No matter how much you love a person, you will always get stabbed in the back. Why? Because.. love bites.
 
Belépés
join us, if you dare, darling.
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
you and I need to have a little chat
Ki van itt?
show yourself, stranger.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (23 fő) Szer. Márc. 01, 2023 4:14 pm-kor volt itt.
Legutóbbi témák
these are the last posts.
» Café from 1870
Mystic-tér EmptyKedd Márc. 10, 2015 6:16 pm by Vendég

» Mikaelson menedékház
Mystic-tér EmptySzer. Feb. 11, 2015 8:38 am by Elijah Mikaelson

» Bloggers Contest
Mystic-tér EmptyCsüt. Jan. 15, 2015 10:47 pm by Katherine Pierce

» Louis Marceau
Mystic-tér EmptyVas. Jan. 11, 2015 7:19 pm by Louis Marceau

» Elena *reloaded*
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 7:46 pm by Elijah Mikaelson

» Elena és Caroline szobája
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:56 am by Damon Salvatore

» Tantermek
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Liv és Luke szobája
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:06 am by Damon Salvatore

» Folyosók
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

» Udvar
Mystic-tér EmptyPént. Jan. 09, 2015 1:05 am by Damon Salvatore

Word Count
how much did you write?

Credit
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk.
A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott.
A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.


Megosztás
 

 Mystic-tér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Elijah Mikaelson

Elijah Mikaelson
Take care, cuz' I'm a(n)...
Original
» lakhely : Mystic Falls
» foglalkozás : történész
» avatar : Daniel Gillies

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyKedd Jún. 24, 2014 9:01 pm

Játék lezárva!

Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyVas. Szept. 22, 2013 1:43 am


