+18
Akartam, hogy ez örökké tartson, de ez csak hiú ábránd. Elena szíve sosem lesz az enyém, csak a testét kaptam meg egyetlen feledhetetlen titkos éjszakára... Habár a véremet itta, ahogy én is az övét, és élveztem, és éreztem minden egyes pillanatot, ami idáig elvezetett minket. Élvezem a percet, és a csókokat, és őszintén nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat, de sajnos a vég elkerülhetetlen. Szeretnék egyszer megállapodni, és boldog lenni végre, de ez a vágyam csak egy elérhetetlen álom lesz, ami minden egyes lépésnél egyre távolabb kerül, és hiába kapkodok utána csak tovaillan, mint a köd...
Így próbálom kiélvezni a pillanatnyi örömöt, ami jutott, és érzem, hogy vágyaim hamar eljutnak a gyönyörű beteljesedéshez. Szinte robbanásszerűen tör rám, és segítek mozgásommal és érintéseimmel, hogy Elena is átérezhesse azt a gyönyört, ami egy ilyen együttlét velejárója. Egy hangosabb nyögés kíséretében adom át magam az érzéseimnek, majd ajkait ajkaimévá téve zárom le ezeket a csodálatos pillanatokat. Egy pillanatra megfeledkezem magamról, s mellé fekszem, hogy magamhoz húzhassam őt. Egy rövid pillanatra még barna íriszeimet is elrejtem szemhéjaim mögé, hogy erre a kis időre megfeledkezhessek arról, aki vagyok, arról, aki nem engedné meg magának ezt. Ebben a pillanatban azzá lehetek, aki sosem leszek teljesen. Sosem leszek boldog. Sosem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, és azt hiszem, ameddig Klaus él, addig nem is tehetem meg soha. Hirtelen ülök fel az ágyon, nem érzem azt, hogy lenne tovább maradásom. Kitisztult az elmém, és rádöbbentem mit tettem.
- Ezt nem kellett volna... - Szinte hidegzuhanykémt ér a tudat, hogy a boldogságra való vágyam legyőzte a józan eszemet, és lefeküdtem Elenával. Mi több, élveztem a helyzetet, és maradni akartam, húzni a végét, de képtelen voltam rá. El kell mennem innen, habár nem szép lelépni egy ilyen együttlét után, de ezt kell tennem. - Sajnálom, de nem akarom, hogy bajod essék miattam... El kell mennem... - Szólalok meg rideg hangon, de tekintetemben egy cseppnyi aggódás csillan fel a lány iránt. Bár ne kellene itt hagynom őt. Bár élvezhetném még a pillanatot, de ha ebből bármi ki is derül, akkor ott mindennek vége. Nem találhat rajtam gyenge pontot senki. És minél több időt töltök a lánnyal, annál nagyobb gyenge ponttá válhat számomra. Amit kihasználhatnak.
- A történtek sosem látnak napvilágot. A szavamat adom Elena... De nem... Nekem most mennem kell... - Szólalok meg igen halkan, és már minden ruhadarab rajtam van, ami eddig nem volt. Még egyszer visszanézek az ajtóból, hogy Elena arcát sosem feledhessem el, s pofátlan módon tűnök el vámpírképességeimet kihasználva az éjszakában.

szavak: 415 zene: I want you here! megjegyzés:Bocsi, hogy zártam, de nem volt értelme húzni... Remélem folytatás lesz?!credit: ♥

+18
Érzem a bensőmben ezt a mindent felemésztő vágyat, ezt az elsöprő szenvedélyt, amit pár szó okozott, pár együtt érzőnek szánt szó, pár kósza pillantás, egy-egy eltévedt érintés... Egy cselekedet. Utána akartam jönni és nem a zakóm miatt, hanem mert vágytam Elenára. Ahogy eddig még talán sosem vágytam senkire, és ez felemésztve az ép gondolkodásomat késztetett a csókig. Nem akartam elengedni ezt az érzést, vagy ezt az estét, de ezt kell tennem, mert ennek nincs jövője, bármennyire is szeretném. Mert szeretném, de az a sötét árny, mely a boldogságom fölé vetül nem fogja hagyni soha. Ez az árny Niklaus. Ha egy apró jelet lát arra, hogy elhagynánk, vagy elhanyagolnánk a boldogságra való vágyakozás miatt, tenne róla, hogy ne akarjunk boldogok lenni. Eddig is ezt tette, és eztán is ezt fogja. Nem engedhetek magamnak egy apró gyenge pontot sem, nem adhatok a kezébe egy fegyvert önnön magam ellen... Inkább engedem majd el ennek az estnek az emlékét, mintsem végig kelljen nézzem, hogy Elenát megöli... Igen ez az este felfokozott bennem valamit, amit eddig mélyen elrejtettem, és itt és most ennek az érzésnek akarok élni, ennek a szenvedélynek, mely felébreszti bennem az emberségem halvány foszlányát.
Ahogy lába a derekam köré fonódik, csípőm önkéntelenül is mozdul egyet, ahogy meglátom démoni tekintetében a sajátomét, majd így forrnak össze ajkaink egy követelő csókban, hogy utána megérezhessem, amire jobban vágytam, mint bármire. Ahogy megérzem Elena szemfogait, én is ugyanazt teszem, amit ő, miközben belé hatolva csípőm lágy ringásba kezd alatta, mely úgy gyorsul, ahogy ő a véremet veszi, majd mikor megérzem körmeit a hátamba fúródni, elengedve a nyakát halk nyögés szakad fel torkomból. - Elena... - Suttogom a nevét elfúló hangon, szinte alig lehet hallani, de még éppen időben kaptam észbe ahhoz, hogy ne azt mondjam ki, ami a nyelvem hegyén táncolva akart kibuggyanni ajkaim között. Holott vágyaim lökdöstek a szó kimondása felé, pontosan ugyan úgy, ahogy az érzelmeim és a szenvedélyem beteljesedése felé is, melytől minden porcikám megremegne, s tudom, hogy nem tudom sokáig húzni a percet, ám még most is azt akarom, hogy a másik félnek is ugyanolyan jó legyen... A szemeibe pillantok, szólásra nyílnának ajkaim, de ehelyett úgy ahogy van, véres ajkaimmal az övéit csókolom, miközben ujjaim a hátát cirógatják, majd az egyik kezem a derekára siklik, a másik elvész a hajzuhatagban, s így szorítom magamhoz, hogy még közelebb lehessünk egymáshoz...

