Daniel megtéveszt a viselkedésével, és nem tudom eldönteni melyik az igazi énje. Az amit megismertem, vagy az, akivé most vált. Majd az idő eldönti melyik az. Válaszol és közben a földet nézi. Jó, én is szoktam, de a jelenlétemben leszokhatna erről. Ennyire csak nem lehetek ijesztő?! Nem, nem, különben már nem lenne itt.
Amikor Carenek szólít, elmosolyodom,mert tetszik, ahogy kiejti. Remélem máskor is így szólít majd.
- A türelmedet nem szeretném próbára tenni, de hidd el, tudok még neked meglepetést okozni! - mondom neki és rákacsintok. Hűha, vajon miért vagyok ilyen bátor! Ajaj, kicsit vissza kellene magam fognom! Hátrébb lép,mintha hallotta volna, hogy mit gondoltam. Rám villantja kisfiús mosolyát, és elsuhan mellettem. Hát induljunk! Pillanatokon belül már a nyomában járok, és lassan ki is érünk az erdőből. Lassítok, ahogy ő is. Pár lépéssel vagyok lemaradva tőle. A házaknál már emberi tempóban megyek. A külső szemlélő azt hihetné, hogy követem Danielt. A házakat nézem,mert nem tudom melyik lehet az övé. Az egyik háznál bekanyarodik. A kert rendezett, és a kertben fák vannak, amik az ablakokat elnézve árnyékot is tartanak. A ház különbözik a többitől az utcában, de mégis valahogy beleillik. Kinyitja az ajtót, és nagyra tárja előttem.
- Köszönöm szépen! - mondom, és most már szabad bejárásom van a házba. Jó, nem mintha az éjszaka közepén meglátogatnám, és meglesném alvás közben, vagy hívatlanul beállítanék. Megvárom míg becsukja az ajtót, és előttem megy. A nappali előtt megáll, és beenged. A ház nagyon világos, és a rusztikus fa berendezések még egyedibbé teszik. Az "érezd magad otthon" mondata nagyon kedves, de azért nem élek vissza a vendégszeretetével. Lassan lépdelek be a szobába, és foglalok helyet a tágas kanapén.
- Köszönöm. Te nem akarsz leülni? - kérdezem tőle, mivel az ajtónak támaszkodva áll. Talán fél tőlem? Pedig nem kellene. Helyes, de nekem nem az esetem. Ő Bonnie barátja, nekem pedig tabu.

JÁTÉK VÉGE!
JÁTÉKTÉR SZABAD!

/Folytatás Daniel házában! /

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Száz évvel ezelőtt mikor Klaus ott hagyott New Yorkban úgy döntöttem, hogy nem érdemes tovább maradnom a városban és emiatt utazgatni kezdtem. Sok helyet bejártam, sok élményben volt részem és jól szórakoztam. Élveztem az élet adta lehetőségeket, de egy-két év elteltével elegem lett ebből az életből és abból, hogy ilyen vagyok, ezért átváltottam egy olyan jellemre, ami megfelelő lehet mások és az én számomra is. Elfelejtettem a kegyetlen, vérengzős gyilkos énemet, ami azzal járt, hogy fel kellett hagynom az emberek megölésével is. Kevesebben haltak meg miattam és egyre jobban képes voltam a tasakos vérre átállni, amit alig, de ha szükséges volt használtam a szomjam enyhítésére. Viszont most úgy érzem, hogy muszáj visszaállnom a régi énemre, amit meg is tettem szinte, hisz kikapcsoltam az érzéseimet és már semmit sem érzek abból, ami valaha még pár perccel ezelőtt bennem élt. Nem is értem, hogy akkor és ott miért mondtam le erről a valódi jellememről, hisz igazán nem volt okom rá panaszkodni. Csak élveztem az életet, s minden érzelmet kizártam magamból. Ezzel is megerősítettem azt a tényt, hogy engem nem érdekel már senki és semmi. Öltem a vérért és kegyetlenkedtem az emberekkel, s mindeközben magam mellé állítottam egy-két szövetségest, akik eléggé a hasznomra váltak. Szórakoztam az emberekkel együtt és iszogattam. Bekerültem olyan helyekre, ahová senki sem tudott eljutni.. De vajon ez az énem megérte-e? Vajon képes vagyok-e tovább vinni, mint annak idején, amikor Klaussal barátok voltunk? Hiszem, hogy igen.. Érzelemmentes vagyok és már csak a szokásaim hiányoznak, amit régebben csináltam..
-Ne kételkedj a saját erődben, mert abból sosem származhat semmi jó, inkább higgy magadban!-Mondom a szemébe nézve és a földre pillantok.-Nem vagy idegesítő, Care.. Meg amúgy is engem nem lehet csak úgy felidegesíteni egy könnyedén!-Nevettem el magam és hátrébb lépek pár lépést Carolinetól.-Indulhatunk és hát megpróbállak majd nem lehagyni..-Mosolyodom el és tekintetemet ráemelem majd egy hirtelen mozdulattal elkezdek suhanni. Ügyelek arra, hogy ne hagyjam le a hátamnál őt, hisz nem lenne jó, ha eltévedne. A házhoz érve lelassítok és emberi tempóban oda sétálok. Megvárom, míg Caroline is beér addig kinyitom az ajtót.-Fáradj beljebb!-Jelentem ki miközben megvárom míg bemegy aztán én is követtem őt majd végül becsukom az ajtót.-Érezd magad otthon!-A nappaliba érve a falnak támaszkodom.-Ülj csak le nyugodtan!-Mosolygok rá, de látszik rajtam, hogy feszült vagyok..

Játék Vége!
Játéktér Szabad!
Folytatás; Daniel Preskott háza - Nappali!

