Ezt viselem!


Amikor Dan visszacsókolt kissé nagyon meglepődtem, majd elhúzódott tőlem. Miért csókolt vissza engem? Nem hittem volna, hogy ezt teszi. Azt sem hittem volna, hogy én meg megcsókolom. Újra azt a hibát akarom elkövetni, mint amit pár éve? Nem akarom, megint azt. Az elég volt egyszer és örökre emlékezni fogok rá, nem csak azért, mert ez egy rossz emlék a fejemben, hanem mert ott van a hege a csípőmön. Dan eddig más volt, de én akkor is félek ettől. Lehet, hogy jobb lenne ha nem maradnék itt, hanem elmennék kiszellőztetni a fejemet. Nem akarok semmit Dantől, de most megint azt csinálom, amit mindig csinálok mostanában a pasikkal.
-Jó rendben nem csinálok többet ilyet.- nem nézek a szemébe és nem azért nem fogom többet megcsókolni, mert erre kért, hanem mert nem akarom.
-Oké, akkor lehet, hogy kérdezek.- nem tudom, hogy akarok-e most kérdezni. Nagyon úgy érzem, hogy mennem kéne, de azt hiszem ez bunkó lenne, így maradok, legalább is egy ideig.
-Én viszont nem tudok mit kérdezni, sajnálom.- itt áltunk egymással szemben és még mindig közel álltam hozzá így hátrébb léptem lassan egy lépést. Semmi kedvem sincs belebonyolódni semmibe ezzel a pasival. Egy: ha azt vesszük fiatalabb, mint én, bár ez nem lenne akadály, ha bejönne nekem. Kettő: ő vámpír és nem akarok még egy vámpírral kikezdeni. Három: Nem az esetem. Hát igen ez van. Még midnig nem merek Dan szemébe nézni, mert, hogy az igazat megvalljam szégyellem magam. Ilyen sem volt azóta velem, hogy ilyen lettem. Szégyellem magam egy csók miatt. Jaj istenem mit tesz velem ez a város. Amúgy is, ha kikezdenék vele, a bátyám megölne, nem csak engem, hanem Dant is. Tényleg nem jut eszembe semmi amiről beszélhetnénk.
-Semmit nem jut eszembe, így szerintem jobb lenne, ha mennék. Jó volt megismerni téged és remélem jól fogod érezni magad a városban. Szia! -elmosolyodok egy picit, mert a csók óta nem mosolyogtam, majd elindulok arra amerre a lábam visz.

Játék vége!

Végig hallgattam azokat, amiket mondott és nem igaz, hogy nincs ötlete. Meg, hogy nem akar fájópontot érinteni. Nem hiszem, hogy érintene, hisz elég régen történtek és nagyjából már elfelejtettem. Pár dolog igaz kivétel, de hamar túl tehetem magamat rajta, hisz nagyon rég volt már és én elég idős vagyok. Igen meglepődtem azon, amit csinálni kezdett, de leginkább azon, hogy megcsókolt. Érdekes módon nem húzódtam el tőle, hanem viszonoztam a csókját eleinte majd elhúzódott tőlem. Mégis miért csókolt meg? Én miért viszonoztam? Kissé összezavarodtam a történteken, mert erre igazán nem számítottam és nem is terveztem ezt. Majd bocsánatot kért, hogy csak úgy megcsókolt. A szemembe nézett és én is az övébe, de még egy ilyen csókot nem engedhettek meg az már biztos.
-Figyelj!-Kezdtem bele a mondandómba.-Nem kell bocsánatot kérned, de még egyszer ilyent ne csinálj, kérlek!-Terelni kellene a témát valami másra.-Bármilyen kérdést feltehetsz nekem! Nem fogsz fájó pontot érinteni már elég idős vagyok, hogy elviseljem! Kibírtam és most is túlélem!-Valami téma vagy valami kellene, amiről mesélhetnék neki, de semmi sem jut az eszembe.-Semmit sem tudok neked mondani, ha nem kérdezel tőlem.-Inkább jobb, ha gondolkozok egy kicsikét. Először amikor a városba jöttem azt mondták nekem többen is, hogy meghalt Klaus majd Bonnie felvilágosított, hogy ez a hír nem igaz és ne higgyem el ezt senkinek sem. Él és itt van a városban, én meg még nem is találkoztam vele. Vajon merre lehet? Egyáltalán hol keresem? Ha jobban átgondolom, akkor az is lehetséges, hogy a városban vannak még olyan személyek, akiket ismerek. New Yorkot már régen elhagytam és utazgatni kezdtem különböző országokba, városokba. Jó volt megismerni több várost, nevezetességet és gyönyörű helyet, de Mystic Falls valahogy más, mint az eddigi helyek. Valamiért különlegesebb, de hogy miért azt már nem tudom. A lényeg, hogy egy ideig itt maradok és keresgélek, hátha találok már végre valamit a gyűrűmről és remélem, hogy Klaussal is lesz szerencsém találkozni. Bár ki tudja, hogy merre van a városban és éppen mit csinál. Olyan fura érzés fog el a gyűrű miatt és amikor Bonnie közelében voltam, akkor ez az érzés felerősödött. Mondjuk évek alatt megtanultam, hogy ez az érzés, akkor erősödik fel, ha boszorkány közelében vagyok, de hogy miért azt nem tudom. Mit tudhat még ez a gyűrű? Véd a nap ellen, hogy ne égjek el, de még valamit tud. Nem értem, hogy az nap a nagybátyám miért nem mondta el nekem, de az már régen történt. Elég rég. Végig Elizabeth szemébe néztem, de közben ezeken gondolkoztam.

Ezt viselem!


Dant figyelem és észreveszem, hogy kissé elkalandozik. Nem zavart, hogy nem teljesen rám, mert most nem voltam valami jó állapotban. Furcsa, hogy eddig mindig zavart, ha nem engem figyeltek száz százalékosan, de most örültem neki. Végül Dan újra rám figyelt.
-Nem kell sajnálni, hisz ez már nagyon régen volt. Igen nem volt könnyű, de már sikerült túl tennem magam rajta.-már amennyire ezen túl lehet lépni. Sosem tudhatod mikor és mitől ugranak be ezek az emlékek. El lehet őket zárni az agyunk egyik elhagyatott zugába, de az attól még ott van. Nem lehet ezeket elfelejteni még ha nagyon is akarjuk. Ezek az emlékek sajnos örökké megmaradnak.
-Hát most így nekem sincs ötletem.-én nem igazán szoktam beszélgetni. Én inkább a tettek embere vagyok és nem tudok ilyen beszédtémákat kitalálni. Érdekelne, hogy Dan, hogy lett vámpír, de nem akarok fájó témára tapintani.
-Nincs kérdésem, mert nem jut eszembe semmi olyan és félek, hogy fájó pontra tapintanék egy-egy kérdésemmel.-ha most más állna itt velem szembe és nem Dan. akkor gátlástalanul kérdeznék és nem érdekelne, hogy neki fáj-e a kérdésem vagy sem. De ő valahogy máshogy vagyok és nem akarom megbántani.
-Örülök, hogy nem tartasz libának. Normális? Ezt sem sokan mondták, még nekem, de ezt most jól megjegyzem és felírom a naptáramba.--mondom és közben kedvesen rámosolygok. Megkedveltem Dant és ezt valahogy az értésére akarom adni. Még mindig ugyanolyan közel állunk egymáshoz, mint az ártalmatlan kis puszimnál és én ennek örülök, mert így legalább nem kell közelebb mennem hozzá. Megemeltem a jobb kezem és végig húzom a jobb karján a vállától egészen a kézfejéig. Nem értem a bőréhez, de még így is éreztem az elektromos szikrákat. Tetszett az amit kiváltott belőlem az, ahogy hozzá értem. Jól éreztem magam a közelében és nekem muszáj ezt megtennem még ha meg is haragszik rám. Gyorsan tapasztottam az ajkaimat az övére, mert éltem, hogy elhúzódik és nem tudom befejezni amit elkezdtem. Néhány nagyon hosszúnak tűnő pillanatig fogva tartottam az ajkait, majd nagyon lassan elengedtem az ajkait és a szemébe néztem.
-Bocsánatot kérek, hogy csak úgy megcsókoltalak. Én nem is tudom mit gondoltam én...én...-csak hebegtem habogtam és rösteltem amit tettem. Ilyen még sosem fordult velem elő, hogy megbántam volna egy csókot. Még ha rossz lett volna akkor oké, de nem volt rossz. Csak néztem Dan szemébe és vártam a reakcióját.