Unatkozom, ez pedig a lány számára nem sok jót ígér.
Igazság szerint semmi okom sincs rá, hogy folytassam ezt a társalgást. Egyszerűen tovább is mehetnék. Sőt, még azt a papírt sem lett volna kötelező elvennem tőle. Számomra csupán egy senki. A problémái pedig a legkevésbé sem érdekelnek. Mégis faggatom tovább. Pontosan tudom, hogy mit lát, ha rám tekint. Csak egy gyermeket. Egy védtelen, ártatlan kislányt. Az én esetemben különösen igaz az, hogy a látszat bizony nem minden. Sokan hajlamosak megfeledkezni erről. De hát honnan is sejthetnék, hogy mi rejtőzik az álarc mögött, melyet akaratom ellenére vagyok kénytelen viselni... örökké? Régen meggyűlöltem már a tükröket. Legszívesebben mindet szilánkokra törném! Sokkal meg is teszem. Egyszerűen... nem érzem szükségesnek, hogy megpróbáljam kontrollálni a haragomat. Nem is biztos, hogy képes lennék rá. Még sosem akartam. Miért tettem volna? Ha nekem ennek az aprócska testnek a börtönében kell végigsenyvednem az öröklétet, az a legkevesebb, hogy néha levezethetem a feszültséget. Néha. Mindig. Megszoksz, vagy megszöksz. Ez nagyon is igaz. Én sosem vágytam a halálra. Nem fogom eldobni magamtól az életet. Nem vagyok annyira gyenge, mint azok a bolondok, akik erre vetemednek! Megpróbálom kihozni a legjobbat abból, amit kaptam. Semmi kifogásom a vámpír-léttel. Igazán tetszik, hogy mennyi mindent láthatok. Már régen a föld alatt lennék, ha annak idején nem változtatnak át. Az viszont hihetetlenül bosszant, hogy nem néhány évvel később történt meg mindez. Bár hagyott volna felnőni az a rohadék! Komolyan azt hitte, hogy jót tesz velem? Persze nem... jól tudom, hogy csakis a saját érdekeit tartotta szem előtt. Gyereket akart és úgy képzelte, én majd az is maradok örökké. Kívülről persze így történt. Örök gyermek. Halhatatlan gyermek. Ez vagyok én. Ám hiába nem hagyott rajtam nyomot a rohanó idő... én azért... változtam. Mélyen. Láthatatlanul. Rádöbbentem, hogy mit művelt velem az a rohadék. Előtte továbbra is eljátszottam a tökéletes leányt, ám... már azt terveztem, hogyan végezhetnék vele. Bezárt! Elátkozott! Sokkal rosszabbat érdemelt volna, mint amit végül a részéül juttattam! Hogy meglepődött! Eszébe sem jutott volna, hogy az oly nagy szeretettel dédelgetett porcelánbabája majd ellene fordul. Megtettem. Csakis azt bánom, hogy nem szenvedett tovább. Túl hamar véget ért az egész. A nap sebesen elvégezte a dolgát. Vége lett.
Halvány mosoly kúszik arcomra, látva a lány hitetlenségét. Nyilván elképzelni sem tudja, hogy... miért akarok ilyen témákról beszélgetni. Látom, hogy számára kellemetlenséget okoz egyik-másik kérdésem, ám ez csöppet sem érdekel. Arra semmiképpen sem szolgáltat okot számomra mindez, hogy... megkegyelmezzek. Ó, dehogyis!
- A látszat sokszor az ember ellen van – jelentem ki. Ez az apróság már nekem is rengeteg kellemetlenséget okozott. Igazság szerint... haragszom beszélgetőpartneremre. Úgy csinál, mintha olyan nagyon rossz lenne neki. Pedig velem ellentétben ő még felnőhet. Ő nincs örökre egy változatlan test börtönébe zárva. Gyakran ok sem kell rá, hogy másokon töltsem ki a haragom. Már pusztán azért dühös vagyok rá is, mert... mert... úgy néz rám. Számára nem vagyok több egy gyermeknél! Annyira... gyűlölöm, hogy sosem nőhetek fel! Nem vagyok gyerek! Nagyon régóta nem! Sokkal... sokkal több vagyok, mint ő... sokkal több, mint bárki hinné. - Akkor nem lehet könnyű dolgod. Ha másnak hisznek, mint ami valójában vagy mindig sokat kell... bizonyítanod – nyomom meg az utolsó szót. Kíváncsi vagyok. Vajon mit szólna, ha szembesülnie kellene igaz valómmal? Évtizedek során a létező legkülönfélébb reakcióknak voltam már tanúja. Sokan dühítettek fel a merő jóindulatukkal. Kétség kívül... nem érdemeltek volna halált azért, mert kedvesek voltak és segíteni akartak, de az én szememben... a legfőbb bűnt követték el.
Látom rajta, mennyire furcsának találja, hogy milyen stílusban közöltem szüleim halálát. Az persze nem tartozik rá, hogy a szóban forgó esemény jóval több, mint száz évvel korábban történt meg. Meglehetősen morbid módon közöltem vele az információt, de... még így is visszafogtam magam. Sokkal „szebben” is megfogalmazhattam volna. Szívesen játszom másokkal. Nem véletlenül vált ez a kedvenc szórakozásommá. A fizikai kínzás és a vadászat egy dolog... de a lelki terrornak is megvan a maga szépsége. Még mindig nem döntöttem el, hogy most mit fogok csinálni. Annyi lehetőség áll előttem. Egyszerű emberként aligha tehetne ellenem. Hacsak nem verbénázik. Ebben az átkozott városban mintha mindenhonnan az a szemét folyna. Lehet, hogy mégsem bizonyul majd okos ötletnek a költözés. Egyelőre azonban túlságosan is kevés időt töltöttem el még itt ahhoz, hogy kész legyek... ítéletet mondani.
[b]- Ó, nem élek én egyedül
– mosolyodom el rejtélyesen. - Mindig akad valaki, aki vigyáz rám. – Valószínűleg elképzelni sem tudja, hogy miről beszélek. Mindig érdekel, hogy... miképpen reagálnak rám mások. Gyűlölöm mindazt, amit a szemeikben, az arcukra írva látok. Szeretem bebizonyítani, hogy a legkevésbé sem az vagyok, akinek hisznek. - De soha nincsenek problémáim. Nincs is holmi... szülőkre szükségem.
Úgy tűnik, neki lenne. Fel nem foghatom miért okoz számára ekkora bánatot, hogy... nem ismeri a származását. Számomra ez már régen jelentéktelen információ. Igazság szerint nem is emlékszem az anyámra és az apámra. Túl fiatal voltam még, mikor átváltoztatott az az arrogáns, ostoba rohadék. Néhány dolog... örökre feledésbe merült. Amúgy sem számít, hol és miképp vette kezdetét egy történet... csakis az a fontos... miképp ér majd véget. Az én mesém még jó darabig zajlani fog. Eszem ágában sincs idő előtt kiszállni, hogy aztán nélkülem foroghasson a kerék. Dühös vagyok, őrjöngök, török-zúzok amikor csak rám jön... de jogom van hozzá, hogy pusztítsak!
- Értem – bólintok mindent tudóan. - Téged pedig ez nyilvánvalóan... mindennél jobban nyomaszt. Pedig nem kellene, hogy szomorkodj. Minek törődsz olyanokkal, akik szemmel láthatóan nem tartottak elég fontosnak ahhoz, hogy... megtartsanak? – Mintha csak egy egyszerű állatról beszélnék. Végül is... számomra az emberek sosem voltak többek. - Palota? Ó értem. Szóval most próbálsz... önállósulni. Lázadni. – Nem is igyekszem megjátszani magamat. Ha szükséges, fel tudom venni egy gyermek stílusát, de... most nem fárasztom magam ilyesmivel. - Biztos vagy benne, hogy megéri? A büszkeség? Ez motivál? Rá fogsz jönni, hogy... koránt sem olyan lényeges, mint amilyennek hiszed. – Karjaim összefonom a mellkasomon és fürkésző pillantást vetek rá. Nyilván... pillanatról-pillanatra találja egy furcsábbnak a helyzetet. - Én is csak nemrég költöztem a városba. Egyelőre még nem tudom, hogy... hosszabb időt fogok-e itt eltölteni. Lehet, hogy... nemsokára indulok is tovább.
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyPént. Aug. 23, 2013 9:23 pm