Bármit is akarjon nekem Daniel bemesélni, nem fog menni. Én ahhoz túlságosan is jól ismerem az embereket. Határozottan más a viselkedése, sokkal határozottabb, mint eddig volt. Nem az nem lehet! Hallottam már róla, hogy a vámpírok ki is tudják zárni az érzelmeiket. A gyanúm az, hogy Daniel is ezt csinálta. Elena mesélte, hogy Damon régebben így élt, és hogy Stefan is ilyen volt egy ideig. Én nem bírnék az érzéseim nélkül élni, de hát ki tudja? Soha se mondd, hogy soha! Az, hogy nincs semmi baja, nem hiszem el. Ha akarja elmondja, ha nem, én akkor is tudom, hogy mi történt vele.Nem tudom miért jobb ez így, de hát ki vagyok én, hogy bárki felett is ítélkezzek! Daniel szavaira csak mosolyogni tudok, én mint erős, és határozott személyiség. Nyilván összetéveszt valakivel, mert én nem tartom magam annak.
- Köszönöm, hogy ezt mondod, de én kételkedem a saját erőmben, és határozottságomban. Hidd el, egy ideig tanár bácsinak foglak nézni, de idővel elmúlik. Tudod az újdonság ereje! - mondtam, és megigazítottam a hajam. Daniel hátra nézett a hullára. Itt akarja hagyni? Na jó, ez eléggé elhagyatott terület, biztosan nem fog idetévedni senki, míg vissza nem ér ide.
- Hidd el, idővel rájössz, hogy néha eléggé idegesítő személyiség tudok lenni! - mondom neki, és egy pillanatra a földet nézem. Megesik, hogy a régi énem előtérbe kerül, de igyekszem ezt az énemet háttérbe szorítani. Újra felnézek Danielre, és igyekszem mosolyt varázsolni az arcomra. Mellém lép, és köztünk alig van hely. Legszívesebben ellépnék, de hozzá kell szoknom a közelségéhez. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ez lesz az első és utolsó ilyen alkalom. Meg kell tanulnom majd ezt a közelségét is elviselnem.
- Gyalog jöttem, de használjuk ki az erőnket! Csak ne fuss olyan gyorsan, hogy ne bírjalak követni! - mondom Danielnek, és várom, hogy induljunk.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Keményebb vagyok határozottabb és sokkal magabiztosabb, mint az előtt mielőtt még voltak érzéseim.. Most, hogy kikapcsoltam végleg az érzéseimet minden sokkal könnyebbnek mondható, hisz nem töprengek annyit azon például, hogy fáj, hogy esetleg még mindig nem találkoztam Klaussal. Vagy azon sem töprengek, hogy mit tegyek vagy hogy mit érzek.. Sokkal könnyebbnek tűnik minden és teljesen jól érzem magam! Ennyire jól még sosem voltam az életem során, de megéri ez az énem, hisz ez vagyok valójából. Körbe pillantok a környéken, de senkit sem látok, így Caroline szemébe nézek újból és várom a válaszát. Vajon mit fog mondani? Igazán kíváncsi vagyok a válaszra, hisz szánt szándékom, sőt célom van vele.. Szavaira felfigyelek és teljes mértékben koncentrálok rá közben pedig egy percre sem jut eszembe a gondolkozás. Nem gondolkozom és ezzel sokkal könnyebb számomra minden egyes tett, sőt lépés.. Oly könnyűnek ígérkezik a régi énemmel az élet és még csak most kezdtem hozzá..
-Először is igen jól vagyok, hisz semmi bajom sincs és eddig sem volt!-Mondom nevetve és nem tudom, hogy honnan vette azt, hogy bármi bajom lenne.. Igazán érdekes ez az állítás..-Magabiztos vagy határozott és tudod, hogy mit akarsz! Ez elég indok arra, hogy különlegesnek tartalak?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm és végig nézek rajta.-Hát.. Akkor majd próbálok nem tanáros benyomást kelteni, hisz nem áll szándékomban tanár úrként viselkedni!-Mosolyodom el ravaszul.-De hogy untalak meg! Ugyan már Caroline.. Téged nem lehet megunni, hisz a társaságodat csak élvezni lehet! Illetve örülök annak, hogy van kedved hozzám jönni!-Mondom majd a "hullára" pillantok és elgondolkozom kissé rajta. Nem sokára úgy is vámpír lesz szóval itt kéne hagyni és Care nem tudhatja meg, hogy épp vámpír lesz majd a kis vadászkából, akit majd beépíttek magamhoz egy emberként, aki majd egy-két ügyet elintéz számomra. Szóval hasznát veszem majd..-Nyugodj meg! Hagyjuk itt majd később visszajövők érte!-Mondom határozottan és a szemébe nézek halálosan komolyan.-Nem igazán figyelem felkeltő ez az ember és az benne a jó, hogy meghalt! Ráér a holtteste majd eltávolítom később..-Mosolygom kissé ördögien miközben Caroline mellé lépek.-Szóval akkor indulhatunk? Én gyalog vagyok, de azt nem tudom, hogy te mivel érkeztél! Esetleg te is gyalogosan jöttél, mint én vagy sem?-Döntöm kissé oldalra a fejem és kérdőn felhúzom ismételten a szemöldököm. Várom a válaszát miközben a földre pillantok és kissé elgondolkozom, hogy mi is a célom a kis vadász emberecskével. Az tuti biztos, hogy a hasznomra válik majd, hisz kell egy "ember", akire rábízhattok egy-két ügyet és hát eléggé hasznos lesz számomra, hisz minden kérésemet teljesítenie kellesz. Nem fogok unatkozni abban biztos vagyok.. Tekintetemet Carolinera emelem és várom, hogy mit felel és hogy elindulhatunk-e vagy sem..

Daniel hátat fordított nekem, és én csak csendesen vártam. Akkor jutott eszembe, hogy mostanában elég sokszor gyakorlom a hallgatás ezen formáját. Hűha, nagy változás ez az én életemben is! Erre a gondolatra elmosolyodtam, de utána igyekeztem komolynak látszani. Remélem menni fog.
Daniel ökölbe szorította a kezét, majd az egyik fához lépett. Egy erős, és határozott mozdulattal, a fába ütött, ami ennek hatására kettétört. Szegény fa! Kicsit megijedtem, mert nem értettem miért csinálta ezt, de még mindig a fa felé fordult. Nem tudom mi történhetett vele, de már nem volt önmaga. Különös, hogy erre a véleményre jutottam, de úgy voltam vele, hogy az előbbi kedvessége tovaszállt ezzel az ütéssel.
- Daniel, jól vagy? - kérdeztem tőle, és magamat is megleptem azzal, hogy volt hozzá elég hangom. Vámpírsebességgel mellettem termett, nekem meglepődni sem volt időm. Próbáltam magam összeszedni, és kifújtam a bent tartott levegőt.
- Nem értem, miért gondolod, hogy én különleges lennék? Semmi különleges nincs bennem, leszámítva, hogy vámpír vagyok! - felelem neki az igazsághoz hűen. Még mindig a szemébe nézek, és várom, hogy válaszoljon. A vállamra tette a kezét, de a kérdésemre nem válaszolt. A szeme most kedvesebb volt, de a hangja kemény volt, és elszántságot tükrözött. Mitől változott meg? Nem merem tőle megkérdezni, mert sem a hely, sem az idő nem megfelelő. Talán majd egy másik alkalommal.
- Szerintem ez egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat kezdete lesz, de ne lepődj meg, ha eleinte amolyan tanár diák kapcsolat lesz köztünk! Elvégre tényleg diáknak érzem magam. - mondom neki.
- Klaus címe a zsebedben van! Ha még nem untál meg, nyugodtan mehetünk hozzád! - egyezem bele a meghívásába. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de szeretném jobban megismerni őt. Ő hívott meg, én csak kihasználom a kínálkozó alkalmat.
- Vele mi lesz? Nem hagyhatjuk őt, csak így itt! - nézek át a válla felett, a halott férfire utalva. Nem örülnék neki, ha itt maradna, és bárki megtalálná.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki vagy mit tehetnék, hisz egyszerűen semmihez sincs kedvem.. Nincs erőm, nincs akaratom és semmit sem akarok csinálni, csak újra a régi önmagam szeretnék lenni, aki élvezi az életet és nem törődik semmivel sem. Ki kell zárnom a érzelmeimet, hisz csak gátolnak engem teljes mértékben és ez semmi jóhoz sem vezet.. Nem is értem, hogy miért hagytam azt, hogy eluralkodjék rajtam az érzelem.. Érzelem mentesnek kell lennem és úgy minden sokkal könnyebb lesz majd. Caroline szavait hallgatom végig addig míg be nem fejezi majd lépek hátrébb pár lépést és elfordulok tőle. A tájat figyelem és veszek egy mély levegőt. Érzem, ahogy kikészülök belülről teljesen és kezd elönteni az érzelem.. Egy hirtelen mozdulattal a fa előtt termek és ökölbe szorítom a kezem majd erőből belecsapok. Meg sem érzem a fájdalmat, csak mély levegőket veszek és lassan Caroline felé fordulok.. Megnyugszom teljesen és ezáltal lassan kikapcsolom az érzelmeimet, hogy ne érezzek semmit sem.. Nem akarok sem fájdalmat, sem szenvedést, sem kínt érezni! Nem akarok érezni semmit, ami rossz érzéssel tölt el, csak élni akarok megfelelően, egyszerűen és könnyen.. Élni akarok minden baj, probléma és gondolat nélkül, úgy mint régen, amikor elengedtem magam és semmilyen érzelmet sem éreztem. Csak élveztem az életet és senkivel sem foglalkoztam, ez az énem a valódi mind közül, ez vagyok én.. Jóval Klaus előtt váltam ilyenné, a saját akaratomból és senki sem kényszerített rá.. Klaust eléggé szépen lenyűgöztem azzal, ahogy végeztem egy emberrel és a stílusommal, ami mai napig bennem él. Tapasztaltabb vagyok az idősebb vámpíroknál is és nagyon sokat tudok az életről, mert eléggé sok mindenre megtanított engem, s elég kegyetlenséget kaptam tőle. Sosem voltam egy jó fiú, mint ahogy most sem vagyok az, csak próbálok jónak tűnni, ami eléggé jól sikerül.. Érzem, ahogy egyre jobban megszűnnek az érzelmek és sikerül érzelem mentessé válnom.. Érzem, hogy végleg elfelejtek minden gondot és nem törődők velük..
-Azért téged választottalak, mert egyedibb vagy, mint a többiek!-Mondom miközben elé suhanok és megállok vele szemben.-Sokkal, de sokkal másabb vagy azoknál, akiket eddig ismertem és ez olyan különlegessé tesz téged!-Mosolyodom el miközben a vállára teszem a kezem.-Remélem, hogy ez a kapcsolat köztünk egy barátság kezdete és nem pedig egy tanár diák kapcsolat.-Nézek a szemébe és teljesen érzelem mentes vagyok.-Tudom jól, hogy nála nem találunk jobb szövetségest! Majd beszélek vele, csak előbb meg kell találnom..-Nevetek és leveszem a válláról a kezem majd a hajamba túrok.-Mit szólnál, ha átmennénk hozzám? Nem lakom olyan messze és ott nyugodtabban beszélgethetnénk, nem gondolod? Esetleg lenne kedved ehhez?-Teszem fel a kérdést a szemébe nézve és várom, hogy mit fog erre válaszolni. Csak csendben állok előtte mozdulatlanul miközben a szemébe nézek..