Végig hallgattam, amiket Elizabeth mondott nekem majd fel tette azt a kérdést, hogy akarok-e róla tudni valamit. Igazság szerint már nem tudok mit kérdezni és nem is igazán akarok. Lassan majd itt az ideje, hogy fel keressem Klaust és végre 100 év után találkozzak vele. De vajon ez mikor következik be? És vajon mit fog szólni ahhoz, hogy annyi év után újra láthat? Talán van már más barátja és én már régen nem érdeklem őt. De ki tudja, hogy mi fog történni. Lehet, hogy örül majd nekem és az is lehet, hogy nem, de bármi is legyen örökre a barátomnak fogom őt tartani. Lehet, hogy majd el küld, de nem érdekel. Jobb, ha ezen most nem is igazán gondolkozom tovább. Elizabethre kellene koncentrálnom nem pedig minden más gondolatra, ami csak úgy az eszembe jut és eltereli a gondolataimat.
-Sajnálom, hogy meghaltak. Nagyon nem lehet könnyű egy ilyen dolgot átélni.-Már megint a szüleim elvesztése és a nagybátyám halála jutott az eszembe.-Nem tudok tőled mit kérdezni, kifogytam a kérdésekből. Mesélni viszont tudok rengeteg mindenről, de csak úgy ha kérdezel is valamit, mert jelenleg semmi ötletem sincs, hogy miről mesélhetnék neked vagy mi lehetne a téma, amiről beszélgethetnénk.-Ilyen sem volt még, hogy ne tudjak miről mesélni, de egyszer ez is megesik mindenkivel. Újra gondolkozni kezdtem mindenről. Először is meg kellene keresnem Klaust és utána pedig Stefant. Klaus nem tudom, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy újra láthat. Stefant viszont nem teljes mértékben ismerem, csak fel keltette az érdeklődésemet.
Sok mindenről mesélhetnék Elizabethnek. A szüleim haláláról, a nagybátyám haláláról, a vámpírrá válásomról, a kínzásokról, amiket átéltem és még elég sok mindenről, de nem mondhatok el magamról mindent. Nem igazán tudok megbízni az emberekben. Oly sokszor hazudtak, átvertek és kihasználtak már, hogy meg se lehet számolni, de a régi időkből tanultam és most már teljesen más vagyok, mint aki voltam. Azért jöttem ebbe a városba, mert elakarom felejteni a múltat. Másrészt, mert kutattok a gyűrűm után, de eddig nem igazán találtam érdekes dolgokat, sőt semmit sem találtam az erejével kapcsolatban.
-Neked van valami kérdésed felém? Vagy miről beszéljek egyáltalán?-Tettem fel neki a kérdéseket, mert nem igazán tudtam mit mondani vagy kérdezni.-Sőt visszatérve ez még csak most jutott eszembe, hogy nem mondtam el neked. Nem tartalak libának. Szerintem te egy normális lány vagy. Nekem legalábbis ez a véleményem.-Számoljunk csak újra, tudom, hogy kevés barátom van, de hogy hány azt tényleg nem tudom. Klaus az egyik, ezenkívül van egy New Yorkban és még van egy pár csak velük már régen találkoztam. Viszont itt a városban sem ártana majd találni pár barátot.

Ezt viselem!


Látom rajta, hogy kissé elgondolkozik, de nem zavart, mert így legalább nekem is volt időm gondolkozni. Most a kérdéseim közül melyikre várom jobban a választ? Az elsőre, vagy a másodikra? Érdekel, hogy minek jött ebbe a városba, amit én mikor kiderült, hogy ide kell költöznünk, porfészeknek gondoltam. De azt hiszem a második kérdésem jobban érdekel. Szeretek más pasijával játszani, de ez most más lenne. Ha van barátnője akkor nem próbálkozom nála, pedig vicces az amikor a csaj rájön. Na jó ezt most nem fogom eljátszani. Most egy picit újra jó kislány leszek. De csak picit és rövid ideig. Olyankor túl sok fájdalmas emlék jut eszembe.
-Oh értem. Nem is olyan rossz ez a város, mint ahogy azt először gondoltam. Oksi. Ha nem szeretnél bele menni akkor nem firtatom. -nem szeretem, ha valamit kérdezek és nem válaszolnak rá rendesen, de ha ez neki mondjuk fájó téma akkor nem firtatom, mert tudom milyen, ha olyan dolgokról kéne beszélned, ami neked fáj. -Jó rendben mesélj csak. Engem nagyon nem zavar.-szeretem hallgatni másokat, de én is szeretek beszélni már, ha nem olyan témáról kell beszélnem.
Végig hallgattam az egész történetet. Soha nem tudtam, hogy kell csempészni és, hogy az igazat megvalljam nem is akartam tudni, de nem zavar, hogy elmeséli, mert legalább most már erről is tudok valamit.
-Eszembe sem jutott. Nem én vagyok a legjobb gyerek a világon, de sosem szeretnék részt venni csempészésben. Azt meghagyom a profikra.-mosolygok rá. Most nem célozgatom csak mondtam neki, mert én tényleg meghagyom ezt azoknak akik értenek hozzá. Én csak egy vérfarkas átokkal megáldott csaj vagyok semmi más. Na mindegy, ez most nem érdekes.
-Hmm. Nem is tudom.-elgondolkoztam az első kérdésen, hogy mi is jó benne. Nem tudtam rá egyből válaszolni, mert ezt még magamban sem fogalmaztam meg soha. Elég sokáig gondolkozhattam és addig nem is néztem a szemébe. Mit válaszoljak erre? Meg van már! -Bevallok neked valamit. Soha nem voltam az a nagy pasizós, amíg egy két dolog meg nem változott az életemben.-na, jó kislány ideje elmondanod neki! Igazából két dolog. Meghalt a legjobb barátnőm és az édesanyám. Amíg ők éltek én egy nagyon jó gyerek voltam. Kitűnő tanuló, mindenkivel kedves és normális ja és visszahúzódó, még ha ezt most már nehezen lehet elhinni. Emiatt mindig csúfoltak és bántottak. Miután ez a két, nekem nagyon fontos ember meghalt én magamba fordultam. Sokáig nem csináltam semmit, majd végül ez lett belőlem. Akik bántottak barátkozni akartak velem én meg elhajtottam őket. Ekkor kezdtem el pasizni és mindenkinek aki csúfolt lenyúltam a pasiját. Nálam ez egy ilyen bosszú féle dolog volt. És, hogy az igazat megvalljam élvezem ezt. Nekem ez a jó a pasizásban. Na, jó volt olyan pasim is akivel nem bosszúból volt velem. Remélem elég jól feleltem a kérdésedre. És most tudom, hogy minek gondolsz.é Egy szemét libának aki bosszúból lenyúlja mások pasiját. De én úgy érzem ezt megérdemelték, mert nagyon szemetek voltak velem. Na mindegy, ez van.-örülök, hogy elmondtam, bár lehet, hogy nem kellett volna, na de most már mindegy. A második kérdésére is válaszolnom kéne.
-Igen találkoztam egyszer, de utána soha többet nem is akartam. Elég volt az egyszer is, bőven elég volt.-mondom neki már újra a szemébe nézve. Vajon most mit kérdezhetnék tőle? Akarok egyáltalán valamit kérdezni? Azt hiszem nem tudok mit kérdezni tőle. Most esett le, hogy még mindig ugyanolyan közel vagyunk egymáshoz. Engem egy picurkát zavar ez, de csak egy nagyon picit és csak is azért, amit meséltem neki. Hogy az igazat megvalljam kissé félek attól, hogy azok után tényleg egy bosszúálló libának gondol. Nem vagyok az csak fájtak amiket mondtak, illetve tettek és valahogy ezt vissza kellett nekik adnom. A saját módszeremmel tettem és nem érdekel mit gondol rólam ezek után Dan. Na, jó de. Érdekel, hogy mit gondol rólam ezek után, de erre nem merek rá kérdezni, pedig azt kéne tennem, de nem merem. Én egy marha vagyok. Eldöntöttem, hogy nem fog érdekelni ki, mit gondol rólam erre tessék. Na most gyorsan abba kell hagynom azt, hogy ezen gondolkozom. Nem érdekel, hogy mit gondol. Azt gondol amit akar én tudom milyen vagyok! Vagy mégsem tudom? Nem hagyom, hogy Dan miatt elbizonytalanodjak.
-Oké azt hiszem én jövök a kérdezősdiben, de nem tudok mit kérdezni. De tudok. Szeretnél még valamit kérdezni?-mosolygok rá a legszebb mosolyommal és a szemébe nézek még mindig.

