I'm the bad guy, and I like it. I don't need your help!

Még mindig nem tetszik a nő jelenléte. Kétlem, hogy megváltozna erről a véleményem. Talán nem olyan felszínes a személyisége, mint azt hinné az ember, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem csak a jótékonykodásból áll az élete. De aki képes időnként minden idejét valakire szentelni, annak jelenlététől képes a gyomrom is felfordulni, hiszen láthatja, hogy nem akarom, hogy a nap minden percében körülöttem legyeskedjen, és... éppenséggel tönkretegye az életem. Ez nem arról szól, hogy milyen fényt vet rám, ha a lányok előtt kijátssza a "te vagy ma már a sokadik" kártyát, sokkal inkább arról, hogy így nincs önkéntes, aki felajánlaná a vérét. Az már mellékes, hogy igézettel veszem rá őket, de a társaságom nem kényszerítem rájuk. Azonban ha híre megy Lexi kis szóbeszédének, milyen esélyeim lehetnek itt? Továbbállhatnék. Persze, megtehetném. De ha egyszer tetszik itt, s jó sorom is lenne, ha ő nem kotnyeleskedne bele, az egyetlen mód az, ha őt tántorítom el a céljától. Ha elmennék innen, követne, s ugyanúgy ott is megkeserítené az életem, aminek szintén nem volna értelme, ami fölösleges lenne. Viszont ha maradok, és leállítom, minden mehet tovább, úgy, ahogy eddig. Fintorom azonnal lefagy az arcomról, amint meghallom a hangját. Most szórakozik velem? Elemzem az arckifejezését, próbálok a szemeiből olvasni, még a testtartását is gondosan megnézem, hiszen ha egyszer az ember fia tudja, mit kell keresnie, ki tud igazodni a nőkön. Ámbár nem látok utalást arra, hogy füllentene. Még mindig megnyúlt képpel, hatalmasra nyílt szemekkel, és persze egy meglepett, széles vigyorral a képemen fordulok felé. - Nem számítottam rá, hogy Lexi Branson szájából ilyesmi elhangzik. Különösen akkor, ha ez nekem szól! - Magamban lelkendezve jegyzem meg, hogy nem is akkora baj, ha rávezetem az ilyen dolgokra, mint például, hogy mi a közös bennünk, vagy hogy egyet akarunk. Egyszerűbb lesz bejutni a fejébe, és elültetni azokat a bizonyos magvakat, miszerint igenis el akar menni a közelemből, és nem akarja folytatni, amibe olyan gondosan belekezdett. Azt azonban láttam rajta, hogy ezt neki is furcsa volt hallani, hiába ő mondta. Ez bizonyítja, hogy még nem állok készen elküldeni őt, ahhoz meggyőzőbbnek kell lennem, ameddig pedig a gyűlölet szikráját látom a szemében, semmi esélyem. Kérdésem enyhén szólva kizökkentette őt, mintha láttam volna a szemében, hogy szívesen visszatáncolna, de talán csak olyannyira vágyom rá, hogy már rémeket látok. Miután a sarkamban loholt, és egyenesen a nyakamba lihegett, sejtettem, hogy innentől kezdve már bármi megtörténhet, de reménykedtem benne, hogyha látja, milyen "elveszett és érzéketlen" is vagyok én, majd csak megunja, és végül maga mögött hagy. Csakhogy nem így lett, és egyre inkább kezdtem azt hinni, Stefan küldte a nyakamra. Most már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ő árulkodott, mint egy óvodás. Elfelejti, hogy már nem vagyunk gyerekek, és nem küldhet rám senkit, aki megszid, és jó útra térít. - Úgy csinálsz, mintha Stefan örökösen jó fiú lett volna. Emlékszel te is, jól tudom, arra az időszakra, mikor ott hagytam veled. Nekem is szükségem lett volna rá. Túltettem magam rajta. Ezt ugyanúgy ő is megtehetné! - vonok vállat egyszerűen, és csak némi sötétség  költözik a szemeimbe, hiszen érzelmeim híján vagyok.  Egyenesen szórakoztat a gondolat, hogy az öcsém miattam aggódik. Egyrészt nem tudom elképzelni, ahogy ujjait tördelve föl-alá rohangál, és rám gondol - bár meg kell hagyni az aggódás mindig is a kedvencei közé tartozott, meg mernék rá esküdni, nem véletlen áldotta meg a sors olyan vastag szemöldökkel, hiszen látványosabb, ha összehúzva őket ráncolja a homlokát -, másrészt roppant mód tetszik a gondolat, hogy szenved, méghozzá miattam. Ez az egyik oka, amiért nem akarok megváltozni. Persze az sokkal jobban örömömre szolgál, hogy nem hajkurászok holmi plátói-szerelmet, és nem töröm magam, hogy megmaradjak jónak. Miért küzdenék a vérszomj ellen, mikor sodródhatok az árral, és élvezhetem a vámpírlét nyújtotta örömöket? Az életem határozottan jobb fordulatot vett, mióta érzéseimtől megválva úgy döntöttem, Én leszek az első, és nem más. Az igazat megvallva, ezt már sokkal korábban meg kellett volna tennem, csakhogy nem tudtam, hogy ennyire élvezném. Féltem megválni a múltamtól, hiába viselkedtem vámpírként, és öltem embereket, tudtam, hol a határ, és nem léptem át soha, ellenben most... Rá sem ismernék magamra, ha a múltbéli énem szembe jönne velem. Külsőleg nem sokat változtam, talán csak a mostani divathoz igazodtam, ámbár a személyiségem már nem a régi. A baj csak az, hogy ezt a drágalátos öcsém, és a mellettem ülő illető nem fogja fel. Mindenesetre viszonzom a vigyorát, ahogy tőlem a legjobban telik, és én is az italomba kortyolom, egyúttal lehúzom az egészet, hiszen ha mi ketten bulizni akarunk, ahhoz még több pia kell, csak mert nem érzem még magam részegnek, a közelében sem járok, valamint hogy éljek korábbi szavaimmal, enélkül  még nehezebben viseljük el egymást. Lehetetlennek tartom, hogy egyetlen korty alkohol nélkül végig tudnám csinálni az estét. - Te sem ismersz még engem igazán, Lexi.. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, és újratöltöm a poharam, amiből ezúttal csak egyet kortyolok. Nem akarom, hogy rögtön az elején rájöjjön, hogy enélkül akár fordulhatnék is ki az ajtón, bár valószínűleg így is sejti, hogy nemkívánatos személy nálam. Nem nehéz az ilyesmit kiszagolni, ő pedig igazán jól ért a férfiak nyelvén, hogy az apróbb dolgokat is észrevegye. Nem egy sekélyes, buta liba, akit könnyű szédíteni, ami némileg megnehezíti a helyzetem, azonban kihívás  számomra. Mindenképp izgalmas lesz a mai este. - Ki nem hagynám! Egy jó buliban bármikor benne vagyok! - S előveszem azt a féloldalas mosolyt, amivel talán még őt is levehetem a lábáról, hiszen a kitartóbb, intelligens nőknél is be szokott válni. Akkor is hasonlót mondanék, ha nem tudnám, hogy ezek akár az ő szavai is lehetnének, de így még nagyobb lelkesedéssel közlöm vele. Lássa csak, hogy több közös van bennünk, mint hinné, s lassan majd belesétál a csapdámba. Még ő sem lehet immúnis a törődésre és az odafigyelésre.