A híres Broadway számban azt dalolja a büszke nő: "I am, what I am!" - vagyis "Az vagyok, aki vagyok!" Csakhogy ez nem elég. Ha vállalod magad, kevés, ha őszintén azt mondod: "Olyan, vagyok, amilyen. Tetszik, vagy nem tetszik: ilyen vagyok én! Ha kellek, jó, ha nem kellek, nem jó, de én az vagyok, aki vagyok!" Ez azért nem elegendő, mert az embernek nem csak olyannak kell lenni, amilyen, hanem válni is kell valakivé!


Az emberi élet oly múlandó. Pár pillanat, pár másodperc, vagy akár hónapok és évek. Mindenkinek meg van szabva, hogy mennyit dobbanhat még a szíve, addig a pillanatig, amikor minden amit eddig ismertünk semmisé, feleslegessé válik. Amikor nem számít már az idő vagy a hely. Amikor visszagondolunk egy rövid gondolatban arra, hogy mit is értünk el az életünkben, hogy mi értelme volt annak amit csináltunk. A nevünk homályba vész? Vagy még tíz, netán húsz év múlva is lesz olyan aki virágot visz a sírunkra? Te hogy értékelnéd a saját életedet? Ha visszatekintesz az elmúlt akár egy évre, volt olyan dolog, amiről azt mondhatod, hogy ezért igenis megérte élni? Neked mi a fontosabb? A boldogság, a siker, vagy a szerelem? Barátok, ellenségek, rokonok és ismerősök? A halál pillanatában nem számít, hogy te épp egy sikeres üzletember vagy, vagy csak egy szegény koldus. A halál pillanatában mindenki egyedül van, akkor már nem segíthet rajtad pénz, hatalom, vagy hírnév. A halál árnyékának völgyébe egyedül fogsz besétálni. A föld alatt csak a te rothadó tested lesz, semmi több.
Én egy bohóc vagyok az élet nagy cirkuszában. Kívülről domináns, sármos férfi, belülről viszont teljesen kiismerhetetlen homály. Minden nap, minden egyes percében megjátszom magam. Hamis érzelmekkel próbálom megtéveszteni a körülöttem élőket. Sosem vagyok boldog, de szomorú sem. Egyikünk sem az, akinek kívülről mutatja magát, de szükségünk van erre a külsőre a túléléshez. Teljesen kívülállóként tekintek az egész társadalomra. Én már megbűnhődtem vétkeimet, számomra már nincs feloldozás. Ott az otthon, ahol a szív. De hova megy, akinek nincs szíve? A legtöbben úgy gondolják, hogy szabad akaratunk van, hogy mindannyian magunk választjuk meg az utat. Néha járható az út... de néha nem annyira.  De mostmár nem számít, ki mit hisz.  Már nem kell, állarc mögé bújjak. Mindannyian szabályokat állítunk fel magunknak. Ezek a szabályok határozzák meg, hogy kik vagyunk, és amikor megszegjük ezeket a szabályokat, azt kockáztatjuk, hogy valami ismeretlenné válunk. Ez valami új kezdete? Egyet biztosan tudok, én egy vámpír vagyok, én egy gyilkos vagyok, én egy bűnöző vagyok, aki felelősséggel tartozik saját maga iránt és senki atya fiától nem fél. Jövök. Készülj fel az érkezésemre, mert nem lesz kellemes minden egyes sarkon belém botlani.