Végig hallgattam azt, amit mond nekem Elizabeth és elgondolkoztam, talán túlságosan is. Van akinek van elég sok barátja, nekem nincsen, de mondjuk van is oka, hogy miért nincsen. Annyiszor megbántottak már, sokszor csalódtam és át vertek többször is elég rendesen. A kínzásokat, amit kaptam, azt sosem fogom elfeledni. Mindig is emlékezetesek lesznek nekem azok a percek, az órák, a napok, a hónapok és azok az évek. Annyi sok mindennel kínoztak és nekem csendben tűrnöm kellett, mert ha egy hang is ki jött a számon, vagy csak egy fájdalom kimutatás látszott rajtam, jobban kínoztak. Vasfű vagy verbéna.. Itattak vele és a számba tömték, szinte élvezték és azok a karószúrások. Szeretném már ezt teljes mértékben elfelejteni, ha lehetséges. Visszatérve a Elizabethez zökkentem ki az emlékekből, amire szinte nagyon szörnyű volt vissza emlékezni. A két fel tett kérdésére illene válaszolnom, ha már feltette nekem.
-Azért jöttem a városba, mert kutatást folytattok már sok éve.-Szinte egész életemben azt folytattam.-Kutattok egy bizonyos tárgy után, de ez nem lényeges. Másik oka, hogy utazgattam eddig és ebben a városban valami megfogott, ezért egy ideig maradok is itt.-Második kérdésére kell felelnem most.-Nincs barátnőm. Ennek sok oka is van, de ebbe most nem mennék bele. Viszont most megint kedvem támadt a meséléshez.-Néztem a szemébe és elkezdtem nevetni. Mi is lenne izgalmas és érdekes? Tettem fel magamnak a kérdést és elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék. Mikor rájöttem azonnal bele is kezdtem.-Azt mondtad, hogy csempészni nem szoktál, akkor most én mesélek róla.-Most már bele kezdhettek a mesélésbe.-New York utcáit jártam éjszaka és elég hűvös volt, szinte az embert kirázta a hideg, de engem. Sétálgattam, amikor az órámra pillantva azt vettem észre, hogy már rég egy csempészeten kéne részt vennem. A kikötőhöz mentem és ott történt az egész. Megvártunk egy hajót majd kifizettük a szállítókat, akik le is pakoltak minden szállítmányt majd távoztak. Megérkezett a vevőnk, aki elég szép kis összeget fizetett nekünk az áruért cserébe. Felpakoltuk neki a szállítmányt és már el is ment. Egy csempészet lényege a szállító, a vevő és az áru. Ha például gyémántot csempésszel és van több vevőd is, akkor kinézed, hogy melyik ajánl több pénzt és annak ígéred az árut. Megbeszélitek az időpontot és egy külső becsempészővel vagy jobban mondva szállítóval behozatod.-Igazság szerint nem akarom megtanítani, hogy csempésző legyen.-De ezt csak elmeséltem, elmondtam. Ne vegyél részt csempészetbe.-Nevetem fel.-Nem is tudom, hogy milyen kérdést tehetnék fel neked. Talán már meg is van.-Elgondolkoztam és ezt tényleg megkérdezem már tőle.-Mi jó a sok pasizásban neked? És találkoztál már olyan vérfarkassal, aki épp át változott?-Tettem fel neki a kérdéseket és vártam a válaszát miközben a szemébe néztem.

Ezt viselem!

El sem hiszem, hogy tényleg ki kezdek egy vámpírral már megint. Mondjuk az más helyzet volt, hisz nem tudtam, hogy vámpír és én csak nagyon rossz passzban voltam akkor és, hát ez így jött ki. Ma már bánom azt a napot, hiszen ezt a scrácot is itt előttem, olyannak gondoltam, mint amilyen ő volt, pedig Dan nem olyan volt. Ő eddig nagyon rendes volt velem és kedves és normális. Na mindegy nem akarom őket összehasonlítani, hisz ég és föld a két személy. Nem is akarok most a másik félre gondolni, hisz biztos, nagyon jól szórakozik. Itt és most csak Danre összpontosítok, nem hagyom, hogy erről bármi elterelje a figyelmem. Végig a szemeibe néztem amik engem rabul ejtettek, mert nagyon szép szeme van, amibe ha sokáig néz az ember, teljesen elveszik bennük.
-De van mit köszönnöm! Régen nem így ítélkeztem, de hát sok minden megváltozott egy két esemény után és, hát ilyen lettem. Első látásra ítéltelek meg téged, mikor azt mondtad, hogy vámpír vagy. Én sosem voltam ilyen. Mások tettek ilyenné, azzal ahogy bántak velem. Sajnálom, nem akartam neked panaszkodni.-amikor ezt mondom kissé elszakadok a tekintetétől. Hát nem igazán zavar, hogy ezt elmondtam neki, de nem akarom sajnáltatni magam vagy ilyesmi, ez csak úgy kicsúszott a számon. Mindegy már kimondtam, amit kimondtam. Ha ezzel ő azt fogja hinni, hogy sajnáltatom magam akkor téved. De ki vagyok én, hogy megmondjam neki, hogy vélekedjen rólam?!
-Én még sosem találkoztam olyan vérfarkassal aki önszántából törte meg az átkát. Egyszer én is majdnem megtörtem, de szerencsére a bátyám, úgymond megmentett és hát, így majd nem normál ember maradtam.-mosolyodok el pedig az előbb, mint kiabálni is tudtam volna. De ez nem Dan hibája így nem fogok vele kiabálni. Azzal akinek a hibája kiabálnék, de még a végén jót tennék vele, így inkább magamban tartom, míg valakinek el nem tudom mondani.
-Hát ha van egy két barátod az sosem hátrány, hisz van kinek elmeséld a legféltettebb gondolataid, vagy titkait, és elmondhatod neki, hogy mi bánt.-lehet, hogy jobb lett volna, ha nem hozom fel, hogy milyen egy barát, mert nekem pont ilyen volt a barátnőm. Sose fogom megbocsátani annak a szemétnek, hogy megölte, hogy elvette tőlem. Könnyes lesz már megint a szemem, de most nem fordulok el csak le hajtom a fejem. Hogy az igazat megvalljam most egy kicsit szégyellem magam, mert ennyire gyenge vagyok és már majdnem sírok. Veszek egy mély levegőt és lassan kiengedem, majd megtörlöm a szemem és megint jó állapotban vagyok. Tetszik a téma amire terelődött a beszélgetésünk.
-Én eddig még csak egyszer drogoztam, még ha ez neked hihetetlen is és többet nem. Zavart, hogy az oszlopok táncoltak és, minden olyan világos volt és nekem ez egyszer bőven elég volt. Alkoholt csak megfelelő társaságban iszom és csak akkor részegedem le, ha olyan a hangulatom, bár engem kevés piával is ki lehet ütni. Csempészni nem szoktam és egy éjszakás kalandom is csak kétszer volt. Viszont bulizni szeretek, de nem megállás nélkül, mert pihenni muszáj.-mosolygok, ahogy ilyen emlékek jutnak eszembe. Oltári nagy bulikat csaptak az emberek Los Angelesben.
-Te sem tudsz rólam mindent! Oké. Játsszuk azt, hogy én felteszek neked pár kérdést aztán te válaszol, majd te teszel fel nekem kérdéseket és én válaszolok.-egy hatalmas mosoly terül el az arcomon és elkezdek gondolkozni, hogy mit kérdezzek tőle. Áh már tudom is. -Nekem először két kérdésem lenne hozzád. Miért is jöttél a városba? És a kövi kérdésem. Van barátnőd?-ilyen kérdéseket teszel fel neki, mert nem akarok régi sebeket feltépni. Na, jó a második kérdés jobban érdekel, mint az első, nem is tudom miért. Nagyon szépen mosolygok rá és míg ezt mondom a szemébe nézek. Igazából ekkor figyelek fel arra, hogy ő nem távolodott el tőlem és még mindig ugyanolyan közel állunk, mint mikor megpusziltam.

Elizabethnek végig hallgattam a szavait és örömmel hallottam, hogy sikerült elérnem, amit akartam és nem minden vámpírt fog utálni vagy gyűlölni és nem fog első látásra ítélni. Nagyon közel jött hozzám és lábujjhegyre állt majd fülemhez hajolt. Azt suttogta, hogy köszöni nekem, hogy megmutattam, hogy nem minden vámpír rossz csak némelyik. Lejjebb ereszkedett és megpuszilta az arcomat. Amikor leereszkedett és a talpán állt, akkor a szemembe nézett és igazán csábosan mosolygott. Most ez tényleg elakar csábítani vagy én vagyok most hülye? Na mindegy. Vajon most mit mondjak neki vagy miről meséljek? Vagy állítsam magam mellé? New Yorkba sok mindenkit ismerek és igazán sok mindenkit állítottam magam mellé. Nem hiába mondták rám, hogy vezető típus vagyok. Sosem szeretem, ha engem irányítani próbáltak, inkább én csináltam ezt másokkal. Mondjuk ez most más, teljesen új városban vagyok és senkit sem akarok felhasználni egy tervre sem. Csak szeretek magam mellett tudni az embereket vagy természetfelettieket és nem árt itt sem, ha sok mindenkit ismerek. Eddig szinte tőlem sokkal fiatalabbakat ismertem meg a városban, de mégis az első srác a lényeges igazán. Stefan Salvatore, mintha hallottam volna már róla. Azt tudom, hogy az erdőben találkoztam vele és akkor nagyon sietett, azóta nem is láttam.
-Nincs mit köszönöd!-Kezdtem bele.-A vérfarkasos dologról még annyit, hogy teljes mértékben megértem, hogy nem aktiválod az átkot. Sajnos ezzel kell együtt élni sok vérfarkasnak, a szenvedéssel és nyilván az aktiválja az átkát, aki akarja, bár sokan csak véletlenségből aktiválják.-Szerintem erről a dologról elég is lesz ennyi. Miről is meséljek neki? Talán a kis vezéri énemről. Elmosolyodtam.-New Yorkban sok mindenkit ismerek és elég sok embert és csak kevés természetfelettit állítottam magam mellé. Szeretem magam mellé állítani egyeseket és igazság szerint most lehet, hogy rosszra gondolsz. Én nem irányítottam őket és nem szabtam meg, hogy mit csináljanak, inkább csak így közösen találtunk ki dolgokat és vittük véghez. Én voltam a vezérük, bár mondtam nekik, hogy válasszanak mást mégis engem akartak, így hát én maradtam a vezérük. Mondjuk jó is volt vezérnek lenni, de nem parancsolgattam nekik, inkább a közös hangon volt a dolog, mindenki szava számított. Igazából azt szeretem, ha minél többen vesznek körül és sok mindenkit ismerek. Igazából ezt itt is tervezem, megvalósítani. Meg talán pár barátot sem ártana szereznem már, ha képes leszek rá, mert nem vagyok az a barátkozós típus.-Vannak olyan dolgok, amiket sokan nem tudnak rólam és talán nem is fognak, hisz összesen két barátom van, de azok sincsenek itt, mert teljesen máshol vannak.-Nálad ez az életet élvezni kell dolog? Sokan alkoholt isznak, drogoznak, csempésznek, egy éjszakás kalandokat fojtatnak és buliznak megállás nélkül. Ez nem élet, inkább tönkre teszi magát sok mindenki ezzel, de ez nem az én gondom az ő élete, nem az enyém.-Miről meséljek? Mégis mit mondjak el neki?-Azonkívül, hogy pár dolgot elárultam magamról, nem igazán ismersz, mert ez csak egy részlet volt és sok mindent, sok mindenki nem tud rólam. Igazság szerint szívesen mesélek egyes dolgokról. Mit szeretnél tudni? Mit szeretnél hallani? Őszintén felelek mindenre.-Bár teljesen megismerni nem fogsz soha sem.-Ne kímélj, hadd halljam azt a sok kérdést. Szeretek egyszerre több kérdésre felelni elhihetted nekem!-Néztem a szemébe és nagyon közel álltunk egymáshoz, mint ahogy eddig is és egyáltalán nem mozdultam el, de zavart a közelsége, mert nem igazán szoktak ilyen közel állni hozzám.

Ezt viselem!

Amikor közelebb lépett hozzám arra gondoltam, hogy hátrálnom kéne, mert nem igazán akarok közel lenni hozzá, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel, kibírom, csak nem lesz belőle nagy gáz. Végül is, ha azt nézzük eddig nem tett semmi olyat, ami miatt most hátrálnom kéne. Tök normális és kedves volt velem, nem mondott semmi bántót, nem tett semmi rosszat, egyetlen rossz meg mozdulása sem volt, hát akkor én miért legyek bunkó és lépjek hátrébb?! Mikor belekezdett a mesélésbe egy pillanatra sem vesztettem el a tekintetét. Minden egyes szavára nagyon odafigyeltem, hisz kezdett érdekelni, nem csak apám szívatása miatt, hanem, mert ő más volt, mint amilyennek anyum leírta a vámpírokat. Daniel eddig nagyon rendes és kedves volt velem, na meg nem tartott beképzelt libának. Annyira normális volt velem, mint még soha senki a legjobb barátnőmön kívül. Engem régen mindenki utált, most meg nem kedvelnek, csak jó pofiznak, mert azt hiszik, én nem veszem észre. Bocs azért hülye nem vagyok, hogy ne vegyem észre, de nekem úgy tűnik, hogy Dan se nem utál, se nem jó pofizik. Ő tényleg kedves velem.
-Hát engem már annyira nem lehet kamasznak venni a 19 évemmel. –mondom, majd ő tovább folytatja a történtét és az az arcán nem látok érzelmeket, de a szemén észreveszem, hogy ez neki fájdalmas emlék. –Sajnálom, ami a nagybátyáddal történt és, hogy annyiszor csalódták és megbántottak. - teljesen őszintén mondom, mert nagyon jól tudom, mit érez. Lehet, hogy nem pont úgy bántották meg, mint engem, de engem is sok bántás ért. Soha nem fogom azokat elfelejteni bármit is teszek, ez mindig megmarad. Örökkön örökké. –Oké figyelmesen végig hallgatlak! –mondtam neki és tényleg úgy hallgattam végig, amit mesélt. Miközben mesélt az átváltozásról nekem eszembe jutott, hogy anyum mit mesélt erről az egészről. Ő sosem váltotta ki az átkát, de a nagypapám igen és ő elmesélte anyumnak milyen is az átváltozás és, hogy az első a legfájdalmasabb a második, meg nagyon korán bekövetkezik. Mindig féltem emiatt megtörni az átkom és tudom, hogy ha megtöröm, hirtelen haragú is leszek, pedig az nálam nem jönne jól, mert akkor mindenkinek letépném a fejét, aki hozzám szól. Uram isten! Elvesztette minden család tagját? Én anyám halálába majdnem belehaltam. Ha mindenki meghalna, én nem is tudom, mit tennék. Én azt nem élném túl.
-Én sosem mondtam, hogy gonoszak vagytok, csak volt egy elég rossz élményem egy vámpírral és az óta nem igazán kedvelem őket, de eddig te teljesen más vagy, mint ő. Ő vele sosem történt semmi rossz. Bár megérdemlem, ami történt, hisz én kezdtem ki vele… na de mindegy. Én voltam a hülye és kész. –-az, az emlék örök nyomot hagyott bennem és örökké maradó nyomot is hagyott rajtam. Soha többet nem fog eltűnni a harapás a csípőmről, mert sajnos nem egyszerűen harapott meg, na de mindegy most már. Akkor kellett volna gondolkoznom.
- Kezdem érteni, hogy nem kell minden vámpír utálni vagy gyűlölni. Nem fogok első látásra ítélni mostantól. –mondom és mivel sikerült kissé megnyugodnom még egy mosolyt is összehozok. Oké tényleg nem leszek mostantól annyira szigorú a vámpírokkal. Ez a srác megmutatta, hogy nem mindegyik olyan rossz. Köszönettel tartozom, neki azt hiszem, de, hogy köszönhetném meg ezt neki? Oh, már tudom is. Közelebb lépek én is hozzá és már csak egy vékony légréteg választ el tőle és lábujjhegyre állok, és a füléhez hajolok. –Köszönöm neked, hogy megmutattad, hogy nem minden vámpír rossz csak némelyik. –mondtam neki suttogva, majd kissé lejjebb ereszkedtem és megpusziltam az arcát. Ha rajtam múlt volna nem csak puszi lett volna, de nem akarom ezt elrontani, de talán még az is megeshet, hogy megcsókolom. Most már teli talpon álltam és a szemébe néztem, majd elővettem a legcsábosabb mosolyomat.

Végig hallgattam Elizabeth minden egyes szavát, mondatát és nagyon figyeltem arra, amit mond miközben végig a szemébe néztem. Közelebb léptem Elizabethez és szinte éreztem, hogy nem kedveli a vámpírokat. Tennem kellene valamit, hogy ne így gondolja, ezért jobb, ha mesélek magamról azt úgyis szeretem, bár azért én sem mondok el magamról teljesen mindent. Őszintén és nyíltan szoktam mesélni a városokról, a helyekről és egyéb dolgokról. Néha magamról is, de a fájó pontokat egyáltalán nem szeretem megemlíteni, mert akkor régi sebeket tépek fel. Ilyen a szüleim halála, a nagybátyám halála, a fájdalmas múltam. Elég sokszor kihasználtak már engem még régebben, mostanra szinte egy érzéstelen vámpír lettem, aki nem igen vesz sértésnek semmit sem.
-Nem tiszta a múltam, mert New Yorkba sok mindent becsempésztem a rendőrség tudta nélkül. Ékszereket, drogokat, fegyvereket és egyéb más dolgot, ami tiltott volt. Ennek ellenére nem kaptak el. A gyilkolásaim száma is igen sok, de ezt persze sosem bántam meg. Végzek az áldozataimmal. Nem kell félni, megijedni attól, hogy vámpír vagyok nem bántok senkit sem, akit megismerek és kedves és normális. Nem bánnom, hogy vámpír vagyok, de tényleg akaratom ellenére lettem az. Igen idősebb vagy nálam olyan téren és ez nem is olyan nagy baj.-Mosolyodtam el.-Nem untatsz engem azzal, hogy ha mesélsz magadról, sőt nem tartalak annak. Tudom, hogy milyen, amikor fiatal vagy és kamasz. Bulik, drogok, pia és a csajok vagy a pasik. Attól függ, hogy melyik nemhez tartozol. Sokáig én is ilyen voltam, mint most te, de a nagybátyám...-Fájó pont és fájó emlékhez értem. Muszáj befejeznem, ha már elkezdtem. Vettem egy mély levegőt és ezzel összeszedtem magamat.-Szóval.. A nagybátyám halála után ez megszűnt, elment a kedvem mindentől, így abbahagytam ezt az életet és másba kezdtem bele. Sokszor csalódtam és megbántottak már engem..-Visszagondolni nagyon rossz volt ezekre és szinte belül ez már fájt. Mégis érzéstelennek látszódtam nem akartam kimutatni, de a szememben észrevehető volt.-Kíméletlen, érzéstelen lénnyé váltam.-Bele kezdek a vérfarkasokhoz kötődő dolgokba, akkor legalább ez az egész fájdalom majd véget ér.-Be kell vallanom valamit. Érzem, hogy nem kedveled a vámpírokat, de kérlek most figyelmesen hallgass végig. Jól tudom, hogy aki aktiválja az átkot az hogyan jár és hogyan szenved. Sajnállak titeket őszintén, az a fájdalom, amit akkor átélhettek, főleg az első átváltozásnál.. Csodállak titeket, szeretem nézni az átváltozásotokat és azt is tudom, hogy fájdalommal jár. Nem a szenvedéseteket szeretem benne, mert az nekem rosszul esik, főleg látni, hogy akkor szenvedtek. A fajotokat szeretem benne. Tudom, hogy a vérfarkasok és a vámpírok ellenségek már nagyon régóta, de én nem tekintelek annak titeket. Sok vérfarkast ismerek és igazán kedvelek titeket, sőt jobban kedvelek benneteket, mint a vámpírokat. Igazából mi vámpírok nem vagyunk gonoszak és rémisztő lények. Csak vérrel táplálkozzunk és a vér csábítását nehéz nekünk legyőzni. Egyes vámpírok szenvednek a bűntudattól, hogy megöltek egy embert. Figyelj én tényleg kedvelek benneteket és sok vérfarkast ismerek, nem szeretném, ha csak amiatt, mert vámpír vagyok utálnál vagy gyűlölnél engem. Szívesen mesélek magamról, ismerj meg és ítélkezz utána.-Akkor mesélésbe is kezdek.-Meghalt minden családtagom, rokonom és szinte elég sokat szenvedtem. Tudom, hogy a fajom a gond, hisz én egy vámpír vagyok, de nem tehettek erről átváltoztattak és ezzel kell élnem. Figyelj könnyű azt mondani, hogy mi vámpírok gonoszak vagyunk, pedig nem igaz! Belül nekünk is vannak érzéseink!-Elég, mert még belekezdek a rossz emlékekbe és azt nem akarom. Nem akarom, mert szinte nem bízhattok meg senkiben sem. Sosem volt nagy baráti társaságom, de párat jó lenne majd beszerezni igazán.-A múltam a múltam és remélem, hogy megértesz. Nem vagyok szörnyeteg csak szeretnék veled megismerkedni. Szeretem a fajotokat és egyes vámpírokat nem kell gyűlölni vagy utálni.-Néztem a szemébe és egy lépést tettem felé szüntetve a távolságot köztünk.

