El sem akartam, hinni amit mondott! 82 éves?! Mázlistának éreztem magam, ha visszagondolok a táborra. Még jó, hogy a barátnője vagyok, különben lehet, hogy megkóstolt volna. Az egeres vicce húzott vissza a valóságba.
- Idegességedben csak képzelődsz. Tudod, én tavaly óta vagyok vámpír, szóval közel sem olyan kifinomultak az érzékeim, mint neked. Ha tudom, hogy mi vagy, nem itattalak volna meg vasfűvel. Stefan nagyon sokat segített nekem az átalakulásban. Damonnal jobb vigyázni, mert elég hirtelen haragú. Bár tudom, hogy te feltalálnád magad! - mondtam neki kacagva. Az az igazság, hogy nem csak vámpírok, hanem vérfarkasok, hibridek, és boszorkányok is laknak a városban. Sőt az egyik srác, látja a szellemeket! Ne nézz így, tényleg nem hazudok! Ez az igazság! Itt nem fogsz unatkozni egy percre sem!- mondtam neki komolyan, és hangom is kicsit keményebb lett.
- Majd később mesélek még, de mivel most jöttél gondolom nincs is hol aludnod. Én szívesen látlak, ha gondolod megkaphatod a vendégszobát. Anyu sem fog ellenkezni. Biztosan örülni fog neked. Míg el nem felejtem: anyukám tudja, hogy vámpír vagyok. - miközben ezt mondtam, láttam rajta, hogy nagyon feszült, és igen teljesen ledöbbentettem azzal, amit mondtam. Közben felálltam az asztaltól és az üres poharakat a mosogatóba tettem és gyorsan elmostam.
- Tudod mit? Meg kell ünnepelni, hogy itt vagy! Nemrég nyílt egy jó kis kávézó a közelben, míg kicsomagolsz, addig gyorsan elugranék,egy kis sütiért. Mi a kedvenc sütid? - kérdeztem immár visszaülve az asztalhoz.

Gyorsan leültem a székre és belekortyoltam a vérbe. Jól esett.
- Szívesen megismerkednék azzal a Damonnal. Biztos el tudnám intézni. – nevettem rá. – kezdem én. –sóhajtottam. – igazából 82 éves vagyok, de tényleg pompom lány. Egy fiú változtatott vámpírrá, pusztán hobbiból. Dióhéjban ennyi. – vigyorogtam, és még egyet kortyoltam a véremből. – te jössz! – néztem rá kicsit megepedten. Egyébként hogy érted..? Mennyi vámpír él itt? – furcsán hangzott ez a kérdés, bár azt nem tudom miért. Furcsa volt erről beszélgetni, pont vele. – hé! Care! Te is hallod az egereket a falban?- nevettem. Próbáltam oldani a feszültséget. Nagyon reméltem, hogy emiatt ne fog megváltozni a kapcsoltunk. Nagyon szerettem Carolinet és nem akartam elveszíteni, ő volt itt az egyetlen barátom. Tényleg nagyon hiányzott, mellette felszabadult voltam, sosem feszélyezett semmi. El tudtam engedni magam. Csavargatni kezdtem a hajamat, és belebámultam a véres pohárba. Vajon mit szólna Care ha az egész életemet elmesélném? Biztos kegyetlen gyilkosnak tartana, így hát én is tartom a szám. Egy-két ember még nem nagy szám, de a testvérgyilkosság már az.. Terelni akartam a témát. – egyébként… mennyire ismered Stefant, annyira jó pasi, egyszerűen megőrülök mellette. Azok a szemek, és az a test, hát egyszerűen mámorító. Hátborzongató érzés mikor hozzámér. – szóltam és Carolinera kacsintottam. Reméltem veszi az adást, és kérdeztetni kezd. – és mikor a lehelete a bőrömet csikizi az egyszerűen tűzbe hoz… jóó ezt csak kitaláltam, ne nézz így rám. – szóltam bűnbánóan és lehajtottam a fejem. Nem akartam megbántani Caret… egyszerűen csak féltettem, miután pedig rájöttem mi is ő valójában kicsit megkönnyebbültem. De legalább nem kell attól félnem, hogy az idő őt is elveszi tőlem. Olyan bénán hangzott ez a kifogás, csak a fejemben pörgettem le a szavakat, de még én sem hittem volna magamnak Care helyében, pedig ez volt az igazság. Lehunytam a szemem és megpróbáltam nem gondolni semmire, és türelmesen megvárni a barátnőm válaszát.

Jól esett, mikor azt mondta, hogy hiányoztam neki. Azt reméltem, hogy Danről több mindent elárul, de hát nem is ő lenne, ha nem árulna el róla mást. Aha, szóval Stefannal találkozott. Nem tudom melyik tesó lett volna jobb.
- Igen, Damon. Hát tudod, ő itt az ügyeletes szépfiú, és nőcsábász! Neked nem tetszene! - mondtam neki miközben megvontam a vállamat. Muszáj volt, nem akartam neki elmondani, hogy jártam vele. Jártam vele? Hát erős túlzás. Ennek a beszélgetésnek nem most jött el az ideje, jobb ha más felé terelem majd a témát. Már vártam, hogy mikor iszik, így mikor a szájához emelte a poharat és egy jó ízűt kortyolt belőle, azonnal ki is köpte, és a csaphoz szaladt inni. Azonnal felálltam, és az asztal másik szélére álltam, hogy tisztes távba kerüljek tőle. Most vagy én hülyültem meg, vagy beengedtem egy vámpírt a házamba? Hogy lehet a barátnőmből vámpír? Nem tudom puszta véletlen volt- e, vagy a sors rendezte-e így, hogy ennek ki kellett derülnie. Még mindig üveges tekintettel néztem őt, és láttam rajta, hogy nem tudja hol elkezdeni a mondandóját. Nem tudom miért vár még, de azt figyeltem, ahogy egyre jobban a pulthoz simul. Azt hiszem ideje, hogy én vegyem kezembe a dolgokat.
- Ne haragudj, de nem tudtam, hogy vámpír vagy! - tessék kimondtam azt, amit ő is akart. Legalábbis reméltem, hogy el akarja mondani.
- Tudod sok vámpír lakik itt, köztük én is, és csak védeni akartalak. Nemcsak magamtól, hanem a rád leselkedő többi veszélytől is. Közben megkerültem az asztalt, és elvettem a poharat, majd a mosogatóhoz mentem és kiöntöttem. Még mindig ugyanabban a pózban állt, csak engem figyelt. Elővettem két üveg poharat, és a hűtőből egy vértasakot. Felbontottam, majd töltöttem a poharakba, és leültem az asztalhoz.
- Azt hiszem bőven van mit mesélnünk egymásnak! Szóval.... ki kezdi? - mondtam és kihúztam magam mellett a széket, hogy le tudjon ülni mellém.

-Nem tudom. Hiányzott a társaságod. – mosolyogtam. – Háát… Dannek, kimondottan olyan feje van, ami neked bejön. – ezt nem tudtam máshogy megfogalmazni, de így elég röhejesen hangzott. – Stefannak hívták. De tényleg van egy bátyja? Ugyan olyan cuki? – kérdezgettem nevetgélve. Imádtam a csajt, a táborban szinte mindig vele voltam. Mellette ki tudtam kapcsolódni, nagyon szerettem hallgatni a vég nélküli csacsogását, de úgy látom ezt mára kinőtte. Bele kortyoltam a teába, és szinte azonnal égető érzés járta át a számat és a torkomat. Éreztem a vasfű fájdalmas, bőrmaró ízét, és azonnal kiköptem a löttyöt, ami a padlón kötött ki. Felálltam, és a torkomat szorongatva a csaphoz rohantam és belekortyoltam a friss, jéghideg vízbe, ami kicsit segített enyhíteni a fájdalmamon. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Care eddig végig tudta, hogy mi vagyok. Vagy nem tudta és csak meg akart védeni önmagától. Felé fordultam, és szűzies szende tekintettel néztem rá. – Care! Azt hiszem, be kell vallanom valamit… - pont ezt akartam elkerülni. Nem akartam, hogy megtudja. És most mégis, az egész amiatt a vacak növény miatt. Kívülről úgy néztem a lányra, mint egy ártatlan bárányka, de belül fortyogtam a dühtől. Nem Carere haragudtam, hanem magamra. De most már nincs mit tenni. Be kell vallanom neki az igazat. És el kell mesélnem neki mindent, mert ha nem akkor megnyúz, és az nagyon durva, ahogy ő csinálja. Sokkal jobban félnék attól, ha a tekintetével kezdene gyilkolászni, mintha egy tőrt akarna döfni a hátamba. Én már láttam a lány „halott vagy nekem” nézését, és nem akartam, hogy rám úgy nézzen. Most jutott el a tudatomig hogy megdicsérte a tánctudásomat, de ebben a cinkes helyzetben nem igazán mertem neki válaszolni. Persze erősebb voltam nála… de mondom, a tekintet. Lassan a pulthoz lapultam, mint egy macska, felkészülve a legrosszabbakra, de mereven a szemébe néztem. Nem akartam bántani, de ha nekem, esik akkor megvédem magam.

Nem sokat kellett várnom arra, hogy meghalljam a lépteit. Hallottam, ahogy leül az egyik székre, és válaszol. Igyekeztem közben a teát úgy készíteni, hogy ne nagyon lássa, hogy a teafilter mellé egy kis verbénát is belecsempészek.
- Miért jöttél el Párizsból? Nem csodálom, hogy Párizsba kellett menned, elképesztően jól táncolsz! - dícsértem meg, még mindig háttal állva neki. A teavizet gyorsan felraktam a tűzhelyre. Mikor Daniel nevét kimondta, csak nevetettem, de a Salvatore név hallatán már hátra fordultam.
- Ezt most nem mondod komolyan?! Danielt nem ismerek, biztosan most költözhetett ide. Hogy néz ki? Salvatoréból kettő van. Stefan és Damon. Melyikkel találkoztál? - feleslegesen kérdeztem meg tőle, hiszen tudtam, hogy neki a Stefan jellegű pasik jönnek be. Hangosan felnevetett, amire én is elnevettem magam.
- Kate, te tényleg nem változtál semmit! - mondtam kacagva, és eszembe jutott, hogy a pompom táborban is inkább a fiúkkal volt, így nem csoda ha felvett pár fiús szokást. Nem is ő lenne, ha rögtön idefele jövet nem találkozna már valakivel. Mindig is ilyen szerencsés volt. Hála a fiús szokásainak, sokat tudott róluk, így jobban tudott a közelükben érvényesülni. Hát igen, én is sokat tanultam tőle, és köszönhetek neki. Az a pompom tábor, volt életem egyik legjobb nyara. Még mindig jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra, és nemcsak azért, mert akkor még ember voltam. Annak a tábornak köszönhetem, a konyhámban helyet foglaló ifjú hölgy társaságát és barátságát. Közben hallgattam, ahogyan egy Rihanna számot dúdolgat magában. Ismét zavarba jött és a körmét kezdte el rágni.
- Azt hittem, erről már rég leszoktál! - utaltam is cselekedetére, és közben már a tűzhely felé fordultam, mert a teafőző sipolva jelezte, hogy elkészült a tea. A polchoz léptem és elővettem két teáscsészét és megtöltöttem teával. Egy tálcára raktam őket, cukorral és mézzel és az asztalra tettem. A hozzá legközelebbi székre ültem le, és néztem, ahogy elveszi a teát és maga elé teszi. Remélem beválik a tervem, és nem jön rá, hogy milyen extrával dobtam fel a teáját.

- Persze, tökéletes lesz. –mosolyogtam. Láttam, ahogy az ara elsötétült mikor bele töröltem a véremet a felsőmbe. Éreztem, hogy alig tudja magát visszafogni, fel voltam készülve, ha nem fogja vissza magát, majd én visszafogom. – Na Care! Úgy látom, zajlik az élet körülötted. –kacsintottam rá. – azt ajánlom is! Nincs élet pasik nélkül. –felnevettem. Care szinte kirohant a konyhába, majd nagy hangosan megkérdezte, hogyan kerültem Párizsba. Felálltam, és utána igyekeztem, majd leültem egy székre még ő a teámat készítette. Úgy gondoltam belekezdek valami jó erős hazugságba. –Hát, az unokanővérem, beíratott egy Párizsban lévő pompom csapatba, és el kellett mennem, hogy bevesznek e. Végül is bevettek. - mondtam mosolyogva. Nem tudtam mit fog hozzá szólni, de ez tűnt a legmegfelelőbb hazugságnak, amit talán a barátnőm is elhitt volna. Elkezdtem gyűrögetni az asztalterítőt és próbáltam témát keresni, amivel elterelhetem a figyelmét.
- Találkoztam egy Daniel – még kimondani is szörnyű volt. – Daniel Preskott nevű sráccal. Ismered? Szerintem pont a te eseted. – nevettem fel. Nevetés közben, akkorát horkantottam, mint egy disznó, és gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Ez, de cinkes volt…
-És egy Salvatore-val.
Már nagyon vártam azt a teát, hogy valamivel elfoglalhassam magamat, közben Care-t bámultam. Nem tudtam mire vélni, ő hogy nem vette észre, hogy mi vagyok, én szinte egyből rájöttem. Vagy lehet, hogy tudja, de nem akarja, hogy én tudjam, hogy ő mi és ezért nem mondja, hogy tudja, mi vagyok? Ez már nagyon bonyolult. A hajamat csavargattam, hogy elfoglaljam magamat valamivel, amíg a tea készült, dúdolni kezdtem egy Rihanna számot, de csak halkan, bár tudtam, hogy Care így is úgy is hallani fogja. Még egy kriptában is dúdolhatnám akkor is hallaná, ha olyan fejlett érzékei vannak, mint nekem. Én még a falban szaladgáló egerek cincogását is hallottam. Felálltam, hogy megigazítsam magam alatt a párnát, és véletlenül ráléptem egy apró bogárra. Hallottam a reccsenését a talpa alatt, és éreztem a belei szagát. Gyorsan visszaültem , nem akartam hogy Care is megérezze és ismét mohó körömrágásba kezdtem.