Klaus nevének említések nemcsak ő lett szomorú, de még én is. A kapcsolatunk elérte a mélypontját. Már ha a mi kapcsolatunkat, annak lehetne-e nevezni. Egymással állunk szemben, csendben és szótlanul. Annyit mindent kérdeznék tőle, de valahogy nem bírok megszólalni.
A csendet ő töri meg. Szóval az élettől tanulta meg. Vajon elkaphatták és megkínozták, de ő megmenekült? Legszívesebben megkérdezném tőle, de nem akarom megsérteni, majd elmondja, ha alkalmasnak találja rá az időt. Nyilván elég sokat akar megtanítani nekem, és nekem meg kell tanulnom elviselni a fájdalmat és a szenvedést. Vajon képes leszek rá?! Egy régi emlék jut erről eszembe. Tylernél voltam, és épp el akartam menni, mikor Carol lelőtt. Mikor magamhoz tértem, egy pincében találtam magam, egy székhez voltam leláncolva. Apám jött be, azzal, hogy kiűzi belőlem a vámpírt. A döbbenettől és a sokktól megszólalni sem bírtam. Elvette a gyűrűm, és hagyott a napon égni. Alig voltam eszméletemnél, mikor anyám és Tyler megmentettek. Nem sokkal ezután apám elmondta, hogy nem tekint lányának. Mégis mikor vámpírrá kellett változnia, de nem akart befejezni, már a lányának tekintett. Fájt a tudat, hogy elveszítem, de az ő döntését tiszteltben tartom. Ha azt a fájdalmat kibírtam, elvileg a többit is bírni fogom. Idővel úgyis kiderül.
- Szóval az élet tanított meg. Köszönöm, hogy tanítasz, de még mindig nem értem, miért rám esett a választásod? - kérdezem tőle, mikor megtalálom a hangom. Elfordul, és úgy beszél hozzám.
- Nos, Nikkel nekem sem felhőtlen mostanában a kapcsolatom! - felelem neki, és közben idegesen a hajamba túrok.
- Rendben van. Ne beszéljünk róla, de nála jobb szövetségest keresve se találnánk! - mondom neki, és részemről a Nikkes témát lezártnak tekintem. Eszembe jutott még Kol is, de biztosan, mivel a család a legfontosabb, szólna erről Niknek is. Nem is akarom Danielnek megemlíteni, mivel lehetséges, hogy Kol változtatta át őt. Mégis kihez fordulhatnánk?

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Nem, nem és nem! Ez nekem nem megy és ebbe az egészbe lassan végleg bele őrülök.. Nem bírom tovább, ez egyszerűen nem megy.. Caroline szavait hallgatom mind addig míg be nem fejezi és csak állok egy helyben, s mozdulatlanul. Nem tudok se megszólalni, se megmozdulni, csak a gondolataimba mélyedek. Mit követtem el az életem során, hogy mindig bűntett engem a sors? Mégis mit tettem, amiért ezt kapom az élettől? Nem tudom rá a választ, de most már tényleg jó lenne rá tudni, hisz elegem van abból, hogy folyton bűntett az élet.. Elegem van ebből az egészből, s abból is lassan, hogy élek! Talán ki kéne zárnom az érzelmeimet és akkor minden sokkal könnyebb lenne.. Igazán könnyebb lenne az érzelmek nélkül, amik néha oly nyomasztóak tudnak lenni, s elviselhetetlenek! Nem is értem, hogy eddig miért engedtem az érzelmeimnek, hisz sokkal könnyebb érzelem nélkül élni. Talán újra a régi önmagammá válok, aki még akkor voltam, amikor Klaussal megismerkedtem..
-Nekem megfelel bármikor.. Szóval pontosan megfelelő lesz az időpont! Engem senki sem tanított, ezt magam tanultam, az élettől..-Mondom a szemébe nézve őszintén.-Azért akarom megtanítani, hogy tudjál boldogulni és hogy légy bátor! Igazán nem tudom, hogy mit kéne tennünk, hogy tudjuk, hogy mikor érkeznek meg..-Veszek egy mély levegőt és a földre pillantok. Nem megy nekem az, hogy Klausról beszéljek valahogy különös érzés fog el olyankor, mintha Nik engem nem akarna látni..-Hát.. Nos, igen rá gondoltam! Nagyon jól jönnének, ha őrködnének a hibridek és persze Klaus is.. Talán majd én beszélek vele, ha találkozok vele feltéve, hisz már jó ideje nem láttam őt, több mint száz éve..-Mondom és elfordulok Carolinetól és teszek előre néhány lépést.-Nem tudom, hogy miért, de úgy érzem, hogy Klaus engem egyáltalán nem akar látni!-Mondom komolyan miközben elgondolkozok egy tényen. Mégis hogyan kapcsoljam ki az érzelmeimet úgy, hogy ne vesszen el belőlem minden érzelem? Áh, már meg is van.. Elmosolyodom majd rögtön komolyra váltok, mert az események elszomorítanak.-Tudod mit..-Fordulok Care felé.-Ne is beszéljünk Klausról, mert nem érdemes megemlíteni..-Mondom és Caroline szemébe nézek végig. Igaz, hogy nehéz türtőztetnem azt, hogy ne jöjjön felszínre minden egyes érzelmem, de azért azt nem gondoltam, hogy ennyire nem könnyű.. Szóval szépen lassan kivonom az érzelmeimet és mindent elfeledve vágok neki a régi önmagamnak, aki még mindig bennem él, aki mindig elkísért és aki valójából vagyok. Az első órán majd mindent elmagyarázok Carenek és majd így megérti, hogy mit is akarok neki tanítani és ezen felül persze adok is neki egy kis ízelítőt az egészből, hisz az nem maradhat el. Caroline szemébe nézek és arcomon semmiféle érzelem sem látszódik, csak érzéstelen arccal állok tőle távol. Várom, hogy esetleg mit mond vagy tesz, mert igazán kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog reagálni..

