Szükségem van valami italra. Istenem, annyira imádom az érzést, mikor berúgok. Nem gondolkozok semmin, egyszerűen csak élek, problémák nélkül. Ellazít, kikapcsol. Tudom, utána a problémák visszatérnek, de legalább egy ideig nyugodtan ülhetek.
Már Isten tudja hányadik whiskeymet ittam, mikor úgy gondoltam, ideje valami mást is inni. Kerestem egy szimpatikus és viszonylag helyes pasit, majd bevetettem az oly' rég alkalmazott trükkömet, illetve vonzerőmet. Magamhoz invitáltam, flörtöltem vele. Nevettem a viccein, megsimítottam a karját, ezekkel jelezve, hogy "felkeltette az érdeklődésem". Ó, ha tudná, mit fogok csinálni vele max. egy fél órán belül. Kislányos hangos visítozva rohanna el, jó messzire. Épp egy picit lejjebb húztam magamon a ruhát, hogy beindítsam a fantáziáját, mikor megragadta a kezem és magával húzott a raktárba.
Nagy nőcsábász lehetett, ott nyúlt hozzám, ahol csak tudott és olyan profin csókolt, hogy valaki akkor sem tud így csókolni, ha már több száz éve a Földön van. Hamarosan lekerült róla az ing és éppen a fenekemet kezdte el fogdosni és a nyakamat csókolta, mikor kihasználva az alkalmat, hogy a nyaka közel van a számhoz - amiben immár a szemfogaim megnyúltak és csak arra várnak, mikor mélyesztem őket a meleg húsába, ezzel életadó, meleg vérhez jutva - még adtam egy csókot a nyakára, majd megharaptam.
Imádom a vért. Imádom a friss vér ízét. Ahogy csorog le a torkomon, olyan édes, mint a méz. Máris érzem, ahogy új erőre kapok, ahogyan az arcom halovány színe egy picit pirosabb lesz. Csukott szemmel élvezem a vér ízét, majd mikor már úgy érzem, nem bírok többet magamhoz venni, elengedem az ernyedt testet és az a földre esik.
Még él. Talán megtalálja valaki és akkor megmenekül. Talán itt hal meg, kínok között vergődve. Nekem mindegy, de mivel nem akarom, hogy üldözni kezdjenek az emberek, inkább megigézem, hogy felejtse el mi történt.
Leguggoltam hozzá, mire erőtlenül emelte fel a fejét és rám vetette riadt tekintetét.
- Tűnj el a közelemből! - mondta félelemmel teli hangján, szinte suttogva, mert már csak arra volt ereje. Hát, mit mondhatnék... nem rémültem halálra.
- Elfelejted azt, hogy mi történt. Csak flörtöltünk, aztán eljöttél a raktárba ellopni egy üveg piát, mert nem volt már nálad pénz, de valaki leütött hátulról, fogalmad sincs, hogy ki volt.
Végignéztem magamon, megigazítottam a hajam és a ruhám, majd felfrissülve, önbizalommal tele léptem ki a raktárból. Visszaültem a pulthoz, mellettem pedig egy lány ült, akit véleményem szerint még sosem láttam, mégis ismerősnek tűnt.
A barna haja, ahogy ül ott, méltóságteljesen. Nem tudom ki ez, de egyre kíváncsibb vagyok.
- Szia! Új vagy itt, megtudhatnám a neved? Vagy, találkoztunk már valaha...? Ó, bocsáss meg, be sem mutatkoztam, a nevem Katherine Pierce.

Mindkét kezemet Cassie derekán nyugtattam, ő pedig a szemembe nézett és én is az övébe majd a kezét a mellkasomra simította. Azt kérdezte és ha mégis, de nem válaszoltam a kérdésére még. Inkább a szemébe néztem és éreztem a köztünk lévő közelséget. Muszáj lesz valamit mondanom.
-Inkább ne tedd meg!-Mondtam neki majd kitolta a csípőjét, hogy még közelebb legyen hozzám és én meg átkulcsoltam a karjaimmal ő pedig a nyakamat. Biztos sokan néztek minket, de nem igazán zavart. Azt mondta, hogy nem szereti sem a kötöttségeket, sem a szabályokat. Azt is hozzá tette, hogy ezt nekem kellene a legjobban tudnom. Beleharapott az alsó ajkába és kissé elhátrált, így néztünk egymás szemébe. Azt mondta, ha már ennyire féltékeny vagyok. Az egyik ujját végig húzta a mellkasomon majd felcsúsztatta a vállamhoz és közel húzott magához. Azt mondta, hogy majd egy kicsit visszafogja magát, de csak a kedvemért. Majd hozzá tette, hogy meséljek csak neki. Muszáj lesz húznom az agyát és szórakozgatni vele egy kicsikét. Megkérdezte, hogy telnek a mindennapjaim, ha éppen nem vagyok kiakadva. Tudom, hogy a hibrid gyártásra célzott, de most nem érintett, úgy a dolog. Inkább Stefanra gondoltam és ő pedig biztos Kolra, hogy már megakarja látogatni meg ilyenek, azért hülye még nem vagyok. Hátrébb mentem tőle jóval és a szemébe néztem. Nem helyes az, hogy Carolinet szeretem és Cassievel flörtölök ez így nem mehet tovább. Cassie a múltam része, de azért még el vagyok vele és ő is velem. Persze csak Kolt pótolóm számára semmi mást és végig rágondol. Mindig is éreztem a kettejük között lévő dolgot és sosem voltam hülye, ezért ez most sem lesz másképp. Megemlíttek neki egy dolgot és már tudom is, hogy mi lesz az.-Cassie mondok most neked valamit. Én és Kol megkedveltünk egy nőt, aki számunkra nagyon fontos lett. Most biztos, hogy kíváncsi vagy a nevére is és én vagyok olyan kedves és elárulom. Az a nő nem más, mint Caroline Forbes.-Kolnak igazság szerint a barátja Caroline. Nekem meg most nem is tudom, hogy mi ő nekem. Ez igazán elgondolkoztató dolog. Gondolataim át terelődtek Stefanra majd nem megöltem, de csak majd nem. Nem igazán tudtam megtenni és most már tuti biztosan nem is tudnám őt megölni. De mi történt velem? Miért nem tudnám őt megölni? Az ellenségem és én is az vagyok számára. Ő utál engem, én megkedvelem őt, hát ez igen furcsa dolog. Most komolyan mi történt velem? Mi az amitől meggondoltam magamat és nem tudom őt megölni? Talán még mindig a barátomnak tartom. Nem igazán értem ezt a dolgot. Pár lépés távolság volt köztünk Cassievel és én a szemébe néztem végig.-Tudod Caroline egy nagyon kedves és szép nő.-Reméltem, hogy ezzel kicsit idegesíthettem.-A napjaim hol átlagosan telnek, hol pedig nem. Van, amikor van esemény és van amikor nem. A testvéreimmel a viszony mondhatni, hogy jó vagy nem is igazán tudom. Na mindegy.-Néztem a szemébe és nem igazán mondtam már semmit sem, de mégis eszembe jutott valami.-Ha van kedved beköltözhetsz a Mikaelson Villába, de most mennem kell! Viszlát és majd még látjuk egymást!-Mondtam majd távoztam a Grillből.

Játék Vége!

Még mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. Mosolygott, amit egyszerűen imádtam rajta. Ritkán lehetett arcán mosolyt látni, de amikor mégis, akkor az egyszerűen lehengerlő volt. Én is mosolyogni kezdetem kijelentését hallgatva. Mindkét kezét derekamon nyugtatta, én pedig a szemébe néztem. Kezemet a mellkasára simítottam és mélyen lélegeztem. – És ha mégis? – Még mindig nagyon közel voltunk egymáshoz, nem is tudtam másra összpontosítani, csak könnyedén szétnyíló ajkaira. Kitoltam csípőmet, hogy közelebb legyek hozzá és ő átkulcsolta karjaival én pedig vele párhuzamosan a nyakát. Úgy álltunk ott néhány másodpercig. Hátamon éreztem a jelenlévők szúró pillantását, de soha sem zavart a nagyközönség, inkább csak rátett még egy lapáttal. – Nem szeretem sem a kötöttségeket, sem a szabályokat. De ezt, neked kellene a legjobban tudnod kedvesem. – Beleharaptam alsó ajkamba és kissé hátráltam, csak hogy a szemébe tudjak nézni. – De ha már ennyire féltékeny vagy… - Próbáltam húzni a mézes madzagot és úgy tűnik, hogy rá is harapott. Egyik ujjamat végighúztam a mellkasán majd felcsúsztattam a vállára és közel húztam magamhoz. – Majd egy kicsit visszafogom magam, de csak a kedvedért. – Nagyon halkan suttogtam a mondat végét és igyekeztem nem beadni a derekam és megcsókolni őt. Na, nem, azt már nem. Megvárom, amíg ő fog újra megcsókolni. Meguntam, hogy utána futkossak, pontosan ezért kerestem fel Kolt. Az már csak a sors ostoba fintora, hogy most meg valószínűleg érte kell megküzdenem. Bár azt is kétlem, hogy nehéz lenne a „harc”. Több száz éven keresztül engem szeretett, nem múlik el az érzés egy cafka láttán. – Szóval, mesélj csak nekem! – Bármiről szívesen hallgattam volna mondandóját. Tényleg kíváncsi voltam, hogy miként élnek itt, de az is érdekelne, hogy hogyan maradt még életben. A testvérei gondolom nem szívlelték, hogy évtizedekre vagy évszázadokra bedobozolta őket. Én is elég dühös lennék, ha velem történt volna meg. – Hogyan telnek mindennapjaid, ha éppen nem vagy kiakadva? – A hibridgyártás berekesztésére utaltam a kiakadással, de nem akartam ismét felhozni a témát. Tudom, hogy rosszul érinti, ezért nem is nagyon akartam erőltetni. Igazság szerint tényleg az érdekelne, hogy miként él mostanság. A testvéreivel? A városiakkal biztosan nagy barátságban van. Tudják, hogy vámpírok? Mi a fene folyik ebben a városban. Még a hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy a Mikaelson família itt tartózkodik, és a városik tudják, hogy kik és mik ők. Egyre kevésbé tetszett ez a hely, de úgy tűnik, tovább kell maradnom, mint reméltem.

Csak ültem és nézelődtem, mikor egyszer csak elkapta a tekintetemet és egy gúnyos mosolyt kaptam tőle. Felállt az asztalunktól és ahogy ellépett mellettem végig simította a vállamat és a fülemhez hajolva suttogott nekem. Azt mondta, hogy ő legalább figyel rá és hogy egész édesnek tűnik neki. Az ő szócskánál, amit mondott a fiú felé mutatott. Végignyalta az ajkait lassan és közben finoman a fülcimpámba is beleharapott. Azt mondta, hogy azt hiszi megkóstolja. A vállamon végig sikló kezét erősen megszorítottam és ezzel remélem, hogy vissza is tartom. Két ok miatt is vissza kellett tartanom. Az egyik ok, hogy nem akartam, hogy jelenetet rendezzen itt mindenki előtt. A másik ok, hogy kissé féltékeny lettem a fiúra. Remélem nem megy oda és vissza tudom tartani.
-Kérlek Cassie jobb, ha itt maradsz és nem mész oda hozzá. Nem kell ide a gond! Kérlek maradj!-Mit sem törődve szavaimmal kihúzta kezét a szorításomból és megveregette a vállamat majd elsétált tőlem. Komolyan ilyen nincsen, ez a nő istenem. Komolyan mit akar? Nem hagyom, hogy jelenetet rendezzen itt mindenki előtt, de nem csak ez az oka, hanem kissé a féltékenységem is. Néztem, hogy mit csinál Cassie és amint lehet megakadályozom ezt az egészet. Egy győzelemittas mosolyt és egy kacsintást küldött felém majd újra a fiúkra koncentrált. Pár percig néztem őket ülve, de ezt már untam, ezért felálltam és Cassie nem vett észre, lassan közeledtem hozzájuk. Amikor odaértem elég közel hozzájuk csak néztem őket. Cassie figyelmét éppen más kötötte le, ezért a fiúknak jeleztem, hogy figyeljenek rám egyből rám is néztek és egy olyan "az én csajom és kinyírlak titeket" nézéssel el is zavartam őket. Rögtön el is tűntek és már látni sem láttam őket. Cassie úgy hajolt a kezdő ütéshez az asztal fölé, hogy bedőlt. A hátához sétáltam és egyik kezemmel megérintettem a csípőjét. Azt mondta nekem halkan, hogy nem is tudta, hogy biliárdozok. Két kezemet a csípőjére helyeztem majd szorosan hozzá simultam és kezére tettem a kezemet, hogy segítsek neki elindítani az első ütést. Végig néztem azt, ahogy meglökjük a golyókat és figyeltem melyik merre gurul. Még jobban domborított, hogy a lehető legjobban simuljon hozzám. Azt kérdezte, hogy vagy talán csak féltékeny vagyok. Hozzám fordult és ajkaink súrolták egymást. A szemébe néztem és le sem vettem róla a tekintettemet, de valamit mondanom is kellene már.-Hát...-Mondtam neki remélem ezzel megelégszik. Hol a száját, hol a szemét néztem. Végül úgy döntöttem, hogy a szemébe nézek és egy percre sem vettem le róla a tekintettemet. Mind két kezemmel megfogtam a derekát és figyeltem, hogy mit mond vagy csinál. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog most tenni.-Tud, hogy ne csinálj ilyet még egyszer velem.-Mosolyodtam el és még mindig ugyanúgy maradtam és nem mozdultam el semmit sem.

Visszagombolta nadrágját és mintha mi sem történt volna arrébb csusszant és töltött pohárba az italunkból. Nem is törődött velem csak gondolataiba mélyedve iszogatott némán. Nem nézett rám, semmilyen érzelemnek a jelét nem mutatta felém, nem tudtam leolvasni semmit sem róla. Nem, nem, nem. Ez az én játékom és nem fogom tűrni, hogy átvegye az irányítást. Amikor végre elkaptam tekintetét csak egy gúnyos mosolyt kapott viszonzásul a nemtörődömségére. He te így, én is így kedvesem – gondoltam magamban és eltökéltem hogy ezért revansot veszek. Felálltam az asztalunktól, amikor észrevettem, hogy egy fiatal fiú engem figyel. Ahogy elléptem Klaus mellett, végigsimítottam vállán és füléhez hajolva suttogtam neki. – Ő… - Mutatóujjammal a fiú felé böktem. – legalább figyel rám. Hmm, egész édesnek is tűnik – Végignyaltam ajkaimon lassan és közben finoman fülcimpájába is beleharaptam. – Azt hiszem meg is kóstolom. – Klaus erős szorítására lettem figyelmes a vállán végigsikló kezemen. Vissza akart tartani. Nem voltam benne biztos, hogy a féltékenység az okozója-e vagy csak nem akarja, hogy jelenetet rendezzek az ő kis városkájában, de bármelyik okból is történt, nekem nagyon is tetszett. Végre sikerült felkeltenem az érdeklődését, vagy így, vagy úgy. Nem is törődve intő szavaival, kihúztam a kezem a szorításából és megveregettem a vállát, majd elsétáltam tőle, egyenesen a fiú felé. Helyes srác, igaz ami igaz. Szőke haja kócosan lógott zöld szemébe és jól kidolgozott felsőteste arról árulkodik, hogy valamilyen sportot űzhet rendszeresen. Ha jól tippelek, akkor én az amerikai futballra tennék. Egy barátjával billiárdozott, amikor észrevettem, hogy időről időre és egyre gyakrabban engem vizslatott. Amikor feltűnt neki, hogy felé tartok megbökte a mellette álló barna hajú nagyon magas és szintén sportolló testű barátját és fejével felém intett. Elmosolyodtam és szégyenlősen lesütöttem a szemem, úgy érkeztem a fiúkhoz. – Remélem nem zavartalak meg benneteket semmiben. – Mosolyogtam tovább és beletúrtam, felemeltem a hajamat is, kicsit felfedve nyakamat is. – Kérnék egy szívességet fiúk… - Kezdtem bele kislányos bájjal. – Mindig is meg szerettem volna tanulni biliárdozni, és ahogy észrevettem ti nagyon ügyesen játszotok… Szeretek a legjobbaktól tanulni. – Máris tudtam, hogy a markomban vannak mind a ketten. Egy győzelemittas mosolyt és kacsintást még Klaus felé küldtem. – Cassie vagyok. – Tettem még hozzá mosolyogva és kezet nyújtva vártam bemutatkozásukat. Pár percig beszélgettünk a játékszabályokról és hogy milyen sokat játszottak már eddig és egyéb teljesen érdektelen dologról, de minden mozdulatom arról árulkodott, hogy ettől érdekesebb dologról nem is beszélhetnénk. Pár nagyon hosszú perc után végre megszólaltam. – Akkor kezdjük is el! – A háromszög segítségével felállítottam a helyére a golyókat és lekaptam a falról egy dákót és elhelyezkedtem. Direkt úgy hajoltam kezdő ütéshez az asztal fölé, hogy bedőltem a fiúknak, hogy jól lássák fenekemet, de ekkor ismerős érintésre lettem figyelmes a csípőmnél. Észre sem vettem, hogy eltűntek a fiúk, de már nem is izgatott. Klaus annál inkább. – Nem is tudtam, hogy biliárdozol. – Mondtam neki halkan, amikor két erős keze a csípőmön helyezkedett el, majd szorosan hozzám simult, hogy érezzem, hogy mit rejteget a nadrágjában, és kezemre tette a kezét, hogy segítsen elindítani az első lökést. Figyeltem, ahogy ujjunk alatt a dákó megcsúszott, eltalálva a fehér golyót és meglöki a többit, amik abban a pillanatban szétszéledtek amint beléjük csapódott. Az egyik golyó a túlsó jobb oldali lyuk felé indult meg és már majdnem be is gurult, de végül egy centire megállt a céltól. Elmosolyodtam és még jobban domborítani kezdtem hátsómat, hogy a lehető legjobban hozzásimuljak. – Vagy talán csak féltékeny vagy? – Fordultam hozzá és ajkaink már megint súrolták egymást.

Várom, hogy ennek az egésznek mi lesz a vége. A kezét becsúsztatta a pólóm alá és csípőjét kezdte mozgatni. Kihúzta a kezeit a felsőm alól és az egyiket a nyakam köré csavarta, míg a másikkal a hajamba túrt. Bele nézett a szemembe és egyre közelebb hajolt hozzám, ajkai már ajkaimat súrolták és suttogni kezdett. Azt mondta, hogy utálja, ha valami nem úgy megy, ahogy tervezi, attól mindig felizgul. Végigsimította ajkaival az enyémet majd azt mondta, hogy reméli, hogy a segítségére leszek az ittléte alatt és hogy akkor a kapcsolatunk gyümölcsöző lesz. Beleharapott az alsó ajkamba és finoman szívni kezdte majd lassan simogatni kezdte a derekamat, a csípőmet és rögtön ezután a nadrágomat gombolta. Benyúlt a farmeromba és az alsónadrágomon keresztül simította a kezét végig. Beleremegtem az érintésébe. Lassú mozdulatokkal húzta ki a kezét a nadrágomból és kezdte cirógatni a csípőmet, majd a mellkasomat. Úgy csináltam, mint aki a szenvedélytől már robban és ezt látszódott is rajtam nagyon is jól. Remek színész lehetne belőlem. Ismét visszatért a nadrágomba és közben suttogott az ajkaimba. Megszüntette minden mozdulatát és kezét kivette a nadrágomból. Rám kacsintott majd játékosan megütötte a combomat és beleharapott az alsó ajkába. Egy nagy lendülettel kiszállt az ölemből és ott hagyott kigombolt nadrággal. Átült a velem szembe lévő helyre és felkönyökölt az asztalra, úgy hajolt hozzám közelebb. Most biztos azt várja kíváncsian, hogy mit fogok csinálni vagy tenni. Cassie szemébe nézek és igazán nem zavar az amit csinál. Teljesen nyugodtnak látszódok és semmilyen izgalom sem látszik rajtam. Majd a kigombolt nadrágomra nézek.
-Na ez így maradt! Erre már nincs is szükség!-Begombolom a nadrágomat és arébb csúszok az ülőhelyen az italhoz és a poharakhoz. Megfogom azt a poharat, amiből én ittam és öntök bele italt majd megemelem és lassan iszogatom. Jól esik, ahogy a hűsítő alkoholt érzem. Gondolkozni kezdek, így nem is figyelek oda Cassiere és a gondolataimba merülök. A legelső gondolatom Stefan. Miért nem vagyok képes megölni őt? Mi késztet arra, hogy hagyjam életben? Régen 1922-ben megismertem, megkedveltem és barátok lettünk, de mára már ellenségek vagyunk és most olyan szakaszhoz értem, hogy képtelen vagyok bántani már vagy megölni. Nem tudom, nekem nem menne. Gondolat menetemből kizökkenve megittam az italt és újabbat töltöttem magamnak, mint sem foglalkozva Cassievel. Ha egyszer abbahagyta az már azt jelenti, hogy nem akarja, akkor meg értelmetlen az egészet folytatni. Ennek már vége. Azt hiszi irányíthat, hát akkor nagyon téved. Most megszívja, hogy azt hitte, hogy ő diktál. Megiszom az italomat majd a poharat lerakom és hátra dőlök az ülő helyen kényelmesen. A lehető legnyugodtabbnak látszódok és semmi izgalom sincs rajtam. Nézelődök egy kicsikét, így körbe nézek és figyelem a mellettünk elmenőket. Szívesen rávetném magamat az egyik emberre és ki szívnám belőle az összes csepp vérét, de itt nem tehettem meg. Ez itt túl feltűnő hely lenne ahhoz, hogy itt meg tegyem és kedvem sincs mindenkit megigézni azokat, akik látták ezt az egészet. Hogy lehettek ilyen hülye? Eszembe se jutott, hogy mennyire élvezem, hogy Cassiet szívathatom, mert nem csinálok semmit sem.

