Karolina + Lexi

Mindig is szerettem a szórakozást, a Karolinával való találkozásunk is árulkodhat erről, mivel éppen ebben a bárban iszogattam, bulizgattam.
De mond csak, ezúttal hol töröd össze a szíveket? Akaratlanul is bevillant a fejemben Damon arca, majd sorba jöttek az emlékképek... arról a napról. Igazából soha nem gondoltam volna, hogy pont vele fogok összefeküdni, mivel világ életemben úgy gondoltam, hogy Stefan a Salvatore család legnormálisabb tagja. Damon pedig... nos, egy barátságban áldozatokat kell hozni, így muszáj voltam eltűrni, talán ezért olyan megdöbbenő számomra, hogy vele kerültem össze. De... sajnos az érzelmeknek nem tudunk parancsolni, erre már rájöttem, és kezdek rájönni, hogy mit él át Stefan... Ha akarnék sem tudnék Elenával 'harcba szállni' érte - nem mintha akarnék... -, és a tudat, hogy semmiképpen sem lehet az enyém... hát, nem a legjobb dolog a világon. Bár az is megijeszt, hogy én ilyeneket gondolok. Hogy milyen jó lenne, ha Damon viszonozná azokat, amiket én érzek. Megdöbbentő, mert szerintem én sosem voltam ilyen. Mármint... sosem voltam az a fajta, aki mindig azon gondolkozik, hogy 'mi lenne, ha...',  vagy 'milyen jó lenne, ha...' Mindig a jelenre koncentráltam, viszont most nem tudok továbblépni arról a bizonyos napról, amikor... megtörtént.
-Ömm... az önkontrollal kevésbé rendelkező Salvatore testvér háza táján. - haraptam be az alsó ajkam, tekintetem az égnek emelem, és aprót sóhajtok. Utálom ezt a helyzetet.
Jó lenne újra találkozni Karinával, és már sokadjára megállapítani, hogy teljesen ugyanúgy néznek ki, még a legkisebb dolgok is totál passzolnak, talán ha megszámolnánk, még a hajszálaik száma is egyezne. Ugyanaz a hosszú, szőke haj, világoskék szem, fehéresebb árnyalatú, porcelánhoz hasonlító bőr.
Halvány mosollyal bólintok a hosszú válaszára. Nem tudok mit mondani erre, mivel sosem volt testvérem, ergo nem tudom, hogy milyen az, ha az ember valakitől ennyire függ.
Mindig is éreztem, hogy Karolina nem szívleli a hosszú, és velős kapcsolatokat, inkább elvégezteti a dolgot egy szerencsétlennel, akinek kiadja a parancsot, és tegye a dolgát. Nos... így is meg lehet oldani. Bár így hangosan kimondva, eléggé morbidul hangzott, meglepett, hogy ilyen nyíltan beszél róla. Viszont én személy szerint sokkal jobban szeretem azt, amikor egy pasi saját akaratából teljesíti a vágyaimat, és nem kell kényszeríteni rá. Valamilyen szinten számomra rettenetesen visszataszító lenne, ha engem kényszerítenének, ettől függetlenül persze nem ítélem el Karolinát. Neki ilyen a természete, ezen pedig nem változtathat, és ameddig ezt nem velem és a hozzám közelállókkal csinálja, semmi beleszólásom nincs, és nem is tervezem, hogy beleütöm az orrom. Ameddig neki így jó, addig nekem is.
-Hát, mint már említettem, vannak problémák, ráadásul a legjobb barátom testvérével. - kínosan nevetek fel, az előbb teletöltött poharat újból kiürítem, kesernyés íze miatt egy apró fintor jelenik meg az arcomon, bár ez kicsit sem jelenti azt, hogy nem ízlett.
Nem vagyok pletykás, és a magánéletemet sem szeretem kibeszélni - sőt, egyáltalán nem szeretek róla beszélni -, de Karolinában megbízok, mert tudom, hogy nem pletykálná el senkinek, maximum Karinával beszélné ki, viszont egyik Simmons lány sem jelentene túl nagy veszélyt számomra.
-Még mindig folyékonyan nyomod a lengyelt? - sosem fogom elfelejteni, amikor egyszer lengyelül szólalt meg, és nem értettem. Akkor nagyon összezavarodtam, de most már nagyon sokat tudok nevetni rajta.