Daniel arcán megannyi érzelem tükröződik. Nagyon elgondolkodhatott valamin, ezért nem is akartam őt megzavarni. Csendben és türelmesen várok arra, hogy visszatérjen a jelenbe, és válaszoljon.
Közelebb jön, és amit mond, kicsit összezavar. Vajon mennyi fájdalmat kell elviselnem ahhoz, hogy sikeres legyen a tanítása? Sok filmet láttam, amiben sok szenvedés és fájdalom árán küzdötték le az emberek a félelmeiket, és szálltak szembe a gonosszal. Oké, hogy ott mindig a jók nyertek, de jelen esetben kétféle kimenetele lehet. Bukás, vagy siker. Tudom, hogy film, és a valóságtól távol áll, de kellett valami támpont, amihez tudtam viszonyítani. Van egy sejtésem, hogy minden képzeletemet felül múlja majd a kiképzés. Szavai elgondolkodtatnak, és válaszolok is neki.
- Tudom, hogy nem lesz könnyű, de megteszek mindent, amit tudok! Mit szólnál, ha jövőhét kedden 5kor itt találkoznánk? Szeretném minél előbb elkezdeni! Nem tudhatjuk mikor csapnak le a vadászok legközelebb, és legalább addigra tudnom is kéne valamit nem igaz? Miért akarsz megtanítani küzdeni, és téged ki tanított ki? - kérdezem tőle, és egy elég bátortalan mosolyt küldök felé. Kicsit félek ettől az egésztől, de muszáj önvédelmet tanulnom. Nem támaszkodhatom folyton a barátaim segítségére.
- Értelek. Szóval Bonnie ereje ehhez kevés. Azt hiszem más boszorkány nincs rajta kívül a városban. Mit lehetne tenni, hogy tudjuk mikor érkeznek a városba a vadászok, ha a varázslatot nem tudjuk kivitelezni? - kérdezem tőle. Mikor szóba hozza, hogy szólni kéne másoknak is, a gyomrom görcsbe rándul, mert tudom kire gondol, még ha nem is mondja ki a nevét.
- Esetleg Niknek? -fejezem be helyette a mondatot. Nikre gondoltál igaz? Nos jó ötlet, mivel elég sok hibridje van. Talán ők segítenének, és járőrözhetnének a város határában. Talán a többi ős is segítene ebben, mivel a vadászok rájuk is veszélyesek lehetnek. - válaszolom neki.
- A kérdés már csak az, ki és mikor fog neki szólni? - kérdezem tőle, és közelebb sétálok hozzá.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Ahhoz, hogy létre jöhessen az, amire igent mondott kellene valami rendszerezés, hisz össze-vissza nem taníthatom meg neki az összes dolgot. Nem is tudom, hogy mivel lehetne érdemes kezdeni, hisz annyi minden van, amit meg kell tanulnia. Lesz benne szórakozás, fájdalom és esetleg egy-két nehéz próba, ami nem biztos, hogy megnyerő lesz majd számára. Mivel nő nyilván nem lesz olyan könnyű neki a feladatok megoldása, de nem mintha nekem könnyebb lett volna elsajátítanom. Meg kell tanulnia küzdeni, védekezni, ölni, kínoztatni és elviselni a maga javára a kínt. Illetve meg kell tanulnia leküzdenie a félelmeit. Ugyanakkor meg kell tanulnia a vasfű hatását is kibírni, ami nem egy könnyű feladat lesz, de legalább előnyt jelent ez olyanokkal szemben, mint az idősebb vámpírok vagy esetleg vadászok. Tudom, hogy mi az, amikor vadászok hadai kínoztatnak karóval, vasfűvel és esetleg olyan eszközökkel, ami nem árthat neked, de tudod jól, hogy egy ideig igen csak fájnak. Nem táplálkozhattam vérrel, sem pedig emberi étellel, nem mehettem sehová, csak ki voltam kötözve, mintha egy nem is tudom mi lennék. Nagyon fájdalmas élmények kötődnek ehhez az emlék sorozatomhoz, amit át kellett élnem és nem volt elég, hogy esetleg egy vadász kínoztasson.. Amint megszöktem az egyiktől már jött is a következő, ez olyan volt, mintha sorozatosan fel lettek volna készülve rám, ami persze kizárt, de akkor is olyannak tűnt vagy esetleg én következtettem le rosszul.. Nem is tudom, hogy hogyan lehetett lehetséges ez a tény, de abban biztos vagyok, hogy egyáltalán nem volt kellemes élmény átélni mindezt. Remélem soha többé nem kell ilyet átélnem, bár mára már bírom a vasfüvet és a karóz kínzást is, ami a hasznomra válhat. Caroline szemébe nézek és szembe állok vele miközben így gondolkozok a rég múlton, amin persze nem kéne folyton törni a fejemet. Hallgatom szavait, de teljesen máshol járok gondolatban és ez valahogy nem annyira felemelő tény. Koncentrálok rá, de ez csak egy dolog.. Figyelek kérdéseire és végül szóra nyitom a számat.
-Nem is tudom, hogy heti hány óráról legyen szó.. Inkább csak úgy rutinosan jöjjön és majd meglátjuk az első órán ismertettem majd a tanulásra szánt dolgokat illetve kapsz belőlük egy kis ízelítőt.-Mosolygok miközben a szemébe nézek.-Nem mondom el Bonnienak, ez legyen titok..-Talán jobb is, hogy titokba marad, hisz miért kéne tudnia mindenkinek arról, hogy én oktatni akarom Caret? Talán jobb, ha nem tudja, hogy a barátnőjére mi vár..-Tudod nagyon nehéz egy olyan varázslatot létre hozni, oda sok energia kell és rendkívül kockázatos is lehet egy boszi számára.. Ahhoz, hogy csapdát állíts több természetfeletti kéne, akik készen állnak arra, hogy a külterületeken őrködjenek.. Sokan lesznek a vadászok is és két vámpír nem győzheti le őket.. Kéne szólni esetleg..-Elhalkulok és inkább nem mondok semmit, csak némán figyelem őt és elgondolkozok valamin, egy egészen különös tényen..

Nagyon is értékelem Daniel ajánlatát, hisz magamtól nem lett volna bátorságom megkérni őt. Damon tanítási módszerét hírből ismerem, és nem volt kedvemre való. Stefan pedig, félek tőle, hogy előhoznám a rosszabbik énét. Tyler, nos ő hirtelen haragú, és nem hinném, hogy könnyen kijönnénk egymással edzés ügyben. Kol és Nik sem jöhetnek számításba, mert túl pszichopata módszerekkel dolgoznak. Danielé, nos elfogadhatónak tűnik, hiába csak most ismertem meg. Nagyon megbízhatónak tűnik, és azt hiszem nagyon jó tanár lehet.
- Nos én hétfőtől péntekig fél 2ig suliba vagyok. Pompom edzés hétfő és szerda 2től 4ig. Utána ráérek. Vasárnap délelőtt szoktam tanulni, a többi napokon ráérek. - mondom neki, de látom, hogy mosolyog.
- Most mit mosolyogsz? Ha nem tudnád a pompom csapat kapitányával állsz szemben! - mondom neki.nem bírom megállni, ezért én is nevetni kezdek. Tudom, hogy ezek az edzések merőben mások lesznek, mint az eddigiek, és keményebbek is.
- Nekem bármikor jó, ezt a két és fél napot leszámítva. Heti hány órát akarsz gyakorolni, és mit fogunk csinálni az első órán? A legfontosabb kérdés, hogy edzünk? - teszem fel neki kérdéseimet.
- Kérlek, ne mond el Bonnienak, hogy te leszel a tanárom. Jobb szeretném egy ideig titokban tartani. Mikor itt akarja hagyni a hullát, rájövök, hogy később akarja eltemetni.
- Sajnos attól tartok, ez csak a kezdet! Nem véletlenül hívattam ide a többi vadászt is! Van egy tervem! - mondom és gonosz mosolyra húzom a szám.
- Csapdát akarok állítani nekik,és megölni őket. Példát akarok statuálni velük, hogy a többi vadász tanuljon a hibáikból. Talán Bonnie tud olyan varázslatot, amivel a várost körbe tudná venni, védelmi szempontból. Talán van olyan varázsige, ami jelez, ha itt vannak a vadászok. Csak azt tudnám még, hogy a csapda mi legyen! Segítesz nekem? - kérdezem tőle. Magamban tudom, hogy biztosan a segítségemre lesz. Van egy sejtésem, hogy sok tapasztalat áll a háta mögött, és biztos van ehhez is ötlete.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Az ajánlatom eléggé kedvező lehet Carenek, hisz nem csak egy egyszerű ajánlatot tettem neki, hanem annál jóval többet. Még hozzá feltettem neki azt a lehetőséget, hogy tanuljon, ami persze nekem nem adatott meg, mert hosszú évek árába telt, de végül is meg van az eredménye. Elértem még akkor is, ha igen nehéz volt megtanulni mindazt, amit most tudok és ezt a tudást átfogom adni egy nőnek, ha elfogadja az ajánlatomat. Vajon lesz-e elég ereje, ha elfogadja az ajánlatot? Nem csak egy egyszerű harcmodort akarok neki megtanítani, hanem annál lényegesebben többet. Vajon kifogja-e bírni mindezt? Erősnek kellesz lennie és hinnie kellesz magában, s akkor minden sikerülhet majd neki. Várom a válaszát és végig a szemébe nézek. Vajon hogyan dönt? Veszek egy mély levegőt miközben egy pillanatra lehunyom a szemeimet aztán kinyitom és Caroline szemébe nézek ismételten. Hallgatom a válaszát és elmosolyodom rajta, hisz örömmel tölt el engem az, hogy elfogadta a "mellém szegődést", bár nem lesz könnyű dolga, de remélem, azért hogy ez nem lesz majd probléma számára. Ha alaposan átgondolom szerintem tanulékony típus lehet, de ezt majd meglátom az "órák" során. Közelebb lépett hozzám nyilván azért, hogy a hulla takarásban legyen aztán kérdéseket tett fel számomra, ami kissé elgondolkoztató. Az biztos, hogy a "hullát", aki majd vámpír lesz itt hagyjuk.. Az első óra?! Mégis mikor legyen vajon és egyáltalán Care mikor ér rá? Jobban átgondolva egy döntésre tudok jutni ezzel szemben, ami megfelelő lehet Care számára, mert voltaképpen én majd nem mindig ráérek. Nem csinálok semmi érdekeset egész nap, akkor meg csak van erre bőven időm, nem de?
-Örülök, hogy így döntöttél!-Mondom neki mosolyogva miközben a szemébe nézek.-A hulla maradjon itt és hidd el jól el lesz..-Nevetek.-Az első óránk pedig akkor legyen, amikor te akarod, hisz nekem teljesen mindegy, hogy mikor oktatlak, hisz én szinte mindig ráérek.-Elég sok a szabadidőm mostanában és igazán ráérek, ebben nincs is hiány. Oldalra pillantok és körül nézek nehogy valaki legyen itt. Elkönyvelem, hogy szerencsére nincs itt senki olyan, aki árthat nekünk.-Vajon csak ennyi vadász volt itt? Vagy van esetleg több is?-Jegyzem meg suttogva és várom, hogy erre mit mond majd Care. A szemébe nézek és kissé elgondolkozom, de nem nagyon, hisz próbálok figyelni Carolinera..

