Amikor odaért lefröcskölt, és vicces fiúnak nevezett.
-Vicces fiú? Én? Általában én szoktam az lenni, aki komor, és túl komolyan veszi a dolgokat. Nem tudom, hogy mi történik most velem. - mosolyogtam rá, amikor pedig meghallottam röffentését, újfent elnevettem magam.
-Te aztán nőiesen adod a tudtomra a dolgokat! - reagáltam nevetésére.
Nem akartam megsérteni, csupán kimondtam amit gondoltam és jól éreztem magam.
Közelebb jött hozzám, majd rámcsimpaszkodott, mint egy majomkölyök.
Itt valami nincs rendben...
-Nem akarok bunkónak tűnni, de alig ismerlek... - kezdtem bele mondandómba, de nem engedte, hogy végigmondjam, ugyanis elvonta a figyelmemet.
Kezeit a nyakam köré fonta, és a szemembe nézett.
Szép szemei vannak...
Ha ez még nem lett volna elég, csípőjével az ágyékomat is ingerelte. Le akartam állítani, de sehogy sem tudtam koncentrálni. Éreztem, ahogy keményednek a dolgok odalent, és egyszerűen nem tudtam megállítani.
Ez után a nyakamat csókolgatta, amire apró bizsergések futottak végig az egész testemen.
Ezt nem hagyhatom!
Belül tiltakoztam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Kate egyre lejjebb csúszott rajtam, én pedig nem tudtam parancsolni magamnak, férfiasságom egyre csak növekedett és növekedett.
Ezt nem szabadna! Nem hagyhattam volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Mit képzeltem, mit akarhat?
A nyakamhoz hajolt, és kéjjel teli hanggal azt suttogta, hogy itt és most, akar!
Ezt nem szabadna, de nem ám! És Elena? Dobjam el Elenát egy egy éjszakás kaland miatt? Mert úgy látom, a lány többet nem akarhat.
Csókkal tapasztotta be a számat. Nem viszonoztam, de nem is ellenkeztem ellene. Lágy csókja volt, igazán kellemes.
Egyik pillanatról a másikra már a nadrágomban incselkedett velem, én pedig már nem tudtam türtőztetni magamat, így egy hangos, kéjjel, és vágyakkal teli nyögés hagyta el a torkomat.
-Ezt nem szabadna... - akartam félbeszakítani, vagyis nem akartam, de ez lenn volna a helyes döntés. Már én is kívántam. Nem azért mert éreztem valamit iránta, hanem a pillanat miatt. Milyen férfi szalasztana el egy ilyen pillanatot? Hát, egyik sem. Legalábbis nem a normálisak.
Vágytam arra, hogy hozzámérjen. Vágytam a kényeztetésre, mivel a utóbbi időben csak én kényeztettem a partneremet.
Hirtelen megragadtam, és a sziklának nyomtam. Finoman kezdtem el harapdálni a nyakát, miközben melleit apró csókokkal illettem. Nem érdekelt semmi más, a pillanatnak éltem.
Ezt még meg fogom bánni...

Semmit nem válaszoltam a vicces kis mondókáira, inkább hamarost utána ugrottam a vízbe. Beúsztam hozzá és lefröcsköltem.
- Ezt neked vicces fiú! –sikoltottam az arcába, és horkantva felnevettem. Nem tudtam mit tegyek, kicsit kétségbe estem, aztán úgy döntöttem bevetem a női bájaimat. Közelebb mentem hozzá, s mivel a víz feltartott könnyedén átkulcsoltam a lábaim a derekán. Két kezemet a nyaka köré fontam és mélyen a szemébe néztem. Könnyű volt a csípőmet lassú, kellemes, és kéjes mozgásra bírni. Ágyékunk szorosan összeért, és éreztem, hogy az én dolgaim ingerlik az övét, odalent egyre keményebbek lettek a dolgok, ennek persze én csak örültem. Reméltem nem fog tiltakozni, közelebb hajoltam és elkezdtem csókolgatni a nyakát. Leeresztettem a lábaimat és egyre lejjebb csúsztam, eközben végig csókoltam a testét és a nyelvemmel minden egyes pontot kitapintottam rajta. Ott álltam meg ahol a nadrágja elkezdődött, már nem csak éreztem, de láttam is egyre növekvő férfiasságát. Óvatosan levetettem a tangámat, ami apró buborékok kíséretében érkezett meg lebegve a víz felszínére, és lassan elúszott, de én mit sem törődtem vele. Csak most ne kezdj, el tiltakozni kérlek! Könyörögtem neki gondolatban. Már úgy beindultam, hogy úgy éreztem, ha nem közösülhetek valakivel felrobbanok, mint egy lufi, amit túl sok héliummal töltöttek meg. Magaménak akartam tudni Stefant, itt és most, a holdfényben. A fény csak még szexisebbé tette. Én pedig ott álltam anyaszült meztelenül, és serkenteni akartam a libidóját. A teste akár egy félistené. De nem csak ez ébresztett bennem vágyat, hanem a személyisége is. A nyakához hajoltam, és a fülébe suttogtam, a hangom tele volt kéjjel és vággyal.
- Akarlak! Itt és most!- majd egy csókot nyomtam a szájára. Nem tudtam előre mi esz ebből, vicces volt ez a helyzet. Örömmel láttam, hogy még mindig jó vagyok. Kezeimet lassan végig csúsztattam a derekán, és az alsónadrágján keresztül lassan simogatni kezdtem férfiasságát. A bőrömön éreztem a leheletét, amitől felállt a szőr a karomon. Akartam!

Amíg az övemmel vacakoltam, Kate ledobta a ruháit, majd hozzám fordult. Még tiltakozni sem volt időm, már az övemmel foglalkozott.
-Béna? Én nem mondanám ezt azok után, amiket fenn összehoztál. - viccelődtem vele.
Ő nem bénázott annyit, mint én, egy pillanat alatt megoldotta a csat problémát.
-Milyen ügyes valaki! Sokat gyakoroltad, mi?
Tenyerét a mellkasom alsó részénél húzta el, így kis bizsergés futott végig rajtam. Szeretem, ha Elena ezt csinálja. Mint sok férfinak, nekem is ott található meg az egyik erogén zónám, az egyik gyengepontom.
A lány hirtelen megfordult, és kérte, hogy kapcsoljam ki a melltartóját. Miért csatolnám ki a melltartóját? Melltartóban is lehet úszni, elvégre ez nem nudistastrand.
Amikor nem reagáltam a kérésére, elkezdte mutogatni, hogy is kell megoldnia a melltartópánt problematikát.
-Tudom hogy kell kikapcsolni egy melltartót. - válaszoltam, de akkor már kezeimet a melltartópántjára, illetve a csatjára helyezte.
Megfordult, fölül kissé meztelen volt, de akkor most mi van? Láttam már sok meztelen nőt. Attól az ember - ebben az esetben vámpír - , nem veszti még el a fejét.
Póló már nem volt rajtam, gatya azonban még igen, így kibújtam farmeremből, felfedve Calvin Klein-es, fehér alsónadrágomat.
Úgy tűnt, mintha Kate megbámult volna. Talán még nem látott férfit alsónadrágban, vagy a testemen van valami furcsa?
-Hahó! Valami baj van? Mintha elbambultál volna. Nem tehetek róla, hogy itt ott véres vagyok, nem én akartam karót szúrni saját magamba. Vagy talán többet kéne edzenem? - vetettem rá egy féloldalas mosolyt. Nem csábításképpen szántam, bár ki tudja mit hoz ki Kate-ből. Elég furcsák a reakciói.
Válaszán, reakcióin jót derültem, majd fejest ugrottam az éjsötét vízbe. A Hold fénye sejtelmes félhomályt biztosított az esti fürdőzéshez. Legalább lát is valamit az ember, nincs szüksége este felé sem elemlámpára. Mondjuk vámpíroknak mindegy is, így is, úgy is látunk sötétben. Akár koromsötétben is.
Nekidőltem az egyik sziklának, és hallottam a csobbanást, amint Kate utánam ugrik.

Hirtelen lefékeztem a fiú mellett, és egy szó nélkül lekaptam a toppomat, reméltem majd veszi az adást. Kibújtam a szoknyámból, és Stefan hoz fordultam, ő még mindig az övével vacakolt.
- Várj! Segítek te béna!- nevettem rá kacéran. Közelebb léptem hozzá, szinte teljesen a mellkasához simultam, és megragadtam az övét. Belebámultam a bőrébe, és sóhajtottam. Elég kéjesen. Pár perc alatt ki tudtam bogozni az övcsatot és utána végig simítottam a hasa alatt, tudtam, hogy a férfiak ezt általában szeretik. Majd miután mind ezt megtettem megfordultam és felemeltem a hajamat. – Kikapcsolnád? – kértem csábosan. A vicces az volt, hogy csak egy falatnyi csipke tanga volt rajtam, és teljesen véletlenül, nem számítottam semmi ilyenre. Miközben csukott szemmel a fiúra vártam, az elképesztő felsőtestére gondoltam, és arra hogy a nyelvemmel minden egyes kockáját végig járhassam egészen a gyönyör kapujáig eljutva. Már a gondolat is feltüzelt.
- Na, mi lesz, nem mered?- kérdeztem incselkedve és hátra nyúltam, majd átkaroltam a fiú derekát. Felé fordultam. – Nézd! Így kell. – szóltam majd játékosan felemeltem a két kezét, egyiket a melltartóm kapcsolójára helyeztem a másikat pedig az egyik pántjára. Ismét a szexi mosolyom követezett egy kis erős mellbedobással. Bár nem tudom, most mire gondolhat, lehet csak szimplán lejáratom magam, de belement a játékba, és ha én játszok, akkor azt durván csinálom. A gondolataim csak körülötte forogtak, minden erőmmel rá koncentráltam. Legszívesebben egyből megérintettem volna neki, hogy tudjam sikerült e felállítanom a dogokat, de nem… az egész váratás a játék része. A szívem a torkomban dobogott, persze csak képletesen. Rákacsintottam bátorítás képen. Már tűkön ültem, lépjen már valamit az ég szerelmére. Nem akarok állni itt, mint farok a lagziban. Vicces hogy a vámpírok nem tudnak nemzeni, de szeretnek próbálkozni. Csak arra vágytam, hogy a karjaiban tartson, hogy alatta lehessek, vagy felette, vagy előtte, vagy mellette, nekem bármilyen pozitúra megfelel. Hahah.

-Miért bántod az orromat? Ártott az neked valamit? - mosolyogtam rá.
Mialatt mosolyogtam, ő is visszamosolygott rám, de másképp. Egyfajta szexuális kisugárzással, mintha vonzódott volna hozzám.
No mi a fene?
Miután végzett az orrommal, közölte, kapjam el, ismét egy csábos mosoly kísértében.
Rohanni kezdett, de nekem semmi kedvem nem volt hozzá. Nem szeretek össze-vissza rohangálni. Főleg nem fölöslegesen. Mi értelme lenne utánafutnom? Nem vagyunk már óvodások. Illetve én már nem.
Erre a gondolatra ismét vigyoroghatnékom támadt. Teljesen felszabadultam a lány mellett. Illetve már csak mögötte, mert vagy háromszáz méterre lehetett tőlem.
-Nem szeretek futni, az úszást előnyben részesítem. - kiáltottam utána, de tudtam, hogy meghallja, hiszen ő is vámpír, úgy, mint én.
Így leugrottam a híd mellé, hogy egy kevésbé veszélyes sodrású szakaszt keressek a híd környékén.
Találtam is egyet, egy öbölszerű helyet. Inkább egy holtágat, ugyanis öbölnek nagyon kicsi volt.
Láttam, hogy a lány is utánam jön, de nem fordultam hátra, hogy megnézzem.
Megkedveltem Kate-et. Nagyon aranyos volt, fel tudott vidítani, ami valljuk be, mostanában nagyon kevés embernek, vámpírnak, vérfarkasnak, hibridnek, boszorkánynak, és még számos teremtménynek nem sikerült.
Nincs nálam fürdőgatya, meg semmi más. Így akarok fürdeni? Kate-el? Hát, érdekes lesz a művelet, az biztos.
Éreztem, ahogy a friss szellő a hajamba fúj, illetve ahogy simogatja a bőrömet. Rég nem voltam ennyire felszabadult, mint most. Pedig csak egy eddig ismeretlen lány kellett hozzá.
-Mit szólsz egy kis úszáshoz? - kérdeztem Kate-et. - Talán nem fulladunk meg. - pimaszodtam vele.
Jó volt ugratni valakit, frissítően, feltöltően hatott rám.
Levettem a pólómat, amit csak lassan tudtam végrehajtani. Szét volt szakítva, és csak nehezen találtam meg benne, hol is kell kibújtatnom a nyakamat.
Pár helyen vérfoltos volt a mellkasom, de nem nagyon érdekelt.
Már vettem volna le a gatyámat is, de nem tudtam mit kezdeni az övvel. Beragadt, vagy mi a csuda. Letépni pedig nem akartam, hiszen ez a kedvenc övem!

A srác egyfolytában ugratott, ami be kell, hogy valljam, nagyon tetszett. Vicceskedve megpöcköltem az orra hegyét és rávillantottam a szexi mosolyomat. - Ha már ilyen nagy tudású vagy, gyere és kapj el! – szóltam nevetve és teljes erőből rohanni kezdtem. Száguldottam akár csak a szél, és közben füleltem hátha sikerült benne rokonszenvet keltenem és utánam szaladt. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire édes egy fiú. Lehet, hogy kinevetett, de a helyében én is kinevettem volna saját magamat. Csak abban reménykedtem, hogy a fiú facér, és legalább egy egy éjszakásba benne van. Érezni akartam a szája ízét, azt, ahogy a nyelve a számban fickándozik. Csak elképzelni tudtam, hogy folynak le az izzadság cseppek a gyönyörtől hullámzó kebleimről. Te jó ég, mit tett ez velem…? Olyan boldog voltam, hogy találkoztam vele, mint talán még soha. És láttam a szemén hogy mellettem, lehet, hogy csak a bakik miatt, de felszabadult. Arra gondoltam, hogy mivel az első lépést már amúgy is ellőttük, látott melltartóban, innen minden jön magától. Azok a szemek, amikkel rám nézett, felcsigáztak, és a szája, egyszerűen tökéletes metszésű volt. Nem tudtam nem rágondolni, teljesen elvette az eszemet. Meg kellett őt kapnom. Meg akartam érinteni. Meg akartam ismerni minden egyes porcikáját. És mivel régebben jógáztam, minden pozíció elérhető lett volna a számunkra. Beleborzongtam. Furcsa hogy mennyire igényeljük a szexet még a halálunk után is. Ezen kicsit elgondolkodtam. Aztán mégis csak visszafurakodott a fejembe Stefan arca, vértől elázott felsője, ami csak még hívogatóbbá tette a számomra. Úgy voltam vele, ha játszani akar, hát játszunk. Én a szerepjátékokat is támogatom. Illetve bármit, aminek köze van hozzá. Bárcsak bele láthattam volna az elméjébe, hogy tudjam, mit gondol rólam. Hogy szexinek, vagy egyáltalán csak szimplán szépnek talál e. Minden vágyam ez volt. És ha nincs szabad szobája, nem vetem meg a hippiket, a szabadban is szabad vagyok. Felnevettem.

Az ismeretlen lány az ajkába harapott, és az arcomat fürkészte. Talán nem emlékszik a nevére?
Dadogva tájékoztatott, hogy Kate Parker-nek hívják. Vajon miért van zavarban? Hiszen nem tettem semmi olyat. Legalábbis én nem tudok róla.
-Dehogy vagy hülye! Mindenkinek összeakadhat a nyelve. - próbáltam elviccelni a dolgot, hogy ne érezze magát idiótának.
Amikor be akarta bizonyítani, hogy tud vigyázni magára, bemutatta mekkorát tud esni. Alig tudtam elfojtani a hirtelen jött nevetőgörcsöt. Próbáltam leplezni milyen jól mulatok, ezért a tenyeremmel eltakartam a számat, és úgy tettem, mintha az államat dörzsölném.
Nem messze a cipőm mellett landolt. Fel akartam segíteni, de csak úgy rázkódtam a nevetéstől. Nem tudtam többé türtőztetni magamat, már szinte a hasam is megfájdult.
Mire véget ért a nevetőgörcsöm, feltápászkodott, de ekkor még merészebb produkcióval állt elő.
A nagy földre esésben felcsúszott a lány toppja, és kivillantotta a melltartóját.
Ha nem több száz éves vámpír lennék, hanem egy 17 éves, átlag gimnazista, ez biztosan felcsigázott volna. Így azonban csak megmosolyogtam az újabb mutatványt.
Régen volt ilyen jó kedvem, a feldühített Stefan egy időre lenyugodott, és egyre csak nevetett. Persze halkan, hogy a lánynak ne tűnjön fel nagyon.
Hirtelen előrenyúlt, és megérintette a vállamat.
Tükörként utánoztam, úgy téve, mintha pap lennék - ez egy kicsit morbid, jelen helyzetben, de sebaj.
-Most megáldjuk egymást, vagy körbe-körbe fogunk ugrándozni, mint a gyerekek? - kérdeztem vigyorogva.
Nagyon mulatságos volt Kate, teljesen felvidított.
-És most mi lesz, kedves Pate? - ugrattam, miközben mind a 32 fogam kilátszott. Nagyon jó kedvemben voltam.
-Esetleg egy versenyfutás? Úszóverseny? Vagy tudom már! Hogy küszöböljük ki, hogy ne essünk el, miközben férfi van a közelünkben! - viccelődtem tovább.
-Csak ugratlak, nyugi. De miért vagy ennyire zavarban? Vagy inkább térjünk vissza az úszóversenyhez? Tényleg! Ott nem lehet sem elesni, nekünk pedig megfulladni sem.

Arra lettem figyelmes, hogy egy igen jóképű fiú állt előttem. Bár a ruhája tiszta vér volt, csak még szexisebbé tette. Felálltam. A srác egy fejjel magasabb volt nálam, így fel kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Az ajkamba haraptam, és az arcát fürkésztem.
- A nevem, a nevem… Pate Karker… akarom mondani Kate Parker… te jó isten milyen hülye vagyok. – szóltam szégyenkezve, és a tenyerembe temettem az arcomat. Most biztos tejesen idiótának néz… mikor meghallottam a szavait, kihúztam magam. – Tudok vigyázni magamra! Nem vagyok már kislány! – el akartam sétálni mellette, de nem sikerült, és elestem a saját lábamban. Néhány centivel a cipője mellett értem földet, és majd elsüllyedtem szégyenemben. Nem mozdultam és becsuktam a szemem, lassan elkezdtem magamban tízig számolni, remélve mire kinyitom, a szemem Stefan eltűnik. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire lejárattam magam előtte. Pedig nagyon helyes srác, épp az én esetem és tessék, pont most bőgök le. Ekkor kezdtem el arra gondolni, hogy a karma, isten, és minden felsőbbrendű lény utál engem. Lassan, csukott szemmel feltápászkodtam, nem mertem kinyitni, nem akartam látni az arcát, ahhoz túl zavarban voltam. Gyorsan megigazítottam a copfomat, és csak akkor vettem észre, hogy a toppom felcsúszott a nyakamba, és valószínűleg mindenem kilátszott. Először lefagytam, nem tudtam mit csináljak, forduljak el, vagy csak gyorsan húzzam vissza a felsőmet? Nem tudom hány percig állhattam mozdulatlanul, és azt sem hogy a fiú egyáltalán látta e, hogy ott állt e még. Aztán gyorsan visszatértem az életbe és megfordultam, majd bosszankodva visszahúztam a toppot a melleimre és a hasamra. Megigazítottam a szoknyámat is, nehogy más is kilátszódjon majd óvatosan visszafordultam, és előrenyúltam. A tenyerem alatt éreztem a fiú vállát. Jajj nee… akkor látta az egészet… elkezdtem rágni a körmömet, mint mindig mikor zavarban voltam. A figura lazára vevése nem volt valami sikeres, azt hittem ott helyben szörnyet halok szégyenemben.

Miután véget ért Klaussal való incidensem, és Katherine-vel is végeztem, nem tudtam, hogy merre induljak tovább.
Menjek vissza Elenához? Bizonyára még alszik, zavarni pedig nem akarom. Damonnal sincs kedvem összefutni, mert lehet, hogy már hazaért. Vajon mi történt vele? No meg Caroline-val? Nem is láttam őket az erdős kavarodás óta. Remélem, hogy Damon nem csinált semmi hülyeséget. Ha dühös, ki tudja mit művel. Bármit ki merek nézni belőle.
Ahogy ezeken gondolkodtam, megfogalmazódott bennem az is, hogy merre menjek tovább, ahol egy kicsit egyedül lehetek.
A baleset óta nem is voltam a Wickery hídnál. Ott talán tudnék gondolkodni, és meg is emészthetném a dolgokat. Legalábbis remélem.
Néha, ha az ember úgy érzi, elege van mindenből, elege van az életből - már ha ezt életnek lehet nevezni -, akkor jót tesz az egyedüllét. Ilyenkor nyugodtan merenghet az ember, anélkül, hogy bárki megzavarná.
Ezekkel az elhatározásokkal fordultam be a hídra. A rendőrség már végzett, de a korláttal nem kezdtek még sok mindent.
Ahogy a széttört korlátot, és a százfelé repült deszkákat néztem, szorongás fogott el. Ennél a hídnál kezdődött minden, és fejeződött is be - ha Elenával való kapcsolatom emberi részét nézzük.
Amikor először megpillantottam, azt hittem, Katherinet láttam magam előtt. Aztán ráeszméltem, hogy akkor felúszna a felszínre, nem pedig az ülésben raboskodna. No meg miért lett volna ott két emberrel?
Igen, akkor kezdődött minden... de véget is ért. Talán el kellett volna mennem innen, miután kimentettem Elenát. Akkor talán normális élete lehetne. De akkor nem tettem meg, most pedig nem hagyhatom itt. Szüksége van rám!
Már a hídon jártam, amikor megpillantottam valakit. Nem tudtam, ki az. Még sohasem láttam errefelé. Vajon ki lehet?
Lőttek az elmélkedésnek...
-Helló! - köszöntem oda neki. - Nem hinném, hogy ismerjük egymást. Stefan Salvatore vagyok. Na és te? Még sohasem láttalak erre. És egy nőnek nem szabadna ilyenkor itt járkálnia, akár vámpír, akár nem. - mosolyogtam rá.
Francba!
Még mindig csurom vér vagyok, illetve a pólóm is egy merő rongy. Szinte nem is nevezhető pólónak a rongydarab, amit viselek.

Egyedül voltam a Wickery hídon. Mindig is szerettem a vizet, a folyó csobogásának békés, mámorító hangját. Jó idő volt, melegebb, mint amilyet megszoktam. Csak egy orgona lila szoknya volt rajtam és egy mélyen dekoltált hófehér, spagetti pántos topp. A madarak vidáman csiviteltek körülöttem. Nekem égett a torkom, vérre volt szükségem, már egy napja nem ihattam. Kinyújtottam a kezem és pont elkaptam egy alacsonyabban repülő varjút. Eleinte kicsit zavartak a tollai, de aztán megszoktam és minden csepp vért kiszívtam az állatból, aztán a testét belehajítottam a folyóba. Lenyaltam a szám sarkában maradt vért, és tovább bámultam a vizet. A szél megfútta a hajamat, ami most a nagy meleg miatt lófarokba volt kötve. Párizsban mindig így hordtam, a fejem tetejére fogva. Sokat utazgattam, mindenfelé, New York, Párizs, Róma, Spanyol hon, Oroszország… de sehol nem tudtam igazán beilleszkedni. Szerelemről, pedig szó sem volt az életemben, sem a halálomban. Én az egy éjszakás kalandok nagymestere voltam. Nálam csak a „jöttem, láttam, visszamegyek „ szabály érvényesült. Viszont az egy éjszakás kalandokat mindig is kedveltem, jó szórakozás voltak számomra. Sokan, akikkel dolgom volt azt mondták rám, hogy nimfomániás vagyok, és mindig csak vállat vontam. De mostanra rájöttem, hogy nagyon is igazuk volt. Felnevettem. Ez a téma mindig kacagásra késztetett. Boldog voltam. Sok idő után végre újra boldog voltam. Éreztem, hogy ez a város valami olyasmit tartogat számomra, amire mindig is vágytam. Itt volt nekem Care, akit a legjobb barátnőmnek tartottam, és nemsokára meg is látogatom, és ez a Dan nevű srác. Szimpatikus fiúnak tűnik. Legszívesebben beugrottam volna a vízbe, a percekkel ezelőtt beledobott madár után, és hagytam volna, hogy sodorjon az ár. Imádtam úszni, főleg a víz alatt, mivel nem halhattam meg, nem kellett levegőért feljönnöm. A búvárkodás volt az én sportom. Egyszerűen imádtam. Már csak társaság kellett volna, akivel elbeszélgethetnék, de a közelben sehol senki. Felsóhajtottam, és vártam, hogy a sóhajom válaszra találjon.

Még mindig nem válaszolt, csak a szemeimbe nézett. Talán túl messzire mentem, és nem fog megbocsátani? Nem ezt nem teheti meg velem! Nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt, úgy ahogy én öleltem őt. Kezdtem megnyugodni, és elhinni, hogy ez valóság. Egy apró puszit kaptam a fejem búbjára, és számat mosolyra húztam. Nem is kellett mondania semmit, csak csendben és némán öleltük egymást. A fülembe súgta, hogy köszönöm, és kicsit meg is illetődtem, mert nem számítottam rá, hogy megtöri a csendet.
- Én is! -válaszoltam neki halkan, és tudtam, hogy hallotta. Tényleg jó dolog, hogy a barátomnak nevezhetem, és örülök, hogy ezt a nézeteltérést is meg tudtuk oldani. Nagy nehezen elengedtük egymást, pedig én még elbírtam volna viselni az ölelését, mert nyugtatólag hatott rám. Oda akartam menni és megölelni őt újra, de nem mertem. Láttam, hogy gondterhelt, de nem tudtam miért. Mire megkérdezhettem volna tőle, mi a baj, már válaszolt is. Tessék? Ezt most jól hallottam? Menjek vele haza? Egyre jobban kezdtem a szívemet a torkomban érezni. Muszáj higgadtnak lennem és válaszolnom neki. Aj, miért néz rám ilyen szemekkel? Idegességembe a hajamba túrtam, és elkezdtem hezitálni, hogy mi lenne a helyes. Elmenni hozzá vagy sem? Vettem egy nagy levegőt és közelebb léptem hozzá.
- Kedves barátom, talán majd egy másik alkalommal. Téged idézve, a családodnak nem én vagyok a szíve csücske. Sosem tudhatod ki lenne otthon. Azt hiszem ideje lenne hazamennem nekem is. Mit szólnál egy fuvarhoz? - kérdeztem tőle, és kikerülve őt, beszálltam a kocsiba. Tudtam, hogy nem kell sokáig várnom, hogy beszálljon mellém. Azonnal be is kapcsolta a rádiót. Tudtam hol lakik, ezért pár percen belül már a villa bejárata előtt álltam meg. A motort járva hagytam, és odahajoltam hozzá. Adtam neki két puszit és elköszöntem tőle.
- Köszönöm az estét! Jó éjszakát! -mondtam. Megvártam míg kiszáll, és elindultam a kapu felé. Még integettem neki , de gondolatban már a saját szobámat láttam és az ágyamat. Ekkor esett le, hogy mennyire álmos vagyok.

JÁTÉK VÉGE!
JÁTÉKTÉR SZABAD!

Már lemondtam róla, hogy valaha is megbocsát nekem Caroline. Nem mertem visszanézni, nem mertem visszamenni hozzá, de elindulni sem akart a lábam. Ekkor váratlanul előttem termett és megölelt. Olyan hirtelen jött és olyan erősen ölelt meg, hogy abban pillanatban nem is tudtam reagálni. Megölelt és fejét a vállamra hajtotta. Mélyen magamba szívtam hajának illatát. Olyan jó volt, hogy mégsem veszítettem el, hogy alig akartam hinni a szememnek. Ha nem éreztem volna szorítását és lélegzetét a nyakamon, akkor talán el sem hittem volna, hogy lehetséges. Megkért, hogy maradjak és csak nézett fel a szemembe. Nem bírtam megszólalni. Komolyan meglepődtem és talán egy kicsit meg is hatódtam, de nem vallottam volna be senkinek. Még mindig nem válaszoltam csak magamhoz húztam és viszonoztam ölelését. Legalább olyan szorosan tartottam én őt, mint ő engem. Megint a vállamra hajtotta fejét én pedig egy apró puszit nyomtam a hajára. Hálás voltam neki, amiért nem hagyott elmenni, de nem bírtam megszólalni, csak csendesen szorítottam magamhoz. Hosszú percekig álltunk így, egymást ölelve és némaságba burkolózva az éjszakai sötétségbe. – Köszönöm! – Alig hallhatóan suttogtam a fülébe megtörve némaságunkat. Amikor végre megszólaltam mindketten fellélegeztünk és elengedtük egymást. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyikünknek van nagyobb szüksége a másikra.
Bármennyire is szerettem volna még itt maradni Caroline társaságában, tényleg haza kellett mennem. Nem akartam elengedni, elhagyni, de megint megéheztem. Egyre jobban kezd zavarni ez sűrű vérfogyasztás. Még csak pár órája hogy kiszívtam egy egész embert. Valami baj lehet velem, mert ennyi egy egész hétre is elegendőnek kellett volna lennie. De amint eszembe jutott, ahogy felsértettem a fiú karját a kocsiban, máris egyre inkább éreztem a maró fájdalmat nyelőcsövemben és a szúró fájdalmat szemfogaimban.
- Caroline, nem volna kedved eljönni hozzánk? Ígérem nincs semmilyen hátsószándékom, egyszerűen már régen voltam otthon és jól esne haza menni egy kicsit, de téged sem szeretnélek itt hagyni. Nem fogunk belebotlani senkibe ígérem. – Kérlelően pillantottam rá és megengedtem magamnak egy szomorú kiskutya tekintet is. Nagyon szeretném, hogy még ne váljunk szét és tényleg nagyon haza kellett már mennem.

JÁTÉK VÉGE!

Szavai lelkemig hatottak, és egyre kellemetlenebbül éreztem magam, amiért megbántottam. Sajnálom, ki kellett, hogy mondjam, hogy tudja mit érzek. Lehajtotta közben a fejét, és én láttam, hogy félve beszélt az érzéseiről. A másodpert tört részéig tarthatott ez a folyamat, mert belenézett a szemembe és folytatta amit elkezdett. Itt akart hagyni. Itt akar hagyni egyedül. Ezt nem teheted meg velem! Igaz, hogy haragudtam, de kezdtem egyre tisztábban gondolkodni. Még a becenevemre sem reagáltam, mert az járt az eszembe, hogy egyedül akar hagyni. Üveges tekintettel néztem, ahogy leszáll a kocsiról és elköszön. Igaz, hogy Mikaelson, de teljesen új oldalát ismertem meg, ami imponált nekem. Ha tényleg én vagyok az egyedüli barátja, akkor lehet, hogy azt sem tudja, ilyenkor mit kéne mondani, vagy tennie?! Ennek nem így kéne végződnie, nem nem és nem! Emberi léptekkel indult el, és én láttam, hogy hezitál. Tehát ő sem akar itt hagyni, csak lehet, hogy nem tudja, hogyan kéne cselekednie? Ez járt a fejemben, közben pedig már tudtam, hogy mit kell tennem és mondanom. Gyorsan leszálltam a kocsiról, és vámpírsebességgel előtte teremtem. Mielőtt felfoghatta volna, mi történik vele, már át is öleltem. Fejemet a vállára hajtottam, és egyre szorosabban öleltem karjaimmal. Akartam, hogy tudja, és érezze, hogy rég megbocsájtottam neki, és fogja fel, hogy rám számíthat. Azt hiszem, ebben az ölelésben minden benne volt, amit éreztem.
- Ne hagyj itt kérlek! Ennek nem így kéne végződnie. Bennem megbízhatsz, és kitárhatod a szívedet, mert meghallgatlak és segítek ha kell! Barátok vagyunk! Hát nem emlékszel, mikor megfogadtuk? Nem hagyhatom, hogy haraggal a szívedben távozz! - mondtam neki, egyre elhalkuló hangon, és nem mertem felnézni a szemébe. Össze kellett szednem a bátorságomat, hogy mégis rá tudjak nézni.
- Kérlek maradj! - kérleltem, és vártam a reakcióját.

- Igazad van, valóban nincs jogod megmondani, hogy mit tegyek. – Feleltem szigorúan. Soha nem bírtam elviselni, még a testvéreimtől sem, ha meg akarták szabni, hogy miként cselekedjek. Ez most sem volt kivétel. – De értékelem, hogy segíteni próbáltál. És… köszönöm. Tudom, hogy most nem vagyok a szíved csücske, talán soha nem is voltam és talán soha nem is leszek, de nekem akkor is ez az egyetlen igaz kapcsolatom. Veled őszintébb voltam az elmúlt pár órában, mint eddig bárkivel. Ezt jó, ha tudod. – Kicsit lehajtottam a fejem, mert nem szerettem gyengének mutatkozni mások előtt. Most pedig nagyon is gyengének, sebezhetőnek éreztem magam. – Van egy olyan érzésem… - Kezdtem bele ismét a szemébe nézve, és amint ez megtörtént már nem csak megérzés volt. Keserűen elmosolyodtam, mert tudtam, hogy valóban jól gondoltam a dolgot. – Van egy olyan érzésem, hogy most a hátad közepére sem kívánsz, miután olyan nagyon megbántottalak és én meg is értem mi stella. – Ismét elmosolyodtam és vártam, hogy beceneve hallatán ő is mosolyra húzza ajkait, de hiába vártam, nem történt semmi. – Akkor én most megyek is. – Még egyszer rákacsintottam, majd egy nagy lendülettel ellöktem magam a kocsitól, hogy fel tudjak állni. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom. Nem vagyok jó a búcsúzkodásban, soha nem is voltam jó. De azt sem tudom, hogy miért kellene búcsúzkodni, hiszen nem végleg köszönök el tőle. Nem végleg köszönök el tőle. Az nem lehet. Nem akarom. Elkapott a páik és idegesen túrtam hajamba. – Hamarosan látjuk egymást! – Erőltettem mosolyt az arcomra és igyekeztem ismét a szemébe nézni. Nyílván nem erre a reakcióra számított. Biztos azt gondolta, hogy kikelek önmagamból, vagy talán azt, hogy bocsánatáért fogok esedezni. Nem. Nem fog ilyesmire sor kerülni. Egyszer elmagyaráztam neki, hogy mi a helyzet és többször nem fogom. A véleményemet a kiokításáról meg már elmondtam. Nem akartam tovább jártatni feleslegen a számat. Vettem egy nagy levegőt. Nem akartam itt hagyni egyedül, de nem tudtam már neki mit mondani. Vártam, hátha van valami mondandója még. Isten ments, hogy valami szitkozódást fojtsak belé. Úgy tűnt vagy nagyon megleptem, vagy nagyon gondolataiba mélyedt, mert egy árva hang nem hagyta el a száját. Ezért némán én is megfordultam és a hazafelé vezető út irányába indultam meg emberi léptekkel. Nem akartam sietni, most szükségem volt egy kis levegőre. Rettentően féltem attól, hogy elveszítettem Caroline barátságát és már azon gondolkoztam, hogy nem érdekel mit mondtam az imént visszamegyek és magamhoz ölelem, hogy tudja én még mindig mellette állok. De nem tettem. Nem mertem.

Kol elkezdett magyarázkodni, de láttam rajta, hogy Stefan nevének említésekor egyre jobban kijön a sodrából. Igyekezett ezt jól leplezni, de a mozdulatai árulkodóak voltak. Én még mindig vele szemben álltam, és nem tudtam szabadulni szorító fogásából. A mi stella szóra csak megforgattam a szemeimet, mert most nem esett jól hallani. Tudtam, hogy ki akar engesztelni, de ehhez több kell. Ez a kedves kis becézgetés kevés lesz ide. Elengedte a kezemet, hogy felöltözzön. Mikor elengedett, kicsit megmasszíroztam kezemet, mert szorításától kissé elzsibbadt. Még mindig mozdulatlanul álltam, mikor ismét felém közeledett, én megfordultam és a kocsi felé indultam. Belül még tomboltam, de ezt neki nem mondtam, így csak csendben mentem előre. Üvölteni akartam, de Kol előtt nem akartam jelenetet rendezni. Hamarosan mellém ért, és folytatta mondandóját. A kocsi motorháztetejére ültünk, és én is ugyanolyan pózban helyezkedtem el, mint Kol. Nem nézett rám, helyette az erdőt szemlélte. Sejtettem, hogy érzékenyen érinti őt a Cassie téma, na de ennyire?! Tényleg szerelmes volt belé! Mondandója végén, rám nézett, és várta a válaszomat. Egy kicsit elgondolkodtam, mert nem tudtam eldönteni mit is mondjak neki.
- Nem vagyok hülye, persze, hogy értem. Tudod az időzítéseden van mit javítanod. Sem a hely, és sem az idő nem volt alkalmas egy ilyen beszólásra. Rám nézve ez nagyon bunkó és sértő volt!- mondtam kis éllel a hangomban, mert hiába kért bocsánatot, és vallott be mindent őszintén, még mindig rosszul esett, amit mondott.
- Az, hogy szeretted, és Klaus is, jusson majd akkor is eszedbe, ha Katherinevel vagy. A sorsotok hasonló, ideje, hogy megbocsáss neki, és magadnak is. A múltat engedd el, és élj a jelenben! - mondtam neki, még mindig kimérten.
- Ne haragudj! Ki vagyok én, hogy Kol Mikaelsonnak tanácsot adjak!? - mondtam neki kis gúnnyal a hangomban. Lehet, hogy túllőttem a célon, de valahogy muszáj volt magamból kiadnom a haragomat.

- Én nem vagyok Stefan! – Jelentettem ki határozottan, de számat azért még elhúztam a név kiejtésére. – És te nem vagy sem Elena, sem Katherine és legfőképpen nem vagy Cassandra. – Próbáltam a lehető legegyszerűbb módon elmagyarázni neki, hogy mi is a helyzet. – Az, hogy mi volt Stefan és Katherine – Nyeltem egy nagyot, megpróbálva ezzel egy dühödt sziszegést is elfojtani. – és a hasonmás közt nem tudom pontosan. De nem is nagyon érdekel –egészen addig, amíg a taknyos távol tartja magát Katherinetől. – Szándékosan nem mondtam ki újra a nevét, mert úgy éreztem egy napon belül így is sokszor hallottam a nevét. Még mindig erősen élt bennem a vágy, hogy szíven döfjem egy karóval és akkor végre nem lenne vele több gond, de megígértem Katherine-nek, hogy nem nyúlok hozzá. És különben sem venném el a bátyámtól a játékszerét. Hagyom, hogy az ő bosszújának fényében legyen vége. Nekem már oly mindegy, hogy melyikünk vet véget szánalmas kis Bambifaló életének. – Cassie tényleg hasonlít rád, de meg sem közelíti a te jóságodat mi stella. – Most vettem csak észre, hogy még mindig karját fogom és hogy öltözetem még mindig meglehetősen hiányos. Bár a vágy, amit az imént éreztem már rég elszállt, mégis jobbnak tartottam felöltözni végre. Visszagomboltam nadrágomat, becsatoltam övemet és visszahúztam magamra a pólót. Vajon hányszor kerül még ma le rólam? – Tudod, - Kezdtem bele, amikor már ismét teljes volt öltözékem és újra felé közeledtem. Lassan elindultunk mind a ketten az autója felé, de ahelyett, hogy beültünk volna, egyszerűen csak felültünk a motorháztetőre, mindketten felhúztuk maginkhoz a lábunkat és úgy beszélgettünk tovább. Én csak bámultam a fákat és a hidat, nem tudtam még rá nézni, főleg akkor nem, ha Cassie volt a téma. Már pedig ideje lenne némi magyarázattal szolgálnom neki.
- Cassie, a külső hasonlóságok mellett, - amellett, hogy gyönyörű szőke, elkápráztató mosolyú lányok vagytok mind a ketten, vannak más hasonlóságok is. Igen. Az utolsó információm szerint él és vámpír. De vagy 150 éve nem hallottam róla és azon voltam, hogy a gondolatát is messzire kerüljem. Nem a legkellemesebb emlék. De Caroline… mi stella, te nem Ő vagy. Ezt az is bizonyítja, hogy itt vagy és nem hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Kedvesem, Ő ezt soha nem tette volna meg. Könyörtelen, szívtelen és a szeretet legkisebb jelét sem mutatja soha. Szerintem nem is tud szeretni. Csak megrögzötten meg akar szerezni magának dolgokat… embereket. És ha nem kapja meg, addig hajt, olyan szenvedéllyel, hogy sokszor összetéveszti az ember a szeretettel a birtoklási vágyát. Te teljesen más vagy Caroline, ezt te is nagyon jól tudod. És én is nagyon jól tudom. De bármennyire is megvetem azt a nőt, sokáig szerettem és egy ilyen hosszú szerelem nem múlik el egykönnyen. –Amint kimondtam a szavakat, valahogy nagyon ismerősen csengtek. Katherine pontosan ugyanezt akarta velem megértetni a Salvatore fiúval kapcsolatban. Talán lehettem volna kedvesemmel, sokkal elnézőbb. – Remélem már érted. – Néztem ezúttal rá, egyenesen a szemébe.

Idegesen néztem rá, és mivel nem válaszolt, ráadásul még a fejét is elfordította. Ez csak olaj volt a tűzre. Kimondhatatlanul mérges voltam rá! Vérig sértve dühödten indultam neki, meg sem hallva azt, hogy a nevemet mondja. Hirtelen erős szorítást éreztem a bal kezemen és magához rántott. Rá estem volna, ha jobb kezemmel nem támaszkodok neki a mellkasának. Egy ideig inkább azt néztem, minthogy a szemébe nézzek, mert annyi indulat dolgozott bennem, amit el akartam folytani. Szinte magamon éreztem a tekintetét, mert arra várt, hogy a szemébe nézzek. Lecsuktam a szemem és egy mély levegőt vettem, majd kifújtam. Mikor felnéztem rá, akkor kezdett bele a bocsánatkérésébe. Miközben beszélt, szemeivel fogva tartotta az enyémet. Tudtam, hogy megbánta a dolgot, és bocsánatkérése őszinte. Szóval ennyire hasonlítok rá?! Láttam, hogy elérzékenyül, mert a hangja mérhetetlen gyengédségről árulkodott. Szóval tiszta lappal szeretné kezdeni a dolgokat. Még mindig várta a válaszomat, és én nem tudtam eldönteni, mit is válaszoljak. Az eszem azt súgta, hagyjam itt, mert megbántott, a szívem viszont, azt súgta, maradjak.
- Az az áldott jó szívem, az ami engem majd a sírba fog vinni engem. Megbocsájtok, de ez nagyon rosszul esett. Tudod az egész kezd egy bizonyos helyzetre emlékeztetni. Elena mikor tudomást szerzett Katherineről, sokáig azt hitte, hogy őt látja benne Stefan és ezért jár vele. Damonról már ne is beszéljünk. Most velünk is majd ez lesz a helyzet? Ha jól értem, akkor Cassie vámpír! - kérdeztem tőle, mert nem akartam, hogy csak a hasonmását lássa bennem. Én nem Cassie vagyok, ezt jobb, ha ő is megjegyzi.

Amint rájöttem, hogy már megint ostobaságot műveltem, már késő volt. Eltolt magától és dühösen pillantott rám. Tudtam, hogy óriásit hibáztam és már nem tudom helyrehozni semmiképpen sem. Iszonyatosan kellemetlenül éreztem magam és hajamba túrtam, szinte elterelő hadműveletként, de nem vált be. Tudtam, hogy egészen a lelkéig gázoltam ezzel az ostoba mormogással, ami elhagyta ajkaimat. Azonnal nadrágját kezdte gombolni, pólóját kutatta földön én pedig csak zavartan álltam és figyeltem, hogy hogyan öltözködik. Dühösen kapta magára a pólóját is és ugyan olyan indulattal igazította is meg haját, amit az imént még én kócoltam össze. Elrontottam a pillanatot. Vágta a fejemhez immár felöltözve és teljes mértékben igaza volt. Nem tudtam mást okolni csakis és kizárólagosan önmagamat.
- Caroline, nem! Tévedsz! – Próbáltam megmagyarázni neki mindent, de nem tudtam, hogy hozzá kezdeni. Egy rövid pillanatra még felém fordult és várta, hogy valami ésszerű magyarázattal álljak elő, de csak pislogtunk egymásra. – Nem, csak annyira hasonlítasz rá. – Mondtam megtörve és elfordítottam a fejem, hogy ne lássa arcomon a fájdalmat. „Tudod mit, a legjobb lesz, ha én most elmegyek!” – Jelentette be és már meg is fordult és a kocsija felé vette az irányt.
Nem hagyhatom így elmenni. Nem hagyhatom, hogy az egyetlen barátom azt gondolja, hogy kihasználtam és játszottam vele. Nem akarom, hogy fájjon neki, mert az már szinte nekem is fizikai fájdalmat okozott.
Utána léptem és megragadva karját magamhoz rántottam. Erősen foghattam meg mivel egyenesen belé ütközött, csak a kezével tompította a még mindig fedetlen felsőtestembe csapódást. Meg sem rezzentem, csak vártam, hogy újra a szemembe nézzen és ne a hiányos öltözékemen járjon az agya.
- Caroline, én soha, egy percre sem akartalak megbántani téged. Te nem egy jó barátom vagy, ahogy azt korábban említettem, hanem az egyetlen barátom. Soha, Soha nem bántanálak meg téged. Szándékosan biztos, hogy nem. Az hogy mit… az amit mondtam, az csak azért volt, mert nagyon hasonlítasz a régi szerelmemre. Arra a nőre, akit a világon mindennél jobban becsültem és szerettem. Akinek ugyanolyan szép mosolya van, mint neked, és ugyan úgy értett hozzám, mint ahogy te is értesz hozzám. – Ekkor már nem sokon múlott, hogy végképp elérzékenyüljek. – Túl sokáig szerettem őt és te túlságosan rá emlékeztettél akkor, abban a pillanatban. De most már máshogy látom Caroline. Ő nem hallgatott volna meg, ő már kitépte volna a karját a kezemből és valószínűleg pár száz évre el is tűnne. Te hogy döntesz Caroline? Meg tudsz nekem bocsájtani, hogy tiszta lappal kezdjünk egy szexmentes barátságot?

Tudtam nagyon jól, hogy a tűzzel játszom, mégis akartam, hogy megégessen. Kíváncsi voltam, meddig bírja leplezni feltörekvő vágyait! Hirtelen két erős férfi kéz simított végig le a hátamon egészen a fenekemig. Az érintésébe beleremegtem, és nem akartam leállítani. Nem, ennek így kell lennie. A fenekemet megemelte, de ügyelten módon, így elestünk, és fölé kerültem. Felnevettem, majd a combomat kezdte el simogatni. Belemosolyogtam, majd fölé hajolva elkezdtem csípőmmel ingerelni. Élveztem, hogy milyen reakciókat váltok ki belőle. Hajamat hátra tűrte, hogy ne zavarja. A fejét kissé megemelte és megcsókolt. Sokkal szenvedélyesebben, mint az előbb, mert most már tudta, hogy mi lesz ennek a folytatása. Egyikőnk sem akart megállni. Szorosan megfogta a fenekemet, és felállt. Erős volt, és ezt minden érintésével a tudtomra is adta. Lábaimat a dereka köré fontam, és kicsit feljebb csúsztam, hogy magasabban legyek nála. Karjaimmal átkaroltam, és hol a vállát fogtam, hol a hajába túrtam. A következő pillanatban már éreztem, hogy egy fának háttal állok. Egyik lábamat letettem a földre, a másikat még mindig Kol lábán pihentettem. Elkezdtem a hajába túrni, majd a hátán csúsztattam végig a kezemet, majd a fenekébe markoltam. Csókunkat megszakította, és apró puszikkal kényeztetett. A dekoltázsomat kezdte el puszilni, majd megállt. Sejtettem, hogy útban lesz a pólóm. Egy jól irányzott mozdulattal levette rólam, és én ott álltam előtte melltartóban. Láttam szemében az elismerő pillantásokat, és kicsit bele is pirultam, de álltam a tekintetét. Én sem akartam lemaradni tőle, ezért levettem róla a pólóját. Elakadt a lélegzetem is, mert jól sejtettem. Pólója alatt jól kidolgozott felsőteste volt, és láttam, ahogy az izmai is megfeszülnek. Kezemmel végig simogattam mellkasán, majd kicsatoltam az övét. Vámpír lévén, gyorsan megfordítottam, így ő került a fához. A nadrágja gombjait kezdtem el kigombolni, majd az alsónadrágja mentén indult el kezem felfedezőútra. Éreztem, ahogy érintésemre beleremeg, és kacéran elmosolyodtam. Nem bírt várni, mert megint én kerültem a fához, és újra birtokba vette ajkaimat. Kezével a nadrágom gombját kigombolta, és lehúzta a sliccemet is. Szétnyitotta azt, de mielőtt levette rólam, a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a mellkasomat. Csípőmet közelebb toltam hozzá, mert éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem. Kezemet ismét a nadrágjába tettem, és benyúlva alsónadrágjába haladtam lefelé.
- Cassie! - ez volt az a szó, amit nem gondoltam volna, hogy ki fog mondani. Szóval végig erre ment ki az egész?! Emlékeztetem rá, és játéknak tekint? Eltoltam magamtól, és láttam, hogy teljesen zavarba jön és idegesen a hajába túr. Egy pillanat alatt sikerült megsértenie, és a lelkembe gázolnia. Nem tudom mit mondhatott, mert begomboltam a nadrágom, és megkerestem a földre dobott pólómat.
- Gratulálok Kol, sikerült tönkretenned a pillanatot! - fordultam felé immár felöltözve, és karjaimat a kezem előtt keresztbe tettem.
- Az egész arra ment ki, hogy játsz velem?! Hát ennyire tartasz csak?! Mégis miféle barát vagy te? - kérdeztem tőle. - Tudod mit, a legjobb lesz, ha én most elmegyek! - válaszoltam, és megfordultam, hogy elinduljak.

Nem könnyítette meg a nyugton maradásomat egy pillanatra sem. Mire felnéztem arca nagyon közel került az enyémhez. Kacér mosoly terült el arcán és ajkát is megnyalta. Egyre szaggatottabban vettem a levegőt és összeszorított állkapoccsal tűrtem, hogy egyre közelebb hajoljon, majd az ölembe üljön. Ismét az iménti pózba kerültünk és én átkoztam mindent, ami okozója lehet ennek a helyzetnek. Két keze közé fogta arcomat és egy puszit nyomott az arcomra. Amikor ez történt meg sem bírtam mozdulni. Jófiú akartam lenni, Istenemre esküszöm, hogy az akartam lenni, de ha van valami, aminek nem tudok ellenállni, akkor az egy olyan lány, mint Cassie.
Caroline, nem Cassie, ő itt Caroline. Figyelmeztettem magam többször is, de olyan sok volt a hasonlóság köztük. A szőke hullámokba omló haj, a mosoly és az, hogy mindketten nagyon jól tudják, hogy hogyan lehet felborzolni nálam a kedélyeket.
Egyik kezét a vállamon fonta át, míg a másikkal végigsimított a mellkasomon és fejét is a vállamra hajtotta. „Mit szeretnél most csinálni, vagy kérdezzem úgy, mivel tudnám meghálálni a társaságod?” mondata fogott meg igazán, amikor újra felnézett rám. Szándékosan kóstolgatott, mintha tesztelte volna a tűréshatáromat. Hát eddig tartott.
Mindkét kezemmel szinkronban simítottam végig pólóján, le a nadrágjáig és belemarkoltam a fenekébe, hogy így kissé megemeljem. De ez nem tűnt a legjobb ötletnek, ugyanis elvesztettem az egyensúlyomat, ahogy megemelkedett, így hanyatt estem és Caroline egyenesen rám. Lovagló ülésben ágyéka keményen feszült az enyémnek és pedig végigsimítottam combján, érintve a fenekét és fel a fedetlenné vált derekán. Ő rám dőlt és amint fölém hajolt, szőke haja fátyolként omlott körénk. Visszasimítottam haját, ő pedig kacér mosolyával izgatta ismét fantáziámat, majd csípőjét kezdte ritmusosan rajtam mozgatni, amikor lassan közelebb hajol és csókra kínálta ajkait. Nem várattam magamra, felemeltem fejem hozzá és végre elkaptam ajakait. Heves csókváltásunk közepette kezem ismét a fenekét markolta meg és úgy húztam egyre közelebb és közelebb magamhoz. Meguntam a lassú tempóját, ő akart játszani a tűzzel, a fenébe is hát megkapja! Erősen markoltam fenekét és szorosan fogtam is, amíg könnyűszerrel felálltam. Nem engedtem el még akkor sem, csupán arra vártam, hogy lábait a derekam köré fonja, amit hamar meg is tett. Fentebb csúszott rajtam, így ajkai magasabban voltak a megszokottnál, de nem bántam. Karjait a nyakam köré fonta és hol a hajamba túrt, hol vállamba kapaszkodott. Vámpír tempót diktálva haladtam tovább az együttlétünkben és a hídhoz legközelebbi fának nyomtam, úgy hogy ne fájjon neki, de mégis sokkal vadabb iramot parancsolva. Letette egyik a lábát, a másikat még mindig a derekam körül hagyta és simogatta a hátamat, csípőmet, hol hajamba túrt, hol fenekembe markolt. Én csókolgatni kezdtem és álla vonalától haladtam egyre lejjebb a nyakáig, amibe bele is szívtam egy kicsit. Tovább haladtam lefelé és a dekoltázsához próbáltam hozzáférni, de csalódottan tapasztaltam, hogy pólója hátráltat benne. Nem is gondolkozván megragadtam a felsője szegélyét és húztam is le róla és leejtettem magunk mellé a földre. Felszabadítván felsőtestét megláttam, a fekete csipke melltartóját, ami csak még nagyobb vágyat keltett bennem. Újra neki is estem volna ott ahol félbeszakítottam a dolgokat, de a lány is akciózott közben és lefejtette rólam a pólómat. Elismerő pillantást véltem felfedezni a tekintetében, amikor immár meztelen felsőtestemet pásztázta szeme és keze egyaránt. Nem habozott, rögtön neki is esett a nadrágövemnek, de közben ismét csókra kínálta ajkait. Egy hirtelen rántással megfordított minket, így most én nyomódtam a fának. Nem akartam tiltakozni, örültem, hogy végre ki is használja a képességeit. Kicsatolta az övemet és lazított rajta és nadrágom felső gombját is. Egyik kezével végigsimított az alsónadrágomnál, a már nagyon is erogén zónának számító ponton, mire finoman összerezzentem. Ismét fordítottam helyzetünkön és még az eddigieknél is hevesebben mozogtam. Csókoltam és közben én is nadrágját feszegettem. Könnyedén megbirkóztam az első akadállyal, ami a gombot jelentette, majd rátértem a sliccre. Amikor végre megvoltam vele szétnyitottam a nadrágját, de mielőtt lehúztam volna róla teljesen, ismét nyakát halmoztam el csókjaimmal. Haladtam lefele a dekoltázsához és azt csókolgattam tovább. Belemarkoltam fenekébe és közelebb és közelebb kerültem hozzá. Egyik keze ismét az intim pontjaim felé vándorolt és óvatosan becsúsztatta először ujjait az alsónadrágomba, mire kéjjel teli hangon sóhajtottam: - Cassie!

Kol szavai csak úgy magukkal ragadtak. Hirtelen magam előtt láttam azt, amit felkínált. Szóval maradjak vele, és a testvéreivel. Ha belegondolok, Rebekat már valamennyire ismerem, de tudom, milyen könyörtelen is tud lenni. Elijahot nem igazán ismerem, csak azt tudom róla, hogy ő a legdiplomatikusabb vámpír a földön. Kollal, azt hiszem szoros barátságot kötöttünk, míg Klaus, na igen. Nem tudom mit kéne tennem, hisz Kol válaszában is volt olyan, amit Klaus is már említett nekem. Szóval használjam ki a lehetőséget, gyakorlatilag ez volt az, amire utalt végig. Szemei csak úgy csillogtak, és a hangja tele volt élettel és szenvedéllyel. Hirtelen abbahagyta, majd nevetni kezdett, és a kezét az ölébe helyezte. Nem akartam közbeszólni, csak hagytam, hogy újra beszélni kezdjen, mert tudtam, hogy nem fejezte be a mondandóját. Látszik, hogy nőcsábász, mivel folyton a női szépséggel jött. Kezdtem megint zavarba jönni.
- Nem, tényleg nem érdekelnek a nők. - válaszoltam kérdésére, és elkezdtem nevetni. Ismét rám kacsintott, és én kezdtem azt érezni, hogy ismét kezdi elragadni a vágya. Lehunyta a szemét, és hallottam, ahogyan veszi a levegőt, és próbál nem arra koncentrálni, hogy elcsábítson. Azt hiszem megnehezítem kicsit a dolgát! Pár percen belül kinyitotta gyönyörű barna szemét és én már kész tervvel álltam elő. Kacéran rámosolyogtam és megnyaltam a szám szélét, és egyre közelebb hajoltam hozzá. Két kezemmel arcát közre fogtam, és finoman arcára leheltem egy-egy puszit. Közelebb mentem hozzá, és az ölébe ültem. Egyik kezemmel gyengéden átkaroltam a vállát, a másikat mellkasára tettem, és a vállára helyeztem a fejem.
- Köszönöm. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked! Mit szeretnél most csinálni, vagy kérdezzem úgy, mivel tudnám meghálálni a társaságod? - kérdeztem tőle incselkedve, és felnéztem az arcára.

- Tudom, hogy sokat szenvedtél kedves, de most már tiéd mindaz, amiről az emberek nagy része, még álmodni sem mer. Örökké fiatal lehetsz, és úgy élhetsz, ahogy csak szeretnél. Ha akarsz, gyilkolsz könyörtelenül és érzelemmentesen. Ha akarsz, akkor választhatod a mókus diétát, de mit sem számít a szomj oltásának formája. A lényeg, hogy annyi időd van, amennyit el sem tudsz képzelni. Caroline! Én és a testvéreim több mint ezer éve élünk. Tudom ez számodra még felfoghatatlan, de mi már máshogy fogjuk fel az időt és annak értékét. De nézz magadra. Itt vagy egy gyönyörű lány, tele kalandvággyal, kíváncsisággal és tűzzel. És mondd, mit láttál eddig a világból? Mystic Falls-t? Ez már nem gimnáziumi pompon edzésekről és város szépe versenyről szól. Mi stella, a világ a lábaid előtt hever és neked csak ki kell nyújtanod a karod és megkapsz mindent, amire csak vágysz. A megfelelő társaságban… és ha velem… velünk maradsz, a megfelelő társaságban leszel, csak kívánnod kell és a tiéd lesz minden. – Teljesen átszellemültem és beleéltem magam a mondandómba és láttam két csillogó szemében, hogy ő is kezdi kapizsgálni, hogy mit is kínálok neki. Magát a nagy betűs Életet. – Tudod, ilyenkor eszembe jut, hogy mennyi mindent láttam, mennyi mindent átéltem és ez a meseszép az egészben: mindig van valami új. Valami, amit még nem láttam. Igaz, én sokáig nem lehettem jelen – vagyis nem úgy, ahogy szerettem volna – de minden egyes nap rácsodálkozok, hogy milyen gyorsan változik a világ. Napról napra új zenék, könyvek, filmek, épületek születnek. Egy örökkévalóság sem lenne elég ahhoz, hogy mind megismerje az ember. És a nők. Caroline, a nők a legfantasztikusabb teremtések. Ti vagytok a legcsodálatosabbak, amiket valaha láttam. Olyan szeszélyesek, olyan bájosak, olyan gyönyörűek. Egyszer konzervatívok, máskor lázadozók és ahányan vagytok annyi félék. – Megint belelovalltam magam a mondandómba és olyan hevesen beszéltem és vettem a levegőt, hogy amikor észrevettem magam, hogy milyen erősen gesztikulálok, elnevettem magam és kezeimet az ölembe ejtettem és végre befogtam a számat egy rövid időre. – Mondjuk, a nők téged nem vonzanak különösebben nem igaz? – Nevettem fel megint. – Vagy mégis? Mert ha igen akkor csak szólnod kell és tudnék, mit kezdeni a helyzettel hidd el babám. – Kacéran rákacsintottam és ismét beugrott a kép, mikor az ölemben volt, olyan nagyon közel hozzám és szenvedélyes csókváltásba mélyedve húztuk egyre közelebb és közelebb egymáshoz. Még égett bennem az emlék, ahogy ágyéka az enyémnek feszült és legbelül még most is ordítottam, hogy akkor és ott a szívemmel gondolkoztam. Még mindig közel volt hozzám és minden erőmre szükségem volt, hogy ne arra gondoljak, hogy hogyan csempésszem be a szobámba feltűnés nélkül, nehogy Klaus rajtakapjon minket. Vettem egy nagy levegőt és próbáltam minden erotikus gondolattól megszabadítani elmémet. Behunytam a szemem, nagy levegő be és ki, be és ki. Amikor ismét kinyitottam a szemem, az első dolog volt amit megláttam, az Caroline közeledő arca volt. Édes Istenem mondd, hogy csak belement valami a szemembe, mert ha még egyszer megcsókol én már biztosan teljesen elvesztem a fejem.

Nem tudtam mire készül, csak annyit érzékeltem, hogy valaminek a gondolatára elmosolyodik, és felcsillannak a szemei. Mikor rám nézett, szemében még mindig láttam a vágyat és a szenvedélyt felcsillanni. Muszáj volt higgadtan gondolkodnunk, nem veszíthettük el fejünket. Túl sok a veszíteni valónk! Válasza közben ismét gondtalan arccal mesélt, hiszen rá bíztam, hogy mit meséljen nekem. A történet ismerős volt, de nem gondoltam volna, hogy felhozza az első találkozásunkat. Egyszerűen nem bírtam ki nevetés nélkül, így ismét hatalmas kacagásban törtem ki. Alig két napja vagyunk barátok, és azt mondja, hogy jó barátja vagyok. Szavai jól estek, és kellemes melegség járt át. Folyamatosan bókolt, ami jól esett, de éreztem, hogy egyre jobban kezdek belepirulni. Jól esett, mikor azt mondta, hogy megtanult megbocsájtani. Bár Klaus is ilyen lenne! Közben törökülésbe ült és felém fordulva folytatta meséjét és közben rám kacsintott. Közelebb hajolt és a mondandója végén végigsimított az arcomon. Katherine jól tette, hogy átváltoztatott- mondta, és éreztem, hogy egyre jobban fogy el a türelmem. Én még mindig nem tudtam elfogadni a sorsomat.
- Kol, 17 éves koromig gondtalanul éltem az életemet. Azt hittem vámpírok csak a mesében léteznek. Épp Mattel és Tylerrel mentünk kocsival hazafelé, mikor Tyler rosszul lett, és karamboloztunk. Egy ideig azt hittem jól vagyok, de elájultam, és mikor magamhoz tértem egy kórházi ágyon feküdtem. Azt hittem Elena van velem, de Katherine volt és megharapott. Egyedül változtam át a kórházban minden segítség nélkül. A nővér aki bejött hozzám, mert kiabáltam, hirtelen megtámadtam. Az átalakulás fájdalmas volt, de a vér iránti szomjam csillapíthatatlan. Nem tudtam, hogy megigézem, mikor megkértem, hogy ezt tartsa titokban. Gyanútlanul mentem emberek közé, és mivel vámpírrá váltam, visszatértek az emlékeim. Az, ahogy Damon kihasznál és a vacsorájának tart. Meg is támadtam, mire rájött, hogy vámpír lettem. Az iskolából kimentem és megöltem valakit. Stefan állított le, és avattak bele mindenbe, amiről eddig azt hittem, csak kitaláció. Bonnie boszorkányságáról is később szereztem tudomást, és beletelt pár napba, mire csinált nekem napgyűrűt. Elenának köszönhetem, hogy kibékültünk. Stefan tanított meg rá, hogy ne emberekből egyek, mert nem akartam gyilkos lenni. Megtanított mindenre, amit egy vámpírnak tudnia kell. Sajnos akkor vettem őt komolyan, miután majdnem megöltem Mattet. Azóta megtanultam kezelni és irányítani a vér iránti vonzódásomat. Azóta többször akartak megölni, melyből kétszer Klaus mentett meg. Még mindig nehezen kezelem ezt az egészet, mert nem önszántamból lettem vámpír, hanem csak egy eszköz voltam egy terv tökéletes véghezviteléhez! - mondtam ki, azt ami már tényleg a szívemet nyomta. Hangom kissé elcsukott a végére, de nem akartam sírni, így a földet kezdtem el nézni, ahelyett, hogy a szemébe néztem volna.
- Sajnálom, hogy ezt kellett mondanom, de néha tényleg az a gondtalan Caroline szeretnék lenni, aki azelőtt voltam, mielőtt a Salvatorékat megismertem. Régebben nagyon felszínes voltam és csak magammal törődtem, de ez mostanra teljesen megváltozott. A barátaimért bármire képes vagyok, hisz ők is mellettem állnak, ha szükségem van rájuk. És most bővült a listám még egy névvel! - mondtam neki mosolyogva, bár belül még mindig szomorú voltam, csak nem akartam felé ezt kimutatni.

- Casanova, bár tanulhatott volna tőlem, valahogy nem vonzott soha a férfi báj. – Nevettem fel miután válaszoltam a kérdésére. - Tanítást meghagytam a nőknek, akik készséggel jelentkeztek, sőt sokszor sorba is álltak értem. –Kacsintottam rá játékosan. Még mindig mindkettőnk az iménti esemény hatása alatt volt, de igyekeztünk túltenni magunkat rajta, több, kevesebb sikerrel. Törökülésbe ült mellettem és ragyogó szemekkel várta, hogy meséljek neki valamit. Nem nagyon voltam oda a mesedélutánokért, de én hoztam fel a témát –amit már meg is bántam- és különben is láttam rajta, hogy szereti hallgatni a történeteimet, ezért már kevésbé volt taszító a gondolat.
- Na, jó, akkor mesélek. – Gyorsan átpörgettem az agyamban a lehetséges történeteket, de valahogy nem jutott eszembe egy sem. – Elmesélem, hogy hogyan találkoztam az egy nagyon jó barátommal. – Kezdtem és teátrális hangnemben folytattam tovább. – Nikkel beültünk egy italra, hogy egy kis testvéri csevejt folytassunk. Rebekah aznap nagyon idegesítő volt, és Elijah… nos Elijah mindig idegesítő. Olyan savanyú és merev mindig, a hideg is kiráz tőle néha. – Röviden felnevettem és láttam, hogy ő sem bírja megállni, hogy fel ne nevessen. – Szóval bent ültünk a bárban, amikor egy gyönyörű lány betoppant a helyiségbe. Niklaus rögtön megbökte a vállam és akkor figyeltem fel én is a szőkeségre. – Felnéztem Carolinera, akinek a szeme éppen akkor kerekedett a felismeréstől. Most már tudta, hogy róla beszélek és elmosolyodott, én pedig a szemébe nézve folytattam tovább. – Valamivel később megint találkoztam vele, ugyanabban a bárban. Beszélgettünk és ittunk és megcsókoltam, de a lány nem csókolt vissza. Ezzel segített a legtöbbet és adott egy tanácsot is, aminek segítségével megtanultam megbocsátani. Később képzeld… pont itt találkoztunk teljesen véletlenül. – Ismét felnevettünk mindketten. – Egyedül volt, szomorkás volt, hát mellé álltam és megvigasztaltam. Volt amikor nevettünk, volt, amikor mindketten dühösek voltunk és volt amikor szenvedélyesen csókolóztunk. De végül megállapítottuk, hogy nagyon jó barátok leszünk. – Mondtam és nem bírtam megállni, hogy rá ne kacsintsak. Láttam elpirulni és imádtam. Szerettem, amikor zavarba tudtam hozni, mert olyankor mindig halvány pír jelent meg az arcán. Felé fordultam teljes testtel és én is törökülésbe helyezkedtem. – Talán te is ismered a barátomat. Gyönyörű szép és elkápráztató a mosolya. Sokat jár a Grillbe és eszeveszett módon védelmezi a szeretteit. – Megsimítottam az arcát és még mindig mosolyogtam. – Katherine jól tette, hogy átváltoztatott. – Mondtam végül a szemébe nézve.

A szemeiben láttam a vívódást és a hezitálást. A következő pillanatban már közelebb húzott magához és megcsókolt. Kezével a hajammal babrált amit élveztem. Egyik kezemmel őt karoltam, a másikkal a hajába túrtam. Egyre jobban belemelegedünk a csókba, mikor azt éreztem, hogy gyengéden lök hátrafelé. Eleinte el akartam tolni magamtól, de túl szép volt ahhoz a pillanat, hogy ezt megtegyem. Nem tudom mi ütött belém, de Kol tényleg hatással volt rám. El kell ismerni, tényleg jól csókol. Nem szakítottuk meg a csókot egy percre sem, és mire feleszméltem, már ülő helyzetben voltunk. Sikerült annyira magához húznia, hogy ágyékunk nagyon közel került egymáshoz. Egyik keze a csípőmön volt, másik kezével már a pólóm alá nyúlt. Az érintésébe beleremegtem, és egyáltalán nem ellenkeztem. Hagytam, hogy ujjait a gerincem vonalán feljebb húzza. Én is hasonlóképpen cselekedtem, csak én izmos felsőtestét vettem célba kezeimmel. Bőre selymes volt, és igen, hasán a kockákat meg is lehetne számolni. A pillanat tört része alatt óvatosan eltolt magától. Lihegve váltunk el egymástól. Igyekeztem rendezni a légzésemet és a szívverésemet. A közelében nehéz lesz, de meg kell próbálnom. Mire felocsúdtam, már mellette ültem elég tisztes távolságra. Tiszta hülye vagyok, látszik, hogy most nem gondolkodtam tisztán! Most nekem kell Kolnak hálásnak lennem, amiért itt és most abbahagytuk a csókot! Félek belegondolni, mi lett volna, ha tovább megyünk. Mindketten megbántuk volna, ezért most jobb is, hogy még csak a kezünk sem ér össze. Elkezdtem ismételgetni magamban, hogy ő csak a barátom, ő csak a barátom, és semmi több. Azt mondta, hogy vége az órának, és ezen nevetni kezdett. Ezt én sem bírtam ki nevetés nélkül.
- Rendben, és köszönöm tanár úr! – válaszoltam, mikor már nem nevettem annyira. Tudtam, hogy azért ülök mellette, hogy visszanyerje az önuralmát, és igyekeztem ebben segíteni neki. Magamon hogy fogok segíteni?! Elkezdtem kerülni a pillantását, és arra fókuszálni, hogy ő a barátom, és semmi több. Nem is kell kérnie, hogy tartsam titokban, mert nem fogom elmondani senkinek. Egy ideig csendben ültünk, amit ő tört meg. Meséljen vagy válaszoljon egy kérdésemre? Mindkettő remek ajánlat, el is kezdtem rajta gondolkodni.
- Először egy kérdés: Casanovát is te tanítottad meg csókolózni, vagy ő téged? – kérdeztem, és félve pillantottam a szemébe. Még mindig láttam a szemében a vágyat, ahogy ő is észrevehette az enyémet, de vámpírok vagyunk, igyekeztünk ezt jól palástolni a másik elől.
- Válaszolva a másik kérdésedre, azt mesélsz el, amit szeretnél. Rád bízom. – mondtam mosolyogva és török ülésbe ültem.