Az ablakomban ültem egy száll cigivel a kezemben és csak néztem, ahogy esik az eső. Nem volt érdekes, hogy elázom, hogy beesik a szobámba a víz, minden elázik az asztalomon, ekkor már semmi sem volt fontos. Ezen a héten két embert vesztettem el, akik fontosak voltak nekem és most már a harmadik sem akar szóba állni velem. Nem sok embert engedek közel magamhoz, de akiket igen, azokat nem akarom elveszteni, erre most kettő is magamra hagyott, ráadásul mindkettő ugyanolyan okból. Mindkettő rájött, hogy meleg. Oké, apukámról eddig is tudtam, és ha azt vesszük ő még itt van nekem a barátjával együtt, na de, hogy a barátom. Nem is értem, hogy akkor minek jött oda hozzám beszélgetni. Minek csapta nekem a szelet, vagy 2 hónapig, míg én igent nem mondtam. Annyira kitartó volt, hogy adtam neki egy esélyt, erre eldob engem, mert neki valami pasi kell. Szerintem igazán el lehetne dönteni, hogy melyik nemhez vonzódik is.
Szívok egy mélyet a mérgező koporsó szegbe, és hagyom, hogy a tüdőmben érezzem a hatását, amitől sokan csak köhögő görcsöt kapnak. Valahogy szeretem az érzést, amit olyankor érzek, amit mások nem szeretnek. Csak emiatt nem vagdosom magam, mert az mostanában akkora divat lett, hogy mindenki azt csinálja. Elvették tőle a kedvem, pedig boldogan csináltam volna, legalább elnyomta volna a belső fájdalmaim. Mondjuk én sosem úgy csináltam volna, mint mindenki más, mert szerintük az a jó, ha minél mélyebb és mindenki tudja, hogy velük nincs minden rendben, pedig ennek nem így kéne működnie. Sosem csináltam volna magamnak mély sebeket, mert aki ezt csinálja az, az én szememben egy szánalmas senki.
A csikket elnyomtam a falon, majd ledobtam az emeletről, anyám ha észreveszi, hogy cigiztem megfog verni, megint. Azt csinálja, mint régen, csak üt és üvölt velem. Sosem szeretett, ezt ő is megmondta, nekem csak apám maradt, senki más, de ő is most itt hagyott. Oké az igazat megvallva van még valaki az életemben, akiért mindent megtennék, de ő most haragszik rám. Az én hibámból. Túltengenek most bennem a dolgok és lekiabáltam a fejét, egy hülye poén miatt, amivel csak felakarta dobni a kedvemet. Elrontottam vele is mindent, pedig nekem nagyon fontos ő és pont ma nem akarom elveszteni.
Előkotortam zsebemből a telefonomat, és a nevek között kezdtem keresgélni, de nem kellett nagyon keresni, mert pillanatok alatt megtaláltam akit kerestem. Csak meredtem a nevére és próbáltam kitalálni, hogy mi legyen, felhívjam, vagy ne, de tudtam, hogy olyan forró fejű ő is, mint én. Persze neki a farkas génjei miatt van ez, míg nekem alapból, ezért is döntöttem úgy, hogy még nem hívom. Estig várok vele, addigra biztos, hogy megnyugszunk mindketten.
Léptek zajára lettem figyelmes a lépcső felől, nem tudtam mire vélni, hiszen anyám, csak tizenegykor ér haza a munkából, de akkor ki is lehet. Nem nagyon foglalkoztam vele, nem érdekelt, ha valaki olyan és arra készül, hogy megöljön, akkor megteszi akkor is, ha máskor lát, de nem fogott el a félelem, ami ilyen helyzetekben elkapja az embereket nem mozdultam. Az ajtóm nyikorgó hangjára odakaptam a fejem és egy felszabadult sóhajjal nyugtáztam, hogy nem gyilkosom lépett be hozzám. Bár, ha ez lett volna életemben az utolsó dolog amit látok, akkor boldogan halok meg. David lépett be az ajtón az én legeslegjobb barátom és az eső áztatta haja az arcára tapadt, felsője szintúgy csurom víz volt és látni lehetett felsőteste körvonalait. Azt hiszem túl sokat fantáziálok róla. Ő nem szólt semmit, csak kitartóan felém sétált majd karjai közé zárt és szorosan ölelve emelt el az ablaktól.
-Soha többet ne veszekedjünk, rendben?-nem szóltam semmit, csak bólintottam és magamba szívtam illatát. Nem is kellettek a szavak, mi mindig is lerendeztünk mindent ilyen egyszerűen és ez így volt rendjén.