Maga felé fordított és végigsimított oldalamon, karomon és én rögtön libabőrös is lettem érintésétől. Csókolgatni kezdte a nyakamat én pedig élvezettel nyújtottam ki, hogy könnyebben hozzáférjen. Kérdésére nem tudtam válaszolni csak játékosan fülcimpájába haraptam és mosolyogtam. Szorosan magához húzott és testünk összesimult, ahogy ágyékunk is szorosan egymáshoz ért. Ahogy végigcsókolta a nyakamat belesuttogta a fülembe a nevemet én pedig ismét felnyögtem. Már majdnem elvesztettem az eszem és átadtam magam teljesen a kéjelgés utáni vágyamnak, amikor hideg keze forró fedetlen bőrömre simult a blúzom alatt. Én is követtem a mozdulatát és kezemet becsúsztattam pólója alá. Csípőmet kezdtem el megint mozgatni, hogy ezzel ingereljem férfiasságát.
Kihúztam kezeimet a fölsője alól és egyiket nyaka köré csavartam, míg másikkal hajába túrtam. Belenéztem a szemébe és közelebb és közelebb hajoltam hozzá. Ajkam már ajkait súrolták egymást, amikor suttogni kezdtem: - Niklaus… tudod… utálom, ha valami nem úgy megy, ahogy tervezem, attól mindig… felizgulok. – Végigsimítottam ajkaimmal az övét, így becézgetve azt. - Remélem, hogy a segítségemre leszel az ittlétem alatt. Akkor a kapcsolatunk… gyümölcsöző lesz. - Beleharaptam alsó ajkába és finoman szívni kezdtem és ismét lentebb csúsztattam egyik kezem és lassan simogatni kezdtem a derekát, csípőjét és rögtön utána a nadrágját gomboltam. Benyúltam a farmerjába és alsónadrágján keresztül simítottam végig férfiasságán. Éreztem, ahogy beleremeg az érintésembe, és ettől egyre jobban élveztem a helyzetet. Imádtam őt kényeztetni, és tudtam mire számít most, de nem még nem teszem meg. Sokkal jobb, ha kicsit szenvedni látom, most én vagyok az, aki diktál és nem ő. Lassú mozdulatokkal húztam ki kezemet az alsójából, és kezdtem el cirógatni először a csípőjét, majd a mellkasát. Láttam, hogy a szenvedélytől már robbanna, és nem sok tartja vissza attól, hogy átvegye az irányítást. Míg ez be nem következik, addig én kínzom őt. Ismét visszatértem nadrágjába, hogy tovább húzzam a mézes madzagot. – Hmm, nekem úgy tűnik már áll a zászló. – Suttogtam ajkaiba.– De tudod… sok elintéznivalóm akad még a mai napon. – Megszűntettem minden mozdulatomat és kivettem a kezemet a nadrágjából. – Szóval addig is… nyugi szívi. – Rákacsintottam és játékosan megütögettem combját és beleharaptam alsó ajkamba. Egy nagy lendülettel kiszálltam öléből és ott hagytam kigombolt nadrággal és tettre készen és átültem a vele szemben lévő helyre. Amint leültem felkönyököltem az asztalra és úgy hajoltam közelebb hozzá, kíváncsian várva reakcióját.

Bele megyek a játékba és hiszem, hogy nem fogom ezt megbánni. Cassie azt mondta, hogy tudod kedves és nagyon közel hajolt hozzám. Ajkai beszéd közben már majd nem súrolták az arcomat. Azt mondta, hogy az 1700'as évek végén nagyot alakítottam New Orleansban. Elmosolyodott és az arcát az arcomhoz érintette és úgy sutogot a fülembe. Azt mondta, hogy tudja, hogy én sem felejtettem el. Szinte a suttogása átjárta a testemet és nagyon élveztem a társaságát, túlságosan is.
-Emlékszem rá és nem felejtettem el.-Mondtam neki és ő elmosolyodott majd a kezével végig simított a combomon, egészen az érzékeny pontomig majd föntébb a csípőmig. Megfogta a kezemet, felállt és elindult egy üres box felé és én követtem őt. Menet közben megfogta a szabad kezével az üveg whiskyt és a két poharat majd odaértünk a helyünkre, amihez vezetett. Letette az italt és a két poharat majd leültem. Váratlanul az ölembe ült és úgy dőlt hanyatt, hogy a vállamra tudja helyezni a fejét. Igazán meglepődtem azon, amit csinált és ezt szerintem észre is vette. Nem számítottam erre igazán, de jó értelemben lepődtem meg. Azt mondta, hogy olyan mérhetetlenül feszült vagyok és éreztem nyakamon a leheletét majd puszit adott az államnak a vonalára. Azt mondta, hogy talán engedhetném, hogy segítsen ellazulni. Kezével a térdemet kezdte simogatni és ezzel egy időben a csípőjét mozgatta rajtam. A kezével egyre csak föntébb jött és kéjjel teli sóhajok hagyták el a szánkat. A szabad kezével combom mellet nyugvó kezemet és rásimította a hasára és összekulcsolva az ujjainkat mozgatta a hasán, a derekán, a karján egy ideig majd magamtól kezdtem el simítani a hasát, a a karját és a derekát. Azt mondta, hogy ez a hosszú út olyan stresszessé tette és kellene neki valami ami ellazítja őt is.-Mi kellene ahhoz, hogy ellazulj?-Tettem fel a kérdést neki. Élveztük egymás kényeztetését. A kezét becsúsztatta nadrágom alá és alsómnak a szélét simogatta. Halottam, hogy elsétál mellettünk egy fiatal lány épp ebben a pillanatban. Cassie elmosolyodott és beleharapott az alsó ajkába majd hallottam, ahogy a lány el is megy gyorsan, miután elment Cassie felkacagott. Azt kérdezte, hogy lenne ötletem, hogy ki segít benne.-Igazság szerint, hát... nem is tudom..-Mosolyodtam el és nevetem végül.-Tudod... én ezt nagyon is élvezem.-Mondtam és Cassiet az ölemben magam felé fordítottam. Gyengéden végig simítottam a nyakát, le a karján át, teljesen az oldaláig majd a másik kezemet is az oldalára helyeztem és őt néztem majd a fejemet a nyakához hajtottam és a nyakát kezdtem el gyengéden csókolgatni. Pár percig csókolgattam a nyakát majd megszólaltam.-Mit is szeretnél?-Mondtam neki mosolyogva és megpusziltam a homlokát majd az arcát és újra a nyakát csókolgattam gyengéden és finoman. Szinte élveztem ezt az egész helyzetet. Élveztem, ahogy egymáshoz érünk és úgy kényeztetjük egymást. A nyakát csókolgattam és szorosan húztam magamhoz, hogy összeérjen a testünk közben a hátát simogattam egészen gyengéden. Tudtam, hogy élvezi és én is igazán élvezem. Túl könnyen adtam magamat és nem is bánnom legyen az, aminek lennie kell. Túlságosan is élveztem a helyzetet és mind végig a nyakát csókolgattam, most már egyre gyengédebben.-Cassie..-Suttogtam a nyakánál és tovább csókolgattam egyre gyengédebben. A kezeimmel a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz majd átöleltem és egyre hevesebben és gyengédebben csókolgattam a nyakát. Átjárta szinte a testemet a vágy és élveztem ezt az egészet, oly annyira. A kezemmel benyúltam a pólója alá és úgy simogattam a derekát mindkét kezemmel és a nyakát csókolgattam közben.

Belement a játékomba és ez tetszett. Túl könnyen ment. Vagy tényleg ennyire maga alatt van, vagy egyszerűen csak akar engem. Remélem, hogy valahol a kettő között húzódik az igazság.
- Tudod kedves, - Kezdtem bele és nagyon közel hajoltam hozzá. Ajkaim beszéd közben már majdnem súrolták arcát. – valamikor az 1700’as évek végén… nagyot alakítottál, New Orleansban. – Elmosolyodtam és arcomat az övéhez érintettem, ahogy a fülébe kezdtem suttogni. – Tudom, hogy te sem felejtetted el. – Elmosolyodtam és egy kezemmel végigsimítottam a combján, egészen fel az érzékeny pontig, majd föntebb a csípőjéig. Egy pillanatra felnéztem, hogy ki figyel oda rénk, de nem láttam sok érdeklődőt a mi kis jelenetünk iránt. Legyen, akkor játszunk nagyban. Megfogtam a kezét, felálltam és elindultam egy kiszemelt üres box felé. Menet közben a szabad kezemmel felkaptam az üveg whiskynket és a két poharat. Bravúros módon nem ejtettem el semmit, miközben odaértünk az új helyünkre. Letettem az italunkat és üvegpoharainkat és vártam, hogy leüljön. De ahogy elhelyezkedett, nem a várt helyemre ültem. Nem vele szemben telepedtem le, hanem egyenesen beültem az ölébe és úgy dőltem hanyatt, hogy fejemet a vállára tudjam helyezni. Felnéztem rá és arcának csak a felét láttam, de ennyiből is láttam rajta, hogy meglepődött. – Olyan mérhetetlenül feszült vagy. – Mondtam sóhajtozva a nyakába és egy puszit nyomtam állának vonalára. – Talán engedhetnéd, hogy segítsek… ellazulni. - Kezemmel térdét kezdtem el simogatni és ezzel egy időben csípőmet mozgattam rajta. Kezemmel egyre föntebb és föntebb kezdtem el barangolni és kéjjel teli sóhajok hagyták el a szánkat. Szabad kezemmel megragadtam a combja mellett nyugvó kezét és rásimítottam a hasamra és összekulcsolva ujjainkat mozgattam a hasamon, derekamon, karomon, egészen addig, míg magától el nem kezdte folytatni a cselekvést. Érintése borzongatta minden porcikámat és egyre inkább belemerültünk egymás kényeztetésébe. – Hmm – Újabb kéjes morgással kezdtem bele mondatomba. – Tudod, ez a hosszú út… olyan stresszessé tett. Kellene valami… valami, ami ellazít engem is. – Visszafojtott hangon beszéltünk egymáshoz, miközben élveztük egymás kényeztetését. Imádtam, ahogy próbálta magát visszafogni, amikor kezemet becsúsztattam nadrágja alá és alsójának szélét simogattam. Ebben a pillanatban sétált el mellettünk egy fiatal lány, aki alaposan végigmért minket és egy rosszalló pillantást küldött felém, mire én rámosolyogtam és beleharaptam alsóajkamba. Abban pillanatban el is fordult és gyors léptekben tűnt el a látóhatárból. Felkacagtam és megint Klaus felé emeltem a fejem, meg nem szakítva a mozdulataimat. – Lenne ötleted, hogy ki segítene benne?

Az egyik kezét gyengéden az arcomra simította és államnál fogva emelte meg a fejemet, akaratlanul is a szemébe néztem. Azt mondta, hogy nem is vágyhatna jobb társaságra az enyémnél. Na persze és most ezt higgyem is el neki? Azt mondta, hogy nem hagyna csak itt így engem. Hozzá tette azt is, hogy fontos vagyok neki. Megnyugodtam a szavaitól már amennyire meg lehet, de akkor sincs már több hibrid azonnal eltereltem a gondolataimat erről. Azt kérdezte, hogy miért nem nyugszom le egy kicsit. Na az nem fog menni nekem. Azt mondta, hogy majd kitalálunk valamit, ahogy azt mindig is tettük. Na ne már, nekem nem kell az ő segítsége, de elutasítható sem lehettek. Élvezzük ki az alkalmat csak egyszer adódik ilyen lehetőség. Kért egy üveg whiskyt és végig néztem a pultost is, ahogy tetszik neki Cassie és azt hiszi, hogy flörtöl vele. Másodjára szólt rá Cassandra, amikor eljutott a tudatáig, amit mondott pár perccel neki ezelőtt. Én most készen állok mindenre és teljesen szabad utat kap előttem Cassie. A pultos, amikor már magához tért lekapott a polcról egy márkás skót whiskyt és két tiszta poharat is elénk rakott. Azt mondta nekem, hogy igyunk az újra kezdésre. Hát legyen és végig őt néztem. Miután mindkét pohárba öntött Cassie italt azután a poharat a kezembe vettem és feltartotta a kezét. Koncintottam vele majd megitta az italát és elhúzta a száját, ezek után én is beleittam az italomba. Azt mondta nekem, hogy ebben mindig is jobb volt. Kacagott majd a szemembe nézett és én is a szemébe néztem, mint ahogy eddig is őt néztem. Nagyon nyugodt voltam, amikor eszembe jutott egy dolog és szinte ragyogott a szemem is tőle. Azt mondta, hogy kellene valami olyasmit csinálnunk közösen, amihez mindketten nagyon jól értünk. Az alsó ajkába harapott és én néztem őt továbbra is. Vettem a célzást, hogy mire akar utalni és ha ezt akarja legyen. Nem tiltakozom hadd higgye azt, hogy ő irányíthat most mindent és az ő szabályai érvényesek, de ez közel sem így lesz.
-Cassie..-Kezdtem bele és megittam a még megmaradt italomat majd folytattam.-Nem kell a segítség abban az ügyben, azt már nem lehet vissza csinálni és nem is akarom. Annak már vége és ez maradjon is így.-Mindig is ilyen voltam, nem szeretem, ha más segíteni akart nekem, mert én magam is eltudom intézni a dolgaimat, segítség nélkül is. De még sem látszódtam vissza utasítónak, nem akartam annak tűnni.-Amihez mindketten nagyon jól értünk?!-Mosolyodtam el miközben mondtam.
Bármit is akar tőlem én benne vagyok hadd higgye csak azt, hogy irányíthat engem, sőt azt, hogy az ő szabályai szerint játszunk, pedig ez egyáltalán sem így lesz. Engem nem lehet irányítani én egy Mikealson vagyok. Még hozzá nem is akárki, hanem Niklaus Mikealson. Na nézzük mit szeretne vagy meddig akar elmenni, egy ideig hagyom a kezében az irányítási lehetőséget hadd higgye csak, hogy most ő parancsol. Végig a szemébe néztem és mosolyogtam. Várom már, hogy ebből mi lesz és mi is fog belőle kisülni. Erre aztán igazán kíváncsi vagyok. Tudom, hogy nem azért jött ebbe a városba, mert engem akar, hanem valaki más miatt jött ide és ha jól sejtem Kol miatt van itt, de ez nem gond. Hadd játszadozzon csak velem és meglátjuk, hogy meddig bírja majd.

Most rajtam volt a sor, hogy cselekedjek. Egyik kezemet gyengéden az arcára simítottam és állánál fogva emeltem meg a fejét, arra kényszerítve, hogy a szemembe nézzen. – Nem is vágyhatnék jobb társaságra a tiédnél. – Mondtam vigasztaló mosollyal. Persze szívesebben lettem volna most inkább Kol mellett, ismét az ágyban, de kimondhatatlanul élveztem a helyzetet. Szüksége van rám. Annyira tetszett a gondolat, hogy most nem én szaladok olyan szekér után, ami nem akar felvenni, hogy már majdnem meg is sajnáltam. – Nem hagynálak csak így itt téged. Fontos vagy nekem. – Szépen csengtek a hízelgő szavak a számból és láttam Klaus arcán, hogy kezd újra megnyugodni. – Miért nem nyugszol le egy kicsit? Kitalálunk majd valami, ahogy azt mindig is tettük. – Ugyan Klaus csak nem gondolod, hogy tényleg komolyan mondom, amit gondolok kedves? Kérdeztem magamtól. Habár valóban hízelgett, hogy ennyire maga alatt van, de ettől én még nem Klausért jöttem ebbe a tetves kis városba. Vettem egy nagy levegőt és szóltam a csaposnak.
- Egy üveggel a legjobb whiskytekből légyszi! – Rendeltem és közben csábosan köröztem ujjammal a bárpulton. Ahogy sejtettem, a srác rögtön flörtölésnek tekintette és lekönyökölt elém a pult másik végéből. Egy rövid ideig a szemébe néztem, majd ránéztem a mellettem ülő Klausra és újra vissza a fiúra. – Whisky? – Figyelmeztettem felvont szemöldökkel. Rögtön összeszedte magát és lekapott a mögötte lévő polcról egy márkás skót whiskyt és letette elénk két tiszta üvegpohár kíséretében. – Én azt mondom, igyunk az újrakezdésre! – Emeltem fel ünnepélyesen poharamat, miután mindkét pohárba töltöttem egy kevés Blendedet és feltartott kézzel vártam, hogy poharaink összecsengjenek és egy húzásra fel is kortyoltam az egészet. Keserű íze miatt elhúztam a számat és lecsaptam a poharat az asztalra, jelezve, hogy kiürítettem a tartalmát. – Ebben mindig is jobb voltam. – Kacagtam fel visszanézve rá és ismét fogságba ejtettek szemei. Mélyen lélegeztem és egyenletesen, de arcomról lefagyott a mosoly és elbűvölve figyeltem tekintetét. Ott ragyogott benne valami… valami megmagyarázhatatlan, ami ellenállhatatlanul vonzott engem. – Hmm, kellene valami olyasmit is csinálnunk közösen, amihez mindketten nagyon jól értünk. – Kihívtam magam ellen a sorsot és kacérkodva alsó ajkamba haraptam. Reméltem, hogy vette az adást. Furcsa, hogy amikor Klausra vágyakozom Kollal sikerül ágyba bújnom, ha pedig Kolért utazom át a fél világot, Klaust tudom az ágyba csalni. Legalábbis csak reméltem, hogy sikerül az ágyamba csalni, de eddig nem mutatta jelét, hogy bármi akadály is lenne. Ő csókolt meg engem, ő kezdeményezett, én csupán tovább játszok, most már az én játékszabályaim szerint.

Magam sem értem, hogy mit művelek én most. Még pár percig csókolóztunk majd belemosolyodott és ezzel be is fejeztük a csókolózást. Az arcomat a két keze közé fogta és eltolta gyengéden a fejemet épp annyira, hogy a homlokunkat összetudjuk érinteni. Végig simított az arcomon és közben mosolygott és ez a mosoly nem fagyott le az arcáról. Láttam, hogy gondolkozik majd elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Nem vettem le Cassieről a tekintettemet, őt néztem végig. Igazán nem értem, hogy mi van velem. Azt mondta, hogy szóval, de nem mondott semmi mást. Rákönyököltem a pultra és a fejemet támasztva néztem tovább Cassiet. Egy ideig még nem fojtatta, amit mondani akart, ezért csak figyeltem őt. Mi van velem? Tettem fel magamnak a kérdést és a választ egyáltalán nem tudtam. Azt mondta, szóval, nem tudja, hogy erre mit mondjon. Nem is vártam tőle reakciót, mert én csókoltam meg, én voltam, aki kezdeményezett. Feltett nekem két kérdést azokat, hogy mit jelent ez és miért pont most. Nem válaszoltam csak a szemébe néztem, amikor ő is végre a szemembe nézett és megrázta a fejét. Tudom, hogy nem érti ezt az egész dolgot és igazság szerint én sem értem, hogy miért tettem meg vagy miért is csináltam. Valahogy mégis most nem foglalkoztatott a válasz. Egyszerűen csak élvezni akarom a társaságát, de valamit mondanom is kellene neki a kérdéseire. Összeszedtem a gondolataimat és most már készen állok válaszolni rájuk.
-Cassie..-Kezdtem bele a mondandómba.-Nem tudom azt, hogy mit jelent és azt sem, hogy miért pont most. Jól esik a társaságod és ilyent nem mindig érzek, de most veled nagyon jó itt lenni és beszélgetni. Egyszerűen élvezem a társaságodat.-Mondtam a szemébe nézve. A kérdésére nem igazán adtam választ, mert magam sem tudtam, hogy mit jelent és hogy miért pont most csináltam ezt. Elfordítottam tőle a fejemet és már nem néztem rá, Kértem magamnak egy pohár whiskyt és amint kiszolgáltak már rögtön meg is ittam. Eszembe jutott a Barlangban történt események sorozata és most már tényleg úgy vagyok vele, hogy képtelen vagyok megölni Stefant. Egyáltalán nem menne ez nekem. Valami köt hozzá, de hogy mi azt nem tudom. Nincs több hibrid csinálás jutott újra az eszembe és igen ideges lettem hirtelen majd ez sokkba ment át. Megint remegni kezdett a kezem és megint ugyanúgy voltam, mint a csók előtt. Megtörten ültem, mint akit legyőztek, mint aki elvesztett egy csatát. Nem volt kellemes arra gondolni, hogy nincs több hibrid. De mégis erre miért reagálok így? Miért nem tudom normálisan kezelni? Márt azt hittem rég elfelejtettem ezt az egészet, de most úgy látszik, hogy még sem. Miért nem tudtam lezárni ezt a dolgot magamban? Pedig azt hittem, hogy már ezt lezártam.
-Talán nem vagyok számodra a legjobb társaság!-Néztem a szemébe és látszott rajtam minden érzelem, ami most belül bennem lezajlott.-Megértem, ha nem tartasz igényt a társaságomra, de ha mégis...-Nem tudtam tovább beszélni. Elment a hangom teljes sokkot kaptam, mert teljesen belegondoltam most abba, hogy nincs többé több hibrid. Ez nem lehetséges, ez nem lehet. Nem tudtam felfogni és nem is akartam. Megtörten ültem és csak néztem a földet vagy az embereket, akik elmentek mellettem.

