törődnék a következményekkel?
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyPént. Jún. 21, 2013 12:27 am

Odette & Kol


Valljuk be, mi pontosan ugyanazt csináljuk az emberekkel, mint ők az állatokkal. Ezt nevezik táplálékláncnak...Mi is csak táplálkozunk ahogy ők is. Lavadásszuk és megöljük az áldozatot azért, hogy ne haljunk éhen. Vagy ezesetben ne száradjunk ki. Nekem még szerencsére nem kellett soha vérhiányba szenvednem, de Klausnak köszönhetően már voltam összeaszalodva egy sötét koporsóban. És mindenki elhiheti, hogy nem túl kellemes azért az sem! Mégegyszer már nem hagynám magam csapdába csalni az egyszer biztos. Tanultam a hibámból, és úgy vélem testvéreim is. Szóval visszatérve...igaza van. Csakugyan nem tetszene az embereknek, ha vissza tudnának támadni az állatok. Akkor ha ez bekövetkezne ~ami nem történik meg soha~ a halandók is megtudnák milyen csak kenyéren meg vízen élni.
- Hát igen. Megesik, hogy nem tervezem megölni az áldozatom. Elengedném szabadon egy igézéssel, de ha megérzem a vasfüvet vérében, már mást nem tehetek minthogy kitöröm nyakát. Én aztán nem fogom megvárni, hogy elmúljon a hatása...Olyankor minden kegyelem elszáll. - Szóval jóformán a saját életüket szúrják el.
Mondhatnám azt, hogy én sem értem meg igazán. De nem mondom, mivel amíg ember voltam én is sokmindenen átmentem. Na meg az átváltozásom első pár éveiről ne is beszéljünk. Legtöbbször én voltam a hülyegyerek, akire senki nem figyelt. Mert persze Elijah vagy Finn sokkal okosabbak voltak nálam, mi? De ezen az időszakon már réges régen túltettem magam. Mára már férfinak nevezhetem magam. Nem hagyom elhesegetni az ötleteimet, kiállok magamért, és mindig megkapom amit akarok...vagy így, vagy úgy!
- Ne kérdezd miért, de valahogy mintha magamat benned látnám...Azt hiszem ez fogott meg, már az első pillanatban is. Valószínűleg mi jól kijönnénk egymással a továbbiakban is! - Oldalra billentem fejem. - És hidd el ilyet nagyon ritkán mondok másnak. - Főleg olyan másnak, aki úgy néz ki mint egy tíz éves. Pontosan emiatt lep meg folyton szavaival. Igazi vámpírhoz illő szavakat használ. Ez jó!
Valószínűleg elég izgalmas lenne az a vadászat. Még nem próbáltam hozzá hasonlóval, de ezen ne múljon. Átverni nem fog! Nem is tudna! Én pedig szeretek minden újat kipróbálni, legyen bármiről is szó.
- Hát rendben. Én nem leszek semminek az elrontója. Nagyon szívesen vadászok veled, csak nehogy egymás torkának essünk a mohóság miatt. - Felnevetek. Ezt pont azért mondom mert van bennünk elég sok hasonlóság. És magamat ismerve, ha elveszítem a vér miatt a fejem...hát, hogy is mondjam szépen? Hmm, védem amit a sajátomnak gondolok.
- Szerencsémre nekem sem kell túl sokáig győzködnöm a kiszemelt áldozatot. Legtöbbször elég pár csábos pillantás és már jönnek is a nők. Aztán néhány kedves szó, egy kis udvariasság, és ők kérdezik meg, hogy felmegyünk-e a lakására. Én pedig mit mondhatnék ilyen ajánlatra? - Ismét elvigyorodok.
Hát Finn halálából ítélve valószínűleg nem lehet hazugság. Hiszen miután meghalt, ment utána az egész vérvonal. Ez pedig hasznos a nyomorult vadászoknak. Hiszen ha valaki talál még abból a fehér tölgyből valamit, akkor megvan az esély, hogy meghaljunk mind. Bár Klaus esetében még nem gondolkoztam. Ő és hibridjei akkor tovább élhetnének vérfarkasként? Ez lenne a logikus!
- Igen, igaz. Elvégre mind a mi teremtményeink vagytok...valamelyikünk vére által változtatok át. - Mondom egy vállrántással. - De van ennek jó oldala is ám! Legalábbta vámpírok nem próbálkoznak megölni minket mert soha nem tudhatják kihez tartoznak. Elvégre te sem tudod, nemde? - Ritka az a vámpír amelyik tudja. Legtöbbször csak azok vannak tisztában ezzel, akiket én, vagy testvéreim változtatták át.
- Szóval megfizetsz érte? Hát azt garantálom. - Ismét előbújik az a vigyor ajkaimon, majd miután megszabadítom a felsőtől, és a nadrágtól is, végigcsókolom testét, közben végig simítom is.
- Azt ugye tudod, hogy nem szabadulsz már innen?! - Mondom mikor csókjaimmal viszatérek füléhez, amibe kicsit bele is harapok.



Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptySzer. Jún. 12, 2013 6:04 pm


Ki tudja... a végén még életem legjobb döntésének bizonyul majd, hogy pont Mystic Fallsba költöztem. Pedig... igazság szerint semmi okom nem volt rá. Egyszerűen csak... valamiért most erre a helyre esett a választásom. Mindig így csinálom egyébként... odamegyek, ahová épp kedvet kapok. Bejártam már a világot... igaz, a külsőm számos kellemetlenséget okoz, ám szerencsére tudok igézni. Így... a nehézségek mérsékelhetőek. Ennek ellenére bosszant, hogy nem mozoghatok szabadon... Nem intézhetem el egymagam a saját ügyeimet, mert mindenki azt hiszi, hogy csupán egy gyermek vagyok. Sokaknak téptem már ki a szívét egy-egy rossz szó, rosszul megfogalmazott mondat miatt. Rengeteg emberrel végeztem... Na és aztán? Arra valók, hogy meghaljanak! Előbb vagy utóbb mindegyiknek vége lesz... Azért igazán nem fogom vissza magam, hogy ők leélhessenek még néhány szánalmas évet. Amúgy is... ők csak a táplálék. Nem értem és valószínűleg sosem fogom megérteni azokat a vámpírokat, akik közösködni akarnak ezekkel a senkikkel. Őszintén szólva... annyira szánalmas az, amit művelnek. Mintha elég lenne emberként viselkedniük ahhoz, hogy maguk is azzá válhassanak ismét. Ez az egész arról szól... hogy oda akarnak tartozni, ahonnan egy nagyobb erő már régen kiragadta őket. Ha nem képesek elfogadni a változást...
Igen, akkor mindegyiküknek el kellene pusztulnia!
Tudom, hogy mit látnak mások, amikor rám pillantanak és ez végtelenül bosszant. Ártatlan, szép, szőke hajú gyermek... Jól ismerem a képet... minden tükörből... minden átkozott tükörből ez néz vissza rám. Ezen nem változtathatok. Ripityára törhetem a tükröket... összetörhetem a saját testemet... A végén úgyis... ugyanaz lesz minden. Túl gyorsan meggyógyulok... Akármit teszek is... Akárhogy akarom is... Nem nőhetek fel. Az igazi élet, a valódi, normális élet lehetőségét már régen elragadták tőlem. Nem számít, mennyit láttam... senki sem törődik vele, hogy mi mindent tudok, sem azzal, hogy mire gondolok éppen. Csak a látszat számít. Az átkozott látszat!
Most... itt... ezzel a férfival szemben... mintha... felszabadulnék.
- Nem vagy egyedül – bólintok. - Hogy is lehetnél? Annyira... bosszantó az egész. Ők sem lennének oda érte, ha a szarvasok hirtelen puskát ragadnának és elkezdenének rájuk vadászni. Vagy ha mostantól a halak is védekezhetnének... Szánalmasak – csóválom meg a fejem. - Ugyanakkor zavaróak is. Mondjuk amúgy sem érdekel túlságosan, hogy mikor éppen kit ölök meg. Előbb vagy utóbb úgyis elpatkol mindegyik. De az ilyen kis akciókkal még azt a lehetőséget is elveszik maguktól, hogy talán... hangsúlyozom... talán túlélhetik.
Bár én azért is öltem már, mert kedves kislánynak titulált valaki. Más nyilván őrültnek titulálna, de... én egyszerűen csak dühös vagyok. Az nem számít, hogy ők vétlenek... Miért kellene törődnöm azzal a ténnyel, hogy nem tudják az igazat? Nem fontos... ez mind lényegtelen. Az én véleményemre sem volt kíváncsi senki akkor régen... Nem kérdezték, akarok-e örökké gyermekként élni. A kettő persze nem egy és ugyanaz, de... Ha velem nem törődtek, én miért törődjek bárkivel is? Mindig egyedül voltam... Miután megöltem az átváltoztatómat és levetettem az ostobasága által rám rótt béklyókat... Mindig csak én voltam. Azok a halandók, akiket néha megigézek, hogy elintézzék, amit nem tudok... Ők nem számítanak. Ők senkik... Eszközök csupán, és ha egy eltörik, majd lesz másik.
- Ezt senki sem értheti meg, akinek nem kell átélnie – nézek rá komolyan. - Régen nem vagyok gyerek... Felnőttem... Olyan dolgokat láttam, melyekre... a halandóknak esélyük sincs. Egy kis ésszel tényleg örök élet lehet az örök élet. Nem vagyok olyan ostoba, hogy mindenféle meggondolatlan cselekedetekkel kivívjam magam ellen a sorsot. – Ellene sem dacoltam tovább, mikor rájöttem, milyen erős. - Bár tény, hogy... néha hasznos, ha hülyébbnek hisznek, mint amilyen vagyok. De... hosszútávon iszonyatosan bosszantóvá válik a dolog.
Én pedig most már több, mint száz éve tűröm. Jóval több, mint száz éve.
Ez az alak... olyannak tűnik, aki... hasonlít hozzám. A jellemünk, a dolgok, amiket kedvelünk... ezek közösek. Legalábbis első pillantásra annak tűnnek. Beteg. Azt hiszem ez az a szó, amit a legtöbb halandó – sőt, még néhány vámpír is – használna ránk, ám engem ez nem izgat túlságosan. Miért kellene foglalkoznom a véleményükkel? Csakis az számít, amit én akarok. Annyival több vagyok, mint ők... fel sem foghatják, meg sem érthetik... Rám néznek és azt látják, amit én már régen magam mögött hagytam. Nem hagyják, hogy elfelejtsem. Nem hagyják, hogy hitegessem magam. Ha nekem ilyen élet járt... hát nekik is kijár a szenvedés. Mindenkinek. Kivétel nélkül!
Most... most azt érzem, hogy önmagam vagyok. Mintha... kiszabadulnék.
- Igen – húzódnak mosolyra ajkaim. - Te olyannak tűnsz, akivel jól lehet szórakozni. Nagyon régen szükségem van már valakire, aki... segít, hogy a hétköznapok kevésbé legyenek bosszantóak és átlagosak. Veled vadászni menni... nos, biztosan nem unatkoznék és jelenleg ez az egyik legfőbb szempont. Azt hiszem mindenképpen jót tenne nekem – végigmérem - a megfelelő társaság.
Még az sem zavar, hogy mennyire veszélyes rám nézve. Hiszen... semmi sem garantálja, hogy az érdeklődése... tartós lesz. Talán hamarosan rám un és végez majd velem... csak úgy. Ez is meglehet. Nem vagyok sem ostoba, sem naiv. Ő tényleg hasonlít rám... a hangulatom pedig nekem is... hihetetlenül gyorsan változik. Hol így, hol úgy... De most nem érdekelnek a kockázatok. Hosszú, nagyon hosszú ideje először látok rá lehetőséget, hogy... igazán élhessek.
Akkor lennék bolond, ha elmulasztanám.
- Igen – bólintok. - Tényleg hasznos, bizonyos körülmények között. Nekem elég eljátszanom a kis saját műsorszámomat, és jönnek maguktól a vágóhídra. Ha fogalmazhatok így. Mindig horogra akad valaki. De van, hogy a lány kihívásra vágyik. Olyankor tud idegesíteni, hogy mások számára maga vagyok a megtestesült ártatlanság.
Gúnyos mosolyra húzódnak ajkaim. Hát igen... senki sem nézi ki belőlem, hogy igazi kegyetlen, szadista gyilkos vagyok. A látszat gyakran megtévesztő... én már régen megtanultam, hogy ne az alapján ítéljek. De sokan vannak a világon, akik képtelen rá, hogy felfogják azt az igazságot. Nem minden az, aminek tűnik.
Az a magabiztos mosolya... máskor minden bizonnyal idegesítene. Most azonban... most nem riasztanak vissza ilyen apróságok. Már túljutottam azon a ponton, amin innen még racionális lehet valaki. Talán meghalok majd... talán nem... Pont ez a szép az egészben. Olyan sok lehetőség... De majd az idő eldönti. Meglátjuk...
Meglátom, hogyan alakul majd ez az egész. Az izgalom... megéri.
- Szóval igaz – állapítom meg mosolyogva. - Az, amit rólatok pletykálnak. Legalábbis ez a része... Hogy ha egyikőtök meghal... Megy vele az egész vérvonal. – Néhány hónappal korábban hallottam erről egy vámpírtól. Valamiért teljesen ki volt borulva a nő... és idegesítő módon gyerekként kezelt. Viszont néhány napig hajlandó voltam elviselni, mert érdekes dolgokról beszélt. Érdekesek voltak, ez tény... de ott és akkor fogalmam sem volt, hogy mekkora hitelt adhatok nekik. De... ezek szerint komolyan kötve vagyunk hozzájuk.
Mondjuk nekem nem áll szándékomban véget vetni az életének.
Nem is lennék rá képes... A vámpír ismerje a korlátait.
- Észre fogod venni – bólintok magabiztosan. - Igazán... kreatív lány vagyok ám én. Biztos vagyok benne, hogy ki tudok majd találni valamit. De... egyelőre nem hiszem, hogy bármi ellen kifogásom lesz majd.
Nem fogja vissza magát, de ez nem is zavar. Egyik pillanatról a másikra a földön találom magam. Aztán már ott is van fölöttem... Új ez az egész helyzet. Lám, ez az, amitől egészen eddig megfosztott a külsőm. Most nem gondolkodom. Nem foglalkozom azzal, hogy nem csak én vagyok beteg... hanem minden bizonnyal Kol is. Ezek tények. Tisztában vagyok vele. De nem zavar! Nem zavar! Nem zavar! Egyáltalán nem érdekel! Csak jöjjön már...
Csókok. Érintések. Ismeretlen dolgok. Sosem érzett érzés...
Reklamál a póló miatt... kuncogni kezdek.
- Hát majd megfizetek érte – ígérem meg. És igen... szándékosan nem azt mondtam, hogy kifizetem. Veszély. Játék. Vágy. Most hirtelen egybecsúszik az egész... De nem baj. Nem bánom... hogyan is tehetném?
Viszonzott csók. Átértékelt élet. Lassan éledő tűz.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptySzomb. Május 25, 2013 10:37 pm