Karolina + Lexi

Talán a sors fintora, hogy azon a helyen futottunk össze - persze képletesen -, ahol akkoriban megismerkedtem vele. Vicces, hogy pontosan úgy néz ki, mint a testvére, simán át lehetne vágni, ha csak a kinézetükről lenne szó. De mivel már jól ismerem Karolinát, egyből leesett, hogy ő az, hiszen úgy véli ő a szebb, pedig tisztában van vele, hogy ikrek... minden passzol kettejükben.
Diszkrét nevetés szökik ki a számon, Karolina mindig is ilyen volt. Viccesen egós. -Nem csalódtam benned.- vigyorogva intézem felé szavaimat, miközben hozzá hasonlóan én is egész testemmel felé fordulok. A poharamat egyik kezemből a másikba csúsztatom, ezzel játszadozok, miközben újra megszólalok. -Semmi érdekes, tudod, csak a szokásos dráma.- látványosan, ámde viccelődve forgatom meg a szemem, habár amit mondtam, az egyáltalán nem vicc. Kezdem azt hinni, hogy az életem egy rohadt dráma, olyasmi, ami a filmekben van. De azt hiszem ennek nem az lesz a vége, hogy a szenvedő szerelmespár - amilyen én soha nem leszek, legalábbis látványosan - egymás nyakába borul, megcsókolják egymást, bla bla bla. Az a helyzet, hogy az élet nem egy film, amiben én írhatom a forgatókönyvet.
-És nálatok mi újság? Karinával még mindig olyan jóban vagytok?- apró mosoly kúszik az arcomra, mindig is szerettem nézni azt, ahogyan szívatják egymást, ahogy minden mozzanatra tesznek egy gúnyos megjegyzést, de mégis látszik rajtuk az egymás iránti szeretet, az összetartás, a ragaszkodás egymáshoz.
Felemelt poharához koccintom az enyémet. -Egészségedre.- egy kacsintás közben ejtem ki a szavakat a számon, majd nagyot kortyolok az alkoholba, ami könnyen csúszik le a torkomon. Mint mindig most is rettentően jól esik az ital, rendesen rászoktam már, mióta vámpír lettem. Persze nem azt mondom, hogy alkoholista vagyok, de meg kell mondani az igazat, szeretem.
-És, mi a helyzet a pasikkal?- kacéran emelem fel a szemöldököm, egy sunyi mosoly jelenik meg az arcomon. Talán ez ilyen lányos dolog, de szeretjük kitárgyalni a másik szerelmi életét. Nem is tudom, olyan izgi... Bár az enyém inkább siralmas, mint izgalmas...

Karolina & Lexi

Kilátástalan helyzetben vagyok, és fogalmam sincs mit csináljak. Ez az egész Damon-ügy... Fájt, hogy eltaszított magától úgy, hogy nem adott lehetőséget arra, hogy bebizonyítsam, hogy talán...összejöhetne ez. Bár lehet, hogy ez így a legjobb. Egyikünk sem a hosszú kapcsolatairól híres, és mindketten betudhatjuk ezt egy egy éjszakás kalandnak. Ráadásul még itt van Elena is... nem hiszem, hogy miattam mondana le arról a lányról, aki nyilvánvalóan élete szerelme, vagy mi... És nem én akarok lenni az, aki közéjük áll.
De mégis amikor rá gondolok, furcsa érzés fog el. Próbálok minden erőmmel arra koncentrálni, hogy felejtsem el. Meg kell győznöm magam, hogy ez a kapcsolat egyikünk számára sem jó. Több, mint 300 évet kibírtam tartós kapcsolat nélkül. Nem most kéne rájönnöm, hogy hoppá... egyedül vagyok.
Ami egyébként igaz. Az egyetlen olyan ember, akire mindig számíthatok, az Stefan. Ami persze kölcsönös, és már számos helyzetben bebizonyítottam neki. De egyáltalán nincs ellenemre, hogy ennyit foglalkozok vele... legalább van valaki, akivel törődhetek.
Nem arról van szó, hogy nincsenek barátaim. Például Caroline-nal is jól kijövök, és Bonnie is elég szimpatikus. De egy újonnan szerzett ismerős egyáltalán nem olyan, mint egy család. Vagy egy legjobb barát, aki száz éven át melletted van. Család... pff. Már el is felejtettem milyen az.
Féltem attól, hogy mit fog szólni Stefan ahhoz, hogy mi történt köztem és a testvére között. Sosem foglalkoztam annyira az emberek véleményével, de ő mégis más, hiszen elég régóta ismerem, és érdemelne annyit, hogy elmondjam neki. Talán örülne neki... lenne reménye arra, hogy mégis ő kaparintsa meg a lányt, és ne csábítsa el tőle senki. És talán - erre azt hiszem több az esély - egyáltalán nem fogja tolerálni azt, hogy úgymond elszórakoztattuk egymást. Stefan képes nagyon kiakadni, ha valaki olyan, akit szeret, Damon közelébe kerül. Legalábbis szerintem. Az igaz, hogy még nem tapasztaltam, de elég régóta ismerem, és tudom, hogy akikkel törődik, azokat próbálja minél jobban megvédeni a rossztól, és ami azt illeti, szerintem a rossz alatt sokszor Damont is lehet érteni.
El akartam tűnni. Legalább egy pár órára arról a helyről, ahol bármikor összefuthatok nem kívánatos emberekkel. Talán a gondolataim elől is menekülni szeretnék. Elegem van a folytonos agyalásból. Eddig sosem gondolkoztam ennyit egy olyan dolgon, ami szinte el sem kezdődött. Lefeküdtünk... sok ember ebbe egyáltalán nem képzel semmit, és eddig én is ezt tettem, ha ilyen 'kalandokba' keveredtem. De ez más. És nem tudom, hogy miért. Talán váratlanul ért, hogy pont Damon volt az. Esetleg örömmel tölt el, hogy ő volt az. Fogalmam sincs.
Szóval szinte gondolkodás nélkül pattantam be a kocsiba, és indítottam be a motort. Tudtam is már, hogy hova megyek. Régen rengeteg bárba, és szórakozóhelyre jártunk a Salvatore fivérekkel. Ezek közül valamelyik még mai napig működik. Chicagoban már elég régóta voltam... Oda fogok most menni, és megpróbálom teljesen kizárni a külvilágot, és az idióta gondolataimat és elméleteimet. Mert akármennyire is nem foglalkoztam eddig olyan dolgokkal, amik a magánéletemre hatással voltak, mégis nőből vagyok. És még sosem hallottam olyat, akit ez nem ért volna utól. Igaz elég sokáig váratott - és igazán várhatott volna még sokáig is -, mert több, mint 350 év elég soknak bizonyul, de ez van. Ezt kell szeretni.
Egy idő után feltűnik egy 'Üdvözlünk Chichagoban!' tábla, szóval már tudom, hogy nincs messze az, ahová én tartok. Pár perc múlva pedig meg is érkezek a célomhoz: a Gloria's bar felirat már messziről szemet szúrt, és a helyiségbe belépve ismerős érzés fogott el. Nem ma volt az, amikor utoljára jártam itt, és most visszatérve déjà vu érzés fog el.
A bárpultnál lévő székek egyikére ülök, majd rögtön a pincérhez fordulok. -Egy whiskey-t, légyszíves.- kértem ki az erős alkoholt. Azt hiszem ez tesz majd jót most nekem. Legalább egy kicsit el tudnak terelődni a gondolataim más irányba is. Vagy az is jó lenne, ha csak egyszerűen kiürülne a fejem. Sőt, az lenne a legjobb.
Pár pillanat múlva már a kezemben tartom a pohár italt, és rögtön a számhoz emelem, majd nagyot kortyolok belőle. Az alkohol most nyugtató hatással van rám, de mit mondjak... rám is fér. Talán ez az, amire szükségem lett volna, az idegtépő gondolkodás helyett, éjjel nappal.
Lassan nézek körbe újra és újra a bárban. Sok minden változott, de mégis olyan, mintha minden a régi lenne. Elég értelmetlenül hangzik, de ezt nem lehet jól megmagyarázni. Bal oldalra fordítva a fejem egy elég ismerős arc tűnik fel. Fogalmam sincs, hogy mikor jött, vagy hogy már itt volt-e egyáltalán, amikor én érkeztem, de tudtam, hogy ismerem őt... Csak nehezen esett le, hogy ki mellett is ülök. Bár azt nem tudtam, hogy melyikük az... Ketten vannak, és ugyanúgy néznek ki. Ijesztő, de mégis elég jól ki lehet használni ezt az iker dolgot.
Ami azt illeti, mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen az, ha van egy ikertestvérem. Az igaz, hogy nem akarnék életre szólóan egy ugyanolyan testben lenni, mint egy másik ember, mert attól megőrülnék. De ha lehetne, igazán kipróbálnám pár nap erejéig, hogy milyen az, ha tulajdonképpen kettő van belőled. Egy arc, egy test, egy haj... minden egyezne. De sajnos erre nincs lehetőség, szóval nekem marad a képzeletem.
-Karina? Vagy... Karolina? - komolyan nem tudtam eldönteni, hogy melyikük ül mellettem. Az emberek dolgát rendesen megnehezíti az, hogy teljesen ugyanúgy néznek ki. Épp ezért a hangom egy kicsit határozatlan, és kíváncsi szemeket meresztek az egyik Simmons lányra. Bármelyik is legyen az.