Odette & Nathalia



Nem akarom sajnáltatni magam... Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, nyavalygok a sorsom miatt. Ezért nem is szoktam... csak magamban. Annyi mindent megéltem már lassan a 18 felé araszolva, hogy egy átlagembernek ennyi idősen fele ennyi önállósággal kellett megküzdenie. Nehéz volt, még mindig az, és szerintem az is lesz, amíg nem találok magam mellé valakit... Valakit, aki segít rajtam, aki megkönnyíti a dolgomat, még ha a puszta szeretetével is.
Akkor miért nem keresel mást? Szomorkás mosoly kúszik a szám szélébe. Keresnék én, ha tudnék. De nem tudok... az emberek azt hiszik, hogy a fiatalságom őrültséggel jár... elítélnek a korom alapján, de nem tudják, hogy a fiatal vonásaim mögött ki rejtőzik... Nem vagyok már kislány. Tinédzsernek sem érzem magam, mivel csak magamra számíthatok... Persze a nevelő szüleim bármikor segítenének, ha kérném, de... a büszkeségemet azért sem fogom megsérteni, maximum akkor, ha az utcára kerülök. Bár ez eléggé valószínűtlen, mivel sokat gürizek azért, hogy pénzem legyen.
-Tudod... ez nem olyan könnyű. Fiatal vagyok, és sok helyen gondolják rólam azt, hogy csak rövidtávon szeretnék dolgozni, vagy csak valami olcsó trükkel akarok előrukkolni nekik. Tudod... ilyenek a mai fiatalok. És attól függetlenül, hogy én komolyan gondolom, ők nem hisznek nekem. Inkább egy tapasztaltabb, de öregebb embert vesznek fel, mint egy 17 éves lányt.- oldalra húzott szájjal pillantok le a kislányra, majd újabb kérdéseire is választ adok. -Nem hiszem, hogy lennének sokkal jobbak, de igen, még tanulok is emellett.- hűha, elég kíváncsi lányba botlottam. De még mindig nem értem, hogy honnan jártas ezekben a dolgokban...?
Meghaltak a szülei? Elég morbid stílusban közölte... még sosem találkoztam ilyen kislányokkal. Vajon kivel él? Ki neveli őt fel? Kitől kapja meg azt a szeretetet, amit az ilyen korban lévő gyerekeknek szüksége van? - Akkor... kivel élsz? Ki nevel téged fel? Olyan fiatal vagy, hogy egyedül élj... - teljességgel kizártnak gondolom, hogy egyedül legyen.
Na és a te családod? Mmm.... ebbe beletrafált. Családom nincsen. Maximum nevelő szüleim. De... velük sem jó a viszonyom, amióta megtudtam, hogy nem az igazi szüleim neveltek fel...
-Nem ismerem őket. Kiskoromban örökbe fogadtak, és semmit nem tudok a családomról. - fogalmam sincs, hogy a szüleimnek, az igazi szüleimnek hogy volt szíve a saját gyereküket más embereknek adni... mintha valami ajándékcsomag lennék, akit csak úgy átadnak. Minek szült meg akkor? Hogy elpasszoljon? Talán... púp voltam a hátán? Vagy egy véletlen baleset szüleménye? Annyira szeretném tudni a választ... de nincs kitől kérdezni.
-Nemrég költöztem ide, eddig egy palotához hasonló valamiben éltem, mert a nevelő szüleim eléggé elkényeztettek... Nem nagyon ismerem, van pár hely, ahol már jártam, de ettől függetlenül még simán el tudnék tévedni a városban... Hát te? - kérdeztem vissza viszonylag hosszú válaszom után. Tényleg még csak pár helyet ismertem meg, mivel még nem volt annyira időm... a Mystic Grill, és a középiskola az tiszta, valamint a parkokban is jártam már, meg az ilyen sétálóutcákban, tereken, mint ez. Bár a város nem túl nagy, magamat ismerve... egyedül biztos letérnék az eredeti útról...
» words: 481 « || »music: --- « || » notes: Meg sem közelíti a tiéd, de legalább írtam már végre valahára. :$ «
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyHétf. Júl. 22, 2013 10:39 pm


