Parkoló

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Játék lezárva!
Játéktér szabad!

Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Ápr. 20, 2013 10:23 pm

Rebekah + Elena

Sok újszülött vámpírt láttam már életem során. Mindannyian mások voltak, és mind máshogy vészelték át az újszülöttségnek nevezett hónapokat, vagy más esetben éveket. Mikor először változtattam át valakit - puszta kíváncsiságból - lenyűgözött az átalakulás. Ahogy az emberi személyiség megpróbálja befogadni a ragadozót, és ennek következtében erősebb lesz. Mivel mindkét fajnak vannak érzelmei, a félelemtől a boldogságig, mindez megduplázódik. A legjobb az egészben pedig, hogy tudod mit élnek át. Milyen fájdalmak gyötrik a testet és az elmét, ahogy megpróbálja magát önuralomra szoktatni. Mégis élvezed. Minden egyes gyötrelemtől teli tekintet mosolyra késztet, amivel azt üzened szerencsétlennek: mostantól saját magadon kell segítened.
Az a egy tény vigasztal most, hogy ezt a gyönyörű folyamatot most Elenán is végigkísérhetem. Ha meghalni nem tudott, mint minden normális ember - komolyan, még kaszás pengéjét is elkerülheti ezzel a szánalmas mártírkodással? -, legalább megkapom azt az örömöt, hogy első sorból figyelhetem végig vámpírkorszaka kezdetét. Sőt, lehet leszek olyan nagylelkű, hogy egy kicsit izgalmasabbá teszem. Úgyis mindenki annyira unja a sulit, nem?

- Hogy felvágták a nyelved. - nevetek fel a megjegyzésére, mert azért ennél egy kicsit több kell ahhoz, hogy megingasson. Sokkal, de sokkal több... Én őszintén tanácsolnám szegénykémnek, hogy most adja fel ezt a halott játszmát.
Belekarolok, és az iskola hátsó udvara felé veszem az irányt. Őszintén szólva, nincs ma sok kedvem algebrán penészedni, miközben sokkal kellemesebb társaságba is tölthetem az időm, miközben pontosan értesülök azokról a dolgokról amikről eddig lemaradtam. Elena pedig, mint a város központi veszélyforrása valószínűleg csillapítani tudja pár hasznos információval a kíváncsiságom, ha szépen megkérem.
Vagy parancsolom. Tök mindegy.
- Stefan megment, Damon pedig akaratlanul is átváltoztat. Mint egy csöpögős, romantikus dráma. Hah, mindjárt megszakad a szívem. - a mellkasomhoz kapok, világfájdalmas képet tettetve, mintha tényleg megérintene a története. Inkább hányingerem lett hirtelen. Ez megy már vagy ezer éve, mintha a hasonmásoknak érzékük lenne hozzá, hogy ugrasszanak össze egy testvérpárt úgy, hogy közben mindkettő ugorjon ha bármi fenyegető veszélyről van szó. Mondjuk tagadhatatlan, hogy dicsérésre méltó technika. Talán egy csöppet irigy is vagyok rá.
- Nem utolsó sorban pedig képtelen vagy egy barátodat bántani. Szegény kicsi Elena, milyen mélyre süllyedtél. - a lenézés, és a megvetés keveréke hallatszik ki a hangomból, és nem tagadom, hogy az érzések szívből szólnak. Élvezem a helyzetet, hogy szórakozhatok a nyomorultságán. De leginkább az okoz örömöt, hogy hagyja ezt, mert képtelen magába annyi magabiztosságot szívni, hogy ellenszegüljön nekem. Eleve esélytelen, buta próbálkozás lenne, de azért mégis... Szomorú, hogy mennyi harci szellem, és ravaszság maradt meg a lányban.
- Más? - állok meg végül az egyik szabad pad mellett, és összefonott karral, türelmetlenül tekintek rá. Ez nem elég. Nekem több kell. Valami amivel kezdeni tudok valamit, amivel lefoglalhatom magam, hogy e kattogjak folyamatosan azon, hogy Nik képes volt megtagadni. Engem. A tulajdon húgánál többet ért egy ilyen cafka vére.
De ez többé nem érdekel. Nem kell, hogy érdekeljen. Ugye?

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Jan. 13, 2013 7:21 pm

Rebekah & Elena

- Tényleg nem kellene ezt tenned. – súgom oda Matt-nek, és egyenesen szemeibe meredek. Kényelmetlenül érzem magam, ráadásul ideges is vagyok. Egyik lábamról a másikra helyezem át a súlyomat, miközben reménytelenül pillantok fel rá.
- Nem fog fájni. Eddig se fájt. Gyerünk Elena, a barátok segítenek egymáson. – próbál őszinte lenni, de nem nagyon sikerül neki. Még a hangján is hallom, hogy retteg tőlem. Az egyik nap majdnem elvettem az életét, annyit ittam belőle. A nyakára kalandozik a tekintetem, és a sebhelyet figyelem, amit letakar egy hatalmas ragtapasz. Végig húzom a fogaimon a nyelvemet, s érzem, hogy a bennem lakozó szörnyeteg felkel mély álmából, és üvöltözik, annyira kívánja a vért.
- Sajnálom Matt. – súgom, és egy lépéssel közelítek felé. Körbe nézek, és megnyugszom, mikor látom, hogy senki nincs a közelünkben. Óvatosan leszedem a ragtapaszt, és amint megcsapja a vér illata az orromat, egyből előbújik belőlem az állat. Szemfogaim megnagyobbodnak, az arcomon vérerek ágazódnak össze-vissza. Egyből rá akarom magamat vetni, mint egy pióca és szívni a vérét, de felülkerekedek ösztöneimen, és mélyen kifújom a levegőt. Óvatosan pukkasztom át fogaimmal vékony bőrét, és amint megízlelem a vérét, közelebb vonom magamhoz. A lábujjaimra állok, hogy közelebb férkőzhessek nyakához. Mohón, nagy kortyokban veszem el tőle a vért. Érzem, hogy teste remeg, és az ereje is egyre fogyatkozóban van. Éhes vagyok, nagyon. Lehet, hogy tegnap ittam, de számomra az a pár óra felért a végtelenséggel is. Nagy nehezen eltolom magamtól, és visszaragasztom a ragtapaszt.
- Köszönöm. – sóhajtok, és az oszlopnak dőlök. Arcomról letörlöm a maradék vért, és hagyom, hogy lecsillapodjak. Nem Matt-et kéne kihasználnom, úgy bánok vele, mintha egy két lábon járó vértasak lenne. Próbálok ellenállni neki, de ragaszkodik hozzá, hogy igyak belőle. Nem tudom miért, talán azért, mert „megmentettem” az életét. Stefan engem akart megmenteni először, de még a halálom szélén is makacskodtam, s gyakorlatilag mártírhalált haltam. Matt életét helyeztem előrébb, és ha ellenkezőleg tettem volna, akkor lehet, hogy még mindig ember lennék, de ő nem lenne. Így meg mindketten élünk, habár én már vámpír vagyok..
- Ha bármi bajod van, csak szólj. – pillantok rá idegesen, és gyorsan eltávozok. Megigazítom az oldaltáskámat, hogy ne húzza a hajamat, és mélyen szívom be a levegőt az orromon keresztül. Nem.. nem tudom túlélni ezt a mai napot. Teljesen felcsigázott engem Matt vére, és többet akarok! Hogyan fogok végig ülni úgy egy órát, hogy ne gondoljak az osztálytársaim pezsgő véreire, ami a nyakuk alatt folyik? Fogalmam sincs..

Elveszek a tömegben, mely lassan özönlik befelé a nagykapun. Ismét el fog az éhség, és elmenekülök. Oldalra, s várom míg egy kicsit lecsillapodik a helyzet körülöttem. Megigazítom virágos mintás ruhámat, és mikor páran rám mosolyognak, kedvesen viszonozom. Egy ismerős hang zavar meg engem, és a nem létező szőr feláll a tarkómon, amint feleszmélek rá, hogy ki a hang birtokosa: Rebekah Mikaelson.
- Rebekah, téged is jó látni. – az iránta érzett dühöm kezd egyre jobban felmenni, mintha pumpálnák. – Köszönöm szépen a bókot – végig mérem őt -, de én szerintem nem tudom viszonozni. – egy másodpercre egy gúnyos vigyor jelenik meg az arcomon, mely gyorsan el is tűnik. Mint mondtam egy másodpercre volt csak megfigyelhető.. Megforgatom a szememet, komolyan? Bájcsevegni akar velem? Találjon magának egy másik csicskát, aki követi őt.
- Nem szeretnélek untatni, ráadásul nekem is dolgom van, szóval.. – húzom el az ajkamat, és már épp készülök elmenni, mikor a tekintetét egyenesen a sajátoméba vési. Nem tudok megmoccanni, fogva tart engem, mintha a puszta pillantásával bilincsbe verne engem. Üres tekintettel meredek rá, nem szólalok meg, persze menekülni szeretnék. De nem megy.. próbálok mozogni, az agyammal üzenem lábaimnak, hogy keljenek életre, s egyszerűen sétáljanak el, de a földbe gyökereztek. Szavainak minden egyes betűjére odafigyelek, és magamba iszom. Az agyam mást diktál, de cselekedek.
- Igen Rebekah. – hevesen bólogatok. Megfogom a táskáját, követem őt, mint egy pincsikutya. Páran érdekes pillantást vetnek ránk, de nem törődök velük. Szóra nyitom a számat, és elhadarom az egészet, hogy elégedett legyen velem..
- Damon vére volt a szervezetemben, Stefan kimentette Matt-et a kérésemre, de meghaltam. Miután kihúzott eltelt pár óra mire feléledtem. Megtámadtam egy embert, evvel beteljesítettem az átváltozást. Csakis ember vénájából tudok táplálkozni, még nem tudjuk, hogy miért, és rendszeresen Matt-ből táplálkozok. – veszek egy mély levegőt, és ráncba szalad a homlokom. Ezeket most miért mondtam el?

|| Words: 696 || Music: I won't lose my mind|| Notes: With *cough* love. ||

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Jan. 06, 2013 12:27 am

Rebekah + Elena

Amióta kiköltöztem a villából, mondhatjuk teljesen megváltozott az életem. Sose éltem még egyedül. Ha el is váltak az útjaink Nikkel, mindig felkerestem valamelyik bátyámat azalatt az idő alatt; ha szórakozásra vágytam rendszerint Kollal töltöttem az időm, de ha nyugalomra volt szükségem Elijah nyomába szegődtem. De egyik se tartott hosszú ideig, maximum pár évtizedig, esetleg egy évszázadig bírtam. Most viszont, magamra maradtam. És ezt nem viselem túl jól.
Az ember azt hinné, hogy aki már ezer éve él, megtanulta milyen is a magány, és nem okoz számára gondot egyedül élvezni az életet. Igaz is, csupán ott van a bökkenő, hogy én még sose voltam igazán egyedül. Minden várásba ahova mentem összeszedtem legalább egy szövetségest, mondjuk egy boszorkányt vagy egy fiatal, naiv vámpírt aki rátesz még egy lapáttal a szórakozásomra. Itt viszont, ebben a porfészekben, akár kikiálthatnám magam az első számú nem kívánatos személynek. Mert megöltem Elena Gilbertet. Ugyan. Nagy dolog. Hetente halnak meg szegény, védtelen emberek, mitől lenne az a lány értékesebb náluk? Azt leszámítva persze, hogy a vére hibrideket teremthet, és hogy olyan ritkaságnak számít az arca, ami csak nagyjából ötszáz évente születik újra. Na jó, így belegondolva talán mégiscsak ért valamit a kis szánalmas élete. Csak nem nekem. Pech.
Viszont Mystic Falls az otthonom. Akármennyire is gyűlölöm ezt a helyet. Hiszen... itt haltam meg. Itt ért véget az emberi életem, azaz időszak, amire mai napig nehezen tudok visszaemlékezni. Hogy milyen volt az érzelmekkel vívódni, és törékenynek lenni. Milyen volt mikor még a családom nem azon erőlködött hogy véget vessen a másik életének - akkor a legnagyobb bajunk az volt, hogy hazaérjünk, még mielőtt a telihold felkel, és bezárkózzunk a farkasüvöltés elől. A mostani helyzethez képest ez annyira könnyebbnek tűnik. De ettől függetlenül képtelen vagyok elmenni, és mindent magam mögött hagyni. Legfőképpen azért, mert egyszer az életemben szeretnék valamit becsületesen befejezni. Mint például a középiskolát.
Ahogy a lámpa zöldre vált, jobbra fordulok, egyenesen a gimnázium felé. Reggel fél nyolc, és már tele van élettel a város.Annyira nyugodtan, és békésnek tűnik, hogy magamban nevetek a tudatlanságukon, hogy nem veszik mi történik körülöttük. Erről jut eszemben lehet ma este már vacsorázhatnák rendesen is - kezdem őszintén meggyűlölni ezt a tasakos vért, pedig csak pár napja pótolom ezzel a szükséges erőt. Undorító. Hogy képes valaki ilyenen élni?
Ahogy befordulok a Mystic Falls-i Középiskola parkolójába, egyből kiszúrok egy tökéletes helyet magamnak. Igazából elég logikusan oszlik fel errefelé az, hogy ki hova állhat le a kocsijával; a legtávolabbi helyek a névteleneké, a középrész pedig a félig ismert, félig pedig már rég elfeledett végzősöké, és legelől pedig az évfolyamtól független népszerű diákok, akinek ha a nevét nem tudod, azonnal parkolhatsz az út másik felére. Az utóbbiba tartoznák én is, természetesen. Gyűlölhet akármennyire Stefan és a kis pincsijeiből álló klub, nem nagy dolog meggyőzni errefelé a diákokat, hogy mennyire elképesztő vagyok. Másrészt pedig igazán élvezetes látni Caroline arcát, ahogy a királynői posztját siratja. Törődhetett volna vele többet. Szívás.

Még egy utolsó pillantás a tükörben, és egy kis maradék szájfény és kész is vagyok. Felkapom a kávém a tartóból, és a táskámat az anyósülésről, majd becsapom a kocsiajtót és megindulok a bejárat felé. Arcomra kiül a kedves mosoly, amit már olyan jól imitálok, hogy senkinek se jut megkérdőjelezni a valódiságát. Odaintek pár ismerős arcnak, talán ha jól emlékszek a szurkoló csapat lelkes tagjai - több figyelmet nem szentelek a dolognak, mert hirtelen kiszúrok egy arcot a tömegben, amitől a vigyorom valódi lesz. Hát kezdődhetne ennél jobban a reggelem? Kétlem.
- Elena. - lépek oda hozzá, kiélvezve a helyzetet, hogy végre egyedül van. Talán a Salvatore testőrvállalat becsődült? - Milyen jól nézel ki ahhoz képest, hogy tudod... - közelebb lépek hozzá, mintha valami titkot osztanák meg vele, közben pedig élvezettel figyelem a döbbent arcát, amin jól látszik mennyire nehezen fogja vissza magát. - ... meghaltál. - húzom el fanyaran a szám, majd beleiszok a már langyos kávémba. Hát, ha valamihez értenek erre, az a fantasztikus cappucino. Ezért megéri fél órával hamarabb felkelni, és átfurikázni a város másik felébe.
Körbenézek, elkapva pár érdeklődő pillantást, és van szerencsém meghallani pár suttogást is, amiből azt szűröm le, hogy az embereknek kezd feltűnni a feszültség kettőnk között. Pedig ma igazán nincs nagy kedvem Elena egyik védőangyalára se, mert kitudja, talán még véletlen karót szúrnák az egyik szívébe. Bármi megeshet. Nincs semmi okom arra, hogy visszafogjam magam. Nincs senkim, aki miatt visszafoghatnám magam....
- Mit szólnál hozzá, ha beszélgetnénk egy kicsit, befelé menet? Elmesélhetnéd, miért is vagy még pontosan életben. - a hangomból pontosan kihallatszik a neheztelés, mivel a tervem nem éppen úgy végződött, ahogy azt terveztem. Neki meg kellett volna halnia ott, és nem szabadna itt állnia előttem. Ezért tartozik nekem minimum egy rövid csevejjel. Akarva, vagy akaratlanul; és az arcát látva, úgy érzem az előbbi a helyzet. Lemondóan sóhajtok, majd elkapom a tekintetét. Innentől kezdve nem szabadulhat. - Most pedig eljátszod, hogy mi ó de nagy barátnők vagyunk, miközben hozod a táskám, és részletesen bemutatót tartasz az életedről, attól a perctől fogva, hogy belezuhantál a folyóba. Világos voltam? - igéztem meg, majd újra előveszem az ártatlan mosolyom, és a kezébe nyomom a táskám. Nem először lettek áldozataim a vámpírok, sőt volt egy időszak amikor ezzel szórakoztattam magam unalmamban. A tudat pedig, hogy most Elena ugrál majd úgy akár egy marionett bábu, akinek a zsinórjait én mozgatom eléggé felvillanyoz. Végtére is, ha már nem halt meg, valamivel kárpótolnia kell, nem?

**Tyler_Lockwood** Take care, cuz' I'm a(n)...

Cornelia & Tyler

Cornelia egy szemforgatással adja tudtomra, hogy nem akar erről a témáról beszélni. A kérdésemre is úgy válaszol, hogy nem néz rám.
Feszülten és idegesen magyaráz arról, hogy ő szabadnak érzi magát, és csak annyi a dolga, hogy megtegye ezt, amire Klaus kéri. Azt mondja, hogy ő nem utálja ezt az egészet, ellentétben velem. Az első perctől rühelltem Klaust és ezt a kötődés dolgot. Akaratom ellenére mindent meg kellett tennem, amit Klaus mondott. Akármennyire próbáltam ellenállni, nem ment, csak miután többször eltörtem a testem összes csontját, de megérte.
Nagyot sóhajtva bólintok egyet, mert nem akarok ezen veszekedni. Úgy érzem, ha megint elkezdeném győzködni arról, hogy törje meg a kötődést, felidegesítené magát még ennél is jobban. Azt pedig nem szeretném, elvégre szórakozni jött ő is és nem szeretném ettől megfosztani, bár lehet, hogy már sikerült.
Kedvtelenül iszik bele a poharába, ezzel jelezve, hogy végleg elrontottam a kedvét.
A bulit már eléggé unom, ezért úgy döntöttem, inkább hazamegyek. Nem tudtam, hogy Cornelia még akar-e maradni, így inkább megkérdeztem.
-Azt hiszem én megyek. Hazavigyelek, vagy még maradsz?-kérdezem egy mosoly kíséretében. Mivel azt válaszolja, hogy még marad, elköszönök tőle.
-Hát akkor... Szia. További jó bulizást.-mondom, majd a kocsim felé veszem az irányt, és elhagyom a gimnázium területét.

