Vízesés

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Ápr. 06, 2013 7:45 pm

Jason & Meredith

Hogyhogy semmi baja sincs? Épp egy karó áll ki a mellkasából! Mégis hogy mondhat ilyet? Egyáltalán miért nem hívott már rég segítséget? Vagy próbált meg eljutni valameddig. Az nem jó ha itt fekszik és várja saját halálát. Bele sem merek gondolni mi lett volna vele ha én nem jövök ide. Pedig nagy volt a kísértés, hogy inkább haza menjek és pihenjek le. Mondhatni nagyon nagy szerencséje van ennek az úriembernek.
- Nyugalom! Orvos vagyok! Talán tudok magának segíteni! Mégis ki támadta meg? Ismeri az illetőt? - Kérdezek vissza mintha nem tudnék semmit sem. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy mi is történt itt nem olyan régen. Valószínűleg rosszul sült el egy vámpír elleni támadása. Vámpírvadász lehet? Nincs kizárva ez a lehetőség sem. Előbb vagy utóbb úgyis megtudom. De azért remélem előbb.
- Nekem semmi bajom. Nem vagyok fáradt! Viszont maga nem túl jó állapotban van. Legalább had nézzem meg. Vagy vigyem el innen. - Aggódva pillantok rá mikor leül a földre. Nagyon le fog gyengülni. Nem sokáig húzza ki ha így folytatja. Muszáj segítenem rajta. Ha engedi ha nem! De legjobb lenne ha legalább az autóig el tudnám valahogy vinni. Ott van elsősegély doboz. Azzal el tudnám látni a sebet, addig ameddig a kórházba nem érünk.
Látom rajta, hogy próbál erősnek tűnni, csakhogy pontosan tudom milyen érzés az ha az emberbe beledöfnek egy karót. Irtózatosan fáj! Sajnos volt alkalmam egyszer megtapasztalni, és valóban nem a legjobb érzés. Ahogy az sem túl jó ha megharapnak. Az is szörnyű. Főleg ha még el is akarják veled feledtetni. Még szerencse, hogy Alaric tíz évre előre beraktározott nekem fasfűből. Másképp nem tudom mi lenne velem. Nem egy vámpír próbált meg megigézni. Kezdve a sort Damonnel, vagy Klausszal. A legnagyobb gond az egészben, hogy egyből rájönnek miért nem hat rám az igézet. Ami a vámpírokat kicsit be is vadítja. Egy vérszívót pedig nem a legjobb ötlet felhergelni...

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Vízesés - Page 2 Tumblr_m98i6yN04P1r5ruse

Vízesés - Page 2 Olivergg_www.kepfeltoltes.hu_

Meredith Fell & Jason McAdams

Alaric Saltzman tényleg meghalt, s most már biztos lehettek ebben teljesen, hisz láttam a sírját, s hallottam a helyi lakosoktól is, akiket megkérdeztem erről a dologról. Történelem tanárként jött a városba, s kissé utána kutatva arra is rájöttem, hogy egy pár helyi vámpír barátja volt, s eközben még gyámja is volt két fiatalnak. Becsületes, és egy igazán jószívű ember volt, s ezért szinte nehezen tudom azt elhinni, hogy valakinek szándékában álljon egy ilyen embert megölni.. Még most is lehetetlenek vélem a halálát, pedig teljességgel megbizonyosodtam róla, s a két szememmel láttam a temetőben a sírját. Mély levegőt veszek és neki vágok az erdőben egy kis sétának, ami szerintem nem fog ártani számomra, hisz nem rég még a temetőben voltam; Kimmel. Régebbről ismerem, s barátok lettünk annak idején, de én minden szó nélkül eltűntem, s hát nos ez az én formám.. Nem bírok egy helyben megmaradni, s más indokok miatt is képtelen voltam eltűnni, de most nincs kedvem gondolkozni..
Sétálásomat egy suhanás szerű hang zavarja meg, s egy hirtelen mozdulattal megállok. Pont a kezemben van egy karó, amelyet erősen szorongatni kezdek, s így nézek körül a tájon, de nem láttok semmit, és senkit sem.. Lassan előrébb lépek egy lépést, de érzem, hogy valaki figyel, s érzem a vámpír illető tekintetét magamon. Egy hirtelen mozdulattal hátra fordulok, s ekkor pont rám támad az illető, de sikertelen a támadása, mivel a hasába sikerül szúrnom a kezemben tartott karót, ezért legyengítem némi kis időre, de nem sokáig. A földön fekvő vámpír testéhez sétálok, s kihúzom belőle a karót majd a szíve fölé tartom, de ekkor egy hirtelen mozdulattal az én gyomromba kerül a karó a vámpír által, s nincs sok választásom, mint az, hogy tűnjek el innen mielőbb, de előtte még van egy dolgom.. A legközelebb eső vastag faágat felszedem a földről, s egy mozdulattal a vámpírnak szegezem, aki elváltozott arccal nézz rám. Lassan felállok követve a vámpír példáját, s neki esem, s szerencsémre eltalálom pontosan a szívét így azonnal holtan hull le a földre kezeim közül.. Hirtelen a földre esek térddel, s az erőm is jócskán fogyatkozóban van, de nem számít, hisz minden erőmmel azon vagyok, hogy eljussak egy biztos pontra. Megindulok lassan előre miközben vérzem, s a ruhámat átáztatja a vér.. Néhány perces gyaloglás után eljutok a vízeséshez, ahol leülök a földre aztán hanyatt dőlök, s csak fekszem az eget kémlelve. Fáj, de nem számít, hisz a lényeg az, hogy megöltem a vámpírt, s elküldtem a túlvilágra; a pokolba, ahová való.. Az egyik kezemet a karóra teszem, s lassan megfogom, de nem húzom még ki magamból, hisz nem akarok elvérezni.. Egy módja lenne a dolognak, de erőm sincs, hogy elsétáljak a kórházig, inkább várok egy kicsikét aztán majd elállítom a vérzést, ha egyáltalán sikerül, ha meg nem, akkor nos hát így jártam.
Léptek hangja zavarja meg hirtelen a beállt csendet, s minden erőmet összeszedve lassan felállok a földről miközben az illetőnek próbálok háttal állni, de nem jön be a dolog, mivel odasiet hozzám, s csak ekkor veszem észre, hogy nővel van dolgom.. Hallgatom kérdéseit, de nyilván nem foglalkoztathatja annyira ez a dolog, amikor látom rajta, hogy fáradt, s kimerült.. Jól ismerem azt, amikor az ember sokat dolgozik, s már csak végül egy kis magányra vágyik.. A munka fárasztó, s néha még nekem is ez a vadászosdi játszma, de hát vadásznak vagyok kiképezve, s mást nem igen tehettek..
-Semmi bajom sincsen, hölgyem.-Mondom mosolyt erőltetve az arcomra, mivel a fájdalommal együtt nem igen tudok örömmel mosolyogni.-Nem történt semmi, csak megtámadtak, de nézze csak jól vagyok; semmi bajom.. Nem kell velem foglalkoznia..-Teszem még hozzá majd lassan, de mégis gyorsan leülök a földre, mivel nem nagyon van kedvem állni.-Semmi sem könnyű az életben, hisz minden olyan megerőltető.. A munka már néha kikészít, s most ez is akadályozni fog..-Sóhajtok.-De minek is traktálom ezzel önt, amikor ön is sokat dolgozhat, hisz látszik magán, hogy fáradt, s kimerült.. Ráférne önre egy kis pihenés..-Nézek a nőre miközben halványan elmosolyodok.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Márc. 31, 2013 11:58 pm

Jason & Meredith

Már azt sem tudom hol áll a fejem. Csak jönnek és jönnek sorba a betegek! Mi történt ma? Talán péntek tizenharmadika lenne? Áhh nem! Arról tudnák már Andy-től. Az egyetlen babonás munkatársam. Nem tudom láttam-e már valaha hozzá fogható nőt. Persze nagyon rendes és bármikor lehet rá számítani, főleg ha egy helyettesítésről van szó. De néha már mindenkinek az agyára megy a sok horoszkóp, meg fekete macska meg péntek tizenhárom és így továbbiakkal. Szóval ha ma az a "szerencsétlen" nap lenne már rég tudnék róla. Mindegy is! A lényeg, hogy alig tudok megszabadulni egész nap. Eredetileg kettőig lenne a munkaidőm de már mindjárt négy óra és csak most kezdek fejezni. Na meg hát ez majdnem minden nap így megy. Remélem legalább kapok valami pluszt a sok túlórázásért...!
Összepakolom a cuccaimat, felveszem a kabátom, a táskám és már megyek is. Közben pedig természetesen igyekszek mindenkit lerázni, vagy észrevétlen lenni. Most semmi kedvem nincs egy kis csevejhez bárkivel is. Fáradt vagyok és fáj a fejem. Nem tudom meddig fogom ezt bírni. Kell egy csendes hely, ahol magam lehetek. Gondolkozhatok kedvemre ahogy és ameddig csak én szeretnék. Persze természetesen ez akkor sem megy ilyen könnyen. Amikor kiérek az erdőbe, a vízeséshez már valaki ott vár. ~ Hát már ez a hely sem lehet szent? ~ Kérdezem magamban kissé ingerülten, hiszen ez az én helyem. Itt tudok csak elmélyülni, anélkül hogy valaki megzavarna.
Mielőtt még arra a valakire rátámadnék, hogy mit is keres itt észreveszek valamit rajta: Vérzik! Ez nem jól kezdődik! Mekkora egy pechem van! Odasietek hozzá és előveszem a lehető legkedvesebb hangomat.
- Jól van? Mi történt? - Kérdezem, bár teljesen nyilvánvaló. Nem mindenkit szúrnak le egy karóval. Valószínűleg ez az illető nem vámpír, hiszen elég komolyan vérzik. De akkor miért ő kapta azt a karót? És miért nem az aki megérdemli?

Tárgy: Re: Vízesés Csüt. Nov. 01, 2012 10:07 pm

Damon and Katherine

Ajánlom hozzá a következőt:

Tudtam, hogy meg fogom lepni Damont. Őszintén, még magamat is megleptem. Soha nem gondoltam volna, hogy bocsánatot kérek Damontól. Szórakoztam vele egy darabig, majd elengedtem, s most, hogy visszatértem, újra csak szórakoztam vele. Így, belegondolva, sosem vettem őt komolyan. Mindig úgy kezeltem, mint egy gyereket; ha megbántom, majd elfelejti.
De nem így lett, sohasem volt így, csak nem érdekelt annyira, hogy ezt felfogjam. Most, hogy igyekszem elfelejteni Stefant, tisztábban látom a dolgokat. Damon a halálba ment volna értem régebben, annyira szeretett, de én még csak fel sem fogtam, mostanáig.
Eddig én hallgattam, de mikor kimondtam, hogy sajnálom, neki is időbe telt, mire megszólalt. Ő is sajnálja... Gondolom, sajnálja, hogy így alakult, sajnálja, hogy szeretett, sajnálja, hogy nem szerettem eléggé.
Eltűnt, itt hagyott egyedül. Most még magányosabbnak éreztem magam, mint mielőtt idejöttem. Most tényleg úgy éreztem, hogy a világ összeesküdött ellenem és mindenki gyűlöl.
Nem volt kedvem sehová menni, csak egyedül akartam lenni egy kicsit. Leültem a csordogáló patak partjára és csak néztem a vízesést és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak, jó messzire. Bármerre, csak ne érezzek ekkora hiányt belül, a legbensőmben.
Eszembe jutott a családom, a lányom, Stefan és Damon. Azok az emberek, akiket ott hagytam az évek során, hogy magamat mentsem és kétséges, hogy most, ha úgy alakulna a helyzet, nem hoznám meg ugyanezeket a döntéseket. Sőt, teljesen biztos vagyok benne, hogy ha újra döntenem kéne, ugyanígy döntenék, csak magamat menteném.
Már egy ideje így ülhettem, mikor eszembe jutott, hogy nálam van a telefonom, így bekapcsoltam a leginkább hangulatomhoz illő zenét. Coldplay-től a Paradise-t. Olyan idilli volt ott ülni, nem csinálni semmit...
De be kell valljam, egy idő után unalmassá vállt. Ideje, hogy visszatérjen a jó öreg Katerina. Épp hallottam, hogy valaki nem messze tőlem sétál. Szerencsétlen, még nem tudta, mi vár rá.
Mikor odaértem, éppen arra volt ideje, hogy megforduljon, majd már le is csaptam a torkára. Nem törődtem vele, hogy valaki esetleg észrevehet; őt is megöltem volna. Csak szívtam az édes vért, míg nem éreztem, ahogy a holttest elernyed karjaimban. Hozzákötöttem egy méretes sziklához, majd a folyóba dobtam a hullát, remélve, hogy senki nem talál majd rá és senkinek nem fog hiányozni.

Játék vége!
Játéktér szabad!

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Okt. 30, 2012 7:13 pm

Vízesés - Page 2 Katherine-and-damon-damon-and-kathe

...Katherine Pierce...

Katherine ledermed. Nem szól semmit, nem tesz semmit, csak áll ott, és nem tudja mire vélni a cselekedetem. Látom, hogy megleptem, nem titkolja, azt is, hogy elmereng valamin, talán a szavaimon. Én sem tudom hova tenni az ő viselkedését, nem rontott nekem, nem is vág az arcomba semmiféle gorombaságot, vagy gúnytól csöpögő szavakat. Nem csinál semmit, ez pedig még jobban bosszant. Szúrjon át a mellkasomon egy faágat, üssön meg, vágjon neki egy fának, csak tegyen már valamit! Dühösen mordulok fel, mikor még mindig nem szól semmit, és fáradtan felsóhajtok, mintha kimerített volna az egész napi aggodalom és idegeskedés. Tényleg leszívta minden energiám, de inkább lelkileg vagyok fáradt. Elegem van mindenből, mindenkiből, megint megbánom, hogy visszatértem a városba, ahogy azt is, hogy nem álltam tovább, amikor megpillantottam Katherine-t. Hülyének érzem magam, egy idiótának, aki nem képes gondolkodni, és aki nem fogja fel, hogy minden egyes nappal csak rosszabb, és rosszabb passzban lesz. Márpedig nem adom meg magam a vérszomjnak, nem leszek olyan elvetemült, mint az öcsém. Képtelen lennék rá, hiába sötét a lelkem, és hiába érzem magam a pokol legmélyebb bugyrában.
Katherine-t mérem végig, és fújtatok bosszúsan. Azon kívül, hogy feltápászkodott, és megszabadította ruháját a piszoktól, nem csinált semmit. Azóta meg sem mozdult, lefagyva áll tőlem vagy fél méterre. - Katherine, mi bajod van?! - kérdezek rá, sziszegve hagyják el számat a szavak, előtörnek összeszorított fogaim közül, miközben kezeim ökölbe szorulnak, és felé araszolok két egész lépéssel. Oldal billentett fejjel mérem végig, és nem tudom, mit mondhatnék még. Én is ledermedek, eltelik egy perc, kettő, és még mindig nem történik semmi. Ő sem szólal meg, ahogy én sem, nem mozdulunk, nem teszünk egy lépést sem előre, vagy hátra, nem teszünk semmit, csak állunk ott, és egymást nézzük. Végül ő töri meg a csendet teljes öt perc után, s azt mondja, sajnálja. Nem jut levegőhöz. Nagyot nyelek, igyekezvén eltüntetni a gombócot a torkomból, meghökkenve hátrálok egy lépést, mintha meglöktek volna. Ötletem sincs, mit kéne tennem, vagy mondanom, összevont szemöldökkel meredek rá, ajkaim résnyire elnyílnak, és még egy lépést hátrálok. Ki...ez...a nő? - hangzik fel a kérdés az elmémben, és meg kell ráznom a fejem, hogy ne mondjam ki hangosan. Nem bírom elviselni ami ezen a napon, s az összes többin történt, nem bírok el ennyi vallomással, ennyi érzelemmel. A lábaim meginognak, még néhány lépést hátrálok, és hátat fordítok a nőnek. Nem bírok szembenézni velem, szemeim könnybe lábadnak, és minden erő kiveszik belőlem. A vér megfagy az ereimben, és én tántorogva teszek előre pontosan három lépést, míg végül meg nem állok. - Én is sajnálom! - suttogom alig hallhatóan, és elsuhanok. Rohanok a fák között, gondolataimban visszhangoznak a szavak, és nem állok meg. Csak száguldozok, és nem tudom, merre haladok. Csak el innen!

|| Köszönöm a játékot, Miss Pierce! Élvezetes volt, useremnek nagyon tetszett, habár Damon nincs most elragadtatva. Részemről;;

L E Z Á R V A !

Tárgy: Re: Vízesés Hétf. Okt. 29, 2012 9:53 pm

Vízesés - Page 2 Damon-ian-somerhalder-katherine-nina-dobrev-separate-with-comma-the-vampire-diaries-Favim.com-62083

Damon and Katherine

Nem tudtam, mivel bosszantottam fel hirtelen, hisz nem mondtam semmi olyat, amivel megbánthattam volna. Vagy mégis? Basszus... mégis. Bele sem gondoltam, hogy 145 évig utánam kutakodott, csak megmondtam neki, hogy túl könnyen feladta. Annyira Stefanra koncentráltam, hogy még igazán fel sem fogtam, hogy őt csak én érdekeltem, csak engem keresett életének majdnem egészében.
Uralkodott magán, holott láttam rajta, a düh, amit érzett belülről majdhogynem felemészti. Látszólag nyugodt hangon szólalt meg, majd egyenesen a képembe röhögött, számomra ebből még jobban kiderült, mennyire megbántottam.
Hiába hord le engem mindennek, belül ő is pontosan tudja, hogy hasonlítunk. Mi bizonyítja jobban, mint az, hogy mindketten 145 évig szerettünk és kerestünk valakit, magunkhoz akartuk láncolni, holott tudtuk, nem sok remény van rá. Mindketten próbáljuk rejtegetni érzéseinket, de mikor megbántanak, valahogy ez nem jön össze. Valamilyen árulkodó jel miatt mindig lebukunk. Tudom, hisz láttam az előbb Damont és nem sok híja volt, hogy elveszítse önuralmát és rám támadjon.
Én pedig, mikor meghallgattam, amit mond, nem mondtam neki semmit, csak lehajtottam a fejem és a földet kezdtem el nézni. Most ő is nagyon megbántott és nem csak azért, mert ezt mondta. Azért is, mert tudta, hogy ez igaz és én is kezdek szembesülni vele. Hisz elhagyott ő és Stefan is, mikor visszatértem Mystic Fallsba, rajtuk kívül, pedig nem volt eddig olyan az életemben, akivel szívesen éltem volna együtt, örökké.
Én akarom, hogy valaki szeressen, mellettem legyen s boldogan éljünk, de félek. Félek, attól, hogy egyszer engem hagynak majd el és majd nekem kell 145 éven keresztül arról álmodoznom ,hogy talán meggondolj magát, talán mégis szeret, talán együtt leszünk, talán...
Én nem akarok a megcsalt vagy épp elhagyott nő lenni. Én... egyszerűen nem tudnám elviselni. Nem tudnék minden nap kétségek közt élni, azon aggódni, hogy mikor hagy majd el. Könnyebb így... elmenekülni, ha komolyra fordul a dolog és nem törődni azzal, ha valakit megbántok, nem törődni másnak a fájdalmával.
Azt hittem, mikor megcsókoltam, ő pedig a derekamra tette a kezeit, hogy benne van a szórakozásban. Hisz, mindig ezt csináljuk, hol a móka kedvéért, hol pedig azért, mert így van kedvünk, vámpírok vagyunk, megtehetjük.
A legkevésbé sem számítottam rá, hogy egy fához vág.
Nem akartam bosszút állni, csak azt akartam, hogy legyen újra önmaga... Az a Damon, aki gonosz, mindenkibe beleköt, akibe csak tud és nem utolsó sorban nem ellenkezik. Mióta beleszeretett Elenába, nem önmaga. Neki embert kellene ölnie, szórakoznia, nem pedig testőrt játszania.
Segíteni akartam neki, magam sem tudom, miért. Úgy éreztem, hálával tartozom neki az elmúlt 145 év miatt. Sosem gondoltam, hogy valaki így fog majd szeretni, de mikor megtörtént észre sem vettem. Most, hogy már nem vagyok Stefan megszállottja, tudom, hogy hibáztam.
Nem támadtam meg, vagy álltam bosszút, most nem, pedig bizonyára ezt várta. Csak felálltam, leporoltam magam és megálltam vele szemben.
Nagyot nyelek, de tudom, hogy ki kell mondanom a következőt. Nem egyszerű ez nekem, hisz én vagyok Katherine Pierce, de most muszáj.
- Sajnálom.

Tárgy: Re: Vízesés Hétf. Okt. 29, 2012 8:05 pm

...Katherine Pierce...

Ingatom a fejem, mikor elmormolja a mondatokat, és egy pillanatig nem hiszek a fülemnek. Tényleg ezt mondta volna, vagy csak a képzeletem játszik velem? És lassan ráébredek, hogy semmi baj az elmémmel, nem akar becsapni, csupán a vámpírnő száját tényleg ezek a szavak hagyták el. De attól még ledöbbenek, nem is kicsit. Ennek elment az esze... Nem elég, hogy bizalmasa lett egy Mikaelsonnak - vagy talán az összes többinek is, nem tudom, a végén még kiderül, hogy Rebekah a BFF-je - még ezt is meri nekem mondani. Mintha én tehetnék az egészről, mintha én lennék a ludas, és én lettem volna olyan szívtelen, mint ő. Nem aláztam meg soha, bármit megtettem volna érte, ő pedig úgy bánt velem, mint egy darab papírral, és mondhatni cafatokra szaggatott, aztán még fel is gyújtotta a darabjaim, és körülöttük táncolt. Túl könnyen lemondtál rólam… Újra, és újra visszhangzik a mondat a fejemben, míg végül egy halk, mégis erőteljes morgás szakad fel mellkasomból, kezeim köbe szorulnak, és nem sok választ el attól, hogy a szavak sziszegésként törjenek elő belőlem. Ám nem szólalok meg, mert tudnám, olyat is mondanék, amivel bebizonyítanám, hogy mennyire bosszant az egész lénye ennek az átkozott nőnek, és már így is láthatja rajtam, nem kell tovább fokoznom a dolgot. Próbálok lehiggadni, és nem leüvölteni a fejét Katherine-nek, s néhány mély levegő után, mikor már úgy érzem, lehiggadtam, szólásra nyitom a számat. - Csodálod, hogy mindenki maga mögött hagy, és senki sem foglalkozik már veled? Kérlek, ne mondd, hogy ez új neked, mert nem hiszem el. Hozzászokhattál már volna az évek során - vonok vállat könnyedén, és egyszerűen a képébe vigyorgok érzelemmentesen. Sikerült legyűrnöm a dühömet, és már csak szánalmat érzek ez iránt a nő iránt. Nem engedem felidegesíteni magam, azzal csak neki okozok örömet, és különben is, minek bosszankodnék? Egy idő után majd ő fog, ha egyedül marad, mert bárki bármit is mond, magányosnak lenni pocsék érzés hosszútávon, az ép eszűek be is látják, és az olyan vadbarmok, mint mondjuk én, próbáljuk titkolni, de a lelkünk mélyén jól tudjuk, mi az igazság.
Egy másodperc erejéig elgondolkodom a szavain, államat ütögetem mutatóujjammal, és elnézek a vízesés irányába, aztán tekintetem újra rajta állapodik meg, és kicsit megbillentem a fejem jobb oldalra. - Nos, ha valóban mások, akkor csak sajnálni tudom szegény párát. Tudod, talán ő is hoppon marad majd, mint én, és a többi fickó, akit szédítettél, és végül eltapostál - másik oldalra billentem a fejem, hangon keserűséget kéne, hogy árasszon, de semmi érzelem nem csendül fel benne. Érzéketlen, semmitmondó, akár csak a pillantásom.
Alig fogom fel a szavait, az egész pillanat felgyorsul, és már csak azon kapom magam, hogy ajkai az enyémekre tapadnak, és nincs időm sem a szavaira reagálni, sem a hirtelen jött cselekedetén. Mozdulatlanul állok egy darabig, próbálom felfogni mi a fene is történik, s mikor eljut az agyamig, hogy mit művelünk - pontosabban ő mit művel, kezeim szabad utat kezdenek járni. Kezemmel megmarkolom a derekát, ujjaim felfutnak egészen a nyakáig, aztán egy gyors mozdulattal ujjaim megszorulnak a bőre körül, aztán már csak azt látom, hogy a fának repül, és lecsúszik a törzsön. Meglepve pislogok rá, alig fogom fel, hogy ezt én csináltam, de nem sokáig vagyok meghökkent. Nevetni kezdek, úgy isten igazán, szívből jövő nevetéssel. Élveztem, be kell valljam, hogy kiadtam a feszültséget, bár tisztában vagyok vele, hogy talán Katherine visszavág, nem érdekel. Megérte.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Okt. 28, 2012 10:04 pm

