1920, New Orleans

Hosszú éjszaka után üdítő volt végre ébren lenni. Kimerülten keltem, mégis nyugodtan, hogy már nincs túl korán egy hölgynek ilyenkor ébren mászkálnia. Felültem az ágyamban, körbenéztem a szobában. A szoba barackszínű falait szebbnél szebb festmények borították, a szekrényen könyvek sorakoztak gondosan abc sorrendbe rendezve. Feltápászkodtam az ágyról és a könyvespolc elé lépkedtem, kezemet végighúztam a könyvek gerincén. Imádok olvasni. Minden este egy könyvvel a kezemben alszom el, máshogyan már el sem tudnám képzelni. Kiskoromban mindig anyukám olvasott valami mesét, amire elaludtam. Imádtam azt képzelni, hogy én magam is lehetek olyan szerencsés, olyan... jó, mint azok a lányok a mesékben.
Megfordultam és szembe találtam magam a másik falon lévő tükörrel. Lehúztam magamról a hálóinget és magamhoz vettem az alsóneműm és a fűzőm. Az éjjeliszekrényemen lévő csengővel csengettem, mire a szobalányok azonnal megjelentek az ajtómban.
- Segítenétek meghúzni a fűzőm, kérlek? - a két cselédlány felé fordultam, megvártam míg bólintanak, majd újra a tükör felé fordulva vártam, míg elég szorosra húzzák a fűzőt.
- Köszönöm a segítséget. Elmehetnek. - biccentettem és a ruhásszekrényem felé indultam. Kivettem egy testszínű harisnyát és egy földig érő szoknyát, ami mindig is a kedvencem volt, rövid időn belül pedig már ott álltam a szobám közepén teljes pompában. Leültem a fésülködő asztalomhoz és a hajkefémmel lassan simára fésültem a hajam, az első pár tincset pedig oldalra tűztem.
Jól tudtam, miért csinálok mindent elképesztő lassúsággal. Félve pillantottam az ablak felé és a pillangók a gyomromban azonnal verdesni kezdtek, a légzésem pedig szaporább lett. A szemben lévő házban lakott egy Damon Salvatore nevű úriember, akibe menthetetlenül beleszerettem, pedig még csak pár szót beszéltünk.
Odalépek az ablakomhoz és kinézek rajta, Mr. Salvatore éppen a kertben tartózkodott és bár fogalmam sem volt, mit csinál, összeszedtem a bátorságom és hajlandó voltam megtenni, amire már régen készülök: lemenni hozzá és beszélgetni, a tudtára adni, hogy mennyire szimpatizálok vele.


- Jó napot, Mr. Salvatore! - kiáltottam a Salvatore ház kapujában állva és Damon azonnal felém indult. - Charlotte Bonheur vagyok, a szomszédból, remélem nem zavarok.
- Üdvözlöm, Ms. Bonheur, dehogy zavar! - válaszolja kisfiús mosoly kíséretében és odanyújtom a kezem egy kézcsókra. Damon beinvitál a házukba, én pedig feszengve foglalok helyet a kanapén és kétségbeesetten kutatok valami téma után, amiről nyugodtan elbeszélgethetnénk.
Alig egy pillanat eltelte múlva Damon már mellettem áll, fogai a torkomba mélyednek, arca pedig ijesztően eltorzult. Nem jön ki hang a torkomon, pedig legszívesebben sikítanék és elmenekülnék, de elvesztem az eszméletem és a padlóra rogyok.
Csak másnap térek magamhoz, a ruhám és az arcom csupa vér, de remekül érzem magam, ami azt illeti, jobban, mint általában. Bármilyen fura is, de nem félek, mi több, bízok Damonben. Mikor bejön a szobába, ahol eddig feküdtem, elmeséli, hogy vámpír lettem, pontosabban lehetek, ha befejezem az átváltozást, ami annyit tesz, hogy embervért kell innom. Undorodom a dologtól, hogy valaki vérét igyam, de megteszem, mert Damon parancsol, hogy tegyem meg. Eszembe sem jut ellenállni a kérésének, egy pillanatra sem. A könnyek csak úgy potyognak a szememből, ahogyan bántok valakit, majd végzek vele, de élni akarok, Damonnel akarok lenni.
Örökké.

Az emberek mindig azt mondták, hogy szép vagyok, én azonban mégsem hittem nekik, egészen addig, míg fel nem bukkant Damon Salvatore. Epekedtem utána, de nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy elhiggyem, megkaphatom. Amikor vámpírrá változtatott, megváltoztam, nagyon. Egyre több és több önbizalmam lett, már hittem az embereknek, mikor gyönyörűnek állítottak be.
Az egész személyiségem megváltozott. Sokkal vidámabb, magabiztosabb lettem alapjában véve, ha Damon ott volt az oldalamon. Úgy éreztem - és még most is úgy érzem -, hogy szükségem van rá.
Hosszú, barna hajam van, néha begöndörítve, néha kivasalva hordom, de ha kedvem épp úgy tartja, össze is fogom. Szép vágású, telt ajkaim vannak, amiket általában szájfénnyel vagy rúzzsal emelek ki.
Szemeim aranybarnák, szempilláim hosszúak. Szinte mindig használok szempillaspirált és szemceruzát, mert szeretek igényesen kinézni.
Vékony testalkatom van, pedig szeretek enni, de szerencsémre nem látszik rajtam.

Amint már említettem, régebben önbizalom hiányos, visszahúzódó voltam, azonban Damon oldalán és vámpírként teljesen más lettem. Megnőtt az önbizalmam, viszont határozatlanságom kis része megmaradt. Könnyen esem szerelembe és nehezen teszem túl magam egy-egy csalódáson, emiatt inkább óvatosan bánok az érzelmeimmel.
Damon mellett önmagamra találtam. Úgy érzem, ő teljesen kiegészít és tökéletes pár vagyunk, nélküle el sem tudnám már képzelni az életem. Akármennyit képes vagyok rá várni.
Hangulatfüggő vagyok. Ha boldognak látsz, mondhatsz akármit, nem könnyen keseredek el. Mikor jó kedvem van, rengeteget bírok beszélni, amivel bevallom, néhány embert az őrületbe kergetek. Mikor szomorú vagyok, a viselkedésem teljesen ellentéte az imént felsoroltaknak. olyankor nehéz szóra bírni és ha valamivel felidegesítesz, valószínűleg azonnal elküldelek a francba.