szavak: 387 zene: I want you here! megjegyzés:Ezermillió sorry, hogy késtem credit:

A szoba hol óriásivá nőtt, hol olyan kicsivé zsugorodott, hogy szinte éreztem, ahogy elfogy a levegő, szinte éreztem, ahogy tüdőm kétségbeesetten kapkod a levegőért. Mintha újra ember lennék, mintha megfulladnék érzelmeim árjában, minta nem lenne más kapaszkodó, csak Elena ajka, és az érintései, hogy új élettel ajándékozzanak meg. Nem tudom, hogy mi vezetett idáig, nem tudom, miért teszem azt, amit teszek, csak érzem, hogy meg kell tennem, mert ha nem teszem, akkor félek, hogy elszalasztok valamit, amit nem akarok, s ami nélkül nem lehetnék teljes.
Vágyaim megfékezhetetlenül tipornak maguk alá, s én nem ellenkezem, hagyom, mert ezt akarom, s tán egy részem azóta ezt akarta, mióta megismerte Elenát. Most ez a részem uralja a gondolataimat, és nem akarok ettől az érzéstől szabadulni, mely új élettel tölt fel, mintha ismét ember lennék. Rég éreztem így magam, s már kezdtem elfogadni a tényt, hogy vámpírként csak egy üres mása vagyon önnön magamnak, s minél tovább élek eme földön, annál távolabb kerülök az embertől, aki valaha voltam. Aki még akkor voltam, mikor még azt sem tudtam, mi az a természetfeletti.
Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben Elena ujjai bejárják felső testem, s hagyom, hogy a nadrág is lekerüljön rólam. Egyetlen szó, egyetlen érintés, s az érzelmeim még jobban felfokozódnak. Kezem a csipkés fehérneműre vándorol, s lassan veszem le róla, s ahogy végignézek meztelen testén egy pillanatra az erek behálózzák arcomat, s érzem, ahogy szemfogaim is nőni kezdenek. Hirtelen vágyni kezdtem Elena harapására a nyakamon, miközben én is megízlelem a vérét, mely jobban vonz, mint bármi.
- Akarom... - Suttogom a fülébe, s remélem tudja, hogy azt akarom, hogy fogait belém mélyessze. A vércsere a vámpíroknál belsőséges folyamat, csak akkor történik meg, ha mind a ketten akarják, számomra ez a helyénvaló itt és most. Felülök, és magamra húzom, majd beletúrok a hajába, hogy ismét egyé válhassanak ajkaink...

szavak: 301 zene: I want you here! megjegyzés:Bocsi a késésért credit:

Az érzelmeim közt vergődő elmém feladta a küzdést, nem harcol tovább ellenem. Akarom Elenát, talán mndig is itt volt bennem ez az érzés, de elnyomtam, mert hittem, hogy nem lehet az enyém. Hiszen a Salvatore fivérek vitáztak rajta, harcoltak azért, hogy döntsön, én pedig csak alkut kötöttem vele. Pedig azon a napon, mikor kiszabadított a tőr rabságából, akkor megváltozott valami bennem. Törődni kezdtem. Ez az én gyengém. Végül hónapokkal később eszközként használva őt fenyegettem meg a fivéreket, hogy keressék meg anyámat és állítsák meg. Nem így terveztem, de a családomról volt szó, nem halhattunk meg. Mégis megtörtént a baj, Finn meghalt, s még csak meg sem bosszulhattam halálát. S most itt vagyok, s közel kerülve a nőhöz, aki közrejátszott a halálában inkább a csókjáért vágyakozom, mint a haláláért. Szánalmas lény vagyok, mégis élvezem ezeket a pillanatokat, sőt vágyom rá. Vágyok arra, hogy valaki hacsak egy pillanatra is sóvárogjon az érintésemért, hogy ne csak egy Ősi legyek, akitől rettegnek, hanem egy férfi, akit ha pár órára is, de annak vesznek.
Embernek érzem most magam, ki csak egy dolgot akar, egy másik lény törődését. Néha engedek ennek az érzésnek, néha vágyom rá, néha... mint például most is hagyom magam. Hagyom, mert a vágyaim felfokozódtak. Testem minden egyes apró szeglete szinte lángol, és néha kezdem elveszteni a fejem. Néha már magam sem tudom mit teszek. Magamhoz húzom, hogy megcsókolhassam, hogy ujjaim a fedetlen hátát fedezhessék fel, majd a nyakát, hogy ujjaim elveszhessenek a hajkoronában. Óvatosan, szinte észrevétlenül segítek a ruhának, hogy lekerülhessen Elenáról, hogy csak a fehérnemű legyen az egyetlen ruhadarab, mely még várni fog, hogy levegyem, viszont kezem reflexszerűen siklik a hasra, hogy érinthessem a nő melleit, érzem a kezem alatt a csipkés anyagot, miközben áttér a nyakamra, érzem a fogait, egy pillanatra mintha érezném, ahogy az erek behálózzák a szemem alatti területet, de el is tűnik, mégis érzem a vágyat a vére iránt, habár tudom, hogy vámpír, mégis csábít. Mellkasomon az érintése valami olyat szabadít fel, aminek a létezéséről eddig nem tudtam, érzem, ahogy halk sóhaj tör fel belőlem, hallom az ő sóhajait, mindkét kezemet végighúzom a testén, ahogy ismét megcsókolhatom ajkait. A szoba egyszerre zsugorodik össze, majd tágul ismét meg, hol elfogy a levegő, hogy pedig mintha vihar tombolna bennem. Hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak, hagyom hogy szívem hevesebben verve vágyjon a nő érintésére. Jelen helyzetben semmi sem létezik rajtunk kívül, s most régóta először kívánom azt, hogy ez a pillanat örökké tartson. Hogy ez a pillanat sosem érhessen véget. Óvatosan dőlök hátra az ágyon, így Elena fölém kerül, szeretek irányítani, de szeretem azt is, ha egy kicsit a másik fél is próbálja átvenni tőlem az irányítást. Néha szeretem átadni magam a vágyaimnak. Egy pillanatra szólni akarok, majd mikor Elena szemeibe nézek, mikor látom azt a tekintetet, minden szavam belém szorul, s hirtelen magamhoz húzva csókolom meg őt szenvedélyesen. Fordítok a helyzeten, s ismét fölé kerekedve hintem be apró csókokkal a nyakát, a dekoltázsát, majd a hasát, hogy a bugyi vonalában is apró csókokkal jutalmazzam, végül ismét visszatérek az ajkaihoz, hogy érezhessem az ajkait... Mintha az életet jelentené ebben a szobában...