Ezt viselem!

Csak én lehetek ilyen szerencsés, hogy az első ember, akit megismerek a városban az egy vámpír. De most komolyan miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? Engem mindig bajok érnek. Először fájdalmas tragédiák most meg ez. Ne de mindegy ezzel legalább édesapám idegesíteni tudom, nem úgy, mint a többivel. Anya halála szerintem engem jobban megrázott, mint aput vagy a testvéreimet. Lehet, hogy csak azért, mert én is ott voltam, de lehet, hogy csak azért, mert én szerettem őt a legjobban, még akkor is, ha a vérfarkas átkom tőle örököltem. Bevallom, félek megtörni az átkom, hisz először is ölnöm kéne hozzá, másodszor pedig nem akarom, azt a fájdalmat átélni, amiről anyum mesélt. Hogy minden csontom egyesével törne el és nem ismerném fel, hogy ki a barátom és ki az ellenségem. Nem akarok én senkit sem bántani, na, jó fizikailag nem. Lelkileg is csak azokat, akik megérdemlik, mert szemetek, vagy ép bunkók. Én is ezt csinálom, de én csak azokkal, akik ugyanígy bánnak velem. Na, most nem akarok erre gondolni, csak Danielre koncentrálok.
- Nem tiszta a múltad? Ki hitte volna. –mosolygok rá. Majd mikor elmondja, hogy mióta vámpír egy hatalmas mosoly terül el az arcomon. – Hát, ha azt nézzük, akkor én idősebb vagyok, mint te, hisz te 17 évesen lettél vámpír én meg már nagykorú vagyok. –még mindig olyan nagyon mosolygok. Élvezem, hogy alapjáratban idősebb lennék nála, de mivel vámpír így ez nem jött össze. –Sajnálom, hogy vámpír lettél, de már te ne bánod akkor nem is olyan rossz. – most nem mosolygok, csak a szemébe nézek, majd amikor nem akarja befejezni a mondatát, először arra gondolok, hogy ha már elkezdte fejezze is be, de aztán végül nem firtatom. Én sem szeretném, ha olyan dolgokról firtatnának, amit nem szeretnék elmondani.
- Jaj dehogy is baj! Nem probléma. –mosolygok rá. legalább eltereli a figyelmem azokról a dolgokról, amikről nem szeretnék beszélni. –Egyszer megnézem majd magamnak New Yorkot. –mondtam neki mosolyogva. Ajaj! Beszéljek magamról? Mit is mondhatnék, amivel nem mondok el olyat, amit nem akarok? Na, jó hát lesz, ami lesz.
- Nem szeretek magamról beszélni, de hát mindegy legyen, mesélek neked. –a szemébe nézek. – Los Angelesben születtem és mindig is nagyon jó kislány voltam. Végül történt egy két tragikus esemény és, hát engem azok megváltoztattak. Már nem vagyok jó kislány. Mostanában a csajok féltik tőlem a pasijaikat, amit meg is értek. A legtöbben fele olyan jól sem néznek ki, mint én. Most tuti, hogy egy beképzelt libának tartasz, pedig nem vagyok az. Na, mindegy ennyi elég is volt rólam, nem akarlak untatni. –miközben meséltem le sem vettem a szemem a szeméről, majd a végén erőt vettem magamon és elővettem a legszebb mosolyomat.

Végig hallgattam Elizabethet és szerintem nem nagyon örült annak, hogy vámpír vagyok. Igazából nem vagyok gonosz, se nem az a rémisztő lény, de ő akkor is vérfarkas. Mondjuk én mindig is jobban voltam a vérfarkasokkal, talán túl sokat is ismertem belőlük. Mindig és érdekelt az, hogy mit tudnak és egyszerűen lenyűgöző volt látni az átváltozásukat. Hát, igen ez volt a hibám.. Mindig megnéztem az átváltozásukat egyes személyeknek és teljesen elhiszem, hogy szenvednek elég sokat is a fajuk miatt. Sajnálom őket, de nem tudok mit csinálni vagy tenni értük pedig, ha lehetne tennék, de sajnos nem tudok. Egyszer az egyik ilyen átváltozásnál nekem támadt egy vérfarkas és nem volt kellemes élmény, de megtudtam védeni magamat ellene és ügyeltem arra is, hogy neki se legyen baja. Na erről ennyit.
-Nem vagyok hozzá szokva a kisvárosokhoz ebben teljesen igazad van.-Kezdtem bele a mondandómba.-Én sokáig éltem New Yorkban és ott is születtem, így ezáltal a nagy városokhoz vagyok hozzá szokva, de nem teljesen, mert akár itt is elvagyok. Igazság szerint egy dolog után kutattok és ezért is kötöttem ki pont itt, ebben a városban és nem máshol. Sok mindent lehet csempészni. Ékszereket, drogokat, gyémántokat.. Szinte bármit, amit csak akarsz, én ebben a dologban igen jártas vagyok és nincs tiszta múltam. Nem baj az, hogy megkérdezted, hogy mikor lettem vámpír. 17 évesen lettem vámpír és még most is az vagyok és az is maradok.-Nevetem fel.-Véletlenül lettem vámpír nem akartam az lenni, de hát így alakult és igazán nem bánnom ezt annyi év után. Csak a...-A szüleim haláláról nem igazán szeretem beszélni, mert akkor újra eszembe jutnak a régi dolgok és azt nem szeretném. Nagyon nem szeretném.
-Kutatni jöttem a városba és mivel megtudtam, hogy itt van egy barátom is, ezért itt is maradok.-Mosolyodtam el.-Most mesélnék neked már, ha nem probléma illetve nem gond.-Néztem a szemébe.-New Yorkot kedvelem igazán. Annyi érdekesség és látni való van ott, hogy szinte öröm végig menni az utcákon. Ajánlatos egyszer legalább eljutni oda. Én sokszor jártam végig az utcákat. Egyszer történt velem egy szerencsétlenségem miatt, hogy nem figyeltem arra, hogy kik jönnek el mellettem, mert annyira felidegesítettek és fel löktem az egyik velem szembe jövőt. Persze azonnal elnézést is kértem tőle, de akkor is figyelhettem volna. Egyetlen egyszer fordult elő velem ez, azóta nagyon figyelek arra, hogy neki ne menjek valakinek. Mesélj egy kicsikét magadról.-Néztem a szemébe és mosolyogtam.

Ezt viselem!

- De jó neked, hogy ennyi helyre el tudtál menni. Én egész életemben, mármint ami eddig volt mindig utazni akartam. Csak, hát apukám szereti a megszokásokat és így eddig csak Los Angelest sikerült felfedeznem mikor ott laktunk. De ott már minden kis eldugott helyet ismerek. Most ezt a várost fogom felfedezni, bár nem lesz itt sok dolog, amit fel lehetne fedezni. Amúgy te minek jöttél a városba? Nekem nem tűnsz kisvároshoz szokott embernek Márpedig én elég jó emberismerő vagyok. –mosolygok rá és a szemébe nézek, amíg ezeket mondom. Uram isten, hogy én néha mennyit tudok beszélni. Nem akarom untatni így egy picit most be fogom a szám. Amikor arról beszélt, hogy én még fiatal vagyok hozzá képest akkor már tippelni tudtam arra, hogy milyen lény is lehet ő, hisz csak a vámpírok élnek nagyon sokáig, vagy ki tudja, lehet, hogy ő valami kevert faj. Na, mindegy remélem, pontosan megtudom majd tőle a választ. De már most elkezdtem szokni a gondolatot, hogy egy vámpírral beszélgetek.
- Nem tudom milyen izgalmat. Ezen még nem igazán gondolkodtam, de most, hogy kijöttem sétálni a fejembe ötlött ez az ötlet és hát ezt majd muszáj lesz valahogy megvalósítanom. Amúgy mit szólsz hozzá? Nincs valami ötleted, hogyan lehetne? Ha van, nagyon érdekelne! –mosolygok még mindig rá. Mikor elmondja, hogy tényleg vámpír az első gondolatom az volt, hogy: a fenébe. A második pedig az, hogy: megmondtam. Uram isten. Jól reagálok arra, hogy vámpír ez vicces. Mindig ellenük nevelt az édesanyám is mikor elmondta nekem, hogy mi vagyok. Apum is mindig azt mondta, hogy ők gonoszak és, hogy egynek se merjek a közelébe menni. Már emiatt megérte megismerkednem Danielel. Az utóbbi időkben imádok keresztbe tenni apámnak, és ha ezzel feldühítem, akkor legyen.
- Oksi! Vámpír vagy és méghozzá elég régóta. Viszont meg szeretném kérdezni, már ha nem baj, hogy mikor is lettél vámpír? Illetve, hány évesen? –többet szerettem volna megtudni róla. Minél többet tudok, róla annál jobban fel tudom idegesíteni apám. Na, jó az is közrejátszik ebben, hogy nagyon érdekel ennek a srácnak a múltja. Csak nem lehet rosszabb, mint az enyém és szeretem hallgatni azt, hogy másoknak milyen életük, volt bár én is szeretek beszélni, csak nem magamról. Miközben gondolkoztam és hozzá beszéltem újra elővettem a mosolyom, de most a legkedvesebb mosolyom, amit nem sokan láttak eddig.

Láttam, hogy elgondolkozik valamin majd elfordult tőlem és amint visszafordult a szemembe nézett mosolyogva. Azt mondta, örvendek Dan. Megkérdezte, hogy utazgattam és hogy merre jártam. Azt is hozzá tette, hogy neki nem volt az utazgatásra még esélye. Utazgattam végül is és elég sok helyen jártam és kutattam a gyűrűm után. Nagyon sok városban voltam, ahol szép helyek, gyönyörű látni valók, nevezetességek és jó volt kimozdulni New Yorkból még akkor is, ha ott születtem. Jó volt látni mást is és megismerkedni más helyekkel, környékekkel és emberekkel. Hamar össze tudok ismerkedni másokkal, de baráti téren nincs sok tapasztalatom. Alig van két barátom azokkal is már régen találkoztam, de az egyik itt van a városban. Még hozzá Klaus az majd valamikor fel kéne őt keresnem vagy hátha össze futok az egyik testvérével. Ki tudja, ogy mi lesz még itt ebben a városban. Azt mondta, hogy sajnálja, hogy egyedül maradtam és megkérdezte, hogy honnan tudom, hogy vérfarkas. Ő nem hiszem, hogy érzi, hogy vámpír vagyok, hisz még nem aktiválta a vérfarkas énjét, de ha majd aktiválja és tapasztaltabb lesz, akkor majd fogja érezni másokon, hogy ki ember, vámpír vagy talán vérfarkas, esetleg hibrid és hasonló lények. Azt mondta, hogy igen szép kis város, de neki nem nyugisnak, hanem unalmasnak tűnik. Azt is hozzátette, hogy szereti, ha pörög az élet és nem olyan van mint itt. Nem mindenki szeretheti a nyugalmat, úgy látszik vagy csak nem olyan helyről érkezett, mint amilyenről én. Azt mondta, hogy az édesapjával és két testvérével jött ide, mert az apja itt kapott új állást. Azt is hozzá tette, hogy azt tervezi a városban, hogy valami izgalmat csempészbe, mert így nagyon unalmas. Közben mosolygott. Azt mondta, hogy viszont ő most megszeretné tudni, hogy én milyen lény vagyok, mert az biztos, hogy nem ember, mert akkor nem tudnám, hogy ő vérfarkas. Most mondjam el neki vagy sem? Tettem fel a kérdést és gondolkozni kezdtem, mikor rájöttem mit akarok mondani hozzá kezdtem.
-Igen utazgattam.-Kezdtem ezzel.-New Yorkban éltem sokáig és ott is születtem. Ezek után körbe jártam a világot szinte sok helyen voltam. Rómában, Párizsban, Madridban, Chicagóban és minden egyéb területen. Könnyű volt megállapítanom, hogy vérfarkas vagy, mert elég idős vagyok már, de még nem aktiváltad az átkot. Jó, ha pörög az élet, de egyáltalán sem a legjobb. Nem jó belefolyni dolgokban, amik nem neked valóak. Túl fiatal vagy még.. Hozzám képest eléggé az vagy. Milyen izgalmat akarsz csempészni a városba?-Tettem fel a kérdést, mert igazán érdekelt ez a dolog.-Most már tényleg elmondom, hogy mi vagyok.-Na itt az idő, hogy megtud.-340 éve vámpír vagyok. Szóval eléggé sok a tapasztalatom van.-Mondtam neki és rámosolyogtam. Kíváncsian vártam, hogy mit reagál erre.

Ezt viselem!

Jó pasi azt meg kell hagyni. Láttam már jobbat azt hiszem. Vagy nem? A fene sem tudja már. Túl sok jó pasit ismertem már. Volt, aki azt mondta nekem, hogy könnyűvérű nőcske vagyok. Na, jó nem így mondta, de inkább nem mondanám ki, hogy mit mondott, hisz ebből már ezt nagyon jól lehet tudni. Mondtak már ennél rosszabbat is, de ezeket nem szeretném most végig gondolni. Voltak, akik csak azért mondták, mert ronda 4 szemű libák voltak, vagy kövér disznók. De voltak, akik csak azért mondták, mert a pasijuk engem nézett meg helyettük. Amióta így viselkedem, és ilyen ruhákat hordok, mindenki felfigyel rám. Régen sokszor megaláztak és csúfoltak, most én teszem ezt. Ha nem ért volna, engem annyi szerencsétlenség most nem lennék ilyen. Akkor jó kislány lennék, aki már semmire sem jó csak arra, hogy diliházba menjen, mert annyira meg lennék törve, hogy ki sem mozdulnék otthonról és őrültségeket csinálnék. Lehet, hogy már nem is lennék az élők között. Néhányan nem tudják, hogy egy két szóval nagyon meglehet valakit, még akkor is, ha viccnek szánta. Volt olyan, hogy sírva mentem haza és mindenki rajtam röhögött. Ahogy ezekre visszaemlékszem könnyes lesz a szemem. Elfordulok tőle, majd veszek egy mély levegőt és már újra formában is vagyok és visszafordulok, hozzá majd rámosolygok.
- Örvendek Dan! –még mindig mosolygok rá és közben a szemébe nézek. –Utazgattál? Az jó! És hol jártál? Nekem nem volt az utazgatásra még esélyem. –lebiggyesztem a ajkam. –Sajnálom, hogy már csak te maradtál. Honnan tudod, hogy vérfarkas lennék? –kérdezem meglepetten. Honnan jött rá? Ha ezt tudja, akkor biztos, hogy valami természetfeletti viszont én nem érzem ezt rajta, még.
- Igen szép város és eddig nem nyugisnak tűnik nekem, hanem unalmasnak. Szeretem, ha pörög az élet és nem ez van, mint itt. – végig a szemébe néztem. Én tényleg ilyen vagyok, mert hiperaktív vagyok és ez a város eddig unalmas. – Az édesapámmal és a két testvéremmel jöttem ide, mert apukám itt kapott új állást. És azt tervezem itt a városban, hogy valami izgalmat csempészek a városba, mert így nagyon unalmas. –mosolygok Danre. –Viszont én most meg szeretném tudni, hogy te milyen lény vagy, mert az biztos, hogy nem ember, mert akkor nem tudnád, hogy én vérfarkas vagyok. –közelebb léptem hozzá és miközben ezt mondtam végig a szemébe néztem és vártam a válaszát.

Miután beszéltem Bonnieval a park felé indulok, de még mielőtt oda mennék elmegyek egy elhagyatott helyre és egy nő egész vérét kiszívom a nyakán keresztül majd megtörlöm a számat és a hullát ott hagyom. Ez most igazán jól esett, de mondjuk New Yorkban több az elhagyatott hely, mint itt. Mondjuk most ez igazság szerint teljesen más, de ez van. Meg kell szokni mindent. Bonniera gondoltam, aki nagyon kedves, normális és rendes volt velem. Nem gondoltam volna, hogy egy boszi, ilyen kedves egy magunk fajtával, de jó, hogy megismertem. Hálás vagyok neki nagyon, hogy megmentette Klaus életét. Majd valamikor szét kellene néznem a városban és meg kellene keresnem Klaust. A park felé veszem az irányt újra. Lassan emberi tempóban sétálok miközben gondolkozom. New Yorkban sok mindenkit ismerek, itt meg szinte alig ismerek valakit.. Mondjuk Klaus akoribban mesélt magáról és a testvéreiről. Majd a testvéreit is szívesen megismerném. Miközben gondolkozom és sétálgattok észreveszem, hogy a parkhoz érek. Abbahagyom a gondolkozást és sétálgattok majd látom, hogy egy csaj feláll a padról és felém közelít majd oda jön hozzám. Köszönöm nekem, hogy hello szép fiú és mosolyog rám kacéran közben meg a szemembe néz. Azt mondja, hogy új a városban, így gondolta elkezdi az ismerkedést és én vagyok az első, akivel szívesen megismerkedne. Majd hozz teszi, hogy ja bocsi elfelejtett bemutatkozni. Fiatal lány lehet és érzem rajta, hogy vérfarkas, de nem teljesen. Még, akkor ezek szerint nem váltotta ki a vérfarkas énjét. Közben megkérdezi tőlem, hogy ki vagyok.
-Üdvözlöm Elizabeth!-Kezdtem egy köszönéssel vagy inkább üdvözléssel.-Én sem lakom régóta itt a városban, nem rég jöttem én is ide. Eddig utazgattam szinte.-Néztem a szemébe.-Daniel Preskott vagyok az utolsó, aki él a családomból. Illetve, ha jól érzem te vérfarkas lennél, de nem váltottad, ki ezt az énedet. Ugye nem tévedek?-Tettem fel neki a kérdést és kissé látszott rajta, hogy meglepődött. Nem számított rá biztosan, hogy ráfogok jönni, de hát rá jöttem.-Szép kis nyugis város Mystic Falls, de az igazat megvallva nem sok mindenkit ismerek itt.-Vajon rá jött, hogy én mi vagyok? -Kikkel érkeztél a városba? Vagy mit tervezel itt csinálni?-Néztem rajta végig majd a szemébe néztem újra és egy mosolyt is megengedtem magamnak.

Ezt viselem!

Felfedező útra indultam a városban, hisz még sosem jártam itt. Új hely és én vagyok az új lány is. De ez nem sokáig marad így. Könnyen ismerkedem bárkiről is legyen szó és bármi is legyen ő. Amióta tudom, hogy vérfarkas vagyok, azóta tudok a többi természetfeletti lényről. Tudom, hogy vannak vámpírok, boszorkányok, szellemek és ugye vérfarkasok. Azt hiszem, ennyi bár ki tudja, milyen mutánsok lehetnék még. Nem sok minden érdekeset találtam eddig a városban. Rövid utcák, na, jó van egy két hosszabb is. A hosszabb utcákon boltok vannak. Nem ismerős nekem egyik bolt sem, bár Los Angelesben a legjobb boltokat találja az ember. Egy ilyen kis városkában nem lehetnek olyan népszerű boltok. Mi lesz velem itt?! Hát, majd megpróbálok ezekhez a boltokhoz igazodni. Csak találok valami jobb fajtát. Végig megyek az egyik utcán és a parknál kötök ki. Elég pofás kis park, bár én hiányolom belőle a szökőkutat és a vízköpőket, de mindegy, hisz ez nem L.A. Viszont, vagy egy pofás kis pavilon. Szép nagy fák és gyönyörű zöld fű is van. Na meg persze padok is. Rosszabbra számítottam, hogy az igazat megvalljam. Szép kis parkot rittyentettek ide. Leülök az egyik padra és nézelődni kezdek. Elég sokan vannak itt. A legtöbben párok és kézen fogva sétálgatnak, vagy épp egymás szájában vannak a padokon ülve. Sosem értettem, hogy miért kell ennyire kikiabálni, hogy az ő csaja, vagy épp pasija. Na, jó én is csináltam már ilyet, de én csak azért, hogy a volt pasim, vagy az akkori pasim volt barátnőjét szívassam. Oké bevallom csináltam már ilyet csak úgy heccből is. Elég vicces dolog, ha te csinálod, viszont ha a másikat látod elég undi. Elfordítom róluk a fejem, majd meglátok egy srácot. Elég jó pasi azt meg kell hagyni. Barna haja van, ami rohadt jól be van lőve és a teste sem semmi, már amennyit így ruhán keresztül látok. Ideje bevetnem magam és elkezdem ismerkedni. Felállok, a padról majd odamegyek a sráchoz.
- Hello szépfiú! –mosolygok rá kacéran és közben a szemébe nézek. Jaj, de szép szeme van. –Új vagyok a városban így gondoltam elkezdem az ismerkedést és te voltál az első, akivel szívesen meg ismerkednék. –mosolyogtam még mindig ugyanúgy és még mindig a szemébe néztem. –Jaj, bocsi elfelejtettem bemutatkozni. Elizabeth Moonroe vagyok. És nekem kihez van szerencsém? –kérdezem, és még mindig mosolygom, de most már kedvesen mosolygok. Remélem nem tart tolakodónak, bár annak nem sokan tartottak eddig, és ha annak tart nem igazán érdekel.