Vízesés - Page 2 Damon-katherine-vamp-on-vamp-action

Damon and Katherine

Nem gondoltam, hogy Damon ennyire ki fog borulni, hiszen elvileg már nem érdeklem. Elvileg... pedig, mikor először találkoztunk, mikor visszajöttem Mystic Fallsban, még érdekeltem. És, mikor másodszor találkoztunk, akkor is...
Nem olyan gonosz ő, mint amilyen gonosznak mutatja magát. Hiába dolgozik annyit a megjelenésén, a stílusán, azon, hogy ez emberek csak a rosszat látják benne, egy-egy ilyen pillanatban, akár csak egy másodpercre is, megmutatja igazi énjét, amilyen akkor volt, mikor megismertem; emberként. Akkor még nem tudott semmilyen természetfeletti dologról s naivan élte az életét, mint a legtöbb ember; akkor, még ő maga is jó volt. Vagy, legalábbis jobb, mint most.
- Azt hiszel, amit akarsz, de most az igazságot kaptad tőlem. Az tény, hogy a saját életem a legfontosabb számomra s mindig azt fogom mások elé helyezni, de nem fogom olyan hamar menekülőre fogni, mint eddig. Stefant pedig magam mögött hagytam, mert ő is engem... legalábbis ezt mondta. És miért pont egy Mikaelsonnal? Nos, akárkivel megtehettem volna, Damon. Megtehettem volna veled is, de túl könnyen lemondtál rólam, miután megmondtam, hogy Stefant szerettem.
Én mindig ugyanaz maradok, nem tanulta még meg? 145 éve két emberért dobogott egyszerre a szívem, s még most is így van. Úgy látszik elfelejtette, hogy mindig akkora ribanc leszek, mint voltam, mindig ahol és akinek csak ártani tudok, kihasználom majd a helyzetet. 537 évem volt változtatni, de én mégsem változtam, nem fog 1-2 nap alatt menni.
- - Klaussal?! Ó, kérlek, nem vagyok hülye! Kol és Klaus teljesen másak, annak ellenére, hogy egy családból származnak. Klaus, amint meglátott, rögtön meg is ölt volna, Kol ennek ellenére megmentett s gondoskodott rólam.
Tudom, magam is meglepődtem, hogy egy Mikaelson, aki Klaussal egy családba való lehet kedves is. Ráadásul Kol, aki mindig is nagy nőcsábász hírében állt.
- Ugyan, Damon, megtanulhattad volna már, hogy soha nem változok meg. Mindig érdekelni fog, hogy mi van veled és egy kis játékban mindig benne vagyok...
Mivel bizonyíthatnám neki ezt legjobban? Ó, már tudom is. Egyszer sem marad el, mikor találkozunk. Léptem felé párat, majd ajkaimat az övére tapasztottam. Mi már csak ilyenek vagyunk; ő utál, elvileg, én pedig régen szerettem, de annak már vége. Viszont, ha csak szórakozásról vagy az időnk elütéséről van szó, egyikünk sem ellenkezik általában.

Tárgy: Re: Vízesés Csüt. Okt. 25, 2012 1:33 am

...Katherine Pierce...

Gyakran érzem úgy, hogy idiótákkal vagyok körülvéve, és ez most sincs másképp. Ki a fene gondolta volna, hogy Katherine pont egy ősvámpírral fog összemelegedni? Klaus elől menekült évtizedeken át - még a mai napig jobb ha meghúzza magát a közelében véleményem szerint, mert a hibridnél bizony nem lehet tudni, hogy mikor mit tervez -, és pont a családjából kellett választania valakit magának. Ennél ostobább dolgot talán még soha nem csinált, bármennyire is gyűlöltem, megvetettem, bármilyen ribancnak is tartottam, az esze mindig a helyén volt, ha a szíve nem is. Most pedig mindent eldob egy őrült fellángolás miatt, vagy bármi legyen is ez, és utána a vízözön. Zseniális, komolyan mondom.
Nem elég, hogy Elena teljességgel összezavart a találkozónk óta, és még le is lépett, mielőtt bármit is szólhattam volna, nem elég, hogy Stefan teljesen kikelt magából, ahogy az sem, hogy a kis barátnője mindenhol felbukkan, még itt van Miss Petrova is, akinek teljességgel elment a józan esze is, akárcsak az öcsémnek. Egy hullámhosszon működnek, vagy mi a fészkes franc folyik itt? Mondom én, hogy rossz hatással van Mystic Falls mindenkire! Hihetetlen dolgok történnek, olyanok, amelyekre nem számítanál bizonyos személyektől, amelyek teljességgel megdöbbentenek, de nincs mit tenni. Csak el kell kerülni ezt a nyugisnak tűnő kisvárost, ez az egyetlen módja, hogy megúszd a különös szituációkat.
Megszokhattam volna már, hogy a vámpírnő szeret hazudozni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hülyének néz. Vagy talán tényleg ennyire megváltozott volna néhány hónap alatt, amíg nem volt a városban? Nagyon kétlem, de nem lehetek biztos már semmiben sem. Tényleg nem, ezek után. - Ezt pedig el is kéne hinnem, nem igaz? - forgatok szemet, és csúfondáros vigyorra fordulok felé, már nem a vizet kémlelem, sokkal inkább a barna szemekbe révedek. - Egész életedben - vagy legalábbis, amióta ismerlek -, mindig féltetted az életed, és előbbre tartottad mindennél, és mindenkinél. Most meg Kol miatt eldobnád az elveidet, és belefutnál a szerelem csapdájába? Még Stefant is képes voltál magad mögött hagyni, csak mert menekülőre fogtad. Miért pont egy Mikaelsonnal teszel kivételt?! - förmedek rá, hitetlenkedve csóválom a fejem, és értetlenül nézek még mindig farkasszemet vele. Egy hisztérikus nevetés kicsúszik összeszorított fogaimon keresztül, hátrálok pár lépést, hogy egy fának vehessem a hátam, és talán átgondoljam, mi is jár most a fejemben. De talán azt jobb elhalasztani egészen addig, míg messze nem kerülök mindenkitől, akit ismerek, és aki össze tudja zavarni a fejem. Talán hazamegyek ez a beszélgetés után, magamhoz veszek pár üveg whisky-t, és bezárkózom mondjuk a pincébe...
Nem akarom felelősségre vonni Katherine-t, engem aztán tényleg nem érdekel, mit kezd a nyomorult életével, csak le vagyok döbbenve, ez minden. Azt hittem, legalább ezt az egyet tudom róla, hogy ő a legfontosabb számára, önmagát helyezi a legelső helyre... Talán ebben is tévedtem? Egyáltalán nem ismerem őt. - Miért nem egyenesen Klaussal jöttél össze? - teszem fel a költői kérdést, és megint csak ívelt kört írnak le szemeim, ahogy körbeforgatom őket. A hangom már egyáltalán nem olyan hitetlenkedő, mint az imént, inkább csak fáradtnak tűnik, lemondó, mintha unnám az egész életet, s már semmit nem találnék ezek után meglepőnek. - Hát persze, hogy nem ellenkeztetek. Mert mindketten hülyék vagytok! - jegyzem meg gúnyosan vigyorogva, és ellököm magam a fától, hogy tegyek néhány lépést Katherine felé. - Igazán nem érdekel, kivel hemperegsz, viszont akkor se az én dolgomba ne kotnyeleskedj bele, sem pedig Stefan életébe. Értve vagyok? - mosolygok rá bájosan, oldalra billentem a fejem, gondolatban pedig meghökkenek. Mióta is vagyok én a védelmező nagy és okos bátyus? De talán, már sokkal előbb kellett volna erre felszólítanom a vámpírnőt. Így lett volna fair.

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Okt. 16, 2012 10:41 pm

Vízesés - Page 2 Tumblr_m3gaoxFMn71r1yvn8

Damon and Katherine

Nem gyakran látom Damont ennyire elcsodálkozva, meglepődve. Nyilván érte egy pár váratlan hír mostanában, de nem lehetek ott mindig, hogy láthassam a döbbent fejét. Most viszont volt időm kiélvezni, hogy így láthatom.
Gonosz vagyok, tudom, de szeretem, ha az emberek meg vannak döbbenve. Nem, rosszul fogalmaztam. Én azt szeretem, ha az emberek miattam vannak ledöbbenve.
Rossz ötlet lenne kapcsolatba kerülni akármelyikükkel is? Igen. Meg fogom-e még bánni? Lehet. Ki tudja. Csak a most számít. Csak boldog akarok lenni valaki mellett, aki lehet, hogy Kol, de ugyanennyi esélye van annak is, hogy nem ő. Mindenesetre abba nem fogok belehalni, ha adok neki egy esélyt... remélem.
Bár próbáltam nem mutatni Stefannak, de megbántott, mikor azt mondta, senki sem szeret és hogy azt, amit én élek, nem lehet életnek nevezni.
És... talán azért fáj annyira, mert részben igaza van. Na nem, nem kell semmilyen drámai eseményre gondolni rögtön. Ezt megtartom magamnak, senkiben sem bízok annyira, hogy elmondjam neki. És nem akarom, hogy megtalálják a gyenge pontomat, ami mostanság egyre jobban kezd érvényesülni, egyre jobban és egyre többször előjön, egyre jobban hiányzik. Hogy valaki igazán szeressen.
Tudom, én vagyok a hibás. Ott volt régen Stefan és Damon és nem választottam. De el kellett mennem, mert menekültem. Ott kellett hagynom őket, még akkor is ha ott és akkor bármikor, bárhová követtek volna. Aztán ott volt Damon. Ő tényleg szeretett, 145 évig szeretett és keresett, de aztán azt mondtam neki, hogy nem szeretem. Stefan miatt. Mert őt akartam.
De, már sok-sok évet éltem, rengeteget gondolkoztam Stefanon, rajta és rajtam. Kettőnkön. Talán ennyi év kellett hozzá, hogy rájöjjek, nem egymáshoz valóak vagyunk. Vagy, talán majd idővel bebizonyosodik, hogy mégis.
Ez a legjobb a vámpírlétben: mindig van idő.
Nem mutathatom meg Damonnak, hogy bizonytalan vagyok. Egyszerűen nem tudhatja meg, hogy nem vagyok biztos abban, hogy Kollal kellene lennem. És azt sem, hogy még mindig szeretem Stefant... és őt is.
Talán mégis kevés lenne az idő? Még így is, hogy az örökkévalóság az enyém? Nem tanultam már eleget a múltban ejtett hibáimból? Az, ha egyszerre több embert szeretünk, csak is rosszul sülhet el.
- Ó, nem hinném, hogy rossz ötlet lenne. Csak... más. Furcsa, de izgalmas egyben. Sosem tudhatod, mikor mi következik, ahogy azt sem, hogy túléled-e. Az egész egy játék, ahol a tét nem más, mint a boldogság, a szerelem és az életed. - mondtam olyan határozottan, ahogy csak tudtam. Mesterien hazudok. És... ez meglepően igaznak tűnt. Biztosnak, ugyanakkor bizonytalannak. Kételkedően hangzott, de lelkesedéssel teli volt. És két oldalról közelítette meg a dolgokat: pozitívan és negatívan. Én sem tudom eldönteni, hogyan érzek Kollal, jobban mondva a családjával kapcsolatban.
- Hát... legyen elég annyi, hogy megmentette az életemet és elvitt hozzájuk. És... hát, tudod, összemelegedtünk... - - vigyorgok, mint egy idióta és remélem, valamilyen érzelmet sikerül a felszínre hoznom Damonben. Mert tudja, hogy én vagyok az, aki a legjobban tudja, minél jobban bizonygatjuk, hogy nem érzünk, annál nehezebb tényleg nem érezni. - Adott vért és gondoskodott rólam és ezalatt a pár nap alatt rengeteg segítséget adott. És egyikünk sem ellenkezett, mikor a folytatásról esett szó.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Okt. 07, 2012 6:43 pm

...Katherine Pierce...

Teljesen megzavarodtam, mióta feltűnt Katherine. Hiába közömbös a számomra, hiába nem akarok már tőle semmit, a múltat nem törölhetem ki, s nem feledhetem el. Nehéz rápillantanom úgy, hogy ne jusson eszembe, egykor mennyire odáig voltam érte. Szinte fizikai fájdalommal jár, ha belegondolok, mindent feladtam volna érte, s őt ez mégsem érdekelte. Talán azért fáj, mert a történelem újraismétli önmagát, és Elenáért szintúgy bármire képes lennék. De most nem csak Stefan a bökkenő, hanem én is. Mert egyszer már pórul jártam, a szerelem térdre kényszerített, és nem akarom még egyszer tehetetlennek, gyengének, sebezhetőnek érezni magam. Nem futhatok fejvesztve a saját csapdámba, mikor tudom, mi lesz a vége. Talán pesszimista vagyok, nem bízok magamban, sem Elenában, de inkább azért szenvedjek, mert nem lehet az enyém, mint azért, mert összetörte a szívem. - Nem mondhatnám, hogy zavarsz, Katherine. Persze nem mondom, hogy örülök a jelenlétednek, de... - villantok egy keserű vigyort, és a fejem rázom. - Ebben nem lennék olyannyira biztos. Például, Stefan nem lett a tiéd, pedig ő a nagy szerelmed, ha jól tudom. - motyogom, félig gúnyos hangon, de nem nagyon van erőm csipkelődni ma, még akkor sem, ha ez természetes nálam. Jelen pillanatban túlságosan is zaklatott vagyok ahhoz, hogy úgy viselkedjek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem, mert az orbitális hazugság volna, és nem akarok én hitegetni senkit sem, magamat sem szeretném becsapni. Szívesen szembenézek én a gondokkal, a fájdalmat is szíves örömest fogadom, mert inkább rendezzem le minél előbb, hogy később ne érezzek semmit. Különös dolog érezni, az egyszer biztos. Mikor üresnek érzed magad, azt kívánod, inkább szenvedj, csak érezz valamit, és mikor tényleg szenvedsz, azt kívánod, bár érzéketlen lehetnél. Nem értem a dolgot, de érdekes mód én is ilyen vagyok, ez ellen pedig aligha lehet tenni. Ideig-óráig jó dolog mindkettő, de aztán rádöbbensz, hogy boldog akarsz lenni, mert csak akkor érezheted magad élőnek. Persze ez a legnehezebb az életben: boldognak lenni.
Ledermedek egy pillanatra, levegőt is elfelejtek venni, csak állok ott, mint egy idióta, csaknem tátott szájjal, és nem igazán vagyok képes felfogni, hogy mit mondott az előbb. Kol?! Ez most valami vicc??? Nem szólok semmit, nem tudom szavakba önteni a ledöbbenésem, így hát becsukom a szám, és összevont szemöldökkel vizslatom a vizet, ami nem messze tőlünk csobog. Képtelenségnek tartom, hogy a nő összeállt volna az egyik őssel, aki történetesen Klaus öcsikéje. Nem szimpatizálok a fickóval, azok után, hogy ellátta a bajom azzal az ütővel, még akkor sem, ha aztán megtoroltam a tettét. Később ő is visszaadta, mintha óvodások lennénk. Ostoba, gyerekes, annak ellenére, hogy többszörösen is idősebb nálam, felelőtlen, és nem fogja fel a dolgok komolyságát. Egyszerűen nem bírom a pasast. - Szóval Kol. Mi van ezekkel a Mikaelsonokkal? Senki sem veszi észre, mennyire rossz ötlet bármilyen kapcsolatot is ápolni velük?! - teszem fel a kérdést félhangosan, inkább magamnak, mintsem neki, majd felhorkantok, és a fejem ingatom. Véleményem szerint a legnagyobb ostobaság az ősök akármelyikével is leállni, és igen, ezt én mondom, aki kihúzta a gyufát a szőkeségnél. Meg is volt az eredménye, és ha én azt mondom, nem éppen kellemes, mikor medvecsapdák ölelte szorításban lógsz, félig kivéreztetve... Akkor az bizony tényleg nem kellemes dolog. De az teljesen más dolog. Én nem szándékozom bízni Rebekahba, ellenben Katherine-nel, Caroline-al, Elenával szemben, akik közül mindegyik legalább egy őssel kapcsolatba került, és bízik is valamelyikben. Ezt talán sosem fogom megérteni, de nincs mit tenni, az ő dolguk, az ő életük, engem pedig a felsorolt három személy közül csak egy élete fontos, csak az számít, és érdekel, annak ellenére, hogy nem kéne foglalkoznom vele. - Nem hiszem, hogy érdekelne a véleményed. Ahogy azt sem hiszem, hogy meg kéne mondanod, mit kéne tennem. Ugyan már, valójában nem is érdekel téged, mi van velem. De nem haragszom, kölcsönös az érzés. Viszont, mivel hajt a kíváncsiság, elárulnád, hogy kerültél össze a sunyi képűvel? - utalok itt Kolra, és felvonom egyik szemöldököm, és karba fonom a kezem. Tényleg nem érdekel, miért bízik benne Katherine, vagy mit akar tőle. Engem csak az izgat, hogy a fészkes fenébe került össze vele.

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Okt. 06, 2012 11:26 pm

Damon and Katherine

Miért van az, hogy ha Stefan vagy Damon azt mondja, "rendezni tudjam a fejemben a dolgokat" akkor csak Elenáról lehet szó...? Most, hogy vámpír, felerősödtek az érzelmei, ami azt jelenti, talán bevallotta - magának - és Damonnak, hogy szereti. De Stefannal marad, ez nyilvánvaló... Mivel ők tökéletes párt alkotnak és bla-bla-bla...
Jajj, fejezd már be ezt! - szidtam magamat. Nem igaz, hogy nem tudok tovább lépni. Miért gondolok mindig Stefanra? Mindig arra, hogy ő már az Elenáé? Miért nem tudom végre lezárni, azt, ami köztünk volt? Miért nem tudom lezárni, mikor tudom, hogy nem éri meg hinni akár a remény legapróbb szikrájában sem. Ha kettőnk között valaha kialakult valami, annak biztosan katasztrófa lett a vége és azt hiszem, ez soha nem változna meg. Én... én képtelen lennék hűséges lenni... azt hiszem. Ő pedig egyszerűen nem tudná elfelejteni Elenát, ami a nem létező kapcsolatunkban nagyobb problémát jelentene, mint általában, tekintve, hogy Elena a hasonmásom; kiköpött úgy néz ki mint én. Na persze... azért ne túlozzunk, az eredeti mindig szebb, mint a hamisítvány.
- Remek. Az önző vámpír is pont ezért van itt. Szóval... talán nem zavarnánk egymást. Mindketten mélyen a gondolatainkba merülve. Ja, és megtanulhattad volna már, én mindig nyerek. Az a bizonyos egy pont mindig engem illetett és ez ezután sem lesz másképp. - válaszoltam, mire gúnyosan elvigyorodott. Na igen, ez a mosoly már Damon védjegyévé vált az évek alatt...
- Nem mondták? Most mélyen megbántva érzem magam. - vigyorogtam gúnyosan - - Hát... ha már ő megfeledkezik a fontos dolgokról... akkor nekem is ideje lenne elfelejteni őt. Vagy... várjunk csak, azt hiszem, sikerült is. Ott van nekem Kol. Csak nem... még egy dolog, amiről lemaradtál? - nevettem fel keserűen. Bárcsak el tudnám felejteni... Olyan, mint az emberség(em). Bárhogyan próbálok küzdeni ellene, mindig megpróbál visszatérni. Mi sem bizonyítja jobban, mint Kol. Hogy komolyan gondolom vele a dolgokat. Ha nem létezne az emberségem, amit minden erőmmel próbálok megszüntetni - vagy legalább tettetni, hogy nem létezik - akkor eszembe sem jutott volna komoly kapcsolatba kezdeni, vagy egyáltalán megbocsájtani, hogy megcsalt.
Damon értetlen és megdöbbent tekintetét éreztem magamon. Hogy miért pont Kol? Ő nem az ellenségeim közé tartozik? Körülbelül ilyen gondolatok járhattak a fejében. Ja, és Klaus... róla sem szabad megfeledkezni, most, hogy újra az élők sorában van. Mindennél és mindenkinél jobban akarta, hogy hosszú, immár 500 éve tartó életem tragikus véget érjen.
- Ugyan már, itt volt az ideje tovább lépnem. Lehet, hogy neked is ezt kéne tenned... - léptem hozzá egészen közel és lassan végigsimítottam ujjaimmal az arcán.

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Szept. 18, 2012 3:39 pm

...Katherine Pierce...

Nem számítottam itt senkire, nem is akartam összefutni egy lélekkel sem, de nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy könnyen mehet bármi is. Át akartam gondolni mindent, egyedül, a szabadban, azt gondoltam, talán itt tüdőm normális reakciót fog produkálni, működőképesen szívja magába az oxigént, s engedi ki azt. Egyszerűbb itt kint átértékelni a dolgokat, ha már elfelejteni nem tudom őket. Azonban meg sem fordult a fejemben, hogy Katherine-be botlok. Nem tudtam róla, hogy visszatért a városba, fogalmam sem volt róla, hogy újra előkerült, és még mutatkozik is nyilvánosan. Persze, nem voltam itt, de Stefant sem említette, vagy Elena, így honnan kellett volna tudnom. Bonyolult volt minden, ahogy most is, az öcsém teljesen kifordult magából, megőrült, Elena pedig nyilvánvalóan összeveszett vele, és rádöbbent, tényleg vannak érzései az irányomban. Mégsem változott semmi, csak még nehezebb az élet, zavarosabb, és bizarr. Amíg nem voltam biztos benne, hogy Elena érez irántam... Nos, amíg ki nem mondta, nem öntötte szavakba, egy bizonyos szinten egyszerűbb volt minden. Vágyódtam utána, mindennél jobban akartam, hogy kimondja az érzelmeit, nem volt elég az, hogy tudtam róla, hallanom kellett, mert csak úgy volt valós, tudni akartam, hogy beismeri. Most mégsem vagyok boldog, hogy így lett. Nem vagyok jó ember, és nem engedhetem, hogy még közelebb kerüljön hozzám, már így is túl sokat kockáztat. Vámpír, így fizikailag nem eshet bántódása, de nem szennyezhetem be a lelkét, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a lelke mélyén ő inkább egy angyal, mint egy vérszomjas fenevad, amilyen a legtöbb vérszívó válik az átváltozás után. Talán nem tudom elhagyni teljes mértékben, túl gyengének érzem magam, hogy elszakadjak tőle, de legalább egy kis ideig tartanom kell a távolságot kettőnk közt, nem árthatok még többet, nem ronthatok el még több dolgot.
Pislogok néhányat, mikor elém fordul a nő, és megforgatom a szemeim, mikor szavak tódulnak ki résnyire nyitott ajkain. Akármennyire is gyűlöltem az elején, most nem táplálok iránta semmiféle érzelmet, hidegen bámulok rá, és nem értem még mindig, miért van itt. - Nem voltam a városban. Kellett egy kis... idő, hogy rendezni tudjam a fejemben a dolgokat - Na nem mintha sikerült volna! Teszem hozzá ezt már gondolatban, de eszem ágában sincs közölnöm vele. Nem lenne értelme, úgysem értene meg, Elena számára örök rivális, és most, hogy vámpír lett... Hm, valóban nem ismerem már ezt a nőt, talán soha nem is ismertem. Nem látok a fejébe, de tudom, hogy nem kedveli hasonmását, ha nagyon jó hangulatomban lennék, és tényleg arra vágynék, hogy megértsem, meg tudnám, én se örülnék, ha egy megszólalásig olyan fickó felbukkanna, mint én, és összekeverné a szálakat. De persze, Elena nem tehet róla, hogy pont úgy néz ki, mint ő. Már megint Elena... - Egy pont az önző vámpírnak! Pontosan azért vagyok itt, hogy "kiszellőztessem a fejem" hogy éljek a szavaiddal - jegyzem meg normál hangnemben, és gúnyos, féloldalas mosolyt varázsolok szám sarkába, legalább nem kell most megjátszanom magam, elég könnyű a nő közelében úgy viselkednem, mint egy érzéketlen bolond. Ne kérdezzétek miért, csupán nem vélem úgy, hogy vele tudnék beszélni az érzéseimről. Nem menne, kár ezt feszegetni. - De azt még mindig nem értem, hogy te miért vagy itt. Drágalátos öcsikém nem említette, hogy itt vagy, és a barátnője sem - vonom fel a szemöldököm, és nagyot nyelek, de figyelmen kívül hagyom az érzelmeim, megpróbálok átnézni felettük, és csak a társaságomra összpontosítani.

Tárgy: Re: Vízesés Hétf. Szept. 17, 2012 9:34 pm

Damon and Katherine

Fogalmam sem volt, mit tehetnék vagy hová mehetnék miután Stefant bántottam. Nem akartam bántani, de... annyira idegesített. Minden. Az, hogy olyan boldog Elenával és hogy annyira szereti. Én nem akartam féltékeny lenni, tényleg nem. De a szerelem nem olyasmi, amit egyik napról a másikra el lehet felejteni. Az érzést, mikor meglátod és a szíved csak érte dobog; legalábbis úgy érzed. És mikor ketten vagyunk; csak ő meg én, az egész világ megszűnik létezni.
Most ugyanezt szerettem volna elérni Kollal. Nem csak azt, hogy én érezzek így, hanem hogy ő is. Igen, elég erős kételyeim vannak kettőnkkel kapcsolatban, de semmi sem lehetetlen. Egy vámpírnak ezt tudnia kell. Bármi sikerülhet, amit akarunk, feltéve, hogy elég erősen próbálkozunk, de nem elég csak ülni és azon rágódni, hogy mit rontottam el és mit kellene tennem. Tovább kell lépni a múlton, a hibákon és a jelenben cselekedni. A valóságot kell látni és nézni, nem pedig azt, amit látni akarunk.
De Stefan... Remélem jól lesz. Tényleg nem akartam bántani, de egyszerűen túl feszült voltam. Nem tudom, mi lesz Kollal. Pár napja vagyunk együtt, de eddig szinte csak veszekedtünk. Nem találom a helyemet most. És ez... fura. Mindig is tudtam, hogy hova tartozok és nem köteleztem el magam soha hosszabb időre. De ez most más. És... ijesztő. Már nem csak én vagyok, hanem Kol is. Nem dönthetek úgy egyik percről a másikra, hogy elmegyek, mert már nem vagyok egyedül. És ennek örülök, ugyanakkor meg kell szoknom.
Gondolataimból léptek zaja riasztott fel. Olyasvalaki, akire nem is számítottam. Azt hittem, ő is Elena mellett lesz - hát persze, ki mellett is lenne -, hogy támogassa és segítse a vámpírrá válásában.
Damon épp mögöttem fékezett le, csak kis híja volt, hogy belém nem ütközött. Megfordultam, hogy szembe kerüljek vele, de a vártnál kicsit kisebb távolság volt köztünk, így hátra léptem egy lépést, hogy még esélye se legyen annak, hogy bármit is csináljak, amit már nem szabad.
- Szia, Damon. Hát te? Még nem láttalak, mióta újra itt vagyok. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon.
- Mit keresel itt? - mutattam körbe magunk körül - - Csak nem te is azért jöttél, hogy kiszellőztesd a fejed?