szavak: 510 zene: I want you here! megjegyzés:Bocsi a késésért credit:

A vámpírlét olykor kellemetlen velejárója a felfokozott érzelmi kavalkád, mely néha annyira keserédes, hogy vágyni kezdünk rá, miközben tudjuk, hogy utána valami kellemetlen kín következik, bűntudat, mely elemészt, hiány... A vágy hiánya, az érzésé, mely elragadott. Most mégis élvezettel adom át magam a bűnös vágynak, melyre oly rég vágytam. Nem tagadom, hiszen kár, mindig is itt volt, csak oly halványan, hogy elnyomhattam, de most, ahogy Elena ajkai az enyémet érintik, ahogy keze felfedezi a mellkasom az ingemen keresztül, ahogy a tarkómon érzem az ujjait, a vágy elragad, őt akarom, vágyom rá, hogy érezhessem azt, amit eddig még soha. Érezni, hogy fontos vagyok, még akkor is, ha hazugság, még akkor is, ha ez az este többé nem ismétlődhet meg. Hinni akarom, hogy a pillanat örökké tart, hogy ez a pillanat örökké a mi apró kis titkunk maradhat, hogy ez a pillanat rángat vissza a valóságba. Pedig oly távol visz az értelmes gondolatoktól, hogy már képtelen vagyok gondolkodni, csak érezni akarom a nyers szenvedélyt, a lopott csókokat, az érintéseket. Többet akarok, önző módon magamnak akarom Elenát, s titkon remélni, hogy a pillanat egy új dolognak a kezdete, s nem egy véletlen botlás, egy kaland, de ennél több sosem lehet. Nem áltathatom magam, mégis hagyom, hogy a szívem irányítson, a vágyaim parancsoljanak és együttes erővel szorítsák háttérbe ép elmémet.
Hagyom, hogy Elena az gombokkal játsszon, hagyom, hogy bemenjünk a szobába, még azt is hagyom, hogy kiszabaduljon ölelő karjaim között, miközben látom rajta az évődést. Az arcán az érzelmei elárulják, hogy arra vágyik amire én is vágyom, mégis hezitál. Talán megerősítésre vár, talán... Nem akarok a talánokra építeni. Hangja halk, szavai mégis itt kiáltanak elmémben. Bezárom az ajtót, a kulcs kattan a zárban, húzom az időt, de csak addig, míg megtalálom a saját hangom. A háta mögé sietek vámpírképességeim segítségével, s gyengéden érintem fedetlen karját, miközben félresöpröm haját a nyakából, hogy a füléhez közel hajolva suttoghassam szavaim.
- Ahogy ez a szoba, úgy fogok én is hallgatni arról, ami köztünk történik... Arról, amit most érzek... - Kezem észrevétlenül siklik Elena derekára, miközben a nyakát hintem be apró csókokkal, majd mikor érzem, hogy teste hozzám simul, kezem felfedezi a ruhán keresztül hasát, egészen a melléig, de ott szándékosan állok meg, hogy magam felé fordíthassam, és ismét megcsókolhassam, miközben a falnak támasztom hátát. Ujjaim a cipzárral játszanak, lassan húzom le, mégsem veszem le róla még a ruház, csak a szabad résen érintem meg a hátát, melynek hatására ujjaim bizseregni kezdenek, mintha életre akarnának kelni, mintha ismét ember lennék... Vámpírsebességgel fektetem az ágyra, majd fölé hajolva végignézek az arcon, mintha örökre az elmémbe akarnám vésni a tekintetét. Mintha attól félnék elfelejtem az arcot, mely olyan vágyakat ébresztett bennem, mely engem is megijeszt. A következő pillanatban ismét csókkal jutalmazom, majd elválok az ajkaktól, hogy a finom nyakát hinthessem be apró csókokkal, majd a dekoltázsát, végül ismét visszatérhessek az ajkakhoz, melyekkel nem tudok betelni. Elment a maradék eszem is, mégis élvezem a percet, és még élvezni akarom, amíg lehetséges, mert tudom, hogy ez nem ismétlődik meg többé...

szavak: 496 zene: The Power of Love megjegyzés:Remélem meg tudtam adni credit:

Az események felpörögtek, mikor táncolni kezdtünk. Éreztem valamit, amiről nem akartam tudomást venni, mert úgy éreztem nem lenne viszonzása, mégis az apró mozzanatok, Elena zavartsága, amikor a tekintete az enyémbe olvadt. Azt hittem, én vagyok megint a naiv, ám mikor felpattant, és ott hagyott a padon, volt időm... Pár percem átgondolni. Ő is akarja ezt, ahogy én, ő is vágyik rá, érzem. Legalábbis remélem, hogy a megérzéseim, és az amit láttam nem egy átverés. A bőre érintése, a keze a kezemen, az arca finom bőre... Csak az ajkaira tudtam koncentrálni, és mégsem tettem magamévá azokat az ívelt ajkakat. Nem habozhatok, mikor utána indultam, nem tudom őszintén, hogy mit reméltem, nem tudom, miért hiszek még mindig valamiben, amiben nem kellene. Mégis teszem, és gyengévé tesz. Gyengévé váltam, ahogy a karjaimba sétált, ahogy kezeim a derekára csusszantak, majd ismét megérezhettem arcának finom bőrét, ám abban a pillanatban mintha nem tudnék magamról csókoltam meg. Éreztem a tiltakozását, éreztem, ahogy összeszorítja ajkait, de alig pár másodperc múlva megadóan nyílnak meg, hogy nyelveink táncot járva egyesülhessenek valami őrült, titkos és tiltott szentségben, amiben nem kellene. Érintése a tarkómon biztat, hívogat, majd a következő pillanatban eltol ajkaitól, melyek szavakat formálnak. "Ez nem helyes. Ennek nem lenne szabad megtörténnie."Talán tényleg így van...
- Akkor ne te... - Kezdtem bele mondatomba, de Elena gyorsabb volt, s ismét érzem őt, az ajkait, a szenvedélyét, mely szinte elveszi az eszem... Nem... Teljesen elveszi a józan eszem, és ha most látna valaki, talán nevetségesnek tartanák a mi kis párosunkat... Vagy ki tudja, de most nem ez érdekel, hanem az, hogy érinthessem az ajkait, miközben ujjaim elvesznek a hajkoronában, miközben a másik kezemmel közel húzom magamhoz, hogy érezhessem Elena testét az enyémet, hogy az érzelmeim, melyek eddig sem nyugodhattak, még jobban felkorbácsolódjanak, miközben tudom, hogy nem tehetném, mégis meg akarom tenni, többet akarnék, ám elfordul, s egy szót sem szólok, csak szapora légvételemet próbálom lenyugtatni, de minden olyan különös, figyelem, ahogy Elena vívódik önnön magával, hogy nem tudja mit akar, miközben én rég tudom, tudom, és ez megrémiszt. Ő pedig talán fél, talán nem erre számított, talán maga sem tudja mit is akar pontosan. Majd hátam a félfának csapódik erőteljesen, s ekkor jövök rá, hogy nem helyes, hogy Elena hasonmás akár Katherine, mégsem ez jut eszembe. Hanem az, hogy nem akarom bántani őt, nem akarom felkavarni, ám ezzel magam is csak felzaklatom, miközben a szavai ismét engem céloznak, miközben ismét az ajkait érzem, keze elkalandozik a nyakamon, ujjaim bejárják a hátát, a zakó leesik, de fel sem tűnik.
- Csak téged akarlak Elena... - Suttogom, mikor egy röpke pillanatra megszakítom a csókot, de nem bírom tovább pár másodpercnél, ismét csókolom ajkait, szabad kezem ismét megindul előre a hasán fel lassan, gyengéden. Nem tudom mióta csókolom őt, csak azt, hogy vágyom rá, hogy érinthessem, hogy mindenhol csókkal szórhassam be a testét, mégis várok, mégis élvezem ezt a többet ígérő csókot, az arca érintését, az ujjait a nyakamon, mert nem akarom, hogy ez a pillanat semmivé váljon...

