Elena a barátnőm volt. Mindig mellettem állt, ő volt az, aki először tudomást szerzett a képességeimről. Ő volt mellettem, amikor a nagyi meghalt, mégis elutasítottam őt, mert Stefannal volt. Mindig kibékültünk, holott rengetegszer taszítottam el magam mellől, rengetegszer volt az, hogy előbb fogadtam el Caroline segítségét, mint Elenáét. Talán ez a sorsom. Ezért kell bűnhődnöm. Hogy ellöktem magamtól. Most legalább tudom, hogy Elena mit érzett, mikor én sem voltam hajlandó elfogadni a segítségét. Mégis haragszom rá, hiszen az Elena, akit egykor ismertem, sosem lett volna hajlandó eldobni magától az érzelmeit. Ez teszi... akarom mondani ez tette azzá, aki volt. Most, ahogy végignézek egykori legjobb barátnőmön, nem látok mást, mint Katherine tökéletes másolatát. Jeges tekintet, elfogadhatatlan viselkedés, és a tetejébe még a ruhái is hasonlatosak a fent említett őséihez. Talán így volt megírva, talán hagynom kellene, de milyen barát lennék én, ha hagynám elveszni mindazt a jót, amik igazán emberré teszik Elenát. Nem számít, hogy vámpír nem számíthat. Pedig egy ideig pont emiatt nem akartam látni. Mindenki vámpírrá vált körülöttem, kivéve Matt-et, aki még így is ugyanolyan jólelkű srác maradt.
- Lenyúlta? Elena, te azt sem tudod miről beszélsz. Én csaló? Akkor te mi vagy? Félredobod az érzelmeidet, mert képtelen vagy szembenézni velük. Ki is a nagyobb csaló? - Nem tagadom, felidegesített. Érzem, ahogy az erő kezd ismét magával ragadni, és félek, hogy bántani fogom, ha továbbra is az idegeimen táncol. ~ De ő nem Elena! ~ Szólal meg egy hang a fejemben, először csak halkan, majd egyre hangosabban, és egyet kell értenem. Ez az Elena nem az, akit mindenki szeret. Ez az Elena csak egy másolata a lánynak, aki egykor a barátnőm volt. Már nem az. És ez feljogosít arra, hogy ha kell, használjam rajta az Erőt.
- Igen? Szét tudsz szaggatni? Erőtlen vagy te még ahhoz. Azóta gyakoroltam. El sem tudod képzelni mire vagyok képes. Hidd el, nem szeretnéd kihozni belőlem! - Figyelmeztetem, mert én sem tudom mindig kontrollálni azt, ami bennem van. Ez az erő képes lenne felemészteni, hatalmas munkába telt, mire annyira képes lettem irányítani, hogy magamat ne pusztítsam el. Mégis félek tőle egy kicsit, habár rengeteg erő van bennem, és néha magával ragad, szinte már élvezem is, mégis ijesztő ennyi energia birtokában lenni.
Néha, tiszta pillanataimban elgondolkodom, miért pont én, miért olyan különleges ez a vérvonal, amibe én is beleszülettem. Én sokszor éreztem átoknak eddigi életem folyamán, hiszen Esther kihasznált, Elena és Damon szintén, és a végére még tegyük hozzá Klaus-t is a listára, aki megfenyegetett, ha nem segítek neki, megöli az anyámat. A vámpírok eszközévé váltam, és most lehetőségem nyílt kitörni a befolyásuk alól, képes vagyok megvédeni magam, ellent mondani akár. ez a tudat néha megszédít.
- Kérlek Elena! Emlékezz arra, amilyen voltál. Sokkal jobb volt úgy az életed. Nem tagadhatod meg örökre az érzelmeket! - Próbálom meg utoljára. Nem akarom bántani, de ha muszáj, akkor meg fogom tenni, és nem lesz, aki megállítson. Se Shane... Sem más. Nem biztos, hogy meg fogok tudni állni. Hogyan is tudnék, hiszen túl fiatal vagyok ennyi erőhöz...

Az az Elena, akit ismertem, és az aki velem szemben áll most, két külön személy. Mintha Katherine állna velem szemben, és őt győzködném, hogy legyen emberibb, mintha neki könyörögnék, hogy legyen a barátnőm. Egy pillanat tizedrészéig egy szerencsétlen nyomorultnak érzem magam, aki abban reménykedik, hogy egy halott szerette feltámad, majd magamban megrázom a fejem, hogy ez nem így van. Elena még odabenn van, és nem akarom feladni harc nélkül. Azt akarom, hogy tudja, rám számíthat, és nincs semmi, ami megakadályozna abban, hogy visszatérhessen a helyes útra... Segítenem kell neki. Mégis úgy érzem, hogy most pont a visszájára fordul mindaz, amit egykor én tettem vele. Emlékszem, mikor a Nagyi meghalt, mellettem volt, de mégis ellöktem, majd mikor Abby vámpírrá vált, akkor sem akartam látni, ellöktem, és most ugyanezt kapom, de nem hátrálhatok meg. Enyém a kinyilvánítás, én parancsolok, és nem a szellemek.
- Ha nem avatkozom közbe, biztos halott lenne... - Köpöm megvetően a szavakat felé, egy kissé elragadtattam magam. Gyűllölöm, ha egy vámpír ártatlan embereket bánt, vagy öl meg. Damont is majdnem megöltem már egyszer-kétszer. Szívem szerint néha még most is megtenném, talán ő az, akit leginkább hibáztatok azért, amilyen most az életünk.
- Csak azt akarod, hogy halott legyen! De tudom, hogy még ott van a lány, akivel együtt nőttem fel - Tekintetem megkeményedik, arcomra hidegség ül ki, de nem tagadhatom le az érzéseimet. Fáj így látnom a lányt, akivel együtt nőttem fel, akinek kibeszéltem a titkaimat, aki elsők közt láthatta az erőm, aki mindig mellettem akart állni, és annak ellenére, hogy ellöktem magamtól, mégis mellettem maradt, és megbocsájtotta azt, hogy egyedül akartam lenni. Mintha a testvérem lett volna, aki most eltévelyedett. Annyira örülnék neki, ha ez könnyebb lenne, de az élet nem lesz könnyebb, csak nehezebb, amíg élünk...
- Az új megigézett robot barátnőid többet érnek, mint én, vagy Caroline? Szánalmas vagy! - Kelen ki hirtelen magamból. Nem tudom, mi üthetett belém, de jelenleg idegessé, feszültté váltam. Nem tetszik a helyzet, hogy fontosabbak neki holmi megigézett bábok, mint azok, akik egész életében mellette voltak. Tekintetemben harag tüze lobban fel egyik pillanatról a másikra, majd Elena közelebb jön, fenyeget, de én nem tágítok az ajtóból. Nem fogom kiengedni, és hatalmasabb vagyok annál, minthogy félreálljak, mint valami félénk nyuszi.
Nem! Nem megyek innen sehová. Szemfogai előbújnak, és a jól ismert, és gyűlölt erek behálózzák arcát. Meglepve vonom fel a szemöldökömet
- Komolyan azt hiszed félek tőled, hm? Azt hiszed, ha kivillantod a szemfogaid, majd hagyom, hogy kisétálj innen? Gyerünk! Tedd amit tenni akarsz... De figyelmeztetlek, hogy belőlem nem eszel - Egy kézlegyintéssel taszítom hátrébb, de most nem úgy, hogy elessen, pusztán csak zavart a közelsége. Nem akarom bántani, de ha oda kerül a sor, megteszem, és akkor nem vállalok felelősséget. Ez az újfajta erő veszélyekkel jár, de még tudom kontrollálni, még az uralmam alá tudom hajtani... Ettől az új erőtől sebezhetetlenebbnek érzem magam, és ez mindennél jobb érzés...

Elgondolkodva megyek suliba ma is, bár nem tudom minek? Jobban érdekel az, hogy gyakoroljak, hogy megtaláljam a módján annak, hogyan is pusztíthatnám el Silas-t anélkül, hogy a gyógyírt bevegye, hogy az Elenáé legyen. Elena. Felrémlenek a régi szép idők, mikor ő, Care és én milyen jól elvoltunk, és a barátságunk elválaszthatatlannak tűnt. Most nézzük hogy is áll a helyzet? Sehogy. Változtatni akarok a helyzeten, azt akarom, hogy ismét a régi Elena legyen, a lány, akit mindenki azért szeret, amilyen, és nem azért mert íz igézete így akarja. Egy lánnyal érkezem meg a suliba, aki folyamatosan csak beszél valamiről, de már egy ideje nem figyelek. Elenát nézem, ahogy más lányokkal vonul a mosdóba, közben ismét kizökkent gondolataimból a mellettem álló lány folyamatos csacsogása.
- Lisa, ne haragudj, mennem kell, majd órán! - Intem le a lányt, és egy hatalmas sóhaj szakad fel tüdőmből, hogy végre leráztam. Nincs bajom vele, de most az agyamra ment. Caroline szőke hajkoronáját keresem, de nem nem látom sehol, s mire visszafordulok a mosdó irányába, és elindulok. Két lány álldogál bambán az ajtóba, és felvont szemöldökkel nézek rájuk. Nem akarnak beengedni, de nem érdekel, mit gondolnak, finoman arrébb taszítom őket egy halk bűbájjal, csak annyira, hogy be tudjak menni.
Az ajtó kitárul, és egy annál rosszabb látvány fogad odabenn. Elena éppen a lányból eszik, egy pillanat volt csupán, elvesztettem a fejem, és hirtelen cselekedtem, erővel löktem neki Elenát a szemközti falnak csupán egy kézmozdulattal.- Te megőrültél? Az iskola mosdójában akarsz ölni? - Támadok neki, és hirtelen el is felejtettem miért jöttem, felidegesített, sosem szerettem, ha valaki ártatlanokat bánt. Olyankor előtör belőlem a boszorkány, és egy pillanat tizedrésze is elég a cselekvéshez.
- Elena te nem ilyen vagy! Az Elena, akit én ismerek nem tenne ilyet - Nézek le rá, mert még mindig a földön ül, ahogy leesett, nem véletlenül, fogva tartom egyetlen kézmozdulattal, majd leengedem a kezem, így szabadon felállhat. Láthatja, hogy több erőm van, mint eddig, nem ajánlatos kihoznia a sodromból. A lányok elhagyták a mosdót, csak ketten vagyunk itt, ő és én, és ez a találkozás lehet akár csúnyább kimenetelű, mint a falnak lökés. Nem akarom bántani, hiszen ő a barátnőm, de a mostani lelkiállapotomban könnyen elszáll az agyam...