Egyre közelebb éreztem magamhoz, testileg és lelkileg egyaránt. Amikor felemelte a kezemet és elmondta, hogy emlékszik arra, hogy miként töltöttünk el egy közös éjszakát szinte megrészegültem szavaitól. Szívverésem felgyorsult és nem tudtam mit kezdeni az új infókkal. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Levegőt sem mertem venni, mert attól tartottam, hogy elszáll a pillanat varázsa. Amikor ajkunk gyöngéd csókban forrt össze, teljesen elvesztettem a fejem. Mintha ezernyi pillangó szabadon röpködött volna a hasamban és csiklandoztak volna. Nem tehettem róla belemosolyogtam a csókba és az szakította félbe. Klaus arcát két tenyerem közé fogtam és gyengéden toltam el magamtól, de nem túl messzire, épp csak annyira, hogy homlokunkat össze tudjuk még érinteni. Végigsimítottam borostás arcán és mosolyom egy percre sem fagyott le. Annyira boldog voltam, hogy oly sok évszázad után végre nem én kezdeményeztem. Ő volt az, aki megtette az első lépést. Ő csókolt meg engem és Neki van szüksége rám és nem fordítva. Megcsókolt…
Amint tudatosult bennem minden, máris elhomályosította a pillanat varázsát egy gondolat. Kol. Én érte jöttem vissza. Olyan sok év után, amikor végleg lemondtam Niklausról és végre eltökéltem, hogy Kol kell nekem, most jön és megcsókol. Nem teheti ezt velem. Elhúzódtam tőle és a szemébe néztem. Mosolyom még mindig izgatottnak tűnt, mert az is voltam. Klausnak akkor most mégis én kellek? Lehetséges, hogy komolyan gondolja? Vagy csak játszik velem? Nem tudom, de ebben a pillanatban nem is érdekelt.
- Valami ütőset! – Kiáltottam a csapos felé és rávágtam a pultra, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Nik le nem vette rólam a szemét, csak engem nézett ugyanazokkal a csillogó szemekkel, mint amikor először táncoltunk együtt. – Szóval… - Mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. Nem tudtam, hogy most mit is kellene mondanom neki. Rákönyökölt a pultra és fejét támasztva nézett tovább engem, miközben én az éppen kihozott italommal babráltam. Whiskyt kaptam és örültem neki, hogy kaptam valami olyat, amitől talán ki tudom ütni magam annyira, hogy ne legyenek ennyire kuszák a gondolataim. Olyan dolog történt, ami nálam nagyon ritka esemény. Zavarba jöttem. Nem bírtam Niklaus szemébe nézni, csak vigyorogtam magam előtt és pirulva lestem a szemem sarkából, hogy miként reagál Klaus. Belekortyoltam poharamba és vártam, míg az alkohol elkezdi kifejteni hatását. – Szóval… Nem tudom, hogy mit mondjak Klaus. – Kezdtem bele kissé komolyabb hangvételben. – Mit jelent ez? Miért pont most? – Néztem szemébe és ráztam a fejem közben.

Még mindig remegett a kezem, ami az asztalra volt téve és meglepetten tapasztaltam, hogy Cassie megérinti gyengéden és ugyanúgy meg is szorítja. Nem utasítottam vissza őt, nem csináltam semmit csak a semmibe néztem és gondolkoztam. Sosem hittem volna, hogy egyszer így fogok reagálni erre a dologra. Az volt a vágyam, hogy létrehozhassam a saját fajomat és amikor végre sikerül, akkor Elena meghal és vámpír lesz. Miért kellett így lennie? Mondjuk van pár tucat hibridem, de akkor is vége örökre a hibrid gyártásnak. Elena volt az utolsó hasonmás és hogy ő meghalt vagyis vámpír lett örökre elfelejthettem a tervemet. Na jó erről ennyit. Egy kis idő múlva azt mondta nekem, hogy biztos benne, hogy találok rá más megoldást. Meg, hogy mindig feltaláltam magam, ez most sem lesz másképp. Bárcsak így lenne, de erre nincs már megoldás. Azt mondta majd ő segít nekem. Kérdően vontam fel a szemöldökömet, mert nem értettem, hogy hogyan segítene. Csak, ha nem az.. De az lehetetlen vagy talán lehetséges. Boszorkány lenne? Nem az nem lehet, Cassie vámpír. Majd azt mondta, hogy úgy értette, hogy segít nekem keresni valakit, aki talán tud segíteni. Ezen már nem lehet segíteni, mert Elena vámpír lett. Meg, hogy egy boszorkány talán tud kezdeni a helyzettel valamit. Ezt kétlem igazán, mert lehetetlen vámpírból embert csinálni. Meg, hogy nem tudhatom van más megoldás is. Talán van megoldás, de több voks van arra, hogy nincs megoldás. Cassire néztem, aki mosolygott rám biztatóan. Hirtelen eszembe jutott az az este, amikor együtt töltöttünk egy egész éjszakát és kényeztettük egymást majd reggel egymás mellett ébredtünk és én átöleltem őt. Meséltem neki pár dolgokról, arról, hogy hogyan kerültünk először Párizsba, elmeséltem, hogy milyen volt a gyerekkorom és milyen volt az újvilágban élni. Valahogy beugrott ez az egész dolog és hirtelen máris jobb kedvem lett. Összeszedettebb voltam és már mosolyogtam Cassiere. Örülök, hogy ez az emlék beugrott és legalább visszajött tőle a kedvem is és most el kell neki valamit mondanom, amit már sok év után tudok.
-Emlékszel még arra az estére, amikor együtt töltöttünk egy egész éjszakát és reggel egymás mellett ébredtünk?-Mondtam mosolyogva miközben a szemébe néztem.-Annyi év után azt a dolgot, ami kettőnk között történt jó dolognak tartom és számomra az az éjszaka emlékezetes.-Mondtam neki és végig a szemébe néztem. Egy percre sem vettem le róla a tekintettemet. Nem értem, hogy régen miért nem értékeltem őt igazán, de most ez más hogy van teljesen, mert már értékelem és nem fogom elutasítani.
-Örülök annak, hogy újra láthatlak és igazán jól esik a társaságod! Jó veled beszélgetni és nem gondolni semmire sem. Köszönöm, hogy visszahoztad a kedvemet!-Amelyik kezemet gyengéden szorította a kezével azt felemeltem és kezet csókoltam neki majd a szemébe nézek és csodálom a szépségét.
Közelebb húztam magamhoz és én is közelebb húzódtam hozzá. Nagyon közel voltunk egymáshoz talán túlságosan is, de nem érdekelt és nem is zavart igazán. Közelebb hajoltam a fejemmel az övéhez és a szánk már majd nem összeért, hol a szemét, hol a száját néztem és végül megcsókoltam. Nem erőszakosan, nem akaratosan, hanem gyengéden.

Remegő kezét figyeltem, ami az asztalon feküdt tétlenül. Először nem mertem, aztán mégis erőt vettem magamon és gyengéden megérintettem kezét és gyengéden megszorítottam. Féltem, hogy ismét visszautasít, mint oly sokszor tette a múltban, de mégis tudatni akartam vele, hogy mellette vagyok. Régen teljesen semmibe vett. Én igyekeztem, tényleg nagyon igyekeztem mindig a kedvére tenni, de egyszerűen képtelen voltam közelebb férkőzni hozzá. Egyedül egyetlen egy este nyílt meg nekem, de akkor sem tartott sokáig, hogy megbízott bennem.
Szokásosnak mondható látogatást tettem náluk. Ott volt természetesen Kol és Rebekah is. Együtt vacsoráztunk a szállásukon. Egy hatalmas, hosszú étkezőasztal köré ültünk le mi négyen és még néhány ember, akiket csak azért láttak vendégül, hogy társasági életükön dobjanak. Ennek ellenére nem sokat törődtek velük. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva. Rebekah persze próbált kellemetlen megjegyzéseivel sértegetni, de testvérei minden alkalommal letorkolták miatta, ezért hamar feladta és minden erejével az emberekre koncentrált. Ahogy a két fiúval beszélgettem egyre több alkohol fogyott, mígnem sikerült teljesen becsiccsentetem. Klaus ajánlotta fel, hogy elkísér a szobámba. Láttam Kol arcán, hogy nem tetszik neki a gondolat, hiszen akkor már hosszú ideje tartott az alkalmi viszonyunk, de nem foglalkoztam vele. Kol egy kisfiú volt, míg Niklaus egy férfi. Felkísért a szobámig és tisztelettudóan kezet csókolt nekem és távozott is volna, ahogy azt illik, de nem hagytam. Úgy vetettem rá magam mint, akinek ezen múlott az élete és örömmel tapasztaltam, hogy ő is viszonozta heves közeledésemet. Az az éjszaka maga volt a mennyország. Kényeztettük egymást egész éjszaka és reggel, amikor felkelt a nap, mellette ébredtem mosolyogva. Ő átkarolt engem és elmesélte, hogy hogyan kerültek először Párizsba. Elmesélte, hogy milyen volt a gyerekkora és milyen volt az újvilágban élni. Persze akkor kihagyta a véres részleteket és azt, hogy, hogy lettek vámpírok, de örültem, hogy megtudhattam róla valami igazán személyes dolgot.
Azóta semmi ilyesmi nem történt köztünk. Soha nem éreztem azt, hogy valóban Klaussal társalgok és nem egy előre megírt társalgást játszunk le. De most más volt, most tudtam, hogy valóban a legbelsőbb gondolataiba nyújtott betekintést.
- Biztos vagyok benne, hogy találsz rá más megoldást. Mindig feltaláltad magad, ez most sem lesz másként. – Próbáltam vigaszt nyújtani neki. – Majd én segítek neked. – Ajánlottam fel és amikor kérdően vonta fel szemöldökét kijavítottam magam. – Úgy értem segítek neked keresni valakit, aki talán tud segíteni. Egy boszorkány talán tud kezdeni a helyzettel valamit. Nem tudhatod, talán van más megoldás is. – Majdnem elszóltam magam, de sikerült megőriznem a titkomat. Nem akartam lelepleződni előtte, ha eddig még nem jött rá magától, nem fogok neki segíteni. Biztatóan mosolyogtam tovább és próbáltam valami lelket önteni belé.

A kérdésemre vártam a válaszát majd mosolyogni kezdett és azt mondta, hogy miután a kedves öcséd lemészárolta minden barátját és az apját is. Elhúzott szájjal mondta majd vissza tért a bájmosolyhoz. Próbált mosolyogni rám, de észre vettem, hogy fájó pontot érintettem. Talán jobb, ha én ezek után nem kérdezősködök tovább semmiről sem. Azt mondta, hogy próbált túllépni mindenen és létrehozni azt a társaságot, amilyen régen volt. Tudtam, hogy itt az őket segítőkre gondol, ezt nem is kellett mondania. Azt mondta, hogy körbeutazta a világot, többször is, de hiába van Amerikában sok szépség, ő Európa híve maradt és ez nem is fog változni. Azt mondta sok időt töltött egyedül. Majd, hogy tudom megszokta, hogy mindig vannak körülötte és hogy eltűntünk ez egy jó időre megszűnt. Meg, hogy a fiatalok nem értik meg azokat az időket, amikor mi születtünk, így nem az igazi társak. Majd olyat mondott, amin igazán meglepődtem. Azt mondta, hogy az egyedüllét számomra is ismerős, hisz a testvéreim dobozokban, Elijah meg a halálomat akarta. Ezeket meg ő honnan tudja? Szinte teljesen meglepett ezzel. Majd azt mondta, hogy nem gondoltam, hogy szem elől veszít minket. Meg, hogy csupán azt nem tudta, hogy hol vagyunk, de az nem azt jelenti, hogy rólunk semmit nem tud. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy megkérdi, hogy halad a hibrid dolog. Meg, hogy megtörtem-e az átkot. Azt még hozzá tette, hogy találkozott pár vérfarkassal Madridban, akik elmondták neki, hogy égen földön kutatom a falkákat és azt nem tudták, hogy miért, de azt tudták, hogy jobb elkerülni engem és gondolja ezek szerint sikerrel jártam. Igazság szerint sikeresen megtörtem az átkot és hibrid lettem, de Elena meghalt, így már a hibrid gyártásnak vége. Újra és újra ugyanazok a gondolatok jártak a fejemben. Az, hogy Elena vámpír lett és meg kell, hogy öljem. Az, hogy a Salvatoréknak meg kell halniuk, de Stefant képtelen lennék megölni. Nem tudom, hogy miért, de őt nem tudom megölni, az nekem nem menne. Valami köt Stefanhoz, ami miatt nem vagyok képes őt megölni. De mégis miért nem vagyok képes megtenni? Jó lenne tudnom rá a választ. Megfogtam a poharamat és beleittam az italomba, ami szinte jól esett. Igazából le kéne itt részegednem. Olyan sok dolgot felejtenék el pár órára és igazán jó is lenne, de nem lehettek részeg.
-Cassie...-Kezdtem bele a mondadómba miután voltam képes megszólalni nyugodtan. Látszott rajtam, hogy nyugtalan vagyok, de próbáltam nyugodt maradni.-Igazából sikerült megtörnöm a hibrid átkot és sikerült is pár tucat hibridet csinálnom, de történt valami...-Szinte nem tudtam megszólalni, hisz bele gondolni is sokkoló volt számomra, hogy nincs több hibrid soha többé. Vettem egy mély levegőt és próbáltam összeszedni magamat, amikor sikerült folytattam.-Az utolsó hasonmás meghalt.. vagyis vámpír lett és ezáltal nem lehet több hibridet csinálni. Ennyi volt és innentől ennek a dolognak vége!-Megtörten ültem a széken és a kezem szinte remegett. Rögtön megittam az italomat és leraktam a poharat, hogy szét ne törjem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is, így fogok erre reagálni. Azt hittem, hogy ezt már lezártam, de csak most jutott el a tudatomig, hogy nem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer erre majd így fogok reagálni a kezem még mindig remegett. Nem néztem Cassie szemébe és már Cassiet sem figyeltem csak a semmibe néztem és ezt most nagyon letört, sokkolt engem.

Hirtelen csak egy mondata jutott el a tudatomig. Kolnak kapcsolata van. Az ki van zárva. Kol engem szeret. Ez mindig is így volt és így is lesz. Nem lehet mással. És mi az hogy csinos nő? És hogy jól érzik magukat? Ez mégis mit jelentsen? Nem akartam hinni a fülemnek és komolyan eltöprengtem. Mi van akkor, ha ez mind igaz és Kolnak tényleg van valakije. Most nem az volt a helyzet, hogy féltékennyé akar tenni valakivel, amit már korábban is tett, hiszen nem tudta, hogy jövök. Senki sem tudta. Ha tényleg van valakije, akkor gyorsan kell lépnem. Biztos vagyok benne, hogy mint megtudja, hogy ismét itt vagyok, végre rájön, hogy nem kell más neki csak én.
Klaus mesélt arról, hogy mi minden történt azóta, amióta visszatért szülőföldjére. Szóval vannak itt más vámpírok is. Egyre jobban kezdett el érdekelni a hely. Meg akarták ölni? Ez nevetséges még a gondolata is. Nem túl nagy stratégák, ha valóban komolyan gondolták, vagy egyszerűen csak nem ismerik a Mikaelson családot és a híres bosszúvágyukat. Én már tapasztaltam, hogy milyen, ha az egyikkőjüket magára haragítja az ember. Olyanok, mint a kölykök néha. Ha megsértődnek, nem tetszik nekik, amit cselekszel, akkor keményen megtorolják azt. Ha meg akarod ölni bármelyiküket is, hát… addig élsz, amíg eltervezed.
Egy kérdése zökkentett ki a gondolataimból és ismét felvillantottam a legelkápráztatóbb mosolyomat. – Hát, miután a kedves öcséd lemészárolta minden barátomat és az apámat is. – Kezdtem elhúzott szájjal, majd visszatértem a bájmosolyhoz, amint rájöttem, hogy megtört az eddig alaposan fenntartott pókerarcom. Bármennyi gondom is volt az apámmal, hiába öltük meg majdnem egymást, a halálát mégsem akartam. Főleg azt nem akartam, hogy az én lelkemen száradjon, és amíg élek lelkiismeret furdalásom lesz a családom halála miatt. Hiszen én tehetek róla, hogy meghaltak. A húgom azért halt meg, mert nem vigyáztam rá megfelelően, nekem kellett volna anyánknak segíteni a betegeknél, hiszen én voltam az idősebb, én örököltem az erejét, de mégis inkább a Mikaelsonokkal foglalkoztam. Anyámat nekem kellett volna meggyógyítanom, nekem kellett volna elég erősnek lennem ahhoz, hogy kiűzzem a betegséget a testéből. Apám halála már teljesen lesújtott. Hiába ajándékoztam meg az örökélettel, mégis elveszítettem. Próbáltam nem mutatni Klaus felé az érzéseimet, és igyekeztem mosolyogni rá, de valószínűleg így is feltűnt neki, hogy fájó pontot érintett a beszélgetésünk. – Próbáltam túllépni mindenen és ismét létrehozni azt a társaságot – vagy legalábbis hasonlót- amilyen a régi volt. – Nem kellett mondanom, hogy az engem segítő boszorkányokra és vérfarkasokra gondolok, mert tudta jól, hogy mifélékkel „barátkoztam”, hiszen ezt tőlük tanultam. Minél több, minél erősebb szövetségeseket kellett magam köré gyűjteni ahhoz, hogy sérthetetlen legyek. Tőlük, a legjobbaktól tanultam a túlélés szabályait és eddig tökéletesen be is vált minden, amit tanácsoltak. – Körbeutaztam a világot. Többször is, ami azt illeti. De hiába van sok szépség Amerikában, én mindig a vén Európa híve voltam és ez már nem is fog változni. – Kacagtam fel és ismét az italomba kortyoltam. Letettem a pultra és babrálni kezdtem a benne lévő szívószállal. Nem néztem Klausra egy ideig, csak magamban mosolyogtam kissé bánatosan. – Sok időt töltöttem egyedül. – Mondtam sokkal lágyabban és a mondat végébe hangom teljesen megtört. – Tudod, - Kezdtem ismét a szemébe nézve. – megszoktam, hogy mindig vannak körülöttem és azzal, hogy eltűntetek ez jó időre megszűnt. A fiatalok nem értik meg azokat az időket, amikor mi születtünk, így nem is igazi társak. – Felsóhajtottam és ismét felvettem jól megszokott mosolyom. – De gondolom az egyedüllét számodra is ismerős. A testvéreid dobozokban, Elijah a halálodat akarta. – Meglepetten nézett rám, ezért válaszoltam is kimondatlan kérdésre. – Csak nem gondoltad, hogy tényleg szem elől tévesztettelek titeket? Csupán azt nem tudtam, hogy hol vagytok, de az nem azt jelenti, hogy semmit sem tudok rólatok. – Keserűen felnevettem és megint az italomba kapaszkodva kortyoltam párat. Sikeresen ki is ürítettem a hosszúkás poharat és miután elgondolkozva megkevertem az üvegpohár alján megmaradt lime, citrom, menta és jégdarabokat, intettem a csaposnak, hogy kérek még egy ugyanilyet. – De mondd csak Nik, hogy halad a dolog a hibridekkel? Sikerült megtörni az átkot? Találkoztam pár vérfarkassal Madridban, akik mondták, hogy égen földön kutatod a falkákat. Azt nem tudták hogy miért, de azt tudták, hogy jobb elkerülni téged. - Röviden felkacagtam. - Gondolom ezek szerint sikerrel jártál.

Cassie mellett álltam és a régi idők ugrottak be vele kapcsolatban. Még mindig meglepett voltam, hisz nem számítottam rá, hogy vele futok majd itt össze. A nevemet mondta döbbenten, amikor ráköszöntem majd azt mondta, hogy nem gondolta, hogy ilyen hamar összefutunk és mosolygott. Mondhatni ezt én sem gondoltam, nem számítottam erre és emiatt igen meg is lepődtem. A mellette lévő helyett kínálta fel nekem, hogy üljek le mellé. A látogatása csak baráti jellegű mondta nekem és ismét mosolygott. Leülök mellé majd rendelek magamnak egy pohár whiskyt, ezek után Cassie szembefordult velem. Úgy hallotta, hogy itt vagyunk és az informátora ebben nem is tévedett. Ismétlődött újra és újra bennem ez a mondat. Szóval kutatott utánunk és azért jött ide. De mégis miért? Beszélt hozzám és én hallgattam őt, a szememben látszott kissé a összezavarodottság. Nem értem, hogy mit keres itt vagy nem is tudom szinte ezt megfogalmazni. Azt mondta, hogy nagyon örül, hogy láthat engem, már nagyon régóta várta a viszontlátást. Miközben mondta végig simított a karomon és mosolygott. Az anyanyelvén azt mondta nekem, hogy hiányzol és én ezt meg is értettem rögtön. Azt mondta, hogy Madridban volt és hallotta, hogy visszatértünk, ezért gondolta, hogy egy hello újra jól esne nekünk. Nevetett, de én nem nevettem vele, az arcomon kételkedés látszott. Nagyon meglepett azzal, hogy itt van és nem tudtam azt sem eldönteni, hogy mégis miért van itt és minek jött. Kissé ez homályos rejtély számomra. Megkérdezte, hogy milyen újra itthon lenni. Ha röviden akarnék fogalmazni azt válaszolnám, eléggé izgalmas, mert megakartak ölni és most én ölöm meg őket. Majd azt kérdezte, hogy mi a helyzet a testvéreimmel. Nem válaszoltam csak kissé elgondolkoztam az öléses dolgon majd megkérdezte, hogy milyen itt az élet. Azt még hozzá tette, hogy Mystic Falls nem tűnik eseménydús városnak, márpedig tudja, hogy nem szeretek unatkozni. Ez így is van, mert nem szeretek unatkozni, de Mystic Falls egyáltalán sem unalmas.
-Cassie.-Kezdtem bele a mondadómba.-Igazság szerint, hogy őszinte legyek nem számítottam rád és igen meg is leptél azzal, hogy itt vagy, ami nem gond. Csak igen meglepődtem rajta. Tudod Mystic Falls közel sem olyan unalmas, mint amilyenek látszik.-Először is mesélek neki a testvéreimről és utána meglátom, hogy elmondom-e neki vagy sem.-A testvéreim igazán meg vannak. Nagyon jól érzik itt magukat. Kolnak van egy kapcsolata is egy itteni nővel. Elég csinos.-Mondtam és mosolyogtam, bár ki nem állhatom Kathet és bízni sem tudok benne, de hát kicsit szívatni akartam Cassiet.. Hát igen a hasonmások, az első szerelmem Tatia volt, mint ahogy Elijahnak is. Mindketten bele szeretünk és mindkettőnkkel volt, de azóta már rég elfelejtettem őt, hisz meghalt.-Elég sok izgalmas esett történt velem és most el is mesélek egyet neked. Pár vámpír meg próbált megölni, de nem jött össze nekik. Egy boszi segítségével túléltem az egészet. Egy kis ideig más testében kellett lennem majd a boszit megkértem és vissza rakott a saját testembe. Addig a testvéreim pár baromságot csináltak, aminek igazán nem örültem, amikor megtudtam. Most jelenleg azon vagyok, hogy akik meg próbáltak megölni azokat megöljem. Ezenkívül pár lényeges dolog megszűnt az életembe. Nagyon dühös lettem erre az egész dologra és ezt csak fokozták is mások, de mostanra már nyugodt vagyok még ha nem is teljesen.-Én most tényleg hülye vagyok? Ezeket mesélem el neki, de jól esik csak úgy elmondani valakinek.-Szóval nem unatkozom most, mert van egy kis feladatom. Mesélj veled mi történt, amíg nem láttunk Cassie?-Elmosolyodtam a jelenléte miatt és végig néztem rajta majd a szemébe néztem és vártam, hogy mit mond.