szavak: 491 zene: Never let me go megjegyzés:Ha valami nem tetszik, átírom!credit: ♥

Minden felgyorsult. Az események, a szívverésem, érezni akarom Elena érintését, és már aligha tudok figyelni. Mégis megjegyzem a szavait, mikor azt mondja, hogy Damon-hoz kötődik, egy pillanatra felszalad a szemöldököm. Szinte meg sem lep, bár a kötődést nem tudom miért alakult ki. Sok tényezője lehet... Vajon érez iránta valamit? Vagy csak... Annyi a kérdés, és igazából még én sem tudnék rá választ adni. Nem tudom, mi idézi elő, és azt sem mi mulasztja el... Legalábbis eme gondolatom csak félig igaz, hiszen nagyjából sejtem, mi idézheti elő. Talán valamilyen eltitkolt érzelem, ami a vámpírrá válás után erősebbé vált.
- Gondolom nehezebbé teszi... - Hagyja el eme három szó suttogásként ajkaimat, miközben Elena arcát kémlelve igyekszem terelni a gondolataim arról az érzésről, melyet nem tudok elnyomni. Arra akarok rájönni, mi vezetett engem idáig? Miért? Miért éppen most? És itt? Nem szabadna folytatom ezt a beszélgetést, mégis Elena társasága felébreszt bennem valamit, amitől emberibbnek érzem magam.  Emberibbnek, élőbbnek. Halott szívem gyorsabban pumpálja a vért a testem többi részébe, miközben lehunyt szemeim alatt egy olyan jelenet játszódik le, mely szinte villámcsapásként nyitja fel szemhéjaimat. Mire észbe kapok, túl közel ér arcom az övéhez, érzem arcomon az ő leheletét, ahogy nyilván ő is érezheti az enyémet, folytatni akarom, s azon kapom magam, hogy a csókjára vágyom, szinte éhezek az ajkakra, melyek még az imént a kötelékről préseltek ki szavakat, most elnémul, ahogy az én ajkaim is némaságra esküdött. A kívülállóknak talán két szerelmesnek tűnhetünk, de csak mi tudjuk az igazságot. Egy pillanatig a késztetés túl erős volt. Meg akartam érinteni az ajkait sajátommal, mégsem tettem. Mintha villám csapott volna közénk, mintha a föld megnyílt volna. A következő pillanatban Elena elköszön, és én egy pillanatig lefagyva nézek utána, hezitálok. El kell mennem innen. Túl közel a város, mely szülőföldemre épült, túl közel a "tűz", mely éget és felemészt. Alig egy perc telt el, mire észbe kapok, a bejáratot figyelem, miközben Elena már nincs sehol, én is elindulok. De nem a kocsim felé, közel sem. A lányt követem, legalábbis amerre vélem, hogy van, de nem találom. Az emeletre sietek vámpírléptekkel. Őrült vagyok, ismét az érzelmeim vezérelnek, és hagyom, hadd rángassanak, nem érdekel. Valamiért én akarom ezt a keserédes szenvedést, de rá kell eszmélnem, hogy Elena nincs sehol. Megállok az erkély előtt, majd kinézek, ahol meglátom őt ismét, de hamar történnek az események, és nekem jön, karom pedig dereka köré fonódik. Reflexszerű mozdulat, melyből nem eszmélek fel, tudatosan emelem meg a kezem arca felé, hogy megsimogathassam, hogy érezhessem a bőre érintését, hogy a kezembe véve az irányítást húzhassam közel magamhoz.
- Nem illik lelépni csak így... Elnézést kell kérnem... - Akad el a szavam egy pillanatra, miközben arcom ismét vészesen közel van az övéhez. - Nem azért, amit tenni akartam... Hanem amit fogok - Suttogom egészen halkan, és cselekszem. Először finoman, óvatosan érintem ajkaimmal az övét, végül bátrabban, szenvedélyesen csókolom meg őt, ha hagyja. Belül rettegek, hogy ellök magától, hogy felpofoz, mégis megcsókolom, miközben kezem finoman cirógatja arcát, a másik kezem meg szorosan közelebb húzza. Nem érdekel a következmény, jelen helyzetben csak az érdekel, hogy érezhessem a csókját. Szívem hevesen ver, s önző módon többet akar. Ennél is többet. Mintha mindig is erre vágytam volna, mintha a többi lenne illúzió és ez a valóság. Minden, ami eddig nyomasztott elszállt. Csak élvezem a csókot, mely talán csak egy csók marad, ha nem látom a viszonzást, akkor nem fogom törni magam, hanem magam mögött hagyom... De ezt nem szeretném...

szavak: 568 zene: Without you megjegyzés:Ha valami nem tetszik, átírom!credit: ♥

Menni és menekülni, el messzire... Igazából nem tudom, miért jöttem el ide, pedig semmi kedvem nem volt. Igazából már azon gondolkodtam, hogy lemondom, mikor végül döntöttem. Most viszont egy pillanatig úgy érzem, hogy nem kellene itt lennem. Az érzelmi kavalkád, ami bennem uralkodik nem akar csillapodni, s hiába próbálok harcolni ellene, az érzelmeim azok, melyek egy pillanatra megrohamoznak. Bár nem mutatom, én is érzek. Érzek, és ez néha fizikai fájdalommal tölt el. Néha szeretnék érzéketlen lenni, akár Klaus vagy Rebekah... Néha könnyebb lenne, de az érzelmeim tesznek azzá, aki vagyok. Gyengévé tesz, mégis hagyom. Hagyom, hogy az érzelmeim uraljanak, egy érzés... Naivság. Ez lenne? Vagy a vágy arra, hogy szeressen valaki, még annak ellenére is, hogy ezzel gyengévé válhatok?
- Kötelék? - Ragad meg egyetlen szó bennem terelve ezzel kavargó érzelmeimet. Hallottam már erről, mikor a vámpír kötődik teremtőjéhez, ahhoz, akinek a vére közrejátszott abban, hogy vámpírrá válhasson. Nem mindig érzelmi alapú, talán olyan lehet, mint a hibridek hálája Klaus felé. Egyfajta vágy, hogy a teremtőjének minden egyes kérését teljesítse, ezzel hálálva meg azt, hogy megszabadította őt a hold átkától. De vajon vámpírként mi motiválja őket? Hiszen ott nincs semmiféle hold-átok, vagy más. Hiszen ezekben az esetekben halandó lesz vámpír, és úgy tudom, Elena soha nem akart azzá válni. Elena teljesen más mint Katherine. Egy arc, két külön személy, s Elena személyisége magával ragad. A kitartása irigylésre méltó... Nem tudom, miért cselekszem úgy ahogy. Fogalmam sincs, miért adom neki a zakómat, csak ezt teszem, miközben elhúzom az időt, hogy érinthessem a bőrét, és vágyni kezdtem valamire, amit sosem kaphatok meg. Ami sosem lehet az enyém, mégis itt él a vágy. Nem kéne itt lennem, el kellene menekülnöm, amíg még lehet. De képtelen vagyok anélkül, hogy jobban megismerhessem őt.
- Ne menjünk bele a részletekbe... - Küldök felé egy őszinte mosolyt, miközben visszaülök mellé. Az agyam azt súgja mennem kell, de nem hallgatok rá. Leülök, s tudom, hogy közelebb ültem, de talán egy kicsit szándékos volt. Érzem Elena parfümjének lágy illatát, s egy röpke másodpercre lehunyom szemeimet.
- Az agy képes még az ideiglenes halál után is becsapni az embert... Néha még magam is beleborzongok egy hűvösebb szellő érintésébe... Viszont a másik percben rájövök, hogy mindez... Mindez csupán illúzió, semmi több! - Szólalok meg fogva tartva Elena tekintetét, hogy elvesszek bennük, és ismét, hogy nézhessem az arcát, mintha még sosem láttam volna, s arckifejezésem lágyabbá válik, emberibbé, majd anyám említése ismét megkeményíti a vonásaim, s egy pillanatra elkalandozom a hatalmas kastélynak beillő ház bejáratán, ahogy az emberek szállingóznak, de nem érdekel, hova mennek. Egy pillanatra felrémlik az a bál, melyen Damon kitörte Kol nyakát, majd utána anyám rajtam töltötte ki haragját, hogy elterelje gyanúmat valódi céljáról. Azon az estén kötött össze bennünket, s azon az estén döntötte el, hogy végez velünk...
- Néha nagyon is rá hasonlítok... A véred nem tagadhatod...  - Szinte suttogom a szavakat, melyeket lassan ejtek ki ajkaimon, s melyek súlya talán csak nekem terhe. A vér nem válik vízzé, s tudom, hogy ez ellen semmit sem tehetek, de már nem küzdök ellene többé. Utolsó szavai őszinte mosolyt csalnak arcomra, miközben az érintését érzem kézfejemen, mely mintha villámcsapásként keltené életre halott testem, s mikor érzem, hogy elhúzza a kezét, vámpírképességeim kihasználva fogom meg a kezét, hogy ne vehesse el. Persze nem szorítom meg, s ebben a pillanatban nem tudok uralkodni magamon. Lassan emelem Elenára a tekintetem, miközben a szél egy kissé feltámadva fújja a haját arcába, mely ürügyet ad nekem arra, hogy szabad kezemmel elsöpörhessem a füle mögé, miközben ujjaimmal cirógatom arcát. Nem tudom, miért teszem, csak azt, hogy erre vágyom... Vagy többre, de eddig ellen tudtam állni a kísértésnek, most viszont azt érzem, hogy meg akarom érezni Elena ajkait, s egy pillanatra tekintetem el is kalandozik az említett területen. Mintha óráknak tűnnének ezek a percek, s érzem, hogy légvételem szaporábbá válik, miközben a távolság csökken. Nem ronthatom el ezt a beszélgetést, és ha Elena nem dönt másképp, hirtelen hátrálok meg, elengedve az arcát és a kezét.
- Sajnálom... - Kérek elnézést tőle, és most, ebben a pillanatban elbizonytalanodtam, egy pillanatra megrendültem azon, amit az előbb tenni akartam, így visszaveszem a kezembe a pezsgőspoharat, hogy igyak egy korty pezsgőt, melynek az lesz a következménye, hogy kiürül a poharam, mégsem teszem le, csak játszom vele, majd egy pillanatra megtalálom Elena pillantását, aki most könnyen tud olvasni az enyémben. Láthatja a különös csillogást a szememben, s számomra kínossá válik a csend...

szavak: 727 zene: Without you megjegyzés:Ha valami nem tetszik, átírom!credit: ♥

Ez az érzés nem csillapodik, inkább erősödik. Míg Elena ember volt, néha akkor is éreztem, de nem akartam tönkre tenni az életét, így elkerültem a felesleges találkozásokat. Így maradtam az alku rám eső részénél, hisz féltem, hogy esetleg még egy hasonmás csapdájába eshetek azzal, ha minél többet részt akarok venni az életében. Így inkább kimaradtam. Próbáltam megvédeni, aminek az lett az eredménye, hogy hátba támadtak. Mégis bíztam benne, hisz tudom, hogy a Salvatore testvérek nem éppen a bizalmukról híresek. Nem mintha én bíztam volna bennük. Mindig is Elenában bíztam, s bár megrendült, mégis hajlandó voltam eltekinteni efelett. Most viszont, ahogy nézem őt, mintha tényleg megváltozott volna, mintha felnőtt volna. Meg tudja hozni a maga döntéseit, és tudja mit akar, legfőképpen, hogy mit nem akar többé. Valami furcsa érzés éled fel bennem iránta, melyet nem tudok teljes mértékben elnyomni, s még most is, hogy egyre rosszabb így... Még most sem akarok távozni. Maradni akarok, talán egy kicsit jobban megismerni, talán...
- Talán esetleg gondjaid vannak a folyton mardosó éhséggel? Esetleg folytonos vágyat érzel, hogy megölj valakit? Ezek mind hosszú évek folyamatos erőpróbája. Szerinted én nem érzem a késztetést? Vagy a folyamatos éhséget? Ez nem múlik el azzal, ha kioltasz életeket... - Mondom ki őszintén, hangomat a minimálisra halkítva. Nem kell, hogy a kinn sétálók meghalljanak bármit is. Elég ha annyit látnak, hogy két ismerős beszélget.
- Nem szokásom eljátszani a bizalmat Elena! - Szenvtelen hangon szólalok meg újra, s az előbbi bizalmas hang erre az egy mondatra eltűnik. Egy pillanatra elkalandozom Elena ajkain, de végül ismét a tekintetét keresem.
- Kölcsönadta? - Vonom fel a szemöldököm, de nem tisztem számon kérni őt, csak végigmérem a ruhában az alakját, és egy pillanatra ismét hatalmába kerít az a különös érzés, melyet eddig el tudtam valamennyire nyomni. A poharat nézem a kezében, ahogy az ajkához emeli, majd kiissza, hallom a gyűrű koccanását, tekintetem a messzibe réved, de ettől függetlenül minden egyes szavát megjegyzem.
- Buta bálok, melyen legalább a látszatát keltem annak, hogy érdekes. Nem mindig van hozzá kedvem, sőt néha kifejezetten terhes... - Jelentem ki bizalmasan, s tekintetem is ugyanezt mondja. Egy halvány, keserű félmosoly jelenik meg arcomon anyám báljának említésére, a mosoly tovasuhan, de a keserűség ott marad egy pillanatra. Közelebb ülök a padon, nem tudom miért, leveszem a zakóm, és Elena hátára terítem. Mintha még ember lenne, és fázna... Nem tudom miért teszem, de mintha véletlen lenne csupán, ujjaim egy pillanatra érintik bőrét, melyre Elenára pillantok, akinek arca, s ajkai vészesen közel kerültek. Legalábbis számomra a harminc centi, ami köztünk lehet, most annak számít. Visszaülök, de jóval közelebb, mint az előbb.
- Sajnálom... Anyám néha nagyon elszánt és temperamentumos... Régen kedves is tudott lenni - Próbálom terelni a gondolataimat...

szavak: 443 zene: Young and Beautiful megjegyzés:Tudom pocsék credit:

Ez az érzés erősebbé válik. Élvezem a társalgást, élvezem Elena társaságát, s ilyenkor elfelejtem azt, aki vagyok. Elfelejtem a belül tomboló érzelmeimet, a bűntudatot és a fájdalmat, amit a család szentsége okoz. Elena mellett még mindig visszakapok valamit abból, aki emberként voltam, holott már régen eltávolodtam attól az énemtől. Sosem leszek újra olyan, de mégis kapaszkodom egy illúzióba, ami egykor talán én voltam. Nem is emlékszem már rá igazán. Papírra vetettem sok emléket, sok érzést, mert ezer évnyi élet alatt féltem minden egyes nap attól, hogy elfelejtek valamit, ami fontos, amit nem akarok elfeledni soha.
Papírra vetettem az együtt töltött időt a családommal, hátha megértem a viselkedésüket, hátha válaszra lelek, most viszont nem kívánom őket látni. Még nem tudok szembenézni a lényekkel, akikké lettek. Egyedül kell lennem, felesleges bálokra kell járnom.
Halvány félmosoly a válaszom szavaira, én nem hiszem, hogy annyira megváltás kellene neki, hiszen ahogy látom boldogul. Sosem gondoltam volna, hogy vámpírként tér vissza, de kellemesen csalódtam, hogy képes önálló döntéseket hozva élni az életét. Már amennyire hagyják.
- Talán mert én sosem akartalak megváltoztatni? Én elfogadtam... Becsültem az emberséged és az önfeláldozásod, most pedig becsülöm a kitartásod... Te sokkal inkább most vagy önmagad, mint azt mások hinnék... - Tartom fogva tekintetét, szavaim őszinték, talán kicsit el is szalad velem az a bizonyos ló. Egy pillanatra minden szó belém szorul, mintha megállna az idő, mintha... Nem... Nem ismétlődhet meg a múlt többé. Elkapom a tekintetem, és egy halvány mosoly jelenik meg arcomon, melynek nincs oka, csak megjelenik, de hamar tovasuhan. Mikor Elena beszélni kezd, én csak hallgatom őt, minden egyes szava itt visszhangzik elmémben, miközben az arcát fürkészem, mintha most látnám először, és meg akarnám jegyezni. Ez az Elena más lett. Az átmeneti halál mindenkit megváltoztat. Velem is ezt tette.
- A halállal elveszítesz valamit önmagadból, még ha a halálod nem végleges akkor is. Én minden egyes alkalommal, mikor a tőr által haltam meg, messzebb kerültem attól aki vagyok, s hidd el, én is érzem a félelmet, mely az okoz, hogy nem tudom mennyi van még hátra ahhoz, hogy elveszítsem önmagam, és a hátam mögött hagyva mindent, miben eddig hittem alakuljak át valamivé, ami nem én vagyok - A pezsgő még mindig a kezemben van, s reflexszerűen mozgatom a poharat, melyben az aranyló ital megadóan dobálja magát, mint mikor vihar van a tengeren. Ez az érzés többször kísértett már életem folyamán. Néha rettegek attól, hogy a tőr okozta fájdalom elvesz tőlem mindent, amihez ragaszkodom. Az emberi felem. Ez az, ami visz tovább. Ez éltet, ez ad erőt, hogy ne adjam fel a reményt, hogy higgyek, hogy a családom még ismét egy lehet. Talán már csak én reménykedem ebben, talán a többieket már nem köti az eskü, az adott szó, engem viszont még köt.
- Most kvittek vagyunk, ne aggódj, amiket elmondtál az köztünk marad - Nézek mélyen a szemeibe ismét, és figyelem Elenát, aki már nem ugyanaz, mint aki volt, mégis ott él benne... Még ha tagadja is, ott kell lennie egy részének, ahogy bennem is.
- És miért döntöttél úgy hogy idejössz? - Kérdezem, hiszen ez egy unalmas megnyitó, tele unalmas emberekkel, akik úgy hiszik mennyire érdekesek, de az ő lelkük romlottabb, mint azt ők maguk gondolnák...

szavak: 523 zene: Young and Beautiful megjegyzés: Nekem tetszikcredit: ♥

Különös ez az este, még különösebb, hogy Elenával táncolok és nem szaladt el az első percben, ahogy meglátott. Mindig is kedveltem, értelmes volt, és sok dolgot átlátott, ahhoz képest, hogy alig volt 18 éves. Képes lett volna feláldozni magát a szeretteiért cserébe, bízott a szavamban, mikor a többiek nem, és belement az alkunkba. Amit később megszegtek, majd ő maga döfte belém a tőrt. Mindezek ellenére békés megegyezést tudtunk kötni, és valami megfogott benne. Nem az, hogy pontos mása külsőre Katherine-nek. Nem, belül ő egy teljesen más személyiség volt. Önzetlen, kedves és megértő. Emberként próbálta mindenkivel megtalálni a közös hangot, és ez tetszett. Volt hite. Olyan erős hite volt, hogy még bízott a bájitalban, melyről már magam sem hittem el, hogy működhet. Ő mégis hitt.
- Talán azt hiszik, hogy képtelen vagy nélkülük boldogulni, viszont én nagyon is úgy látom, hogy képes vagy megbirkózni azzal, akivé most váltál - Mosolyodom el, s kezdem azt érezni, hogy eltűnik az illúzió, hogy egy rideg érzelemtelen vámpír vagyok. Elena társaságában kissé oldottabban érzem magam, még így is hogy vámpír lett. A tekintete még mindig őszinte, s nem hazudtolja meg szavait. Élvezem a táncot, hiszen mintha a lány lábai nem is érintenék a földet. Egy belső hang azt súgja, hogy most kellene eltűnnöm innen. Mégis maradok, s kínzom magam, de már látom, hogy ez az est soha nem derülhet ki. Sokszor elgondolkodtam, mikor még ember volt. Az, amit átélt, elvesztett sok kedves embert az életéből, ő mégis egy mosollyal indult neki a napnak. Mindig is csodáltam ezért, s talán ez hiányzott az életemből. Hogy ne undorral keljek fel... Mára már képes vagyok így tenni. Néha viszont még mindig bűntudat emészt, mert hagytam, hogy húgom a saját feje után menve törjön keresztbe életeket. Mindig is én voltam a családban túl erkölcsös, túl naiv, az a testvér, aki akkor jó, ha más nincs. Néha a kirekesztettség érzése kelt hatalmába és elgondolkodtat, hogy vajon én is tehetek erről? Hogy az ezer éves eskünket rég felrúgva hagytam magam mögött mindent? Akkor ez volt a helyes, ezt kellett tennem. Most viszont túl sok időm van gondolkodni.
Elena felé fordulok, majd kortyolok a pezsgőmből...
- Sétáljunk! Levegőre vágyom! - Nyújtom jobbomat Elenának, majd lassan az udvar felé veszem az irányt. Nem akarok a tömegben beszélni még akkor sem, ha tudok olyan halkan beszélni, hogy senki ne hallhassa. Nem mellesleg a friss levegő jót fog tenni, hiszen még mindig enyhén érzem a vér illatát, és jelen pillanatban nem tudom figyelmen kívül hagyni.
- Hogy a kérdésedre is válaszoljak... Azért vagyok közvetlen, mert kedvellek. Azt, aki voltál, és azt is, aki most lettél, hogy te is az vagy, ami én... - Kezdek bele kicsit hosszabban kifejtve a gondolataimat. Szeretem az egyenességet, ha a helyzet úgy kívánja. - Miért kellene a hibát keresnem? Mindenkiben megvan, de ez tesz téged azzá, aki vagy. A hibáink nélkül teljesen más emberek lennénk - Mosolyodom el, és persze remélem tudja Elena, hogy az ember szót nem szó szerint értettem.
- Most viszont én kérdezek. Ha eleged van az Ősi családból, mint mondtad... Miért maradtál? Hiszen faképnél is hagyhattál volna - Teszem fel az engem éppen foglalkoztató kérdést, miközben a benti zene ide is kihallatszik. Egy padra ülök, s biccentéssel "kérdezem", hogy mellém ülne-e. Valami van ebben a lányban, ami különlegessé teszi. Valami, ami miatt élvezem ezt a társalgást. Egy különös, ám ugyanakkor kellemes érzés...

szavak: 551 zene: Young and Beautiful megjegyzés: Remélem tetszik?! credit:

Unatkozom. Ilyenkor vagy távozom, vagy ritkábbik esetben keresek magamnak valami érdekesebb társaságot, de most engem talált meg egy igen kellemes "társaság" Elena személyében. Őszintén szerettem vele beszélgetni, míg ember volt, de azóta nem láttam, csak hallottam, hogy vámpírrá vált. A húgom annyit mondott csak, hogy végignézte, hogy levezetnek a hídról, úgy hittem Elena Gilbert örökre megszűnt létezni, de ezek szerint vámpírvérrel a szervezetében halt meg. Itt van teljes valójában bár egy kissé ingerült... Gondolataira hamar fény derül, mikor beszélni kezd. A zene ritmusára lépünk, tisztában vagyok a lépésekkel, bár a tömegben úgy látom nem sokan ismerik fel a tánclépéseket. Elena barna szemeit kutatom, hátha kiolvashatok belőlük valamit.
- És mit kell helyre hozni? Én egy fiatal vámpírt látok, aki szeretné az életét élni, tévedek? Ha jól sejtem a Salvatore testvérek hiszik azt, hogy mindenáron helyre kell hozni valamit, ami el sem romlott? - Jegyzem meg egy félmosollyal az arcomon, miközben megpörgetem Elenát. Szavaim őszinték, hiszen én sosem akartam megszabni Elenának, hogy hogyan érezzen, az, hogy hátba támadtak több alkalommal... Nos azt is Damon számlájára írtam. Hiszen megvédtem volna Elenát, ám végül mégis cserben hagytam őket. Ahogy neki fontosak a szerettei, nekem is azok. Mindig is azok lesznek, bármennyire is küzdök néha ellene. Viszont ma nem akarok egyik testvéremmel sem foglalkozni, mégis szóba kerül a húgom.
- Tudod, nem tartozom felelősséggel a testvéreim tettei miatt, mégis... Őszintén sajnálom, amit a húgom tett - Mondom ki őszintén, hiszen ezt nem tettem volna meg. De a húgom eléggé temperamentumos tud lenni, ami sokszor vezet olyan tettekhez, amit később esetleg jobban átgondolva nem tenne meg. Bár más a helyzet Elenával, hiszen sosem szerette, ahogy Kartherine-t sem. De ez megint egy olyan dolog, amivel nem vagyok hajlandó foglalkozni. Ma nem. Sem holnap. Egy kis idő kell, amit gondolkodással tölthetek, meg idióta rendezvényeken való részvétellel.
- Tudod... Valahol még élvezettel tölt el a tudat, hogy nem képes több korcs hibridet gyártani... - Fintorgok, miközben ismét megpörgetem Elenát. Élvezem, ha a táncpartnerem ismeri a lépéseket, és külön öröm, hogy Elena is erre tévedt. Őszintén nem látom be, hogy miért akarják őt megváltoztatni, vagy helyrehozni, hiszen ahogy látom megbirkózik a vámpírsággal, és nem esik csak úgy neki az első embernek, aki elhalad mellette, ami nagy szó. Hiszen nem minden vámpír képes irányítani a soha meg nem szűnő vérszomjat, főleg azzal a hallással, ami nekünk vámpíroknak megadatott. A fülembe cseng minden egyes beszélgetés, sóhaj, vagy szívverés. És vér... Vér illata jut el orromig, talán valaki megsérült? Elena is meg kellett, hogy érezze, talán túl nagy a kísértés, ami engem sem hagy hidegen, mégis mintha jelét sem mutatnám. Talán csapda az egész. Talán vadász van a közelben, de mintha a vér csak több lenne. Egy pillanatra lehunyom a szemem, érzem a vérszomjat, mindent érzek, érzem magamban az éhes fenevadat, de nem engedhetek neki.
- Akkor talán el is mehetek, ha zavar a látványom, Kedvesem! - Felelem egy mosoly kíséretében, miközben még egyszer megpörgetem az utolsó akkordnál, majd a közeledő pincér tálcájáról két pezsgőt veszek el, hogy az egyiket Elena kezébe adhassam.
- Az estére, melyben nem beszélünk semmi unalmasról? - Kérdésnek szántam? Magam sem tudom. Egyik részem a vér szagától elvesztené a fejét, arcom mégis közömbös, ha ez egy csapda lenne, valaki tudhat rólunk...

szavak: 529 zene: Dark Paradise megjegyzés: Remélem tetszik?! credit:

Egy est, melyre hivatalos vagyok, s persze nem sok kedvem van elmenni. Őszintén még mindig jobb, mint unottan merengeni az életem történéseiről. A családomról, és az előttem álló hosszú évek magányától. Mindenesetre nem messze vagyok a várostól, mely a szülőföldemre épült, így figyelemmel kísérhetem a testvéreim tevékenykedéseit, és nem tölt el nyugodtsággal a tudat, hogy újfent elragadta őket a vámpír énjük. Néha olyan messze kerülnek önmaguktól, hogy megijeszt a tudat... Vajon engem mikor ragad el a bennem lakozó démon ismét? Vajon mikor leszek én is egy kegyetlen ragadozó ismét? Hiszen velem is megtörtént nem is egyszer, hogy hagytam, hogy az emberi felem megadja magát, és ne érdekeljen semmi, de valami mindig visszaránt. A naivságom az, amire mindenki apellál, amit mindenki előszeretettel használ ki. Gyengeség. Klaus szerint érezni gyengeség, mégis... Ő is érez, hiába tagadja, hiszen vágyik a boldogságra, ahogy vágyunk mindannyian, de a családunk néha egy átkos kötelék, egy teher, ahelyett, hogy áldás lenne. Talán ez is a vámpír átok része, talán ez is beletartozik. Nem tudom, csak azt, hogy egyszer tán már mindannyian egymás ellenségeivé válva törekszünk végleg megölni a másikat. Klaus-nak is van gyenge pontja. Mindannyiunknak van. De ő ezt képtelen beismerni még önmagának is, és inkább a kegyetlenség álcája mögé rejtőzve félemlíti a város lakóit.
A tükör előtt állok, és unottan gombolom be a fehér ingemet, majd felteszem a nyakkendőt, végül a zakót. Nem sietek, ráérek, whiskey-t töltök, lassan iszom ki a poharamból, majd kocsiba szállva elindulok a rendezvényre, ami kiváltképpen lehangolt, alig van pár ember, de még az este el sem kezdődött, most szállingóznak az emberek. Minek is vagyok én itt? Igen, emlékszem, meghívtak, mert író vagyok, és a történelmi társaság is itt lesz.
- Jó estét Mr. Mikaelson... Kellemes estét kívánok - Hajlong a férfi az ajtóban, én pedig egy erőltetett mosollyal nyugtázom csak. Végignézve a tömegen egyenlőre senkit nem hallok, akinek érdekelne a beszélgetése, így egy pezsgőt veszek el a pincértől, majd lassan kortyolok belőle egyet, mikor egy hang üti meg a fülem. Pontosabban lépések hangja. A tömeget kémlelve észreveszem a jól ismert vonásokat, és az illat... Elena Gilbert. Már vámpír. Nehéz hozzászoknom a gondolathoz, bár hallottam, hogy azzá vált, azóta nem találkoztunk.
- Elena Gilbert... Micsoda nem várt fogadtatás - Engedek meg magamnak egy enyhe félmosolyt, majd végigmérve a lányt szólalok meg újra. - Mi járatban erre? S miért vagy ilyen kimért velem szemben? - Mérem végig gyanakodva a lányt, miközben még egyet kortyolok a pezsgőmből, majd az egyik erre haladó pincér tálcájára teszem,hogy Elena felé nyújthassam jobbom.
- Táncolj velem, és avass be! - Mosolyodom el végül. Tekintetem mégis rideg, és felkérésemre sok választási lehetősége nem marad...

szavak: 431 zene: Dark Paradise megjegyzés: Tudom, hogy pocsék, lesz jobb is credit: