Caroline bocsánatot kér, amiért elfelejtette, hogy vasfű van a pasi vérében.
-Ugyan már, ezért ne kérj bocsánatot, hiszen nekem is eszembe juthatott volna.-mondom mosolyogva.
Caroline azt mondta, hogy jobb, hogy én öltem meg a férfit. Majd azt mondja, hogy el kéne valahova temetni a testet. Igen, éppen én is ezen gondolkoztam. Száj húzva Caroline felé nézek, majd megvonom a vállam, jelezve, hogy fogalmam sincs hova kéne rejtenünk a hullát.
Caroline kilép egy ajtón. Odasietek a halott férfihoz, majd átkutatom a zsebeit, hogy ne maradjon benne semmi. Volt benne némi apró és egy használt zsebkendő. Az aprót beletettem a kávéház pénztárgépébe, majd visszamentem abba a helyiségbe, ahol megöltem az embert. Egy kocsi zaját hallom, ahogy megáll az ajtó előtt, ahol Caroline ment ki pár perccel ezelőtt. Pár másodperccel később a 'Vámpír Barbi' lép be az ajtón, majd ismerteti velem a tervét, miszerint a kocsija csomagtartójába tesszük a férfit, visszamegyünk a vendégekhez és elfogyasztjuk a sütit, amit a pincér fog nekünk kifizetni. Ez így is történt, megettük a maradék édességet és a kávénkat, és a megbeszéltek szerint a számlánkat a srác állta. Kimentünk a kocsihoz, majd beültünk. Azon tanakodik, hogy hova rejtsük a hullát. Gondolkodok pár percet, majd beugrik egy jó ötlet.
-Rejtsük a folyóba. Ott biztos nem találja meg senki.-mondom, majd elindulunk. Út közben nagyon jót beszélgetünk, egyre jobban kedvelem Caroline-t. Az út folyamán telefonszámot is cserélünk, hogy bármikor tudjunk találkozni, vagy ha bármi baj van, fel tudjuk egymást keresni.
Megérkezünk a hídhoz, majd szétnézünk, hogy senki nincs-e itt. Szerencsénkre egy lélek sincs még a közelben sem, agy nyugodtam elintézhetjük ezt az ügyet. Caroline felnyitja a csomagtartót, majd én a vállánál, míg Caroline a lábánál fogja meg a testet. Közelebb visszük a híd széléhez, majd egy gyors, jól irányított mozdulattal beledobjuk a vízbe. A holtteste a férfinak nagyot csobban, amikor a vízbe ér, majd elmerül és elsodorja a gyorsan folyó víz.
Caroline azt mondja, hogy ne mondjuk el senkinek ezt a kis akciónkat. Maradjon a mi kis piszkos titkunk. Ezzel egyetértek.
-Én tarom a számat.-mondom, majd úgy teszek, mintha becipzároznám a számat és eldobnám a kulcsot.
Visszaülünk a kocsiba, majd újra elindulunk Mystic Falls utcáin. A Salvatore ház felé megyünk. Amikor odaérünk, mindketten kiszállunk, majd mintha ezer éve ismernénk egymást, megöleljük egymást.
-Én is remélem! Örülök, hogy találkoztunk. Majd hívlak.-mondtam, majd hátrébb léptem. Caroline visszaszállt a kocsiba, majd elhajtott. Leültem a bejárati ajtó elé, felhúztam a térdemet, majd a karjaimmal átfontam azt. Gondolkodásba kezdtem. Eseménydús napot tudunk magunk után. Megöltem egy embert és ez bánt a legjobban. Bár, ha nem teszem meg, nagy bajok lehettek volna belőle. Próbálom magamnak beetetni, hogy helyesen cselekedtem és egyre jobban hiszek benne. Végül is egy vámpírvadász volt, az Isten szerelmére!

JÁTÉK VÉGE!
JÁTÉKTÉR SZABAD!

(köszönöm a játékot irtó jó volt )

Sajnos sikeresen elfelejtettem, hogy verbénás lehet a kés.
- Ne haragudj, majd adok megint vért, miután végzünk itt. - mondom neki, és a férfi felé megyünk. Van egy olyan kósza sejtésem, hogy nem fogunk sokra menni vele, és a válasza nem lesz.
Néztem, ahogy Lexi a profikat meghazudtoló profizmussal kezd el játszani a késsel a férfi nyakánál. Nem az ütőerét találja el, de biztos nagy kínokat élhet át. A vállam fölött az olvasó pincérfiúra nézek. Még mindig olvassa az újságot. Elégedett is lehetek magammal. A férfi nem válaszol, csak nevet. Nemcsak nekem megy már az idegemre, hanem Lexinek is. Figyelmezteti, hogy megöli, de a férfi rezzenéstelen arccal állja a pillantását. Én már rég megadtam volna magam, az biztos. A következő pillanatban Lexi már hasba is szúrja Mike-ot. Hát, nem lennék most a helyedben. Egyikőnket sem érdekli Mike kiáltása.
- Jobb, ha nem húzzuk az időt! - mondom Lexinek, és sokat sejtetően hátranéz és rám kacsint. A férfi könyörögni kezd az életéért, és engem elfog a szánalom iránta. Lexi minden teketória nélkül a férfi szívébe mártja a kést.
- Nem, jobb volt, hogy te ölted meg! Nem mentünk volna vele semmire! A pincérsráccal is ez a helyzet! - felelem neki, mikor elém sétált.
- Most csak a holttesttel kéne kezdeni valamit! - válaszolom, és azon gondolkodom, mit kéne tennünk. A tekintetem ekkor egy Exit feliratú ajtóra esik. Lássuk mi van mögötte. Ahogy sejtettem, egy kijárta a parkoló felé. Kiléptem, és láttam, hogy egy erdő részletre nyílik, és nincs erre senki. Már kész is volt a fejemben a terv. Gyorsan a kocsimért mentem, és beálltam az ajtó elé. Bementem az ajtón. A férfi hasából kivettem a kést, és odamentem az egyik csaphoz, hogy elmossam. A földön láttam egy hypo felíratú dobozt, és azzal öntöttem le a kést, majd szépen elmostam mosószerrel is. Miután végeztem, hogy ne hagyjak ujjlenyomatot, egy konyharuhával fogtam meg, és visszatettem a helyére. Még magam is meglepődtem, hogy a földön semmi vérfolt nem volt. Lexi elé sétáltam, és ismertettem vele a tervemet.
- Biztos hallottad, hogy a kocsival ide álltam. A csomagtartóba tesszük a pasit, és visszaállok a másik parkolóba. Utána szépen mindhárman - mutattam az olvasó fiúra - visszamegyünk a vendégek közé. Elfogyasszuk a rendelésünket, és az a minimum, hogy a számlát ő állja, nem mi. - mondtam. Ezután minden úgy történt, ahogy mondtam. Miután visszamentem a raktárba, a srácot megigéztem, hogy ő fizet, és csakis én oldhatom fel az igézést. Lexibe karolva mentünk vissza a kávázóba. Elfogyasztottuk a sütit és a kávét, majd nagyon köszönve távoztunk az épületből. Kinyitom az ajtót, és megvárom, hogy Lexi is beszálljon.
- Csak tudnám, hogy hova rejtsük el? - kérdezem Lexitől. Azt feleli a folyóba. nem is rossz ötlet! A híd felé veszem az irányt, közben Lexivel jókat beszélgetünk. Még számot is cseréltünk, hogy bármikor el tudjuk érni a másikat. Meg is feledkezünk a csomagtartóban pihenő hulláról. A hídhoz érve, kiszállunk, és gyorsan körülnézünk. A legnagyobb szerencsénkre, sehol senki. Gyorsan kinyitom a csomagtartót. Lexi a vállánál, én pedig a lábánál fogom meg Mike-ot, és egy gyors és laza mozdulattal, már el is merült a folyóban. A híd korlátjának dőlünk, és onnan nézzük az egyre jobban elmerülő férfit.
- Nem mostanában fogják megtalálni őt! Jobb, ha ezt nem mondjuk el Damonéknak! Maradjunk annyiban, hogy elengedtük őt, hátha elvezet a főnökéhez. Az, hogy rejtélyesen eltűnik, már ne a mi hibánk legyen. A pincérfiút is meg kéne igézned alkalomadtán, nehogy beszélni tudjon. Félek, hogy az enyémet Damon feloldja. Ez maradjon a kettőnk piszkos kis titka! - felelem neki. Kezet is rázunk, így tudatva a másikkal a döntésünket. Beleegyezik, és immár az üres folyót nézzük. Idejét sem tudom mikor volt ilyen sebes sodrása a folyónak, de most nagyon jókor jött. Visszaültünk a kocsiba, és a Salvatore panzió felé vettük az irányt. Kiszálltunk és búcsúzásként megöleltük egymást. Még csak most válunk el, de máris kezd hiányozni! Olyan érzésem van, mintha régóta ismernénk egymást.
- Remélem máskor is találkozunk még! Remélem akkor nyugodt napunk lesz, nem olyan, mint a mai. Megígérte, hogy majd keres, és mire elindultam a kocsival, ő már be is ment a villába. Kicsit zavar, hogy megöltünk egy embert, de az mégjobban fájt volna, ha kárt tesz valakiben. A gázra lépek, hogy minél előbb otthon legyek. Hazaérve bemegyek a konyhába, és félig üres whiskeyre révedek. A hűtőhöz lépek, és kiveszek belőle egy tasak vért, és megiszom. Az üres zacskót kidobom a kukába, és a whiskeyt kezdem el újra nézni. Akkor bontottam fel, mikor Nik itt volt. Vajon mi lehet vele? Majd jelentkezik, ha akar. Magamnak igazat is adtam, és mit sem törődve, hogy vannak poharak, elkezdtem az üvegből inni. Nem sok volt benne, de azt én pillanatok alatt eltüntettem. Az üres üveget letettem, és felmentem a szobámba. Először fürdeni, majd aludni. Húzós egy nap volt! Gondoltam, és lecsuktam a szemem, hogy tudjak aludni.

Játék vége!
Játéktér szabad!

/Köszönöm a játékot! /

Caroline a pincért egy székre leülteti és megigézi őt, hogy újságot olvasson. Hm, jó módszer. Majd hangos (vagyis számomra hangos) sípszó üti meg a fülem. Odafordulok, majd látom, hogy telefonál. Újra a füléhez emeli a készüléket, majd Damon hangját ismerem fel, amit Vámpír Barbinak szólítja Caroline-t. Jót nevetek rajta, majd jó magam is meglepődök azon, hogy aggódik értem. Összeráncolt szemöldökkel nézek magam elé és hallgatom a beszélgetést. Carolin
e megmondja Damonnek, hogy értesítse a többieket, majd leteszi a telefont. Közelebb sétál hozzánk, majd azt mondja a férfinak, hogy ő a helyében beszélne, mert egy 500 éves vámpírral áll szemben. Kicsit túlzott, mivel még nem vagyok annyi, csupán 353. Csupán...
A férfi kineveti Caroline-t, bennem pedig felmegy a pumpa. Barátnőm elkéri tőlem a kést én pedig készségesen átnyújtom neki egy kacsintás kíséretében. Caroline nem kertelt, rögtön végighúzta a kést a férfi mellkasától egészen a combjáig. A számunkra éltető nedű kifolyik az ereiből és meg sem áll a földig. Kimeredt szemekkel nézem, majd megrázom a fejem. Nem szabad letámadnom, hiszen egy vámpírvadászban mindig van vasfű. Akármilyen formában.
Caroline újra bekeményít, mivel a férfi még mindig nem akar válaszolni. A combjába döfi a kést. A vadász egy óriásit ordított volna, ha Caroline be nem tapasztja a száját a kezével. Elismerően nézek rá, majd próbálok nem a vérre koncentrálni. Caroline látszólag jól bírja, mivel szemrebbenés nélkül közli a férfinak, hogy ha nem mond semmit, el fog vérezni. Felharapja a csuklóját, majd a férfi szája elé tartja, de mielőtt az inni kezdene elrántja. Gonoszsággal a hangomban felnevetek, majd még mindig gúnyos vigyorral nézek a szenvedő férfira.
Alkut kötöttünk vele, miszerint ő válaszol a kérdéseinkre, majd mi mondhatni megmentjük az életét. Kapott egy percet, hogy eldöntse. Caroline odasétált hozzám, majd a kezembe adta a kést. Ujjamat belemártottam a késen lévő vérbe, majd fekete erekkel a szemem alatt megnyaltam. Természetesen elfelejtettem, hogy vasfű van benne, így elkezdtem köhögni. Mike gonoszan vigyorogva nézett rám. Talán elfelejtette, hogy egy vámpírral áll szemben.
Letelt az ideje, így közelebb mentünk hozzá és a válaszát vártuk. Elmondja, hogy nem fog válaszolni, így közelebb megyek hozzá, majd a kést felemelem.
-Neked most nagyon fájdalmas halálban lesz részed, kisanyám.-mondom, majd gondolkodásba kezdek, hogy mi a legfájdalmasabb pontja. Kis gondolkodás után a nyakán végighúzom a kést, de direkt nem az ütőerében, hogy jobban fájjon neki. A szeme elé tartom a kést.
-Nézd, ez a te véred. Te csináltad magadnak a bajt, szóval bűnhődj!-mondom bosszúsan, majd a hasába szúrom a kést. A férfi felordít, de nem nagyon tud érdekelni. Elfordítom a kést, majd hallgatom a férfi könyörgését és szenvedését. Gúnyos mosollyal az arcomon megszólalok.
-Késő bánat, szívem.-mondtam gonoszan, majd egy jól irányított mozdulattal a férfi szívébe döftem a kést. Caroline-ra néztem, majd megszólaltam.
-Ugye nem szeretted volna felhasználni valamire a fickót?-kérdezem majd felállok és azon gondolkozom, hogy hova tegyük a holttestet.

Még sosem volt részem kihallgatásban, de gyere jobban tetszik. Pláne, hogy én vagyok, hogy is nevezzen magam; á megvan, csendestárs. A pincér srácot egy másik székre ültetem, és megigézem, hogy olvasson újságot, míg máshogy nem óhajtom. Figyelem Lexi minden mozdulatát, és elismerésem neki, hiszen elég jól csinálja. Ha Mike azt hiszi, innen szabadulhat, hát nagyot téved. Azt hiszem, érik még őt meglepetések. Telefonjával a kezemben hátat fordítok nekik, és megnézem, kit hívott fel legtöbbször. Ezt a számot is menteni akarnám, de közben rájövök, hogy a pincérsrác telefonjában is ez a szám volt. Idegesen tárcsázni kezdem, de nem veszik fel. Várok míg egy kellemes és most zavaró sípszó jelzi, hogy hagyjak üzenetet. Még mit nem! Legjobb a meglepetés ereje! Eszembe jut Damon, és az ő módszerei. Gúnyos vigyorra húzom a szám, és tárcsázom a számát. A tőle megszokott stílusban veszi fel a telefont. A vámpír Barbinál immár századjára közlöm vele, hogy ne hívjon így. Lexi felé nézek, aki nevetni kezd ezen a hozzászóláson. A fejemet ingatom, és közlöm vele, hogy mi a helyzet. Mikor Lexi megmérgezésére kerül a sor, még engem is meglep, mennyire aggódik érte. Megnyugtatom, hogy jól van, és hogy épp kihallgatjuk őket. Megkérem, hogy figyelmeztesse a többieket az új és idegen vámpírvadászra. Az ismeretlen férfi számát megadom neki, és azzal teszi le a telefont, hogy elmegy anyukámhoz, és kiderítik ki a szám tulajdonosa. Lexi még mindig nem járt sikerrel. A hátsó zsebembe csúsztatom a telefonomat, és visszasétálok hozzájuk.
- A helyedben csicseregnék, ugyanis 500 éves vámpírral kerültél szembe. Ne akart tudni, hogy mire képes! - felelem neki. Én figyelmeztetem erre kinevet. Lesz ez még így se, csak várd ki a végét!
- Szabad? - kérdezem Lexitől, és a késért nyúlok. Szó nélkül átadja és hátrébb lép.. A férfi mellkasán húzom végig a kést, egészen le a combjáig.
- Te akartad! Mi megadtuk a lehetőséget, hogy magadtól beszélj. A te hibád, hogy keményebb módszerekhez kell folyamodnunk! Ez most kicsit fájni fog!- felelem, és hezitálás nélkül a combjába vágom a kést. A száját lefogom, ezzel tompítom a kiáltását. Lexire nézek, aki elismeréssel a szemében néz vissza rám.
- A fő artériádat találtam el, és hamarosan elvérzel, ha nem segítünk rajtad. - mondom neki. A csuklómat felharapom és a szája elé teszem, de mielőtt hagynám, hogy igyon belőle, gyorsan elhúzom előle.
- Kössünk alkut! Te szépen válaszolsz a kérdéseinkre, és elmondasz mindent amit tudni szeretnénk! Cserébe megmentem az életed! Ilyen egyszerű! Ha nemet mondasz átadlak Lexinek! Hidd el, jobban jársz ha együtt működsz, Lexi módszerei brutálisabbak ennél! Kapsz egy perc gondolkodási időt! - intézem gondolataimat Mikehoz, és közben Lexihez sétálok. A véres kést visszaadom neki, és hagyom hogy lenyalja róla a vért.
- Letelt az időd! Hogy döntöttél? - kérdezem és Lexivel közelebb sétálunk hozzá.

Caroline azt mondja, hogy nem kell szerénynek lennem. Mondjuk abban van igazság, hogy ha nem segítek Stefannak, tényleg egy gyilkológép lenne.
-Köszönöm, nagyon jól esik, hogy ezt mondod, remélem tudod.-mondom szeretetteljes hangon, majd a pincér felé fordulok, aki a rendelésünket hozta. Beleiszok az italomba, majd megkóstolom a sütit. Nagyon ízlik.
-Kitűnő választás volt ez a süti. Isteni finom.-mondom, majd tovább eszem.
Caroline is mondd néhány tulajdonságot magáról. A Vámpír Barbis résznél felnevetek. Ezt is csak Damon találhatta ki.
-Nem csalódtam Damonben.-mondom vigyorogva, majd beleiszok a forró italba.
A pincér fiú telefonhívást kap, amiből a vámpír képességeinknek köszönhetően megtudjuk, hogy egy férfi fog ide jönni. Kis idő elteltével egy ismeretlen férfi toppan be a kávéházba, majd rögtön a sráchoz megy. Caroline rögtön megkérdezi, hogy ismerem-e.
-Sajnos nem. De szerintem is ő lehet az. Ki más hívná hátra a srácot?-hunyorogtam, hogy hátha látok majd valamit.
Caroline feláll, miközben azt mondja, hogy ideje utánajárni a dolgoknak. Követem őt és én is felállok. Közelebb megyünk a két pasashoz, majd Caroline kérdezi, hogy van-e valami olyan képességem, amivel meghallhatom őket. Egy bólogatással jelzem válaszom, mivel nem akarok zajt csapni, nehogy meghalljanak. Erősen koncentrálok, majd meghallom a beszédüket. Éppen az idegen pasi magyaráz arról, hogy miért nem kapott el minket.
-Caroline, ez a pasi el akar minket kapni.-mondom ijedten.
Caroline nagyon halkan nyitotta ki az ajtót. Villám sebességgel nyomom le az ismeretlent, majd ott tartom. Caroline a pultos fiú nyakát ragadja meg. Megkérdezi a fiútól, hogy ő-e az a férfi. A pincér halkan válaszolja, hogy igen, de én tisztán hallottam. Caroline elkéri a telefonját, majd elkezdi nyomkodni a sajátját, gondolom elmenti az ismeretlen pasi számát.
Caroline megkérdezi a pasitól, hogy vámpírvadász-e. Sejtem a választ, de a férfi ördögi mosolya még jobban megerősíti a sejtelmeimet. Hunyorogva nézek rá, majd próbálok belőle kihúzni valamit, de a verbéna hatására nem annyira megy. Felemelem a férfit a kabátjánál fogva, majd Caroline átnézi a zsebeit. A péztárcán és a telefonon kívül semmit nem talál, de kiderül, hogy Mike a neve. A kérdésre, amit Caroline tett fel, nem válaszol, így a telefonjában kezd el nézni valamit.
-Találtál valamit?-kérdezem, miközben még mindig fogom a férfit, hogy el ne menjen. Caroline elmegy valahova, de közben talál egy tortaszeletelő kést, amit a kezembe ad, mondván, hogy ideje bekeményíteni. Én csak mosolygok, már tudom is, hogy mit fogok csinálni. A kést a férfi szeme elé teszem, hátha megijeszti a látványa is.
-Szóval Mike... elmondod, hogy ki küldött, vagy erőszakos módszerrel kellesz majd kiszednem belőled?-kérdezem tőle gonoszan mosolyogva, majd felvont szemöldökkel várom a válaszát. Dühös szemekkel néz rám, gondolom nem szeretne semmit mondani. Hirtelen mozdulattal a nyakához emelem a kést, majd megszólalok.
-Vagy elmondod, vagy egy pillanat alatt véget vetek az életednek. Csak egy mozdulat és neked annyi. A te kezedben van a döntés. Jól gondold meg.-mondom kemény hangon, majd még jobban a nyakához szorítom a kés élét. Még mindig nem mond semmit.
-Na mi az? Megnémultál?-kérdezem, majd Caroline felé nézek.
-Szerinted mit csináljak vele?-kérdezem, majd a mocorgó férfi felé fordulok.
-Még egy mozdulat, és használatba veszem ezt a csinos kis kést. Szerintem nem szeretnéd, hogy ezt tegyem.-sziszegem mérgesen, majd újra újdonsült barátnőm felé nézek.

Lexivel egyre jobban érzem magam. Azt hiszem, nagyon tartós kapcsolat lesz a miénk.
- Ugyan Lexi ne szerénykedj. Ha nem lettél volna elég akaratos, Stefanból gyilkológép vált volna. - felelem neki. A pincérsrác megjelenik, és leteszi elénk a rendelést.
- Köszi! -felelem neki hálásan, majd visszasétál a pulthoz. Tetszett Lexi ötlete a tulajdonságokról. Kortyolok az italomból, és eszek a sütimből. Ismét remek választás.
- Nos, én nem szeretem ha Szöszinek hívnak, ez Damon szokása. A Carolt se szeretem, mert ugye a polgármester asszony Carol. Én Caroline vagyok, vagy Care. Ennyi, más névre nem is hallgatok. Oh, Damon újabban Vámpír Barbinak hív, na ezt is gyűlölöm. - válaszolom neki.
- Nagyon nagy a lepcses szám, és imádok minden infót megtudni. Régebben nagyon pletykás voltam, mostanában ez nem igaz. -felelem neki. A pincér srác rejtélyes telefonhívást kap, hogy nemsokára meglátogatja. Tényleg nem sokáig kellett várnunk arra, hogy megérkezzen. Fél óra elteltével egy ismeretlen férfi jelenik meg az ajtóban, és gyorsan körbenéz.
- Lexi, én ezt a férfit nem ismerem. Te? Azt hiszem ő a mi emberünk. - hadarom el neki gyorsan. A pulthoz lép, és hátrahívja a fiút.
- Azt hiszem, ideje, hogy utánajárjunk a dolgoknak! - felelem és felállok. Lexi követ engem. Megállok az ajtó előtt és hátranézek újdonsült barátnőmre.
- Van valami jó kihallgató módszered? - kérdezem tőle. Egy bólogatással jelzi a válaszát. Az jó, mert nekem nincs, és még sosem csináltam ilyet. Hát mindenből kell egy első alkalom. Az ajtót hirtelen, és meglepően csendesen nyitottam ki. A két férfi nem is érzékelte a jelenlétünket. Lexi azonnal az egyik sarokban lévő székre nyomta le az ismeretlen férfit. Én a pultos sráchoz mentem, és torkon ragadtam, és egy kicsit fel is emeltem. Meg is lepődött a nyers erőmön.
- Ő lenne az a férfi, aki megkért, hogy vasfűvet tegyél az italunkba? - kérdezem, és alig hallhatóan válaszolja az igent. Elengedem és megigézem, hogy ne emlékezzen erre. Leengedem és elkérem a telefonját. Az ismeretlen telefonszámát elmentem a sajátomba, az övéből pedig kitörlöm. Megigézem, de még nem küldöm ki a vendégek elé. Lexihez sétálok, mert érdekel ki ez a fickó.
- Miért van olyan sejtésem, hogy vámpírvadász? - kérdezem tőle, és a férfi ördögien elmosolyodik.
- Nyertem! - húzom számat gúnyos mosolyra. Lexi átveszi az irányítást, bár sajnos verbénát iszik, így nehéz lesz belőle bármit is kihúzni. Lexi felemeli, én pedig a zsebeit kezdem el kutatni. A pénztárcáját kiveszem belőle, és a telefonját. Vajon hogy hívják, és vajon megtudom a telefonjából, hogy ki küldte?
- Aha, szóval Mikenak hívnak. Ki küldött? - kérdezem, de nem válaszol. Nézzük, kit hívott fel utoljára? Hm, valami Austint. Még jó, hogy seriff az anyukám, így biztosan ki tudjuk deríteni ki ez a férfi.
- Lexi, tiéd az illető. Én felhívom anyut, és a többieket, hogy figyelmeztessem őket. Valami azt súgja, hogy nem ő az egyetlen, aki idejött! - felelem, és a raktárban egy csendesebb helyet keresek a telefonálásra. Az egyik polcon találok egy nagy tortaszelő kést, és odasétálok vele Lexihez.
- Azt hiszem ideje bekeményíteni! - felelem és a kezébe adom a kést.
- Innentől a tiéd a terep! - válaszolom. Lexi csak mosolyog, és kiváncsian várom, hogy mit fog tenni.

-Örülök, hogy végül minden jó lett az anyukáddal.-mondom mosolyogva.
-Igen, elég nehéz volt az átváltozásom. De ez nem csak az én érdemem, elvégre Stefannak is kellett elég sok akaraterő.-válaszolom, mivel nem szeretném magamat fényezni.
-Örüök, hogy hozzád ültem le!-mondom mosolyogva, mivel így is gondoltam. Annyira kedves és olyan jó, hogy úgy fogja fel az egészet, hogy Stefan barátai az ő barátai is.
A pincérrel való beszélgetésünk után visszasétáltunk az asztalhoz, majd Caroline azt mondta, hogy maradhatnánk még egy kicsit, hátha eljön az a férfi, aki rávette a srácot, hogy vasfüvet tegyen az italomba.
-Benne vagyok! Hátha megtudunk valami lényeges információt.-mondtam. Tényleg ki szeretném deríteni, hogy ki ez a fickó, mielőtt nagyobb baj lenne belőle.
-Mindenkinek szólok, akinek tudok.-mondom komolyan, hiszen igaza van, ha velem ezt tették nyilvános helyen, akkor bárki más is járhat hasonlóan, mint én. Talán még rosszabbul.
Caroline elmegy a következő adag sütiért, addig én agyalok. Vajon ki lehet ez? És honnan ismer? Nem rég jöttem vissza, de már akadt egy rosszakaróm, aki ki akar iktatni. Ki kell derítenünk ezt az egészet.
Caroline azzal a mondattal jött vissza, hogy várnunk kell egy kicsit a sütire és az italra. Az előttem ülő lány bejelentette, hogy utál várni és, hogy csináljunk valamit. Gondolkozok, hogy mit csinálhatnánk, majd beugrik egy nagyon jó ötlet. Ezzel gyorsabban telik az idő és jobban meg is ismerjük egymást. Felemelem a fejem, majd megszólalok.
-Mit szólnál ahhoz, hogy mondunk pár tulajdonságot magunkról, hogy jobban megismerjük egymást?-kérdeztem mosolyogva.
-Én kezdek.-mondom, majd erős gondolkodásba kezdek. Majd belekezdek.
-Utálom, ha Alexiának szólítanak. Az igazi nevem Alexia Branson, de mindenkinek elmondom, hogy ne merjen engem Alexiának szólítani, mert utálom. Mystic Fallban születtem. Barátkozó típus vagyok, ha az illető szimpatikus. Hmm... egyenlőre ennyi, majd ha eszembe jut valami, elmondom.-mondom mosolyogva, majd újra megszólalok.
-Te jössz.- vigyorgok rá. Nem hiába nevezem magam kíváncsinak. Lábaimat keresztbe teszem az asztal alatt, majd várom, hogy Caroline megszólaljon.

Örültem, hogy Lexi jobban lett, és senki sem figyelt már ránk.
- Nos, anyukámmal nehéz volt erről beszélnem. Ismered a Grillből Mattet? Nos ővele jártam, és anyukám megkérte, hogy kémkedjen neki. Persze én erről semmit sem tudtam, egészen addíg, míg nem szakított velem. Elmondott mindent, azt is, hogy anyukám tudja, hogy vámpír vagyok. Apám meg akart ölni, de nem sikerült neki. Tyler, aki vérfarkas, és jelenleg hibrid, hála Rebekának mentett meg anyukámmal együtt. Miután jobban lettem, leültem anyuval, és megbeszéltem a dolgokat. Támogatott, és azóta is mellettem áll mindenben. Mikor Tyler megharapott a születésnapomon, és haldokoltam, még Klaust is képes volt beengedni hozzánk, csak hogy megmentsem. Azóta jó a viszonyunk, és én ott segítek neki, ahol csak tudok. - válaszolom neki.
- Sajnálom, neked sem lehetett könnyű az átváltozásod. Örülök, hogy vagy, elvégre Stefan nélkül én sem tudom hol lennék! - felelem neki.
- Ugyan már, semmiség! Stefan barátai, az enyémek is! - mondom neki. Tényleg örülök, hogy leült mellém.
- Azt hiszem ideje kezelésbe vennünk a mi kis pincér barátunkat! - értek egyet Lexivel. Őt követve indulok a pulthoz, ahol a srácot megigézi, és így kiderült, hogy valami férfi tette az italába a vasfüvet. Felemás gondolatokkal ültünk vissza a helyünkre.
- Azt hiszem ideje lenne a többieket is értesíteni! Ha veled ezt tették nyilvános helyen, nyilván megkísérlik másokkal is máshol! - mondom neki.
- Kell egy jó terv! Ki kell derítenünk, amit csak lehet! Mit szólnál, ha egy ideig még maradnánk és szemmel tartanánk a pincér fiút? Talán idejön az a férfi személyesen, és megtudjuk ki is ő valójában! Benne vagy? - kérdezem tőle. Sejtésem szerint benne lesz, mert legalább olyan kíváncsi természet, mint én magam.
- Nos enyém a következő kör! - mondom és felállok, hogy rendeljek még.
- Két capuccinót, és két gyümölcskockát kérnék! -adom le a rendelést. Közelebb hajolok hozzá, hogy csak ő hallja azt, amit mondani akarok neki.
- Nem teszel vasfűvet soha semmibe, és elfelejted ezt a kis beszélgetést! - mondom neki. Megvárom míg elismétli, és elégedetten ülök le Lexivel szemben.
- Nos, nincs más dolgunk, mint várni! -felelem neki.
- Utálok várni! Kéne valamit csinálni, hogy a várakozást feldobjuk! Van valami ötleted? - kérdezem tőle.

Caroline nevetését, hallgattam, miszerint lesz a társam a habzsolásban. Majd újra megdicséri a sütit.
-Örülök, hogy ízlik.-mondom mosolyogva.
-Köszönöm. Hát igen, nem volt valami egyszerű. A pasi eltűnt. Nem öltem meg sajnos. Napgyűrűm nem volt. Amikor átváltoztam és kimentem a napra, nagyon meglepődtem és megijedtem. Majd felkerestem egy boszorkányt és megkértem, hogy csináljon nekem egyet.-mondtam Caroline szemébe nézve.
Caroline arról kezd mesélni, hogy gyorsan kellett megtanulnia kezelni a vámpírságot, mivel Katherine is a városban volt. Eleinte hisztis volt, majd előtört a kedves, törődő énje. Közben megtudta, hogy a Tanács létezik és az anyja is a tagja. Nehéz lehetett megbeszélni vele ezt az egészet.
-Az nem lehetett jó. Nekem is felerősödtek az érzéseim, amikor átváltoztam. Egyszer nyugodt voltam, majd felhúztam magam és mindenkivel bunkóztam. De megtanultam kezelni ezt is. Hogyan beszélted meg anyukáddal azt, hogy vámpír vagy? Hogyan fogadta ezt az egészet? Nem lehet szerencsés dolog az, hogy a saját anyukád benne van a Tanácsban.-mondtam őszintén, Fogalmam sincs, hogy mondtam volna el anyukámnak. Biztos nem mertem volna. Csak ha muszáj lett volna.
Amint elkezdtem köhögni a vasfű hatására, elég sokan felfigyeltek ránk. Caroline gyorsan odajött hozzám, és finoman elkezdte ütögetni a hátam, hogy azt higgyék az emberek, hogy félrenyeltem. A hatás kedvéért még mondott egy mondatot, miszerint nem kellett volna annyit ennem egyszerre.
Caroline visszaül a helyére, majd egy vérrel teli poharat tol felém. Gyorsan lehajtom, majd leteszem a poharat az asztalra. Légzésem lelassul és kezdem jobban érezni magam. Sóhajtok egyet, majd hálásan nézek Caroline-ra.
-Nagyon köszönöm. Nem tudom mi lenne most velem nélküled.-mondtam mosolyogva.
-Veled tarok. Beszéljünk a fejével.-mondtam, majd felálltam. Lassan lépkedtem a pincér felé, majd mikor odaértem, komoly tekintettel néztem rá.
-Válaszolj nekem őszintén. Miért tettél vasfüvet az italomba?-igéztem meg a srácot.
- Valami ismeretlen fickó mondta, hogy tegyek bele.-mondta ijedten.
Nem értettem teljesen. Ki mondhatta neki ezt? És miért? Kérdőn néztem Caroline-ra, majd visszafordultam a pincérhez.
-Nem emlékszel erre a beszélgetésre.-igéztem meg még egyszer, majd Caroline felé fordultam.
-Szerinted ki volt az?-kérdeztem.

Nevetnem kellett azon, amit Lexi mondott.
- Ha habzsolni akarsz, és benne vagyok! Leszek a társad! - mondom neki.
- Ez a süti nagyon finom! Azt hiszem jó választál volt! - felelem ismét.
- Ki nem néztem volna belőled, hogy több mint 300 éves vagy. Nagyon sajnálom, ami veled történt. Akkor neked sem lehetett egyszerű átváltozásod! És mi lett azzal a pasival? Legalább megölted? Volt napgyűrűd? - kérdezem tőle. Alig bírom felfogni, hogy egy ilyen kedves lányt így átvernek.
- Hát igen, Stefan érdeme. Tőled tanulta! Hamar kellett megtanulnom a vámpírság csínját-bínját, mivel Katherine is a városban volt! Az érzéseim felelősödtek, és először egy hisztis díva voltam! Egy idő után ezt megtanultam kezelni, és a törődő és óvó énem tört elő. Közben megtudtam, hogy létezik a Tanács, és hogy anyám is a tagja! Nem volt könnyű vele megbeszélni a vámpírságot, de elfogadta. Azóta véd, és támogat, ahogyan azt az anyákhoz illik. Mostmár a lepcses számra is megtanultam lakatot tenni, és igyekszem nem felhívni magamra a figyelmet. Hallgatom amit mond, és látom, hogy beleiszik az üdítőjébe. Hirtelen köhögni kezd, és elváltozik az arca. A levegőben vasfű illatát érezni!
- Jézusom Lexi, jól vagy? - kérdezem tőle, és odamegyek hozzá. Mint aki csak félrenyelt volna, kezdek el ütögetni finoman a hátát. Már elég jól felhívtuk magunkra a figyelmet!
- Mondtam, hogy nem szabad túl sokat enned egyszerre! - válaszolom, és tovább ütögetem a hátát. Mindenki megnyugszik, hogy annyira nincs nagy baj, és visszatérnek korábbi tevékenységeikhez.
- Nem érhet, hogy történhetett ez! - mondom, és visszasétálok a helyemre. Mindenki a másikkal van elfoglalva, ezért kapva kapok a pillanaton, és vért öntök az egyik pohárba.
- Idd meg, ettől jobban leszel! - mondom. Már hallom is, hogy a légzése egyenletesebbé válik, és kezd újra önmaga lenni. Azt hiszem ideje elbeszélgetni a pincérfiúval. Velem tartasz? - kérdezem tőle, és várom a válaszát.

Nem híznak a vámpírok? Ezt még hogy nem tapasztaltam? Szupeeer!
-Nem is tudtam eddig, hogy a vámpírok nem híznak. Elég figyelmetlen vagyok, hogy háromszáz nem tudom hány éve nem vettem észre. Tök jó! Ezután annyit fogok enni, mint egy tehén!-nevettem.
-A gyorsaságot és a fejlett érzékeket én is nagyon imádom a vámpírságban. Plusz a jó reflexeket. Imádom, amikor az embereket meglepem a reflexeimmel.-mondtam gonoszan vigyorogva.
A kérdésemre, miszerint mióta vámpír, meglepő választ ad. Egy éve.
-Hű, az nem semmi. Nagyon jól bírod. Mármint én ilyenkor még a szobámban ültem a sötét falak és az éhség társaságában. Erre is Stefan 'tanított'?-kérdeztem mosolyogva. Büszke voltam Stefanra, hogy ilyen jó vámpírt faragott Carolineból.
Arról kérdezett, hogy mióta vagyok vámpír és miként lettem az.
-Igazából most vagyok 353 éves. Szóval elég régen volt az, amikor átváltoztam. Pontosan 333 éve. 20 éves voltam. Éppen egy bálban voltam. Egy jóképű fiúval táncoltam, amikor megkért, hogy menjek el vele egy csendesebb helyere 'beszélgetni'. Persze én bevettem ezt a dumát, mivel fogalmam sem volt még akkoriban a vámpírokról, vagy az ehhez hasonló dolgokról. Boldogan követtem egy eldugott kis helyre. Tisztán emlékszem, hogy egy csendes folyosó mellett volt egy ajtó. Oda mentünk be. Elkezdte először csókolgatni a nyakam majd felemelte a fejét. Ekkor láttam meg a vörös szemét és a nagy szemfogait. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem tudtam. Megigézett engem, hogy nem fog fájni és ne szólaljak meg. Majd kivillantotta hatalmas szemfogait, majd megharapott. Innentől már csak annyira emlékszek, hogy minden egyre sötétebb lesz és gondolom ott haltam meg. Megitatott a pasi a vérével, majd otthagyott az eldugott kis szobában. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam ott, de amikor felkeltem irtó éhes voltam. Összezabáltam minden hülyeséget, de nem múlt el az éhségem. Aztán amikor egyszer már nem is tudom hova mentem, megéreztem egy ember vérének illatát, elhívtam egy eldugott helyre valami béna indokkal és megharaptam... 'Röviden' ennyi lenne.-mondtam. A hangulatom kicsit rosszabb lett erre visszatekintve, de már nem tehetek ellene semmit. Ez így alakult.
Caroline bejelenti, hogy most én rendelek, majd újra ő. Belekóstol a sütibe, amit hoztam, majd azt mondja, hogy ízlik neki.
A bálról kezd beszélni, hogy nemsokára lesz és bárki el mehet. És hogy menjek Damonnel... Igazából vele megyek, de csakis Stefan miatt.
-Iegn, hallottam a bálról és jó ötletnek tartom. El fogok menni...Damonnel. Stefan csinált egy óriási hülyeséget és most őt keressük. De csak emiatt megyek vele.-szögeztem le.
-Nyugi, én is túlpörgök néha.-nevettem.
Beleittam a narancslevembe, de abban a pillanatban elkezdtem kegyetlenül köhögni. Az italom vasfüvet tartalmazott.

Még egy hasonlóság köztünk. Ő is feledékeny, akár csak én. Bár le kell kopognom, mostanában nem voltam feledékeny.
- Azt hiszem újabb közös tulajdonságot fedeztünk fel! - felelem neki. Ő is beleiszik a forró csokijába. Remélem neki is annyira ízlik, mint nekem!
- Nyugodtan ehetsz, annyit, amennyi beléd fér. Én már kipróbáltam. Egyik nap nagyon sokat ettem. Kíváncsi voltam, hízok-e vámpírként. Hát nem, nem híztam. Sőt, meg sem látszott rajtam, hogy ettem volna. Egy null a vámpírság javára. A másik ami nagyon tetszik a gyorsaság, és a szuper fejlett érzékeink. - mondom neki.
- Ne is beszéljünk róla, rendben? Hogy mióta vagyok vámpír? Igazából talán egy éve! - válaszolom neki.
- Te mióta vagy vámpír? Hogy lettél vámpír? - kérdezem tőle. Igazából már kérdeztem tőle, de valószínűleg nem figyelt.
- Oké, most te rendelsz, aztán én! - válaszolok neki. Már fel is állt, hogy leadja rendelést. Tudtam, hogy választásában nem fogok csalódni. Csokis süti és narancslé. Jó párosítás! Letette elém a sütit és a narancslevet.
- Nekem mindkettő nagyon ízlik. - adom meg neki a választ. Eszembe jut a bál, amit szervezek. Gondoltam meghívom rá.
- Nemsokára lesz a sulinkba egy bál. Arra gondoltam, hogy eljöhetnél te is! Halloween-i lesz a bál, és be kell majd öltözni. Én szervezem Bonnieval, és Elenával közösen. Tudod, ez az utolsó, amit szervezhetünk. Első óta mindig mi csináljuk az összes jelentősebb rendezvényeket. Azt akarom, hogy tökéletes legyen, ahogy az eddigiek. Bárki eljöhet. Jól sejtem, hogy a Salvatore panzióban laksz? Nem nehéz kijönni a Salvatore testvérekkel? Tudom, hogy nem akartam Damonról beszélni, de hogy jöttök ki mostanában? Gondolom, Damon is eljön! Ki nem hagyna egy ilyen lehetőséget! Nem akarnál vele eljönni? - kérdezem tőle.
- Ne haragudj, de ismét túlpörögtem. Tudod, imádok szervezkedni, és párokat összehozni! - mondom neki, majd beleiszom a gyümölcslevembe, és megkóstolom a sütimet. Hmm, mennyei!

Caroline bocsánatot kér, amiért elfelejtette, hogy én is hallottam azt, amit mondott a pincér.
-Ilyenekért nekem ne kérj bocsánatot! Amúgy nyugi, én is elfelejtek sok mindent.-mondom nevetve.
-Igen, én is nagyon szeretem a forró csokit. -mondom mosolyogva. Caroline lekanalazza a habot a tetejéről, majd bele iszik. Azt mondja, nem szereti a feszültséget maga körül. Hát, igen ezzel én is így vagyok.
-Igen, a feszültséget én is nagyon utálom.-mondom mosolyogva. Caroline végig szeretné kóstolni az összes sütit. Jó, nem bánom. De majd fogyózok.
-Na jó, benne vagyok. Ezután egy hétig nem fogok enni semmit.-nevetek.
-Ezúttal én veszem meg a következő adagot!-mondom mosolyogva.
Stefannal az ismerkedésükről beszél az én kérésemre. Igen, gondoltam, hogy ő az új pasi a suliban, akit minden lány szeretne. Caroline is így járt. De Elena kellett neki. Így találkozott Damonnel. Majd vámpír lett és Stefan segített neki, hogy átvészelje ezt az egészet.
-Sajnálom, hogy Damon így kihasznált. Amúgy te mióta vagy vámpír?-kérdeztem kíváncsian. Érdekel, hogy mióta az, mivel nagyon jól kezeli a helyzetet és könnyen beszél róla.
Mivel beígértem a következő süti adagot, felállok az asztaltól és beállok a sorba. Nézegetem a sütiket, hogy melyiket válasszam, majd a csokis mellett döntök. Sorra kerülök, ezért leveszem a szemem a sütikről és a pincérre koncentrálok.
-Szia megint! Két csokis sütit szeretnék.-mondom mosolyogva, majd megvárom a rendelésemet. A pincér a kezembe adja a sütit, majd két tányérral a kezemben térek vissza az asztalunkhoz.
-Csokisat hoztam. Ugye szereted?-kérdeztem, majd elé tettem a tányért. Leültem a helyemre, majd belekóstoltam a sütibe. Finom volt, de egy kicsit keserű. Még mindig a gyümölcstorta a kedvencem.
-Kicsit keserű... Neked hogy ízlik?-kértem ki Caroline véleményét a csokis sütiről.
-Hozzak valami üdítőt? Mondjuk valami gyümölcslevet.-kérdeztem, mivel a keserű íz ott volt a számban. Felálltam a székről és a nap folyamán már sokadjára a pincérhez mentem.
-Két pohár narancslevet szeretnék.-mondtam mosolyogva, majd a két poharat a kezembe fogtam és visszaültem a helyemre. Caroline elé toltam az egyik poharat, majd megszólaltam.
-Ugye szereted a narancslevet?-kérdeztem.

Azt mondja, hallotta, hogy nemsokára kapjuk a rendelésünket.
- Ne haragudj, néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mi is vagyok valójában. - felelem. A pincér srác tényleg elég hamar megérkezik, és leteszi elénk a forró csokikat, és a süteményeket.
- Imádom a forró csokit! -mondom, és kezembe fogom a a poharat. A habot gyorsan lekanalazom a tetejéről, és belekortyolok. Mennyei íz van. Hallottam, amit Lexi mond, így ideje válaszolnom rájuk.
- Sosem szerettem a feszültséget magam körül, ezért igyekszem mindig mindenkit kibékíteni. Ha akarják, ha nem, akkor is. Damonnal is hasonlóan jártam el. Végig gondoltam az ilyenkor használt stratégiámat, és életemben először magamon alkalmaztam. Tudom, hogy hangosan nem mondta ki, de ez is több a semminél.
A sütimet néztem, és nagyon gusztusosnak találtam. Felvettem a villát, és vágtam belőle egy kis szeletet.
- Egyetértek veled! Azt hiszem nekem is ez lesz az új kedvencem! - felelem neki.
- Hízni?! Ugyan kérlek, mi ettől nem tudunk! Nekem az a tervem, hogy végig kóstolom az összes sütit! Velem tartasz? - kérdezem tőle. Arra kíváncsi, hogyan ismerkedtem meg Stefannal. Hát jó, elmesélem.
- Legyen. Elmesélem. Stefan volt az új diák a suliban. Már akkor megtetszett, de neki persze Elena kellett. Volt egy buli, ahová eljött, és én elmondtam neki, hogy tetszik nekem. Tapintatosan lerázott, így a bulit ott is hagytam. Egyértelműnek láttam, hogy előbb-utóbb összejönnek Elenával. Ahogy egymást nézték, rögtön tudtam mi folyik köztük. Talán előbb is, mint ők maguk. A Grillbe mentem Bonnieval, és elmeséltem mi volt. Bonnie magamra hagyott, így pillantottam meg Damont. Bonnieval még beszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól. A parkolóban futottam össze Damonnal, és onnan kezdett el kihasználni. A sztorit innen már ismered. Mikor vámpír lettem Stefan nagyon sokat segített nekem, így könnyebb volt átvészelnem a dolgokat. Damon furcsa volt, de aztán rendeződött a viszonyunk. Hát ennyi lenne a történetem! - felelem és ismét eszem egy falatot a süteményből.

Caroline nagyon jó társaság volt, nagyon sok mindenben hasonlítunk. Jól el lehet vele beszélgetni.
-Egyetértek veled. Igaz, hogy nem tudom elképzelni Damont úgy, hogy nem öl embert. De jól tetted, hogy megbocsátottál neki. És Damon sosem kér bocsánatot nyíltan. Ezt ne feledd.-mondtam nagyot bólintva és mosolyogva.
Caroline forró csokival kínált, amit elfogadtam, mivel imádom. Feláll és a pulthoz megy. Vámpírságomnak köszönhetően tisztán hallom, hogy mit kér a pincér sráctól. Gyümölcs torta és forró csoki. Hmm, imádom. Még a gondolatára is összefutott a nyál a számban. A pincér visszaküldi Caroline-t az asztalunkhoz, hogy üljön le és nemsokára hozza a rendelést. Visszasétál az asztalhoz, majd elnézést kér, hogy helyettem rendelt.
-Semmi baj Caroline, biztos vagyok benne, hogy finom lesz.-mondtam mosolyogva. Ezután Caroline bejelenti hogy pár perc és megjön a rendelésünk.
-Igen, hallottam.-mondtam vigyorogva, majd elnevettem magam. Jó kedvem volt.
Egy-két perc múlva megjelent a pincér, kezében két sütivel és két forró csokival. Letette az asztalra, majd elment.
-Nagyon jól néz ki.-méregettem a sütimet mosolyogva. Kezembe vettem a tányér mellett lévő villát, majd megkóstoltam a sütit. Az íze egyszerre volt savanyú és édes. Nyilván a gyümölcsök miatt. Nagyon ízlett.
-Hmm...Ez isteni!-kalimpáltam a kezemmel, mint egy idióta. Elnevettem magam, majd újabb falatot tettem a számba. Miközben ettem, megszólaltam.
-Neked hogy ízlik a süti? Én azt hiszem megtaláltam a kedvencemet.-mondtam mosolyogva. Mikor megettem a maradék sütimet, belekortyoltam a forró csokiba. Élveztem ahogy a meleg ital lefolyik a torkomon, így felmelegítve azt. Két kezem közé fogtam a poharat, majd mosolyogva néztem fel italomból Caroline szemeibe.
-És ti hogy ismerkedtetek meg Stefannal?-kérdeztem kíváncsian. Nagyon érdekelt, hogy hogyan ismerkedtek meg még évekkel ezelőtt.
Megkavargattam az italomat, majd kiittam az utolsó cseppet is a bögrémből. A kis tányérkára visszatettem a poharamat, majd hátradőltem a széken és sóhajtottam egy nagyot. Tele voltam.
-Aszzem' nekem ennyi elég volt. Még a végén elhízom.-nevettem.
Nagyon jól érzem magam Caroline-nal. Azt hiszem jó barátnőre leltem.

Nagyon jó volt Lexivel beszélni, mert mindig is meg akartam ismerni őt. Sajnáltam, hogy Damon megölte, minthogy találkoztunk volna. Most viszont bőven lesz időnk megismerni egymást.
- Kár, pedig meghallgattam volna, hogyan találkoztál Stefannal. Igen. Maradok én is a tasakosnál. Ha kell még, csak szólj. Bár mikor átváltoztam megöltem egy embert. Stefan volt az, aki végig mellettem állt, és támogatott. Damon persze rá akart szoktatni az emberi vérre, de én nem akartam. A maga módján próbált segíteni rajtam. - válaszoltam. Rossz volt erre gondolnom, ezért fogadtam meg, hogy sosem ölök embert.
- Damon nagyon sokat változott. Tudom, hogy nehéz elhinned, de ez így igaz. Elena miatt sokat változott. Már nem öl embereket, és jobban törődik másokkal is. Hogy szerettem-e Damont? Nos, erre nem igazán tudok választ adni. Megigézett, így azt hiszem az érzéseim irányába nem voltak sem igaziak, sem helytállóak. A céljai érdekében kihasznált. Tudom ezeket sosem tudja megváltoztatni, de én megbocsátottam neki. Azóta ha kell, tudunk együtt dolgozni. Nyíltan sosem kért tőlem bocsánatot, de ha a szemébe nézek, látom a megbánást. Sosem voltam haragtartó, szóval inkább vagyok mindenkivel békében. Te ezt hogy látod? - kérdeztem tőle. Valamiért az a sejtésem, hogy ő is így látja a dolgokat. Úgy érzem, nagyon sok közös vonásunk van, ami még felfedezésre vár. Ő is megérezte a süti illatát, és a pult felé nézett. Örülök, hogy ő is eszik még valamit.
- Mit szólnál, ha hoznék valami innivalót is hozzá? Mondjuk forró csokit? - kérdezem tőle. Bólint, és azt hiszem, már tudom is, hogy mit rendelek magunknak. Felállok, és a pulthoz lépek.
- Szia ismét! Szeretnék még két forró csokit kérni, és két szelet gyümölcs tortát! - adom le a rendelésemet.
- Rendben Caroline. Foglalj helyet, nemsokára viszem. - jön a válasz.
- Rendben és köszi. -válaszolom, és visszasétálok a helyemre.
- Ugye nem baj, hogy rendeltem neked is? Ne haragudj, tudom udvariatlan volt a megkérdezésed nélkül! Van egy olyan érzésem, hogy neked is ízleni fog, amit rendeltem. - adom meg a választ neki.
- Nemsokára meg is kapjuk! Csak egy-két percig kell türelmesen várnunk! - felelem.

Caroline a megismerkedésünkről kérdezett. Hát ezzel most feladta a leckét. Erősen gondolkodtam, ezáltal felvettem a gondolkodós pózomat. Hirtelen semmi nem jut eszembe, elvégre több mint 100 éve volt.
-Sajnálom Caroline, de egyáltalán nem emlékszek rá.-mondom vigyorogva.
-Hát igen, én is tudok pörögni. Van hogy frászt kapnak mellettem az emberek.-nevettem.
Miután kitárgyaltuk a kozmetikumokat, komolyabban kezdett el Caroline beszélni. Nem akar nagyobb szörnyeteggé válni. Teljesen egyetértek, nem is tudom mi lenne, ha elveszteném a fejem és minden második emberből addig szívnám a vért, amíg meg nem hal. Ezt ahogy végiggondoltam, megborzongtam. Elképzelni sem tudom.
-Egyetértek. Semmi értelme nincs annak, hogy embereket öljünk, amikor itt a tasakos vér.-mondtam halkan. Caroline felajánlotta, hogy tud még adni vért, de ennyi elég volt egyelőre.
-Köszönöm, de elég volt már.-mondtam neki mosolyogva, majd a biztonság kedvéért még egyszer megtörlöm a szám, hátha maradt még rajta egy kis vér.
Amit ezután mondott Damonról... nem lepődtem meg, mivel tudom milyen a természete. De akkor is milyen dolog az, hogy csak a vére miatt járt vele. De elképzelni sem tudom, hogy változott. Ő Damon, könyörgöm! Nem tudom elképzelni, hogy jobb ember lett. Kizárt. És igen. Bonnie valóban egy nagyon rendes és kedves lány. Ha ő nem lenne, még mindig ott rohadnék a túlvilágon. Nagyon hálás vagyok neki.
-Nem tudom elképzelni Damonről, hogy jobb lett. És Bonnienak az örökkévalóságig hálás leszek. Amúgy te szeretted Damont amikor vele jártál?-kérdeztem kíváncsian, közben az egyik kis tasak cukorral játszottam, ami minden asztalom megtalálható volt.
Isteni illatot éreztem, ami arra készetett, hogy fordítsam a fejem az illat irányába. Éppen a frissen sült süteményeket hozták. Iszonyatosan megkívántam, de nem voltam ezzel egyedül. Caroline is szinte csorgó nyállal nézett a sütik irányába. Mondta, hogy ő enged a csábításnak, és én sem ellenkeztem annyira nagyon. Mondhatni semennyire. Nagyon jól néztek ki azok az édességek.
-Azt hiszem én is eszek még egy sütit.-mondtam csillogó szemekkel, mint egy kisgyerek, akinek most ajánlották fel a világ összes édességét.

Lexivel való találkozásomat, valamiért sorszerűnek éreztem. A legtökéletesebb időpontot választotta arra, hogy visszatérjen. Olyan érzésem van, mintha régi barátnőmmel találkoztam volna újra. Jól esett, hogy itt van, és beszélgetünk. Elenáék sokat meséltek róla, és örülök, hogy én is megismerhetem. Nem csalódtam, tényleg olyan, mint ahogy mesélték.
- Mesélnél nekem arról, hogyan ismerkedtetek meg, és hogyan lettetek jóban? -kérdezem tőle. A "Te vagy az én emberem-re" már én is nevetni kezdtem.
- Végre találtam valakit, aki ugyanannyira pörög, mint én. Tudod, kevesen tudnak velem lépést tartani! Jobban mondva senki! - válaszolom közben még mindig nevetek.
- Hát igen, a természetes anyagokból készült kozmetikumoknál nincs jobb! -válaszolom. Gyorsan megitta a vért.-
- Szívesen. Mindig tartok magamnál, nehogy kísértésbe essek! Nem akarok ennél is jobban szörnyeteggé válni! - mondtam, most már komolyabb hangon.
- Ha kérsz még szólj, van a táskámban, és a kocsiban is. - felelem neki.
- Igen, tudom mit tett Damon! Mindig is önös érdekek vezérelték, de mostanára megbékéltem vele. Sokat változott előnyére. Én ezt Elena-hatásnak hívom. Miatta megtanult törődni a körülötte lévőkkel, és nem az a célja, hogy megkeserítse mások életét. Tudtad, hogy járt velem, de csak azért, hogy vértasaknak használjon? Elfeledtette velem az egészet, de mikor átváltoztam, minden emlékemet visszakaptam. Mostanra nem vagyunk ellenségek, de kebelbarátok sem. Mit szólt hozzá, hogy visszatértél? Gondolom a panzióban laksz! Örülök, hogy visszatértél. Az időzítésed tökéletes. Bonnie nagyon rendes lány, még szép, hogy segített visszahozni az élők közé. Legalább módom van rá megismerni téged. A sütijével végzett, és a tányérját az asztal közepére tolta. A saját sütimet én is megettem. Elnéztem a pult felé, és láttam, hogy most hoznak ki még 4 tálcával süteményeket. Egyik inycsíklandozóbban nézett ki, mint a másik. Muszáj ennem még valamit!
- Most rajtam a sor! Kérsz még valamit? Én azt hiszem engedek a csábításnak és eszem még egy sütit! - nézek rá mosolyogva.

Nem lepett meg az, hogy Katherine változtatta át. Nem sokat változott...
Gondolhattam volna, hogy Stefan miatt viseli jól ezt az egész dolgot. Sosem hagyja cserben a barátait. Szerinte ez az én érdemem. Hát nem tagadom, elég sokat foglalkoztam vele az átváltozása után.
-Nem kell hálásnak lenned. Kötelességemnek éreztem akkoriban ezt tenni. Rossz volt látni, ahogy a legjobb barátom szenved.-mondtam mosolyogva.
Ezután kedvesen kifejtette, hogy Stefan barátai az övéi is és megbízhatok benne. Ennek nagyon örültem. Majd arról is biztosított, hogy nem zavarom és, hogy ő is tud pörögni. Erre elvigyorodtam.
-Te vagy az én emberem!-mondtam nevetve.
A feltett kérdéseimre sorban adott választ, majd megkérdezte, hogy én mivel ápolom a bőröm.
-Ugyanazokkal, mint te. Egyszerű, de nagyszerű.-válaszoltam szélesen mosolyogva.
Az éhségem, amit nem tudtam leplezni, ezért ki kellett magyaráznom, nem csillapodott. Legnagyobb meglepetésemre Caroline gyorsan kiitta az italt a poharából és valamit töltött bele. Elém tolta a poharat és rögtön megéreztem az illatát. Rögtön a kezembe vettem és a számhoz emeltem. Caroline megnyugtatott, hogy ez csak zacskós vér, így nyugodtan ittam tovább a számomra életet adó vért. Élveztem, ahogy a folyadék lassan folyik le a torkomon és ezáltal jut el a gyomromba. Kiittam a pohár tartalmát, majd letettem az asztalra. Egy szalvétával megtöröltem a szám szélét, majd megszólaltam.
-Köszönöm, Caroline.-mondtam hálával teli hangon.
Számítottam arra a kérdésére, hogy hogyan lehetséges az, hogy itt vagyok. Nem egyszerű történet. Szólásra nyitottam a számat.
-Ugye tudod, hogy Damon megölt. Ezek után a Túlvilágra kerültem, ahol nagyon sok időt töltöttem el. Minden nap ugyan azt csináltam. Néztem az embereket fentről. Egyik nap azonban láttam, hogy Stefan kezd összeomlani és tudtam, hogy szüksége van rám. Valami fura telepátiát használva kapcsolatba kerültem Bonnieval, aki segített nekem visszajutni a földre, és újra vámpír lettem. Röviden ennyi.-fejeztem be mondandómat mosolyogva. Én is beleharapok a csokis muffinomba, majd megiszom a maradék citromos teát. Megettem a a sütimet, majd megtöröltem szalvétával a számat és az asztal közepére toltam a tányérom.

Azt válaszolja 19 éves. Ha tényleg ő az a bizonyos Lexi, megvan rá az esélye, hogy 19 évesen változtatták át. "-Igen én az a Lexi vagyok."- érkezett a válasza. Tudtam. Mostanában jók a megérzéseim.
- Igen tudom, mi vagy. Katherinának hála, már én is olyan vagyok, mint te. Körbenéztem, és alig hallhatóan mondtam ki az igazságot.
- Vámpír vagyok, akárcsak te! - mondtam nagyon halkan, de tudtam, hogy ő megfogja hallani.
- A helyzetet azért kezelem jól, mert Stefan mellettem volt végig. Átsegített a nehézségeken, ahogy az egy jó baráthoz illik. Azt hiszem ezt tőled, a legjobbtól tanulta. Hálás vagyok, hogy ilyenné formáltad. - válaszolom neki. Tényleg így gondolom, mert belegondolni is rossz abba, hogy milyen lett volna nekem nélküle. Nyilván kegyetlen gyilkos lett volna belőlem. Nem, erre nem szabd gondolnom.
- Stefan barátai az én barátaim is. A titkod köztünk marad, megígérem. Tessék?! Vadászok jöttek? Kifejtenéd pontosabban? Eddig úgy tudtam, a tanács vadászik ránk. Igazából első benyomásra rendes lánynak tűnik, nem olyannak aki kárt tenne bennem. Ezért szavaztam neki megelőlegezett bizalmat. Lopva körbenéz, én addig kortyolgatva iszom a teámat.
- Örülök, hogy ideültél. Mint mondtam, Stefan barátai az enyémek is.
- Semmi baj, hidd el, pörögni én is tudok! - válaszoltam, miközben csilingelő nevetését hallgattam. Hallva a kérdéseit, egy pillanatra görbe tükröt mutatott felém. Az hiszem emberemre, vagyis vámpíromra találtam. Ugyanolyan kíváncsi, mint én.
- Sorban válaszolva a kérdéseidre. A hajam természetesen göndör, de hajmosás után mindig teszek rá göndörítő habot, hogy még jobban loknis legyen. A barátommal való kapcsolatom bonyolult, erről nem szeretnék beszélni. Hobbik: barátokkal lenni, bulizás és élvezni az életet, amíg nyugodt. Krémeknél mindig a természetes alapanyagokból készülteket szoktam használni, ez most éppen rózsakivonatos. Köszönöm, neked is gyönyőrű a bőröd, és a hajad? Te milyen krémeket használsz? Elsétált mellettünk valaki, és kezét hirtelen ökölbe hajlította. Oo! Nem evett! Vajon hogyan tudnám megállítani, ha megtámadna valakit?! A szeme alatt kidudorodtak az erek, és a szeme is elváltozott. A fejemben ezer variációt pörgettem végig, ha közbe kell avatkoznom. A fejét is elfordította, és igyekezett rendezni a vonásait. Elég hamar sikerült visszanyernie a régi önmagát, és én csak áhitattal néztem rá. Én erre sosem lennék képes. Bocsánatot kért, és ahogy sejtettem, ki is mondta, hogy nem evett.
- Semmi baj, ez bárkivel előfordulhat.- feleltem neki. Kiittam a pohárból a teám maradékát, és gyorsan körbenéztem. Kevesen voltak, és senki sem figyelt ránk. A táskámért nyúltam, és keresni kezdtem a termoszomat. Ugye volt annyi eszem, hogy bent hagytam? Igen, volt. Széles vigyorral az arcomon gyorsan az asztal alá tettem a termoszt. A kiürült poharat is eldugtam, és gyorsan öntöttem bele vért. Ismét körbenéztem, és láttam, hogy nem figyel senki. Mintha mi sem történt volna tettem vissza a poharat az asztalra, és tettem le Lexi elé. A termoszt visszacsempésztem a táskámba.
- Zacskós, de a semminél több. Elárulnál nekem valamit? Hogy lehetséges, hogy most életben vagy? - kérdeztem tőle, és közben beleettem a süteményembe.

-19.-mondtam mosolyogva.
Ezután Caroline afelől érdeklődött, hogy én vagyok-e Stefan Lexije. Meglepett a kérdése. Nem gondoltam, hogy tudna rólam. De ha tud rólam, akkor azt is tudja, hogy vámpír vagyok. És ha tudja, és nem fél tőlem, akkor valószínűleg ő is az. Vagy valami nagyon hasonló. Válaszra nyitottam a számat.
-Igen én az a Lexi vagyok. Ugye te tudod, hogy én mi vagyok?-kérdeztem és közben közelebb hajoltam hozzá, nehogy valaki meghallja,amit mondok. Fél szemöldököm felhúzom, miközben kérdőn nézek rá. Újabb kérdést teszek fel neki.
-Bocsi, ne vedd tolakodásnak, de ugye te is vámpír vagy? Mert látszólag elég jól kezeled ezt a helyzetet.-mondtam ki, amit gondoltam. Abban sem voltam biztos, hogy megbízhatok benne.
-De ugye bízhatok benned? Kérlek senkinek ne beszélj arról, ami vagyok, mivel sosem tudhatni, hogy kinek beszélsz. Tudod mostanában elég sok a vámpírvadász a városban.-mondtam még mindig szinte suttogva. Elhajoltam tőle, majd mosolyogva néztem rá. Láttam rajta, hogy egy kicsit tartózkodik, ezért megpróbáltam oldani a hangulatot.
-Ööö...bocsi, hogy így idepofátlankodtam csak nincsenek annyira ismerőseim és te szimpatikusnak tűntél. De ha esetleg untatlak vagy valami nyugodtan küldj el.-mondtam vigyorogva. Igen, viccnek szántam, remélem azért nem fog elküldeni.
Egy csomó mindenre kíváncsi voltam, így elkezdtem feltenni a kérdéseket.
-Szóóval...Előre bocsi, ha túlpörgök.-nevettem.-Hogy csinálod, hogy ilyen gyönyörű göndör a hajad? Van barátod? Mi a hobbid? Milyen bőrápolót használsz? Tudom, ez a kérdés furi, de nagyon szép a bőröd.-mondtam nevetve.
A következő pillanatban egy ember ment el mellettünk és megcsapott az illata. Hát igen, lehet, hogy ennem kellett volna, mielőtt elindulok. A kezemet ökölbe szorítottam, de a fekete erek megjelentek a szemem alatt. Gyorsan lehajtottam a fejem és a szőke tincseim arcom elé hulltak. Szerencsére így nem látszott a szemem alatti dolog. Pár pillanat múlva visszarendeződött az arcberendezésem. Ránéztem Carolinera és megszólaltam.
-Bocsi, csak nem ettem otthon, mielőtt elindultam.-mondtam bűnbánóan. Nehéz lesz újra hozzászokni az éhséghez. És persze uralkodni rajta.