JÁTÉK VÉGE!

(köszönöm a játékot, nagyon tetszett O.O

)

Tárgy: Re: Parkoló Kedd Dec. 18, 2012 9:03 pm

Tyler & Cornelia

Megforgattam a szemem, mikor meghallottam az első kérdését, mert már tudtam, mi lesz a következő és az azutáni. Számítottam valami ilyesmire Tylertől. Mániákus megszállottja a kötelék megtörésének, Isten tudja, miért. Én tökéletesen elvagyok így is, hogy Klaus akaratának kell engedelmeskednem. Igazából... szerettem Klaust. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok belé, de szeretek körülötte lenni és ezt nem a kötődés teszi velem. Én ugyanaz vagyok, a gondolataim, érzelmeim ugyanazok, azok fölött nincsen hatalma Klausnak.
- Igen, bármit megtennék, amit kér. - válaszolok és rá sem nézek. Nem akarom felidegesíteni magam már az első pillanatban.
- Nem. Megmondtam már, hogy nem akarom és nem is fogom megtörni a köteléket. - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, de ennek ellenére folytatta. Idegesen felé pillantottam és megráztam a fejem.
- Nem érted. Én szabadnak érzem magam, normálisnak. Csak meg kell tennem, amit kér, ennyi az egész. Az érzéseim nem változtak és én is ugyanaz vagyok. Nem ítélem el a hibridlétet, sem Klaust, te az első pillanattól fogva utáltad, emiatt... a kötődést is. De engem nem zavar. - fejtettem ki neki is a kötődésről alkotott elméletemet.
Elvettem tőle a poharat és lehúztam a tartalmát. - Egészségedre. - motyogtam kedvetlenül.

**Tyler_Lockwood** Take care, cuz' I'm a(n)...

Cornelia & Tyler

Amikor megdicsértem Cornelia ruháját, megköszönte, de látszott rajta, hogy többet várt volna, ezért kijavítottam magam.
-Úgy értem...nagyon jól áll neked ez a ruha.-mondom egy kacsintás kíséretében.
Cornelia a kérdésemre, miszerint hova menjünk, rögtön rávágja, hogy igyunk valamit. A kijelentésére felnevetek és megszólalok.
-Oké, akkor irány az italokhoz.-mondom vigyorogva és kitartom a kezem, hogy karoljon bele. Mikor ezt megteszi, elindulunk az iskola épülete felé. Út közben felé fordultam és kérdeztem tőle valamit.
-Te mindent megtennél, amit Klaus mond neked?-kérdezem nem céltalanul. Szeretném, ha ő is megtörné a köteléket. Lehet, hogy kemény munka lesz meggyőzni, de megéri.
-Mit szólnál ahhoz, ha segítenék neked megtörni a köteléket?-térek rá rögtön a lényegre. Összeszedem magamban az érveket és újra megszólalok.
-Tudom, hogy most azt érzed, hogy az életed árán is megvédenéd Klaus-t. Én is így éreztem. De miután megtörtem a köteléket végre szabadnak éreztem magam és azt csináltam amit akartam. Nem tudott többé irányítani és nem kell többé azt csinálnom, mait ő kér. És ez így sokkal jobb.-mondom a szemébe nézve, miközben azt remélem, hogy elhiszi azt, amit mondok.
Út közben szeretem egy üveg piát és két poharat és megtöltöttem mind a kettőt. Az egyiket Cornelia kezébe adtam és felemeltem az enyémet.
-Egészség!-mondom, majd lehúzom a pohár tartalmát.

Tárgy: Re: Parkoló Kedd Dec. 18, 2012 4:08 pm

Bonnie Benett & Niklaus Mikaelson

Gondolatok és gondolatok vacakolok már ezen egy fél órája és ami az idegesítő benne, hogy el is kéne készülnöm a 'Karácsonyi bál-ra'. Tény, hogy nem fogok el késni, mert még van rá két és fél órám addig, de hát akkor is.. Sóhajtok majd felállok az ágyamról, ahol nem rég még Caroline és Kol beszélgettek. Undoródóm az ágyamtól, hacsak arra gondolok, hogy mit művelhettek vajon rajta.. Megrázom a fejem majd felállok és a szekrényemhez lépek majd előszedek pár ruhadarabot. Zakóhoz nincs kedvem, ezért azt hátrébb teszem a szekrényben. Előszedek egy fekete színű inget, egy fekete színű nadrágot és még olyan dolgokat, amik szükségesek. Valahogy most a feketéhez van kedvem, s ez meg is látszódik. Átöltözök majd fújok magamra egy kis parfümöt és leülök ismételten az ágyra, s még hozzá gondolkozni. Gondolataim folyton Kol szavain járnak és jól tudom, hogy Caroline benne is volt a dologban. Na igen Kolhoz illik Care és nem hozzám, de emiatt nem fogok bánkódni, ha Tatian túl tudtam magamat tenni, akkor Caren is túl tudom majd. Könnyű lesz és egyszerű.. Lehajtom a fejemet és a hajamba túrok majd veszek egy mély levegőt. Az órámra nézve rögtön felállok és a kezembe veszem a fekete színű dzsekimet majd egy hirtelen mozdulattal felveszem. Kimegyek a kocsimhoz, s beülök majd beindítom a motort és a zsebeimbe teszek eközben egy-két dolgot majd elindulok a 'Benett ház' felé, amikor megérkezek kiszállok és az ajtóhoz sétálok. Bekopogok és várok egy jó néhány percig. Nyilván készülődik, hisz a nők mindig tökéletesen szeretnének kinézni, de Bonnie nem panaszkodhat. Előveszem a telefonomat és épp el akarom küldeni neki az üzenetet, amikor kinyitja az ajtót akkor én gyorsan zsebre vágom a telefont. Először végig nézek rajta majd a tekintetemet rászegezem és a gyönyörű szemeibe nézek.
-Szia Bonnie!-Köszönök neki, amikor szóhoz jutok.-Gyönyörű vagy és van számodra valami meglepetésem.-Mondom mosolyogva és szeretném ha ez az este egy remek barátság kezdete lenne. Benyúlok a dzsekim belső zsebébe és egy piros színű bársony dobozt húzok elő, ami be van kötve egy arany szalaggal. Oda adom neki egy mosoly kíséretében.-Tessék, de ezt csak akkor bonthatod ki, ha beértünk az iskolába!-Jelentem ki egy kacsintással. A kocsihoz megyünk és kinyitom neki az ajtót, s amikor beül bezárom utána majd én is beülök és egészen az iskoláig meg sem állok. Leparkolok a kocsimmal egy üres parkoló helyre majd egy hirtelen mozdulattal kiszállok, becsapom magam után az ajtót majd kinyitom Bonnie ajtaját mikor oda érek és segítek neki udvariasan kiszállni.-Nem is tudom, hogy hova lenne érdemes mennünk. Mit szólnál, ha egy kicsikét a parkolóba maradnánk, ha esetleg fázol akkor csak szólj nyugodtan!-Mosolygok rá udvariasan miközben becsukom a kocsi ajtót majd elé lépek.-Most már megnézhetted az ajándékodat!-Mondom mosolyogva és a szemébe nézek. Egy nyakláncot készítettem neki, ami aranyból illetve ezüstből áll és néhol ékkő is található benne. A nyakláncon a medál a nevét ábrázolja, amit még én magam kértem, hogy ilyenre csináljanak meg.-Remélem majd tetszik neked és Boldog Karácsonyt!-Mondom mosolyogva mielőtt még kinyitná a kis dobozkát és várom a reakcióját.

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Dec. 16, 2012 6:08 pm

Tyler & Cornelia

Izgatottam vártam Tylert otthon. Ez az első Mystic Falls-i rendezvény, amin én is itt leszek. Nem tudtam, milyen ruhát válasszak, valami karácsonyit akartam, de nem olyat, amiben beleolvadok a tömegbe. Ki akartam tűnni az emberek közül, ezért döntöttem emellett a ruha mellett. Kihívó, nem is kicsit, na de legalább magamra vonzom a másik nem tekintetét és lesz egy jó estéjük.
Mikor meghallottam a csengőt még végignéztem magamon a tükörben, majd ajtót nyitottam.
- Szia! Köszi! - mosolyodtam el a kijelentésére, de azért többet vártam. Ez a ruha alig takar valamit, ő meg lerendezi egy "jól nézel ki!" kijelentéssel? Na mindegy.
Beszálltam a kocsiba, az út szótlanul telt, de nem kínos csendben. Mikor odaértünk izgatottan pattantam ki az anyósülésről.
_ Szerintem igyunk valamit. - nem tagadom, szeretem az alkoholt. Körbenéztem a parkolóban és bezsebeltem az elismerő tekinteteket. Nem hiába, olyan az alakom, akár egy modellé.
Kezemet odanyújtottam Tylernek és belekaroltam. Jó volt, hogy első alkalommal vagyok itt és máris van kísérőm. Ezt is Klausnak köszönhetem, úgy gondolom, hisz ha nem lennék hibrid én is és Tyler is, nem hiszem, hogy valaha is találkoztunk volna.

**Tyler_Lockwood** Take care, cuz' I'm a(n)...

Cornelia & Tyler

Ma van a karácsonyi buli napja. Úgy döntöttem, hogy elmegyek. Mért is ne? És igen, hívtam is valakit. Corneliat, Klaus egyik hibridjét.
Miután felöltöztem és feltettem a fejemre egy mikulás sapkát (mégis csak karácsony...), elindultam. Úgy beszéltük meg, hogy érte megyek, ezért a kezembe vetem a kocsikulcsot és bepattantam az autóba. Beindítottam a motort, majd elindultam. Egy kis autókázás után befordultam abba az utcába, ahol a lány lakik. Egy kicsit még keresgéltem a házszámot, majd amikor megtaláltam, leállítottam a motort. Megálltam Cornelia háza előtt és kiszálltam. Az ajtóhoz lépkedtem, majd becsengettem. Zsebre tett kézzel vártam, hogy kinyíljon az ajtó.
Cornelia kilépett az ajtón, én pedig megszólaltam.
-Szia! Jól nézel ki.-mondom mosolyogva. Egy piros, kicsit kihívó ruha volt rajta, ami egy női mikulás ruhára emlékeztetett. Még a fején is volt az enyémhez hasonló mikulás sapi. Az autó felé invitáltam. Kinyitottam neki az ajtót. Miután beszállt, a sofőr felőli oldalra sétáltam, majd én is beültem.
A sulihoz érve leparkoltam, majd kipattantam a kocsiból. Cornelianak újra kinyitottam az ajtót, majd amikor kiszállt, becsaptam azt. A kocsi oldalának dőlve teszek fel egy kérdést Cornelianak.
-Merre menjünk?-kérdeztem egy mosoly kíséretében.

Tárgy: Re: Parkoló Hétf. Nov. 12, 2012 4:59 pm

Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Múlt, Jelen, s Jövő.. Ha erre a három szóra gondolok, akkor sok minden jut az eszembe, de talán vegyük őket sorra. Az első a múlt, ami számomra rossz emlékeket biztosít, s juttat eszembe. A testvéreim halála, Tatia halála, a szüleim ellenem fordulása, az üldözés és menekülés.. A sikertelen dolgok, az eléretlen tettek és egy üres érzés mélyen legbelül.. A múlt számomra a pokol, amely belül éget, de én mit sem törődve vele fordítok neki hátat és lépek rajta túl. Én nem állok meg, nem siratom múltat, hanem élem az életet. Gyilkolok kegyetlenül és elveszem mások életét. A második a jelen voltaképpen az, ami most történik velem, amit most élek át, amit most érzek. A jelen tükrözi az énem, azt ami most vagyok. Gonosz, s egy kegyetlen gyilkos, akinek nincsenek érzelmei, aki nem könyörül másokon. Az utolsó az a jövő, ami számomra kérdés és megérthetetlen dolog. Kilátástalan, nem tudom előre meghatározni. A földet figyelem és nem nézek Carolinera. A szavait hallgatom és még mindig nem nézek rá. Care közelebb lépet hozzám és az államat finoman megfogta, hogy felemelje és én rögtön felnéztem rá. Elmondja, hogy egész nap erre várt és hogy tegyük emlékezetesebbé majd azt kérdezi, hogy benne vagyok-e és megfogja a kezemet.
-Igen, benne vagyok!-Mondom a kérdésére a választ. Kivette a szabad kezével a táskájából az ékszeres dobozt majd a kezembe adta közben a szavait hallgatom. Elengedem a kezét és kinyitom az ékszeres dobozt majd kiveszem belőle a nyakláncot, amin arany, ezüst és gyémánt is egyaránt található. A dobozt oda adom neki, amit a táskájába tesz majd a hátához megyek és gyengéden helyezem rá a nyakláncot miután elengedem hozzá akarnék érni, de mégsem teszem meg. Visszasétálok elé és őt nézem végig. Nem veszem le róla a tekintetemet egy percre sem, csak figyelem őt. Megfogom a kezét és csak szótlanul állok vele szemben.
Múlt, Jelen, s Jövő.. E három szó és milyen sok mindent jelölnek. Kételyt, homályt és egy fajta titkot, amire nem derül fény sohasem. A múlt egy elmúlt élet, a jelen a most és a jövő a közelgő élet. Vajon melyik a jobb e három közül? Vajon érdemes velük törődni? Miért befolyásol minket mindhárom? Nem is érdekelnek.. A lényeg egy dolog, hogy vagyok, aki vagyok és sohasem fogok változni.

Játék Vége!
Játéktér Szabad!
//Folytatás a tornaterem!//

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Nov. 11, 2012 4:54 pm

Ott álltam Nikkel szemben, és próbáltam feldolgozni, hogy ő a titkos lovagom. Egész héten mást sem csináltam, csak ezen törtem a fejem. Valahol mélyen legbelül hittem abban, hogy Tyler lesz az, de csalódtam. Ő sosem volt ennyire lovagias és romantikus, mint Nik. Mégis meglepett, hogy ő jött el. Hadvezérnek öltözött, amit be kell valljak, nagyon jól állt neki. Elfogadtam a rózsát, és beraktam a kocsiba. Jobb, ha ezt nem viszem be a bálra.
- Sajnálom - kezdtem el szabadkozni - tény, hogy nem rád számítottam! -felelem a kérdésére. Hát igen, de ha jobban belegondolok, Nik volt az, aki mindig ott volt velem, ha szükségem volt segítségre. Ha már így alakult, hozzuk ki az estéből a legtöbbet.
- Remélem, nem lesz semmilyen baleset, különbem velem gyűlik meg a baja az illetőnek! A bált én szerveztem Elenával és Bonnieval, nagyon sok munkánk van benne! Ha valaki tönkreteszi, hát a haragommal találja magát szembe! Nem, nem keresek magamnak másik partnert, te tökéletesen megfelelsz! - mondom mosolyogva. Még mindig a földet nézi, talán fél a visszautasítástól? Talán igen, ideje egy kicsit bíztatnom. Egész nap erre a pillanatra vártam, mégis törékenynek és bizonytalannak éreztem. Közelebb léptem Nikhez, és az állát finoman megfogtam, hogy felemeljem. Engedelmesen felnézett rám. Hirtelen deja vu érzésem támadt, mintha már történt volna hasonló. Ha igen, miért nem emlékszem rá? Gyorsan megráztam a fejem, és igyekeztem Nik felé terelni a gondolataimat.
- Egész nap a bálra vártam, tegyük emlékezetesebbé! Benne vagy? - kérdeztem tőle, és megfogtam a kezét. Eszembe jutott az ékszeres doboz, amit a másik szabad kezemmel ki is vettem a táskámból. Már alig vártam, hogy kiderüljön, mit is rejt.
- Mielőtt bemennénk, ne feledkezzünk meg erről. - mondom, és a szabad kezébe adtam a dobozkát.
- A kísérőkártyán az állt, hogy addig nem bonthatom ki, míg nem érek ide. Nos, itt volnánk! - mondom és várom, hogy Nik kinyissa a dobozt.

Játék vége!
Játéktér szabad!

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Nov. 11, 2012 12:40 pm

Caroline Forbes & Niklaus Mikaelson

Elérkezett a Halloweeni bál napja.. Minden előre meg volt tervezve a részemről és minden bizonnyal már Caroline nagyon várja, hogy ki lehet a hódolója. Nyilván való, hogy én vagyok, de ő ezt nem tudja. Lassan neki kéne látnom a készülődésnek is.. Felsétálok a szobámba és a fürdőszoba felé veszem az irányt majd lezuhanyozok aztán egy törölközőt csavarok a derekam köré. A szobámba megyek majd a szekrényhez sétálok és kinyitom. Elég alaposan átnézem a ruháimat, hogy minek is lenne érdemes felöltöznöm, bár fogalmam sincs róla, hogy mit vegyek fel most így hirtelen. Egy kis kutatás után rátalálok a megfelelőre és úgy döntök, hogy ennél jobbat nem is találhattam volna. Felveszem a jelmezt majd kimegyek a házból és a kocsimhoz veszem az irányt majd beülök és elindulok. Sok minden történt, amit alig bírok fel dolgozni épp ésszel. Nem akarok folyton arra gondolni, hogy mik vesztek el vagy éppen mi az, ami sosem tér már vissza. Ki akarna a rossz dolgokra emlékezni? Ki akar ezek miatt érezni? A legjobb megoldás, ha gonosz vagy! Én is az vagyok, sőt nem is kis mértékben. Mégis miért változnék meg valaha is? Sosem fogok megváltozni, mert érdemtelen! Elvesztettem embereket, s dolgokat! Elvesztek az emlékek, az órák és a percek! Több, mint ezer évet éltem túl, s nem át! Sosem voltam az, aki boldog, csak a gyilkolási szenvedélyemnek éltem és a gonoszságnak! Ezt érdemeltem meg? Úgy látszik, hogy igen... Ilyen a természetem és ilyen vagyok én, akinek nem tetszik azzal nem tudok mit csinálni. Sok hibridem van vagyis amennyit létrehoztam annyi, de ennél több nem lesz, mert Elena vámpír.. Egyrészről rendben, másrészről meg nem. Lassacskán beérek az iskola parkolójába és egy szabad helyre leparkolok majd kiszállok a kocsiból és várok. Pár perc múlva megérkezik a limuzin és én direkt háttal állok be, hogy ne nagyon ismerjen fel majd Care. Hallom, ahogy kiszáll majd hátamhoz jön. Megköszöni a rózsákat, a ruhát majd felé fordulok és ránézek. Látom rajta, hogy csalódott, ezek szerint nem engem várt.. A jelmezem valami régi római hadvezér vagy régi harcos ruházatához hasonlít és úgy gondolom, hogy ez az én stílusom valamilyen szinten, ezért is választottam ezt.
-Üdvözlöm, Miss Forbes!-Mondom majd átadom neki a kezemben lévő csokor vörös rózsát.-Igen, én lennék, bár tudom, hogy más valakire számítottál! És mit is keressek itt? Hát lássuk, csak.. Én is megjelenhetek itt, nem de? Mert voltaképpen fontosnak számítok. Ha véletlenségből valami gond vagy probléma adódna, akkor kire lenne szükség? Tegyük fel, hogy valaki rátámad valakire ki fogja megállítani vagy ha egy vámpírt esetleg megharapott egy vérfarkas az én vérem gyógyít, nem de?-Mondom határozottan.-Arról nem tehetek, hogy nem rám számítottál! Kereshetsz mást is, ha gondolod!-Mondom és leveszem róla a tekintetemet majd a földre szegezem. Valahogy úgy érzem, hogy ez az egész nem sikerült túl jól. Nem tudok mit tenni, én nem tehetek róla, hogy csalódott és nem engem várt, hanem Tylert. Én nem vagyok bárki, sőt akárki sem, én Klaus vagyok és ez alá a jellemem is odatartozik. A földet nézem és nem nézek Carolinera egy percre sem, mert nem akarok elutasító tekintetet látni tőle.

Tárgy: Re: Parkoló Pént. Nov. 09, 2012 10:46 pm

Izgatottan keltem fel, és néztem végig a szekrényemen lógó csodaszép lila ruhára. A fürdőben összekötöttem a hajam és lementem reggelit készíteni. Miután végeztem, elmosogattam, és felrohantam készülődni. Gyors fürdés, a hajamat be akarom göndöríteni, ez illik a ruhához a legjobban. Tekintetem ismét a ruhát pásztázta, és eszembe jutott a nap, mikor vettem. Épp Elenával és Bonnieval mentünk a plázába ruhát venni. Az első boltban Elena talált magának ruhát, a másodikban Bonnie. Most jött az én kedvenc boltom. Mindhárman le voltunk döbbenve, hogy volt nekem ruha félretéve. Természetesen el is hoztam. Elena vezetett, így én voltam akit elsőnek kirakott. Az ajtóban egy nagy csokor vörös rózsa fogadott. Hát igen, így került hozzám ez a csodaszép ruha. Csak később vettem észre, hogy a ruhához korona is járt. Most vagy bálkirálynő leszek, vagy hercegnő. Mindegy is, csak tudjam meg, ki a hódolom. A fésülködő asztalomhoz mentem, és akkor fedeztem fel, egy kis ajándékdobozt. Az volt ráírva, hogy csak a bálon nyithatom ki. Ám legyen, addig várok. Ránéztem az órámra. Ha tökéletesen akarok kinézni, igyekeznem kell. Gyorsan megcsináltam a hajam, a sminkem, és felvettem a ruhát. A koronát soknak érzetem, de ebben a bálban tökéletes kiegészítő lesz. Pont végeztem, mikor egy limuzin állt meg a ház előtt. Felkaptam a kistáskámat, és már az ajtónál álltam, hogy becsukjam. A kocsiba beszállva, újabb rózsacsokor várt. Nemsokára lehull a lepel a hódolómról. A kocsi csak úgy száguldozott a kihalt utakon, és nemsokára az iskola parkolójában állt meg. Egy férfit láttam háttal állni, egy nagy rózsacsokorral a kezében. Hát, nem Tyler az, az már biztos. Akkor ki?! A sofőr kinyitotta nekem az ajtót, és segített kiszállni. A ruhámat megigazítottam, és az ablakban ellenőriztem magam. Tökéletes! Megfordultam, és a férfi felé mentem.
- Szeretném megköszönni a rózsákat, és a ruhát! Nagyon szépek! - mondtam a hátának, és reméltem, hogy hamarosan megfordul. Meg is tette, és én kissé csalódott is voltam.
- Te? Mit keresel itt? - kérdeztem tőle, és közelebb léptem hozzá.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Bonnie Benett and Daniel Preskott

Annyira örültem, amikor azt mondta, hogy nem gondolja meg magát. El sem tudnám mondani azt, hogy mennyire örültem, mert egyszerűen lehetetlen lenne elmondani ezt az örömöt. Olyan jó, hogy nem gondolta meg magát és hogy velem akar majd egy párt alkotni. A lényeg az, hogy nem gondolta meg magát, majd azt mondta, hogy mennie kell, pedig nem akar majd elköszönt tőlem és lassan el is indult már éppen megakartam szólalni mikor visszajött és megcsókolt. Én visszacsókoltam őt közben ő átkarolta a nyakamat és egy kis ideig még csókolóztunk, eléggé élveztem ezt a csókot majd nagyon lassan elvált az ajkaimtól. Majd beszélni kezdett hozzám és az ötletét meg fogadom nagyon szívesen átmegyek hozzá majd este folyamán valamikor. Majd elköszönt tőlem és egy apró puszit adott a számra majd megfordult lassan.
-Rendben! Vigyázz magadra! Szia!-Köszöntem el tőle majd nagyon lassan távozott el tőlem. Most vajon merre lenne érdemes mennem? Vajon hol fogok most kikötni? Csak álltam egy helyben és nézelődtem közben pedig gondolkoztam. Valamerre mennem kellene, de mégis merre? Elakadtam.. Talán meg kellene keresnem Klaust is már a városban, de az is lehetséges, hogy most itt sincs, de ha itt van, akkor meg sikerrel járnék. De merre keresem? Merre lehet? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, amire a választ nem tudtam. Stefan Salvatoréval is kellene majd találkoznom, de ki tudja, hogy ő is pont most hol van. Igazán szimpatikus srác és igazából valami megfogott benne, de hogy mi azt már nem tudnám megmondani senkinek sem. Ahogy egyre több mindenkivel megismerkedek annál több új dolgot vagy élményt fedezzek fel. Igazán jó ötlet volt ebbe a városba jönnöm, mert megérte. Most már van egy barátnőm, akivel járok és mint kiderült Klaus a barátom is itt van valahol. Bonnie ajánlata nekem nagyon tetszik majd az este folyamán valamikor átmegyek hozzá. De mikor lesz már este? Tudom, hogy kissé türelmetlen vagyok, de én már nagyon szeretném, ha este lenne és nála lennék végre. Na mindegy. Ki kell bírnom addig is. Még álltam egy darabig egy helyben majd elindultam valamerre, de hogy merre fogok kilyukadni vagy kikötni azt nem tudom. Várom már az estét, de nagyon, nagyon. Csak lassan sétáltam ki tudja, hogy merre.

Játék vége!
Játéktér szabad!

Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Aug. 25, 2012 3:24 pm

Ezt viselem!

Mikor megemelte a fejemet kénytelen voltam a szemébe nézni. Féltem attól, hogyan fog reagálni arra, amit mondtam. Féltem, hogy most nagyon megharagszik rám, vagy ezek után szóba sem áll velem, de szerencsére nem így lett. Elmosolyodok és még mindig a szemébe nézek. Meggondolni magam? Dehogyis! Nem vagyok az a fajta lány aki bármit is meggondol gyorsan. Ha én valamit eldöntök azon én nem változtatok.
-Nem gondoltam meg magam, mert én nem az a fajta lány vagyok. Ha egyszer valamire igent mondok akkor az úgy is marad.-mosolygok rá. Komolyan is gondolom ezt az egészet. Nem is értem, miért, de Dan ezt hozza ki belőlem. Nem fogom meggondolni magam most már akármit is mond, vagy tesz. Oh a fenébe, el is felejtettem, hogy nekem most dolgom lenne. El kellene azt intéznem, de annyira jó Danel beszélgetni, hogy nem akarok menni. Élvezem a társaságát és nem akarom itt hagyni, de sajnos muszáj lenne. Akármennyire is nem szeretnék mennem kell, pedig tényleg élvezem a vele való beszélgetést és azt is, hogy itt van a közelemben. Nagyon nagyon nem akarok elmenni.
Nem szeretnék hazamenni, de muszáj mennem. Ne haragudj,de tényleg muszáj mennem. Nagyon nem szeretnék, de sajnos muszáj. Szia!-nagyon lassan elindulok, mert tényleg nem akarok és nem is tudok elmenni. Eszembe jut, hogy ez nem volt valami normális elköszönés. Visszamegyek hozzá, bár nem voltam messze és nagyon közel hajolok hozzá és megcsókolom, közben óvatosan a nyaka köré fonom a kezeimet. Nagyon jó volt vele csókolózni, tényleg élveztem, majd lassan, nagyon lassan elváltam az ajkaitól, de a nyakáról nem vettem le a kezem.
-Bocsáss meg, de nem éreztem olyan igazi búcsúzásnak amit az előbb tettem. Most tényleg muszáj mennem, de este ha van kedved átjöhetnél, de most tényleg mennem kell. Szia!-egy apró puszit nyomok a szájára, majd megfordulok és nagyon lassan elmegyek. Remélem él az ajánlatommal és este még látom őt.

