1713. Január 11. New York. Szép téli éjszakán születtem, habár nem minden volt olyan tökéletes... Édes anyám belehalt a szülésbe, nagyon beteg volt és a szervezete nem bírta ki azt, hogy megszült engem... Szépen cseperedtem, édesapám nevelt fel. Mindenki azt mondta, hogy férfi nem tud jól lányt nevelni, ez pedig nem igaz. Édesapám sosem erőszakkal nevelt, még is jól viselkedtem. Mondhatni jó kislány voltam. Szót fogadtam, és mindent megcsináltam amit kért. Hiszen jól tudtam, így könnyíthetem meg neki édesanyám elvesztését. Voltak nehéz időszakaim, de apám volt a legjobb férfi aki csak az életemben szerepelhetett. Lehet, hogy egyszer eljön szívem hercege, de apám lesz mindig a szívem királya örökké! Nem sok emberhez ragaszkodom, de apámat nagyon szerettem, és annyira fájt, hogy szenved anyám halála miatt...
Ahogy nőttem úgy jöttem rá dolgokra... Viszonylag hamar, fiatalon csöppentem bele a természetfelettiek világába. Pont a 18. szülinapomon ismerkedtem meg egy nagyon helyes sráccal, mint kiderült még kiskoromban nagyon jó barátok voltunk, és így vissza gondolva nagyon jó volt Michael-el újra találkozni. A szülinapomon után sokszor találkoztunk, és hosszú idő után ébredtem arra rá, hogy beleszerettem abba a srácba aki anno a legjobb fiú haverom volt. Először féltem neki bevallani, de hirtelen indulatból megtettem, és hatalmas meglepetésemre ő is így érez. Istenem, iszonyatosan boldog voltam. Azt hittem, hogy az életem legszebb napja, de utána... Mich elmondott nekem valamit, a legnagyobb titkát. Elmondta nekem, hogy vámpír.... Ekkor kicsit letaglóztam, de az érzéseim semmit sem változtak. Ugyan úgy szerettem őt, a titka ezen mit sem tudott változtatni.
Teltek-múltak az évek, és mi egyre boldogabbak voltunk együtt. Mellette úgy éreztem, hogy bármit megtehetek. Szabadnak éreztem magam. És ez nagyon jó érzés volt, vele megtapasztalni az első dolgokat, és olyan dolgokat mutatott meg nekem amiket ha nem ismerem őt meg újból akkor sosem tapasztalhattam volna meg. Például a vámpírlétet... Volt egy hülye kérésem, mégpedig az, hogy változtasson át. Egyszerűen nem bírtam abban a tudatban élni, hogy én öregszem és egyszer elveszítem őt... Nem akartam őt elveszíteni, és ő átváltoztatott. Segített nekem mindenben, kaptam napvédő ékszert, és megtanított uralkodni a vérszomjon. Az érzéseim felerősödtek, és nem bírtam ki azt a fájdalmat ami akkor ért mikor hazaértem... Édesapámat holtan láttam, nem láttam rajta harapás nyomokat, ezért arra fogtam, hogy természetes halál. De a fájdalmat ezt sem tudta csitítani. Rettentően sírtam, nagyon kiborultam. Az csak bónusz volt, hogy az érzések erősebbek lettek, és így még nehezebb volt elfogadni annak a személynek a halálát akit a világon a legjobban szerettem... Sokáig nem találtam vissza önmagamhoz, közben Mich is felszívódott, ezért úgy döntöttem, hogy elhagyom New York-ot, túl sok rossz dolog fűzött ide.
Sok helyen voltam életemben, sok helyen szálltam meg, és teljesen más személyiség lettem. Kegyetlen lettem. Kialakítottam egy olyan személyiséget akit senki sem tud bántani, senki sem tud fájdalmat okozni. Gondoltam arra is, hogy kikapcsolom az érzéseimet, de arra nem voltam képes... Nem akartam megválni az érzéseimtől, szimplán csak elrejteni őket.
És lám láss csodát, itt vagyok Mystic Falls-ban. Pár hete érkeztem ide, még nem tudom mit hoz itt az új élet, de állok elébe!