^Elijah & _Klaus

A halandó emberek olyan ostobák. Kieran atya viselkedése mulattat, bátorsága mégis megkülönbözteti a titkos tanács tagjaitól, akik sosem szövetkeznének vámpírokkal, merő gyávaságból. A pap tud a pletykákról, amik terjengenek a világban, azt is tudja, hogy minden szóbeszéd igaz rólam, mégsem hátrált meg, nem féli a halált, mint a legtöbb fajtársa. Szívesen helyet foglalnék a templom padsorai között, összefűzött ujjakkal, kényelmesen elhelyezkedve várni az események alakulását, ám ha valamit ki akarok húzni belőlük, élve van szükségem rájuk, hirtelen haragom és türelmetlenségem pedig könnyen tönkre tehetne mindent. Egy órát adtam nekik, mégis szükségét éreztem, hogy hassak az atyára, mielőtt még valami ostobaságot követne el, és elszúrná az egész tervem. Jól tettem, hogy ellátogattam újra a templomba, az ígéretem pedig fenyegetésbe fordult át, tudtam, milyen fontos neki az unokahúga, hiszen csak ő maradt neki. Sokkal család centrikusabb ez a két halandó, mint azt elsőre gondoltam volna, mégis megértem az indíttatásaikat, a magam módján becsülöm két hátramaradt testvérem, és a farkaslányt, aki gyermekemnek ad majd életet. Meghúzódva az árnyékban, végignézem, amint két egyenruhás rendőr a karjánál fogva berángatja a boszorkányt, miközben az hevesen tiltakozik, és úgy tesz, mint aki nem érti, mégis milyen bűnt követhetett is el. Mosolyognom kell a jeleneten, mennyire kiszolgáltatottá válhat egy erőteljes nő, hókusz-pókusz ide vagy oda. - Úgy hiszem, ezt kereste! - szólal fel a pap emelt hangon, kezében a fecskendővel, ami csaknem Hayley és a baba vesztét okozta a nőnek köszönhetően. Immáron a fecskendővel a kezemben lépek elő, szám szegletében titokzatos mosoly bujkál, igencsak szórakoztató a ledöbbent arcot szemlélni. - Helló, Agnes! - Csak fokozza a jókedvem, hogy még hangot is ad a meglepettségének, értetlenkedve teszi fel az ostoba és fölöslegesnek bizonyuló kérdést. Elég egyértelmű, hogy alkut kötöttünk Kieran atyával, az egyetlen kérdés, ami felmerül elmémben csak az, hogy miért hiszi magát a boszi jobbnak nálam. Egy gyermekkel akart végezni, bármilyen fajhoz is tartozik, nem tehet a megteremtéséről. A pap sem nézi jó szemmel Agnes tetteit, meghökkenek, mikor kikelve magából fenyegetni kezdi, szinte ígéretet tesz neki, hogy bármit megtesz a szenvedéséért cserébe, mindezt Sean kedvéért, aki szintén ártatlanul veszett oda a boszorkány keze által. Azonban ő sem kedveskedik, szórakozottságom nyomban tova is száll, bosszant, hogy nem az én kedvem szerint történnek az események, mint azt már a papnak is említettem, idő szűkében vagyok, s a türelmem is véges. - Elég legyen! - förmedek rájuk bosszúsan, hangom visszhangzik a hatalmas térben. - Kérem, elég! Nem érdekelnek a boszorkányok dolgai, sem a nevetséges kis Aratás-rituálé. Egyedül ez a csecsebecse érdekel! - Utalok itt a fecskendőre, amit meg is mutatok neki, ne hivatkozhasson az ostobaságára és tudatlanságára. Lenéző pillantása pumpálja bennem az elnyomhatatlan haragot, mégsem mutatom ki, úgy teszek, mintha maga a létezése nem adna elég okot rá, hogy itt és most végezzek vele. - Vedd le róla az átkot, különben könyörögni fogsz a halálért! - Az apró mosoly ismét feltűnik arcomon, ez az ötlet igazán ínyemre van, s látom magam előtt a vérbe fagyott holtestét. Hangját szinte alig hallom, vérem a fülemben tombol, ujjaimat ökölbe kell szorítanom, hogy ne tegyek semmi elhamarkodott dolgot. Egyet előre lépek, kész vagyok neki rontani, ha még egy szót szól, de a mozdulat közben a telefon rezegni kezd a zsebemben. Bosszúsan rántom elő a készüléket, egy gombot lenyomva a fülemhez emelem, s meghallom Elijah hangját a vonal túlsó végén. Nem vagyok elragadtatva tőle, hogy a bátyám ide készül, de kihallatszik a készülékből, hogy nem tűr ellentmondást, s ha nem akarok újabb vitába keveredni vele, megvárom, mielőtt véget vetek a bosszantó mókának. Hosszan tartó ücsörgés után a nő még mindig nem hajlandó bármit is tenni, én pedig kezdem unni, hogy Elijahra várok. - Tudod Agnes, megéred a pénzed. De tudod mit? Én is megérem a pénzem. Úgy terveztem, hogy néhány darabot belőled művészien elrendezek a családod sírján. Megfelelő üzenetként szolgálva. - Eközben felé sétálok az oltártól, egyenesen sötét szemeit fürkészve, riadalmat, vagy bármilyen más érzelmeket keresve arckifejezésén, de mint már említettem, a türelmem véges. - Ne merészelj hozzáérni a családomhoz! - Ugyan már megtette, mégis elengedhetetlenek a fenyegetések, ha azt akarom, hogy szálljon le a családomról. Még én sem tűröm, hogy packázzanak velem, és a szeretteimmel, és ezt vele is tudatom. Elé suhanok, egy hirtelen mozdulattal megragadom a nyakánál fogva, és elemelem a földtől, éppen abban a pillanatban, mikor a nehéz fa ajtó nyikorogva kinyílik, és Elijah lép be rajta.