Az unalom végtelenül bosszant. Ám mégsem annyira, mint mindaz, ami a rám vetett pillantások mögött rejtőzik. Kislány. A halandók szemében nem vagyok több. Sosem válhatok többé. Még a vámpírok is rendszeresen elkövetik azt a hibát, hogy lebecsülnek. Mintha a látszat lenne minden... ez annyira... szánalmas. Másfél évszázada élek... sokkal többet láttam már, mint bármelyik ember. Mégis... börtönbe zárva senyvedek. Saját testem... saját külsőm jelenti a béklyót, melyből... sosem szabadulhat. Ó igen... lenne kiút... a halál. Levenni a medált és megvárni, hogy a kelő nap sugarai bevégezzék... nem marad más, csak por és hamu. Csakhogy a halál nem megoldás... Ugyan már! Mégis miért kellene megfutamodnom? Belekényszerítettek ebbe a szerepbe, igaz... de attól még kihozhatom belőle a legtöbbet. Nem fogok összeroskadni. Én aztán nem! Igaz... talán kissé nehéz helyzetbe csöppentem... De miért szenvedjek emiatt én? Hát majd osztok kínt másoknak. Az könnyebbé teszi, hogy elviseljem, amit rám róttak! Ez mindig így volt... Ha már nekem ilyesmiken kellett átmennem, hát az a legkevesebb, hogy mások létét is fájdalommal fűszerezem. Kegyetlen lennék? Hát igen. Ilyenné tett az élet. Az erős maradhat csak talpon. Én pedig nem vagyok gyenge. Meglehet, hogy a külsőm nem éppen ezt mutatja, ám... Az elém kerülő kihívásokat mindig sikerrel vettem. Persze azt is megtanultam, hogy nem minden alkalommal célszerű erőszakhoz folyamodni. Van, hogy nálam sokkal erősebbekkel – mármint fizikai értelmemben véve – hoz össze a balsors. Olyan alkalmakra is... megvannak fegyvertáramban a megfelelő eszközök. Bár gyűlölöm a kinézetem, ugyanakkor... hatalmas előnyt is jelent számomra. Bizonyos körülmények között. Elég egyetlen mosoly... eljátszani az eltévedt, félő kislány szerepét... és máris az ujjaim köré csavarhatok bárkit. Sajnálnak, segíteni akarnak, levetkőzik minden óvatosságukat. A másik kategória pedig... ők egyszerűen kapva-kapnak az alkalmon, hogy lecsaphassanak a gyenge és védtelen prédára. Szánalmasak.
Itt van előttem ez a lány. Az ő szemében is azt látom, amit másokéban már oly sokszor... Volt rá lehetőségem, hogy megfigyeljem az emberek reakcióit. Csak egy gyermek. Ez vagyok én számukra. Elveszett. Ártatlan. Micsoda ostobaság! Attól, hogy valaki nem tűnik fenyegetőnek, még... képes lehet rá, hogy végezzen velünk. Rengeteget gyilkoltam... figyeltem, ahogy az élet örökre eltűnik azokból a szemekből, melyek korábban szánakozóan, túlságosan is kedvesen pillantottak rám. Fiatalnak tűnök, ám... a látszat nem minden. Koránt sem. Talán hiba volt belebonyolódnom ebbe a beszélgetésbe. Már az is hihetetlen jóindulatomról tesz tanúbizonyságot, hogy egyáltalán elvettem azt a papírt, amit osztogat. De... nem tehetek róla. Kíváncsi vagyok. Vajon mi motiválhatja őt, hogy... ilyen ostobaságokkal töltse az idejét? Ennyire szüksége lehet a pénzre? Nos... nekem ezzel kapcsolatban sosem voltak problémáim. Igézéssel bármit megszerezhetek, amire csak szükségem van... amihez csak kedvet kapok.
Értetlen pillantást vet rám, ám... messze nem gyanakvó. Nyilván azon töpreng, miért érdekel egy magamfajta gyermeket az, vajon mennyit is kaphat ezért a... munkáért. Körülnéz. Ó igen. Vajon hol lehetnek a szülei? Ez a gondolat fut át a fején. Túl ártatlan vagyok. Túl sebezhető. Túlságosan is... elveszett. Nos... a látszat mindenképpen ezt mutatja. Azt pedig, hogy a valóság egészen más... mind csak későn... a vég előtt tudhatják meg. Egyelőre... ez a lány még nem szolgáltatott rá okot, hogy kedvem legyen... ellopni tőle mindent. Talán még... szórakoztató is lehet ez a társalgás. Vagy... minimum informatív. Elvégre nemrég érkeztem csak a városba... nem árt utánanézni, hogy... milyen viszonyok uralkodnak errefelé. A pletykák alapján komolyan nem lepne meg, ha mindenki beverbénázva mászkálna. Az viszont komolyan... rontana a hangulatomon. És nem én lennék az, aki... a végén bánkódna.
- Akkor miért nem keresel valami mást? – kérdezek rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. De hát nekem ez mindig is így volt. Ha kell valami, hát elveszem. Ha valami nem tetszik, összetöröm... Ha megsértenek... kitépem a szívüket. De persze... csak azután, hogy eljátszadoztam velük. Irgalom nélkül. Megbánás nélkül. - Vagy ebben a városban ennél komolyabb lehetőségek nem is állnak rendelkezésére egy lánynak? Vagy... még tanulsz? – Újabb és újabb kérdések, melyeket bizonyára nem tud majd hova tenni. Fogalmam sincs miért, de úgy döntöttem, hogy most nem adom elő kedvenc magánszámomat. Nem lesz eltévedt, síró, riadt tekintetű gyermek. Ó nem. Itt nem. Most nem. Helyette inkább... önmagamat adom. Na persze nem a vámpír, hanem... a felnőttet. Kíváncsi vagyok, hogy... erre vajon... hogyan reagál. Gyakran előfordul, hogy hasonlóképp cselekszem... ha túlságosan unatkozom mindig... igazán szórakoztató azt figyelni, hogyan változik el az arcuk... miképp költözik gyanakvás elméjükbe. A reakcióik azok, amik... igazán érdekelnek engem. Szokatlanul nyugodtnak érzem magam, így... a lány egyelőre megmenekül haragomtól. Egy rosszabb napomon valószínűleg már azért eltörném a gerincét, mert a szüleimről kérdez. Így viszont... egyszerűen csak félrebiccentem a fejem és végigmérem. - A szüleim? Ó... ők nincsenek velem. Már régen... nagyon régen meghaltak. Por és hamu... előbb utóbb mindenki azzá válik.
Az az igazság, hogy nem is emlékszem igazán a szüleimre. Túlságosan is fiatal voltam, mikor meghaltak és... túl sok évtized telt már el azóta. Mindig volt más, amire koncentrálhattam. Különben is... minek siratnék elveszett dolgokat? Nem fogom ok nélkül legyengíteni magam. Már nem vagyok ember... miért kellene mímelnem tehát, hogy... mégis? Szánalmasnak... igazán megvetésre méltónak találom azokat a vámpírokat, akik... szeretik az embereket. Most komolyan... mégis mi ütött egyesekbe? Miért nem tudják kihasználni a lehetőségeiket? Elképzelni sem tudom, mit lehet... akár csak kedvelni is egy halandón. Arra jók, hogy táplálékul szolgáljanak... másra már... vannak hasznosabb, méltóbb partnerek is. És hogy egykor én is... olyan voltam? Mit számít... azok az idők már régen elmúltak. Hajdan volt életem már régen oda. Nem tudom, hogy mivé válhattam volna, ha folytatódhat. Őszintén szólva nem is érdekel. Gyűlölöm ugyan a testemet és azt, ami velem történt, ám... megvolt a maga előnye. Legalább még élhetek.
- Na és a te családod? – emelem rá ismét a tekintetemet, melyben... mintha igazi érdeklődés villanna meg. Hiányozna valakinek, ha... csak úgy nyomtalanul eltűnne? Lenne kit meglátogatnom egy légből kapott üzenettel? - Egyébként régóta élsz Mystic Fallsban? – teszek fel hirtelen egy újabb kérdést. - Ismered a környéket? – Más körülmények között hihetetlen könnyelműségnek bélyegezném tetteimet, ám... most minden botlást, minden hibát szándékosan követek el. Túlságosan is unalmassá vált ez a mai nap. Ideje tenni ellene. Érdekelnek a reakciói... kíváncsi vagyok az elméleteire. Vajon... miféle gondolatok futnak át éppen a fején? Minek lát engem? Még mindig az eltévedt gyermek vagyok? Vagy már megcsapta a fenyegetően közeledő veszély... előszele?
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptySzer. Jún. 26, 2013 10:37 pm


