» Folyosók Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
» Udvar Pént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore
Word Count
how much did you write?
Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk. A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott. A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Nov. 02, 2013 4:46 pm
Ethan + Meredith
Még mindig nem tudom mi a jó fenét csinálok itt ezzel a vámpírral. Nekem nem szabadott volna beleegyeznem az ő kis játékába. Inkább a halált kellett volna választanom és legalább az önbecsülésem a helyén maradt volna. Így viszont a béka s*gge alá csúszott. Hogy fogok egyáltalán tükörbe nézni ez a nap után. Meg kellett volna ölnöm őt amíg még nálam volt az a karó. Egyszerűen nem szabadott volna elvétenem azt a szúrást! Ha ezt most Rick látná, hát valószínűleg kirohanna a világból. Kétlem, hogy túl büszke lenne rám. Nem értem hogy vagyok erre képes. Ha nem ez a vámpír öl meg, hát majd az iszonyatos bűntudat fog a sírba vinni. Egyik sem jobb a másiknál. Viszont már nincs esélyem a viszakozásra, túlságosan beleélte magát és talán megölne ha most azt mondanám hagyja abba. Vagy rosszabbik esetben megerőszakolna és csak azután ölne meg. Szóval mostmár szépen csendben megpróbálom élvezni ezt az egész helyzetet, és talán a végén megkérem rá, hogy legalább törölje a fejemből az elmúlt pár óra történéseit. Ha már elfelejtettem azt a verbéna adagomat, használjam ki az alkalmat, hogy legyen neki valami pozitív oldala is. Mikor a csókokkal lejebb halad, szinte átérzem azt a vágyat amit ő átél. Rettentően vágyik a véremre... És ami a legfurcsább az egészben, hogy én azt akarom, harapjon meg. Nem tudom mi a fene ütött belém már megint, de ebben a pillanatban át akarom érezni, azt ahogyan iszik belőlem. Tudom, hogy ez egyáltalán nem normális, de nem tehetek ellene semmit. Éppen ezért hajolok füléhez és suttogom a következőket el. -Azt akarom, hogy igyál belőlem.- Jó persze ezt nem úgy gondoltam, hogy szívja ki az összes véremet, hanem hogy csak kóstoljon meg, bár ezt szerintem ő is tudja. Neve hallatán mosolyra húzódnak ajkaim, nyomok még pár csókot mellkasára, aztán ráveszem magam arra, hogy újra beszéljek. Mert hát bevallom őszintén, igencsak nehezemre esik. Lassan másra sem vágyok csak rá. Az érintésére. A csókjára. És még pár dologra... -Meredith.- Nyögöm ki, miközben egy pillanatra szemeibe pillantok. De ahelyett, hogy tekintetünk összeakadt volna, ő érdekesebbnek találta ha melleimet csodálja meg. Na de mondjuk valószínűleg érdekesebb is. Viszont mikor ágyékát megérzem, egy pillanat alatt veszítem el még a maradék eszemet is. Megbolondulva csókolok bele nyakába, kezeim pedig rásimulnak a kis formás fenekére, majd lassan Ethan ővjét kezdik babrálni. Nem tudom meddig akarja még húzni az időt, de az biztos, hogy én nem fogom túl sokáig kibírni.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Hétf. Okt. 21, 2013 7:38 pm
Meredith & Ethan
Egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a nőt. Igaz, az elején meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, most pedig akarom őt. Vágyok rá, gondolataim egyre mocskosabbak, elvégre én is férfiből vagyok. A feszültség kezd elszállni közülünk, egyre inkább a szimpátiát érzem, bár lehet, hogy az is közrejátszik, hogy újabb és újabb csókot váltunk. Talán egy mocsok állat vagyok, hogy ilyet kérek tőle, de egyre jobban érzem azt, hogy nem bánja. És én sem bántam meg, sőt, azt érzem, hogy nagyon jól döntöttem. Ritka az ilyen forróvérű nő, de nekem sikerült belebotlanom egybe, akit ma meg is fogok kapni, ha nem lesz még egy rossz húzása. Bennem van azért az is, hogy csak a mézesmadzagot húzgálja előttem, hogy aztán hátba támadjon, de ez most valamiért nem tud érdekelni. Csak rá koncentrálok. Igen én. Talán valami problémád van vele? Kissé felnevetek, természetesen emiatt nem fogom megkövezni, mert csak incselkedik, hallom a hangján és látom a gesztusain, hogy nem gondolja komolyan. Nyakához érve kicsit elkap a hév, talán pár másodperccel tovább szívom be a csodás illatot, mint kellene, de nem tehetek róla… Vámpírként az ösztöneimben van a vadászat, és a vér illata bármikor képes elvenni az eszem. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy ennyi volt az akaraterőm, és inkább hagyom, hogy a hasam vezessen, feladva ezzel egy jól alakuló napot. Mindennél jobban vágytam a vérre, amivel azt hiszem ráijesztettem a nőre, de végül az eszemre hallgattam. Nehezen, de mégis sikerül visszatérnem a szájára. Ő is lehúzza rólam a pólóm, a sebhelynek már nyoma sincs szerencsére. Nem tudom, hogy a vámpírok milyen gyorsan gyógyulnak, de mivel én farkas is vagyok, talán egy picit gyorsabb a folyamat. Szája a mellkasomat kényezteti, amit én rettentően élvezek. Rég volt már, hogy ilyet csináltak velem, éppen ezért próbálom a lehető legjobban kiélvezni a dolgot. Halk, mégis erős morgás szakad fel a torkomból. – Egyébként Ethan a nevem. – alig hallhatóan ejtem ki a szavakat, gondoltam jó, ha tudja, hogy kit is kényeztet éppen, vagy ha nem is, akkor tudja, hogy kinek a nevét kell sikítani… Kezeim a melltartójához vándorolnak, majd egy könnyed mozdulattal kapcsolom ki, és húzom le róla. Szemeimet elégedetten futtatom végig rajta, a vágy egyre jobban felülkerekedik rajtam, és ezt vele is éreztetni akarom. Ágyékomat durván nyomom hozzá, hogy érezze, mennyire felizgatott már.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Pént. Okt. 18, 2013 12:35 am
Ethan + Meredith
Szinte kézzel fogható a változás közöttünk. Öt perccel ezelőtt még meg akartam ölni, ahogy ő is engem. Nagyon kevés kellett ahhoz, hogy megharapjon, és nekem is csak pár centiméter kellett ahhoz, hogy az a karó a szívében landoljon. De akkor mégis mi a fene történt ami megváltoztatta őt? Nem lett volna muszáj elfogadnia az ajánlatom, miszerint kérhet valamit az életemért cserébe. Na nem mintha bármi bajom lenne ezzel... Vagyis pontosabban van bajom. Hiszen nem könnyű pont egy vámpírnak adnom magam, ám de meghalni sem lenne túl könnyű. És ha ez a kettő közül kell választanom, akkor inkább megteszek mindent amit kér ellenkezés nélkül. Talán még a végére valami jó sül ki belőle. Elvégre honnan is tudhatnám, ha egyszer még soha nem volt dolgom vámpírral? Bár nem is igazán vágytam rá. Utálom a fajtájukat, éppen ezért csodálkozom magamon. Hogy vagyok képes belemenni a hülye játékba? Én a nagy vámpírgyűlölő, Meredith Fell pont most készül lefeküdni egy halhatatlan szörnyeteggel. Ha ezt valaki megtudja nekem végem! Meg a hírnevemnek is. Bár talán mégis van egy jó pont. Méghozzá az, hogy ha nem foglalom le, akkor nagy valószínűséggel fogja magát és keres egy újabb áldozatot. Így legalább valakit megmenthetek a haláltól. Valaki olyat akinek halvány fogalma sincs a vámpírokról és nem tud védekezni sem. Nekem az egyetlen szerencsém, hogy mindent tudok róluk és még ha megölni nem is tudom őket, legalább alkudozhatok velük. Főleg mivel többnyire ismerem a gyengéiket nekik, és csak ki tudok valamit találni. Épp úgy, mint most. Bár az tény, hogy nem kicsit lepett meg reakciója. Mindenre számítottam csak a csókra nem. Én nem sem tudom mit hittem. Talán, hogy a vérszívóknak eszükbe sem jutna egy egyszerű emberrel összefeküdni. Ám ha jobban belegondolok akkor eszembe jut Damon. Bár ő számomra egy külön kategóriába tartozik. Ahogy Stefan és Elena is. Szóval ez a két példa igencsak áthúzza eddigi elveimet. Na de visszatérve a gondolatmenetem elejére, azt kell mondjam elég furcsa ez a helyzet. Már magában az szokatlan, hogy nem akarom megölni. Egyre jobban kijövök vele. Azaz ezzel arra akarok utalni, hogy már nem durva velem, inkább átvált pimaszságba. Ami egyfajta kisfiús varázst ad neki. És most hogy jobban megnézem, azt kell mondjam tetszik. Mármint a külseje. Nem olyan rossz. És ez a tény nagyban megkönnyíti a dolgomat vele. -Igen én. Talán valami problémád van vele? - Kérdezek vissza ugyanolyan pimaszul, mint ahogyan ő tette fel nekem a kérdést. Azt persze látom rajta, hogy nem bírná elviselni ha átvenném az irányítást. Ő akar a főnök lenni, és én ezzel nem ellenkezhetek. Bár azt senki nem mondta, hogy nem is poénkodhatok vele. Sőt! Ezt ezután sem tilthatja meg nekem. Ha már nem védhetem meg magam tőle, akkor legalább szórakozzak én is valamivel. Csók. Újabb csók. És még újabb csók. Én pedig valamiért élvezem mindet, hiába szokatlan. Erre mondják azt, hogy nem árt új dolgokat is kipróbálni néha. Pont azt teszem. Kipróbálok egy teljesen új dolgot, amitől bevallom őszintén, kicsit talán félek is. Miután befejeződik, már vagy a századik csókunk is nyakamat kezdi kényeztetni, amitől úgy érzem meg fogok őrülni, egyre szaporábban szedem a levegőt, és egyre jobban kezd fellobbanni bennem a vágy. Nem gondoltam volna soha, hogy ilyet fogok érezni egy vámpír iránt, de kétségkívül megtalálta a gyengepontomat. Bár az első gondolat ami átsuhant a fejemben, hogy meg fog harapni. Természetesen ez a gondolat igencsak gyorsan el is szállt. Két eszmefuttatás között, hagyom hogy felsőmet lassan lehúzza rólam. Viszont amíg ő jó alaposan szemügyre vesz, majd a fának dönt, én is veszem a bátorságot, hogy kissé hevesen lerántjam róla azt a felsőt. Majd kicsit meglepetten pislogok mellkasára amin semmi heg nincs. Tényleg nagyon gyorsan gyógyulnak... Azt persze eddig is tudtam, hogy elég gyors folyamat, de hogy ennyire! Miután sikerül megszabadítani attól a pólótól, pár pillanatig elidőzik tekintetem mellkasán, majd lassan apró csókokat kezdek nyomni felső testére, csak hogy ő is minimum annyira megbolonduljon, mint én.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Hétf. Okt. 14, 2013 8:46 pm
Meredith & Ethan
Talán kicsit durván bánok vele, mint mostanság minden olyan emberrel, akivel nem szimpatizálok, de nem tehetek róla… a félig vámpír énem és a bennem tomboló eleve heves vérfarkas kihozza belőlem az ideget rendesen, főleg ha a mellkasomban egy karóval végzem. Nem kicsi kellett volna, hogy komolyan a szívembe szúrja azt a szart, éppen ezért meg kell tanulnia, hogy hogyan bánunk a nagyobbakkal. Mivel tud az átlagon felüli, természetfeletti világról, arról is kéne tudnia, hogy nem tartozunk azok közé, akiknek megesik a szívük pár esetlen emberen. Egy szép barna szempár miatt nemigen felejtjük el, hogy pár pillanattal ezelőtt azzal a céllal döfött belém karót, hogy megöljön, óh, ez nem megy ilyen könnyen. Plusz pont, hogy próbál higgadtan viselkedni, hiszen már ő is tudja, hogyha csak flegmán, félszavas válaszokkal illetne, csak még jobban felmenne bennem az a bizonyos pumpa. Bár tisztán hallható a hangján, hogy nem szívesen csinálja ezt, de valószínűleg leesett neki, hogy ha nem fogad szót, innen ma nem szabadul élve, vagy ép testi állapotban. A következő pillanatban a saját fegyverét felhasználva ellene húzom magamhoz, és támadok az ajkaira. Ő mondta, hogy bármit tehetek vele, hát sok pasihoz hasonlóan most engem is a nadrágomban lévő dolog irányít, talán azért, mert már rég voltam nővel, vagy azért, mert ez a makacs nő túl jól néz ki, és nem akartam elszalasztani a lehetőséget. Fogd be, mert még meggondolom magam! Győztes mosoly jelenik meg az arcomon, miközben ezúttal ő kezdeményezi a csókot. Éreztem, hogy bele fog menni a játékomba, hiszen akármennyire makacs, az én pofimnak úgysem tud ellenállni. – Óó, szóval már itt te parancsolsz? – pofátlanul incselkedtem vele, tisztán hallatszott a hangomon, hogy nem gondolom komolyan. Kezdem megkedvelni ezt a nőszemélyt. Tudtam, hogy a kötekedő, elérhetetlennek tűnő énje mögött tud ő ilyen is lenni, csak ki kell hozni belőle azt a bizonyos állatot. Ami azt hiszem, hogy meg is fog történni, ráadásul nemsokára. Csókját hevesen viszonzom, máris kezd eluralkodni rajtam a vágy. Mégiscsak férfiból vagyok. A lehető legközelebb húzom magamhoz, a derekánál fogva, éreztetve vele, hogy mennyire akarom őt. Nem tudom, hogy gusztustalannak, vagy hízelgőnek gondolja ezt a gesztust, de nem is érdekel. Csupán az a célom, hogy megkapjam őt. Őszintén, szerintem ennek a kapcsolatnak egyáltalán nem lesz jövője, ahogy én képzelem el, miután végeztünk, fejvesztve fog menekülni, remélve, hogy soha nem fog többet velem összefutni. Bár lehet, hogy már ezelőtt is volt dolga vámpírokkal, de nem hiszem, hogy ők is ilyet kértek volna tőle. Hajába túrva szakadok el a szájától, és a nyakát kezdem először csókolni, majd picit megszívom. Egy hajszál választ el attól, hogy megharapjam, de tudom, hogy azzal csak az éhségem csillapodna. Bár, ami azt illeti, bármikor felszedhetnék akárkit, de az nem olyan izgalmas. Pólója alját megragadva csúsztatom feljebb, majd még feljebb, így már nem csak a hasa, hanem a mellkasa is fedetlen. Egy pillanat alatt bújtatom ki a vékony anyagból, szemeimet a domborulatain legeltetem, majd újabb csókot adva finoman nekinyomom a háta mögött lévő vastag fának.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Kedd Okt. 08, 2013 11:29 am
Ethan + Meredith
Úgy tűnik jobban feldühítettem az ostoba próbálkozásommal, mint azt én gondoltam. Azt hiszem már rá is jöttem, hogy az egy óriási hiba volt... Csak egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Valószínűleg megrémültem, és előbb cselekedtem, mint gondolkoztam. De azért remélem, hogy nem ez az apró baki lesz a vesztem. Nem igazán tudom hogy mit is tehetek ilyen helyzetben. Nem vagyok hozzászokva, az ilyesfajta helyzetekhez. Az egész más, amikor például egy emberért kell küzdenem a műtőasztalon. Pedig elhiheti mindenki, hogy akkor is félek. Annál rosszabb érzés nincs is mikor valaki a kezeim között veszíti el életét. Hiába is mondják egyes nagyokosok, hogy ezt meg lehet szokni, meg hogy az élettel jár, blablabla... Nekem soha nem volt könnyű, de viszont ha megmentek valakit, az kimondhatatlan öröm. Éppen ezért nem tudom felfogni, hogy a vámpírok, hogy képesek szemrebbenés nélkül több száz sőt, ezer embert megölni. Vagy vegyük példának a hibrideket. Ők vérfarkasként valamilyen szinten védelmezték a halandókat... A vámpírok nagy ellenségei voltak. De az átváltozásuk után már őket sem érdekli semmi más, csak a vér. Hát normális ez? Nem! - Nem eddig tartott! Csak rájöttem, hogy nem éri meg harcolni. Semmi esélyem ellened, ahogy az életre sincs sok esélyem ha ostobaságokkal próbálkozom. - Mondom ingerülten, de próbálok minnél normálisabb hangnemben beszélni. Nem szeretném ezzel is mégjobban felhergelni, mert aztán félő, hogy tényleg elpárolog minden esélyem. Jól tudom, hogy ha élni akarok "jókislányként" kell viselkednem, és szót kell neki fogadnom. Még ha ez nekem egyáltalán nem is tetszik. A következő pillanatban, mikor rájövök mit is akar a boldogságomért cserébe, egyszerre fog el őrült nagy dühösség és meglepettség. Én azt hittem valami információra lesz szüksége, vagy maximum vérre a kórházból. De nem! Neki szó szerint én kellek! Ó, a fenébe is! Nem egy olyan nő vagyok akit bárki megkaphat. Erre nem pont egy aljas vérszívónak kell odaadom magam? Viszont ha nem teszem talán megöl. Kockára merjem tenni az életem? Na jó, nézzük a pozitív oldalát. Hmm... A fenébe is! Ennek nincs semmiféle pozitív oldala. Vagy mégis? Az annak számít, hogy már nagyon régen kerültem ennyire közel valakihez? Amikor közelebb húz magához, kirángat hosszú gondolatmenetemből, majd lassan habozva viszonozom azt a csókot. Ami ráadásul nem is olyan rossz. Ügyes a srác nem tagadom. - Fogd be, mert még meggondolom magam! - Szemeibe pillantok, majd további szavak nélkül csókolom meg most én, karjaimat pedig nyaka köré fonom.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Vas. Szept. 29, 2013 6:18 pm
Meredith & Ethan
Nem szeretem azokat, akik ellenállnak. Talán kicsit úgy hangzik, mintha egy szörnyeteg mondaná, de végül is… az vagyok. Egy szörnyeteg vagyok, egészen azóta, mióta kiváltottam az átkot, és Klaus hibriddé változtatott. Rohadtul nem volt jó ötlet az, hogy a karóját a szívembe döfte. Eluralkodott rajtam a düh, szívem szerint most rögtön kitörtem volna a nyakát. Nem esne nehezemre. Csak egy mozdulat… számomra semmi más. Viszont… neki egy életet jelentene, és örökre megtanulná, hogy nem kell ujjat húzni a nagyobbakkal. ’Engedj el... ’ Szánalmas könyörgése hallatán gúnyos kacajt hallatok. – Na, eddig tartott a bátorság? – megvetően néztem rá, egyáltalán nem voltam kíváncsi a nyávogására, hiszen ha eddig nagy volt a pofája, akkor most is legyen az. Hmm… mit kérek cserébe? Tud valamit a nő! Szinte gondolkodnom sem kell, hogy mi az, amit kérek tőle. Mert természetesen örömmel élek az ajánlatával. Kár lenne érte, mint már említettem, ezért nem is húzom az időt. Csoki barna szemeibe bámulva húzom féloldalas mosolyra a számat. – Kezdjük ezzel… – nem habozok. Számat durván nyomom az övének, vadul falom ajkait. Nem, egyáltalán nem akarom megerőszakolni, mert azért még én sem vagyok annyira gonosz és szívtelen. Ha ellenkezik, akkor abbahagyom, és a döntésem a kedvemtől függ: vagy elengedem, vagy megölöm. Bár… ezek után azt hiszem az első lehetőség lép életbe, hiszen hatalmas hiba lenne kiiktatni egy ilyen nőt. Szexi, és irtó jól csókol, a makacsságával és akaratosságával pedig csak lehet kezdeni valamit. A derekánál fogva vonom magamhoz közelebb, a vágytól ittasan simulok hozzá. A vérének illata még mindig nagyon megrészegít, de vissza kell fognom magam… most nem ennek van itt az ideje. Igaz, nagyon szívesen mélyeszteném a lüktető vénájába a fogaimat, én innám ki a vérét az utolsó cseppig, de bevallom, most nem az éhség irányít. Elhajolok tőle, de a derekát még mindig nem engedem el. Kisfiúsan csillogó szemekkel nézek rá, tekintetemmel szinte felfalom. Ha azt mondaná, hogy nem élvezte, tuti, hogy nem hinném el. – Na, szépségem? Ne mondd, hogy nem tetszett. – kacsintottam rá. Jó volt újra ilyen közel kerülni egy ellenkező neműhöz. Talán még ennél tovább is megyek, ha benne van a játékomban.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Pént. Szept. 13, 2013 11:41 pm
Ethan + Meredith
Egy pillanat. Csupán ennyi kellett még ahhoz, hogy ez a vámpír a nyakamba harapjon és véremet vegye... Vagy egy az egyben megöljön. Azt hiszem vitatkozhatnák magammal sokáig, hogy melyik a rosszabb. Mert hát meghalni ki akar? Valószínűleg az, aki nincs megelégedve az életével, de mivel nekem tökéletesen megfelel, nem áll szándékomban meghalni. Viszont a harapás sem tetszik, ugyanis nem hagyhatom, hogy a legnagyobb ellenségem igyon belőlem. De persze ez az egész helyzet az én hibám! Ha eszembe jutott volna, hogy megigyam a napi verbéna adagom most nem lennék ekkora bajban. Bajban! Legalább már felfogtam, hogy semmi sincs rendben, hiába is próbálom nyugtatni magam. De akkor mit tudok tenni? Semmit! Vagy hagyom, hogy azt tegyen velem amit akar. Ó a fenbe az egésszel. Nem hiszem el, hogy az egyetlen esélyemet is elszúrtam! Megölhettem volna, ha csak egy kicsivel szúrom arrébb azt a karót. Erre most itt állok és várom, mit kapok mikor sikerül kihúznia magából a "gyilkoló" ezközt. Viszont ezt a következő pillanatban meg is tudom. Az látszik rajta, hogy egyáltalán nem tetszik neki a magánakcióm. Főleg abból látom, vagy inkább érzem ahogy a fához présel, majd a torkomhoz szorítja azt a karót, ami természetesen megakadályozza, hogy rendesen levegőhöz juthassak. Így mást sem tehetek, mint mozdulatlanul várok a csodára, levegőért kapkodva. Na de az a csoda egyáltalán nem sieti el a dolgokat. Mire lazít a szorításán már csillogni kezdenek szemeim, az éppen előtörő könnyektől, amik nem valószínű, hogy meghatják ezt a vámpírt. - Engedj el... - Pillantok szemeibe könyörgő tekintettel, de ahogy ezt megtettem szinte reflexszerűen rántom el a fejem mielőtt még megigézhetne bármivel, és a földet kezdem vizsgálni. Talán most először vagyok ilyen helyzetben. Mindig találtam minden helyzetből kibúvót, egy kiskaput. Most pedig fogalmam sincs mit tegyek. Kezdjek el kiabálni, hátha meghallja valaki? Nem valószínű, hogy az iménti fuldoklásom után akár egy magasabb hang is kijönne a torkomon. - Csak mondd mit kérsz cserébe azért, hogy szabadon engedj! Élve... - Mondom idegesen. Remélem ez be fog jönni. Csak van valami amire szüksége van... Mert hát azzal tisztában vagyok, hogy csak úgy a semmiért, meg a két szép szememért nem zavar haza, hogy éljem tovább a csodálatos életem.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Kedd Szept. 10, 2013 8:30 pm
Meredith & Ethan
Az embernek már a puszta illata is megrészegít, összefut a nyál a számban, s már szinte az ízét is érzem. Igazából… nem akartam ilyen lenni, de ismerjük el, sokkal jobb, mint a csontot tördelni minden hónapban. Kisfiúként az én életemből kimaradtak a rémtörténetek a vámpírokról, vagy farkasokról, és egészen addig, amíg nem szereztem tudomást Klausról, fogalmam sem volt, hogy ennek a kettőnek valami egészen furcsa keveréke is van, vagy… nem is tudom minek nevezzem. A lány indulatos szavai apró mosolyt váltanak ki belőlem. Biztos vagyok benne, hogy ha most nem az lennék, aki vagyok, akkor én ilyen szavakat köpnék a támadóm szemébe, és… bizonyára őt sem érdekelné, ahogyan engem sem. Csak és kizárólag az érdekel, ami az ereiben csörgedezik, és amire egyre jobban vágyok. Viszont meglep, hogy tud a természetfelettiek világáról. Tekintettel léve az illatára, és arra, hogy nem lök el, csupán bunkó szavakat vág a fejemhez, biztos, hogy ember. De ezek szerint nem teljesen átlagos... Viszont nem foglalkozom vele, mivel terveim szerint pár perc múlva már nem lesz több belőle, csak egy hulla, akiben nem marad vér, csak egy kiszáradt test. Nyakába szagolva egyre nagyobb vágyat érzek, hogy immár hosszú, hegyes fogaimmal átszakítsam a vékony bőrét, és megeredjen a vére. Viszont a küldetésem meghiúsul… Fogalmam sincs, honnan szerezte, és miért hordja magánál a karót, de az biztos, hogy az én szívem közelében landol. Nyakától rögtön messzebb hajolok, vállát viszont még mindig nem engedem el, mert félő, hogyha megtenném, én járnék rosszabbul és a földön végezném. Dühösen fújtatok egyet, majd izzó szemekkel nézek a nőre, aki újabb fenyegetéssel próbál elijeszteni, viszont én nem tágítok. Nem engedem el, nem is megyek hátrébb, csupán egy nehézkes mozdulattal a testembe fúródott karót kihúzom, miközben fájdalmasan nyögök fel. Nem, a karóval sosem voltam jóban, és ez még mindig nem változott, de úgy vagyok vele, hogy lehetne rosszabb is. Sóhajtok egyet, pár pillanatig várok, hogy teljesen begyógyuljon a sebem, majd újra a nőre koncentrálok, idegesen bámulok barna szemeibe, majd a tőle szerzett karót a nyakához szorítom. – Azt hiszem ez nem volt jó ötlet. – gúnyosan szólalok meg, gyűlölettel a szememben. Szívem szerint most azonnal kitörném a nyakát, de nem. Várok, mert tudom, hogy ez mennyire az őrületbe tudja kergetni őket. Gondolkoznak azon, hogy vajon mit fogok tenni. Megölöm őket? Vagy elengedem? Nos, az első lehetőség kicsit valószínűbb, bár még nem tudom, hogy mit fog kihozni magából. Ő is tudja, hogy bármikor végezhetek vele, hát ha okos, akkor tesz ez ellen. Egyik barna tincsét az ujjam köré csavarom, a nyaka szorításán engedek, majd a hátam mögé dobom a karót, ami pár pillanattal ezután egy halk puffanással jelzi, hogy földet ért. Ettől függetlenül viszont még mindig nem engedem el, innen egyhamar úgysem szabadul, ezt ő is tudja. Kérdés az, hogy mit kezdjek vele? Kár lenne érte… nem rossz bőr.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Vas. Szept. 01, 2013 11:46 pm
Ethan + Meredith
Néha komolyan nem értem, hogy bírom ki ezt az egészet. Szerintem én vagyok az egyetlen ember ezen a földön aki kibírja a huszonnégy órás ügyeletet. Vagy legalábbis ebben a városban, biztosan én vagyok az egyetlen. Valószínűleg nem hiába ajánlottak munkát, New Orleans-ban... De persze eszemben sincs elhagyni ezt a várost. Jól tudom, hogy itt sokkal nagyobb szükség van rám, mint máshol. Mondjuk, pont ezért vállaltam be a dupla műszakot. Bár ma este nem volt olyan nagy pörgés, így sikerült pár órát még aludnom is az műtőben. Igen, ez elég bizarrul hangzik, de mégis igaz. A műtőben szoktam elbújni, ha már nagyon elfáradok és nincs munka. És hát ez tettem az éjszaka is. Esküszöm néha jobbat tudok aludni bent a kórházban, mint otthon. De legalább most nem érzem magam hullának. Na de azért mégis várom már, hogy a saját puha ágyamban találjam magam, nem pedig azon a kemény, kényelmetlen műtőasztalon. Viszont most mégis úgy érzem, hogy jól esne egy kis friss levegő, elvégre az elmúlt teljes napon át, végig a kórház falai közé voltam bezárva. Éppen ezért választottam a hosszabb utat, ami az erdőn át vezet, és ha szerencsém van, egy nyomorúlt vámpírral sem fogok összefutni. Bár a biztonság kedvéért mindig nálam van egy karó, és egy kis verbéna. Verbéna! A fenébe! Nem ittam meg a mai adagom! Teljesen kiment a fejemből. Hogy is felejthettem el a legfontosabbat? Pedig már valószínűleg kiürült a szervezetemből, ami nem jó. Muszáj meginnom a mai adagom, ha nem akarok magamnak bonyodalmakat. Ám de mielőtt még a táskám után nyúlhattam volna, meghallok valamit, de mire a hang forrása felé fordulhattam volna, már az egyik fánál találom magam. Hát ez nagy pech, most mit mondjak? Mi a csodát fogok ezzel a vámpírral kezdeni? Ihat a véremből... És ami mégrosszabb, hogy meg is igézhet. Ki kell találnom valamit, de sűrgősen! - Nem! Nincs kedvem szórakozni, és ha jót akarsz magadnak, vedd le rólam az undorító kezed, vérszívó! - Förmedek rá nem túl kedves hangnemmel, de bizony nem is érdemel ennél jobbat. Egyáltalán nem tetszik, az ahogy velem bánik. Ez egy vadállat! És tartok tőle, hogy most tényleg nagy bajban vagyok. Ahogy arcomhoz ér automatikusan húzom el a fejem, amennyire csak lehetséges. - Szerintem te sem fogod magad jobban érezni! - Morgom el miközben magához ránt és máris nyakammal kezd el szemezni, én pedig lassú észrevétlen mozdulattal nyúlok bele táskámba, hogy előkotorjam belőle azt a karót. Miután sikerült megtalálnom, gondolkozás nélkül vágom bele azt, a vámpír szívébe. Azaz sajnos elvétettem, így csak a bordái közé sikerült döfnöm, de mégis úgy teszek mintha ezt így is terveztem volna. Na nem mintha javítana a helyzeten, mert tuti nem örül ha a mellkasába döfnek egy karót. Látszik, hogy én még csak nem is hasonlítok Alarick-re. - Engedj szépen el, ha nem akarsz meghalni! - Ha ő azt tudná, hogy ezek mind csak üres szavak! Viszont én nem vagyok arra képes, hogy könyörögni kezdjek neki. Gyűlölöm a vámpírokat, és inkább meghalok, minthogy megadjam magam neki. Még ha tudom is, hogy esélyem sincs ellene és könyörögni is fogok még ma.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Csüt. Aug. 29, 2013 11:53 pm
Meredith & Ethan
Örülök, hogy hibrid lettem. Sokaknak biztosan gond lenne a táplálkozás, vagy az, hogy mindent, amit Klaus most, meg kell tennem, de… számomra ez sokkal könnyebb, mint átváltozni minden hónapban. Egyszerűen utáltam vérfarkas lenni. Bár az éhséggel gondjaim vannak, mert nem akarok gyilkos lenni, de ezen kívül boldogulok. Sőt… már mondhatni, hogy szeretem az életemet. Erős vagyok, gyors, és mindent megkapok, amit szeretnék. Mi kell még ennél több? Most is gyötör az éhség. Próbálok tenni ellene valamit, de nem megy, nem tudom visszafogni magam. Kicsit ijesztő, amikor éles fogam nő, és fekete erek jelennek meg az arcomon, de… már megszoktam. És kezdek abba is beletörődni, hogy emberekből kell táplálkoznom. Kicsit idegesítő, hogy Klaus csicskái közé tartozom, és mindent meg kell neki tennem, de elfogadom a következményeket. Megszabadított a kínoktól, és ezért tartozom neki ennyivel. Jobbá tette az életemet, elűzte a félelmem okát, és az egyetlen nagy problémámat, ezért hálás vagyok neki, és akármennyire is ellenzem ezt az egész kötődéses dolgot, tudom, hogy jót cselekszek. Nekünk, hibrideknek így kell kifejeznünk a hálánkat, hát tesszük is a dolgunkat. Már lassan fél órája sétálgatok ezen az ösvényen, de egy ártatlan lélekkel sem futottam össze, akit egy kicsit lecsapolhattam volna. Az éhség marja a gyomrom, és egyre türelmetlenebb vagyok. Szükségem van a vérre. Reccsenés. Végre! Végre valaki, ráadásul az illata alapján egy ember. Főnyeremény. Emberfeletti gyorsasággal suhanok a nő mögé, majd nem habozok. Egyből lecsapok rá. A vállánál fogva ragadom meg, majd a legközelebbi fához nyomva, vigyorogva szólalok meg. – Ó, helló aranyom. Van kedved szórakozni? – az arcából kisimítok egy tincset, majd kezem a nyakára vándorol. Érzem, ahogyan a szíve pumpálja a vért, és egyre jobban kezdem elveszíteni a fejemet. Nem semmi, ahogyan kinéz ez a hölgy, ha nem lennék ennyire éhes, biztos, hogy elrabolnám egy éjszakára, de itt most csak a gyomrom irányít. – Mert én biztos, hogy jól fogom érezni magam. – angyali vigyort villantva, a derekánál fogva rántom magamhoz közelebb, és a nyakánál lévő hajat elsimítom az útból. Egyből a nyakához hajolok, és élvezettel szagolok bele a mámoros illatba…
A hozzászólást Ethan D. Collins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 02, 2013 7:57 pm-kor.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Kedd Aug. 13, 2013 1:45 am
Játék lezárva!
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Vas. Júl. 14, 2013 6:39 pm
Kimberly & Kol
Az tény, hogy nagyon meglep, hogy Kim itt van. Valóban nagyon régen nem láttam, bár bevallom nem is sok időm volt rajta gondolkozni. De hát most mit mondjak? Nem véletlen, hogy lelkiismeret nélkül tudok megölni bárkit. Akár családtag, akár barát, akár egy ember, akár ellenség. Egyszerűen nem gondolkozom a múlton, így nem nehéz elfelejteni az olyan "embereket" akik a múltamban voltak jelen. Viszont természetesen nem kellett sok idő, hogy újra feltörjenek azok a csodás emlékképek amiket ezzel a csodálatos nővel töltöttem el. Ne is kérdezd! Természetes, hogy volt pár, elég érdekes... együtt töltött éjszakánk. Elvégre valamit csak kellett kérnem a segítségért cserébe. Hiszen nekem semmi jó nincs abban ha valakit szárnyaim alá kapok és "felnevelem". - Hát igen. Meddig leszel itt, édes? Majd pótolunk egy keveset... - Megjelenik arcomon az a megszokott pimasz vigyor, közben pedig rákacsintok a lányra. Merem remélni, hogy nem fog ellenkezni velem Kim. Nem szeretnék barátból, ellenséget csinálni. De ha már itt van muszáj ünnepelnünk...és a "muszáj", az nálam tényleg muszáj. Pontosan tudja ő is, hogy nem bírom ha valaki nemet mond nekem. - Talán. Bár ezekből az ostobákból még azt is kinézem, hogy szívesen éli tovább így is az életét. - Felnevetek és a srácra pillantok, tekintete pedig pontosan bizonyítja feltételezésem. De hát ki az az idióta aki szívesen éli tovább az életét törött gerinccel? Mit tud csinálni majd maga? Bámulni a tévét, esetleg aludni. Hát milyen élet az? Szörnyű! Ha jobban belegondolok még meg is sajnálnám ha tényleg életben hagynám. Sőt! Máris sajnálom! Muszáj megölnöm. Bármilyen hihetetlen is, de van annyi eszem, hogy nem hagyom így itt. Elvégre nem tett semmit amivel kiérdemelné azt. - Én? Egy ideje már forgatom itt az életet. - Megforgatom szemem. - Ide költöztünk testvéreimmel. Emlékszel még rájuk? - Teszem fel neki az újabb kérdést, miközben a karjaimban tartott lányt próbálom nyugtatgatni, pár simítással. Egyre idegesebb a kicsi lányka, és ezzel csak engem is fel fog húzni. Nem értem miért próbálkoznak újra és újra. Mire mennek vele? Semmire! Vigyorogva figyelem egy ideig amit, Kim tesz az árva fiúcskával, majd én is újra fogaimat mélyesztem az áldozatom nyakába, ám a következő pillanatban megvető pillantással díjazom Kim mondatát. - Nem! - Az áldozatra pillantok, majd egy hirtelen mozdulattal eltöröm lábait, hogy ne menekülhessen. - Talán megsajnáltad? - Fordulok, Kim felé a sikításokat figyelmen kívül hagyva. - Ugyan, drágám! Téged én nem így tanítottalak! - Oldalra billentem fejem, végigsimítok régi ismerősöm arcán. - Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? - Végigmérem a lányt tetőtől talpig, aztán teszek felé egy lépést, hogy alig pár centi válasszon el minket egymástól.
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Vas. Jún. 16, 2013 7:32 pm
Kol & Kimberly
Vigyorogva nézem az előttem álló, véres ajkú srácot. Oh, istenem! Milyen régen nem láttam... - Nagy nehezen túl vészeltem a "vadóc" korszakomat szóval igen: még élek.- felelem nevetve majd neki dőlök a falnak ahol a csaj is van. - Oh, igen! Persze, hogy tudom milyen vagy. Már csak ha az utolsó emberi és az első pár vámpír napomat nézzük.- felelem mosolyogva és most nem csak az éjszakákra gondoltam - semmi komoly, szimplán csak egy éjszakás kalandok - hanem arra is, hogy segített nekem túl vészelni az átváltozásomat, és bár nem olyan vámpír lettem amilyen akartam - mondhatjuk úgy, hogy nem egy példamutató ember vagyok - de így vissza tekintve büszke vagyok arra aki vagyok! És aki szeret az el fogad úgy ahogy vagyok! - Át rendezted a gerincét?- kérdezem nevetve. Olyan jó végre nevetni és ki kapcsolódni. - Akkor gondolom megváltás lenne neki ha megölném?!- teszem fel a költői kérdést és el is indultam az "áldozatom" felé. Hmm.. szép ki dolgozott test, izmos karok és amit a legjobban szeretek: kétségbe esett tekintet. Szinte könyörög, hogy ne öljem meg! Csak az a kár, hogy egy falnak szorítottam a nyakánál fogva és beszélni sem tud! Fájdalmasan bele harapok a nyakába - nehogy megkönnyítsem a halálát - és szívom a vérét majd egy idő után abba hagyom, de a kezem még mindig a fiú nyakát szorítja. - Jöttem felforgatni Mystic Falls lakosságának az életét.- felelem mosolyogva Kol kérdésére válaszolva. - És te? Mit keresel itt?- teszem fel bájosan a kérdést mi közben a lányt figyelem aki kétségbe esett pillantásokat sugároz felém. Most mit tegyek? Kicsit megsajnáltam, viszont azt is tudom, hogy Kol-al szemben esélyem sincsen! Igaz, hogy nagyon közeli barátok vagyunk, de őt le beszélni a vérről???? Tutira nem sikerülne. Viszont a lány helyzetét talán meg tudom könnyíteni. - Komolyan mondom! Öld már meg ezt a nőszemélyt. Nem kínoztad már eléggé?- felelem és a mondatom közben oda sétálok hozzájuk. ~Ezt a beszólásomat még nagyon meg fogom bánni...~
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Május 04, 2013 10:50 pm
Kimberly & Kol
Mivel az én drágám, nem képes közben befogni a csinos kis száját, kénytelen vagyok más módszert is alkalmazni rajta. Hozzásimulok, egyik kezem még mindig oldalán pihen, a másikkal pedig arcához nyúlok és megfogom azt, majd mélyen szemébe nézek. - Nem sikítozol. Nem könyörögsz...nem adsz ki semmilyen hangot! - Igézem meg és közben elvigyorodok gonoszul. A következő pillanatban viszont hangokat hallok meg a közelből. Az már biztos, hogy vámpír az illető, báris a gyorsaságából megítélve. Hamarosan meg is hallok a hátam mögül egy nagyon ismerős hangot. A hang tulajdonosára rögtön rá is jövök amint oda sétál az én kis kétszemélyes társaságomhoz. Kimberly! - Kimberly Aston! Micsoda meglepetés! Te még élsz szivem? - Nézek rá vigyorogva, véres ajkakkal. Kimberly az egyetlen vámpír akinek segítettem beilleszkedni ebbe a világba. Soha nem szerettem senkit tanítgatni és szárnyaim alá venni. De úgy éreztem ő megérdemli. És hát miért is lenne olyan nagy baj, ha lenne belőlem mégegy csak nőben. Na meg bevallom ez a nő nem is néz ki olyan rosszul. Sőt! És hát nem vagyok hülye! Viszont már elég régen találkoztunk. Ezért is lep meg annyira, hogy itt látom. - Mondták. De te tudod a legjobban kedvesem, hogy milyen vagyok. - Oldalra billentett fejjel nézek Kim szemeibe. - Ha éhes vagy, van még két játékszerem. - Fejemmel az oldalamon lévő emberre intek. - Még él, csak kicsit átrendeztem gerincét. - Ami miatt soha többet nem tudna mozogni. Szóval Kim óriási nagy szívességet tenne neki ha megölné. Hiszen ki akar egész életében feküdni. Bár pár éven át én is azt tettem...és mit mondjak? Nem valami szórakoztató. Mikor már nagyon mocorogni kezd a lány előttem, csak még szorosabban nyomom a fához, majd kezemmel végigsimítok fenekén. - Nyugalom kedvesem! - Szólok rá, közben megcirógatom arcát. - Szóval Kim! Mi járatban vagy erre? - Pillantok rá mosolyogva.
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Május 04, 2013 7:13 pm
Kol & Kimberly
Hétvége! Már iszonyatosan vártam a Szombatot, mert kezdett kicsit elegem lenni a folytonos tanulásból. És most jön a jól megszokott kérdés az épp nem ember társaimtól: Ha unod a sulit akkor miért nem hagyod ki egyszerűen? Hisz vámpír vagy, mindent megtehetsz; és kaphatsz amit csak akarsz!!! Erre meg jön a jól megszokott válaszom: Azért nem hagyom ki, mert nem akarom olyan lenni mint a többiek, és nem! Nem kaphatok meg mindent! Soha sem lehet gyerekem... Igen, ilyenkor sokan szoktak hülyének nézni, de én megtaláltam azt az embert akivel le akarom élni az életemet - ami szerintem sikerülhet is, mert vérfarkas az illető - és tőle akarok gyereket. De nem lehet, mert vámpír vagyok.... És igen, vannak érzéseim, bár néha azt kivánom, hogy bárcsak ki kapcsolnám, de sosem fogom... nem tudom miért, de nem fogom. Már egy jó pár napja nem táplálkoztam ezért is kerültem ide; A Folyó Menti Ösvényhez. Szoktak itt drogosok, kempinezők, és szimpla hülye emberek is. Igaz, néha-néha megbánom a táplálkozást, mert mostanában mindenki iszik verbénát és ezt az én szervezetem bánja. Már szinte ki vagyok száradva, semmi erőm - oké, valamennyi van, mert szoktam Scott véréből táplálkozni - viszont már nem tudok annyira manipulálni, mint régen úgy hogy remélem találok pár vasfű nélküli embert akit szárazra csapolhatok! Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben mikor meghallottam egy fiatal lány kiáltozó segítség kérését. Hm... úgy hallom, hogy nem csak én akarok ma táplálkozni. A hang irányába kezdek el menni, vagy inkább vámpír sebességgel sétálni és így két perc alatt ott is teremtem a célpontomnál. Egy ismerős arcot pillantok meg a fánál és egy csajt. - Kol Mikaelson.- ejtem ki sejtelmesen, mosolyogva a "mesterem" nevét és oda sétálok a fához majd neki dőlők; a kezemet a mellem előtt összefonom. Hogy miért hívom Kol-t a mesteremnek? Azért, mert ő segített át mindenen. Ő volt az akinek köszönhetek mindent! Mikor vámpírrá változtam ő talált rám egy sötét sikátorban és ő tanított meg mindenre amit most tudok. Sokat köszönhetek neki! - Nem hallottad azt a mondás, hogy az étellel nem szabad játszani?- felelem mosolyogva és a kezét nézem ami a csaj derekán pihent.
~ words: 352 ~ note: Ne felesd el amit mondtam a Kol&Kimberly kapcsolatáról Remélem nem felejtetted el.
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Május 04, 2013 6:28 pm
Kimberly & Kol
Most komolyan! Mit tud tenni egy vámpír ha éhes? Hát eszik! Így természetesen én is ezt fogom tenni. Nem fogok bátyámra hallgatni. Szerinte nem kellene több embert megtámadni a városban, mert már így is feltűnően sok az állattámadás. De mikor hallgattam én bárkire is? Tudni illik, hogy mindig a saját fejem után megyek. Lehet, hogy a városlakók több mint fele verbénát iszik már, viszont mindig akad pár kivétel. Például nem hinném, hogy egy olyan halandó aki tud a vámpírok létezéséről, elmenne az erdőbe sátorozni egyet. Pedig az én kiszemelteim most pontosan ezt teszik. Ezzel az apró húzással a saját sírjukat ásták meg. Túl felelőtlenek. Még ha nem is tudnak rólunk, akkor is lehetne annyi eszük, hogy nem mennek az erdőbe. Na persze én ennek csak örülni tudok. Legalább nem kell másik városba átutaznom ahhoz, hogy enyhítsem szomjúságom. Vagy nem kell vértasakokból megélnem. Egyik sem tetszene. És ha nekem valami nem tetszik azt bizony sokan megérzik. Eddig messziről figyeltem a fiatalokat, és azon gondolkoztam mi tévő legyek. Ez alatt nem azt értem, hogy kegyelmezzek-e nekik, hanem, hogy szórakozzak-e velük. Igaz, hogy a mondás úgy szól, ne játssz az étellel. De én más vagyok. Na meg kivel játsszak mással ha nem az emberekkel? Szóval mikor idáig eljutottam fejben, rájöttem hogy ezeknek nem egyszerű haláluk lesz. Közeledek hozzájuk és egyben meg is számolom létszámukat. Két fiú, egy lány. Hmm...szinte már sajnálom is azt az egy lánykát. Vele jobban el tudok szórakozni mint a srácokkal. Ügyelek arra, hogy ne vegyenek észre, majd mikor odaérek, felveszek egy kést az asztalról és az egyik srác gerince bánja ezt. Végignézem egy állati vigyorral, ahogy a földre hull egy szó nélkül. A másik két ember ebben a pillanatban vesznek észre. Oldalra billentett fejjel figyelem ahogy elfutnak, de nagy pechükre hiába is próbálkoznak. A másik srác nyakát szinte rögtön kitöröm. Teszek róla, hogy ne tudjon egyik vacsorám se elmenekülni. A következő pillanatban már a lány előtt állok, aki már az ösvényen kiabálva keresi a segítséget és egy mosollyal díjazom azt ahogy nekem rohan. - Hová ilyen sietősen aranyom? - Kérdezem, de meg sem várva válaszát, megfogom karját és egy szempillantás alatt a táborhelyükön vagyunk ismét. - Van kedved szórakozni egyet? - Nemleges válasza nem igazán hat meg. A fának lököm és belemélyesztem fogaimat nyakába, miközben oldalát símogatom.
