Miután Klaus elment, egyedül maradtam. A szavai csak úgy cikáztam a fejemben és a megválaszolatlan kérdések is rányomták a súlyát a szívemre. Örültem a csendnek és a magánynak, de nyomasztott a ház jelenléte. Ittam egy pohár vért, és már tudtam mit kell tennem! El kell mennem innen! Már nyúltam a táskámért és már a kocsiban ültem. Hideg szél fújt, de nem érdekelt, letekertem az ablakot és úgy vezettem. Nem akartam gondolkodni! Túl sok volt minden. Klaus, Kol, Damon, Bonnie, Elena, Matt, Tanács. Folyton körülöttük járt az agyam. Nem tudtam mi a cél,merre menjek, csak vezettem. Kiértem a városból, majd egyszer csak a hídnál találtam magam. Nem is rossz öltet, gondoltam és úgy döntöttem itt maradok. Az út szélére parkoltam. A telefonomat lenémítottam, és beraktam a táskámba. Magam mögött becsuktam az ajtót, és zsebre tett kézzel sétáltam a hídhoz. A hídhoz érve rátámaszkodtam a korlátra, és mélyen magamba szívtam a friss levegőt. Csukott szemmel élveztem, ahogy a szél játszik a hajammal, ahogy a folyó csendesen folyik a medrében. Nyár lévén a közeli virágok illatát is éreztem és jó mélyen magamba szívtak csodás illatukat. A madarak lágy hangját is hallottam, és nyugodtsággal töltötte el szívemet és agyamat. Csak hallgattam a természet muzsikáját. A szél kicsit feltámadt, amitől libabőrös lettem, de nem számít. Itt és most egyedül vagyok, élvezvén a folyó és a híd nyújtotta békességet. Besötétedett már, de nem érdekelt. Nem tudom mennyi ideig lehettem itt, vagy hogy hányan kereshettek telefonon, de élveztem, hogy egyedül lehetek. Néhány óra gondtalanság nekem is jár. A szél kicsit felelősödött és ismerős parfüm illattal töltötte meg a levegőt. Tudta ő is, hogy érzékeltem a jelenlétét. Meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam, ki áll a hátam mögött. Rákönyököltem a hídra, és vártam, hogy közelebb jöjjön. Nem kellett sokat várnom, mert cipőkopogásra lettem figyelmes.

Nem szóltam Katherinehez végig semmit sem csak hallgattam, ahogy elmondja nekem, amiket akar. Azt mondta, hogy hinnem kéne neki, de ez teljesen lehetetlen, hisz megbízhatatlan nő Katherine. Azt is elmondta, hogy nem érdekli, hogy én vagy bárki más támogatja-e eztet, mert ha ő és Kol akarják akkor ez nekik menni fog, támogatás nélkül is. Meg, hogy nem használja fel semmilyen tervére sem, mert ő vele akar lenni, ha Kol is így akarja. Elhiszi, hogy kétségeim vannak, de magam mögött kéne hagynom a múltat. Meg, hogy azért nem bízok benne, mert régen megszökött előlem, hogy ne tudjam őt megölni. Az is benne van a dologban, de azt is tudom, hogy a Salvatorékat szereti és épp ez az ami miatt nem megbízható és talán sosem fogok megbízni benne, mert nem tudok egyszerűen ez nekem nem megy. Egy ilyen nőben, mint Katherine nem lehet megbízni. Közben kérdésekkel halmozott el, amire ideje lenne válaszolnom, de húztam az időt és nem válaszoltam. Láttam, hogy észre vette rajtam, hogy mi játszódik le bennem majd magyarázkodásba kezdtem. Ezek után újra megszólalt, hogy látja, hogy mi játszódik le bennem és hogy gondolja sok minden történt, amíg nem voltam itt és hogy most szereztem róluk tudomást. Meg ennek én nem örülök. Meg, hogy ő és Kol is ilyen gond nekem, de ő nem akar neki ártani sem nekünk. Meg, hogy ez röpke pillanat, mert ezt teljesen őszintén mondja most nekem és elfelejti, amit látott meg, hogy nem mondja el senkinek sem. Csak ha Kol is azt akarja, amit ő, akkor ebből ne legyen probléma. Most én következzek mindennel.
-Katherine visszatérve a legelőbbire, neked hinni nem lehet és nem is fogok.-Kezdtem bele.-Ha Kol veled akar lenni és te vele, akkor legyen. Ha nem kell támogatás, akkor nem kell. Amúgy sem díjaztam ezt a románcot köztettek. Nem fogok bele szólni szóval ennyi. Ha Kol veled akar lenni legyen! Nem tudom magam mögött hagyni a múltat! Te egy kiszámíthatatlan nő vagy! Az is benne van a dologban, hogy amiatt kételkedem benned, mert te régen az életedet mentetted, de más okom is van.-Néztem a szemébe.-Na erről ennyit! Illetve igen sok mindenről szereztem tudomást. Többek közt rólatok is. Ha nincs semmilyen rossz szándékod vele sem velünk legyen! Mondtam már neked, hogy nem szólok bele! Felejtsd el, amit láttál és ne is mond senkinek sem! Ha Kol is azt akarja, amit te, akkor legyen! Ha mindketten akarjátok, akkor nekem ez nem probléma. Szóval rendben van minden.-Majd miután végig mondtam ezt neki ő elment valamerre. Különösebben nem is érdekelt, hogy távozott.
Megfordultam és újra a tájat kezdtem nézni. Jó érzés volt, hogy nyugodtan tudtam Katherinnel beszélni és nem estem neki rögtön. Kol miatt nem ölöm meg. Ha Kol és Katherine együtt akarnak lenni legyen. Csinálják csak nyugodtan. Részemről semmi akadály, de hogy Elijah és Rebekah ehhez, hogy viszonyulnak majd azt nem tudom. Nekem nem tetszik ez a Katherines dolog, de ezt most mindegy. Minden le lett rendezve, de akkor is ideges és dühös vagyok még mindig. Nem tudom miért, de nem bírom magamat türtőztetni belül. Pár perc múlva megfordultam és elindultam a kripta felé. Csendre vágytam, társaság nélkül.

Játék vége!
Játéktér szabad!

Egy darabig csendben volt, láttam rajta, hogy elgondolkozott és nem csak rólam és Kolról. Hátrébb lépett, de most tényleg nem zavart, hogy közelebb vagy távolabb van tőlem. Most kivételesen nem éreztem mellette veszélyeztetve magam.
- Szóval mégis megfordult a fejedben. - léptem egy lépést közelebb. - Lehet, hogy most nincs tervem, lehet, hogy hinned kéne nekem, nem gondolod? Igen, szeretnék vele lenni, de nem érdekel, hogy te, vagy bárki más támogat-e ebben. Ha ő is és én is szeretném, menni fog, támogatás nélkül is. Nem fogom felhasználni semmilyen tervemhez és együtt leszek vele, ha ő i s így akarja. Elhiszem, hogy kétségeid vannak, de talán ideje magad mögött hagyni a múltat, nem? Hiszen azért nem bízol bennem, mert megszöktem, hogy ne tudd használni a véremet az átok megtöréséhez, hogy ne haljak meg, nemde? De tényleg kételkedsz bennem? Azért, mert az életemet mentettem, amit te hidegvérrel elvettél volna tőlem? - ezeket már régen el akartam neki mondani, de tudtam, hogy, megölne. Most viszont nem lreztem veszélyben magam. Olyan volt, mintha egy emberrel beszélnék, aki semmilyen veszélyt nem jelent rám.
Látom a szemében megjelenő érzéseket. Ügyesen eltitkolta előlem. Dühös és ideges, de tudom, hogy nem miattam, ezért nem forog veszélyben az életem. Bosszúra szomjazik. Hogy ki és mi ellen akar bosszút állni, fogalmam sem volt, de nem igazán érdekelt, sőt, őszintén szólva teljesen hidegen hagyott, ameddig nem én voltam haragjának a célpontja.
Mikor mindezek eltűntek a szeméből és újra tökéletesen álcázta érzelmeit, láttam rajta, tudta, hogy észrevettem az érzéseket a szemében. Magyarázatba kezdett, de előtte vett egy levegőt, talán azért, hogy lenyugodjon.
- Igen, Klaus láttam, mi játszódik le benned. És gondolom sok minden történt, mióta visszajöttél, amiről csak most szereztél tudomást és aminek nem kifejezettem örülsz. Tudom, hogy ilyen vagyok én és Kol is. De tényleg nincsen vele semmi rossz szándékom, semmi, ami árthatna neki, vagy nektek. És ez ritka pillanat, mert teljesen őszintén mondom. És elfelejtem, amiket láttam, nem szólok senkinek. Csak ne legyen gond, ha Kol is azt akarja, amit én, rendben?
Megvártam a válaszát, majd elmentem, mert kezdtem megéhezni.

Nem értettem azt, hogy Katherine, hogy mer a közelemben lenni és csak nyugodtan áll velem szemben és egymás szemébe nézünk. Még mindig megvoltam lepve, hisz ilyet még nem láttam tőle. Azt hittem el fog futni előlem, de nem tette. Nyugodtság látszódott rajtam, pedig belül már nem bírtam magam ellen küzdeni. Nem ment tovább. Nem tudtam belül saját magammal harcolni. De továbbra sem mutattam ki ezeket. A lehető legnyugodtabban kezeltem a helyzetet és ebbe az egészbe nem akarok beleszólni tényleg majd ő és Kol elintézik. Csak beszélni akartam erről Katherinel, hogy mégis miért teszi ezt? Terv miatt? Vagy csak egyszerűen úgy? Ebben a nőben nem lehet megbízni, de mégis a kérdései őszinték voltak, mintha nem játszadozni szeretne vele, hanem összejönni Kollal. De ezt higgyem is el neki? Pont egy ilyen nőnek?! De Kol számomra fontos majd ő dönt Katherineről. Nem szólok bele a kettejük ügyébe!
Továbbra is nyugodtnak látszottam és álltam vele szembe. Egy ideig meg sem szólaltam csak néztem őt és elgondolkoztam az eddig történteken. Oly sok minden történt, míg nem voltam és belül sem bírom már, de türtőztettem magamat Kol miatt. Magam miatt! Nem nyúlok Katherinehez és meg sem akarom most ölni. Hátrébb léptem és a híd korlátjának dűltem, de egy percre sem vettem le a tekintettemet Katherineről.
-Nem fordult meg a fejemben.-Kezdtem a mondandómat.-De talán mégis.. Emiatt nem szólok bele ti döntsétek el Kollal! Én csak beszélgetni akarok veled.-Nagyon közel jött hozzám, ami hirtelen meglepettséget okozott és egy röpke pillanatra látszódott is rajtam. Még mindig meglepett voltam, de nem mutattam ki.-Neked mindig van valami terved Katherine, de legyen az, hogy tévedek. Tegyük fel hiszek neked, de mégis mit szeretnél Koltól? Azt, hogy együtt legyetek?! Támogassalak is titeket? Ti döntitek el, hogy mit akartok! De én nekem ez nem tetszik. Ha nem bántod meg és semmilyen tervre sem használod fel legyen! Legyetek együtt! De amíg kételkedem benned addig ezt nem támogatom, de mint mondtam nem szólok bele. Csak nyugodtan elbeszélgetünk erről az egészről!-Mondtam a szemébe nézve és ő is az enyémbe nézett. Hihettek-e Katherinek? Mi a bizonyíték, hogy nem bántja meg Kolt? Semmi. De megpróbálok neki hinni. Hirtelen a szemembe látszódik, hogy ideges, dühös és bosszúra vágyom, de ugyanakkor az is látszódik, hogy nem ő tehet róla, hanem a sok esemény. Ezt csak egy röpke pillanatra látja a szememben majd újra érzéstelen leszek és tudom, hogy ezt észre is vette ezt az egészet, de akkor is a szemébe nézek és nyugodtnak próbálom tetetni magam. Pedig belül már végképp feladtam.
-Katherine..-Mondtam neki és egy pillanatra abbahagytam a beszédet. Vettem egy nagy levegőt majd tovább mondtam.-Tudom, hogy láttad rajtam az előbb egy röpke pillanatra, hogy mi játszódik le bennem. De nem te vagy az oka és nem rajtad fogom levezetni!-Mondtam teljesen őszintén neki.-Nem a legjobb volt a visszatérésem, mert egy csomó dologgal fogadtak, ami számomra nem voltak jók. De te semmiről sem tehetsz! Döntsétek el Kollal mit akartok és ha tényleg semmi terved sincs. Se semmi egyéb, akkor támogatom. Ha Kol veled akar lenni elfogadom!-Teljesen nyugodtnak látszódtam és a szemébe néztem.-Ami meg engem illet az előbbi dolgot, amit láttál rajtam azt felejtsd is el! Vedd úgy, hogy semmit sem láttál rajtam!-Mondtam neki, mert nem akartam, hogy rákérdezzen vagy hogy tudja, hogy valami nagy bajom van. Inkább tekintsük ezt az egészet semmisnek! Vártam a reakcióit ezekre.

Már láttam korábban Klaust a Villában, mikor Kolnál voltam, ezért nem lepett meg, hogy itt találom. Élve. Máskor, talán azonnal elmenekültem volna, de ez most más. Nem fog bántani, mert valószínűleg nem tudja, mit akar tőlem Kol - én sem tudom igazán, de ez most mellékes. Másrészt éreztem körülötte a nyugalmat szétáradni, ami rám is hatással volt.
Nem akart megfordulni, vagy tudomást venni rólam, de mikor mögé lépkedtem, és már csak pár centi választott el minket egymástól, megfordult és szembe találta magát velem.
Egy pillanatra láttam a döbbentséget az arcán, és szinte tudtam, miket gondolhatott. Hogy merek a közelébe jönni, már nem félek tőle?
Az igazság, hogy továbbra sem nyújt biztonságérzetet a jelenléte, de nem olyan erős a rettegés, mint régen. Nagyon régen, az 1400-as években...
Mikor közelebb lépett, nem mozdultam. Bár már nem mutatta ki, de tudtam, még mindig meg van lepődve.
- Szervusz, Klaus. - feleltem és továbbra sem mozdultam, csak álltam ott, miközben a szemébe néztem. - Ha nem akarsz beleszólni, ne is tedd meg. - szakítottam félbe egy pillanatra, de folytatta a beszédet. Ugyanolyan stílusban beszéltem, mint ő. Semmi érzelem, semmi kiabálás. Még hallgattam pár hosszúnak tűnő másodpercen át, majd belefogtam a mondandómba.
- Az meg sem fordult a fejedbe, hogy nem játszadozok vele, hanem vele akarok lenni? És, hogy ő is velem akar lenni? És hogy nincs semmiféle terv? Nagyon vagyunk már, el tudjuk dönteni, mit akarunk.
Az, hogy valójában mi lesz, fogalmam sincs. Mert majdnem lefeküdtem Stefannal, amit Kol nagyon jól tud. Akkor, úgy tűnk, Stefannal van a helyem, csak vele lennék boldog. De most, hogy újra Kolra gondolok... elbizonytalanodtam.
Lehet, hogy mellette lehetnék igazán önmagam, mert nem kell attól tartanom, hogy ha megölök valakit, rossz néven fogja venni. És... az igazság, hogy akármilyen keveset voltunk együtt eddig, kezdem megszeretni.
Stefan, meg ki tudja, mikor jön rá megint, hogy Elenát akarja. Kiszámíthatatlan és nem tudok megbízni benne. Úgy érzem, mintha túl sok esélyt kapott volna és túl sok esélyt játszott el.
De Kol. Vele még sohasem voltam együtt. Mármint, párkapcsolatban. Ő új lenne az életemben, akiben könnyebben meg tudnék bízni.
De sajnos nem látok előre, így nem tudom, mit szól majd...

Miután Kollal és Rebekahval beszéltem az erkélyen, elmegyek otthonról és a Wickery híd felé indulok. Egy kis gondolkodásra és nagy nyugalomra vágyok. Nagyon ideges vagyok és szinte kimondhatatlan harag, düh és bosszú vágy van bennem, de persze nem mutattok ebből semmit sem. Sok minden történt, míg nem voltam és sosincs nyugalom csak idegeskedés. Már megszoktam, hogy mindig van valami probléma, de ez így egyszerre nekem túl sok. Még egy gondot vagy valami ehhez hasonlót már nem bírnék elviselni. Nem menne. Feladnám! Miért kellett nekem mégis életben maradnom?! Jó kérdés igazán így magamtól, hisz ezekre jövők vissza és nem ez volt számomra az üdvözlő, de még is tudom. Sétálgatom a híd felé, míg ezeken gondolkozom majd amikor oda érek a korlátnak támaszkodva nézzem a tájat.
Végre nem kell a gondokra és a sok dologra gondolnom végre megfeledkezhettek róluk. Nyugalom tölt el, de mégis belül dühös vagyok. Jól esik a nyugalom, a csend és a béke. Néha tényleg jó egyedül lenni, csak úgy és nem gondolni semmire sem. Míg nézelődőm és nyugalom tölt el nem figyelek arra, hogy jön-e valaki erre fele, de nem is érdekel. Nem akarok újra olyan ideges lenni! Csak nyugodtan végig akarom ezt gondolni és majd Katherinnel is kellesz beszélnem. Nem fogom megölni, nem fogok vele ordítani, nem fogom bántani. Csak nyugodtan elbeszélgettek vele, hogy mit is akar Koltól és hogy mit akart ezzel az egésszel. Kol meg majd megoldja a katherines dolgot nem szólok bele csak elmondtam a véleményemet neki és remélem gondolkozik majd rajtuk. A verekedéses dolgot meg jobb lesz elfelejteni. Szerencse, hogy élnek és még most is egyben vannak. Na, de ezekről most megakarok feledkezni egyszer, s mindenkorra.
Továbbra is a tájat nézem és a híd felé valaki közeledik. Nem figyelek hangokra csak a tájra figyelek. Nyugalmat szeretnék, de egyre közelebb jön hozzám ez a személy majd a hátamhoz érve megáll. Nem fordulok meg még egy ideig, hátha elmegy és csak nézelődik, de nem nyugodtan áll a hátamnál és nem mozdul. Egy kis ideig még gondolkozom azon, hogy mit csináljak majd megfordulok és Katherinet látom magam előtt. Hirtelen egy röpke pillanatra meglepettség látszik rajtam, ami már el is tűnik. Hogy lehet az, hogy ez csak itt nyugodtan áll? Csak a szemembe áll és nem mozdul semerre. Közelebb megyek hozzá, de nem mozdul csak szótlanul néz.
-Hello Katherine.-Köszönök neki normálisan és a szemébe nézek, mint ahogy ő is a szemembe néz.-Halottam rólad és Kolról! Nem akarok beleszólni, de nekem ez a dolog egyáltalán nem tetszik. Tudom, hogy csak valamilyen tervedre használod fel és én ezt egyáltalán nem díjazom. De mégis, mit akarsz tőle? Mi a terved? Megköszönném, ha nem játszadoznál vele. Nagyon megköszönném.-Mondtam és teljesen nyugodt voltam nem ordibáltam. Nem akartam.-Rátok hagyom a döntést, hogy mit akartok nem szólok bele. Csak a kérdésemre felelj kérlek!-Csak egymás szemébe néztünk és vártam a reakcióját kíváncsian.