Odette & Nathalia


Mi keresnivalóm van még nekem ezen a világon? Se családom, se barátaim, se semmim. Néha teljesen nem értem, hogy minek vagyok még itt. Biztos senkinek nem hiányoznék, ha eltűnnék, vagy meghalnék. Csak magamnak maradtam, és magamat kell eltartanom, bár nem panaszkodom, mert eddig elég jól megy. De eddig minden problémát a 'szüleimmel' oldottam meg. Most mi lesz, ha az utamba áll valami? A régi otthonomban mindenben segítettek, nem hagytak engem önállósulni, amiért egyáltalán nem vagyok mérges, és nem haragszom rájuk, de azért adhattak volna nekem egy kicsi teret, ha ilyen probléma akad, akkor meg tudjam oldani magamnak. Nem érzem magam
erősnek, annak ellenére, hogy ezt mutatom a világnak. Családra van szükségem, szeretetre... De valószínűleg ezt soha nem fogom megkapni, még akkor sem, ha megtalálom az igazi szüleimet, és esetleg egymásra találunk. Már semmi nem lenne olyan, mint egy átlagos családban. Nem tudnék rájuk úgy gondolni, mint egy igazi családra, mert nem voltak mellettem azalatt az idő alatt, amíg felnőttem...
A kényszer nagy úr...- mosolyodtam el kínosan, majd egy újabb lapot nyújtottam egy középkorú férfinek, aki nagy meglepetésemre, de elfogadta. Érdekes, hogy mennyire felnőttesen tud gondolkodni ez a gyerek, ahhoz képest, hogy elég fiatal, és valószínűleg még nem tapasztalta ki, hogy milyen az élet.
Egészen érdekes, hogy egy 10 év körüli kislányt mennyire érdeklik az ilyen dolgok. Neki ilyenkor még a babák haját kéne fésülgetni, vagy mesét nézni, virágot szedni, játszani, akármi. De meglep, hogy itt találom egyedül a téren, és pont tőlem kérdezget ilyeneket. -Jól gondolod. Nagyon kevés pénzt kapok érte, ráadásul ha ezeket nem osztom szét ma, akkor holnap is itt kell állnom.- húzom el a számat, majd újra megszólalok. -De ez miért érdekel téged?- nézek rá értetlenül, felvont szemöldökkel. Elég érdekesen van összerakva ez a lány, mert a korához képest elég felnőttes kérdésekre szeretne választ kapni... amit én szívesen megadok neki, de nem tudom, hogy miért érdekli őt. Elvégre, még egy kislánnyal sem találkoztam, aki ilyet kérdezett volna tőlem. De végül is, egyszer mindent el kell kezdeni...
Egy embert sem látok, aki ezt a lányt keresné. Tudom, hogy mennyire szeretnek a kicsik egy picit meglógni a szüleik közeléből, és egyedül elcsavarogni valamerre. Én is ezt csináltam, és szerintem mindenki, ilyesfajta életkorban. -Amúgy... neked hol vannak a szüleid?- tettem fel neki a kérdést, majd tovább osztogattam a szórólapokat. Sehol nem látok kétségbeesett tekintetű anyukát, vagy apukát, aki attól fél, hogy elvesztette a gyermekét. Talán ez a kislány egyedül van itt...?
» words: 397 « || »music: --- « || » notes: Meg sem közelíti a tiéd, de legalább írtam már végre valahára. :$ «
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyKedd Május 21, 2013 2:39 am


Fogalmam sincs róla, mihez kezdek majd ebben a városban. Okom sem volt igazán rá, hogy pont ide költöztem. Kockázatos lépés volt, hiszen a pletykák alapján nagyon sok természetfeletti lény kószál a környéken. Ahol pedig magas a vámpírok lélekszáma, ott először is kevés eséllyel tudok teljesen láthatatlan maradni. Másodsorban pedig ez tipikusan az a környék, ahol könnyen verbénát szedő emberbe lehet futni. Az meg bosszant. Komolyan... mégis mit képzelnek magukról egyes emberek? Hát beleszólok én, hogy mikor milyen négylábút vadásznak le, csakhogy megehessék? Mi ez? Ők ehetnek, én meg dögöljek éhen? Jó, persze... én is élhetnél állatok vérén, de az nem az igazi. Legyen már valami hasznuk az embereknek is, ha már állandóan el kell viselnem a jelenlétüket.
Sokkal egyszerűbb lenne az életem, ha nem kellene egy gyerek testében élnem. Mások talán azt mondanák, hogy a leélt éveim alatt már bőven lett volna időm megszokni a dolgot. Vagy ha annyira nem tetszik, hát akkor akár meg is szökhettem volna. Csakhogy helyzetemből egyedül az jelentene kiutat, ha levenném a medálom és szépen kisétálnék szemügyre venni a napot. Én meg... hát nem vagyok az az öngyilkos fajta. Sosem futamodom meg. Sosem adom fel. A körülmények áldozata... igen, azt hiszem, ez nagyon is jól illene rám, ha teátrális akarnék lenni.
De ha már így alakult, miért is ne hozzam ki belőle a legtöbbet?
Tényleg nem tudom, mit hoz majd nekem az új város. Valószínűleg kellemetlenségeket... igen, azok elkerülhetetlenek. Csak egyszer... egyetlen egyszer szeretnék úgy költözni, hogy senkit se kelljen megigéznem az ügyeim elintézéséhez. Mindenki úgy néz rám, mintha csak egy gyerek lennék, aki semmi lényegesről nem tudhat még. Ugyan már! Sokkal többet láttam már, mint amiről ők valaha is álmodhatnak! Igaz, sok mindenről le kellett mondanom, de...
Van azért néhány előnyöm is. Vannak jól használható fegyverek a tarsolyomban. Mindenki veszélytelennek hisz, tehát... túlságosan is könnyelműek, ha rólam van szó. Gyakran nem is igézem meg a vacsorának valót. Minek az? Elég eljátszani a szegény, síró, elveszett, bántott kislányt és máris ugranak. Gyanútlan bolondok.
Majdnem... majdnem túlságosan könnyűvé teszik ezt az egészet.
Tudom, mit látnak mások, ha rám néznek. A gyermek. Az ártatlan. A tudatlan. Túlságosan sok órát töltöttem már a gyűlölt tükrök előtt. Túl sok halandó torkát téptem fel pusztán azért, mert azt mondták, amit igaznak véltek. Akkor még arra sem foghattam, hogy éhes voltam. Mert nem. Sokszor gyilkoltam már dühből. Na és akkor mi van? Ők provokálják ki. Olyan okosnak hiszik magukat, közben pedig... nem tudnak semmit sem! Szánalmas bolondok!
Ez a lány is, aki itt áll előttem a szórólapokat szorongatva... Valószínűleg pont azért hozzám jött, mert azt hiszi... Mit is? Hogy én majd nem küldöm el, nem utasítom el... nem alázom meg azzal, hogy észre sem veszem? Nos... meglehet. Igazság szerint nem is tudom, miért méltatom figyelemre. Csak egy ember. Sosem foglalkozom az emberekkel. Lényegtelenek. Nem állandó szereplői az életemnek. Már nagyon hosszú ideje nem. Azok is csupán bábok, akiket néha megigézek, hogy elvégezzék az olyan papírmunkát, melyre én alkalmatlan vagyok.
Eszközök és vacsora... ennél semmivel se többek. Bármit is képzelnek magukról. Tényleg nem értem néhány vámpír fene nagy emberszeretetét. Mi értelme van megtagadni önnön lényünket és állatokon vegetálni, amikor... sokkal kellemesebb préda vadászatával is tölthetnénk az időnket? Az ilyesfajta önkínzás sosem lesz a kenyerem.
- Értem – bólintok a lány szavaira. - Én nem tudnék hozzászokni, hogy ezt csináljam... méghozzá ilyen hosszú ideig. – Általában nem foglalkozom azzal, hogy megjátsszam egy tíz éves stílusát és... megmaradjak annál a szókincsnél, amit ő ismerhet. Persze... ha úgy vadászom, hogy a külsőmet vetem be... akkor elkerülhetetlen. De az esetek többi részében egyszerűen nem érdekel mások véleménye. Azzal sosem törődtem.
Legalábbis akkor nem, ha a jellememet firtatják. Az zavar... igenis zavar, hogy mit látnak... Ugyanazt, amit a tükör mutat. Egy testet... egy szőke hajú gyermeket, aki már régen nem én vagyok. Attól, hogy az öregedésem megállt, én még messze nem rekedtem meg azon az értelmi szintén. Megváltoztam... de ez a változás sosem lesz látható. Néha szeretném elképzelni, hogy milyen lennék, ha... ha felnőhettem volna. De ilyenkor mindig leállítom magam már az elején. Régen megtanultam, hogy semmi értelme felesleges dolgokon ábrándozni. Bárcsak...
Bárcsak teljesen el tudnám űzni ezeket a gondolatokat. De ez olyasvalami, amit...
Nem lehet megszokni!
- Legalább jól fizetnek érte? – kérdezek, majd megcsóválom a fejem. - Ezt igazából őszintén kétlem. Manapság kevés munka tűnik jól kifizetődőnek. – Még jó, hogy én sosem voltam rászorulva az ilyesmire. Az első években ellátott az átváltoztatóm, utána pedig... hát hogy is fogalmazzak... hamar beletanultam abba, hogyan vegyem el azt, ami más. A halandóktól rendkívül könnyen ki lehet csalni mindent. Elég egy kis igézés. Már persze akkor, ha az illető nem vedel verbénát. Az... az tényleg igazán bosszantó lehetőség.
A szemében ugyanazt látom, amit mindenki máséban is. Tudom, hogy nem rosszindulat... ők nem tudják, mi a valóság, de ez sosem érdekelt. Nem ők követték el a bűnt, de nekik is lakolniuk kell érte. Csak. Mert. A világ sosem volt szép hely... jó pedig főleg nem. Ez nem valami habos, rózsaszín tündérmese.
Az élet csak ez, élet.
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyKedd Május 14, 2013 9:41 pm


Odette & Nathalia

Nem kívánom senkinek azokat a dolgokat, amik velem történnek azóta, mióta megtudtam az igazat a szüleimről. Azaz elnézést, nevelő szüleimről. Kimondhatatlanul rossz érzés, mikor rájössz arra, hogy nem az igazi szüleid azok, akik felneveltek. Persze nem panaszkodom, elvégre mindent megkaptam, amit akartam, sosem mondtak nekem nemet, de mint kiderült, ennek komoly oka volt, mindig is. Viszont az igazi szüleimről semmit nem tudok, nem tudom, hogy hogy néznek ki vagy egyáltalán milyenek is ők, valójában. Vajon jól élnek? Van rendes munkahelyük? De ez miért is érdekel engem? Ők voltak azok, akik lemondtak rólam... vagy ha csúnyábban akarom kifejezni magam, eldobtak maguktól,
valószínűleg akkor, amikor megszülettem. Egyáltalán nem érdekeltem őket, attól függetlenül, hogy a gyerekük vagyok. Magasról tojtak a fejemről, nem viselték gondomat. És mégis én rágódok rajta éjjelt nappallá téve. Kíváncsi vagyok, ők mennyit gondolnak rám. Vagy egyáltalán gondolnak-e rám. Vajon én vagyok az egyedüli gyerekük? Vagy van egy másik is, amit meg tartottak? Rá van idejük, csak én voltam a felesleges a 'családba'? Ez a sok kérdés az őrületbe kerget, de egyikre sem kapok választ, bármennyire is szeretném őket. Nem tudom, meddig lesz ez így. Igaz, még nem annyira sok idő telt el, mióta megtudtam az igazat, még nem elég idő telt el. Biztos, hogy ezeken a dolgokon még elég sokáig nem fogok túljutni. Elvégre az embernek kell elég sok idő, hogy tényleg megértse az ilyen dolgokat.
Az pedig, hogy ilyen idős koromban olyan dolgokhoz kell folyamodnom, amivel könnyen és hamar pénzhez tudok jutni... hát, igen. Másnak ez biztos nagyon furcsa. De én már hozzászoktam. Elég idő óta csinálom ezt ahhoz, hogy megszokjam. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt sok korombeli megcsinálná, sőt, biztos vagyok benne, hogy ők inkább maradnának a nevelő szüleiknél, bevágva a durcit, hogy ők egész életükben hazugságban éltek. De én nem vagyok olyan, mint az átlagos tizenhét évesek. Sokkal jobban bírom a feszkót, de szerintem ez nyilvánvaló.
A kislányon végignézve elkap az irigység. Én is szeretnék még ilyen kicsi lenni, ilyenkor még semmi gondom nem volt. Semmiért nem panaszkodhattam, elvégre mindenem megvolt. És még azt sem tudtam, hogy a 'szüleim' nem azok, akiknek gondolom őket. Emlékszem, nekem is ilyen szép hosszú szőke hajam volt. Nos, azóta már sok mindent megélt, de visszanövesztettem, így most szinte ugyan olyan hosszú, mint a kislánynak.
A kérdése meglep, nem azért, amit kérdez, hanem azért nem sosem szoktak leállni velem beszélgetni. Inkább elmennek mellettem egy szó nélkül.
-Ami azt illeti, de... nagyon. De már kezdek hozzászokni. - néztem le rá halvány mosollyal. Nem vagyok egy égimeszelő, ezért szokatlan érzés az, ha valakire le kell néznem. De ez esetben egy tíz évesre nehéz lenne felfelé nézni.
» words: 429 « || »music: --- « || » notes: Nem lett olyan hosszú, de szívből jött. (: «
Vissza az elejére Go down
Vendég

Anonymous
Take care, cuz' I'm a(n)...
Vendég

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyPént. Május 10, 2013 1:08 pm


Őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy okos dolog volt-e éppen Mystic Fallsba költözni. Eddigi tapasztalataim alapján ezen a környéken túlságosan is sok természetfeletti lény kószál. Mintha a hely valahogy vonzaná a magunkfajtát. Ki tudja? Lehet, hogy tényleg így van. Elvégre, ha vámpírok létezhetne, akármi megeshet. Viszont ha már ennyi „nem épp hétköznapi” ember az utamba akadhat, nem árt, ha az átlagosnál is óvatosabb leszek. Nem vagyok gyáva... egészen egyszerűen megmagyarázva: nincsenek öngyilkos hajlamaim.
Tisztában vagyok vele, hogy milyen komoly korlátokat jelent a korom. Vagyis az a kor, amibe örökre beleragadtam annak a degenerált állatnak hála, akinek feltétlenül muszáj volt ilyen fiatalon átváltoztatnia. Véleményem szerint nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy kerülöm a konfliktusokat. A halandókkal könnyű szerrel végezni tudok. Ők a gyanútlanok... belesétálnak a hálómba. Fogalmuk sincs róla, hogy bármiféle veszélyt jelenthetek... el sem tudják képzelni. Ez tökéletesen meg is felel így nekem, mivel az életben nem vetemednék rá arra, hogy állatokon éljek. Nekem ez így tökéletesen megfelel. Bár tisztában vagyok az alternatívákkal, de...
Azért ennyi élvezetem hagy lehessen már az életben.
Ha lenne valaki, akivel megbeszélhetném az ilyen jellegű problémáimat minden bizonnyal arra a következtetésre jutna, hogy túlságosan sokat morgok. Mondjuk szerintem ez az én helyzetemben nem csak hogy jogos, de egyenesen el is várt. Nem hiszem, hogy bárki ujjongani kezdene az örömtől, ha azon kapná magát, hogy egy idióta állat miatt egy gyermek testébe börtönözve kell majd évszázadokat eltöltenie. Hát én sem voltam túlságosan vidám, mikor annak idején végül is felfogtam, hogy mi történt velem. Az elején nem értettem...
Csak egy gyerek voltam, akit kitéptek megszokott világából...
Elraboltak és szörnyeteggé tettek, igen, azt hiszem ez remekül megfogalmazza a helyzetet, noha a stílus... kétség kívül teátrális kissé. Az idegeim valószínűleg nincsenek teljesen rendben. Eléggé megviselte őket mindaz, amin át kellett mennem. Most... most meg sajnáltatnám magam? Hm... bonyolult dolgok ezek. Annyiszor kívántam már, hogy valahogyan bárcsak vissza lehetne fordítani ezt az egészet. Ha nem ilyen fiatalon változtattak volna át, akkor egyenesen imádnám a vámpír létet. Így viszont... így csak a rosszra emlékeztet.
A tükörbe nézek és egy szőke hajú, fiatal lány néz vissza rám. Egy olyan lány, akit én már több, mint száznegyven évvel korábban magára hagytam. Nem vagyok gyerek... a testem nem öregedett tovább, én magam viszont igen. És amire a leginkább vágyok az lehetetlen. Sosem nőhetek fel... sosem válhat belőlem igazi felnőtt.
Mert mindegy, hogy már százötven éves is elmúltam... amíg így nézek ki... gyerek maradok.
A világ szemében legalábbis mindenképp.
Fogalmam sincs róla, hogy tévedtem ki erre a térre. Talán túlságosan is lefoglaltak a gondolataim... Minden esetre, amíg nem kezdenek azzal macerálni, hogy nem-e valami eltévedt gyerek vagyok, addig nem lesz probléma. Igazán rám férne már egy kis nyugalom. Persze... ha valamit el akarok majd intézni, mindenképpen cipelnem kell magammal azt a megigézett embert, hogy eljátssza az anyám szerepét, de most... Most megvagyok nélküle.
Hirtelen azt veszem észre, hogy egy lány áll előttem, valamiféle szórólappal a kezében. Mivel általában a „kerüljük a feltűnést” el híve vagyok, szó nélkül elveszem tőle és unottan szemügyre veszem. Amúgy sincs rá okom, hogy haragudjak rá. Bár minden valószínűség szerint feltételezi, hogy csak egy gyerek vagyok – ez nem is lehetne másképp -, ezt egyelőre még nem említette meg hangosan. Tehát még nyugodt vagyok. Az pedig már tényleg nem az én hibám, hogy mennyire fel szoktam kapni a vizet, ha valaki kislánynak titulál. Nem. Vagyok. Kislány.
Angyalarcú démon. Gyermektestű vámpír. Örök kislány... A farkas, aki báránynak tűnik. Kis túlzással azt hiszem mindegyik jellemző illene rám. Nem vagyok átlagos. Sosem lehetek az. Az is csoda, hogy egyáltalán túléltem eddig. Életem százötvenkét éve alatt még egyetlen hozzám hasonlóval sem találkoztam. Bár lehet, hogy ez inkább annak tudható be, hogy szándékosan kerülöm a magamfajta társaságát. De nem...
Valószínűleg a legtöbb vámpírnak van annyi esze, hogy tudják... gyereket nem szabad átváltoztatni. Csak nekem volt olyan balszerencsém, hogy az a degenerált hülye megtette. Bárcsak... visszafordítható lenne...
Újra és újra... Miért gondolok erre állandóan?
Rágódok valamin, ami már nem változhat meg.
- Nem kényelmetlen órákon át ezt csinálni? - kérdezek rá mintegy mellékesen.
Vissza az elejére Go down
Nathalia E. Miller