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Nov. 10, 2012 9:20 pm
Éppen a folyó mentén sétálgattam és a kedvenc dalomat dúdolgattam. A kis köveket rugdostam a folyó mnetén lévő kis sétányon, miközben lassan lépkedtem. Egy kocsi hangját hallottam, amint megáll és leállítja a motort. Megtorpantam, majd tovább hallgatóztam. Lépteket hallottam, majd egyszer elhalkult minden. Gondolkozom azon, hogy menjek el, vagy nézzem meg, hogy ki van ott. Győzött a kíváncsiságom, újra elindultam, immár szaporább léptekkel. Egy ismeretlen alak ült a folyó előtti füves részen. Amint meghallotta, hogy valaki közeledik, vámpírsebességgel felpattant a helyéről. Ezen a mozdulatán meglepődtem. Szóval vámpír az illető. Összeszűkült szemekkel méregettem az ismeretlen vámpírnőt, miközben megszólaltam. -Szia.-mondtam halkan, de határozottan, mert nem akartam gyávának tűnni, de nem is voltam az, nem kell félre érteni. -Itt inkább az a kérdés, hogy te ki vagy?-kérdeztem ellenségesen.-Még sosem láttalak errefelé...Ebben a városban.-mondtam még mindig ugyan olyan ellenséggel teli hangon. -Az én nevem Lexi Branson. És a tied?-kérdeztem és nyújtottam a kezem. Kezet ráztunk, majd újra biztonságos távolságban (egy méter) újra megszólaltam. -Mi szél hozott Mystic Falls-ba?-kérdeztem. Tudni akartam, hogy nincs-e valami rossz szándéka. Reméltem, hogy ő nem egy olyan vámpír, aki minden második embert megtámad és addig szívja a vérét, míg meg nem hal. Igen rossz hírt hozna szerény kis városunkra. És persze megint elkezdene a Tanács a vámpírokra vadászni. Nem mintha most nem azt csinálnák... Na mindegy. -Ha jól látom vámpír vagy... Ugye jól láttam az előbbi kis megmozdulásodat? Kérdezhetek valamit? Ne vedd tolakodásnak, de ki változtatott át?-kérdeztem. Még mindig egy kicsit ellenséges vagyok vele, hiszen még soha az életemben nem láttam és fogalmam sincs, hogy ki ő. -Mi a szándékod itt Mystic Falls-ban?-kérdezősködtem folyamatosan. Most néztem végig igazán a lányon. Átlagos magasságú, nagyon csinos alakú lány volt. Haja vöröses, világos színű volt. Szemének a színe gyönyörű kék. Bőrének színe kifejezetten fehér volt, pont mint egy vámpír. Nagyon szép lány volt. Remélem nincs semmi rossz szándéka a városunk ellen.
Vendég
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég
Tárgy: Re: Folyó menti ösvény Szomb. Nov. 03, 2012 8:56 pm
Mistyc Falls. Milyen különösen cseng ennek a városnak a neve. Mintha már maga a neve hívogatná a természetfeletti lényeket. Engem legalábbis idecsábított, bár nem a neve hanem az hogy milyen sok minden történik itt, ebben a kis városban. Megakartam nézni a saját szememmel, hogy milyen ez a város. Így hát kocsiba ültem és addig meg nem álltam, amíg nem láttam kint azt a bizonyos táblát. A kocsimmal leparkoltam valahol az erdő mellett tudván,hogy errefelé csak nem viszi el senki sem. Kivéve ha a medvék vagy a mókusok tudnak vezetni... Azt megnézném. Hogy miért álltam meg? Mert megláttam egy folyót és ez volt eddig az egyetlen folyó utam során. Leereszkedtem az ingoványos dombról a folyóig és belenéztem. Már jó ideje nem változtam semmit, ami furcsa volt, de azért egy kicsit jó is. Hiszen mennyi ember szeretne örökké 18 éves maradni? Nos, én addig az maradhatok, amíg meg nem ölnek. És vigyázok, hogy ez ne történjen meg. Kezemet belemártottam a hűvös vízbe és megmostam vele az arcomat. Ezt hívtam gyors felfrissülésnek. A hideg víz mindig kirángatott abból az állapotból, ami vezetéskor szokott rám törni. Olyan furcsa érzés, mintha bármelyik pillanatban elaludhatnék. De a víz megtette a hatását és rögtön visszatért arcomra a jól megszokott mosoly. Leültem a füves részre nem törődve azzal, hogy hideg és felnéztem az égre. Olyan szép tiszta volt, mint a tenger. Hirtelen hallottam, hogy valaki közeledik. Az érzékszerveim kitűnőek voltak és sok év tapasztalata után megtanultam, hogy hogyan lehetnek még jobbak. Vámpír sebességgel pattantam fel a nyirkos fűről és az előttem lévő nőre szegeztem a pillantásomat. A mosoly még mindig ott volt ugyan az arcomon, de a szemem nem mosolygott. - Üdv! - köszöntem neki egy alapos végig mérés után - Ki vagy te? - ez vagyok én. Mindig lényegre törő és talán egy kicsit erőszakos, de azért kedves és nyílt. Ha ő megmondja ki én is megmondom ki vagyok én. Így működik ez nálam.
Kezdőlap
Kedd Márc. 10, 2015 6:16 pm by Vendég
Remélem nem felejtetted el.