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Szept. 16, 2012 9:06 pm

...Katherine Pierce...

Nem igazán tudom, miért tértem vissza a városba, röpke három nap után. Valójában tudom az okot, de nem akarok emlékezni rá. Nem akarok mindig Elenától függni, gyengévé tesz engem, és nem szeretem, ha sebezhető vagyok. Persze, azt ki szereti? Kiszolgáltatottnak lenni a másik fél számára... Félelemmel tölt el, mert egyszer már szerettem, úgy igazán, és mi lett a vége? Nos, szívem szerint ezt is elfelejteném. Agymosást kellene végighajtani rajtam, hogy aztán tiszta lappal kezdhessek megint, és ne tudjak semmit a múltamról. Nem is akarnám visszakapni őket, csak élni úgy, hogy fogalmam sincs róla, ki voltam, újra kialakítani a személyiségem, és nem foglalkozni semmivel, és senkivel, főleg nem azokkal a személyekkel és dolgokkal, amiket a hátam mögött hagytam. Néha igazán jó lenne elfelejteni mindent, újrakezdeni az életet, de ha nem, hát nem. Kibírom én, majd valahogy túlélem a következő napot is, s az azt követőt, egy igazi túlélő vagyok, és átvészelem azt is, amiről azt gondolnám, hogy nem fog menni.
Nem is lepődök meg, mikor a fák között találom magam, és csak úgy szelem a levegőt. Elgondolkodhatnék rajta, hogyan kerültem ide, miért pont ezt a helyet választottam, de tudom a választ. A gondolataim konkrétan kiáltják felém, hogy hatalmas káosz uralkodik a fejemben, és hogy kezelhetetlenné fogok válni. Nem akarok most tisztán gondolkodni, vagy azzal foglalkozni, hogy helyrerakjam a zűrzavart, ami csak úgy körülleng, és leülepszik az elmémben. El akarok veszni a káoszban, azt sem akarom tudni, ki vagyok, mi a nevem, és honnan jöttem. Elég a tudat, hogy egy vérszomjas szörnyeteg vagyok, és bármit megtehetek az emberekkel. Hát kell ennél több? Könnyedén eldobhatom most emberségem, és mehetek a lökött fejem után. Ha azon nem is döbbenek le, hogy milyen furcsa gondolataim vannak, és hogy bolyongok az erdőben, isten tudja miért, azon miért döbbenek le, hogy belebotlok valakibe? De talán az a magyarázat, hogy pont kivel futok össze...
Mire észhez térek, már a vízesésnél vagyok, és le kell fékeznem, hogy ne ütközzek bele Katherine-be. Mit keres ő itt? Fut végig a kérdés gondolataim közt, és jól tudom, hogy mikor elmentem, ő még nem volt a városban. Vagy meghúzta volna magát az árnyékban? Nem az első eset lenne. Megint felbukkant, és persze az érzéseim is mindig felbolygatja, de már nem abban a bolondos, szerelmes, nyálas baromság értelemben. A múltan része, és mindig az is marad, az emlékek attól még elárasztanak, ha csak megpillantom. - Nocsak, Katherine! - ingatom a fejem, de nem mondok többet. Nem tudom, mit kéne mondanom.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

To; Elizabeth

- Köszönöm, hogy felajánlottad a segítséged. Majd szólok, ha segítség kell, de nagyon aranyos vagy, hogy segítenél. - meglepődtem, hogy megölelt, de visszaöleltem. Nem akartam elengedni, mert legalább egy kis vigaszt nyújtott, de végül szétváltunk, egymással szembe ültünk.
- Igen, beszéljünk másról. - értettem egyet vele. Elmosolyodtam a kérdése hallatán, nem tartottam bunkónak, öt perce én is ezen gondolkoztam.
- Hát... örülök, hogy ilyennek látsz. Nincs barátnőm, mert... nem találkoztam eddig olyan lánnyal, aki felkeltett volna az érdeklődésem. És talán azért is, mert mostanában inkább azon járt az eszem, mi lesz Teliholdkor.De most ez mindegy, majd megoldjuk. Amúgy, ugyanezen gondolkoztam az előbb. Hogy egy ilyen kedves, szép lánynak miért nincs barátja? - mosolyogtam rá.
- És honnan költöztél ide? Én egy közeli városból jöttem, Denverből, tudod hogy hol van? Majd egyszer elviszlek és körbevezetlek, jó? - mosolyogtam még mindig.
- Nagyon szép a táj itt, de kezd egyre hidegebb lenni, nem fázol? - kérdeztem, mire ő bólintott, ezért odaadtam neki a pulcsim, mire kedvesen rám mosolygott.
- Ha gondolod, elmehetünk a városba - vagy mibe, elég kicsi - inni egy kávét, vagy egy étterembe, enni, ha éhes vagy. Meghívlak. - felálltam és odanyújtottam neki a kezem, majd felhúztam őt is. Egy pillanatig újra nagyon közel kerültünk egymáshoz és féltem, hogy újra megcsókolom, de csak néztünk egymás szemébe, a leheletünk csiklandozta a másikat.
Majd mellé léptem, a kezét továbbra sem engedtem el és elindultunk lefelé a vízesés partján.
Elég érdekes volt, lefelé a domboldalon, úgy, hogy rajta magassarkú cipő volt. Többször megcsúszott és mindig belekapaszkodott a karomba, hogy ne essen el.
- Kérlek egy valamit mondj el! - kezdtem komolyan - Te mégis hogyan jutottál ide fel? - kérdeztem és kitört belőlem a nevetés. Nem figyeltem és elég sáros volt a föld, mindketten megcsúsztunk és elestünk volna, ha nem lennénk vérfarkasok és nem lennének jobbak a reflexeink, mint egy embernek.
Ha valaki most látott volna minket, azt hitte volna, hogy csak két normális ember, akik feltehetőleg együtt vannak, jól szórakoznak és élvezik az életet. Pedig mi csak pár órája ismerjük egymást és korántsem vagyunk normálisak. Vagy emberek. Mindkettő igaz.

Játék vége!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

To; Elizabeth

Hogyhogy egy ilyen szép lánynak nincs barátja? Nem mintha bánnám, nekem ez csak mázli. Mikor elmondta, hogy nincs barátja, újra elmosolyodtam. Testvérei is vannak... gondolom, ők nem utálják egymást, mint mi Jenniferrel. Meghalt az anyukája?! Szegény. Én képtelen lennék a szüleim nélkül élni.
- Sajnálom, ami az anyukáddal történt. - mondtam szomorúan és tényleg együtt éreztem vele.
- Akkor én jövök. Hallottál már Klausról? Ő egy hibrid. Vérfarkas és vámpír keveréke. Nem kell átváltoznia Teliholdkor, csak akkor, amikor ő akarja. Azt hallottam, képes más vérfarkasokat hibriddé változtatni, ezzel megszabadítva őket a Telihold okozta kínoktól. Nos, én ezért vagyok itt. Úgy hallottam, Klaus is itt lakik mostanában és azt remélem, engem is átváltoztatna hibriddé.
- A családom. Nos, apámmal nagyon jó kapcsolatom van, mindig számíthatok rá és ez természetesen fordítva is igaz. A vérfarkas gént tőle örököltem. Ő már megtörte az átkot és sokat mesélt arról, hogy milyen fájdalmakat kell átélnie minden Teliholdkor. Anyámmal is jó viszonyban vagyok, ő tud a vérfarkasokról és tudja, hogy mivel lehet megtörni az átkot. De ennek ellenére ő is mindig mellettem áll.
- Van egy testvérem is, Jennifer. Ki nem állhatjuk egymást. De nem csak azért mondom, mert testvérek vagyunk és mindig piszkáljuk egymást. Mi tényleg tiszta szívből utáljuk a másikat. Sosem akartam megtörni az átkot, mert tudtam, milyen borzasztó lesz majd utána, de ő elintézte, hogy egy balesetben valaki holtan végezze miattam. Szóval igen, megtörtem az átkot, de nem önszántamból, hanem az ő közreműködésével. Még nem változtam át, de pár nap és itt a Telihold és akkor nem tehetek mást. Muszáj lesz szembenéznem azzal, amitől a legjobban rettegek. Ahogy a testem minden egyes csontja eltörik... Belegondolni is borzalmas. Hacsak, addig meg nem találom Klaust, aki átváltoztat. Ha egyáltalán igaz a hír, hogy képes rá. - észre sem vettem, de a kezem ökölbe szorítottam, miközben beszéltem és a hangomba rettegés költözött. Miután mindezt elmondtam neki, csak akkor fordultam felé teljes testtel.
- És nem, nincs barátnőm. - próbálkoztam meg egy szomorú mosollyal.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