Nathalia E. Miller
Take care, cuz' I'm a(n)...
Werewolf
» lakhely : × Mystic Falls
» foglalkozás : × Student
» avatar : × Adelaide Kane

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyHétf. Május 06, 2013 11:55 pm


Odette & Nathalia

Újabb munkát kell vállalnom azért, hogy eltartsam magam. A házamban, amit magamnak vettem, 17 évesen. Persze ez nem olyan túlságosan nagy cucc, szórólapot kell osztogatni, nem is kapok érte olyan eget rengető fizetést... De sok kicsi sokra megy, nem? A nevelő szüleimtől ezer százalék, hogy nem fogok kölcsönkérni. Persze minden adandó alkalomkor felajánlják a segítséget, de nem fogadom el. Nekem is van büszkeségem, amit meg is akarok tartani.
Az igazi szüleim pedig... Fogalmam sincs, hogy léteznek-e még egyáltalán. Nem tudok róluk semmit. Nem tudom, hogy mi a nevük, hogy néznek ki és élnek-e még. Nem, ezt nem olyan nehéz megkérdezni magamtól
úgy, hogy nem ismerem őket. Elvégre semmi nem köt hozzájuk, plusz nem tudom elképzelni, hogy tehettek ilyet a saját gyerekükkel. Ha találkoznánk... hát, biztos nem az lenne az első dolog, hogy a nyakukba ugrok.
Mióta tudom, hogy mi a helyzet, hogy örökbe fogadtak, azóta minden nap nagyon sokszor szokott ezen járni az agyam. Akárhányszor meglátok az utcán egy családot, vagy akár csak egy házaspárt, rögtön beugrik az, hogy nekem miért nem lehet ilyen jó családom. Ennyire nagy teher lettem volna nekik? Vagy csak egy véletlen szüleménye vagyok? Annyi sok megválaszolatlan kérdés, és egyetlen egy válasz sem. De butaság ezen gondolkodni. Ami megtörtént, az megtörtént, csak nekem lesz rossza, ha ezen rágódom egész nap.
Lassan lépkedtem a Mystic-tér legforgalmasabb pontja felé, kezemben egy rakat szórólappal. Unott arccal nyújtogatom ki a kezem minden irányba. Van, aki elveszi, de szó nélkül, van, aki elmegy mellettem, mintha ott sem lennék, van, aki még meg is köszöni, de van, aki még a kezemnek is nekimegy. Furák az emberek, én mondom. Nem értem miért kell ezt csinálni. Olyan nehéz elvenni egy kis papírkát?
A következő jelölt egy hosszú, szőke hajú, kb. 10 éves lány. Tapasztalatból mondom, hogy a gyerekek sokkal normálisabbak a felnőttebbeknél. Kedvesek, aranyosak és félénkek. Persze van egy-két elkényeztetett egyed, aki túl sokat gondol magáról, de a többség nem ilyen. Inkább szó nélkül, félénken pislantanak rám egyet, majd elveszik a lapot és szaladnak az anyukájukhoz. Mert nekik van. Nekem meg nincs. Vagyis, ha mélyebben belegondolok, akkor van, de sosem ismertem meg őt, és elég kicsi a valószínűsége, hogy fogok vele találkozni. De már megint itt tartok. Nathalia, koncentrálj a munkádra! Ami nem sok koncentrációt igényel, de nem baj.
Halvány mosollyal nyújtom a szórólapot a kislány felé, remélve, hogy ő nem aláz porig itt mindenki előtt azzal, hogy keresztülnéz rajtam. Elég kegyetlen munka, főleg, ha nagy a tömeg. Akkor mindenki látja, hogy mennyire szarnak rém az emberek.
» words: 407 « || »music: --- « || » notes: Bocsi, ha vérszegény lett. :$$ «
Vissza az elejére Go down
Katherine Pierce

Katherine Pierce
Take care, cuz' I'm a(n)...
Human
» lakhely : ☣ mystic falls, nothing (bad) ever happens here
» foglalkozás : ☣ psychotic bitch
» avatar : ☣ nina dobrev

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Mystic-tér   Mystic-tér EmptyHétf. Május 06, 2013 11:27 pm

***
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

Take care, cuz' I'm a(n)...

Mystic-tér Empty
TémanyitásTárgy: Re: Mystic-tér   Mystic-tér Empty

Vissza az elejére Go down
 

Mystic-tér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mystic Blood
» Welcome to Mystic Forks!
» Mystic Cinema
» A POKOL SZÁJA
» You are so pathetic - Mystic Falls, nem rég

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love Bites R.P.G. :: Mystic Falls :: Város szívében-