Odette & Kol


Nos hát...az biztos, hogy én sem tolerálom ha egy olyan embert találok aki be van verbénázva. Azt hiszik ezzel megvédhetik magukat tőlem? Még szép, hogy nem! Mert ha valakiből jól tudok lakni a hangulatom is jobb. Éppen ezért több az esélye annak, hogy megigézem, majd elengedem. De ha egy olyat kapok épp el akiben vasfű van...hát hogy is fejezzem ki magam szép szóval? Kiakadok, bedurvulok és elveszítem azt a csepp józan eszem is ami még megmaradt. Így hát egyszóval: megölöm! Miután pedig végignéztem szenvedését, megyek és keresek magamnak egy másik, verbénamentes áldozatot. Szóval szerintem sokkal jobban jár az aki nem próbálkozik ostobaságokkal. Még én is jobban járok ha nem ölöm meg az embert mivel akkor "több marad". És igen, én is rájöttem már, hogy vészesen fogynak a halandók ebből a városból. Éppen ezért nem kellene verbénázniuk. Persze én sem mindig hagyom életben akkor sem a vacsimat. Az is a kedvemtől függ. Ha épp szórakozni akarok akkor szórakozok, és abba általában belehal mindenki. Mivel elég érdekes módszereim vannak erre. Amik csak nekem tudnak tetszeni, a partnereimnek nem igazán. Na de könyörgöm! Nem is az áldozataimat akarom szórakoztatni!
- Legalább ezzel sem vagyok egyedül. Nekem nagyon el tud szállni az agyam ha nem tudok valakiből enni emiatt. Aztán meg csodálkoznak, hogy fogynak az emberek! Csakis saját magukat hibáztathatják ezért! - Megrázom fejem kifejezéstelen arccal. - Azt elhiszem, hogy bosszantó lehet. Hiába vagy elég idős ha kinézetre egy gyermek vagy akire általában nem is figyelnek a felnőttek. - Ha nem tud valakit annak ügyében megigézni, hogy megkapja azt amit akar, akkor nem tud mit tenni az életével. Elzárkózhat mindenkitől és élhet egy remeteéletet. De abban mi lenne az érdekes? Semmi! Az élet izgalmak nélkül már nem is élet. Mit tegyek? Mondjam neki azt, hogy csapódjon hozzám? Talán nem lenne olyan rossz ez az ötlet. Valószínűleg nem lenne több unalmas percem. Na meg neki sem! És legalább nem nézné senki hülyének. Viszont mi lesz ha egyszer ráunok? Jó...mondjuk azt nem tudnám még én sem elviselni, hogy egész nap vele legyek. De attól még egy ideig élvezném a helyzetet. Bár azt hiszem ezen még egy kicsit korai gondolkozni. Majd meglátom mi sül ki ebből a találkozásból.
- Akkor hát épp itt az ideje, hogy legyen valaki akivel elütheted az idődet. Hidd el nekem, én jó társaság tudok lenni. Főleg ha egy kis szórakozásról van szó. - Szemtelenül elvigyorodok. - Nem igazán tudom mit lehet szeretni egy emberen. - Nem mondom, hogy még soha nem voltam szerelmes. De nem egy emberbe! Na meg azóta is már jó pár évszázad elmúlt. Arra sem emlékszem milyen érzés igazán szeretni valakit. Persze volt pár vámpír aki kiérdemelte azt, hogy vele legyek pár hétig, esetleg hónapig, de számomra mind közömbös volt. Vegyük példának Katerinát. Őt is azért kedveltem nagyon mert volt valami közös bennünk. Pont mint köztem és Odette között. Valami van benne ami bennem is. Talán őt is ezért kedveltem meg ilyen gyorsan.
- Az sose baj ha az áldozat tálcán kínálja fel magát. Legalább nem nekem kell elcsalnom egy csendesebb helyre hanem jön ő magától. Ez főleg akkor jó ha az illetőt épp nem tudom megigézni. - Mert hát ha én megyek oda valakihez egy olyan helyen ahol többen is vannak, és megpróbálom igézettel elcsalni akkor fenn áll a veszély, hogy bele is bukhatok az akciómba. Az lehet, hogy nehezen tudnak megölni engem, de nem lehetetlen. Sajnos! Viszont ha engem eltesznek láb alól akkor még rajtam kívűl több ezer vámpírt küldenek utánam. Amit azok az idióta vadászok nagyon ki szeretnének használni. Éppen ezért veszélyes már nekem is.
- Na látod ebben is igazad van! Bárkivel el lehet szórakozni. Csak akarni kell. - Előveszem a féloldalas, magabiztos mosolyomat. - Egyébként meg sose tudni...az is lehet, hogy ha én meghalok te is jössz utánam. Nem éri meg próbálkozni sem. - Nincs kizárva, hogy most fogalma sincs miről beszélek. Elvégre ha nem volt eddig senkije aki elmagyarázhatott volna neki mindent, akkor honnan is tudná? De az sincs kizárva, hogy tud mindent. Nem tudom hanyadán is áll ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
- Szóval észre fogom venni? - Abbahagyom a nyaka csókolgatását, de csak addig ameddig egy öntelt vigyort eresztek el. - És mégis hogyan fogod ezt elérni? - Egy hirtelen mozdulattal elkapom derekát és a földhöz vágom talán kicsit erősebben mint azt kellene, majd utána megyek én is, rádőlök és tovább csókolgatom nyakát, de most egyre lejjebb is haladok. Közben pedig egyik kezemmel oldalát símogatom a másikkal pedig tartom magam felette.
- Hmm! Remélem tudod, hogy milyen drága pólót tettél most tönkre! - Suttogom ajkai közé, majd újra megcsókolom.



Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyCsüt. Május 23, 2013 2:39 pm