To; Elizabeth

Mikor azt mondta, hogy nem bánja, hogy megcsókoltam, újra ránéztem. Én is élveztem a csókot és - bár azt mondtam - egyáltalán nem bántam meg, hogy megcsókoltam.
Arra kíváncsi, hogy miért csókoltam meg, de ezt még magam sem tudom. Ennyi idő alatt szerelembe esni nem lehet, de kezdettől fogva szimpatikus volt nekem Liz és tetszett - tetszik - is.
Válaszolnom kellene, de továbbra sem tudom mit. Közelebb léptem hozzá és az ujjammal magam felé fordítottam az arcát.
- Hát... nem tudom miért csináltam, de igazából nem bántam meg. Tudod... nagyon szimpatikus vagy nekem és... én is élvezem, hogy veled vagyok. - mondtam a szemébe nézve, majd félrekaptam a tekintetem, mert féltem, hogy újra megcsókolom majd. Hiába mondta, hogy élvezte, nem akartam megint megcsókolni, hiszen senki sem szívesen csókolózik egy idegennel. Legalábbis gondolom, nem túl gyakran csinálja ezt.
Megsimítottam a karját és a kezéért nyúltam. Rápillantottam az arcára, majd mikor nem ellenkezett, ujjaimat összekulcsoltam az övével.
- Mesélj valamit magadról! - kértem, majd egy pad felé sétáltam, amit valószínűleg az erre járó turistáknak tettek ide.
- Miért pont ezt a várost választottad? Mi a helyzet a családoddal? És... kitől örökölted a várfarkas gént? Szeretnéd megtörni az átkot? - tettem fel sok kérdést egyszerre, de rájöttem, hogy egyet - a legfontosabbat - kihagytam. A szemébe néztem és úgy folytattam - De a legfontosabb: van barátod? - elmosolyodott és már én sem bírtam tovább, visszamosolyogtam rá.
Nagyon élveztem a társaságát, sőt, azt is, mikor épp nem beszéltünk semmiről, csak ültünk egymás mellett kéz a kézben.
Az világossá vált számomra, hogy még nem törte meg az átkot, mert azt mondta, hogy olyan lesz valamikor. De miért nem törte még meg az átkot? A legtöbb vérfarkas alig várja, hogy megtörje az átkot, bár ők általában nem tudják, milyen fájdalmak várnak rájuk minden Teliholdkor. Nekem volt, aki meséljen róla, ezért igyekeztem távol tartani magam minden veszélyforrástól. Végül a húgom oldotta meg, hogy megtörjem az átkot.
Vajon Elizabeth is tudja, mivel jár az átok megtörése? Hogy minden Teliholdkor iszonyatos fájdalmak között kell átváltoznia? Ó, Istenem, mi vár rám Teliholdkor?! És már csak pár nap...

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

To; Elizabeth

Nagyon szimpatikus nekem az a lány. Mindig mosolyog és kedves. Továbbra is egymás szemébe nézünk, ezt csak egy-egy pillanatra szakítjuk meg.
- Egyáltalán nem tartalak zizisnek... Én is hiszek bennük. És... te közéjük tartozol? - teszem fel félve a kérdést és lehalkítom a hangom. Bárcsak ne vámpír lenne! Nagyon szimpatikus és nem lenne jó egy vámpírral barátkozni... vagy bármi mást csinálni.
És mi van, ha ember?! Totálisan hülyének fog nézni. Nagyon nem akart válaszolni, ezért úgy gondoltam, bátorításképpen kezdek én. Lehajtottam a fejem és bevallottam, hogy vérfarkas vagyok.
- Akkor kezdem én, jó? Én... izé... vérfarkas vagyok. - még körbenéztem, mielőtt kimondtam, hogy megbizonyosodjak róla, egyedül vagyunk, de a biztonság kedvéért lehalkítottam a hangom.
Kíváncsi vagyok, mit fog reagálni. Félve néztem az arcára, féltem, hogy vagy sikítozva elrohan vagy idiótának fog tekinteni. Meglepetésemre felcsillant a szeme és egy kis örömöt fedeztem fel a tekintetében, szája pedig mosolyra húzódott. A száján talán kicsit sokat időzött a tekintetem... Na igen.
Ez most két dolgot jelenthet: szereti a vérfarkasokat - bár ilyen emberrel még nem igazán találkoztam, vagy ő maga is vérfarkas. A második verziót találtam elképzelhetőbbnek.
- Te jössz. - mondtam megkönnyebbülten, mosolyogva. - Te mi vagy? Te is vérfarkas? Vagy netán ember...? Nem vagyunk olyan szörnyűek, mint ahogy hallani rólunk! A legendák sokban tévednek ám! - kezdtem magyarázkodni már előre is.
Mikor kimondta, hogy ő is vérfarkas, megkönnyebbültem. Nem tudom, miért csináltam, vagy hogy mi ütött belém, de odaléptem hozzá és megcsókoltam. Gyorsan hátrébb léptem két lépést.
- Sajnálom... én... én nem tudom, mi ütött belém. - néztem a födet, mintha csak valami nagyon érdekes lenne rajta. - - Bocsáss meg, kérlek. Nem szokásom idegeneket lesmárolni... csak... sajnálom! - lábammal a földet rugdostam, csak egy pillanatra néztem az arcára. Tényleg nem tudom, mi ütött belém, nem szoktam lányokat csak úgy megcsókolni, csak ha fel akarom szedni őket... De akkor úgy, hogy tudom, hogy össze akarok jönni velük és ezért teszek. De most? Nagyon szép lány és nagyon szimpatikus, de egyenlőre még nem volt ilyen tervem vele. Bár... ki tudja, mit hoz a jövő, nem igaz?

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Brian & Elizabeth

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Megérkeztem a városba, már csak pár nap van hátra Teliholdig. Az első átváltozásomig. Remélem, hogy addigra megtalálom Klaust, aki majd átváltoztat hibriddé, de erre kevés esélyt láttam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre és friss levegőre, ezért az erdőben kezdtem el sétálni. Amúgy sem árt megismernem, mert muszáj lesz elrejtőznöm valahová Teliholdkor. Addig sétáltam, hogy egyszer csak egy vízesés előtt álltam. Gyönyörű volt. Pár percig csak álltam ott és néztem a vizet, ahogy hatalmas csobbanással lezúdul a domboldalon, majd eldöntöttem, hogy felmászok a domb tetejére. Ahogy felértem, gyönyörű kilátás tárult a szemem elé. Szinte az egész erdőt láttam, innen fentről. Hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak.
Féltem az első átváltozástól. Apám sokat mesélt róla, így tudom, hogy sokáig tart és rettentően fájdalmas. A csontjaim az egész testemben eltörnek, hogy aztán egy másik élőlény formáját vegyék fel.
Hirtelen valaki nekem jött. Egy kicsit megijedtem, mert amint tudom, Mystic Fallsban rengeteg természetfeletti lény van. De csak egy lány volt, aki nem tűnt természetfelettinek, bár feltűnően szép volt.
- Semmi baj, nem kell bocsánatot kérned, én is figyelmetlen voltam. - válaszoltam mosolyogva. Feltűnt, hogy megbámult, de én is megnéztem magamnak őt. Tényleg szép lány és csinos.
-Szia. Én Brian Darwin vagyok. És tényleg semmi baj. - mosolyogtam tovább.
-Hogy kerül egy ilyen lány ide? - mutattam immár teljesen sáros cipőjére és nevetni kezdtem - Oké, nem vicces. - mondtam komolyságot tettetve, mikor megláttam dühös pillantását, de nem tudtam nem mosolyogni.
- Régen laksz már itt? Én még csak most költöztem ide. - kérdeztem a szemébe nézve. Nagyon szép szeme van. Csak most vettem észre, hogy egyikünk sem lépett hátrébb, mióta egymásnak ütköztünk. Hátrébb léptem egy lépést, de még mindig közel voltunk egymáshoz.
- És... hiszel a természetfeletti lényekben? - kíváncsi voltam, mit mond erre, vagy egyáltalán mi lesz a reakciója. Tud rólunk, farkasokról? És a többi fajról... De amint kimondtam, már meg is bántam. Lehet, hogy ő "csak" egy hátköznapi lány.
- Bocsáss meg, nem tudom miért kérdeztem. Csak azt hallottam, ez a város ezekről híres.

**Ajánlott tartalom** Take care, cuz' I'm a(n)...

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés