A képet megfordítja, és hatalmas mosolyra húzza a száját. Hagyom emlékezni, ezért csendben figyelem őt. A képet meg-meg érinti, hogy valóságosnak tűnjön. Az is volt, csak már nagyon régen volt. Olyan gondtalan volt az életünk, éltük az unalmas hétköznapi életünket, míg a Salvatorék érkezésével megváltozott minden. Az elmúlt egy év tele volt fájdalommal, szomorúsággal és halállal. Sosem néztem az érem egyik odalát, ezért gondolatban hozzátettem, hogy hozott boldogságot, életet barátokat és szerelmet is. Nyilván Bonninek is hasonlóak járhattak a fejében, ezért nem akartam megzavarni. Annyira meghatódik, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán, de ő gyorsan letörli. Ismét mosolyog, majd leteszi a képet az asztalra, és a pom-pomokat nézi. Aham, szóval új koreográfiát akar kitalálni.
- Tényleg! Emlékszel mennyire haragudtak ránk ezért? Ha kitaláltunk valami újat, átrohantunk a másiknak megmutatni. Hiába nem szólhattunk bele a koreográfiába, mi mindig kitaláltunk valamit! Már alig várom, hogy újra alkothassunk valami maradandót! Elenát is meg kéne vele majd lepni, nem gondolod? - kérdeztem tőle, de tudtam, hogy a válasza úgyis igen lesz.
A mit csináljunk kérdésemre, nem tudott jó öltettel előállni. A hasa korgott egyet, és elnevettem magam. Ebben a pillanatban, csöngettek.
- Épp jókor jött meg a pizza és a desszert is! - mondtam és csaptam össze a kezemet. Mosolyogva mentem gyorsan ajtót nyitni. Gyorsan kifizettem, még borravalót is adtam a futárfiúnak. Diadalittas mosollyal, és gőzölgő pizzával, és a desszerttel a kezemben mentem vissza a nappaliba. Az asztalra tettem őket. A pizza doboz tetejét egy laza mozdulattal felemeltem. Jól esően beleszippantottunk, és már alig vártuk, hogy megízleljük. Vámpír gyorsan a konyhából hoztam ki evőeszközöket, ketchupot, szalvétát és tányérakat.
- Ugyan már Bonnie, ezerszer mondtam már, hogy érezd magad otthon! Hadd ne kelljen elmondanom többször, rendben? Mit szólnál, ha a földre ülnénk, mint gyerekkorunkban? - kérdeztem tőle. Gyorsan megterítettem, és leültünk a földre. A kényelmet szem előtt tartva adtam át Bonninak a párnát, és egyet én is a fenekem alá tettem. A pizza fel volt szelve, és incsiklandozóan gőzölgött.
- Csak utánad! - mondtam, és vártam, hogy vegyen belőle egy szeletet.
- Ha ettünk, után majd táncolunk, csak kellene találni valami jó zenét hozzá! Van valami ötleted? - kérdeztem tőle.

Igen, naná, hogy komolyan gondolom, hogy a régi emlékeket felidézzük. Tudtam, hogy nem akar táncolni, na de nekem nem mondhat nemet. Tudtam, hogy idő kell, hogy felengedjen, de tényleg nem volt zavaró tényező. A ház üres, csak mi ketten vagyunk itt. Elnéztem, ahogy táncol, vagyis próbálkozik vele, és olyan gondtalannak tűnik. Most végre kicsit elengedhetjük magunkat, és nem kell a problémáinkkal foglalkoznunk. Egymás mellett állunk és lépegetünk jobbra és balra.
- Nagyon jó táncos vagy, miért akarod titkolni? Csak ketten vagyunk és nem lát meg minket senki! - mondom, közben az elsötétített ablakra mutatok. Láttam, hogy meggyőztem, és arcát megjelent egy széles mosoly. Tudtam, hogy valamire készül, csak azt nem, hogy mire?! Nevettem, hisz vicces fejet vágott közben. Hirtelen elkezdett szívből jövően nevetni, nem is vigyorogni, és ez ragadós volt. Már a kezeimmel a térdemet fogtam, úgy nevettem, és a szememből kicsordult pár könnycsepp. A kézfejemmel letöröltem, és rá néztem. Azt kérdezte, hogy miért nem tartunk több ilyen estét. Hát ennek én sem tudom az okát.
- Kicsit komplikáltabb lett az életünk. De ne beszéljünk erről, majd csak holnap. Ma ünnepelünk! Szerintem mihamarabb ismételjük meg. Mondjuk jövő szombaton nálad? - nézek rá vigyorogva. Ismét elvigyorodik, és nem tudom mire készül.
- Ki nem mondott kérdésedre a válaszom, a dal ismétlésre van állítva. A pom-ponok? Persze a gardróbomban vannak egy dobozban. Egy pillanat és lehozom. Villámsebesen a szobámba mentem és a szekrényhez léptem. Kinyitottam és a felső polcról levettem egy dobozt. A pom-pomjaim vannak benne, különböző színekben. A tetején vörös és fekete színekben, mert ezek a suli színei. Egyik kezembe fogtam a dobozt, a másikkal becsuktam a szekrényajtót. A szobámból kifelé menet, elnéztem a fésülködőasztalomra, és odasétáltam. Megakadt a szemem egy képem, amin mi hárman vagyunk, szurkolóruhában. A képet a doboz oldalához szorítom, hogy meglephessem vele. A lépcsőn leszáguldozok, vissza a nappaliba. Bonnie még mindig egy helyben állt, és türelmesen várt. Leteszem az asztalra a dobozt, és egyik kezemmel a dobozt, a másikkal a fényképet szorongatom. Még nem jött el az ideje, hogy megmutassam neki.
- Nos, mihez akarsz ezzel kezdeni? - kérdezem mosolyogva, és várom, hogy válaszoljon.

Annyira örülök, hogy itt van Bonnie, és ettől egyre jobb a hangulatom.
- Bonnie, hidd el mindenki előnyére változott, ha nem akkor jaj neki, vagy nekik, hisz közöttünk te vagy a híres boszi! Majd te visszaváltoztatod! - mondtam neki.
- Tudod, az a jó, hogy itt lakunk, hogy ismernek minket, így nem kell felesleges perceket eltölteni, hogy lediktáljam a címemet a szállítás miatt. Igaz, még várnunk kell, remélem kibírod még addig, vagy mégsem?! - kérdeztem tőle mosolyogva, mert újra korgott a gyomra. Annyira nevettünk, hogy már az üres poharainkat is majdnem leejtettük a kezünkből.
- Emlékszel, hogy miért lett ez a kedvencünk? - kérdeztem, és Bonnie csodálkozva nézett rám.
- Ha elmesélem, biztos eszedbe jut! Azt hiszem ötödikesek lehettünk, amikor kitaláltuk, hogy egymásnál alszunk. Persze én akartam az első lenni, és megengedtétek. El is terveztünk mindent, és a szüleinkkel is megbeszéltük. Azt hiszem egy szombati napon volt az, hogy itt aludtatok. Lázasan készültem, hogy minden tökéletes legyen. Őszibaracklevet vettünk anyuval és krémest, mert akkoriban ezért voltunk annyira oda. Este átjöttetek és pizzát akartunk enni. Természetesen összevesztünk, hogy milyen is legyen, míg rá nem akadtunk a Kedvencre. Minden megvolt benne, amit szerettünk, és megrendeltük. Mikor kihozták és ettük, megbeszéltük, hogy jó döntés volt, és lefekvés előtt még beszélgettünk, jókat nevettünk és táncoltunk is. A következő pizsiparty Elenánál volt, az utolsó nálad, és akkor is ez volt a program. Csak azért is alapon, és egy ideig folyton ezt emlegettük. Most eszembe jutott, remélem így már neked is! - mondtam neki.
- Ha már tánc - mondtam, és hirtelen a hifinél álltam, - mi lenne, ha felelevenítenénk a hagyományokat, míg várunk? - kérdeztem tőle háttal, és közben megkerestem a rádiót. Kellemes dal szólalt meg. A címe: Little Mix: Wings. Nekem tetszett, és visszasétáltam Bonniehoz.
- Ne kéresd már magad, gyere táncolni! - mondtam neki és felhúztam az ágyról.
- Ugye tudod hogy kell táncolni? Egyet jobbra, egyet balra! - mondtam és közben lábaimmal jobbra és balra léptem. Ahogyan ott állt előttem, mozdulatlanul, nem bírtam tovább és ismét elkezdtem nevetni. Azt még láttam, hogy tekintete lágyabbá vált, és ő is mosolyogni kezdett. Én már nem bírtam tovább és elkezdtem hangosan nevetni, annyira, hogy már a szemeimet is be kellett csuknom. Éreztem, hogy a boldogság könnycseppjei folynak le az arcomon, de nem törődtem vele. Próbáltam összeszedni magam, és letöröltem a könnyeimet a kezemmel.
- Azt hiszem ez az este, egyre jobb lesz, és még nincs vége! Felnéztem rá, és már ő is nevetett. Csak álltunk egymással szemben bambán és nevetve.

Bonnie kezdte elfogadni a szomorú tényeket. Egy mosolyt is küldött felém. Tudtam, hogy nem egy szívből jövő felszabadult mosoly volt, de kezdetnem megteszi.
- Elena önfeláldozó és önzetlen és napestig sorolhatnánk még a tulajdonságait. Mondtam, és közben Bonnie, csak megrázta a fejét, de tudtam, hogy igazam van.
- Bonnie, ez alatt a két év alatt annyi minden változott, és mi is. Néhol előnyünkre, néhol hátrányunkra. A lényeg az, hogy itt vagyunk egymásnak, és erősebbek vagyunk, mint voltunk. Mondtam Bonnienak, hogy kicsit bátorítsam. Azt mondta, hazudna ha nem lenne éhes. A kedvenc pizzánkat, húha a nevével én is bajban vagyok. Ebben a pillanatban a hasa is hangot adott a kijelentésének. Nevetnem kellett. Ő persze úgy tett, mintha nem is hallotta volna, és elkezdte tanulmányozni az étlapot.
- Igen hallom, hogy éhes vagy. - válaszoltam, és közelebb ültem hozzá, és megfogtam a papír másik végét, hogy lássam a pizza kínálatot. Most már határozottan jobb volt a kedve.
-Azt hiszem a Kedvenc volt az, amire gondolsz! Csirkemell, sajt, bacon, gomba, kukorica és hagyma! Eltaláltam? - kérdeztem tőle mosolyogva. Bólintott, és már mentem is a telefonhoz, hogy rendeljek.
- Jó estét kívánok! Caroline Forbes vagyok. Szeretnék rendelni egy normál méretű kedvenc pizzát, Forbes seriff házához. - Megvártam míg a srác rögzíti a rendelésem. Megkérdezte, kérek-e desszertet. Hát hogyne, döntöttem el gyorsan magamban. Gyorsan Bonnie-ra néztem, és már tudtam is, hogy mit kérek, meg sem kellett tőle kérdeznem.
- Igen, desszertnek kérnék 4 szelet krémest. - ismét vártam, míg felírta ezt is, majd közölte, hogy 45 perc múlva hozzák.
- Köszönöm és viszont hallásra! - mondtam, és letettem a telefont. Elégedetten sétáltam vissza, és ültem le Bonnie mellé.
- Remélem nem bánod, hogy sütit is rendeltem. Régebben ez volt a kedvenced, remélem most is. Imádok itt lakni, meg sem kérdezik, hova hozzák, hisz itt mindenki ismer mindenkit. - mondtam neki elégedetten.
- Kibírsz még 45 percet? Sajnos, ennyit kell várni, míg kihozzák. Addig is, igyunk még bort! Az üvegért nyúltam és megtöltöttem a poharainkat, és a kezébe nyomtam.
- Legyünk önzőek, és igyunk magunkra! - mondtam neki mosolyogva, de látva az arcát nevetésbe törtem ki.

Nagyon sajnáltam, hogy Bonnie-val nekem kellett közölnöm, hogy mi történt Elenával. Tudtam, hogy megviseli, és így is lett. Próbáltam megnyugtatni őt, de tudtam, hogy napokig eltart míg feldolgozza.
- Még én sem tudom Klaussal mi lesz, de megfogadom a tanácsod és beszélek vele. Örülök, hogy támogatsz, és Te is bármiben számíthatsz rám. Mondtam neki kedvesen és megszorítottam a kezét. Még mindig szemben ültünk egymással a kanapén. Néztem az arcát és annyi érzelmet láttam az arcán átfutni. Annyi veszteség ért minket, és még ez is tetőzte a problémákat. Nem kellett kimondania, magamtól is tudtam, hogy nagyon mérges Rebekára. Nem igazán kedvelte amúgy sem, és ez még tovább ront a helyzeten. Tudtam, hogy erős mivel boszorkány, de bíztam benne, hogy nem akar bosszút állni. Jobb, ha ezt nem is mondom neki, mert még a végén tényleg meg is teszi. Furcsa volt, hogy Elena vámpírságát könnyebben elfogadta, mint az enyémet. Az idő múlásával látszik, hogy nemcsak Elena, hanem mindenki megváltozik, erősebbé váltunk. Ennek tudatában képesek vagyunk bármikor bármire a másikért. Még nekem is meg kell szoknom az új Elenát, de tudtam, hogy jó kezekben van, és lesz. A barátaira is számíthat, mert mindenben támogatni fogjuk.
- Tudom, hogy ez számodra új, és még fel sem fogtad igazán a történeteket, de hidd el, majd megbarátkozol a gondolattal. Én már találkoztam Elenával, és jól viseli a dolgokat a körülményekhez képest. Habár tudtam, hogy ezzel nem tudom őt meggyőzni, de talán kicsit megnyugtatom, hogy a barátnőnk jól van. Párszor már bocsánatot kért, amiért velem gorombán viselkedett az átváltozásom hírére, de megint jól esett, hogy bocsánatot kért.
- Bonnie, ezt már megbeszéltük párszor és kibékültünk. Most pedig ideje lenne rendelni valami kaját, mert én kezdek éhes lenni. Te nem? Csak azt kéne eldöntenünk, milyen pizzát együnk?! - mondtam neki és elengedve a kezét fogtam kezembe az étlapot.

Örültem Bonnie boldogságának, hiszen tényleg megérdemelte.
- Ezt el is várom! - mondtam mosolyogva, válaszolva arra, hogy engem mutat be elsőnek Danielnek. Mikor Bonnie azt mondta, nem érti miért kéne az én és a Salvatorek segítsége Elena miatt döbbentem rá, hogy ő még nem tudja, hogy vámpír lett. Időm sem volt válaszolni, mert egyből témát váltott és Klausról kezdett el beszélni. A monológja végén megölelt, én egy kis fázis késéssel öleltem őt vissza. Teljesen ledöbbentett. Szavaiból arra a következtetésre jutottam, hogy bármi történjen, ő támogatni fog. Döntsek bárhogy, ő itt lesz nekem.. Ez nagyon jól esett, mert előtte nem volt ilyen mély a barátságunk, mint mostanában. Nem is értem, miért támogatja ezt annyira?! Majd megkérdezem ezt is. Még mindig ölelkezve ültünk, amikor úgy döntöttem elrontom ezt a pillanatot. Kicsit eltoltam magamtól, hogy lássam az arcát, de rájöttem, ez így nem fog menni. Felálltam megkerültem az asztalt, és elkezdtem járkálni. Idegesen a hajamba túrtam, vajon hogyan mondjam el neki a történetet? Végül megálltam az asztal előtt és a szemébe néztem.
- Árulj el nekem valamit. Miért támogatod annyira, hogy beszéljek Klausszal? Azt hittem le fogsz róla beszélni. Ami Klaust illeti megfogadom a tanácsod, és holnap beszélek vele. Nos Elena...aj nem tudom, hogyan mondjam el neked, nyilván nem tudsz semmiről. Kérdőn nézett rá, és mielőtt bármit is mondhatott volna, tovább folytattam.
- Elenát Matt elvitte a városból és Stefant választotta. Hazafelé jöttek, mikor a hídnál Rebekah jelent meg, és belehajtottak a folyóba. Stefan Elena kérésére Mattet mentette ki először, és mire visszament, Elena meghalt. Mikor Klaus elrabolta, bevágta a fejét, és agyvérzést kapott, így Meredith mindenki tudta nélkül adott neki vámpírvért. A kórházban kiderült, így vámpírrá vált. Jelenleg Stefannal van, és elég jól viseli a vámpírságot. Bonnie szeme mindent elárult amit érzett: gyűlölet harag, kétségbeesés, és még a szíve is egyre jobban dobogott. Nem én akartam az a személy lenni, aki elmondja neki a történteket, de muszáj volt megtennem. Tudtam, hogy sokként fogja érni, és felkészültem rá, hogy ha kell megvígasztaljam. Láttam rajta, hogy mennyire leböbbent a hallottaktól, és kezdi megemészteni a hallottakat. Vajon hányszor kell még ilyeneket elviselni, hogy a körülötte élők vámpírrá válnak?! Remélem több ilyen nem lesz már. Annyira törékenynek láttam, így elhessegettem a gondolataimat, és Bonniera koncentráltam. Megkerültem az asztalt, és mellé ültem, majd átöletem őt. A hátát kezdtem el cirógatni, hogy megnyugodjon kissé. Tudtam, hogy szörnyen fogja magát érezni, hisz neki is az volt a célja, hogy Elena ember maradjon.
- Bonnie, kérlek nyugodj meg! Sajnos nem tehetünk mást, csak támogatjuk őt mindenben. Azt hittem tudsz a dologról, mert Elenának kellene egy napgyűrű. Nyilván még nem érez magában kellő bátorságot, hogy megkeressen. Sajnálom, hogy így tudtad meg. Nem én akartam elmondani, de talán jobb is így. Emlékszem, hogy az én átváltozásomra, hogy reagáltál. Elena nem viselné el, ha nem állnál vele szóba. A szívverése kezdett nyugodtabbá válni, és kezdtem remélni, hogy sikerült valamelyest megnyugtatnom. Elválltam tőle, és az arcát néztem.
- Bonnie, kérlek mondj valamit. Mi jár most a fejedben? -kérdeztem tőle.

Örültem, hogy Bonnie ennyire megnyílik nekem, de tudtam, hogy nem árult el mindent. Imádom benne, hogy diplomatikus, és titokzatos, de néha túlzásnak tartom. Nekem elmondhatja, legfeljebb kifejezem a rosszallásomat, és attól függetlenül is támogatom. Hiszen erre valók a barátok, nem igaz? Szóval Dan 300-400 éves lehet.
- Ne aggódj, szerintem hamar kialakul az a képességed, amivel bármikor megmondod egy vámpírról, hogy mennyi idős! Majd bemutatsz neki?- bátorítólag megszorítottam egy picit a kezét. Önkéntelenül bukott ki belőlem a kérdés, hisz tényleg meg akarom ismerni azt, aki ennyire megdobogtatta barátnőm szívét. Tényleg nagyon örülök, hogy itt van. Mostanában túl sok pasi volt körülöttem, jól esik most Bonnievel lenni. Olyan hálás vagyok érte, hogy itt van.
- Mit szólnál, ha szólnánk Elenáéknak és elmennénk az új cukrászdába? Tudom, hogy Elena képes lesz emberek közé menni, és ott leszünk mi is, ha gond adódna. Bonnie kérdése váratlanul ért, hirtelen nem is tudtam, mit mondhatnék neki. Megint sikerült félrenyelnem. Hihetetlen, hogy harmadjára kezdek el rosszul lenni.
-Bonnie, nem fogok hazudni, tényleg jól esett, mikor megcsókolt. Nagyon jól csókol, és hogy a végén faképnél hagyott, az nem igazán tetszett. Azt üzente Stefanéknak, hogy megöli őket. A válaszom az volt, hogy ha megteszi, felejtsen el engem örökre. Később kiderült, hogy nem bántotta. Most ott tartok, ahol a part szakad. Nem tudom mit kéne tennem. Látogassam meg, vagy várjam meg míg ő keres? - kérdeztem tőle, és közben széttártam a kezem. Ki nem mondott kérdésére, igen, most tényleg nem tudom mit kéne tennem. Tény, hogy értek a pasik nyelvén, és általában tudom mit kell tennem, de Klaus más. Ő mégiscsak hibrid, és ezer éves. A poharat leteszem az asztalra, és az arcomat a kezeim közé temetem.
- Tényleg nem tudok kiigazodni rajta. Néha úgy érzem magam, mint akit tesztelnek, és nem tudom, hogy haladok. Tudom, hogy nagyon zavaros amit mondok, de jelenleg én sem tudom mit kéne tennem. Van valami bölcs tanácsod számomra? Egy igazán jól jönne! - nézek fel a kezeim közül. Bonnie arcát fürkészem, és azt látom, hogy ő is tanácstalan. Remélem azért kitalál valamit, mert én már gondolkodni sem tudok.
- Tényleg kiszámíthatatlanul viselkedik! Az egyik pillanatban vonzódom hozzá, a másikban futva menekülnék előle!- nem is tudom mit akarok győzködni, magamat, vagy Bonniet? Elmondtam neki, hogy Kollal barátkozom, és örült neki. Azt hittem le akar róla beszélni, erre azt válaszolta, hogy szeretné, ha jóban lennék a családjával. Tudom, hogy nekem Tylerrel kéne foglalkoznom, mert még szeretem, de Klaus iránt is kezdek valamit érezni. Miért ilyen nehéz a férfiakkal? - fakadtam ki velem szemben ülő barátnőmnek.

Miért érzem azt, hogy Bonnie nem mond nekem el mindent? Mondjuk én sem mondtam el mindent, szóval ez érhető. Talán majd később elmondja. Ha nem, akkor majd egy másik alkalommal. Nem akarom kényszeríteni. Máskor talán igen, de sokat változtam, és remélem előnyömre. Bonniera kéne figyelmem, mert csakis miattam maradt itt.
- Örülök, hogy jól csókol! 17 éves? Ezt mondja mindenkinek. Csakhogy, mi nem vagyunk átlagosak. Te boszi vagy, én vámpír. Bonnie, mióta vámpír Dan? - ahogy drága barátnőmre nézek, látom rajta, hogy tetszik neki Dan, nagyon is, jobban mint eddig bárki más. Azon, hogy Bonnie ismeri Kolt, meglepődtem. Vajon Kol nekem miért nem mondta ezt el?! Ha a barátjának tart, ezt el kellett volna mondania. Vagy nem? Talán azt akarta, hogy Bonnie mondja el?! Okos húzás, nem akart magának problémát. Tipikus pasi, kerüli a konfliktust.
- Hát igen, kicsi a világ. Majd megismered, hidd el, kedvelni fogod. A kávézóba pedig nélkülem nem mész el! Isteni a kávéjuk és a süteményük! -mondtam, és eszembe jutott az ott töltött idő. Természetesen csak az a rész, amíg egyedül voltam. Ha csak Cassiere gondolok, elönt a méreg, és a kezem ökölbe szorult. Valamit ki kéne találnom, hogy megtörjem a kényszer csendességemet. De hogyan tudnám ezt megoldani? Muszáj minél előbb megoldanom.
Klaus nevének említésére már a gyomrom is görcsbe rándult. Kezdtem kiengedni a megfeszült ujjaimat, és láttam, hogy ezt Bonnie is észrevette. Nem akartam róla beszélni, de azt hiszem, nem kerülhetem el. Most vagy soha! Vettem egy nagy levegőt, és válaszra nyitottam a számat.
- Hát...- kezdtem bele - vele is találkoztam az erdőben. Tombolni akart, de miattam nem tette. Aztán mikor itthon voltam váratlanul meglátogatott. Mielőtt elment visszajött és megcsókolt. Jaj, Bonnie, ne nézz így, tudom, hogy hiba volt. - mondtam, és elkezdtem a hajammal babrálni, és megittam a maradék boromat. Tudtam, hogy most jön az a rész, hogy nekem nem kéne vele foglalkoznom, és hogy ő az ellenségem. Erre számítottam és nem jobbra. Tudtam, hogy nem fog vállon veregetni, és megdícsérni. Újra töltöttem magamnak, és vártam a reakcióját.

Koccintottunk, és én kíváncsian vártam a mondandóját. Mikor Dan nevét megemlítette, még félre is nyeltem. Persze, ő ezt aligha vette észre, mert nagyon elmerült a meséjében. Láttam rajta, hogy szerelmes. A szemei csillogtak, hangja csilingelő volt, és a mosolya az arcán, olyan széles volt, amit rég nem láttam már. Dan, lehet, hogy az akit, Kate említett? Igen, biztosan, hisz most mondja, hogy nemrég költözött ide. Mikor azt mondta, hogy megcsókolta, majdnem a poharamat ejtettem ki a kezemből. Ezt most tényleg jól hallottam?! Tényleg jól hallottam, és amikor azt mondta, hogy együtt töltötték az éjszakát, megint félrenyeltem. Na persze, meséljek még én?! A-a, egyenlőre kérdezgetni fogok tőle.
- Mit tettél Bonnieval, és hol van a barátnőm? - kérdeztem tőle komolyan, majd gyorsan körülnéztem. Erre ő nagyon megijedt, és riadt arcot vágott.
- Ugyan Bonnie, csak vicceltem. Csak nem ismerek rád, mert nem szoktál ilyen bevállalós lenni! Tényleg örülök a boldogságodnak, és remélem majd bemutatsz neki. Hány éves, és legalább jól csókol? - kérdeztem, de közben már vigyorogtam. Míg válaszolt, kicsit időt akartam magamnak nyerni, hogy rendezzem a gondolataimat. Klaust kihagyom, így inkább Kolt mesélem el neki. Cassiet is elmondanám, ha tudnám, erre már ökölbe szorítottam az egyik kezemet, de gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot.
- Hol is kezdjem? Talán az elején. Nos, elmentem inni a Grillbe, és összefutottam Kollal. Nagyon jól elbeszélgettünk,és barátok lettünk. Hazajöttem aludni, majd elmentem a hídhoz gondolkodni, ahol szintén Kolba botlottam. Elkezdtem a hajammal babrálni és közben újra töltöttem a poharam, majd nagyon kortyoltam belőle. Jobb, ha nem tudja, hogy több is történt közöttünk.
- Tudod Kolt félre ismerik az emberek, mert egy nagyon jó szívű srác, és én vagyok az egyedüli vámpír barátja. Megígérte, hogy bármitől és bárkitől megvéd, ami nagyon jól esett. Azt hiszem ez a barátság tartalmas és hosszú életű lesz. Azt hiszem, Kol olyan jó barátom lesz, mint Stefan. -ezt már mosolyogva mondtam neki.
- Nem tudom emlékszel-e, de volt egy pompom táborban megismert barátnőm, Kate, akivel évekig leveleztünk. Képzeld Meglátogatott, és ide költözött hozzám átmenetileg. Most jön a legjobb rész, elég rég óta vámpír! Tök hihetetlen! Elmentem az új cukrászdába sütiért. Nagyon jó hely, azt hiszem törzsvendégük leszek. - mondtam kacagva. Nos a sztori vége, hogy voltam Stefannal. Elena is ott van, és képzeld, őt választotta Damon helyett. A többit tudod! - mondtam neki kacagva.
- Látom Elenán, hogy boldog, szerinted is jól döntött? Tudom, hogy fontos számára Damon is. Nem lennék most a helyében, az biztos. - mondtam, majd az üres poharát megtöltöttem borral.

Nem értettem, miért izgult miattam, hisz tényleg örültem a hírnek. Kicsit meglepett, hogy nekem mondta el, és nem Elenának. Ők jobban barátnők voltak, mint mi. Persze ez sokat változott, mióta kiderült, hogy vámpírok is léteznek. Azóta a barátságunk elmélyült, és számíthatunk egymásra. Igaz játszottunk már mindhárman villámhárítót, ha a másik két személy nem beszélt egymással. Végül mindig kibékültünk, hisz elválaszthatatlanok voltunk. Tényleg örülök,hogy itt van. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy ezeket a boldog és együtt töltött időt hasznosan kell eltölteni, és kihasználni. Emlékezetessé kell tenni, hisz ki tudja, mikor lesz ilyenben újra részünk?! Felnéztem Bonnira, aki mosolygott rám. Azt mondta, hogy nem fogja őt bántani a vámpír szerelme. Odamentem hozzá, és ismét belekaroltam, és így mentünk a nappaliba. A kanapén egymás mellé ültünk le. Én törökülésben vele szemben.
- Nem Bonnie. Félre értesz! - kezdtem neki mosolyogva. Én arra értettem, ha megbántana téged, velem gyűlik meg a baja! - mondtam neki felemelve a mutatóujjamat. Na jó, ezen már tényleg nevetnem kellett. Bonnie is nevetett. Nagyon idilli volt így a hangulat, és örültem, hogy itt marad nálam.
- Rendben, megegyeztünk. Örülök, hogy itt maradsz! - mondtam neki, és szorosan átöleltem.
- Mit szólnál,egy kis vörös borhoz kezdetnek? Behozom a Grill étlapját, és rendeljünk pizzát, meg valami desszertet! . Vámpírgyorsasággal máris a konyhában voltam, az üveges szekrényből elővettem két poharat, a hűtőből a bort, az egyik fiókból pedig a bornyitót. Az egyik polcról elővettem a Grill étlapját, és vissza is indultam a barátnőmhöz.
- Már itt is vagyok! - mondtam és kinyitottam a bort, és töltöttem magunknak.
- Egészségünkre! Ránk, és a közös csajos esténkre! Most már mesélhetsz! - mondtam és koccintottunk.

Bonnie nem kérdezett, semmit, hanem egyből a lényegre tért. Azt mondta szerelmes. Én eközben már háttal álltam neki, és az ajtó zárjával babráltam, hogy becsukjam. Azt mondta szerelmes. Annyira megilletődtem, hogy még a kulcsot is kiejtettem a kezemből. Nem akartam hinni a fülemnek, pedig biztosan jól hallottam.
- Pár nap eltelik, és te bepasizol?! - fordultam felé csak a fejemmel, hogy közben a kezemmel megkeressem, és felvegyem a kulcsot. Kissé meglepett a hírrel, de örültem neki.
- Mindent tudni akarok! -feleltem mosolyogva, és gyorsan becsuktam az ajtót. A vámpír szó, csak most jutott el a tudatomig. Láttam rajta, hogy várja a válaszomat, és a heves szívveréséből tudtam, hogy a véleményemre kíváncsi. Megköszörültem a torkom, hogy tudjak válaszolni. Ő csak várt, hiszt tudta, ha egyszer nekiállok beszélni, jobb ha nem vágnak közbe. Válaszom közben közelebb sétáltam hozzá.
- Szóval vámpír. Bonnie, ha a véleményemre vagy kíváncsi, szerintem próbáld meg! Jár neked is a boldogság! A legerősebb boszi vagy akit ismerek, vagyis az egyetlen!Ha gond van, maximum beveted a boszis trükkjeidet, és itt vagyok én is ha kell! Ha bántani fog, velem gyűlik meg a baja!- mondtam, és ezzel máris mosolyt csaltam az arcára.
- Na gyere üljünk le, és hozok valamit inni. Mit szólnál a borhoz? És mi lenne, ha csajos estét tartanánk, és itt aludnál nálam? Vacsira rendelhetnénk pizzát, és pletyizhetnénk! Benne vagy? - kérdeztem ezt tőle hirtelen ötlettől vezérelve. Ahogy kimondtam, egyre jobban tetszett az ötlet. Remélem, ezt ő is így gondolja. Keserű emlékként eszembe jutott az utolsó pizsoma buli. Elraboltak a vérfarkasok, és Stefan és Damon mentettek meg. Nem akartam senkivel sem lenni ,csak egyedül. Mázlimra Stefan ezt nem így gondolta, és elhozta Elenát és Bonniet. Szó szerint gyógyír volt a sebeimre a jelenlétük. Lehet Elenát is fel kéne hívnom, hogy jöjjön át, de majd később. Hadd legyen Stefannal. Alig pár másodpercig gondolkodtam, mire felnéztem Bonnie épp válaszolni készült.