- Niklaus… - Mondtam döbbenten, amikor rám köszönt. Már megint éreztem azt, amit mindig is a közelében. A lélegzetem is elállt, hogy milyen közel volt hozzám és hogy én milyen nagyon is vágytam mindig is a jelenlétére. Közelsége ismét megszédített, és mint mindig most is élveztem, hogy ha rám figyel. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összefutunk. – Mondtam egy angyali mosoly kíséretében. A csapos fiú, aki eddig minden figyelmét nekem szentelte, most csatát vesztetten vonult el, magunkra hagyva ezzel. Megpüföltem a mellettem elhelyezkedő bárszéket ezzel kínálva helyet neki, és felajánlva társaságomat. Mondjuk szerintem én sokkal jobban vágytam az ő jelenlétére, mint fordítva, de a látszatot fent kell tartani.
- A látogatásom baráti jellegű. – Kezdtem barátságosan és ismét mosolyogtam és belekortyoltam az italomba. Kellemes volt a mojito rumjának, citromának és mentájának összhangja és a benne lassan olvadó jégkockák kellően hűsítettek le. Vártam amíg Nik leül mellém és rendelt magának italt, majd szembefordultam vele. – Egyszerűen csak látni akartalak benneteket. Úgy hallottam, hogy itt vagytok és az informátorom nem tévedett. – Láttam a szemében, hogy összezavarodott kissé, ezért folytattam. – Tudod, hogy mennyire… fontosak vagytok nekem… - Minden alkalommal, amikor csak tudtam, már szinte megszállottan mellettük voltam. Valami erős köteléket éreztem köztem és Mikaelson család közt, de legfőképpen Niklaus és Kol iránt érdeklődtem. A megérzéseim, pedig nem vernek át. Soha. – Nagyon örülök, hogy láthatlak Klaus, már nagyon régóta vártam a viszontlátást. – Mondatom közben végigsimítottam a karján és mosolyogtam rá. - Tu me manques. – Hiányzol, mondtam anyanyelvemen, mert tudtam, hogy meg fogja érteni azonnal. Közelsége megrészegített, mint ahogy a múltban már oly sokszor előfordult velem. – Madridban voltam, de hallottam, hogy visszatértetek, ezért gondoltam egy hello újra, jól esne nektek. – Nevettem fel és vártam, hogy Nik is velem együtt nevessen, de hiába. Arcáról csupán a kételkedést tudtam leolvasni. Nem hisz nekem? Vagy csak ennyire meglepődött, hogy itt lát? Nem tudtam megítélni.
- Kérlek, mesélj! Milyen hogy újra itthon vagy? – Szándékosan mondtam, hogy „itthon”, hiszen mindig is ezt a porfészket tekintette otthonának. Bár sokszor képzeltem, hogy egyszer Párizst fogja igaz otthonának gondolni, de bármennyire is szerettem volna, nem tudtam változtatni rajta. – És mi a helyzet a testvéreiddel? – Kérdeztem meg végül azt, ami igazán érdekelt. Nem mondtam ki hogy mi van Kollal, mert nem akartam hogy tudja, hogy rögtön rá gondoltam, de reménykedtem benne, hogy róla is hallok pár szót. Végül is miatta jöttem a városba. Látnom kellett. Nem tudtam, hogy miként fogok reagálni, ha megint meglátom, de találkoznom kell vele. Hogy a bosszú vezetett ide, vagy a vágy még nem tudom, de bízok abban, hogy ha meglátom, rögtön tudni fogom.
Végre itt van Klaus, végre megtaláltam és Kol jár a fejemben? Ez lehetetlen. Most itt ül velem szemben az a férfi, akire egész életemben vágytam és nem fogom hagyni, hogy Kol elrontson mindent. Nem szabad rá gondolnom és kész. – És milyen itt az élet? Mystic Falls nem tűnik valami eseménydús városkának, márpedig tudom, hogy nem szeretsz unatkozni kedvesem…

Miután elhagytam a "családi házunkat" sétálgattam az utcákon és a mellettem elhaladókat néztem. Szívem szerint már párat meg is öltem volna, aki csak úgy elhaladt mellettem, de nem tettem és nem is tehettem meg. Egy utca kellős közepén, ahol sokan látnak ilyent bevállalni igen kockázatos. Néhol végig mértem őket vagy csak a nyakukat néztem. Igen nagy volt a kísértés, nem értem, hogy mi van velem. Nem rég ittam vért és már megint arra vágyok, ez így nem lesz jó. Ahogy sétálgattok lassacskán a gondolataimba merülök, hisz most nyugodtabb vagyok és így átgondolhattok mindent nyugodtan. Végre nem kell attól tartanom vissza magamat, hogy ne, hogy neki essek valakinek vagy valakiknek. Szerencsére már elég nyugodt vagyok, ahhoz, hogy megálljam az ilyen cselekedeteket.
Kezdjük az elején az egésszel. Bonnieval beszéltem legelőször, akinek nagyon hálás vagyok. Ő mentette meg az életemet, ő miatta vagyok a saját testembe újra és nem Tylerében. Egyszerűen utáltam Tyler testében lenni. A következő az volt, hogy beszéltem Elijahval, aki elmondott nekem dolgokat. Elmondta, hogy Kol és Kath között van valami majd kiderült, hogy együtt akarnak lenni. Legalábbis a szavaikból ezt vettem le, ezért ha szeretnének legyenek együtt. Én nem szólok bele, ez az ő dolguk. Következőnek elmondta aztat, hogy ő és Kol verekedtek. Szerencsére nem lett semmi bajuk és ez is lezárt ügy már. Utolsónak azt mondta el nekem, hogy Rebekah megölte Elenát, aki tulajdonképpen vámpír lett. Ő volt az utolsó hasonmás és számomra ő már használhatatlan. Nem tudok több hibridet gyártani, nincs már több hasonmás sem. Ennyi volt, de ez még nem marad annyiban, mert Elenának meg kell halnia, meg fogom őt ölni a megfelelő alkalommal. Ezek után az erkélyre mentem, ahol Kollal is és Rebekahval is beszéltem, így tisztázódott ez az egész helyzet. A testvéreimre nem tudok haragudni, egyszerűen nem megy, akármit is követnek el.
Most ott tartottam, hogy egyre többen idegesítettek és csillapíthatatlan volt a haragom, de már nagyon nyugodtabb vagyok, aminek örülök. Mert legalább nem kell magamban harcot folytatnom vagy pedig türtőztetnem magamat. Csak úgy simán mehettek az emberek vagy természetfeletti lények között. Miközben így gondolkozom a Grill felé veszem az irányt és lassan emberi tempóban sétálok az irányába. Nem értem, hogy akkor miért idegesített szinte mindenki, de már lényegtelen, mert nyugodt vagyok és nem kell törődnöm azzal, hogy valakinek neki esek, mert tudom, hogy úgy sem fogok.
A Grillhez érek és megállok előtte egy kicsikét. Nem is tudom, hogy miért jöttem ide, talán csak úgy iszogatni. Bemegyek és egy ismerős nőre leszek figyelmes. Lassan közelíttek a hátánál majd mellette megállok. Cassandrat látom magam mellett és kissé meg is lepődök, ami látszik is rajtam.
-Hello!-Mondom, amikor végre megtudok szólalni.-Te mit keresel itt?-Nem igen számítottam Cassiere és meg is lepett azzal igazán, hogy itt van. Csak a szemébe néztem és vártam a válaszát.

Sokáig tanakodtam azon, hogy betegyem-e a városba a lábam. Tudtam, hogy itt vannak, tudtam, hogy Ő is itt van. Az évek alatt hasznos kapcsolatokat tudtam kötni és ezek közé a kapcsolatok közé pár informátor is tartozott. Ismertem a család történetét, így sejtettem, hogy egy nap még vissza fognak térni Mystic Falls területére, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérkezik ez az esemény. Tudtam, hogy ha eljövök, akkor lesznek, akik nem olyan szívesen látnak, de reménykedtem abban is, hogy lesz, aki szívesen lát viszont. El kellett jönnöm, hogy lássam őket. Kol és az egész Mikaelson család szabadon él és meg akartam nézni magamnak, még ha egyelőre tisztes távolságból is.
Megtettem. Valóban itt vagyok a városban. Mystic Falls egy szánalmasan átlagos kis város. Átlagos utcák, átlagos épületek, átlagos üzletek és átlagos emberek. Miután most jöttem Amerikába Madridból, ez a hely szörnyen unalmasnak tűnt. De talán a látszat is csalhat. Ha itt van a Mikaelson család, akkor biztosan történik valami. Valami, ami nem tűnik fel ugyan elsőre, de mégis nagyszabású.
Ahogy autómban hajtottam végig az egyforma utcákon, az egyikben megpillantottam egy Mystic Grill nevű helyet. Nem túl találó név, de ez tűnt a legfelkapottabb és talán az egyetlen „normális” szórakozóhelynek, vagy akármi legyen is ez. Sok fiatal járkált ki-be, és ahogy a parkolót elnéztem valóban sok vendég tartózkodhat a bárban. Behajtottam a kikövezett parkolóba és beálltam az egyetlen szabad helyre. Még egyszer megvizsgáltam magam a lehajtható napellenző tükrében és megállapítottam, hogy minden a lehető legtökéletesebb rajtam. Felvettem a szokásos mosolyomat, amiben minden pillanatban ott bujkált a magabiztosság és báj.
Beléptem a bárba és abban a pillanatban minden tekintet rám szegeződött. Megszoktam már, hogy mindig magamra hívom a figyelmet és akárhányszor is éltem már át ugyan ezt a jelenetet, mindig élveztem, hogy a figyelem középpontjában állhatok. Ez a képességem meg volt már akkor is, amikor még csak ember voltam, de akkor nem tudtam még rendesen kezelni és ezt az előnyömre fordítani. Most viszont, több száz év után már tudtam, hogy hogyan is kell mindezt megfelelően kihasználni.
Könnyedén átszeltem a távolságot, ami köztem és bárpult között húzódott. Odaértem és letelepedtem az egyik széken és a következő másodpercben már jött is a pincér felvenni a rendelésemet. Kikértem magamnak egy Mojitót és vártam, hogy kihozzák. Észrevettem, hogy engem szolgáltak ki rögtön és nem azt, aki előttem rendelt és egy elégedett mosollyal nyugtáztam magamban és belekortyoltam az italomba, miközben a még mindig előttem álló pincér szemébe néztem kissé kacéran. Be is ugrott, hogy talán addig szórakozok vele, amíg el nem tudom érni, hogy kettesben lépjünk le és akkor megcsapolhatnám, de félbeszakították gondolatmenetemet.
Egy rég nem látott ismerős jelent meg mellettem. Igazán számíthattam volna rá, de mégsem gondoltam volna, hogy rögtön belé fogok botlani az első napomon a városban.

Még mindig mosolyogtam, és közben vártam a válaszát. Mégis mit művelek itt?! Ő is Mikaelson, akár csak a bátyja. A névre a szívem is összeszorult, mert nem tudtam eldönteni mit is érzek. Kol, nagyon kedves, de maradjon csak barát. Klaus, hát ő felforgatta a lelkemet, ahogyan Damon is. Mégis mit kellene tennem?! Ezt hagyjuk későbbre, most Kolra kell figyelmen. Lassan listát vezethetnék kinek, mármint vámpírnak mentettem meg az életét az utóbbi 2 napban. Hát Elijah kivételével mindegyik testvérnek. Rebekah-át az iskolában mentettem meg, Kolt és Klaust talán önmaguktól. Tudtam, hogy idősebbek és tapasztaltabbak nálam, mégis tanácsokkal láttam el őket. Remélem nem veszik tőlem zokon, és értékelik a törődésemet. Mert igen, törődöm velük, ami vámpírságommal csak jobban fokozódik. A szemben lévő töprengő Kolra néztem, és tudtam mit gondol. Kikosarazták! Remélem később értékeli, hogy én csak neki akartam jót!
Mondott valamit és elsietett az asztaltól, persze emberi tempóban. Tudtam, hogy szavaimmal meggyőztem, és Katherine-hez megy. Visszajött, és én már vigyorogtam. Megemelte a kezét, egy puszit lehelt rá, és megköszönt mindent. Örülök, hogy a barátom lesz, és reméltem, hogy nem áll rajtam bosszút a kikosarazáson. Azt mondta a vendége voltam, és ha maradnék, azt is ő állja. Tetszett a régi beszéd stílusa, teljes mértékben illett hozzá. Elköszönt és én a hátát láttam csak. A zene váltott és az LMFAO: I'm sexy, and I know it dala csendült fel.
- Lekötelezett Mr. Mikealson. Sok sikert Katherinehez! Még találkozunk! - mondtam, de nem is biztos, hogy meghallotta. A pólómat megigazítottam és a pincérhez mentem. Ideje nekem is távoznom.
- Az iménti srác, a barátom. Ha egy hosszú barna hajú lánnyal érkezik, kérlek vigyél nekik egy üveg pezsgőt. Ha kérdezi kitől, mond, hogy egy új baráttól. Mennyi lesz a pezsgő? - mondtam és kifizettem. Borravalót is hagytam. Ha jól sejtem, jönnek még ide együtt. Még mindig mosolyogva léptem ki az ajtón a napsütésbe.

JÁTÉK VÉGE!
JÁTÉKTÉR SZABAD!

Nem várattam tovább, megcsókoltam. Egy apró, kedves, baráti csóknak is lehetett nevezni. Amikor erre eszméltem félrehúzódtam tőle. Lepörgött előttem a Cassie-vel és a többi lánnyal eltöltött esték jelenete. És láttam magam előtt, hogy ugyan ez lenne Caroline sorsa is. Egy éjszaka együtt és vagy meghal, vagy örök időkre azt kérdezi magától, hogy miért csak egy éjszaka. Csupán két nő volt, akit több alkalommal vártam az ágyamba, méghozzá Cassandra és Katherine. Az a lány, akit tegnap olyan csúnyán lehordtam és még bántottam is. Nem akartam. Már megbántam mindent. Vissza akartam menni Katherinehez és megvigasztalni és elmondani neki, hogy mennyire is sajnálom.
Szemembe nézett és mondott valamit, amire csak fél füllel figyeltem, mert már azon járt a fejem, hogy hogyan tudnám Katherinet kiengesztelni és rávenni, hogy újra velem akarjon lenni, mert nem lennék meglepve, ha azok után, amit vele tettem, mármint, hogy megharaptam, soha többé nem akarna látni.
Beszélt még arról is, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete kettőnk között. Az elején nem akartam a barátja lenni. Sőt, igazából egyáltalán nem érdekelt, csupán időtöltésnek szántam az egészet. Klaus egyébként is fejemet venné, ha még csak „barátkoznánk” is. Mondjuk, így belegondolva már azért is megérné a lány barátsága, ha ezzel idegesíthetem drága bátyámat. Azt hiszem, ebből még érdekes dolgok születhetnének. És, ha eltekintek a visszautasítástól, ami, habár most jól jött, mégis egy kis tüskét hagyott bennem, Caroline tényleg rendes lány. Furcsa mennyi barátot össze lehet szedni, ha szexelni akar valaki ebben a városban.
- Várj! – Mondtam neki, úgy hogy fél lábbal már ott sem voltam. Nem akartam tovább itt játszadozni. Tudom, hogy mit akarok és már semmi nem tart vissza, hogy meg is szerezzem. Amilyen gyorsan csak az emberi sebesség engedte, átszeltem az éttermet és a bárpulthoz mentem. Ott a pincér, aki kiszolgált minket már felém is lépett. Közöltem vele, hogy a velem lévő lány minden fogyasztását írja a számlámhoz, majd kezet fogtunk és visszasiettem Carolinehoz, aki egy halvány mosollyal arcán ült még mindig a helyén. – Köszönöm. – Mondtam neki és megemeltem az egyik kezét és kezet csókoltam neki. – Lekötelezett Miss. Forbes. – Hálálkodtam. – És, valóban, azt hiszem ez egy gyümölcsöző kapcsolat lesz köztünk mi stella. Természetesen a vendégem bármire, amit eddig, vagy ezután fogyaszt. – Régi időkre emlékeztetett a beszédstílusom, de nem zavart különösebben ómódiságom. – Még látjuk egymást. – Kacsintottam rá és már el is siettem a bárból. Reménykedni tudtam csak benne, hogy nem bántom meg modortalanságommal, hogy csak úgy ott hagytam, de most fontosabb dolgom volt.
Hátra sétáltam a motoromhoz és már akkor kezemben voltak a kulcsaim, amikor kiléptem a Grill ajtaján. Tudtam, hogy mit akarok, tudtam, hogy kit akarok és semmi nem állíthat meg, hogy megszerezzem.

JÁTÉK VÉGE!

Nála a pont! Igen, ismételten sikerült zavarba hoznia. Rákönyökölt az asztalra, mikor azt mondta, hogy én érdeklem őt jelenleg. Nem is számíthattam tőle másra, és kezdett nagyon átmenni a szintén híres Casanovába. Vajon ismerhette? Szóval ő miattam veszti el a fejét. Tökéletes. Ezt már suttogva mondta, és egyre közelebb hajolt hozzám. A szívem egyre jobban dobogott, és már kezdtem is a torkomban érezni. Ezt igyekeztem egy mosollyal leplezni, bár nem hinném, hogy át tudnám őt verni. Kicsit oldalra döntöttem a fejem, de még mindig őt néztem. Határozottan tetszenek a szemei. Rabul ejtőek. Éreztem, hogy egy hajtincs az arcomba lóg, de engem nem zavart. Nem gyúltam hozzá. Ő volt az aki lassú és gyengéd mozdulatokkal eltűrte, úgy, hogy közben az arcomhoz és a vállamhoz ért. Az érintése jól esett, és határozottan nem volt ellenemre. Még mindig egymást bámultuk, akár két tinédzser az első randijukon. Megint olaszul mondott valamit, és én nem értettem. Nem is tudom, akarjam-e egyáltalán tudni mit mondott?! A szemében hirtelen fényt láttam felfedezni, de nem mondott semmit, és én nem akartam megtörni a pillanatot. Biztos egy újabb számára kedves emléket idézett fel. Őt ismerve, egy újabb hódításáról lehetett szó. Nem biztos, hogy ő, de hirtelen Katherine jutott eszembe. A gondolatra lesütöttem a szemem. Mit művelek itt? Ha továbbra is folytatom, biztos lehetek benne, hogy történni fog köztünk valamit. Most nekem kell okosnak lennem és helyette is józanul gondolkodni. Mire felnéztem, már az ajkaink túlságosan közel kerültek egymáshoz, és ő várt. Arra, hogy megcsókoljam. De nem tudtam, nem tehettem! Túl sok minden forog kockán! Ő csókolt szájon, és én hagytam magam. Nem viszonoztam, mert fel sem fogtam mi történik velem. Elhúzódott tőlem és én bíztatóan rámosolyogtam. Teljesen elvarázsolt, valószínűleg azt sem vette észre, hogy gyorsabban veszem a levegőt. Az ajkai édesek voltak, ezt el kell ismerem. Jól esett, de mástól jobban esett volna ez a cselekedet. Azt hiszem a játékunkkal túl messzire mentünk. Itt és most tennem kell valamit, mert ha tovább folytatjuk, nemcsak magunkat, hanem a környezetünket is megbántjuk. Már tudtam is, hogy mit kell tennem. Előre dőltem hozzá, átszelve a távolságot, és megérintettem a kezét. A szemébe néztem és a következőt mondtam.
- Kol, ez nagyon kedves volt tőled, de ennél tovább nem mehetünk! Bármikor elcsábíthattál volna a szobádba, vagy egy motelba, de te nem tetted. Meghívtál ebédelni és italozni, mint, ahogy azt barátok között természetes. Kaptam tőled egy szájra puszit, amit nem viszonoztam. A szeméből tisztán kiolvastam, hogy nem ilyen válaszra számított tőlem. Nem tudom akart-e mondani valamit vagy sem, de én tovább folytattam. - Ha egy nő miatt ülsz itt, alkoholba fojtva bánatod, fontos Neked. Menj keresd meg Katherinet és beszélj vele! Világítottam rá, hogy Katherinennel kéne foglalkoznia, hiába ellenzi ezt a dolgot. A rádióban Frank Sinatra: As time goes by dallama csendült fel. Az egyik kedvenc dalom a Casablancából. Az egyik jelenetére gondoltam, miközben egyre jobban mosolyogtam.
- Kol...- tudom, itt más név szerepel, de most nem ez a lényeg, - azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete... - idéztem a híres sorokat amiket Rick mondott Luisnak. Nos gyakorlatilag a barátságomat ajánlottam fel neki, és csak remélni tudtam, hogy elfogadja.