Azt hittem Daniel elsétál mellettem, de tévedtem. Megállt mellettem, és megdícsért.
- Köszönöm! Azt hiszem, ezt bóknak veszem! - mondtam, és félszegen rámosolyogtam.
- Igen, légy kíméletes! - mondtam neki, és beleegyezett. Nem akartam a tudtára adni, hogy nem akarnám végighallgatni a haláltusáját. Ha azt akarja, hogy maradjak, akkor végezzen vele gyorsan. Hallottam amint iszik a véréből, és a férfi szívverése lassabbá vált, légzése pedig akadozott. Kérlek, légy gyors, mert kezdem magam kínosan érezni. Mire ezt levezettem magamban, hallottam, hogy eltöri a nyakát, és az élettelen test a földre zuhan. Még mindig nem voltam képes hátra nézni, de azt hiszem, muszáj lesz szembenéznem a tetteim következményével. Nem én öltem meg, de a részese voltam a kínzásának, és ez egy kicsit bántott is. Meg kell erősítenem magam, hiszen nem sajnálhatom az összes vámpírvadászt, aki az életemre tör. Ő se törődik az enyémmel, csak az a célja, hogy eggyel kevesebb létszáma legyen a fajtámnak. Daniel szemben áll velem, és azt mondja, hogy segítene megtanulni ezeket a módszereket. Szavai elgondolkodtatnak, hisz tényleg sosem gondoltam volna, hogy ilyen módszerekhez kell majd folyamodnom. Nos, ideje megváltoznom, és erősebbé válnom. Nem várhatom el örökké, hogy valaki megvédjem majd engem.
- Nos, tetszik az ajánlatod. Szívesen tanulnék tőled, amennyiben vállalod, hogy egy totálisan kezdő, ráadásul szőke nőt kell oktatnod! Semmilyen harcművészetet nem ismerek, és amit láthattad és hallhattad, a kínzáshoz is alig értek! - mondtam neki. Sosem szerettem, ha a hajszínem alapján ítélnek meg, de néha be kell vallanom, vannak ténylegesen szőke pillanataim. Úgy éreztem el kell neki mondanom, hogy tudja, mit vállal.
Közelebb léptem hozzá, úgy, hogy takarásban legyen a férfi holteste.
- Mi lesz a hullával? Mikor lesz az első óra? - kérdeztem tőle, mert egyre jobban tetszett az ötlete. Majd mindenkit meglepek vele, ráadásul, az ellenségeim előtt is el tudom játszani, hogy naiv vagyok és védtelen. Később persze, majd nézhetnek, mint a moziban. Egyre jobban mosolyogtam, és megfogadtam, hogy ezekről a külön órákról senkinek sem fogok beszélni, és titokban fogom tartani. Majd azt mondom vadászni megyek, ez még hihető is, annak fényében, hogy Stefan megtanított rá.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

A kérdés az, hogy Care megteszi-e azt, amit kértem tőle? Vajon képes-e minderre? Vajon képes-e arra, hogy megkínozzon egy embert? Tudom, hogy kissé túl lőttem ezzel a célon, hisz egy nőt kértem fel a kínzásra és főleg egy olyan nőt, aki nem öl embert, de muszáj megtanulnia mindent, hisz később majd a hasznára válhat, s ezáltal akár idősebb vámpírokkal is képes majd szembe szállni. Veheti ezt akár próba tételnek, de akár kiképző tábornak is.. Egy ajánlatot fontolgatok, amit fel fogok neki ajánlani, amit vagy elfogad vagy nem. Ő dönt majd és csak is rajta fog állni, hogy képes-e rá vagy pedig nem. Csendben figyelem, ahogy elveszi tőlem egy sóhaj kíséretében a fegyvereket majd a vadász felé közelít. Egy helyben állok és nem mozdulok, csak végig hallgatom őket hosszúnak tűnő perceken át. Figyelem őket végig és összpontosítok a hallottakra aztán a telefon beszélgetést is végig hallgatom majd legvégül megvárom, míg Care végez, amivel szeretne. Egyáltalán nem sajnáltam meg ezt az embert, s nem is fogom, mert csak egy vadász, aki a fajtánkra vadászik.. Nincs neki kegyelem számára és senki számára sincs, aki az áldozatommá válik annak meg is kell halnia örökre! Amint elém sétált a fegyvereket rögtön a kezembe adja. A dzsekim belső zsebébe rakom őket aztán végig hallgatom Caroline szavait..
-Szép munka, hölgyem!-Mondom neki a szemébe nézve.-Muszáj vele gyorsan végeznem? Nem érdemelné meg, hogy kínok közt szenvedve haljon meg?-Nyomatékosítom meg a szavakat és őszintén beszélek, de nyilván jobb vele gyorsabban végezni.-Rendben legyen.. Gyors leszek, csak előbb megkóstolom..-Mondom miközben a vadász elé suhanok egy hirtelen mozdulattal. Annyi embert öltem már meg, de most valahogy ez az ölés más.. Sokkal másabb, mint az eddigiek.. Lassan az ember nyakához hajolok és átharapom a bőrét aztán inni kezdem a vérét. Egy ideig csak iszom a vérét majd elengedem és a zsebemből elő szedek egy tollat és egy papírt. A fához megyek és megtámasztom rá a papírt aztán írni kezdek. Mindösszesen csak ennyit vések a papírra; 'Miután felkelt rögtön igyon ember vért és keressen fel ezen a számon.." Rögtön mellé vésem a számomat aztán a vadász elé lépek és a zsebébe rakom a papírt közben lefogom a száját, hogy ne tudjon megszólalni..-Akkor most itt a véged, hisz eddig csak ittam a véred, de most mindenek vége!-Egy hirtelen mozdulattal eltöröm a nyakát aztán elengedem a "holttestét", ami a földre esik. Ravaszul elmosolyodom és Care felé fordulok, aki még mindig háttal áll, ami azt jelenti, hogy nem látta a papírt és a többit.. A tollat zsebre vágom aztán Care elé lépek.-Most már vége az életének.. Szeretnék neked tenni egy ajánlatot!-Mondom a szemébe nézve.-Elfogadnád-e azt, hogy mellém szegődj? Ez csak annyit jelentene, hogy megtanítalak téged különböző trükkökre, hogy megtanítalak téged küzdeni, védekezni, ölni, sőt a kínra.. Megtanítom neked, hogy hogyan küzd le a félelmeidet és mindemellett rengeteg élményben lehetne részed! Okos vagy, csinos és eszes, s pont egy remek alkalom lehetne ez neked. Mindenre megtanítanálak, s ezáltal segítenék azt elérni számodra, hogy akár szembe tudj szállni egy tőled idősebb vámpírral! Hajlandó vagy-e mellém szegődni?-Teszem fel egyszerűen a kérdést, s mind végig komolyan beszélek és egy percre sem veszem le róla a tekintetemet. Vajon elfogadja az ajánlatomat vagy sem? Ha jobban átgondolja, akkor ezzel csak jól járhat.. Szótlanul várom a válaszát miközben mozdulatlanul állok..

Megnyugodtam, hogy Daniel jobban van. Nem venném a szívemre, ha bármi történne vele.
- Nos, mikor elmentél mellettem, megfogadtam, hogy nem megyek utánad. Tudod, általában nem tartom be, amit megígérem. A bűnlajstromom nagyon hosszú, és még nőtt eggyel. - felelem a kérdésére. Feláll, és nekem is segít felállnom.
- Köszönöm! Tudod, én próbáltam az állati vért, de nem igazán jött be. Tudom, sokan elítélnek érte, de tasakosat szoktam inni. - mondom neki. Daniel a vadászhoz lép, és halálosan megfenyegeti. Elhallgatva őt, fordított helyzetben, én már dalolnék, akár egy kismadár. A férfi nagyon makacs, nyilván nem méri fel, hogy mekkora veszélynek van kitéve. A férfi teljesen ledöbben, mikor megtudja, hogy Danielre hatástalan a vasfű. Elővesz a zsebéből egy fegyvert, és felém jön. Ugye nem akarja, hogy én öljem meg?! Eszembe jut, hogy Lexivel már megöltünk egy embert, és nem beszéltünk róla. Senki sem kereste, és még meg sem találták, ami ránk nézve remek hír. Azt akarja, hogy segítsek neki, hát jó. Ennyi még belefér. A fegyvert én késnek nézem, de azt is látom rajta, hogy átalakítható. Érdekes darab, ilyet még sosem láttam. Ad még egy fegyvert is, golyókkal.Nagyon sóhajtva átveszem a fegyvert, és a vadász felé lépek. Még visszafordulok Daniel felé, és a következőt mondom neki:
- A kínzás nem az én műfajom, de egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz?! - mondom, és folytatom rövidke sétámat a vadász felé.
- Tudod, játszatunk is veled, de az csak neked lesz rossz. Vedd úgy, hogy ő a rossz vámpír, én a jó. Rajtad áll, hogyan halsz meg. Gyorsan és fájdalommentesen, vagy lassan és kínok között. - mondom neki, és leguggolok elé. Makacsul rázza a fejét, és én tudom mit teszek.
- Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek. - mondom neki, és hagyom, hogy elváltozzon az arcom.
- Ebből az egészből, csak te jöhetsz ki vesztesen! Esélyed sincs ellenünk! - majd egy határozott mozdulattal eltalálnom a comb artériáját. Fájdalmasan felkiált, és a jobb lábát fogja. Az arcom újra normális, és próbálok nem a vérre koncentrálni.
- A helyedben beszélnék! Ki küldött, és hányan vagytok? - kérdezem, de nem válaszol. A bál lábába és beleszúrom a kést.
- Tudod, hagyhatlak elvérezni, de módomban áll megmenteni is! Két egyszerű kérdést tettem fel, ha válaszolsz, talán, de csak talán Daniel megkíméli az életed! Ő az idősebb, és nem fogok neki ellenszegülni. - mondom neki. A férfi elgondolkodik, majd megszólal, úgy, hogy a szemembe néz.
- A csapatunk egy hónapja figyeli a várost, de mi alig egy hete vagyunk itt. Mi csak ketten jöttünk! Amolyan előörsként, hogy felmérjük mennyi természetfeletti él a városban! Ma kell jelentenünk, és utána jönnek a többiek is, nagyjából 20an. - feleli. Elégedett vagyok magammal, hogy sikerült kiszednem belőle az információkat.
- Tudod, a helyi kávézóban valaki vasfüvet tett a kávémba! Azok is ti voltatok? - kérdezem tőle.
- Nem, ők biztosan egy másik csapathoz tartoznak. Ugye még él? - kérdezi tőlem. Most mit mondjak? Nem buktathatom le magam!
- Ez pár hete volt! Én futni hagytam, de nem biztos, hogy más vámpír is ezt tenné! - mondom neki. Lehajtja a fejét, és tovább nézi a sebesült lábait. Kicsit sajnálom, de ezt nem mutathatom ki neki. A zsebéhez nyúlok, és kiveszem a zsebéből a telefont.
- A következőt tesszük: felhívod a főnököd, és megmondod, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondoltad! Boszorkányok, vérfarkasok és hibridek élnek a városban!- felelem neki. Kiveszi a kezemből a telefont, és tárcsázni kezdi a számot. Az előre megbeszélt szöveget mondja, és jön a válasz, hogy holnap indulnak. A vonalat bontják, és maga mellé teszi a telefont. Elveszem, és zsebre teszem. Megharapom a csuklóm, és a férfi inni kezdi a vérem. A sebei lassan, de biztosan begyógyulnak. Felállok, és leporolom magam.
- Köszönöm a segítséget! - mondom neki, és Danielhez sétálok. A fegyvereket a kezébe adom.
- Légy vele kíméletes és gyors! - mondom neki, és háttal állok neki továbbra is. nem akarom nézni, ahogy végez vele.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Nem lélegzek, nem ver a szívem, be van zárva a szemem és pontosan összpontosítok a karó halk hangjára, sőt érzem, ahogy felém közelít. Egyre közelebb és közelebb érzem a szívem felett, de nem törődök vele. Kizárom a külvilágot magam körül, s hangokat is.. Nem figyelek semmire, csak a felém közelítő karóra, s már majd nem hozzám is ér, de valami történik. Egy hang megzavarja az embert, még hozzá egy női hang majd egy hirtelen suhanás és egy fába csapódás.. Hirtelen kinyitom az eddig zárva tartott szememet és felfigyelek valami különös tényre. Caroline leguggol mellém és a fejemet az ölébe húzza, én csak ránézek és hallgatom a nekem szánt szavait. Az egyik kezemet becsúsztatom a hátamhoz, ahol a karó okozta seb található, de a sebet már nem fedeztem fel. Nyilvánvaló volt, hogy hamar elfog rólam tűnni, de ez csak is annak köszönhető, hogy emberi vérrel táplálkozom naponta. Tasakos vért ritkán iszok, de szükség esetén a szomjam oltására használni szoktam..
-Jól vagyok!-Felelem a kérdésére és az ismeretlen férfi irányába nézek, akinek biztosan eltörhetett pár csontja és ha jól hallom, akkor még dobog a szíve, ami arra utal, hogy él. Caroline szavaira figyelek fel hirtelen, amit végig hallgatok és alaposan át is gondolom. Nem lehetne csak simán táplálék?! Na jó, azért ki is kell hallgatnunk, de utána mindenképpen meghal..-Igazad van kifaggathatnánk a férfit!-Mondom egyszerűen és újabb szavait hallgatom végig.-Illetve jut eszembe.. Miért mondtad azt nekem, hogyha nem szeged meg a szavad, akkor már rég halott lennék? Nekem semmilyen fogadalomról nem beszéltél.. Csak nem állat vérrel táplálkozol?-Mondom miközben lassan felülök és tekintetemet Carolinera szegezem.-A seb már eltűnt rólam és nyoma sincs.. Mivel emberi vérrel táplálkozom, ezért könnyeben eltűnik rólam a karó okozta seb, de nyilván te is tudod, hogy az állati vérrel táplálkozóknak lassabban gyógyul be egy ilyen sérülés.-Felállok és felsegítem Caret is.-Jobb, ha letisztázzunk valamit.. Én nem egy átlagos vámpír vagyok, mint ahogy azt gondolnád. Életem során sohasem táplálkoztam állati vérrel és nem is tervezem még kipróbálni sem. Emberi vért iszok és embereket ölök, s nekem ez megszokott dolog. Voltaképpen egy gonosz és kegyetlen gyilkos vámpírral állsz most szemben.-Vallom be neki őszintén, de nyilván erre nem számított.-Az ilyen emberek életét..-Lépek közelebb a fában lévő emberhez és egy húzással kiszedem onnan majd a földre helyezem.-Mint, amilyen ez az ember is, azokét elveszem!-Sosem kegyelmeztem egyetlen egy embernek sem. Nagyon remélem, hogy Caroline nem hitte azt, hogy én állati vérrel táplálkozok, mert akkor most csalódhatott..
-Kedves, drága Vadász egyedem! Jobban jársz, ha elárulód nekünk, hogy miért is támadtál meg minket?-Nézek a szemébe, de nem válaszol csak az ajkait egy gúnyos mosolyra húzza.-Mond csak neked ebben mi a jó? Voltaképpen, ha jobban átgondolod te jársz pórul.. Először is meghalt a társad általam, aztán most meghalsz te, ha nem nyitod ki a szádat és mi még mindig élünk..-Mosolyodom el gonoszan.
-A társam meghalt és mégis hogyan?-Nevet fel hangosan miután feltette a kérdést. A nyaka köré helyezem az ujjaimat és a földhöz szorítom, de nem erőből.
-Tudod volt neki szép kis erecskéje, amiben finom vér folyik aztán volt egy szép kis nyaka, amibe beleharaptam aztán az utolsó csepp vérig kiszívtam mindet belőle.-Nevetek.
-De az lehetetlen.-Rázza meg kissé a fejét.-Hisz.. Hisz vasfű volt a szervezetében! Hogyan élhetsz még mindig?
-Tudod a szervezetem hozzá szokott a vasfűhöz ezáltal semmi akadálya annak, hogy megöljem, de te is járhatsz így, ha nem nyitod ki a szád!
-Nem beszélek!!-Mondja gúnyosan mosolyogva.
-Rendben legyen!-Felállok és előveszem a zsebemből a fegyvert, amit odanyújtok Carolinenak.-Leckéztesd meg! Kérdezd ki és ha nem válaszol, akkor lőj a lábába vagy egy olyan pontra, ahol nem nagyon sérül meg.. Mivel életben kell lennie és jól meg kell kínozni addig még ki nem nyitja a száját! Ugye elvállalod? Tudod, ha mellettem vagy és ha a barátom szeretnél lenni, akkor az ilyeneket is tudnod kell, s remélem, hogy ezt nem bánnod!-Beszélek halál komolyan miközben a szemébe nézek és felé nyújtok még pár golyót.-Ez sem árt, ha kifogyna a fegyverből a golyó..-Mosolyodom el aztán megvárom míg kiveszi a kezemből a golyókat és a fegyvert. Az ember felé fordulok és figyelemmel követem Carolinet is eközben. Csak várok és figyelek.. Vajon megteszi Care vagy sem?

Hallgatom Daniel válaszát, és kiérzem belőle a haragját és a keserűségét.
- Tudod, az elején én is egyedül voltam, és nem tudtam mi is történik velem. Később rájöttem mivé váltam, és azt hittem vége mindennek. Nem is tudom mi lenne velem az anyukám és a barátaim nélkül. Most már elviselem a dolgot, de néha, ha rossz napom van, szörnyetegnek érzem magam. -mondom neki.
Még mindig alig bírom elhinni, hogy Kol volt az, aki átváltoztatta. Ha nem emlékszik rá pontosan, miért olyan biztos benne?! Örülök, hogy Nik nem szerette Cassyt, de Kolt nagyon is sajnáltam. Nem érdemelte ki, hogy második legyen valaki mellett. Hirtelen felém fordul, és arca komollyá válik. Ahogy elsétál mellettem, arra kér, hogy maradjak. Mégis mi történt? Hallottam az ajtó nyikorgását, de szerintem, csak túlreagálja.
- Jó, megvárlak! - felelem neki megadóan. Az ablakhoz megyek, és látom őt, ahogy körülnéz. Hirtelen valaki a háta mögé settenkedik, és leszúrja. Te jó ég! Nem ácsoroghatok itt! Muszáj megmentenem! Azonnal a segítségére sietek. Mire kiérek, egy másik férfit látok, aki épp leszúrni készül Danielt. Még mit nem!
- A helyedben nem tenném! Nyilván nem számítottál rá, hogy nem egyedül van! Meglepetés! - mondom neki, és hagyom, hogy az arcom elváltozzon. A szemem elsötétül, és kidudorodnak az erek. A férfi előtt termek, és egy határozott mozdulattal a fának röpítem. Reagálni sem volt ideje, annyira megleptem. Ez volt a célom. Hallom, hogy eltörik pár csontja, de nem érdekel. Megnyugszom, és az arcom újra visszaváltozik. Danielhez guggolok, és fejét az ölembe húzom.
- Jól vagy? Ne haragudj, hogy megszegtem a szavam, de ha nem tettem volna, már halott lennél! - mondom neki. Az ismeretlen férfi felé néz, aki még mindig a fa tövében fekszik.
- Még él! Gondoltam kifaggathatnánk kicsoda, és miért támadott meg! - mondom Danielnek.
- Öltem már embert, igaz akaratlanul. Azóta megfogadtam, hogy sosem teszem! - mondom Danielnek. Hazudtam. A szavamat én magam szegtem meg, mikor Lexivel megöltünk valakit. Jobb, ha most ezzel nem foglalkozom, inkább Daniellel kéne törődnöm.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Érzelmek? Nekem már annyira elegem van belőlük, hogy kifejezni is lehetetlen. Néha már igazán nem értem, hogy bírhattam ki eddig az életet és miért élek még most is. Mégis hogyan voltam képes eddig élni? Mégis hogyan voltam képes eddig eltűrni a mérhetetlen fájdalmat, amit érzek? Ezekre a kérdésekre nem fogok választ kapni egyenlőre, de viszont annak sincs itt az ideje, hogy meghaljak. Meg kell találnom Kolt és mindent a fejéhez kell vágnom, amit ő miatta éltem át.. Ő miatta lettem egy szörnyeteg, egy kegyetlen gyilkos, egy gonosz lény.. De mégis miért tett ezzé? Miért nem ölt meg akkor és ott abban a pillanatban? Ez is egy rejtély és egy homályos tény, de egyszer úgy is ráfogok jönni mindenre. Egy vámpír vagyok és ehhez a tényhez már hozzá szoktam, de akkor sem tudom elfelejteni, amit átéltem. Egyszerűen nem megy.. Csendben állok a falnak támaszkodva és egyszer csak a gondolat menetemből Caroline szava ránt ki. Összpontosítok Carolinera és hallgatom a szavait, a mondatait közben pedig zsebre vágom a fényképet.. Végig hallgatva őt eléggé szerencsésnek mondhatja magát, hisz mellette álltak sokan az átváltozása után, de én mellettem senki sem állt. Nekem senki nem segített, de ez már csak az én problémám, nem de? Tovább hallgatom a szavait és a szemébe nézek közben. Amikor befejezi a mondandóját, akkor alaposan fontolóra veszem azokat, amiket mondott. Azt jól tudom, hogy Cassie félig boszorkány, mert tisztában vagyok vele és ezt a "szerelmi háromszöget" is ismerem, csak ugye Klaus sosem szerette Cassiet, ezért szép, hogy Cassie inkább Kolba szeretett aztán bele. De hogy Cassie változtatott át engem? Ugyan már.. Engem férfi változtatott át és még hozzá Kol, s nem pedig Cassie. Az igaz, hogy a nővel találkoztam még az átváltóztatásom után is, de az már biztos, hogy ő neki nincs köze az átváltozásomhoz.. Nem tudom meddig, de egy jó ideig csak csendben állok és figyelem Carolinet miközben végig gondolom ezt az egész dolgot..
-Először is a képet magamnál tartom mivel egy emlék, s már megszoktam, hogy mindig nálam van.-Mondom a kérdésére felelve, amit jóval előbb feltett, de eddig még nem válaszoltam rá.-Igazán szerencsés vagy, hogy sokan segítettek neked az átváltozásod után és az is jó, hogy az új éned ennyire jobb lett! Ami pedig engem illet nem kell sajnálni azt, ami velem történt, mert az már a múlt..-Jelentem ki. A múlt, mintha oly könnyű lenne elfelejtenem, de egyszerűen nem megy és ez aggasztó.-Illetve nem Cassie változtatott át, mert az illető férfi volt és ha Klaust kizárom, akkor csak Kol maradt. Biztosra veszem, sőt jól tudom, hogy Klaus öccse volt az, aki ezzé tett, de nem baj, mert majd lerendezek vele mindent, amit le kell. Tőlem senki sem szabadul meg egy könnyen..-Mondom egyszerűen.-Amúgy a "szerelmi háromszögnek" nevezett dologról tudok, de ne hogy azt hidd, hogy mind a hárman szerelmesek voltak egymásba, mert az kizáró tény. Cassiet először Klaus ragadta magával és sokáig belé volt szerelmes, de mivel Nik sosem volt szerelmes Cassiebe, ezért előbb-utóbb Cassie megunta azt, hogy Klaust szeresse és ekkor rájött, hogy Kolt szereti.. De persze akkor már késő volt és most szerintem, ahogy elmondtad azért jött vissza, hogy megkaparintsa Kolt, de ez nem lesz egyszerű.. Főleg, hogy Kol mással van. Illetve jól tudom, hogy Cassie félig boszorkány, hisz megérzem az ilyet és tudom is azt, hogy ez hogyan lehetséges.-Mondom a szemébe nézve őszintén. S van egy kételyem, mert úgy érzem, mintha többet tudna rólam, mint amit én gondolnák. De vajon lehetséges ez? Nem, nem hiszem, mert az lehetetlen dolog. Könyvelem el magamban és ezáltal kissé megnyugszom. Hirtelen kívülről léptek szűrödnek be és érzem, hogy emberek közelednek az "elhagyatott ház" felé. Egy határozott mozdulattal ellököm magamat a faltól és zsebre vágom a papír lapot. A dzsekim belsejéből egy fegyvert húzok elő és Carolinera nézek.-Maradj itt és ne mozdulj!-Suttogom a neki szánt szavakat aztán elindulok fegyverrel a kezemben a kijárat felé vezető úton. Lassú és halk léptekkel közelítem meg az ajtót, ami nyitva van. Kinyitom az ajtót és óvatosan kitekintek, de senkit sem láttok, ezért óvatosan kimegyek a házból és magam elé tartom a fegyvert, hogy bármikor letudjam majd lőni azt, akivel szembe kerülök. Lassú lépéseket teszek előre, de nem veszek észre semmilyen élet jelet. Hirtelen egy emberrel találom magamat szembe, aki karót tart a kezében és felém közelít.. Meghúzom a ravaszt és pontos célzással a kezére lövök, ezért kiesik a kezéből a karó. A fegyvert zsebre vágom és egy hirtelen mozdulattal az ember előtt termek majd átharapom a nyakát és kiszívom az összes vérét aztán az élettelen testet elengedem, ami a földre rogyik. Megtörlöm a számat, de nem számítok valamire.. A hátamnál megérzek egy karót.. Az ember a karót a hátamba szúrja és én rögtön a földre esek. Már csak annyit érzek, hogy kihúzza belőlem, ekkor megfordulok és a hátamra fekszem, így helyezkedem el a földön. Az ember a szívem felé tartja a karót és most lesz végem.. Vajon most fogok meghalni? Egyre közelít a szívemhez a karó és behunyom a szemeimet. Vajon mi fog történni?

Danielt hallgatom, és rájövök, hogy még nem igazán fogadta el a vámpírrá válását. Emlékszem nekem is sok időbe telt, hogy elfogadjam. A sors iróniája, hogy pont Bonnie nehezítette meg a dolgom.
A zsebéből elővesz egy képet, és a kezembe adja. A kép nagyon régi, de igaza van. A képen Kol, Cassy és Nik szerepel. Talán a 19. században készült a kép, a régi ruházatukból ítélve.
- Igen, ő az! Ezt a képet miért hordod mindig magadnál? - kérdezem tőle. A képet visszaadom neki, és visszarakja a nadrág zsebébe.
A kabátján a cipzárt lejjebb húzza, és a falnak támaszkodik. Elmeséli az átváltozásának történetét. Cassy! Már megint ő! Nyilván ő volt az, aki átváltoztatta őt!
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Sajnálom, ami veled történt! Én sem önszántamból lettem vámpír! Tudod, Kol barátnője bosszúból változtatott át. De ne is beszéljünk erről! Tudod, jó volt az, hogy sokan segítettek nekem az átváltozásom után. Az emberi énem nagyon pletykás volt. Az új énem törődő lett, és maximálisan számíthatnak rám a barátaim. Az anyukám is tagja a Tanácsnak, mégis elfogadott, olyannak amilyen vagyok. Ennek örülök, mert ő számomra a mindenem. Sokat köszönhetek neki, és örülök, hogy mellettem áll.
- Tudod, van egy olyan sejtésem, hogy Cassye változtatott át. Belőle kinézném! Ő félig boszorkány, bár ne kérdezd, ez hogyan lehetséges. Először Niket szerette, majd átpártolt Kolhoz. Aztán, valahogy kikerültek egymás életéből. Cassy rájött, hogy Kolt szereti, ezért idejött, hogy rendezze a dolgokat. Engem megigézett, hogy ne tudjak beszélni. Nik volt az, aki megtörte ezt, és tudtam erről beszélni. Nem tudom mi történhetett vele azóta, de az tény, hogy senki sem látta, és Kolt sem kereste fel. A saját érdekében remélem, hogy elköltözött. Remélem látta, hogy boldog Katherine mellett. - válaszolom neki. Figyelem, ahogy végig hallgat, de nem válaszol először semmit. Furcsa mód, nála is azt értem, amit Kolnál. Még csak ma ismertem meg őt, mégis úgy érzem, hogy lehetünk barátok, és bízhatom benne.

Caroline Forbes & Daniel Preskott

Lassan lehúzom a dzsekim cipzárját és a földet nézem, mintha egy kis megnyugvást szeretnék ezzel elérni. Ha megtudom az átváltóztatóm nevét, akkor minden rendbe jön majd.. Veszek egy mély levegőt és ismételten Caroline szemébe nézek közben pedig kíváncsian várom a válaszát. Rémlik valami a vámpírrá válásom estéjéről, de csak mindösszesen egy kis töredék és nem lehettek benne biztos, hogy mindez valós-e. De abban biztos vagyok, hogyha meghallom a nevét, akkor rémleni fog a dolog.. Legalábbis rémlenie kell valaminek, mert megőrülök ettől az egésztől lassan és az egész életemet ez változtatta meg. Nem adhatom fel a keresést, de a reményt sem, hisz számomra már csak a remény maradt és semmi más. Csak bizakodni és hinni tudok a reményben, hogy egyszer minden megoldódik, hogy egyszer elfelejtem azt, amit már oly régóta elakarok felejteni. Amikor megemlíti Klaus öccsének a nevét, akkor hirtelen végig fut a testemen a hideg és felismerés szerűen ugrik be az akkori este számomra. Végig hallgatom a szavait, az állítását, de mindaz, amit mond rossz feltételezés, mert Kol igen is ott volt az nap este.. Hirtelen beugrik egy név és ez mily meglepő..
-Cassie..-Suttogom magam elé, de közben ő teljesen mást csinál így nem hiszem, hogy meghallotta volna. Amikor elém lép és átadja nekem a papírt, akkor én elveszem tőle és végig hallgatom a szavait.-Köszönöm szépen, hogy elárultad a nevét és hogy megadtad a címet! Illetve a kérdésedre felelve nagyon jól ismerem Klaust..-Válaszom a kérdésre, amire még eddig nem feleltem.-Csak hogy pontosan tudd, ezért elárulom neked.. Kol ott volt az átváltozásom napján és ő változtatott át engem, de ha nem hiszel nekem, akkor mutattok valamit.-A dzsekim zsebéből előszedek egy fényképet és oda adom neki, a képen "Kol" látható.-Nézd meg a képet aztán mond meg, hogy ez Kol vagy sem!-Mondom neki, de jól tudom, hogy Kol van rajta.-Ő volt ott azon az estén, ő változtatott át engem és ő miatta vagyok vámpír.-Mondom halkan és elhalkul a végére a hangom.-Azon az estén csak egy kihalt sikátorban vagy jobban mondva kihalt helyen sétálgattam egy magam, hisz eltévedtem, mert máshova készültem eredetiből. Leültem a poros földre és egy pókhálós deszkának dőltem aztán csak vártam, míg nem hangokra lettem figyelmes, s ekkor felálltam, de persze előre estem egy jókorát. Aztán egy nő és két férfi közeledett felém.. Jobban mondva Kol, Cassie és Klaus voltak azok, akik felém közelítettek majd kérdezősködni kezdtek, s eleinte nem szólaltam meg, de aztán mégis.. Végül elhívtak magukhoz, de én nem akartam menni, de Klaus meggyőzött és akkor abban a pillanatban az volt a legrosszabb döntés az életemben..-Elhalkulok az emlékektől és nem tudom folytatni, egyszerűen nem megy..-Bocsáss meg, de ezt nem tudom végig mondani, hisz nem megy.. A lényeg annyi, hogy én bedőltem "három vámpírnak" és ez lett a vége..-Sóhajtok és a falhoz sétálok, amikor oda érek a hátamat neki dűtöm. Mégis mit mondjak még neki?!