Öröm olyasvalakivel beszélgetni, aki hasonlóképp látja a világot. Bosszantó módon erre szinte sosincs lehetőségem. Eddig a pillanatig senki olyat nem vetett elém a véletlen, aki képes lenne figyelmen kívül hagyni a látszatot. Ez az alak... Kol Mikaelson... őt nem téveszti meg az, ami a szeme előtt van. Ez jó... igazán kellemes. Végre önmagam akarok lenni, nem pedig csak az a máz, ami borít. Régen nem vagyok már gyermek... felnőttem... láttam és sokkal többet tudok, mint a magukat oly sokra tartó halandók. Igen, rengeteg mindenről le kellett mondanom, hiszen kinézetem... bizonyos tevékenységeket nem tesz lehetővé. Muszáj alkalmazkodnom. Szükség van néhány... kompromisszumra. Még akkor is, ha igazán kellemetlen... ez az életem. Mindig is ilyen volt.
- Ez igazán bosszantó – húzom el a szám. - Mostanában egyre többen verbénáznak. Nem dobja fel túlságosan a hangulatomat, amikor ráfutok egy ilyenre... Bár az tény, hogy hosszútávon az ő egészségükre van károsabb hatással a dolog. Mert ha nem tesznek el láb alól, érthető módon... nem tolerálom az ilyesmit. Más sem hiányzik, mint hogy néhány öntelt, elvakult... lehetetlen ember még azt a fegyvert is kivegye a kezemből, aki segít kicsit elviselhetőbbé tenni... a külsőm okozta nehézségeket. Nehezen nyelem le, ha hülyének néznek...
Nem érdekel túlságosan, hogy nekik ez önvédelemnek számít. Ők sem hagynak rá lehetőséget, hogy az őz amit épp le akarnak lőni megvédhesse magát. Akkor nekik egészen pontosan miért is szabad ezt játszaniuk? Komolyan mondom, kezd megőrülni az egész világ. De azok a vámpírok mindenképp, akik ilyen nevetséges elveket vallanak. Mi a fenéért kell barátkozni az emberekkel? Nem erre valóak... és még én vagyok szörnyetegnek nézve, ha veszem magamnak a bátorságot és megvacsorázom. Hát most... ne szórakozzanak már! Maholnap oda jutunk, hogy védett állattá nyilvánítják őket. Már most úgy viselkednek egyesek, mintha eget-földet rengető bűn lenne hozzájuk érni.
Néha tényleg kellemes egy hasonló személyiségű vámpírral való társalgás. Eddig okkal kerültem a magamfajtát. Mérlegelve a lehetőségeket végül mindig arra a következtetésre jutottam, hogy jobb, ha nem vagyok szem előtt. Van ugyan erőm, de egy idősebb vámpírral szemben az nem sokat ér. És sosem tudhatom, mikor akad valaki olyan az utamba, aki... úgy dönt, hogy teljesen felesleges egy ilyen fiatalon átváltoztatott vérszívó létezése. Bosszantó ez az egész... én igyekszem létfenntartásként, nem bujkálásként, menekülésként, gyávaságként tekinteni rá, de... végül is az. Akármit mondok és gondolok, a tényeken ez nem változtat. És ez átkozottul zavar!
De mit tehetnék? Meghalni azért... nem igazán szeretnék.
- Nekem sose volt – húzom el a számat. - Az átváltoztatóm... ő végig abban a tévhitben élt, hogy mivel gyerekként változtatott át meg is maradok annak. Fogalmam sincs róla, mit gondolt... vagy hogy gondolkodott-e egyáltalán. Még napvédő ékszert se szerzett nekem. – Két ujjam közé fogom a nyakamban lógó medál láncát és picit megemelem. - Ez az övé volt. Degenerált egy alak volt – csóválom meg a fejem. - Nem tudom, hogy emberként is ilyen elmeháborodott lehetett-e, vagy később romlott el valami, de már nem is igazán érdekel. Az ilyen selejt nem érdemel kegyelmet. Komolyan... minden retardáltból lehet vámpír. Milyen alakok rohangálnak már itt is. Nem hogy nem bántják az embereket, de még egyenesen szeretik őket.
Az ígéret... a lehetőség, hogy mi ketten majd mehetünk együtt vadászni tényleg vonzó. Kíváncsi vagyok vajon milyen lenne valaki olyannak megosztani ezt az egészet, aki megért. Aki a külső mögött látja azt is, aki valójában vagyok. Hasonló véleményen van, mint én. Ez tisztán látszik. Általában nincs okom a bizalomra... mégis mi lenne? Aki könnyen osztogatja, a végén iszonyatosan nagyot tud koppanni. Én... inkább az óvatosság és a távolságtartás híve vagyok. Végtére is... ha mindig egyedül vagyok, legfeljebb csak külső körülmények zavarhatnak be a terveimbe, mások nem. Árulás pedig... nos, az biztos nem. De néha éreztem már, hogy talán jobb lenne, ha ez... nem így lenne.
Talán ez a találkozás pont a lehető legjobbkor jött. Lehet, hogy később megbánom majd a könnyelműségemet, de egyelőre nagyon is élvezem a másik vámpír társaságát. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal erősebb nálam... bármikor... bármelyik pillanatban végezhetne velem, de jelenleg még ez sem zavar. Inkább csak...
Még vonzóbbá teszi az egészet. Dobjunk félre minden elővigyázatosságot!
- Sok hülyeséget láttam én már százötvenkét év alatt – jegyzem meg. - De az emberek marhasága még mindig meg tud lepni. Komolyan... néha túl egyszerűvé teszik még a vadászatot is. Elhiszik, hogy a látszat minden. Szeretek eljátszani velük. Hogy meg tudnak lepődni – mosolyodom el és nem fejezem be a mondatot, bár ő rájöhet, hogy mire céloztam. A meglepetésre, amit akkor éreznek, mikor rájönnek, hogy mégsem minden az, aminek látszik. Még minden más előtt... még mielőtt ok és idő lenne a félelemre... és véget érne az élet.
Mosolygok. Régen éreztem magam ilyen jól... ennyire, szabadnak.
- Természetesen nem próbálkoztam tovább – bólintok. - Alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni... néha igazán terhes, de... szükség van rá, hogy mindig tudjuk, hol van a helyünk. Talán bosszant, hogy nem dominálhatok minden helyzetben, de... ettől még nem érzek rá késztetést, hogy mindenféle öngyilkos akciókba kezdjek. Lehet, hogy zavar a külsőm, de élni attól még szeretek. Az pedig eléggé egyértelmű, hogy ellened nem lenne semmi esélyem. Racionális lény vagyok. Különben is... úgy érzem, hogy sokkal kellemesebben is szórakozhatunk.
Nem sok vámpírral találkoztam életem során. Ha néha össze is futottam valaki hozzám hasonlóval, hát... fogalmazzunk úgy, hogy róluk sosem formáltam pozitív véleményt. Vagy a fene nagy emberszeretetük verte ki nálam a biztosítékot, vagy az, hogy képtelenek voltak a látszat mögötti valóságot észrevenni. Úgy beszéltek hozzám... úgy bántak velem, mintha gyerek lennék. Pedig már régen nem vagyok az, hiába tűnik úgy.
- Minden bizonnyal élni fogok ezzel a lehetőséggel – mosolygok. Később valószínűleg tényleg lesznek még kérdéseim... Egy ilyen lehetőséget hiba lenne kihagyni. Elvégre tényleg nem akarom a pletykák alapján megítélni. A vámpír sosem tudhatja, hogy azokból mi igaz és... mi pusztán a fantázia szüleménye.
Fogalmam sincs, milyen vége lesz majd mindennek, de... nem is zavar. Soha nem csináltam még hasonlót... még a közelébe sem jutottam. Nem érdekel, hogy a halandók minek látnák ezt az egészet. A legkevésbé sem törődöm vele, hogy Kol... nos, hogy minden bizonnyal ő sem épp normális. De ezzel miért is kellene törődnöm? Mások szemrebbenés nélkül kijelentenék rám is, hogy elmebeteg vagyok. Miért is kellene, hogy bármi is zavarjon?
Ismeretlen helyzet. Ismeretlen érzések. Csókok a nyakamon.
- Ne aggódj, észre fogod venni, ha nem tetszik valami – ígérem meg. - De tudod... valahogy úgy sejtem, hogy te meg én... nagyon sok dologban... hasonlók vagyunk. És hasonló a... szemléletünk is...
Letépi rólam pólót. Nem foglalkozok vele, hogy mit láthat. Itt és most már nem érdekel a külső. Ha ő figyelmen kívül tudja hagyni, akkor én is elfelejtem, hogy milyen átkot kaptam oly sok évvel korábban. Most... ha korábban nem is lehetett, most egy kicsit önmagam akarok lenni. Nem az, akit mások látnak, hanem aki valójában vagyok.
- Hm... ez így nem fair – jegyzem meg eltűnődve, majd belekapaszkodom a felsőjébe és letépem róla. - Így már mindjárt jobb – teszem hozzá mosolyogva. Nem érdekelnek a következmények, nem érdekelnek a kockázatok... Gyűlölöm, hogy nem lehetek önmagam. De most nem kell ezzel foglalkoznom...
Most csak ő van... és én.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Május 20, 2013 10:37 pm

Odette & Kol


Örömmel hallom, hogy végre van valaki aki nem bálványozza az embereket. Mondjuk nekem maximum a hasam bálványozza őket. Vagy inkább csak a vérüket. De azt nagyon. Annál nincs is jobb mikor a számban érzem a vér ízét. Viszont az előtte lévő szórakozás sem megvetendő nálam. Nem tagadom, hogy egy szadista állat tudok lenni, miután kiszemeltem az áldozatom. Olyankor hirtelen mintha kicseréltek volna. Az áldozatnak már esélye sincs a menekülésre. Ha jobban belegondolok nem lennék a saját magam áldozata. Bármire képes vagyok ha előbújik belőlem az állat. És ez egy vámpírtól, nem túl jó az emberre nézve, főleg ha az a vámpír olyan idős mint én! Mindent megteszek megteszek annak ügyében, hogy jól érezzem magam. És még szép, hogy hülye lennék ezt megvonni magamtól csak azért mert valakinek nem tetszik. Soha nem hallgattam senkire, inkább éppen azért is az ellenkezőjét tettem. Ez így is fog maradni. Örökre!
- Valóban sokmindenben meggátolhat kinézeted. Még szerencse, hogy tudunk igézni. Az egyetlen gond, hogy egyre többen verbénáznak. Lassan már a csapból is az folyik... - Szinte teljesen bizos vagyok benne, hogy ha tovább fajulnak a dolgok meg fog történni. Akkor lesz csak nagy felfordulás ebben a városban.
Következő mondatára önkénytelenül is elvigyorodok. Épp ebben a pillanatban ismerte el, hogy tényleg jól nézek ki. Ezt akár vehetném bóknak is. Viszont kétségkívűl igaza van. Abban is, hogy könnyű felszednem a prédáimat, és abban is, hogy a külsőm nem olyan rossz. Nem! Mielőtt még bárki azt hinné, hogy egy öntelt disznó vagyok, előre letisztázom, hogy nem! Csak tisztában vagyok magammal. Ezer év alatt elég sokszor volt alkalmam tükörbe nézni.
- Igen. Erre én is gondoltam. Azt hiszem jó kis bulit tudnánk csapni mi ketten. Benne lennék egy közös vadászatban bármikor. Már jó ideje nincs senki akivel szórakozhatok... - Merem remélni, hogy még jobban is érezném magam mint annak idején testvéreimmel. Mellettük soha nem tudtam teljesen felszabadulni. Vagyis ez inkább csak Elijah-ra vonatkozik. Ő mindig valamennyivel visszafogottabb volt. Így kénytelen voltam én is visszafogni magam. De ennek már egy jó ideje vége. Tényleg örülnék ha Odette csatlakozna hozzám. Már magában elég jó társaságnak számít. Mikor elkezdtem követni még csak nem is gondoltam rá, hogy meg fogom kedvelni. Elvégre én már jó ideje nem igazán tudok kedvelni senkit. Az utóbbi időkben nem bízok senkiben. Ez a lány pedig furcsamód elég gyorsan megszerezte bizalmam.
- Gyereket akart? - Kérdezek vissza hitetlenkedve. - Nos hát...szerintem nem igazán gondolt a következményekre. Mit gondolhatott? Hogy majd fel fogsz nőni? Vagy..? - Teszem fel a kérdéseket lassan, elgondolkodva, inkább magamnak mint a lánynak. Bár attól még várom válaszát, főleg mert fogalmam sincs mire gondoljak. Az ilyen nem normális! Én is őrült vagyok, de azért nem változtatok át egy tíz évest, mert gyereket akarok. Az úgy sokkal élethűbb lett volna ha emberként neveli fel, majd mikor a tizennyolcadik születésnapját betölti a lány, átváltoztatja.
- Az van, hogy nem figyel senki senkire. Látnak, de nem figyelnek. Így hát még szép, hogy nem tűnik fel semmi az embereknek. Mind ostobák! Én pedig már az erőd alapján meg tudtam állapítani a korod. Még ha nem is pontosan, de ahhoz elég volt, hogy rájöjjek: okosabb vagy mint látszol! - Oldalra billentett fejjel folytatom. - Te mikor rájöttél, hogy nem vagy elég erős hozzám, nem próbálkoztál tovább. Belenyugodtál, hogy bármi történhet veled. És ez az amit még a több száz éves vámpírok sem tudnak megtenni. - Tényleg van benne valami ami különleges. Ez a valami pedig engem nagyon kíváncsivá tesz.
- Állni fog még. Csak nyugodtan kérdezz ha eszedbe jut valami. - Réges régen nem voltam senkivel ilyen kedves. Mi a fene történik velem? Mit vált ki ez a kis nőszemély belőlem? Nagyon, nagyon furcsa! Be kellene már keményítenem ha nem akarom, hogy a tenyerén hordozzon!
- Hát rendben! Nem leszek semminek az elrontója! De azért csak szólj ha valami fáj. - Teljes mértékben igaza van. Nem szívesen vagyok gyengéd. Viszont ő nem ember és nem megkínozni akarom. Na de ha nem bánja...
Újra végigsimítok oldalán, majd egy hirtelen mozdulattal letépem róla a pólóját és ledobom azt a földre, miközben további csókokat nyomok nyakára.



Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Május 20, 2013 4:09 pm

Tetszik ez az alak. Szimpatikus. Nem játssza meg magát... nem hangoztatja, hogy nem kellene az emberekből ennünk. Annyira unom már az olyan vámpírokat. Szánalmas mind! Tényleg nem tudom, hogy mit képzelnek magukról. Vagyunk, amik vagyunk. Ezen nem változtathatnak azzal, hogy játsszák a jófiút és megtagadják a valódi lényüket. Komolyan... nekem egyszer sem fordult még meg a fejemben, hogy állatokon kellene élnem. Mégis miért? Játsszam meg a jó kislányt, csak mert mások nem tartják helyesnek a gyilkolást? Heh... arra ugyan várhatnak. Nem fogok lemondani arról a kevés szórakozásból, amiben részem lehet. Az emberek világában nem élhetek meg egyedül. Mindig szükségem van valakire – egy felnőttre -, aki mellettem van és elintéz mindent, amihez én... túl fiatal vagyok. Alkalmazkodom, ahogy tudok... alapjában véve tényleg tetszik ez az egész vámpír dolog. Erősebb vagyok, mint az emberek és jóval többet láthatok, mint ők. Régen halott lennék, ha nem történik meg ez velem. Viszont... akkor sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a külsőm egy mindössze tíz éves gyermeké. Hogy is tehetném? Mások is annak látnak csupán. Valakinek, aki... majdnem mindenhez túl fiatal. - Engem sem érdekel túlságosan a véleményük – vonom meg a vállam. - Minek idomuljak az ostoba szabályaikhoz? Ők ugyanúgy gyilkolják egymást... Hát akkor miért lenne baj, hogy én is elszórakoztatom magam? Igaz, az nem tetszik, hogy a szemükben csak egy gyerek vagyok... Mindenhova cipelhetek magammal egy megigézett embert, vagy az ügyintézőket kell megigéznem, hogy elintézhessem a dolgaimat... Például, ha kell egy ház valahol. Az ostobaságuk miatt nem lehetek önálló... annyira legalábbis nem, mint igényelném. Ezt nehéz lenyelni. Olyan okosnak képzelik magukat – húzom el a számat. - Közben pedig... nem tudnak semmit sem. Még a téma sem bosszant. Igaz, hogy mikor felbukkant élből lekislányozott, de azóta úgy tűnik, mintha... komolyan venne. Érdekesen alakul ez a mai nap... Nem gondoltam volna, hogy így végződik az a könnyű kis séta, amit beterveztem, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Általában nem véletlenül kerülöm más vámpírok társaságát. Régen rájöttem, hogy számomra előnyösebbek a „nem nyílt” konfrontációk. Lehet, hogy unalmas volt az életem, de az árnyékok között... legalább önmagam lehetek. Ha becsukom a szemem... de nem... akkor sem felejthetem el, hogy más a látszat és más, a valóság. Ez a dolog örökkön örökké rágni fog engem. - Ó igen – mosolygok. - Nem nehéz elképzelni, hogy neked sem kell nagyon megerőltetned magad és a vacsora máris önként felkínálkozik. Mindkettőnknek megvannak a... megfelelő eszközei. Azt hiszem igazán szórakoztató lenne egyszer közösen elmenni vadászni. Mostanában túl sokat unatkozom... Hát igen... alapjában véve én mindig egyedül vagyok. A halandók nem számítanak. Nekem ők mindig lényegtelenek... jelentéktelenek. Sosem törődtem velük igazán. Szórakoztatóak... egy-egy vadászat közben remekül el tudok játszani velük. Persze... mondják, hogy nem illik játszani az étellel, de engem ez sosem érdekelt túlságosan. Volt ugyan gyerekszobám, de már nagyon régen. Átváltoztatóm pedig... nem tartotta túl fontosnak a jó modort. Különben sem érdekel igazán, hogy mit gondolnak mások. Jó ideje magam vagyok. Így kell boldogulnom. - Gyereket akart az idióta – csóválom meg a fejem. - Máig nem jöttem rá, hogy mit képzelt.. Nem hihette komolyan, hogy jó ötlet ez az egész. Na de nem is számít... Megkapta, amit megérdemelt. – Mosolyogva beszélek gyilkosságokról. Szórakozásnak tartom emberek gyilkolását... Sokan azt mondanák, hogy nem vagyok normális. Talán részben igazuk is van... Elvégre... ha valaki olyan életet kényszerül élni, mint én... azon minden bizonnyal nyomot hagynak a körülmények. De ha meg is őrültem... kit izgat? Engem nem és csakis az a fontos. - Ó, szóval te rájöttél. Ez most fordul elő először és... Fel nem foghatom, hogy lehet ennyi ostoba ember a világon. De még a vámpírok is... Nem minden a látszat – bólintok. - Azt hiszem ez az a lecke, amit annak idején legelőször megtanultam. Sokan azonban... úgy viselkednek, mintha álló nap szemellenzőben mászkálnának. De ez nem érdekel különösebben. Aki hülye, megérdemli a halált... Sőt, még rosszabb dolgokat is. És szívesen hozzásegítem őket. Valamiért úgy érzem, ő osztja a véleményemet. Korábbi szavai minden esetre ezt látszanak alátámasztani. Az alap óvatosság természetesen még mindig bennem van. Tudom, hogy sokkal idősebb és erősebb nálam, de ez csak egy tény... egy tény, amin nem tudok változtatni. Egyelőre úgy tűnik, nem akar ártani nekem. Nem érzem fenyegetve magamat... noha bármelyik pillanatban megölhetne. Sosem volt ellenemre a veszély. Talán... azért tetszik ennyire ez a helyzet, mert hosszú idő után végre most először érezhetem magamat igazán szabadnak. - Egyéb kérdés? Hm – tűnődök el. - Hirtelen semmi lényeges nem jut az eszembe. De ha ez megváltozik... feltétlenül megérdeklődöm majd, hogy s mint vannak a dolgok. Ha később is áll még az ajánlat... Ha én nem vagyok normális, akkor biztos, hogy ő sem az... teljesen legalábbis nem. Az kizárt. De jelen pillanatban ez az, ami a legkevésbé zavar. Miért is lenne bajom az események alakulásával? Panaszra nincs okom. Egészen biztosan. - Tisztában vagyok vele – bólintok. - Sokkal idősebb és erősebb vagy nálam. Az erőviszonyok... messze nem egyenlőek. De még jó... hogy gyorsan gyógyulok, nem igaz? Nem igazán hiszem, hogy te az a finomkodó fajta lennél. Legalábbis... szívesen biztosan nem... Összetörtem én már nem egyszer a saját testemet. Tudod, mennyire gyűlölök tükörbe nézni? – kérdezem. Tovább viszont már nem beszélhetek. Megcsókol. Megdermedek. Hasonló dolog még sosem történt velem és ezzel valószínűleg ő is tökéletesen tisztában van. Ha nem is lenne... a reakciómból talán akkor is le tudná szűrni. Ironikus... rajtam kívül ki az, aki százötvenkét évesen kapta az első csókját? Újra csak elátkozom átváltoztatóm. De most... Most először csak a jelen számít.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 19, 2013 9:03 pm

Odette & Kol


Igaza van. Az emberek szemében mi mind szörnyetegek vagyunk. Legalábbis azokéban mindenképp akik tudnak rólunk. A többinek ugyanolyannak tűnhetünk mint ők maguk. Pedig mi csak kinézetre hasonlítunk rájuk. És az éppen elég is. Viszont az biztos, hogy ebbe a fiatal testbe több értelmiség szorult mint bárki máséba...kivétel persze van. De a lényeg, hogy talán még hasznomra is válhat ez a kis vámpír. Valóban elég egyre jár az agyunk és eddig még csak eszébe sem jutott neki állatokból táplálkozni. Ami már magában egy plusz pont nálam. Még az sincs kizárva, hogy új evőpajtira találok benne. Hiszen mióta testvéreim nagy szentek lettek, azóta egyedül járok vadászni. Azt hiszem mi ketten jó kis kétszemélyes csapatot alkotnánk. Ő is ugyanannyira szeret a vacsival szórakozni mint én. Hiába is mondják, hogy "Ne játssz az étellel!". Miért ne játsszak? Némelyik ember igenis megérdemli a szenvedést. Ők is csak bántsák egymást...lopnak, hazudnak, gyilkolnak. Bántsák az állatokat! Én az emberre úgy tekintek mint az állatra. Így azt hiszem egálban is vagyunk. Mi csak táplálkozunk, emberekből. Az emberek pedig az állatokból. Nevezhetjük ezt egy táplálékláncnak is. Nem kellene ekkora feneket keríteni annak, hogy eltűnik pár ember.
- Itt csak az a gond, hogy nem igazán érdekel mit gondolnak az emberek. Rájuk csak ételként tudok gondolni, vagy esetleg jót lehet velük szórakozni. Többet meg sem érdemelnek. - Elvégre őket sem izgatják jobban a vámpírok. Amint alkalmuk adódik rá, már meg is ölnek minket. Vagyis engem nem...de mást igen. Akkor hát mit várnak el tőlünk? Hogy szeressük őket? Még csak az kéne! - Hidd el nekem sem nehéz becserkészni az áldozatom. Legfőképp ha egy nőről van szó. - Ebből valószínűleg már tudja mire akarok következtetni. Elég ha elmegyek egy bárba iszogatni, minimum egy női társaságot mindig találok. Akivel utána egy igazán kellemes estét töltök el. Az meg már nem lényeg, hogy azt az estét a lány élvezi-e vagy sem. De többnyire nem, és ezt nem is bánom. A lényeg az lenne, hogy én szórakozzak jól, nem pedig a halandó. Nekik az a dolguk, hogy meghaljanak. Vagy előbb, vagy utóbb.
- Hogy láttam-e már hozzád hasonlót? A válaszom, nem! Ez még nekem is új. Valószínűleg nem sok olyan elmebeteg van, hogy ilyen fiatalon átváltoztasson valakit. - Mondom egy szemforgatás kíséretében. - Még kérdés? - Velveszem a szokásos félmosolyt.
Most fogalmam sincs mi lenne a helyes válasz. Mégis milyennek látnám? Egy gyereknek, úgy ahogy mindenki más. Csakhogy ez nálam nem minden. Nem elég a külsőt nézni. Már a legelső mondatánál rájöttem, hogy inteligensebb mint egy gyermek. Bár az inkább kirohanásra hasonlított.
- Az igazság az, hogy kinézetre egy gyereknek látszol. De már az első pillanatban rájöttem, hogy valójában nem vagy az. Gondolom azt már te is tudod, hogy nem minden a külső. Nemde? - Úgy ahogy ő nem ítélt meg pletykák alapján, én sem ítéltem el kinézete alapján. Ez is azt mutatja, hogy van mégvalami közös bennünk. Nem hittem volna, hogy valaha is újdonság fog érni engem. Most pedig kellemesen csalódtam.
- Hidd el ez engem is meglepett. - Suttogom fülébe. - De azt ugye tudod, hogy nem egyenlők az erőviszonyok? Ami nekem nem durva, talán neked már az... - Lassan felsője alá csusszan a kezem, és felfelé kezdem tűrni azt. - Szeretném ha jó emlékekkel válnánk el. Nem szándékozlak összeroppantani. - Elvigyorodok majd közel hajolok hozzá és először gyengéden, de mégis mohón megcsókolom.

Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 19, 2013 5:16 pm


Nos, nos... van egy olyan érzésem, hogy mégsem fogom megbánni ezt a kis sétát. Lehet, hogy kockázatos a helyzet, amibe kerültem, de... Nem tudom letagadni, hogy élvezem. Szórakoztat. Túlságosan is sokáig maradtam ki a veszélyes és ezáltal sokkal érdekesebb helyzetekből. Egyszerűen csak racionális döntéseket hoztam. Tisztában vagyok vele, hogy elég egyetlen rossz lépés és könnyen azon a bizonyos másik oldalon találhatom magam.
Ezt pedig érthető okokból szeretném elkerülni.
Belekényszerültem egy életbe, amit nem én kértem magamnak. De ha már így alakultak a dolgok igyekeztem a lehető legjobban alkalmazkodni. Mindig ezt tettem. Mások talán gyávaságnak hívnák, de számomra egyszerű létfenntartás. Ha már vámpírként kell élnem, kihasználom ezen lét minden előnyét. Kevés hathatós eszköz van a fegyvertáramban, de amivel rendelkezek, azt mind gondolkodás nélkül fel is használom. Hatalmas előny, hogy a legtöbben, akikkel találkozom, nem tekintenek rám fenyegetésképp. Ennek ellenére bosszant a dolog. Nem kis ellentmondás... De minden haszna ellenére képtelen vagyok lenyelni a tényt, hogy sosem nőhetek fel igazán.
- Hát igen – bólintok. - Mumus. Bár az emberek szemében valószínűleg mind szörnyetegnek számítanánk – elhúzom a számat. - Egek... Gondolom nem nehéz elképzelned, hogy még megigéznem sem kell őket és máris teszik, amit kérek. Mert olyan... veszélytelennek... ártatlannak tűnök – gúnyosan elmosolyodom. - Ha van előnye annak, hogy ilyen testbe kényszerültem, akkor ez kétség kívül az.
Sosem értettem azokat a vámpírokat, akik állatokból, meg mindenféle alternatív módon táplálkoznak. Most miért is kell megjátszaniuk magukat? Nem tűnik fel nekik, hogy hiába játsszák a nagy emberbarátot, attól ők még azok, amik? Természetfeletti létem során én csakis emberekből ittam. Mosolygásra késztet a gondolat, az emlékek... túlságosan is könnyű prédák. Még megigéznem sem kell őket és mégis... simán a közelükbe engednek. Persze mindegyiknek más oka van rá... Van, aki az elveszett kislányt látja bennem, van, aki a könnyű prédát, de a végén...
Nos, valójában én vagyok a vadász.
- Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes dolgot tudnál mesélni – mosolyodom el ismét. - Azt hiszem, ha már ilyen kedvesen felajánlottad ezt a lehetőséget, súlyos hiba lenne, ha... nem élnék vele.- Mindig az volt a véleményem, hogy ostobaság a pletykákra alapozni. Annyi mindent beszélnek... sosem lehet tudni, hogy melyiknek van valóságalapja. - Láttál már olyat, mint én? – kérdezek rá hirtelen. Százötvenkét éves vagyok... sok dolgot megéltem már... de magamfajtával még nem találkoztam. Vajon ez azt jelenti, hogy az átváltoztatóm tényleg olyasmit művelt, amit senki más még soha. Valami olyat, amit mindenki más őrültségnek tart?
Őt nem téveszti meg a külsőm és ez egyre inkább tetszik. Azt hiszem mindig is szerettem a veszélyes helyzeteket... a tűzzel játszani. Csak éppen hagytam, hogy az életösztön elfojtsa ezeket a vágyaimat. Nem éppen egyszerű dolog számomra boldogulni a világban. Mindig kell mellém valaki, ez pedig... bosszant. Sokkal több dolgot láttam már, mint azok a halandók, akik gyereknek néznek és titulálnak. Mindent a túlélésnek rendeltem alá.
Sok mindenről le kellett mondanom, mert... Így alakultak a dolgok.
- Te annak látsz, ami vagyok, igaz? – kérdezek rá hirtelen. - Eddig ez még sosem fordult elő. Az átváltoztatóm... az áldozataim... a halandók... mindegyiküket megtéveszti az arcom. Még az a néhány vámpír is, akikkel az évek során összefutottam... Még nekik sem volt annyi eszük, hogy ne kezdjenek el gondolkodni azon, hogy velem kapcsolatban mennyi tanácsos a látszatra alapozni. Hatalmas előnnyel jár a külsőm ilyen szempontból, de... ennek ellenére is ez az egyetlen dolog, ami igazán zavar az életemben. – Lemondó sóhaj kíséretében csóválom meg a fejemet. - Sosem értettem azokat a vámpírokat, akik nem nyúlnak az emberekhez és inkább eljárnak nyuszikra meg őzekre vadászni. Vagy isznak azokból a vértasakokból. Komolyan... Elrontják a szórakozást.
Még közelebb lép, a derekamnál fogva emel fel és a következő pillanatban már egy fát érzek a hátam mögött. Most már akkor se szabadulhatnék, ha akarnék. Sokkal erősebb nálam. De... nem igazán érzek késztetést arra, hogy szabadulni próbáljak. Csak mosolygok rendületlenül. Igazán a kedvemre van a dolgok alakulása.
Ki hitte volna, hogy ilyesmibe torkolhat egy egyszerű kis séta?
Csókok a nyakamon. Úgy ér hozzám, ahogy még soha, senki. Még a teremtőm szemében is csupán egy gyermek voltam. Annak akart látni. Annak alkotott. Örök gyermek. Hallhatatlan gyermek. Aztán mire rádöbbenhetett volna, hogy hol követett el hibát, már túlságosan késő volt. Ó nem... én már régen nem vagyok gyerek.
Most pedig végre akadt valaki, aki ezzel tisztában is van.
- Nocsak – mosolyodom el, miközben félrebiccentem a fejemet. - Ezek szerint még téged is érhet... újdonság? – kezeim a vállaira simítom. - Nem leszel durva? Ugyan már... Kinek van szüksége finomkodásra? Nem vagyok gyerek. Ne rontsuk el ilyesmivel a szórakozást.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 19, 2013 2:39 pm

Odette & Kol


Valószínűleg most elég nagyot ugrott a szememben. Ráadásul felfelé. Nagyra értékelem, hogy nem hallgat a pletykákra. Azt hiszem már egy egész várost építhetnék a sok hazugságból amik rólam és a családomról szólnak. Jó mondjuk még szerencse, hogy ezeknek a pletykáknak a fő tárgya nem én vagyok. Leginkább Niklaus. Mert hát csak ő a hibrid...a különlegesség. Vámpír és vérfarkas egyaránt. Nem zavar, hogy nem én vagyok a középpontban. Annak nem örülnék, nem szeretném ha mindenki rólam beszélne! Ráadásul csupa hazugságot. Viszont azt még én is látom, hogy testvéreim megváltoztak mióta visszatértünk Mystic Fallsba. Egy évtizeddel ezelőtt még együtt vadásztunk, és szórakoztunk úgy egymással mint az emberekkel. Nem számított egyikünknek sem az emberi élet. Most meg...? Jóformán megtiltották, hogy az itteni emberekhez nyúljak. Az egyetlen aki még hasonlít régi önmagára az Rebekah. De ő is sokat változott. Akkor én miért nem? Ugyanaz a szemtelen, makacs és könyörtelen Kol vagyok mint voltam. Na de mondjuk ezt annyira nem is bánom. Elvégre miért akarnák megváltozni? Én pontosan így szeretem magam. És szemrebbenés nélkül elintézem azt akinek nem tetszik, az ami vagyok.
- Mumus? Atyaég! - Felnevetek. - Az lehet, hogy nem átlagos vámpírok vagyunk, de azért nem szörnyeteg. - Hozzá képest tényleg egész más vagyok. Vagyis vagyunk. Elvégre az én számomra akár egy ember is lehetne. Százszor erősebb és gyorsabb vagyok nála. Ihatok a véréből, még ha nem is pont olyan mint egy igazi emberé. Na meg nem utolsó sorban, meg is tudom igézni. Feltéve ha nem iszik verbénát. Bár az senkinek sem ajánlatos. Altalában ha egy olyan emberből akarok táplálkozni aki vasfüvet szed, azt gondolkodás nélkül meg is ölöm. Engem személy szerint nagyon fel tud húzni ez az ostoba próbálkozás ellenünk. Egyszerűen felesleges.
- Nos hát...engem nem zavar ha tudni akarsz rólam valamit. Jobb ha tőlem hallod, mint a pletykákból. Ebben igazad van. Szóval csak nyugodtan kérdezz. - Az még nekem sem árt ha valaki mellettem van és nem ellenem. Mostanában elég kevesen állnak mellettem. Mindig a saját fejem után mentem, és még mindig megyek is. Eddig nem volt szükségem senkire, de lassan kezdek rájönni, hogy nem árt "barátságokat" kötni egyesekkel.
- Sejtettem, hogy nem hagytad tovább éldegélni. És természetesen jól is tetted azt amit tettél. Én sem csináltam volna másképp. Viszont hidd el, hogy eleget szenvedett. Valószínűleg egy vámpírnak a halál a legnagyobb félelme. Így hát... - Innen már nincs is mit magyaráznom. Akármilyen nehéz is bevallanom, de talán még én is félek a haláltól. Még szerencse, hogy nem olyan könnyű engem eltenni láb alól.
- Pontosan! Felnőttnek számítasz. És ezt be is fogom bizonyítani neked. Épp itt az ideje, hogy valami újat próbálj ki...na meg én is. - Derekánál fogva megemelem kicsit, hogy magassága megfelelő legyen, majd nekinyomom az egyik fának testemmel. - Ahogy akarod kedvesem! Nyugodj meg! Nem leszek durva veled. - Pár csókot nyomok nyakába miközben egyik kezemmel oldalát cirógatom.


Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 19, 2013 1:00 pm


Ez egy egészen ismeretlen helyzet. Épp ezért vagyok a szokottnál is óvatosabb. Az évek során volt időm sok mindent kitapasztalni. Ezek egyike, hogy az ártatlan pofim miatt senki sem tart fenyegetésnek. Annak látnak, aminek tűnök. Képtelenek rá, hogy a felszín mögé pillantsanak és felfogják: attól még, hogy örökre egy gyermek testében maradtam, az értelmi szintem nem rekedt meg egy tízévesén. Viszont ez a vámpír tudja... Nem tudom miért, de biztos vagyok benne, hogy ő nem becsül le engem. Ez egyfelől probléma, hiszen így elveszik az egyik fegyverem. Méghozzá az, amit a leggyakrabban szoktam használni. Ráadásképp ez az alak sokkal idősebb is, mint én.
Igen. Ez a találkozás könnyen végződhet számomra kellemetlenül.
Mégis valahol tetszik a dolog. Elvégre én akarom olyan nagyon, hogy komolyan vegyenek. Még ha veszélyes is ez az alak, valamiért nem tud igazán zavarni, hogy így alakultak a dolgok. Veszélyes, ismeretlen. Ez mind igaz. Sokkal erősebb nálam, ez pedig együtt jár azzal a lehetőséggel, hogy talán végez majd velem. Magamat ismerve még arra is látok lehetőséget, hogy minderre én szolgáltatok majd okot. Kislánynak nevezett, igaz... de ennek ellenére is van egy olyan érzésem, hogy nála aztán hiába próbálkoznék a szokásos trükkjeimmel. Most nem árt, ha nagyon észnél vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha a vámpír alkalmazkodik. Elvégre a túlélés a legfőbb... Eddigi életem során nagyon jól megvoltam a háttérben, árnyékok közé húzódva. Valószínűleg csakis ennek köszönhetem a túlélésemet. Nem lehet véletlen, hogy százötvenkét év alatt egyetlen olyan fiatalon átváltoztatottal sem találkoztam, mint én. Persze... ha a vacsoráról van szó, még előny is a fiatalságom. Egyetlen ember sem gyanítja, hogy miféle csapdába sétálnak bele. Én pedig... még szeretek is játszani az étellel. Hiába.
Ilyen téren egyszerűen javíthatatlan vagyok.
Az ismeretlen bemutatkozik. Kol Mikaelson. Mikaelson. Mystic Falls. Hát igen... erre az apróságra eddig valamiért nem gondoltam. Pedig hallottam szóbeszédeket, de... Egészen eddig nem foglalkoztam a lehetőséggel, hogy majd pont valamelyikbe sikerül belefutnom. Elvégre ha megerőltetem magam nagyjából mindenki fontos látóterén kívül tudok maradni. Bár bosszantó így az életem, de legalább még élek. Ez a lényeg. Igaz, hogy gyűlölöm a testem. Ezerszer elátkoztam már azt a nyomorultat, aki ilyen fiatalon változtatott át, de a vámpír léttel önmagában semmi bajom. Sőt... vannak pillanatok, amikor még így is élvezem. Aztán mindig szembejön egy tükör, vagy valaki...
Aki emlékeztet rá, hogy minek tűnök. Bennem pedig ismét fellobban az indulat.
- Hallottam már ezt-azt – ismerem el. - Bár én sosem voltam az a fajta vámpír, aki szeret... pletykákra alapozni. – Fűzöm hozzá még mintegy megjegyzésképp. - Annyi mindent beszélnek a családodról, hogy már-már valami... modern kori mumusoknak tűntök. Még jó, hogy nem vagyok igazán... ijedős.
Ó igen, biztos vagyok benne, hogy őt nem tévesztette meg a kinézetem. Csak tudnám miért tetszik annyira ez a gondolat... hiszen ez nem mást jelent, mint azt, hogy jelenlétében búcsút mondhatok az egyik leghatékonyabb eszközömnek. De tényleg... annyira szeretném, ha végre valahára mindenki rájönne, hogy nem vagyok gyermek! Olyan bosszantó, hogy mikor a tükörbe nézek valaki teljesen más néz vissza rám, mint akinek érzem magam. Most talán veszélyben vagyok, de úgy érzem, hogy ez az alak... valahogyan hasonlít rám.
- Meghalt – bólintok. - Sajnos... elkövette azt a hibát, hogy azt hitte, örökre gyerek is maradok... pusztán azért, mert ilyen fiatal voltam, mikor átváltoztatott. Képzelheted hogy meglepődött a végén, mikor rávilágítottam, hogy miben és miért tévedett. Csak azt sajnálom, hogy nem szenvedett tovább.
Mosolyog. Végigmér. Van valami a pillantásában, amitől a normális ember talán megriasztana. Engem viszont csak valamiféle várakozásteljes érzéssel tölt el. Félnem kellene, de mégsem teszem. Azt hiszem ezt az érzést már régen kiölték belőlem. Belekényszerítettek egy életbe, egy szerepbe... Gyermektestű hallhatatlan. Tisztában vagyok a kockázatokkal. Bármikor, bármelyik pillanatban jöhet valaki, aki erősebb nálam. Valaki olyan, aki azt gondolja, hogy egy hozzám hasonló életének semmi értelme, tehát véget is vet neki. Elővigyázatosságból élem úgy az életem, ahogy. Mert a külsőmet talán gyűlölöm, de meghalni attól még nem akarok. Hol itt a logika?
- Miért is ne akarnám? – kérdezek vissza. - Százötvenkét éves vagyok! Szerintem már bőven felnőttnek számítok. Csak éppen... ezt senki sem hajlandó figyelembe venni, mert a testem egy gyereké.
Közelebb lép. Végigsimít az arcomon, majd a gerincem mentén. Aztán feltesz egy kérdést... Nem tudom, hogy vajon mire számít. Azt hiszi, hogy most majd megijedek és visszakozni kezdek? Szerencsére... én nem az a fajta vagyok. Régen nem vagyok átlagos, talán normális sem. Kegyetlen vagyok és gyilkos... szörnyeteg. Épp mint ő.
- Mutasd csak! – válaszolok végül mosolyogva.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 19, 2013 12:48 am

Odette & Kol


Nem is tudom mit gondoljak erről a gyerek dologról. Mert hát általában minden rosszban van valami jó is ugyebár? Ha jól gondolom ez a kis szőke ártatlanság csak úgy vonzza az embereket. Mert az ostoba halandók csak az aranyos gyermeket látják benne. Viszont én és a hozzám hasonló vámpírok már másképp gondolnak rá. Talán ez a lány sokkal veszélyesebb tud lenni mint a felnőtt kinézetű halhatatlanok többsége. És én ezen nem is lepődök meg. Úgy érzem nagyon hasonlít ez a lány rám. Ugyanolyan makacs és hirtelen reagáló mint én. Ha nem tetszik neki valami azt meggondolás nélkül kimondja, vagy esetleg tesz ellene. Ez nekem tetszik! Viszont nagy valószínűséggel ezzel egyedül vagyok. Az itteni "vámpírok" nem hűek ahhoz amik. Többségük nem érdemli meg ezt az életet. Nem is értékelik az ajándékot amit kaptak teremtőjüktől. Egyszerűen nem tudok vámpírként tekinteni rájuk. De ez a lány eddig teljes mértékben kiérdemelte kedvelésemet. Valóban már nem tűnik annyira gyereknek. Csodaszép szemeivel még engem is majdnem félre tud vezetni. Ez mindenképp egy nagy erőssége. Pontosan úgy ahogy nekem a kinézetem. Ezt pedig nem nagyképűségből mondanám...valóban tapadnak hozzám a nők. Ami nekem is megkönnyíti a dolgom több okból is.
- Odette? Igazán szép neved van. - Mondom egy vigyorral, némi kedvességgel hangomban, hátha ez oldja a feszültséget. - Az én nevem Kol. Kol Mikaelson. Talán már hallottál rólam. - Megrántom vállamat. Ki nem hallott már az én családomról? Hiszen ősi család vagyunk! Ha mi nem lennénk talán Odette sem lenne.
Nem tudom eldönteni, hogy mit is utál annyira. Bár ahogy hallgatom és egyben látom, nekem úgy tűnik mintha szeretne vámpír lenni, csak azt nem szereti, hogy elég fiatalnak néz ki és mindenki annak is kezeli.
- Nem! Illetve két perccel ezelőtt még az lett volna a kérdésem, hogy ki volt az. De azt hiszem időközben rájöttem, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Meg valószínűleg már mindegy is, mert szavaidból ítélve nem él az illető. - Oldalra billentett fejjel mondom el neki sajátos gondolatmenetemet, majd végignézek rajta egy halvány de mégis mohó mosollyal.
Nos hát mi mást is mondjak? Ha annyira nem szeretné, hogy gyerekként bánjak vele, hát meg fogja kapni. Viselkedjek úgy vele mint egy felnőtt nővel? Hát renben! Ő akarta...csakis ő hoz ki belőlem mindent.
- Hmm! Szóval azt várod el tőlem, hogy felnőttként nézzek rád? - Közelebb lépek hozzá és megcirógatom arcát. - Nekem ez nem fog nehezemre esni. - Arca után szőke hajától, a gerince végéig simítok egyik kezemmel.
- Szeretnéd, hogy mutassak neked valami egészen felnőtteknek valót? - Kérdezem egy kis pimaszsággal hangomban. Lehet, hogy nem normális amit teszek, de ő akar egy érett nő lenni. Én pedig megadhatom neki azt, hogy mellettem annak is érezze magát. Nem mellesleg már jó ideje nem mondom magamat normálisnak...
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptySzer. Május 15, 2013 5:48 pm


Remek. Komolyan... csak gratulálhatok magamnak. Mert ez a mostani helyzet... hát ez is a saját hülyeségemnek köszönhető. Maradhattam volna a városban is. Szépen elbújhattam volna az újonnan szerzett házamban, ahogy a kislányoknak illik, csakhogy... Nem vagyok kislány! Milyen kár, hogy ezt a világ valószínűleg az életben nem fogja majd felfedezni. Talán ideje lenne már lenyelnem a dolgot, de... nem hiszem, hogy ezen bárki túl tudna lépni. Csoda, hogy egyáltalán még normális vagyok... nos, viszonylag. Ezt mások valószínűleg megkérdőjeleznék. Bárcsak sikerülne megtanulnom figyelmen kívül hagyni ezt az egészet. De... ez nem megy olyan könnyen.
Igen, lehet, hogy ostoba ötlet volt a séta, de most már nem tudok mit tenni. Eljöttem, itt vagyok... ez az alak pedig meglepett, hát most... most mindent meg kell tennem, hogy élve és egészben ússzam meg a dolgot. Még jó, hogy mindig képes voltam mérlegelni. Épp ez az oka annak is, hogy ha csak tehetem, kerülöm a hozzám hasonlókat. Remekül megvagyok én egyedül, az árnyékok között lapulva. A legkevésbé arra van szükségem, hogy egy másik vámpír nekem essen. Mert lehet, hogy erős vagyok, de... azért jól tudom, hogy vannak olyan konfliktusok, melyeket nehezen élhetnék túl. Úgy meg főleg, hogy sok nálam jóval idősebb vérszívó mászkál a világon.
Mint például ez az ismeretlen előttem. Pech. Ez az.
Erőnek erejével kell visszafognom magam. Ez az alak is gyereknek néz, ezt pedig a világon minden másnál jobban gyűlölöm. De ebben a helyzetben nem szaladhatnak ki meggondolatlanságok a számon. Az életem azért még fontos. Eszem ágában nincs lemondani róla. Lehet, hogy sok bajom van a létemmel, de...
Azért meghalni még nem szeretnék. Lemondok róla, köszi.
Mikor elengedi a kezem teszek egy lépést hátra, de nem többet. Eszem ágában sincs kísérletet tenni a menekülésre. Minek próbálkoznék? Racionális lény vagyok. Annyira legalábbis mindenképp, hogy tudjam, nem lenne sok esélyem. Maximum csak azt tudnám elérni, hogy erőszakot kezd alkalmazni ellenem, amit őszintén szólva szívesen kihagynék. Az erőszak csak akkor szórakoztató, ha én adom, nem pedig kapom. Szóval... igen, ebben a jelenlegi helyzetben mindenképpen szükség van kompromisszumokra. Nyelnem kell, mert muszáj. Ez de kellemetlen!
- Odette – mutatkozom be végül kelletlenül. - A nevem Odette Rochester. És ha már itt tartunk, én is kíváncsi lennék a tiédre. – Eszem ágában sincs magázni. Bármit lát, bárminek is hisz... túl vagyok már több mint másfél évszázadon. Régen nem vagyok gyerek. Amúgy meg... ő is gondolkodás nélkül letegezett. - Miről akarsz beszélgetni? – kérdezek rá, miközben karjaimat összefonom a mellkasomon. - Csevegjünk el arról, hogy ki volt az a megveszekedett barom, akinek hála – széttárom a karjaimat - most ez vagyok?
Az az ezerszer is elátkozott rohadék! Végeztem vele, ez igaz... de még mindig azt kívánom, bárcsak az örök időkig nyújthattam volna a szenvedését. Túlságosan is hamar vége lett... Elbízta magát... Azt hitte, hogy tényleg az vagyok, amit maga előtt lát. Egyszer sem jutott eszébe, hogy mennyire gyűlölöm azért, mert ezt tette velem.
Az, hogy végignéztem, amíg szénné égett a napon... nem elégített ki.
- Esetleg másról szeretnél csevegni? – nézek rá ismét. - Meséljem el, milyen pokolian szórakoztató, ha százötvenkét évesen is tíz éves gyereknek néz ki valaki? Igen... egyszerűen isteni, hogy senki sem látja, mi vagyok valójában. – A hangom csak úgy csöpög a gúnytól, megvetéstől, gyűlölettől. Az áldozataim mindig gyanútlanok... még megigéznem sem kell őket, hogy óvatlanul a közelembe jöjjenek. Elvégre... mit árthat egy kislány?
Nagyon is sokat... A látszat... mindig csak a látszat.
- Egyébként csak nyugodtan – húzom hideg mosolyra a számat. - Egyáltalán nincs ellenemre a beszélgetés. – Jobb, ha nem kísértem a sorsot. Elvégre sosem lehet tudni, hogy mire képes.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyPént. Május 10, 2013 6:15 pm

[quote="Kol Mikaelson"]
Odette & Kol


Ahogy elnézem nem igazán szereti ha kislánynak szólítják. De hát mit tegyek? Hiszen az! Egy kislány...aki nem mellesleg egy vámpír. Kinek van annyi esze, hogy halhatatlant tesz egy ilyen fiatal lányból. Valószínűleg valami célja csak volt vele. Vagy még mindig van. Lehet, hogy családot akart? Mivel annak a valakinek nem lehetett gyereke, hát csinált egyet magának. Viszont minden bizonnyal ez a húzás nem tetszik ennek a gyereknek, aki talán már nem is olyan gyerek. Mennyi idős lehet? Kinézetre talán tíz év körül lehet, egy ide egy oda...de erejéből ítélve talán már a százat is túllépte. Belegondolva nem lehetett valami fényes élete. Persze nem hal meg, de nekem hiányozna pár dolog az életből. Mint például a nők, vagy az ital, mert hát melyik ember ad anélkül italt egy gyereknek, hogy ne lenne megigézve? Ez még nem is lenne gond. Ebben a városban az a baj, hogy sose tudni mikor szaladok rá egy éppen beverbénázott halandóra. És ha épp egy olyanra futok rá akár az életembe is kerülhet. Na jó...mondjuk nekem nem biztos, de ennek az ártatlan kislánynak tuti.
- Renben aranyom. Ha elárulod a neved nem hívlak többet kislánynak. - Eleresztek egy pimasz mosolyt. Lehet, hogy ő egy vámpír de ettől függetlenül én a gyermeket látom benne. Szerencsésnek is tarthatná magát amiért ilyen fiatalnaknak néz ki. Ugyanis ha idősebbnek nézne ki minimum egy fáhozkenyést kapott volna modoráért. De attól, hogy én vagyok Kol, a "főgonosz" az még nem azt jelenti, hogy egy gyereket el tudnák intézni. Ahhoz több kell, mint a nagy szája. Na meg biztosan megvan ennek is az oka. Ahogy mindennek mevan...
- Én elengedlek. Csak vigyázz! Ne próbálj megszökni... - Elengedem karját majd folytatom. - ...Esélyed sincs. Több száz évvel idősebb vagyok. Egyébként is csak beszélgetni szeretnék. - Ismét elmosolyodok majd lépek egyet hátra. - Persze ha nincs ellenedre!? - Mondjuk ezt is csak udvariasságból kérdeztem meg. Mert hát ha nincs kedve akkor is elbeszélgetünk mi ketten. Annyi külömbséggel, hogy más módszert fogok alkalmazni. Eltűnik az udvariasság, és előkeresem az igéző képességem. Micsoda szerencse, hogy vámpírokon is tudom használni! Sokszor kihúzott már a bajból. Ha pedig véletlen verbénát szed mint Kath, majd az erőm segítségét kérem. Annyi baj legyen!


Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Május 06, 2013 10:19 pm


Annyira bosszantó, hogy sehová sem mehetek, semmit sem csinálhatok kísérő nélkül, mert rögtön megtalálnak. Kislány így, kislány úgy... Csoda, ha az idegeim már... nos, fogalmazzunk úgy, hogy nincsenek épp a legjobb állapotban. Nem vagyok gyerek, nagyon régen nem vagyok már az, mégis mindenki akként tekint rám. Belenézek a tükörbe és olyasvalaki néz vissza, akit már rég magam mögött hagytam. Nos, legalábbis szerettem volna. Átalakulásom talán véget vetett az öregedésemnek, de... attól még fejlődtem, tanultam... idősebbé váltam. Csak éppen mindez nem látszik meg rajtam.
Szeretem a csöndet és a magányt. Ha senki sem lát, akkor legalább egy kis időre elképzelhetem, hogy más vagyok. Nem egy örök gyermek... nem valaki olyan, akitől számtalan lehetőséget elraboltak száznegyvenkét évvel korábban. Sajnáltatnám magamat? Néha úgy érzem. De egyszerűen képtelen vagyok túllépni mindezen. Ha nem ilyen fiatalon tettek volna vámpírrá, még élvezném is ezt az életet. Még szép... ha nem történik meg a dolog, már régen a föld alatt lennék. Viszont... gyakran elgondolkodom rajta, hogy így vajon mi értelme van az egésznek? Egy gyerek sehová sem mehet egyedül, semmit sem tehet felügyelet nélkül. Még házat se vehetek magamnak. Mindig meg kell igéznem valakit, hogy az ilyen dolgokat elvégezze helyettem. Annyira bosszantó!
Élvezem a csöndet és hogy senkivel sem kell találkoznom. Direkt hagytam ott a várost és jöttem ki egészen idáig. Sétálni akarok... muszáj, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Az utcákon ezt nehezen tehetném meg anélkül, hogy ne cipelném magammal a megigézett emberemet. Jó, ő igazából nem bosszantó. Csakis akkor beszél, ha kérdezik... sosem fáraszt felesleges szavakkal. De már a puszta jelenléte is terhes. Állandóan arra emlékeztet, hogy a világ szemében én nem vagyok több egy gyereknél. Oly sokszor elátkoztam már átváltoztatómat. Igazából sosem tudtam meg, mi vezette erre az őrült tettre. Nem kérdeztem... eljátszottam a tökéletesen engedelmes porcelánbabát, aztán... mikor már egyáltalán nem gyanakodott lecsaptam. Nem volt nehéz elég verbénát itatni egy gyanútlan halandóval, akit aztán hazavittem vacsora gyanánt. Miután eléggé legyengült elvettem a medálját, ami védte a naptól. Nekem addig a pillanatig nem volt ilyen ékszerem. Szerintem attól félt, túlságosan is nagy szabadságot adott volna nekem. Elvettem tehát az övét, a nyakamba akasztottam és végignéztem, ahogy a napsugarai megteszik a dolgukat. Kész, vége... szabad voltam ismét. Csakhogy... mindössze tőle szabadultam meg. Saját testemnek továbbra is fogja voltam. Örök gyermek... halhatatlan gyermek.
Gondolataimba merülve sétálgatok. A másik vámpír felbukkanása a meglepetés erejével ér. Elkapja a kezem és maga felé fordít. Én meg legszívesebben verném a fejem a falba. Ennyire nem figyeltem volna? Vagy egyszerűen csak... igen, valószínűleg sokkal idősebb és erősebb nálam. Nekem egy küzdelemben amúgy sem lenne esélyem. Ezzel mindig tisztában voltam. Túl fiatalon változtattak át... hiába a természetfeletti erő, a testem attól még csak egy gyermeké. Egy halandóval gond nélkül elbánok, de a magamfajtával... mondjuk úgy, hogy okkal kerülöm őket. Az árnyékok között legalább biztonságban élhetek. Lehet, hogy ez gyávaság? Nem tudom... én mindössze racionalitásnak tartom.
- Nem vagyok kislány – vetem oda, miközben automatikusan megpróbálom kitépni a karom a kezéből. Meddő próbálkozás, úgy sejtem. De mégis... ösztönös. Lehet, hogy a szavaimat is jobban meg kellene válogatnom, de... nem tehetek róla. Mindig felidegesít, ha kislánynak neveznek. - Hogy mit tehetsz értem? Először is elengedhetnél! Azért igazán hálás lennék.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Május 06, 2013 1:13 pm

Odette & Kol


Azt hiszem én vagyok lassan az egyetlen ős aki még mer enni. A testvéreim mind összebarátkoztak itt mindenkivel. Pedig voltak igazán jó pillanataink, még mikor együtt élt a család. Jót szórakoztunk akkoriban az emberekkel. Most meg még én vagyok az őrült! Pedig csak táplálkozom! Élni akarok ahogy ők is. Nem értem mi történt velük. Biztosan nem fogok sem állatokon élni, sem pedig más országba menni azért, hogy nyugodtan táplálkozhassak. Ártani nem tud senki nekem! Erősebb és idősebb vagyok az összes lénytől aki a földön él. Talán testvéreim a kivételek. De köztünk is csupán pár év a korkülönbség.
Miközben az erdőben készülök levadászni pár túrázót valami nagyon különleges dolog kelti fel figyelmemet. Különlegesebb mint a túrázók. Pedig most igencsak ki vagyok száradva. Úgyhogy gondolhatja mindenki...tényleg nagyon, de nagyon érdekesnek kell, hogy legyen az a valami, ahhoz, hogy jobban felfigyeljek rá mint az emberekre. Első pillantásra csak egy egyszerű gyermeknek tűnt. De elég régóta élek ahhoz, hogy tudjam: nem az! Ez a gyerek egy vámpír. Bármilyen messziről meg tudom ezt állapítani. Első sorban azért mert nem hallom az embereknél létfontosságú dübörgést. A szívverést!
Nem pont értem, hogy miért sétálgat itt egy ilyen fiatal lányka aki ráadásul épp úgy halhatatlan mint én. Valyon mióta lehet vámpír, és kinek volt annyi esze, hogy átváltoztatta? Én a több mint ezer évem alatt nem találkoztam ehhez foghatóval. Így még szép, hogy felkelti érdeklődésemet. Nem is sokat agyalok rajta, utána megyek. Bár csak szépen lassan követem, hogy ne vegyen észre. Szerencsére ebben is van elég sok tapasztalatom.
Megvárom ameddig egy olyan helyre ér ahol nem láthat már minket sehol, begyorsítok és elkapom egyik karját. Valószínűleg ettől meg fog ijedni kicsit, vagy legalábbis meglepődik. De ha szeretne, ha nem...elmenekülni nem tud előlem.
- Hogy kerültél ide kicsi lány? - Kérdezem tőle oldalra billentett fejjel, mikor magam felé fordítom. - Segíthetek valamiben? - Na jó! Ezt nem gondolom komolyan, de mégsem kezdhetem letámadni rögtön a kérdéseimmel.


Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Május 05, 2013 6:50 pm

Kol


A megigézett ember segítségével sikerült szereznem magamnak egy viszonylag megfelelő és kellően kényelmes házat a városban. Bár fogalmam sincs róla, hogy meddig maradok majd itt, ez minden bizonnyal sokkal kellemesebb lesz, mintha végig valami hotelban időznék. Így legalább kevesebbszer kell majd halandó segítséget igénybe vennem. Igazán bosszantó, hogy sehová se mehetek egy együttműködésre bírt ember nélkül. Nincs nap, amikor ne átkoznám el legalább ezerszer átváltoztatómat. Mondjuk annak idején tettem róla, hogy megbűnhődjön... De ez nem tette meg nem történté azt, amit művelt. Itt vagyok... örökre bezárva egy 10 éves testébe... Már betöltöttem a 152-dik életévemet, erre a világ szemében még mindig nem vagyok több egy gyereknél. Sose nőhetek fel, pedig az összes élő és lélegző embernél idősebb vagyok. Ez nincs így jól. Nincs így jól. Nem igazság! Nem az... nem...
Már órák óta bóklászom mindenféle cél nélkül a város körül. Erdőbe be, erdőből ki... a fák között legalább nem kell azzal törődnöm, mikor jön oda hozzám valami vadidegen azzal, hogy: akkor most én elvesztem-e... Vagy segíthet-e, hogy megtaláljam a mamámat. A legutolsó ilyen kedves embert megöltem. Úgyis épp vacsorát kerestem, ő meg akkor kezdte el a hülyeségeit. Hát az ő hibája volt... teljes mértékben. Attól még, hogy egy aranyos kisgyerek testébe vagyok zárva... nos, attól még nem vagyok holmi ártatlan bárányka. Sokan ráfizettek már, hogy ezt hitték. Igazság szerint ez még előny is. Hiszen ha lebecsülnek, a végén ők lesznek azok, akik meglepődnek. De akkor is iszonyatosan bosszantó, hogy amikor a tükörbe nézek... nem az néz vissza, akinek érzem magam. Felnőttem... nem látszik, de már régen felnőttem. Nem gondolkodom úgy, mint egy kölyök. Rég nem játszom, nem babázok...
Bárcsak lehetnék újra halandó... akkor lenne rá esélyem, hogy igazán felnőjek. Alapjában véve semmi bajom a vámpírléttel. Ha nem váltam volna azzá, már rég halott lennék. Sosem láttam volna, mivé vált a világ. Szeretek élni... csak éppen... egyszerűen csak... az nem tetszik, hogy így kell élnem. Gyűlölöm, hogy örök gyermek vagyok. Hát igen... a látszat gyakran megtévesztő. Sokan és sokszor mondogatják ezt a ostoba kis mondatot. De én vagyok csak tisztában vele igazán, hogy néha mennyire igaz tud lenni. Az is csoda, hogy még élek. Életem százötvenkét éve alatt eddig még sosem találkoztam olyan vámpírral, akit hozzám hasonlóan ennyire fiatalon változtattak át. Lehet, hogy csak én voltam ennyire szerencsétlen? Vagy szerencsés... attól függ, honnan nézzük. Hiszen az mindenképpen szerencse, hogy eddig még nem haraptam fűbe. Mert bármennyi nyűgöm is van a testemmel és a helyzettel, amibe kényszerítettek... nos, azt azért nem szeretnék. Előrelátó vagyok... ha csak lehet, elkerülöm a hozzám hasonlóakat. Mármint a vámpírokat... természetesen. Nem vagyok hülye. Fizikailag mindenképp én lennék hátrányban egy esetleges konfrontáció során... jobb, ha nem is kísértem a sorsot. Ez nem gyávaság... egyszerűen csak... nos, én csak létfenntartásként tekintek rá. Megmaradok az árnyékok között... figyelek és tanulok. Felmérem a helyzetet. Mert ha már fizikailag nem változhatom meg, akkor... nos, miért ne tölthetném az időmet művelődéssel?
Valamivel muszáj lekötnöm magam. Úgy meg főleg, hogy gyerekként iszonyatosan nem tudok mit kezdeni magammal a világban. Pénzem mindig van. Több is, mint kell. Elég megigézni néhány embert és mind nekem adják, amit csak kérek. Hogy ez bűn lenne? Ugyan már. Én egyszerűen csak azt teszem, ami szükséges. Senki sem várhatja el, hogy valami híd alatt csövezzek és mindenféle négylábúakkal csillapítsam az éhségemet. Feleslegesen, ok nélkül sosem gyilkolok. Azt hiszem ez mindenképp a javamra írható. De előfordult már, hogy megtörtént.
És valószínűleg még elő is fog... nem is egyszer. Én ilyen vagyok. Egy angyalarcú démon.
Vissza az elejére Go down
Katherine Pierce

Katherine Pierce
Take care, cuz' I'm a(n)...
Human
» lakhely : ☣ mystic falls, nothing (bad) ever happens here
» foglalkozás : ☣ psychotic bitch
» avatar : ☣ nina dobrev

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptySzer. Feb. 20, 2013 4:15 pm

Játék lezárva!
Vissza az elejére Go down
Klaus_Mikaelson

Klaus_Mikaelson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : ℂ NO
» foglalkozás : ℂ New Orleans king
» avatar : ℂ JoMo

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Dec. 16, 2012 2:50 pm

Vivian Oakley & Niklaus Mikaelson


Figyelek Vivianra teljes mértékben, de ugyanakkor a gondolataim máshol járnak.. Valahol távol, s egészen messze ettől a helytől és innen ettől az egésztől. Hiába próbálok teljes mértékben itt lenni és figyelni, ez valahogy nem sikerül. A folyton elő jövő gondolataim valahogy mindig elterelik innen a figyelmem, de egy dologban biztos vagyok, s még pedig abban, hogy ha valamit mond akkor arra figyelek, s pontosan hallom a szavát vagy éppen kérdését. Talán aggasztó, hogy ennyit töprengek néha a dolgokon, de máshogy nem tudom el fojtani őket magamban. Valahogy ki kell adnom magamból és erre az egyetlen megoldás az, ha százszor is, de átgondolom alaposan a tetteimet, az eseményeket, s ezáltal jobban sikerül felejtenem. Lehet, hogy nem módszer de jobb magamba fojtani az érzelmeket, mint az hogy érezek folyton és folyton.. Felfigyelek arra, amit mond és a szemébe nézek, ahogy eddig is, de most már jobban összpontosíttok rá. Jobban figyelem őt és a tetteit, mint az utóbbi két-három percben..
-Lehetséges, de én nem érzem magamat annak..-Mondom neki felelve a szavára, még ha nem is kérdezte, de én válaszoltam rá. Kavarognak bennem az érzelmek.. Hol gonosznak és egy bosszú szomjas fenevadnak érzem magam, hol pedig csak egy érző emberi lénynek, aki bánja némelyik vagyis jobban mondva nagyon kevés tettét. Mindent okkal teszek, s mindent okkal követtek el. Nincs olyan tettem, amit nem ésszerűen csinálnék.. Na jó néha akad egy-két olyan tett, amit gondolkodás és minden más egyéb nélkül hajtok végre rögtön, de azért meg kell hagyni, hogy a cselekedeteimet legtöbbször alapos átgondolással hajtom végre. Nem is csodálkozom néha, hogy nagyon sokat gondolkozok, mert valahogy így sokkal alaposabb lehettek, mint máskor. Vivian egy kérdést tesz fel számomra, amin kissé eltöprengek..-Itt születtem, szóval születésem óta, de nem folytonosan voltam itt, mert volt hogy elutaztam más helyekre..-Emberi válasznak ez pont tökéletes, sőt megfelelő.. Jobb, mintha azt mondtam volna, hogy ezer évvel ezelőtt itt születtem, s nevelkedtem fel majd később máshol laktam és néha visszatértem ide. Szavait hallgatom csendesen.-Hát igen nem sokaknak tetszik ez a hely, mert olyan egyhangú és unalmas, de vannak azért különlegességek itt is.-Mondom titokzatosan miközben egy percre sem veszem le róla a tekintetemet. A megjegyzésén mosolyogtam, de kissé el is gondolkoztam. Illik-e hozzám az udvariasság? Talán igen, mert mindig az voltam olykor-olykor. Két kérdésével találom magamat szembe, amit átgondolok alaposan.-Nem bánnom tényleg, de én kihagynám.-Mondom neki és elmosolyodok közben.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyVas. Dec. 16, 2012 3:37 am



Klaus&Vivian









- M
agányosnak tűnsz - rebegem, miközben valósággal beleolvadok a tekintetébe. Igézőek a szemei, s habár az ember egy részét elriasztják, hisz annyira magabiztosnak tűnnek, a másik részét mégis sajnálattal töltik el, és elvarázsolják. Amikor végig nézek rajta, egy hatalmas férfit látok - és ezt nem a szó szoros értelmében értem -, viszont ennek a férfinek hiányzik valami. Valami, ami talán a legfontosabb számára. Furcsa, ahogyan ez a déjà vu érzés átjárja a testemet: olyan, mintha őt látnám magam előtt, csak más testben, talán egy kissé eltérő lélekkel, de a tekintet, az ugyanaz.
A remegés elhagyta a testemet; már nem féltem, már nem félek tőle. Vicces, hogy mennyire be tud csapni a külső, és a kor, ugye? Róla az ember komolyan azt hinné, hogy valami rosszban sántikál, miközben én mindenki szemében egy ostoba kis tinédzsernek tűnök, pedig nem vagyok az. Ó, dehogy vagyok az! Annak ellenére, hogy akár kerti törpének is elmehetnék, többet láttam és többet megéltem már, mint a többi, velem egykorú kölyök. És, ahogy végignézek Klauson, úgy látom ő is jó pár dolgot tud maga mögött.
- Mióta élsz itt? - Mivel a feszültség eltűnt, újra a kúthoz dőltem, s jobb kezemmel keresni kezdtem a pipát. - Én csak pár napja vagyok itt, de - húzom el a számat fintorogva. Már mondani sem győzöm, hogy mennyire utálom ezt a helyet. Rabnak érzem magam itt. Hah, vicces, mert az is vagyok. - Brr ... hideg van. - Mosolyodtam el halványan, de a hideg miatt úgy tűnhetett, mintha grimaszolni próbálnék. Úgy látszott, csak én érzem a hűvös szelet a hátamon, mert eddig nem vettem észre, hogy Klaus is fázna. Habár érthető, hisz ahogy már neki is említettem, én új vagyok itt, és az újak mindig fáznak, az újaknak mindig kényelmetlen valami.
Miután a pipa a kezembe akadt, meggyújtottam, és folytattam azt, amit körülbelül egy negyed órája elkezdtem. Pontosabban, csak elkezdtem folytatni, mert a bennem rejlő jó modor (és a zavar) szinte azonnal ki is bontakozott.
- Nem bánod, ha ...? - Biccentettem a pipára. Igazság szerint, nem szoktam szívni ... semmit, de ez a nagyapa ajándéka, amolyan kabalaféle, szóval, ha titokban is, de néha rágyújtok. Azért teszem, mert rá emlékeztet. Olyan, mintha ő is itt lenne velem, és csöndben iszogatná a kamilla teát a kedvenc bögréjéből. - Esetleg szeretnéd kipróbálni? - Vontam fel a szemöldökömet, és nem tudtam megállni a nevetést, ami ugyan halk volt, de annál őszintébb. Bevallom, régóta nem nevettem, és most sincs amin szórakozni, de én mégis jól érzem magam. Talán apaszindrómám van, vagy csak beszívtam. Ki tudja? Ki tudhatja?

» 423 - MUSIC - YOU MAKE ME FEEL HAPPY. «


A hozzászólást Vivian Oakley összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 20, 2013 6:17 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Klaus_Mikaelson

Klaus_Mikaelson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Hybrid
» lakhely : ℂ NO
» foglalkozás : ℂ New Orleans king
» avatar : ℂ JoMo

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Dec. 10, 2012 7:41 pm

Vivian Oakley & Niklaus Mikealson


Gondolatok.. Néha már kezd elegem lenni belőlük és azt kívánom, hogy bárcsak ne emlékeznék egyes dolgokra, mert akkor legalább nem kéne gondolkoznom rajtuk, de sajnálatos módon ez nem így működik.. Egy csettintéssel nem tudom megoldani a gondjaimat, s el sem tudom felejteni a múltamat. Néha tényleg jó lenne, ha így működnének a dolgok, hacsak egy csettintésre megoldódna minden. Ha nem kéne annyit gondolkoznom és annyit foglalkoznom a múltammal. Ha nem kéne emlékeznem a régre, s minden egyes pillanatra, de ez nem így megy. Sajnos akárhogyan is akarnék felejteni nem menne, mert egyszerűen minden egyes emlék pontosan belevésődött az emlékezetembe, mintha minden nem rég történt volna. Minden egyes apró pillanatra és részletre emlékszem, s ez néha már nekem sok. De kinek nem lenne az? Kinek lenne kevés az ezer év? Ki tudna ennyi emlékkel elbírni? Sajnos velem született tény az, hogy mindenre emlékeznem kell, de ezeket az emlékeket szerencsémre kitudom zárni az életemből, s ezáltal nem befolyásolja az életemet. Viszont csak úgy alkalmaként vagy jobban mondva időközönként előjönnek az emlékek, s onnantól kezdve teljes káosz keletkezik bennem. Nem tudom olyankor irányítani az érzelmeimet, a gondolataimat, de nyilván ezek a tények csak akkor jönnek elő, ha egyedül vagyok..
Feltételezése őszintén szólva nem volt számomra szimpatikus, de hát hozzá kell szoknom, hisz ember és ő csak is kizárólag ettől a 'perverzségi' és egyéb dologtól fél, mert a kilétemről semmit sem tud.. Épp ez az, hisz nem kell tőlem félnie, sem pedig menekülnie, de csak is kizárólagosan azért, mert nem tudja, hogy mi vagyok. Ha tudná már rég nem lenne itt.. A lényeg végül is az, hogy nem tudja és ezen nincs mit ragoznom.. Szerencsémre kijelenthettem, hogy nem sejti, hogy én nem "ember" vagyok..
Hallgatom a szavait, amit végül félbe is hagy és ezen őszintén nem is csodálkozom. Kissé elmerengek, de csak egy pillanatra a dolgokon majd amikor egy kérdést tesz fel számomra rögtön észhez kapok és úgy mond figyelek rá erőteljesen. Kérdése kissé meglep, de hát miért is ne válaszolhatnék rá?! Elnézést kér, de engem egyáltalán nem zavar, hogy feltette a kérdést. Emiatt az emberek zavarban szoktak lenni, de én nem. Én más vagyok és ez mássá tesz..
-Ne kérj emiatt elnézést!-Mondom miközben a szemébe nézek.-Engem nem zavar, hogy feltetted a kérdést! A kérdésedre a válaszom viszont az, hogy nem egyedül élek és ha bármilyen kérdésed támad kérdezz bátran.-Mondom a választ a kérdésére. Végig nézek rajta majd ismét a szemeibe nézek, s várom, hogy elő áll-e még valamilyen kérdéssel.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút EmptyHétf. Dec. 10, 2012 1:09 am



Klaus&Vivian









N
evetése frusztrál, sőt, fölöttébb idegesít. Rendben. Beismerem: meg is rémít. A pszichopaták, és a perverz (pedofil) szörnyetegek szokták elnevetni magukat, ha az ember rákérdez arra, hogy az-e ami, vagy csupán egy ártatlan, véletlenül odatévedt lélek. Mondd csak, te mihez kezdenél, ha az éjszaka közepén, egy Niklaus nevű férfi kinevetné a róla szőtt, aberrált teóriádat? Szaladnál. Persze, hogy szaladnál; aztán torkod szakadtából üvöltenél, s ijedtedben még azt is megbánnád, hogy börtönnek nevezted a szobádat. Szaladjak, sikítsak? Nem. Inkább befogom a számat, és figyelek.
- Niklaus - rágom meg nevét párszor, majd még egyszer végig mérem a férfit. Hmm ... a külsejére nem panaszkodhat, az akcentusa pedig valósággal lenyűgöz, de nem, nem eshetek csapdába. Épp az ilyen alkalmakra várnak a pedofilok, a perverzek, az őrült sorozatgyilkosok. És igen, Mystic Falls legalább annyira rémisztő hely, mint Rotorua.
Hangja időközben átveszi az uralmat, mivel a férfi beszélni kezd. Ó, nem! Voltaképpen mesél, magyarázkodik. Miért is? Mindegy. Végig hallgatom, mi több, tekintetemmel ajkaira tapadok, s figyelem, ahogy az artikuláltan, néhol mégis felismerhetetlenül formálja a szavakat. Valamiféle furcsa módon, egy perce - és tényleg csak egy percre - melegség költözik a szívembe. Mintha otthon volnék, a szerető családom mellett. Ugyan még mindig beleremegek a gondolatba, miszerint egy beteges férfival akadt dolgom, mégis érzem a biztonság enyhe fuvallatát. Olyan, mintha ez furcsa nevű, idegen férfi megvédhetne mindentől és mindenkitől; mintha ő maga volna a jó és a rossz; mintha erősebb volna, mint Góliát, s okosabb, mint Dávid.
- Igen! - Bólintok erőteljesen, többször is megrázva a fejemet. Közben enyhítek a szorításon, így a pipa is kicsúszik a kezeim közül, de nem, még nem esik a földre. - Sajnálom az előbbit. Tényleg. Igazán nem akartam ítélkezni, csak - kezdek bele, de szavam kis idő múlva elakad, elhalkul. Mégis mit kéne mondanom? Úgy értem, mondhatnék bármit is, ami nem ítélné el, vagy nem hordozná magában az ítélet gondolatát? Végtére is, mi a fenéért kellett elítélnem? Ja, és most nem a "ne ítéljünk a borító alapján" cuccra gondolok. Kundera szerint, azt, ami úgy is elmúlik, fölösleges elítélni - na jó, nem egészen ezt mondja, de én csak ennyit tudtam leszűrni. Szóval, még egy gyilkost sem ítélhetek el, mert tudom, hogy elenyészik, egyszer majd meghal. Ergo, csak az örökkévalóság az, amit vádolni lehet, amit vádolhatok ..., s mivel ez abszurd, hisz senki sem örökkévaló, voltaképpen mindent meg kéne bocsájtanunk. Jézusom, ezt mind én vázoltam fel? - kicsit fura, hogy ilyenkor indulsz sétálni - nem mintha én nem viselkednék furcsán. Sőt, én még furcsábbnak tűnhetek, hisz ennyi idősen, egyedül bolyongok, majd leülök egy kút tetejére. Hátborzongató.
- Egyedül élsz? - És igen, íme Vivian Oakley, aki a legkínosabb helyzetet is képes még kínosabbá varázsolni. Nos, ha eddig nem léptem át a magán életet óvó határt, most megtettem, sőt, úgy nyolcszáz mérfölddel magam mögött is hagytam. - Elnézést - kapok a fejemhez, miután ráeszméltem, hogy nem illik ilyesmit kérdezni, főleg egy idegentől nem, de ... mit tehettem volna? Magányosnak tűnik.

» 448 - MUSIC - SORRY. «


A hozzászólást Vivian Oakley összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 20, 2013 6:17 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

Take care, cuz' I'm a(n)...

Lockwood kút Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lockwood kút   Lockwood kút Empty

Vissza az elejére Go down
 

Lockwood kút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Lockwood Barlang
» Mrs. Lockwood hálószobája

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love Bites R.P.G. :: Mystic Falls :: Külterületek-