Játék vége!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Bonnie Benett and Daniel Preskott

Végig hallgattam Bonnie szavait és volt egy érzésem. Tudtam, hogy valamire számítanom kell és így is történt. Örültem annak, hogy elfogad így, ahogy vagyok, de amit Klausról mondott kissé ledöbbentett. Majd nem megölte? Most már jobb az, hogy tudom az igazat, de ez nem változtat semmin sem. Klaus él és ez a lényeg. A többi meg már nem is számít, akkor lenne baj, ha megölte volna, de nem tette meg. A lényeg csak annyi, hogy Klaus él, ennél több Klausnak sem kell már. Igazság szerint most biztos arra számít, hogy emiatt megsértődök rá, de ez nem így van. Nem fogok rá haragudni, mert nincs erre okom, akkor lenne miért haragudnom, ha lenne is okom, de nincs. Szóval most, akkor ezt tudatom vele is és így minden tisztázva is lesz. Nem változtat semmit ez a tény a kapcsolatunkon és így mindent tisztázni is tudtunk.
-Bonnie..-Kezdtem hozzá a mondandómhoz és megemeltem a fejét és a szemébe néztem.-Nem haragszom emiatt rád! A lényeg az, hogy Klaus él! Erről ennyit. A mi kapcsolatunk meg, akkor így marad.-Mosolyodtam el.-Ezentúl egy párt alkotunk majd vagy legalábbis valami olyasmit. Szóval belevághatunk? Vagy talán meggondoltad magad?-Csak azt ne mondja, hogy meggondolta magát, mert azt nagyon nem szeretném.-Mit szeretnél csinálni most?-Tettem fel neki a kérdést és a szemébe néztem.-Meséljek valamit? Vagy talán haza szeretnél menni és beszélni a barátaiddal? Szerintem szükségük van rád és ha akarod, akkor csak menj nem tartalak fel!-Mondtam neki és nagyon közel álltam hozzá. Vajon most mire gondolhat? Vajon mit akarhat? Talán haza megy és ezt meg is érteném, hisz elég régóta itt vagyunk már, de mondjuk attól függ, hogy ő mit is akar. Nem tudom kitalálni, hogy mire gondolhat, mert nem vagyok gondolat olvasó, de azt tudom, hogy mire számíthattok. Számíthattok arra, hogy haza megy, de arra is, hogy marad. Számíthattok arra, hogy véget vet a kapcsolatunknak vagy arra, hogy nem. Nem tudom, hogy mire gondolhat és mit akarhat, de kíváncsian várom már, hogy mit fog mondani és tenni. Vajon érez irántam valamit? Majd meglátjuk, hogy ez az egész dolog, hogy fog alakulni, mert ez még eléggé kételyes. Bárcsak hallanám, hogy mire gondol, akkor minden könnyebb lenne vagy nehezebb, de legalább tudnám azt, hogy mi jár a fejében és mit gondol rólam. Néha vannak megérzéseim amik nem tévednek, de néha én is tévedhettek. Csak álltam hozzá közel és vártam, hogy mit mond vagy csinál.

Tárgy: Re: Parkoló Csüt. Aug. 23, 2012 1:23 pm

Ezt viselem!

Végig hallgattam Danet és nagyon odafigyeltem minden egyes szavára. Gondoltam, hogy nem a legnyugodtabb fajta és, hogy az igazat megvalljam abból amit eddig tudok róla, biztos voltam benne; hogy nem az. Hogy zavar-e, hogy vámpír? Régen egyből rávágtam volna, hogy igen és sikítozva menekülnék, de ez már egyáltalán nem lesz így. Nem zavar, hogy vámpír, még így sem, hogy én boszorkány vagyok és elméletileg nekem az ellenségem kellene, hogy legyen Dan, mert a természet rendjének meg kell lenni. Ez már engem nagyon nem érdekel. Mikor Klaust nem hagytam meghalni a régi boszorkányok szellemei megharagudtak rám és, azt hiszem engem ez nem zavar, sőt még egy kicsit örülök is ennek. Elegem van már abból, hogy megszabják mit tehetek és mit nem. Ha én Danel akarok járni, akkor vele fogok még akkor is, ha vámpír. Ami engem nagyon nem zavar, mert tényleg megkedveltem, ami nálam egy vámpírral kapcsolatosan nagyon jó dolognak számít. Az, hogy gyilkol nem a legkedvesebb dolog, de abból amiket eddig mesélt, valamennyire megértem. Velem is tettek elég sok rossz dolgot és éreztem, már úgy, hogy meg kell ölnöm azt aki tette, de végül uralkodtam magamon és nem tettem olyant, amint megbánnék. Bár lehet, hogy ezt nem is bántam volna meg, de most már mindegy. Csalódást okozott nekem? Dehogy is! Gondoltam, hogy ilyen, de nem zavar, még ha így bolondnak is gondolnak. Elég rossz lehet, hogy sok ember miatt szenvedett már. Azt hiszem most már ideje lenne megszólalnom.
-Figyel....-belekezdtem, de még nem tudtam pontosan, hogy és mit akarok mondani. Most nem fogok gondolkozni, ahogy jön úgy mondom. -Nem csalódtam benned, mert gondoltam, hogy ilyen vagy, hisz mesélted, hogy mik történtek veled, de ez engem nem zavar. Nem gondoltam meg magam és nem is fogom, amíg te nem akarod másképp. Ja és nem zavar, hogy vámpír vagy, még ha most bolondnak is tartasz. Viszont neked is tudnod kell valamit.-mondtam neki mindent teljesen komolyan. Muszáj lesz ezt neki elmondanom, ha már ő is őszinte volt velem.
-Mint mondtad én boszorkány vagyok és elméletileg az a feladatom, hogy fenntartsam az egyensúlyt. Nem vagyok jóban a legtöbb vámpírral, de persze vannak kivételek. Bármikor ártani tudok, bármilyen vámpírnak, ha kell.-oké azt hiszem most rá kérne térnem a lényegre. -Tudnod kell, hogy Klaus nagyon sok rosszat tett ellenem és a barátaim ellen, így miattam került olyan helyzetbe, hogy majdnem meghalt. Én nem megölni akartam őt csak ártalmatlanná tenni, de sajnos keresztbe tettek nekem, így majdnem meghalt. Végül segítenem kellett neki, hogy ez ne történjen meg. Nem örültem ennek, de megtettem. Viszont soha többet nem fogok neki ártani, mert most nincs rá okom.-muszáj volt neki elmondanom, mert úgy éreztem őszintének kell lennem, még akkor is, ha most nagyon megharagszik. Nem mertem ezek után a szemébe nézni. Lehajtottam a fejemet és a földet néztem a lábam előtt.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Figyelmesem néztem Bonniet és vártam, hogy miket mond nekem. Láttam, hogy ő is húzza az időt, mint ahogy én is, de igazság szerint már félek a válaszától nagyon. Amikor azt mondta, hogy szívesen járna velem, akkor hirtelen elmosolyodtam és ennek nagyon örültem. Igazság szerint nagyon féltem attól, hogy mit fog válaszolni, de nagyon örülök annak, hogy ezt válaszolta és nem mást. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan bele megy ebbe az egészbe, de végül is a lényeg az, hogy igen. Innentől valami olyasmit alkotunk, hogy egy pár.. Igen, egy párt alkotunk ezentúl és nekem ez egy kissé szokatlan és furcsa lesz, de jó érzés az, hogy együtt alkotunk majd egy párt. Sok mindent nem tud még rólam, de majd egyszer teljesen megismer engem vagy nem. Igazából nem tudom előre megmondani, hogy mi lesz vagy mi nem.
-Bonnie..-Kezdtem bele a mondandómba mosolyogva.-Ennek nagyon örülök, akkor ezentúl olyasmi leszünk, mint egy pár, ha jobban belegondolsz ebbe az egészbe. Téged ugye nem zavar az, hogy vámpír vagyok? Vagy mégis? Ha zavar, akkor nyugodtan megmondhatod, de pár dolgot le kell tisztáznunk! Te boszorkány vagy, én meg vámpír. Te nagy erővel rendelkezel, varázslatokat hajtól végre és egyéb más. Nem kell tőlem félned, mert nincs rá okod. Én nem bántalak téged, tudom magamat kontrollálni. Ennyi év alatt sikerült ezt megtanulnom, szóval ezzel semmi gond sem lesz, de azt tud, hogy én vámpír vagyok és nekem vannak igényeim. Például ilyen a vér és én nem állati vért iszok, hanem emberit és embereket ölök meg..-Mondtam neki teljesen őszintén és komolyan. Jobb ha ezeket rólam tudja, mielőtt belevág velem egy kapcsolatba.-Én nem emberként viselkedek a fajommal, hanem vámpírként és Klaushoz hasonló vagyok, mert én is gyilkolok! Kíméletlenül, megbánás nélkül ölök meg másokat, még ha nem is kell akkor is. Az áldozataimat megölöm és nincs köztük egy kivétel sem. Sajnálom, hogy ilyen vagyok és megértem ha ezek után jobban át akarod gondolni a dolgot! Nem én tehettek róla, hogy ilyen vagyok.. Sok év alatt tanultam meg ilyen lenni és nem azért lettem ilyen, mert élvezem, hanem azért mert annyiszor csalódtam, kínoztak és átvertek már. Ezek után is biztos vagy benne, hogy velem akarsz lenni? Nyilván azt tudnod kell, hogy nem előtted ölöm meg majd az embereket és a barátaidhoz sem érek hozzá, mert nincs rá okom! Bocsánat, ha most csalódás okoztam, de...-Kissé elakadtam majd amikor tudtam folytattam.-..nem én tehettek róla, hogy ilyen lettem. Ezt az a sok ember művelte velem, akik miatt szenvedtem..-Abbahagytam és nem mertem a szemébe nézni. Vajon most átgondolja ezt az egészet? Most mi lesz? Csak csendben álltam és vártam a válaszát vagy a reakcióit.

Tárgy: Re: Parkoló Szer. Aug. 22, 2012 5:55 pm

Ezt viselem!

Azt hittem nem fog visszacsókolni, hanem haragudni fog, erre ő visszacsókolt engem és ezzel nagyon meglepett, de örültem neki. Még pár percig csókolóztunk, majd ő abbahagyta, de nem nagyon távolodott el tőlem. A szánk elég közel volt és én majdnem megcsókoltam újra, de ő egy picit eltávolodott tőlem, így végül nem csókoltam meg újra. Annyira furcsa nekem, hogy egy vámpírral csókolóztam. Jó ott volt, Kol, de ott nem én kezdeményeztem, itt meg igen. Nem bántam meg, hogy megcsókoltam és nem is fogom. Válaszolni akartam a kérdésére, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Kellett nekem egy kis idő, hogy ezt át gondoljam. Miközben ő Klausra terelte a témát, odafigyeltem rá, de közben gondolkoztam is. Nagyon megkedveltem Dant és erre, szerintem ő is rájött, hisz megcsókoltam. Annyira hihetetlen nekem, hogy tényleg megcsókoltam, de meg kell, hogy valljam élveztem a csókot.
-Igen tudom, mit élt át és meg is értem, hogy van akivel ilyen, amilyen. Gondolom, hogy van másik oldala is, mert néha azért, látni lehet azt, de csak nagyon néha.-most nem szeretnék Klausról beszélni, mert valamit még muszáj tisztáznom magamban is és vele is. Kedvelem Dant, de annyira is, hogy járjak vele? Erre szerintem az a válaszom, hogy igen! Lehet, hogy elment az eszem, de akkor is így érzem. Miközben gondolkoztam, hol a szemét, hol a száját néztem. Jaj istenem csak nehogy újra megcsókoljam, mert nem biztos, hogy abba tudnám-e hagyni, vagy épp ő mit szólna hozzá Bár most már azt tudom, hogy kedvel, de akkor sem tudom, hogy mit szólna hozzá. Miért kell ilyen nehéz dolgokat eldöntenünk? Nem elég, hogy egyszer csak megtörténik aztán lesz valami? Most már válaszolnom kell a kérdésére különben azt hiszi, hogy én nem kedvelem.
-Figyelj...még az előző kérdésedre szeretnék most válaszolni Azt szólom hozzá, hogy szívesen járnék veled.-mondtam neki mosolyogva. Erre nem tudom, hogy fog reagálni, de olyan rosszul, nem reagálhat, hisz ezt ő ajánlotta fel.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Mosolyogtam rá és hallgattam a szavait majd váratlan dolog történt hirtelen megcsókolt. Én visszacsókoltam őt még pár percig csókolóztunk majd lassan elváltam az ajkaitól, de nem mozdultam el tőle semerre sem. A szánk közel volt egymáshoz és nagy volt a kísértés, ezért kissé eltávolodtam tőle és a szemébe néztem. Erre igazán nem számítottam, de megtörtént és ezzel igen meglepett. Nem gondoltam volna, hogy többet akar tőlem, mint barátság, de most akkor elmondom neki.
-Bonnie..-Kezdtem bele és vettem egy mély levegőt, hogy végig tudjam mondani, mert nem minden nap mondok ilyent.-Tudod, akár.. Szóval, több is lehetne köztünk, mint barátság, ha gondolod járhatnánk is. Te ehhez mit szólnál?-Soha sem volt még ilyen velem, hogy első találkozáskor járni kezdek valakivel, de vele érdemes megpróbálni. Ő nem akárki, ő egy különleges hölgy.-Klausra át térve..-Tereltem el a témát, mert féltem a válaszától.-Klaus tud normális is lenni csak ezt nem mindenkinek mutatja ki. Tudod azt, hogy mit élt át? Akkor megérted azt, hogy miért is ilyen sokakkal. Ha valaki közelebbről megismeri őt, akkor rájön, hogy tud kedves és rendes is lenni, de inkább ő a kíméletlen gyilkos oldalát mutatja meg mindenkinek. Ő ilyen, de van más oldala is.-Igazság szerint félek attól, hogy hogyan fog reagálni a kérdésemre, de amit mond az lesz. Én nem erőltettem rá, ha ő nem akarja, akkor így jártam. Megesik a félreértés és már várom, hogy mit fog mondani vagy tenni. Ha jobban átgondolom talán hamar elsiettem a dolgot és ezzel még várhattam volna egy kicsikét, de muszáj volt már megkérdeznem vagy elmondanom neki.-Miről szeretnél beszélgetni?-Néztem a szemébe és próbáltam húzni az időt, mert igazán félek a válaszától. Közel voltunk egymástól és ettől kissé zavarban voltam, de ezt nem mutattam ki neki. Az évek során megtanultam nagyon jól elrejteni az érzéseimet, ezért néha csak magamban élem át azt, amit át kell élnem. Legyen az fájdalom, bosszú, düh, harag, rossz érzés vagy akár jó érzés. Idősebb vagyok, mint egyes vámpírok, de nálam is vannak idősebbek, akik tapasztaltabbak és még jobbak a képességeik az enyémnél. Én még csak kezdőnek számítok egy 1000 éves vámpírhoz képest, de azért van tapasztalatom. Arra viszont igazán kíváncsi lennék, hogy hány olyan idős vámpír van, aki bírja a fájdalmat. Abból igazán kevés lehet, de én bírom. Abbahagytam a gondolkozást és Bonnie szemébe néztem és rákoncentráltam és félve vártam a válaszát, amire még eddig nem adott választ.

Tárgy: Re: Parkoló Szer. Aug. 22, 2012 11:04 am

Ezt viselem!

Végig hallgtattam Dant és közben a szemébe néztem. Nagyon rossz lehet, ha az ember elveszti a barátait, mert meghalnak, főleg úgy, hogy ő okozza a halálukat. Tudom milyen, ha kihasználják az embert, mert ezt velem nem egyszer megtették és vertek is már át.
-Sajnálom ami a barátaiddal történt, és azt is ami veled. Klaus nem tudom, hogy pontosan milyen, mert én nem a legkedvesebb énjét ismerem, de ha ti barátok vagytok, lehet, hogy nem is olyan rossz. Stefanal, ha jóba vagy akkor megtudod róla, hogy sosem használna ki, verne át, vagy kínozna meg. Stefan egy rendes, kedves srác. Már amikor uralkodik magán. És én sem vagyok az a fajta lány aki bántana téged.-nem vagyok az a lány aki szereti átverni az emberek, vagy ép kihasználni. Kínozni sem szokásom, de persze van amikor ezt megtesze, de legtöbbször csak Damont kínzom és csak akkor ha megérdemli.
Megkedveltem Dant, még akkor is, ha vámpír. Lehet, hogy félnem kéne tőle, de nem teszem és nem azért, mert boszorkány vagyok, hanem, mert nem érzem magam veszélyeztettve mellette. Nem tett olyat, ami miatt félnem kéne. És amúgy is megkedveltem, talán túlságosan is, így nem félek tőle.
-Akár...?-néztem rá kíváncsian, mert nem tudtam, hogy akarta folytatni. Én erre csak egy fajta folytatást tudnék mondani, de hát ki tudja ő most mire gondolt. Ezen fogom most törni a fejem amíg választ nem kapok rá. Hogy az igazat megvalljam nagyon jól estek a szavai, még ha ezzel nem is hízelegni akart. Rég nem mondtak nekem ilyeneket. Én jobb kedvre deríteni bárkit is? Na ilyent sem mondtak nekem, csak azt, hogy elrontom a kedvüket meg ilyenek. Erre ő most azt mondja, hogy jobb kedvre derítem.
-Örülök, hogy jobb kedre tudtalak deríteni!-mosolyogtam én is. Oh mamám, hogy milyen szép mosolya van. Nem is tudom, hogy ekkor mi ütött belém, de megcsókoltam Dant. Fogalmam sincs, hogy miért tettem ezt, de nem is érdekel abban a pillanatban, csak Danel foglalkoztam.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Bonnie szemébe néztem és hallgattam a szavait. Még mindig nem tudtam megszólalni és nem igazán értem, hogy ez most miért van rám ilyen hatással. Soha sem voltam ilyen, de most valami miatt erre az egészre így reagálok. De mégis miért? Mi annak az oka, hogy ilyen vagyok? Akárhányszor vissza emlékeztem erre sosem érintett meg így a dolog, de most mégis. A vámpírrá válásomat nem sorolnám sem a jó, sem a rossz emlékekhez. Annyiszor emlékeztem már vissza erre, de most mégis más hogy érintett ez az egész. Bonnie közelebb lépett hozzám majd megfogta a kezemet, mintha biztatni akarna és úgy beszélt hozzám majd elengedte a kezemet. Csendben álltam előtte és csak néztem a szemébe. Szerintem már visszajött a hangom, így épp ideje lenne megszólalnom és mondanom valamit Bonnienak, mert nem állhatok csak így itt.
-Bonnie..-Kezdtem hozzá, bár nem hiszem, hogy folytatom a mesélést.-Nem baj az, hogy megkérdezted ezt a dolgot, csak most valami miatt így reagáltam erre az egészre! Eddig akárhányszor szóba került ez a téma nem így reagáltam rá, de most valami miatt így. Nem hiszem, hogy annyira sok barátot akarok majd szerezni magamnak. Régen sok barátom volt, de miután vámpír lettem nem tudtam uralkodni magamon és vérszomjamon, ezért az egész barátomat lemészároltam vagyis megöltem a vérért. Ezek után nem igazán volt kedvem barátkozni, de nem csak ez ennek az oka. A másik oka az, hogy az emberekben vagy természetfeletti lényekben nem tudok nagyon megbízni. Számtalanszor átvertek, kihasználtak vagy kínoztak már és igazából ez az oka annak, hogy kevés barátom van. Klaus más, mint azok akiket eddig megismertem, ezért is lehetséges az, hogy a barátom lett. Megismertem már itt egy srácot, akit Stefannak hívnak ő is szimpatikusnak tűnik. Most már téged is megismertelek és úgy érzem, hogy lehetne köztünk barátság.-Mondtam neki őszintén a dolgokat. Ritka az, ha én valakivel barátkozni akarok, de vele barátságban akarok lenni és ha jól átgondolom a dolgot többet is akarnék tőle, mint barátság, de egyenlőre ezt nem siettem el.-Szerintem ez köztünk egy nagyon jó barátság kezdete lehetne vagy akár...-Hát igen.. Akár több is, de ezt még nem mondom el neki.-Tudod kedves szoktam lenni mindenkivel, de veled különösen az vagyok, mert te másabb vagy mint bárki más. Nagyon megkedveltelek téged és igazság szerint megmutattál nekem valamit. Megmutattad azt, hogy lehet bízni az emberekben és benned lehet! Annyi év után tudok bízni egy hölgyben is és még hozzá nem is akárkiben, hanem benned! Egy igazán különleges és gyönyörű nő vagy! Nem hízelegni akarok vagy elcsábítani téged, mint a többi vámpír pasi. Én komolyan mondom azt, amit mondok és igazán örülök annak, hogy megismerhetlek! Azt is elmondom neked, hogy igazán kedves, rendes vagy és ezt értékelem benned! Én nem fogok változtatni a stílusomon és nem is akarok, mert veled felszabadultabb lettem és jobb kedvre derítesz!-Mondom a szemébe nézve és végig mosolyogva beszélek. Most igazán kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog reagálni. Remélem nem rossz értelemben reagál majd erre.

Tárgy: Re: Parkoló Vas. Aug. 19, 2012 2:48 pm

Ezt viselem!

Mikor megkérdeztem tőle, hogy hogyan lett vámpír egyből rájöttem, hogy ez nem kellett volna megkérdeznem. Kíváncsi voltam a válaszára, de nem hiszem, hogy erről szeret beszélni. Nem hiszem, hogy ez egy kellemes emléke neki. Mikor belekezdett a mesélésbe én figyelmesen hallgattam. Kicsit furcsa, hogy a nagybátya pont egy nappal az előtt adta neki, azt a gyűrűt ami megvédi a naptól, mielőtt szüksége lett volna rá. Nekem ehhez semmi közöm így nem szólok bele, de ez akkor is furcsa nekem egy picit. Ha akkoriban sok barátja volt, most miért nem barátkozik? Egy nagyon kedves srácnak ismertem én meg, bár lehet, hogy csak velem kedves. Ha csak velem ilyen akkor az miért van? Hát ez egy jó kérdés, ha így van, ha nem akkor egy hülye vagyok. Uram isten! Ó nem is tudott a vámpírokról, csak miután az lett. Jaj istenem, szegény. Nem ilyen sorsot érdemelt volna. Egyik vámpír sem iylen sorsot érdemelt volna.
-Annyira sajnálom. Nem hittem volna, hogy így történt és nem kellett volna azt kérnem tőle, hogy ezt meséld el nekem.- nem hiszem, hogy örülne annak, ha megtudná, hogy én most mennyire sajnálom őt, de ez van. Vajon kik voltak azok? Nem fogom ezt megkérdezni tőle, nem akarok még jobban belemenni ebbe a témába, még ha meghalok kíváncsiságomban is. Nekem is van egy-két téma amiről nem szeretem, ha kérdezősködnek úgy, hogy nem fogok ezzel a témával kapcsolatosan kérdezni.
-Figyelj nem kérdezlek többet erről a témáról. Én sem örülnék neki, ha fájó emlékekről kéne beszélnem, így ezt tiszteletben tartom.-végig a szemébe néztem és még egy nagyon apró lépéssel csökkentettem a köztünk lévő távolságot. Ezt nem tudom, hogy pontosan miért tettem, de úgy éreztem megbízhatok Danben és nem kell félnem tőle. Igen megbíztam benne, de azért egy picit féltem is tőle, hisz vámpír, de eddig nem tett semmi olyat ami miatt fenyegetve érezném magam. Lassan megemeltem a kezem és egy picit megszórítottam Dan karját, bátorítás képp. Soha nem gondoltam volna, hogy egy vámpírt fogok bátorítani.
-Kezdj el ebben a városban is barátkozni. Ne csak Klaus legyen itt neked, hanem más is akire számíthatsz. Ha szükséged lenne rám én is itt vagyok, ha gondolod.- mondtam mosolyogva és már nem volt a karján a kezem. Nem akartam tolakodó lenni és, szerintem nem is voltam az, de ezt én nem tudom pontosan. Vámpírokkal nem szoktam kedves lenni, de Dan kivétel. Még Stefannal sem voltam kedves, bár nem is beszéltem vele. Én tök hülye vagyok, hogy ilyen vagyok Danel, de tényleg nem akarok ártani neki, se szavakkal se mással. Ő az egyetlen vámpír akivel kezdettől fogva kedves voltam és szerintem az is maradok.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Végig hallgattam, amit mondott nekem Bonnie és végig a szemébe néztem közben. Megkérdezte tőlem, hogy hogyan lettem vámpír. Emlékszem arra az estére, főleg az elejére, mert bamba voltam, sőt nagyon is. Megijedtem és féltem szinte, de hát most itt vagyok és élek. Azon a napon nem gondoltam volna, hogy vámpír leszek, de az lettem. Ha szeretné Bonnie, akkor mesélek neki erről az egészről, ebből nem lesz probléma.
-A vámpírrá válásom előtti napon este a nagybátyámmal beszéltem és ezt a gyűrűt adta nekem.-Felemelem azt a kezem, amelyiken a gyűrű van.-Azt mondta, hogy vegyem fel és soha ne vegyem le az ujjamról. Én megtettem és azóta sem vettem le, de most már tudom, hogy miért nem lehet. Mondjuk amúgy sem vettem volna le. Azt mondta, hogy nálunk ez egy családi örökség, mely a Preskottok között öröklődik. Megemlítette, hogy a gyűrű nagy erővel bír, de azt már nem említette meg, hogy milyen erővel. Inkább csak annyit mondott, hogy saját magam keressek utána majd elment az nap este és haza sem jött.-Vajon tudta azt, hogy vámpír leszek másnap? És honnan, ha mégis tudta? Ez így igazán jó kérdés magamtól.-Másnap a barátaimmal megbeszéltük, hogy este találkozunk egy elhagyatott területen és ott majd ijesztgetjük egymást. Akkoriban sok barátom volt ezt, azért jó, ha tudod. Este elkérezkedtem a nagybátyámtól és ő el is engedett majd elindultam a megbeszélt helyre, de olyan bamba voltam, hogy eltévedtem. Egy helyen leültem és hangokat hallhattak. A deszka reccsenését, a földre esésemet és azt, hogy leporoltam magamat, még a por is a számba ment. Majd miután sikertelen volt az elmenésem vissza leültem arra a helyre majd akkor megjelent előttem két férfi és egy nő. Én megijedtem és félni kezdtem, hisz a sötétben 3 idegen jelent meg előttem hirtelen és nem tudtam, hogy mik ők vagy hogy mit akarnak. Azt hittem, hogy emberek közben pedig nem is azok voltak..-Tovább nem tudtam mondani semmit. Egyszerűen hang sem jött a torkomra és a visszaemlékezésbe beleéltem teljesen magamat. Túlságosan is emlékszek mindenre és így olyan, mintha most történne mindez, pedig nem is. Bonnie szemébe néztem és nem tudtam tovább folytatni azt, amit elkezdtem.

**Ajánlott tartalom** Take care, cuz' I'm a(n)...

» Parkoló

Parkoló

Parkoló

Similar topics

Similar topics

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés