Dühöm átjárta az egész testem. Minden porcikámat ellepte a remegés, amit csakis egy valami okozhatott. De az képtelenség. A féltékenység mindig is hiányzott belőlem. Katherine nem válthatta ki belőlem ennyi ismeretség után. Az lehetetlen. A testvéreim óvtak tőle és ezért elűztem őket magamtól. Milyen ostoba voltam. Egy Petrova lányban megbízni, nevetséges. Nem bíztam a testvéreimben és a családot háttérbe szorítottam az önzésem miatt és mi lett belőle? Csupán harag, düh és csalódás. Elködösült elmével rohantam Katherine házától amerre csak láttam egy ideig nem is figyeltem, hogy merre mentem, aztán már szánt szándékkal a barlangok felé vette az irányt. Ott rejlik ugyanis családunk története. Amióta tudom, hogy ott van, gyakran kilátogattam és újra és újra megvizsgáltam a rajzokat és elméláztam a múltunkon. Megnyugtattak a barlang hideg falai, ahogy a hallgattam a falakon lévő páracseppek leválását és végül fölre érkezését. Szerettem azt a helyet. Már talán nincs is olyan centije, amit ne ismernék. Ahogy arra tartottam megéreztem valamit. Nem is valamit, inkább valakit. Ereje volt, méghozzá nem is kevés, de nem számított. A lehető leggyorsabban a közelébe értem és azonnal nekirontottam. Fogaimmal a lányka nyakát akartam feltépni, miközben a lendülettől, ahogy rávetettem magam a földnek zuhantunk. Megragadtam a két karját, hogy ne tudjon ellenkezni, de mielőtt a fogaimat belemélyeszthettem volna puha és jó illatú nyakába rámosolyogtam. Ekkor hirtelen fájdalom uralkodott el rajtam. Éreztem, ahogy leblokkolok és máris a hideg földön landoltam, legurulva a lányról. Akkor vettem csak észre, hogy kivel is van dolgom, amikor már fölém tornyosult. Bonnie Benett a homlokát ráncolva és a halántékát nyomva közeledett és közben belülről marcangolt. Kínomban felordítottam és megpróbáltam a lehető legjobban összehúzni magam.
- Elég! – Már nem maradt erőm kiáltani így hangom gyorsan elcsuklott. Nem tudtam gondolkozni, csak egy dolog lett a fontos, hogy megússzam. – Kérlek… - Hamar abbamaradt a fájdalom, de még percekkel később is ziháltam. Bonnie nagyon Erős. Ezt tudtam róla, de most meg is tapasztalhattam.
- Bocsáss meg. – Mondtam őszintén megbánva. – Elborult az agyam nem tudtam gondolkozni. Másként soha nem támadtam volna rád.

Felajánlottam neki, hogy bármiben segítek, ha tudok és erre ilyen viszonulást kapok vissza? Köszönöm szépen, hát nem ez a boszi lesz a kedvencem. Lehetne egy kicsit kedvesebb is, ha már én normális vagyok vele. Na de ilyet! Sosem gondoltam volna, hogy ilyet mond nekem valaki. Hát, akkor megtartom magamnak a hálámat és tudja mikor fogok neki segíteni soha! Még ha kéri, akkor sem. Engem ezek után elfelejthet!
-Rendben. Megértettem, akkor nem kéred a segítségemet!-Mondom neki stílust váltva ridegen. Erre azt mondja, hogy sajnálja és nem így akarta mondani. Az eszem megáll már komolyan. Döntse már el végre, hogy mit akar.
-Ne sajnáld egyáltalán sem! Tudom, hogy így akartad mondani és azt mondom, hogy rendben! Te tudod.-Rám már komolyan ne számítson semmibe. Nem tudom, hogy ezzel mi a célja, de nekem elegem lett ebből a bosziból. Talán nem kéne ilyen ridegnek lennem, de ő kezdte. Nagyon normális vagyok vele erre meg ilyent mond, akkor nem is kell neki segítenem még, ha kéri, akkor sem pedig igazán. Na jó ebből elegem van majd megszólal.
-Ha bármilyen mellékhatása lenne, akkor majd elintézzem magamnak! Köszönöm az előbbi után nem kell a segítséged sem! Hálás vagyok, amit értem tettél, de ezentúl felejtsük el egymást nagyon gyorsan.-Mondom teljes ridegséggel és feldühít, ahogy megjátssza magát a történtek után. Azt hiszi, hogy elfelejtem, amit mondott? Akkor téved, mert emlékezni fogok rá.
-Szerintem is jobb, ha mész!-Azt hiszi, hogy megtudna ölni, hát nagyon nem. Megmentette az életemet és hálás vagyok neki, ezért nem ölöm meg, de elfelejthet örökre engemet. Nem segíttek neki még, ha kéri sem.
-Meg lesz! Szia!-Mondtam neki normálisabban, de dühös lettem hirtelen és ideges. Nem gondoltam, hogy nagyon ideges leszek, de most már mindegy ez is megtörtént velem és el kell fogadni. Végig néztem, ahogy elmegy majd én távoztam.

Játék vége!
Játéktér szabad!

Néha nagyon elegem van mindenkiből és mindenből. Ez most is így van, de nem mutatom ki.
-Tudom, hogy nem mindenben tudsz segíteni és nem is kell! A legtöbb dolgot megoldom ha meg nem, nem te leszel az első akinek szólok!-ezt most nagyon bunkón mondtam, pedig nem úgy akartam.
-Sajnálom Klaus ezt nem így akartam mondani.-mondom és kissé zavarban vagyok attól, hogy bocsánatot kértem Klaustól. Ezt is meg kellett egyszer tenni. De szerintem többet nem lesz arra indokom, hogy bocsánatot kérjek tőle. Inkább neki kéne bocsánatot kérnie tőlem. Jaj ma tényleg nagyon ki vagyok. Sokkal okosabb lenne, ha most azonnal elmennék. De még valamit el kell neki mondanom.
-Klaus lehetnek mellékhatások is, mert szerintem túl korán tértél vissza a testedbe. Fogalmam sincs miféle mellékhatások, de ha bármilyen mellékhatás feltűnne szólj csak nekem. Nem biztos, hogy tudok azon segíteni, de megpróbálom.-uram isten, milyen kedves vagyok vele. Mondjuk az előbbi után meg is érdemli. Miket gondolok én?! Miért érdekel, hogy megbántom-e őt? Szörnyűek ezek a gondolatok. Nem akarok erre gondolni. Klausnak nincsenek érzései így nekem sem kellene semmit sem, így gondolnom. Soha nem is lesznek érzései. Elegem van!
-Én most inkább megyek. Jobb ha ilyen állapotban nem vagyok itt, mert még a végén olyat teszek amit megbánok.-például, hogy azt hiszem, hogy vannak érzései. Vagy a legrosszabb: megsajnálom. Soha nem szabadna ilyet éreznem még ilyen állapotban sem.
Én most már tényleg megyek! Sajnálom, de muszáj. Szia! És most már vigyázz a testedre!-mondom neki normálisan majd elindulok kifelé, de nagyon lassan megyek és közben gondolkozom ezen az egészen. Miért érdekel ennyire ez engem, hogy vigyáz magára vagy sem? Na jó inkább tényleg megyek, mert ez nekem már sok-gondolom magamban majd kimegyek a barlangból.

JÁTÉK VÉGE!

Miközben oda-vissza sétálok és jól végig gondolom, hogy mit is akarok arra jutok, hogy nem akarok Tyler testében maradni! Még, ha le is leplezem magamat az sem érdekel, de nekem a saját testem kell minden áron! Csak is a saját testemben érzem jól magamat, Tylerét nem kedvelem és nem is akarom megszokni sem. A lehető leghamarabb vissza akarok menni a saját testembe még, akkor is, ha rájönnek arra, hogy élek. Nem érdekel, de nekem ez a test nem kell, olyan kiszolgáltatottnak és gyengének érzem magamat, de én ennél erősebb vagyok. Minél hamarabb meg kellesz kérnem egy boszorkányt, hogy varázslattal tegyen vissza a saját testembe, mert ezt nem fogom így sokáig kibírni! Még, ha ezzel mindenki örömét el is rontom nem érdekel, tudják meg, hogy élek és azt, hogy nem sikerült engem megölniük!
Miközben oda-vissza járkálok még mindig ugyanúgy Bonnie lép be a barlangba.
-Szia!-köszönök neki normálisan és beugrik, hogy mi lenne, ha őt kérném meg, hogy rakjon vissza a saját testembe.-Nem jó Tyler testében lenni! Nem szeretem ezt a testet csak is a sajátom felel meg nekem! Megkérnélek valamire! Mi lenne, ha visszaraknál a saját testembe? Így legalább Tyler is visszakaphatná a testét és én is a sajátomba lehetnék újra!-Mondom neki.
-Miért ne menne?! Ügyes boszorkány vagy, megtudod te csinálni!-Mondom neki majd végig magyarázza az okát. Nem értem miért ne menne neki a varázslat? Hisz ő egy nagyon jó boszi, akkor miért ne tudná megcsinálni? Abbahagyom a járkálást és elé állok.
-Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy halott vagyok nekem a saját testem kell még, ha le is leplezzem ezzel magamat!-Mondom és még mindig azt mondja, hogy ez nem menne neki. Közelebb lépek hozzá.
-Bonnie kérlek szépen rakj vissza a testembe! Megtudod csinálni!-Látom, hogy hatástalan, ezért könyörögni kezdek.-Könyörgöm rakj vissza a testembe! Tyler is vissza mehetne a saját testébe és így mindenkinek jobb lenne! Könyörögve kérlek! Nézz rám, így csinálok magamból hülyét csak miattad!
Bonnie megkezdi a varázsigét majd megtörténik, aminek meg kell történnie és visszatérek a saját testembe majd fel állok és Bonniera nézzek.
-Bonnie tudtam, hogy ez neked sikerülni fog!-Azt mondja, hogy most már reméli, hogy örülök és közben velem szembe áll.
-Igen örülök és nagyon szépen köszönök neked mindent!-Mondom normálisan.-Hálás vagyok neked és ha bármiben segíthetek csak szólj, de nem mindent tudok teljesíteni ezt te is tudod!-Mondom a szemébe nézve.

Miután Klaust áthelyeztem Tyler testébe muszáj volt hazamennem, de most visszajöttem, hogy megnézzem, hogy viseli ezt. Olyan hülye vagyok, hogy nem hagytam meghalni, de nem tehetettem ezt meg az édesanyám miatt. Ha Klaus meghalt volna akkor az anyám is meghalt volna. Na meg Tyler is és a Salvatore testvérek is meghaltak volna. Most mindenki nagyon boldog, hisz Klaus meghalt és végre nyugodt életük lehet. Csak kár, hogy ez nem igaz. Mikor belépek a barlangba látom, hogy Klaus fel alá járkál.
-Szia! Na milyen Tyler testében lenni?-kérdezem tőle, majd leülök valahova. Klaus ekkor elkezdi nekem mondani, hogy mennyire nem tetszik neki, hogy nem a saját testében van és megkér, hogy én rakjam vissza a saját testébe.
-Klaus az nem hiszem, hogy most így menne.-mondom és azt kérdezi tőlem, hogy miért ne menne.
-Azért, mert nem hiszem, hogy nekem most sikerülne véghez vinni ezt a varázslatot. Meg amúgy is azt akartad, hogy mindenki azt higgye, hogy halott vagy! Vagy már nem ezt akarod?-kérdezem tőle és most nem értem, hogy mit akar. Klaus eközben abbahagyta a járkálást és most szembe áll velem. Elkezdte magyarázni, hogy már nem akarja, hogy azt higgyék halott, mert neki nem jó így.
-Nem hiszem, hogy sikerülne!-mondom majd közelebb jön hozzám és elkezd kérlelni. De még mindig úgy vagyok vele, hogy jobb így. Ezek után könyörögni kezd Klaus és én egy idő után feladom.
-Jó rendben megpróbálom! Szerencséd van, hogy itt van a tested, mert ha nem lenne itt nem tudnám megcsinálni!-mondom majd felállok és gyertyákat gyújtok. Odamegyek Klaus testéhez és elkezdem magamban mondani a varázsigét, majd egy kis idő után Tyler összeesik. Hátrébb lépek Klaus testétől és megnézem, hogy Tyler még él-e. Szerencsére él és miközben ezt megnéztem Klaus felállt. Rám nézett majd azt mondta, hogy ő tudta, hogy nekem ez sikerülni fog.
-Remélem most már boldog vagy, hogy a saját testedben lehetsz!-mondom és ott állok vele szemben.

A barlangban térek magamhoz, itt hagyott Bonnie és Tyler testében kell lennem. Minél előbb vissza térek majd a saját testembe, de egy ideig hadd higgyék azt, hogy meghaltam. Jobb lesz így mindenkinek és addig ki tudok tervelni pár dolgot, közben eljátszom azt, hogy én vagyok Tyler. Egy olyan testbe kell lennem, ami nem is az enyém és hát nem rajongók, ezért a testért, de el kell ezt fogadnom. Miközben gondolkozok felállok a földről és sétálgatni kezdek oda-vissza.
Most mi legyen? Hogyan tovább? Először is eljátszom Tylert és közben megtudom kivel mi történt és hogy mit szólnak a halálomhoz, utána keresek egy boszorkányt, aki segít nekem és vissza térek, így ezáltal a testembe és majd akkor mindenki előtt felfedem, hogy élek! De addig titkolnom kell ezt az egészet mindenki elől.
Vajon most mi történhet? Biztos örül mindenki annak, hogy meghaltam, hisz ez volt a vágyuk és most teljesült! De ha én tényleg meghaltam volna, akkor már a Salvatore testvérek se élnének már, mert az én vérvonalamhoz tartoznak. Azt hiszi most biztos mindenki, hogy le lettem győzve, de nem, mert élek és virulok. Nem tudtak megölni és Bonnienak is hálás vagyok, hogy megmentette az életemet. Nélküle már rég halott lennék, de segített nekem és ezért hálával tartozom neki. Igaz más testbe vagyok, de akkor is élek és ez a lényeg.
Nem szeretem ezt a testet és nem is lesz a kedvencem, de egy ideig el kell viselnem. Nem érzem magamat erősnek, mint a saját testemben, inkább kiszolgáltatottnak és gyengének érzem magamat, de én nem ilyen vagyok, hanem erősebb. Kibírom ezt a testet egy kis ideig, legalább is meg kell próbálnom megszokni addig, míg egy boszorkány segítségével majd vissza térek a sajátomba addig is eljátszom Tylert. Ezt a pár hetet kibírom és majd gondolkozok azon, hogy hogyan legyen tovább.