Belépés join us, if you dare, darling. | |
Chat |
you and I need to have a little chat
|
Ki van itt? | Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 145 fő) Kedd Okt. 22, 2024 8:28 pm-kor volt itt. |
Legutóbbi témákthese are the last posts. | |
Credit |
we deserve a little more respect.
A kódokat és az oldal külsejét Katherine Pierce-nek köszönhetjük, aki nélkül nem lehetnénk ilyen szépek. Sokat dolgozott a kinézeten, így nem örülnénk, ha a kódokat máshol látnánk! Ha segítségre szorultok, inkább szóljatok, s ha tudunk, segítünk. A gyönyörű képek, gifek Damon Salvatore keze munkáját dicsérik, aki szintén sok időt töltött ezek megszerkesztésével, nem szeretnénk máshol látni őket. Valamint külön köszönettel tartozunk a csodálatos Elena Gilbert-nek a meseszép fejlécünkért, amivel rengeteget dolgozott. A leírások (világleírás, fajleírás, sorozatbeli és canon karakterek leírása) a Staff tollából fakadnak, nem szeretnénk ezeket máshol látni.
|
|
| Klaus Mikaelson △ an original bastard | |
| Szerző | Üzenet |
---|
Klaus.MikaelsonTake care, cuz' I'm a(n)...» lakhely : △ the old New Orleans » foglalkozás : △ leader of my kingdom » avatar : △ Joseph Morgan
| Tárgy: Klaus Mikaelson △ an original bastard Pént. Ápr. 25, 2014 3:16 pm | |
| Niklaus MikaelsonLove is the vampire's greatest weekness, and we are not weak. We do not feel, and we do not care. Becenevek: Nik, Klaus Születési dátum: 999. jún. 10. Születési hely: Mystic Falls akkor még névtelen területe Kor: 1015 Csoport: Eredeti hibrid Foglalkozás: Vezetem a királyságom Családi állapot: Hamarosan gyerekes.. apa Play by: Joseph Morgan Erősségek: △ Egyedi fajom: egy átlag hibridnél is erősebb vagyok, elpusztíthatatlan. △Érzelgősségem hiánya: bármire képes vagyok, hogy ártsak másoknak. △Hatalomvágy: mindig megkapom, amit akarok, bármit is kell megmozgatnom hozzá. Tudtad-e, hogy...? △ Biológiai apám egy vérfarkas △ Én volnék az első és eredeti hibrid △ Hayley, a fiatal vérfarkas az én gyermekem hordozza szíve alatt Vágyak, álmok: New Orleanst megtartani a markomban, ezáltal otthont teremteni leendő gyermekemnek, s elérni, hogy másképp tekintsen rám, mint én Mikaelre. | EZ VAGYOK ÉN! Magasságom éppen meghaladja a 180 centimétert, testalakatom miatt sem tűnök ki a tömegből, fakó bőröm alatt szálkás izomzat húzódik. Hajszínem homok szőke, olykor barnának tűnhet, ez mind az évszaktól, mind a fényviszonyoktól is függ. Ruházatom igazán egyszerű, kornak megfelelő, farmerből a sötétebb darabokat részesítem előnyben, míg fölsőket különböző színben viselek, legfőképp alkalomhoz illő öltözéket rángatok magamra, egy dzsekivel megspékelve, s ha az illem és a helyzet megköveteli, az öltönyöket és az egyéb ünneplő ruhadarabokat sem vetem meg. Ismertetőjelemként a mellkasom és vállam között húzódó, valamint hátamon ékeskedő tetoválásokat említeném. Mindkettőnek jelentése van, ámbár ez nem kötném senki orrára, ugyanis nem azért díszítik bőröm, hogy másoknak tetszelegjek vele, sokkal inkább nekem szólnak. Jellemem sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre meg tudná ítélni az ember. Első szájízben akár magának a sátánnak is nevezhetnének, hiszen utamban kevés alkalommal álltak érzelmek, amiket sokszor fölöslegesnek is érzek. Nélkülük képes vagyok olyan dolgokra, ami mást megviselne, míg én elérem a célom, és ünnepelhetem a dicsőséget és győzelmet, ami egyedül nekem köszönhető. Ha a céljaimról van szó, bármeddig képes vagyok elmenni, végül úgyis az enyém lesz, amire szemet vetettem. Mégis félelmeim vezetnek leginkább, azok miatt vagyok, akivé váltam, s az sem épp utolsó, hogy számtalan évtizedig, évszázadig Mikael árnyékában éltem. Gyűlöltem az öreget, a mai napig, még halála után is megvetem, hiszen hiába győztem le mind őt, mind a hozzá kapcsolódó félelmeim, még mindig nem nőttem túl rajta, s ez az, ami maximalistává tesz, hiszen mindig úgy érzem, nem elég, amit tettem. Mégis a magány az egyetlen, ami rettegéssel tölt el, ezer év hosszú idő, az egyedüllét pedig árnyékként vetül rám, és fenyeget, bárhol vagyok, bármit teszek. | NÉV: KLAUS • KOR: 19 • MULTIK: - • MIÓTA SZEREPEZEL: 2-3 éveAmióta csak kiderült, Esther, az anyánk közelebbi kapcsolatot teremtett egy vérfarkassal, nem éreztem magam a családunkba valónak. Sehova nem tartoztam, hiszen egy fenevad tombolt bennem, mit boszorkánysággal ugyan el lehetett nyomni, s háttérbe szorítani, de megszüntetni lehetetlenné vált abban a pillanatban, hogy aktiváltam az átkot. Én voltam a fattyú, a különc, a család fekete báránya. Bizalmatlanságom itt kezdődött, és nem ért véget, nőtt, gyarapodott, mígnem kényelmetlen helyzeteket és rengeteg konfliktust szült, falat emelve közém, és testvéreim közé.
Nem tudok szemet hunyni a történtek felett. Nem akartam ezt a gyermeket, nem érdekelt volna, ha Elijah csakugyan hallgat rám, követi az utasításaim, és megöli a fiatal farkast, a babával együtt. Nem jelentett volna számomra semmit, mert nem akartam egy porontyot a nyakamba, és egy farkaslányt, akire vigyázni kell, és aki védelemre szorul. Mindig is családra vágytam, a szeretteim között élni, békében, de saját családon sosem gondolkodtam el. Dacból képes lettem volna megöletni őket, én magam is végeztem volna mind a nővel, mind a gyermekkel. Azonban a kocka fordult, és ami kevésbé érdekelt, az jelenti most számomra a jelent és a jövőt, mindent. Becsapva, elárulva érzem magam, mindezt testvéreim keze által élem meg, akik képtelenek voltak bízni bennem, mikor semmi rosszat nem követtem el ellenük. Az egyetlen megmaradt tőrrel a kezemben állok az ablak előtt, az elmúlt rövid időszak jár a fejemben, de a képek mellé nem jár hang, az egyetlen zaj ritmusos, gyors szívverésem. A csönd hatalmas, körülölel, szinte megfojt, magányom fullasztó, mellkasom sajog a szégyentől, amit magam iránt érzek, ámbár okom nem lenne rá, de a múlt erősebb és hatalmasabb nálam, és ez ellen az ég világon semmit sem tehetek. Lássuk be, nem vagyok elég jó nekik, amin nem tudok változtatni. Nyilvánvalóan nem tartozom közéjük, ami nem lep meg, erre már régen ráébredtem, azon a bizonyos estén, mikor Elijah akaratán kívül segített "apámnak" kikötözni, mielőtt még átváltoztam volna farkassá. Sosem felejtem el azt a napot. Elmélkedésemből Rebekah ránt vissza a kegyetlen valóságba, nem tudom megállni, hogy ne vegyek gondolatban mély levegőt, s fújjam ki azt sziszegve, miközben az ő számára csak némán állok a tompa fényben, hátat fordítva neki. - Elijah hazajött és csak egy tőr van. Melyikünket bünteted ma? - hangzik fel a kérdés tompán, vádaskodón, de nem fordulok a hang irányába. Tovább meredek ki a félig elhúzott függöny mögül, a fény alig világítja meg a szoba egy részét, míg a többi sötétségbe burkolózik, mintha a helyiség tudná, hogy valami szörnyűség közeledik. Jómagam is pont így érzek. Tudom, hogy valami rossz közeleg, de hagyom magam, hadd sodorjon az áramlat, a végkifejlet még számomra is meglepetés. Minden attól függ, testvéreim hogyan reagálnak a szavaimra. - Egy játékot terveztem. - Jelentem ki szemrebbenés nélkül. - Ec-pec, kime...hetsz! - És hátrahagyva az ablakon való kifelé bámészkodást, Bekah elé suhanok, a szavak pedig hirtelen áramlani kezdenek belőlem, mintha megnyitották volna a csapot, és nem lehetne elzárni. Nem akarok éppen most megállni, mikor belelendülnék a vádaskodásba, ami éppenséggel jogos, és ami színtiszta igazság. Nem fogok most elhallgatni, mikor tudathatom a húgommal, mivel sértett meg olyan mélyen, hogy a seb még mindig nem gyógyult be, és gennyes váladék keveredik a csordogáló vérrel. - Elárultál. A saját húgom! - Kezd emelkedni a hangom, a tőrt pedig egyenesen a torkának szegezem, képes lennék kárt tenni benne, talán mindezt hidegvérrel tenném, csak hogy büntessem, újra egy koporsóba dugnám, és néhány évtizeden, évszázadon keresztül nem engedném szabadon. De mint már annyiszor, Elijah most is közbelép, védi Rebekaht, talán mindezt azért teszi, mert tudja, hogy abban bűnös, amiben ő maga is. Nem csak a kishúgunkat védi, de saját magát is, és megpróbál úgy tenni, mintha ő volna a nagy, becsületes vámpír, miközben nem különb nálam. - Niklaus, ne merészeld! - Szólít a néven, amit még Mikael aggatott rám, s ezt csakis a testvéreimtől fogadom el. Ezt a nevet hallották egész gyerekkorukban, nem fognak leszokni róla soha, csak mert nem szeretem a hangzását. Nem is várnám el tőlük. Most mégis bosszant a név, szíven üt, nem találom érdemesnek hozzám, és a férfi jut eszembe, akit apámnak hittem oly sok éven át. Fáj, hogy még Elijah is képes volt elárulni, nem bízni bennem, emlékeztetve ezzel arra, amit mindig is hittem; Nem vagyok közéjük való. Elhessegetem a gondolatot, és reagálok Elijah szavaira. Húgunkat eltolom magamtól, a tőrt a bátyám felé fordítva hátrálok, és érzem, amint egy ér lüktetni kezd a halántékomon, szapora pulzusom diktálja a tempót, szívem csaknem a bordáimnak ütődik. - Talán téged kéne, bátyám! Ellopod a gyermekem minden egyes momentumban, mikor gyöngédséget mutatsz Hayley irányába! - Haragom képtelen vagyok megfékezni, a féltékenység csak úgy süt rólam, és nem is akarom leplezni. Tudnia kell, mit érzek ezzel kapcsolatban. A tőrt eközben még mindig nekiszegezem a távolból, egyenesen mellkasára mutatva, ahová most leginkább illene a kezemben tartott fegyver. - Ennek semmi köze Hayleyhez. - Feleli higgadtnak, és ha a szavaitól nem is, nyugodtságától és hangszínétől elszakad nálam a cérna, és ingerülten száguldanak felé szavaim, hangom pedig ordításba fordul át. - Mindennek köze van hozzá! - Mellkasomból felszakad egy mély, mégis alig hallható morgás, ami furcsán keveredik a hangommal, mégis megállom vicsorgás nélkül, arcom sem torzul el, szemszínem továbbra is örvénylő sötétzöld, nyoma sincs a farkasnak, ez most nem az ő dühe. Belőlem váltották ki a szörnyeteget, aki ha azt követné, amit a szíve diktál, egy sötét helyen kuporogna, és nem volna kíváncsi senki társaságára. - Azóta csodál, mióta megérkezett, és most az én gyermekem, az én vérem, úgy fog felnőni, hogy téged szólít apának. - A tőrt ezúttal magasabbra emelem, ám még mindig rá mutatok vele, s amint mondandóm értelme eljut hozzá, amint felfogja, mit is mondtam az imént, furcsa arckifejezést ölt, megdöbbenés keveredik értelemmel és talán... sajnálattal. Ebből a sajnálatból pedig nem kérek. Nem akarom, hogy sajnáljon. Azt akarom, hogy felfogja a tettei súlyát, húgommal együtt, aki felbátorodva enyhén felém hajol, és beszélni kezd. Nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelne, mert hangja megint vádaskodó, de mintha ő is ráébredt volna valamire. - Szóval erről van szó? Megint azért aggódsz, hogy elhagyunk téged? - Teljes figyelmem neki szentelem, bár mintha sötét köd borulna elmémre. Felé fordulok, szemeim égnek a kezdetleges nedvességtől, s ahogy én is, úgy a tőr is felé fordul. - A történelem nem tanított neked semmit? Mi nem hagyunk el téged, Nik. Te üldözöl el minket! - Ő sem bír uralkodni az érzésein, ahogy sosem ment neki, s most úgy érzem, ez az egyetlen közös bennünk. Túl hevesek vagyunk, hogy uralkodni tudjunk az érzéseinken, azok veszik át a hatalmat felettünk. Mégis megdöbbent, hogy éppen most vágja ezt a fejemhez, éppen most tör elő belőle mindez, mikor nem adtam rá okot. Nem tudom, a sértettségem, vagy a dühöm-e az erősebb. - Így volna? - Teszem fel az ostoba, és fölösleges kérdést. Egyértelmű, hogy így gondolja, és az is, hogy Elijah is osztozik a véleményén, aki figyelmesen, várakozón figyel engem. Mintha azt várná, hogyan reagálok minderre, holott az egész beszélgetés lényege az volna, ők hogyan reagálnak. Nem én vagyok a bűnös, ezúttal nem, de ők ezt nem látják be. - Mit követtem el az utóbbi időben az együttműködésen kívül? Leborultam előtted, bátyám, hogy jóvátegyem azt, hogy leszúrtalak, a nagyobb jó érdekében, az otthonunk visszaszerzéséért. - Könnyeim szabadon áramolnak, a forró, sós cseppek végigszántják az arcom, egészen az államig, borostámat érintve. Nem csak szemeim égnek a forró könnyektől, de mellkasom is a fájdalomtól, az elutasítás folyékony fájdalmától, ami megtelíti tüdőm, s még orrom is égeti, akárhányszor levegő után kapok. - És a másik oldalt nézve, húgom, míg te ugyanazt a kört futod Marcellel, megint beleszeretsz egy emberbe, aki nem hozzád való, amíg ő uralja a birodalmat, amit mi építettünk és ő elvette! - Erősen gesztikulálva, hadonászom a tőrrel, az átkozott könnyek csak úgy ömlenek szemeimből, míg úgy érzem, nem tudom eléggé kifejezni mindazt, amit érzek, s mindazt, amin átmentem az utóbbi időben. Elijahhoz térek vissza, ki enyhén felszegi az állát, pislog, mint aki nem értené, miről beszélek, és megint azzal a sajnálkozó pillantással néz rám, amiért már megérné átdöfni mellkasát a fegyverrel, amit még mindig ujjaim közt tartok. - Most nem hozok fel mentségeket a múlt bűneiért, de abban a pillanatban, hogy nektek kettőtöknek azt kellett volna választani, hogy mellém álltok, hogy hisztek bennem, és hiszitek, hogy a saját gyermekem iránti szándékaim tiszták, azt választjátok, hogy ellenem szegültök, és az ellenségeim oldalára álltok. - Előrébb lépek, hogy nyomatékosítsam a szavaim, és hiába gyűlölöm, hogy sírok, hiába érzem magam roppant mód gyengének, nem mutatom ki, ám a kínt, ami belülről mardos akkor sem tudnám leplezni, ha akarnám. Inkább még közelebb megyek Elijahhoz, egészen közel, hogy sötét tekintetébe tudjak meredni, és erősnek mutatom magam, annak ellenére, hogy a nedvesség még mindig csillog a szemeimben, és elveszettnek érzem magam a saját testemben. - Az otthonunkat akartam visszakapni. Most az enyém. Tehát ott fogok élni, és ti ketten, itt maradhattok együtt, és megrohadhattok. - Újabb sós csepp szabadul el, ezúttal nem veszi a fáradtságot, hogy végigfusson az arcomon, egyenesen leszáguld, egyenesen a szőnyegre, ahol semmivé lesz, csupán nedves csíkot hagy maga után bőrömön, miközben hol egyikükre, hol másikukra kapom a pillantásom. Végül megint Elijah felé fordulok, a tőrt is az ő irányába fordítom nyelénél fogva, felkínálva neki, hiszen nekem nincs rá szükségem. Nem fogok velük foglalkozni, élhetnek, halhatnak, egyikhez sem lesz közöm. A tőrre emeli pillantását, majd rám, s mikor már azt hinném, nem veszi el tőlem, lassan felé nyúl, és megragadja, pont, ahogy reméltem, én pedig anélkül, hogy bármelyik testvéremre néznék még egyszer, kisétálok a szobából. Se szó, se beszéd, magam mögött hagyom őket, és tovább megyek, mintha nem számítanának többé.
|
| | | Elijah MikaelsonTake care, cuz' I'm a(n)...Original» lakhely : Mystic Falls » foglalkozás : történész » avatar : Daniel Gillies
| Tárgy: Re: Klaus Mikaelson △ an original bastard Csüt. Május 01, 2014 12:32 pm | |
| elfogadva!Üdvözöllek az oldalon, Testvérem! Mééégmégmééég... Nagyon tetszett az egész előtörténeted, és az is, ahogy megragadtad az érző oldalát a karakternek. Csodálatos és egyben fájdalmas volt olvasni a lelki szenvedésedet Öcsém, de tudd, hogy sosem adom fel a reményt, hogy egyszer megtaláld azt az áhított békét és boldogságot Nem is csépelném tovább itt a szót, belekötni nem tudok, és elfogult vagyok dicséret terén, ha a családról van sz, szóval lesd meg, le van-e minden foglalva, ha nem, akkor tedd meg, és ugorj bele New Orleans csodálatos világába... Ja és keress fel, hogy megbeszéljük a játékunkat |
| | | | Klaus Mikaelson △ an original bastard | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |