Fogalmam sincs mire várhat még. Hallottam, hogy leül. Miért hezitál és vajon mire készül? Nem tudom akarom-e tudni, mi járhat a fejében. Moccanni sem bírtam, annyira hihetetlennek tartottam ezt az egész szituációt. Hallottam, ahogy feláll, és visszajön a szobába. Gyengéden szétbontotta a kezeimet és felállított, így szemtől szemben álltunk egymással.
Azt mondta, örül, hogy Kollal összebarátkoztam, és hogy fontos vagyok neki. Kicsit megnyugodtam, de tudtam, hogy most jön a lényeg, az a rész, ami nekem nem igazán fog tetszeni. Majd közelebb húzott magához, és nagyon közel kerültünk egymáshoz. A bőrömön éreztem a leheletét, és beleborzongtam a jelenlétébe. Felváltva nézte a számat és szemem, tudtam, hogy meg akar csókolni, csak azt nem hogy mikor. A csókja gyengéd volt és nem tolakodó. Annyira édes volt, bár mindig ilyen lenne. A csókját viszonoztam, és a hajába túrtam és még jobban közelebb húztam magamhoz. Hirtelen kivált a csókból és távolabb lépett. Egy ideig gondolkodott, és én csendben vártam a válaszát. Elfordult tőlem, és én kezdtem mérges lenni. Sejtettem, hogy most jön az a rész, amit nem szívesen akarok meghallgatni. Elmondta, hogy bosszút forral és megöli a barátaimat. Egyre jobban mérges lettem rá, és ezt nem hagytam szó nélkül.
- Lehet, hogy idősebb vagy nálam, de ne hidd, hogy hagyni fogom, hogy bántsd a barátaimat! Ha megölöd őket, számíts arra, hogy sosem fogok neked megbocsátani, és ez egy vámpírnál az örökkévalóságot jelenti! Jól gondold meg, mert ha megteszed, engem örökre elveszítesz! - miközben ezeket mondtam, ő már kint is volt a házból, de tudtam, hogy hallja. Hagytam, hogy kisétáljon az ajtón, és nem fogok utána menni. Nem tehetem. Eddig azt hittem a barátom, de nem ismét kimutatta a foga fehérjét. Még mindig az ellenségem, és ezt jobb, ha észben tartom. Dühömben tombolni tudtam volna. A nappaliból elpakoltam mindent és elmosogattam. Felmentem a szobámba megfürödtem, de nem tudtam ellazulni. Folyton a csókja és a szavain gondolkodtam. Átöltözve lementem a nappaliba és a kanapéra feküdtem. Nem akartam aludni, de a végén mégis elnyomott az álom. El is aludtam, és arra riadtam fel, hogy a szomszéd ház előtt dudál egy autó. Fogalmam sincs mennyit aludtam, de jól is esett. Délutánra járt az idő, és úgy döntöttem, elég volt az itthoni ücsörgésből.

JÁTÉK VÉGE
JÁTÉKTÉR SZABAD

Csak álltam és néztem az ajtót. Mennem kellene, de valami miatt maradnom kell még, hogy mi miatt azt nem tudom. Maradásra késztet valami, de mennem kéne. Ledermedten álltam, mint valami szobor, ami nem mozdul a helyéről. Harag, bosszú, düh és több más előtört érzelem volt bennem. Meg kell bosszulnom azt, hogy megakartak ölni. A Salvatorék nem maradhatnak életben, mint ahogy Elena sem. A Salvatorékon bosszút kell állnom és meg kell nekik mutatnom, hogy kivel is állnak szemben. Kész van a terv, csak már a megfelelő alkalom kell és teljesíthető lesz. Azt hitték, hogy megölhetnek csak úgy egyszerűen, hát ez nem sikerült nekik. Nem tudom magamat tovább türtőztetni, a haragom csillapíthatatlan lett, emiatt nem mehettek haza, de itt sem maradhattok. Nem tudok tovább nyugodt lenni, nem megy már. Hirtelen ötlettől vezérelve leültem a földre és az ajtót néztem még mindig. Miért nem megyek el? Miért maradok itt mégis? Ideje lenne elmenem, de nem tudok kimenni azon az ajtón. Amiért hirtelen olyan komoly lettem az a végtelen haragom, dühöm és a szűnni nem akaró bosszú vágyam. Meg kell halniuk, fizetniük kell a tettükért. Nem fogják egyszerűen csak megúszni, megtudják, hogy ki is vagyok én valójában. Összeszedtem magamat annyira, hogy teljesen nyugodtnak látszódjak majd felálltam és vissza bementem Carolinehoz. Megálltam előtte és a szemébe néztem. A szememben nyugodtság látszott, nem tudom, hogy meddig fogom kibírni így, ezért el kell mondanom neki, amit akarok és meg kell tennem, amit meg akarok tenni. Kezei a mellkasa előtt volt keresztbe téve, én szét szedtem őket és felállítottam. Egymás előtt álltunk és a szemébe néztem végig. El kell neki mondanom valamit, mert ezt tudnia kell.
-Caroline..-Kezdtem bele.-Tudnod kell, hogy tényleg örülök, hogy te és Kol barátok vagytok. Azt is tudnod kell, hogy fontos vagy számomra és számíthatsz rám bármikor, bármiben.-Mondtam a szemébe nézve és nagyon közel mentem hozzá. Lehet, hogy most látom őt utoljára, mert ha megölöm a barátait meg fog engem gyűlölni teljesen, ezért muszáj ezt megtennem. Közel húztam magamhoz és olyan közel hajoltam hozzá, hogy a szánk már majd nem összeért. Nem érdekel, hogy viszonozza-e vagy sem, de én megteszem. Még pár percig néztem őt majd megcsókoltam. Nem erőltettem a dolgot, nem voltam erőszakos. Pár percig csókoltam majd elhúztam tőle a fejemet és hátrébb léptem pár lépést. Meg fog gyűlölni, ismételgettem magamban. Gyűlölni fog teljesen, ha megölöm a barátait, de meg kell őket ölnöm. Nem hagyhatom szó nélkül ezt az egészet. Végig néztem Carolinet, hogy lássam őt utoljára majd elfordultam tőle.
-Ne haragudj!-Értettem a csókra.-Tudom, hogy meg fogsz gyűlölni tisztában vagyok vele, de meg fogom őket ölni! Meg kell halniuk. Üzenem nekik, hogy készüljenek fel rám, mert nem maradnak életben!-Felé fordultam és a szemébe néztem.-Tudom, hogy utoljára látjuk egymást, ezért viszlát örökre!-Megfordultam elindultam az ajtó felé majd kinyitottam és kiléptem rajta. Bezártam magam után és elmentem a kapuig majd megálltam. Nem tudom, hogy hova kellene mennem, de azt tudom, hogy mit érzek most belül. Düh, harag, bosszú vágy és sok feltörő érzelmet. Ezzel elindultam valamerre jó messzire a háztól.

JÁTÉK VÉGE!

Nem tudtam kiigazodni Klauson. Talán kiismerem őt valaha is? Még mindig mosolygott, de a szemében láttam, hogy mérges lett rám. Láttam, hogy vacilál, és én feszültem néztem őt. Nem válaszolt, csak gondolkodott. Kereste a megfelelő szavakat. Azt mondta nem érdekli, ha Kollal barátkozom és a filmes kérdésemre nem válaszol. Ahogy akarja! Hangját kissé megemelte, de szerintem ez neki fel sem tűnt. Miért érzem úgy, hogy féltékeny? Remélem nem gondolja, hogy Kol és én?! Oh ne már, ismerhetne már annyira, hogy nem tennék ilyet. A testvérében is jobban kéne bíznia. Majd ha lesz rá alkalmam és lehetőségem, elmondom neki. Nagyon dühös lettem arra, hogy ezt gondolta rólam. De miért érdekel engem ennyire a véleménye? Nem nézett a szemembe és én bele sem mertem gondolni, mire gondolhat. Bosszú, harag, gyűlölet, halál. Az utolsó szóra még a hideg is kirázott. Megijedtem, mikor felállt a fotelből, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. Most mit csináljak?! Menjek oda hozzá, vagy hagyjam gondolkodni?! Arra a döntésre jutottam, hogy szólna ha igényelné a társaságom, így csendben és türelmesen figyeltem őt tovább. Arra eszméltem fel, hogy elindul ki a szobából, és még szóra sem méltatott. Vajon mi üthetett belé?! Megkövülten ültem még mindig a helyemen, és mozdulni sem tudtam. Vámpírhallásomnak köszönhetően hallottam, ahogy megtorpan az ajtó előtt. Vajon miért? Mi késztette mégis maradásra? Jobb ha elmenne, mert még beolvasok neki a feltételezéseiért. Az ajtó felé néztem és vártam mit fog lépni. A szívem a torkomban dobogott, és feszültem vártam a történéseket. Vajon mire számíthatok? Ha mérges akkor semmi jóra.. Igyekeztem nyugodtnak tűnni, és rendezni a légzésemet, ami az igazat megvallva; nagyon nehezemre esett. A kezeimet a mellkasom előtt keresztbe raktam, és egyik lábammal, nem túl feltűnően elkezdtem dobolni a szőnyegen. Klaus, mire vársz még?!

Azt mondta, hogy nem zavarom, csak nem számított arra, hogy ilyen hamar meglátogatom majd töltött magának ismét Colát. Megittam az italomat és a poharat az asztalra helyeztem közben figyelmesen hallgattam, hogy mit mond. Elmondta, hogy először egy hirtelen ötlettől vezérelve inni ment a Grillbe majd találkozott a kedves öcsémmel és vele ebédelt meg ivott. Meg, hogy ne aggódjak, mert nagyon udvariasan viselkedett és láthatom, hogy egyetlen egy karcolás sincs rajta majd végig mutatta. Ezek után idézet egy filmből. Én csak mosolyogtam rá. Azt kérdezte, hogy láttam-e a Casablankát, nem válaszoltam neki a kérdésére majd pár perccel később azt mondta, hogy ezek után elment a kórházba vérért és hogy a többit már tudom. Örülök annak, hogy Kol és Caroline barátok. Semmi okom emiatt idegesnek lenni, mert mindenki azzal barátkozik, akivel csak akar és meg sem fordult a fejemben, hogy idegesnek kéne lennem emiatt. Sőt kimondottan nem érdekel, hogy Caroline és Kol mit csinálnak együtt. A szemébe néztem és még mindig mosolyogtam. Mondanom kéne neki valamit majd pedig távoznom és még egyszer ilyet nem csinálok, nem keressem fel Carolinet, hisz semmi okom nincs őt zaklatni. Összeszedtem a gondolataimat majd belekezdtem a mondadómba.
-Örülök, hogy te és Kol barátok vagytok. A filmes kérdésedre meg nem szeretnék válaszolni.-Feleltem a szemébe nézve még mindig.-Ennyi válasz elég is lesz. Nem vagyok semmilyen részletre sem kíváncsi! Inkább kihagynám.-Mondtam majd eszembe jutott pár dolog, ami miatt elkomolyodtam. Nem néztem már Caroline szemébe. Le kell rendeznem a dolgaimat és minden mást háttérbe kell szorítanom. Elsődleges feladatom a Salvatorék és Elena lesz. Senki másra nem koncentrálhattok! Már tervem is van ellenük csak ki kell várni a meg felelő alkalmat és ki lehet őket iktatni. Nem sokára megvalósíthattok a terveim.
Gondolat menetemből kizökkenve felálltam a fotelből és fel-alá kezdtem járkálni. Itt az ideje annak, hogy menjek. Mennem kell és talán lehet, hogy utoljára látom Carolinet. Meg fog gyűlölni, ha megölöm a barátait, de nem érdekel! Ennek így kell lennie. Meg kell őket leckéztetnem, ezeket nem lehet csak úgy szó nélkül hagynom és tűrnöm. Megfizetnek mindenért majd a kijárati ajtóhoz indultam, de valami miatt meg is álltam és nem távoztam. Csak álltam és néztem az ajtót és valami maradásra késztetett.

Ha azt hiszi, hogy elhiszem amit mond, téved! Miért nem mondja ki, hogy látni akart?
- Egyáltalán nem zavarsz, csak tényleg nem számítottam, hogy ilyen hamar meglátogatsz! - mondtam mosolyogva. Tudtam, ha én nem engedem be, bármikor rám törhet, hisz szabad bejárása van a házunkba. Mindig figyelmes és udvarias volt, ezért tudtam, ha én nem haragítom magamra, hívatlanul sosem töri rám szó szerint az ajtót. Az üveghez nyúltam és újra töltöttem magamnak Colát. Nem tudom mennyit áruljak el a Kollal eltöltött időmből, így csak a lényegre szorítkoztam. Jobb, ha pár dologról nem tud.
- Hirtelen ötlettől vezérelve először inni mentem a Grillbe. Kedves öcséddel találkoztam és vele ebédeltem és ittam. Ne aggódj, nagyon udvariasan viselkedett, és láthatod, egy karcolás sincs rajtam!- mutattam végig magamon. Az egyik kedvenc filmemből idéztem neki egy sort, ami így hangzott: Kol, azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete. Láttam, hogy mosolyog és nem tudtam eldönteni, ez annak szólt, hogy Kollal barátok lettünk, vagy annak, hogy látta a filmet.
-Csak nem te is láttad a Casablankát?! -kérdeztem tőle, mert nem tűnt romantikus alkatnak. Ha jobban belegondolok, tévedtem. Láttam a festményeit, és engem is lerajzolt. A rajzát nem dobtam ki, ahogy akartam, inkább elraktam a szekrényembe, hogy megőrizzem. Hogy eltereljem a gondolataimat a hajamat kezdtem igazgatni, és hátra tűrtem a fülem mögé. Mikor urrá lettem pillanatnyi zavaromon, ismét felvettem vele a szemkontaktust.
- Utána a kórházba mentem vérért, a többit meg már tudod. - mondtam neki egy mosollyal az arcomon és reméltem, hogy beéri ennyi válasszal is.

Caroline szemébe néztem és még mindig mosolyogtam. Azt mondta, hogy máris hozza és elment a konyhába addig én elgondolkoztam kissé. Most komolyan én mit keressek itt? Egyáltalán mit akarok? Gondoltam ezekre a kérdésekre és nem értettem, hogy miért is vagyok itt. Caroline az ellenségeim barátja és nekem nem kéne foglalkoznom vele igazán. Az lenne a legjobb, ha ezentúl meg sem látogatnám. Előbb a Salvatorék és Elena megölése a lényeg. Caroline meg, hogy kivel van vagy nincs nem érdekel. De mégis miért jöttem ide? Valami azt sugallja, hogy látnom kellett őt. Halottam, hogy Caroline jön, ezért felvettem a mosolygós arckifejezésemet és mosolyogtam, mintha nem is gondolkoztam volna semmin se. Majd belépett Caroline két pohárral, egy üveg whiskyvel és egy üveg Colával majd lerakta az asztalra és öntött nekem whiskyt, ekkor megkérdezte, hogy kérek-e jeget. Meg sem várta, hogy mit válaszolok már ment is érte és nem sokára vissza is jött vele és letette az asztalra majd leült és öntött magának Colát. Furcsán és kérdően néztem Carolinera, hisz nem tudtam, hogy miért nem iszik ő is velem. Mielőtt még megkérdezhettem volna eztet azt mondta, hogy ne is kérdezem, mert a Grillben volt és most jött haza. Mit keresett ő Grillben? Majd felteszem neki a kérdést. Azt mondta, hogy ha nem bánom ő csak Colát inna most. Majd a kezébe vette a poharat és én is a kezembe vettem a sajátomat. Ezek után koccintottunk.
-Egészségünkre!-Mondtuk egyszerre majd ittunk az italból. Majd fel tett nekem egy kérdést, hogy minek köszönheti a látogatásom. Magam sem tudtam miért jöttem ide. Valami azt sugallta, hogy látnom kellett őt, de nem mondhatom neki: "Figyelj, azért látogattalak, mert egy hirtelen gondolattól te rád gondoltam először és azért jöttem ide. Meg, hogy valami azt sugallta, hogy látnom kell téged minél előbb." Ezt nem mondhatom neki, mert ez egyáltalán nem indok.
-Azért látogattalak meg téged.-Kezdtem bele.-Mert arra gondoltam, ha már erre járok, benézek hozzád, de persze, ha zavarok el is mehettek!-Mondtam a szemébe nézve. Bármikor elmegyek, ha azt kéri. Csak egy szavába kerül és indulok is.
-Lenne egy kérdésem.-Most végre megkérdezem tőle. A szemébe néztem és próbáltam fogva tartani a tekintetét, hogy őszintén válaszoljon majd a szemembe nézve.-Miért voltál a Grillben? Mit csináltál ott?-Tettem fel neki, amit megakartam már kérdezni. Továbbra is fogva tartottam a tekintetét és vártam a válaszát.

Azt mondta, megbeszélt mindent a testvéreivel, és már megnyugodott, és vér helyett whiskey-t kért.
- Máris hozom! - mondtam, és felálltam, hogy a konyhába menjek. A szekrényből kivettem két üveg poharat és az italos pulthoz mentem. A whiskeyt kivettem és egy ideig mosolyogva tartottam a kezemben. Eszembe jutott Kol, és a Grill. Azt hiszem ma már nem iszom többet, így kivettem még egy üveget, amiben Cola volt. Tudtam, hogy Klaus csak félig árulta el, mi történt a testvéreivel. Talán nekem sem kellene Kolról beszélnem. Az órára pillantva rájöttem, hogy késő van, és Damon még sehol. Tudtam, hogy a villába megy tisztázni a történteket és a Tanács dolgot se felejtsük el. Reméltem, hogy tisztázzák a kusza kapcsolatukat, de ugyanakkor tudtam, hogy lesz benne egy újabb csavar. Nagyon sóhajtottam, és kezemben az italokkal és a poharakkal visszamentem a nappaliba. Klaus még mindig ott ült mosolyogva. Az asztalra leraktam a poharakat és az üvegeket és közelebb húztam az asztalhoz a fotelemet.
Meg sem kérdezve, hogy mennyit kér, kitöltöttem neki a hűsítő nedűt. Most jutott eszembe, nem hoztam jeget.
- Kérsz bele jeget? - kérdeztem és meg sem várva válaszát ismét a konyhában voltam. Kivettem a hűtőből a jeget és jégtartóba tettem egy kanállal és már újra nappaliban voltam és letettem az asztalra. Gyorsan megnéztem, hogy mindent kihoztam-e és mikor meggyőződtem, hogy nem hiányzik semmi; leültem a helyemre. Megfogtam a Colás üveget és töltöttem magamnak. Furcsán és kérdőn nézett rám, így követve az ő példáját válaszoltam.
- Ne is kérdezd. A Grillben voltam eddig, és nemrég jöttem haza!. - válaszoltam vigyorogva a még fel nem tett kérdésére.
- Ha nem bánod, én csak Colát innék most!- folytattam és kezembe vettem a poharat. Ő is a sajátját és koccintottunk.
- Egészségünkre! mondtuk egyszerre, majd ittunk a hűsítő italokból. Féltem megkérdezni, miért látogatott meg, de ha már itt van, muszáj feltennem a kérdést.
- Szóval minek köszönhetem a látogatásod? - kérdeztem és vártam a válaszát.

Caroline szemébe néztem mosolyogva, de ő a földre nézett. Vártam, hogy beenged vagy elküld, bár én az elküldésre szavazok. Még mindig a földet nézte és én kissé elgondolkoztam azon, hogy miért is jöttem ide. Szeretem volna meglátogatni Carolinet, de az okát nem tudtam volna megmondani, hogy mégis miért pont ide jöttem. Ez számomra egy hirtelen gondolat volt és azért jöttem ide, de hogy mégis minek jöttem azt nem tudom. Talán csak úgy simán meglátogatni Carolinet. Felnézett rám és én még mindig mosolyogva néztem rá majd azt mondta köszöni és fáradjak beljebb. Erre sem számítottam azt hittem, hogy el fog küldeni, de nem tette és ennek örülök is. Caroline elállt az útból, hogy betudjak menni. Én bementem majd megálltam és megvártam, míg bezárja az ajtót. Azt mondta, hogy menjünk a nappaliba. Elindultam a nappaliba majd leültem egy fotelba, Caroline a velem szembe lévőbe ült le és ott volt egy utazótáska is mellette. Vajon utazni készül vagy mégis mire? Tettem fel magamnak a kérdést, de a válasz sok minden lehet. Azt kérdezte megkínálhat-e valamivel, itallal vagy vérrel. Nem válaszoltam a kérdésére. Megmutatta az táska tartalmát, amiben vér volt majd azt mondta örül annak, hogy megnyugodtam. Fel tett nekem két kérdést, hogy tudtam-e a testvéreimmel beszélni és hogy ugye nem haragszom rájuk. Nem válaszoltam inkább őt néztem mosolyogva. A szemébe néztem és közben gondolkozni kezdtem a kérdésein. Mind a három testvéremmel beszéltem. Elijahtól megtudtam mindent majd az erdőben még találkoztam Carolinenal is akivel egy ideig beszélgettünk. Ezek után úgy indultam el a "családi házunk" erkélyére, hogy nem tudok még semmit sem a történtekről. Kol elmondott nekem mindent és ráhagytam a Katherines dolgot majd Rebekah is megjelent és vele is megbeszéltem, ezt az Elenás ügyet. Ezeket le is rendeztem majd Katherinel, Stevennel és Stefannal is találkoztam és beszéltem. Nem haragszom a testvéreimre, mert nincs rá okom. Közben észre vettem, hogy Caroline lehatja a fejét majd a haját babrálja. Majd a szemembe nézett és azt mondta szóval mi a válaszom. Kicsit még gondolkoztam, hogy mit is mondjak vagy hogy is mondjam el neki. Mindent nem fog megtudni az egészről az biztos. Elég lesz, ha lerövidítettem a mondandómat és úgy mondom el. Ideje, hogy feleljek a kérdésére.
-Beszéltem a testvéreimmel!-Kezdtem bele a mondandómba.-Nem haragszom rájuk. Nincs miért haragudnom.-Kivéve egy-két dolgot, de tényleg nem haragszom rájuk, mert nincs értelme. Meg az egész ügyet már lezártam.-Ha még áll az ezek előtti kérdésed, akkor kérnék egy pohár whiskyt! Az most igazán jól esne. Köszönöm!-Mondtam neki mosolyogva rá és már volt egy tervem is, de ez majd csak később valósul meg.

Az ajtófélfának dőlve vártam a válaszát. Alig pár órája találkoztunk, nem gondoltam, hogy a "majd látjuk egymást"- ilyen hamar bekövetkezik. Azt mondta lenyugodott, és már nem mérges olyan mértékben, mint az erdőben. Az olyan szócska zavart leginkább, mert tudtam, hogy mire gondolt. Lenyugodott már, az tény, de a bosszújáról nem tett le. Azt mondta gyönyörű vagyok, mire elpirultam, majd lenéztem a földre zavaromban. Nem tudtam mit kéne tennem. Küldjem el, vagy engedjem be? Felnéztem, és még mindig mosolyogva állt velem szemben. Már tudtam mit kell mondanom.
- Köszönöm. Fáradj beljebb! - mondtam mosolyogva, és elálltam az útból, hogy be tudjon jönni. Az ajtón bejött és megállt, megvárta, míg becsukom az ajtót.
- Menjünk a nappaliba! - mondtam. Meglepetésemre, mint aki otthon érzi magát indult a nappaliba és ült le abba a fotelba, ahol én ültem. Mögötte mentem és megcsóváltam a fejem. Mint, aki otthon érzi magát, ismételtem el magamnak mégegyszer. Én a vele szemben lévőbe ültem le, ahol az utazótáskám volt.
- Megkínálhatlak valamivel? Egy itallal, vagy vérrel? - kérdeztem és megmutattam, hogy mit is rejt a táska mélye. Tisztára úgy viselkedem, mint egy jó házigazda a rég látott barátjával.
- Örülök, hogy megnyugodtál. Testvéreiddel tudtál beszélni? Ugye nem haragszol rájuk? - kérdeztem tőle kissé nyugtalanul. Nem értem miért vagyok vele ilyen figyelmes és törődő. Ha jobban belegondolok, tudom rá a választ. Emberként is mindig ilyen voltam, vámpírként még jobban törődöm az emberekkel, még ha az illetőt Klaus Mikealsonnak hívják. Hiába nem egy oldalon állunk, mégis van köztünk valami láthatatlan és megmagyarázhatatlan kapocs, amiért most is itt ülünk egymással szemben. Nem tudom mit kellene tennem, vagy mondanom, mégis jól esett a látogatása. Még mindig vigyorogva ült velem szemben, én pedig zavarodottan figyeltem és mosolyogtam rá. Nem értem, miért van rám ilyen hatással, és valójában miért látogatott meg? Láttam rajta, hogy elgondolkodott, és engem nézett, ami már kezdett számomra nagyon zavaró lenni. Idegességemben először lehajtottam a fejem, majd elkezdtem a hajamat babrálni. Ez nagyon gyerekes húzás volt, gyerünk Caroline szedd össze magad és nézz a szemébe!
- Szóval... - kérdeztem egy félszeg mosollyal, - mi a válaszod? - kérdeztem tőle, és megpróbáltam állni a tekintetét.

Miután a barlangban találkoztam illetve beszéltem Stefannal, úgy gondoltam elindulok valamerre. Kimenve a barlangból az erdő felé vettem az irányt egy eldugott kis helyre mentem, ahol egy romantikázó ifjú párra lettem figyelmes. Halkan a hátukhoz sétáltam és néztem őket, szerencsémre nem vettek észre. Igen elvoltak egymással foglalva és így nem foglalkoztak velem. Hirtelen gondolattól vezérelve eléjük suhantam, ők rögtön fel is álltak és rám néztek, én meg elmosolyodtam. Nagyon közel mentem hozzájuk, ők meg csak néztek rám, hogy vajon mire készülök. Gyorsaságomat kihasználva a férfival az egyik fához suhantam és a nyakánál fogva szorítottam oda. Szinte nem kapott levegőt és a száját szóra nyitotta, de nem tudott beszélni, mert annyira fojtottam, hogy majd megfulladt. A nő közelebb lépett hozzám és azt kérte ereszem el a pasiját. Ránéztem és egy mosolyt is megengedtem magamnak majd kiszívtam a férfi összes vérét, elengedve a testét a földre esett holtan. A nő sikított egyet majd futni kezdett előttem egyre beljebb az erdőbe. Én emberi tempóban sétáltam felé és néztem az áldozatomat, ahogy előttem fut. Egy idő után eltűnt a szemem elől, de egy fa mögül megláttam, hogy megállt. Azt is láttam, hogy körülnéz és azt hiszi, hogy eltűntem, ekkor elé suhantam. A nő arcán félelem és ijedség látszott. A fához nyomtam és a nyakán keresztül kiszívtam belőle az összes vérét majd elengedem élettelen testét, ami a földre esett. Már elindultam volna vissza fele, amikor megláttam, hogy van nála egy táska, ezért kutatni kezdtem benne, amikor találtam egy zsebkendőt vagy valami hasonlót, akkor megtöröltem vele a számat és a csaj mellé dobtam le. Megállva a hulla mellett azt néztem és kimondottan jól esett ez a tettem. Nem sajnáltam a két áldozatomat és nem is kell azt sajnálni. Az eddigi idegességem eltűnt és sokkal nyugodtabb lettem erre a tettre, de még mindig valamelyest ideges voltam. Még egy ideig elálltam a hulla mellett és azt néztem majd elindultam ki az erdőből közben gondolkoztam, hogy most vajon hova menjek és hogy akarok-e én magamnak társaságot. Szerintem már vagyok olyan nyugodt, hogy társaságba menjek vagy valaki elé úgy álljak, hogy nem esek neki vagy nekik rögtön. A ruhámra néztem, amin egy csepp vérfolt sem látszott, így megúsztam aztat, hogy haza kelljen mennem átöltözni. Szerencsémre nem kellett és egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntöttem a Forbes lakásba megyek. El is indultam a ház felé. Gondoltam már meglátogatom Carolinet, úgy is sokkal nyugodtabb vagyok, mint az erdőben és már mindent tisztáztam, amit kellett. A ház felé sétáltam emberi tempóban és közben elgondolkoztam kissé. Bonnienak köszönhetem, hogy újra a saját testemben vagyok és nem Tylerében kell lennem és még az életemet is neki köszönhettem, hogy élek és nem haltam meg, de mivel nem kért a segítségemből, ezért nem kell neki semmit sem megtennem. Kol és Katherines dolog is el van intézve, ha együtt akarnak lenni legyenek. Beszéltem Katherinel is az egészről és ő azt állítja, hogy meg lehet benne bízni és hogy higgyek neki. Na az nekem nem fog menni, sosem fogok benne bízni. Az, hogy most rájuk hagytam az egy dolog. Kol miatt tettem, mert egyszer ő is csinálhat már azt, amit akar és ha Katherinel akar boldog lenni legyen, de én gyűlölöm Katherinet! Rebekah megölte Elenát, hát ez még nincs lezárva. Rebekahval végeztem, mert elmondta, amik történtek, de még az Elenás rész kimaradt. Mivel nincs szükségem Elenára, ezért muszáj lesz eltávolítanom. Még pedig megölöm miközben ezeken gondolkoztam észre sem vettem, hogy már a ház mellett járok. Abbahagytam a gondolkozást és a ház ajtaja elé léptem. Becsengettem és reméltem, hogy Caroline itthon van és szerencsémre itthon is volt. Halottam, ahogy jön is és kinyitja az ajtót majd úgy fogad, mint egy idegent és feltett nekem egy kérdést is, az ajtófélfának dőlt és most gondolom én következem.
-Szia Caroline.-Mosolyogtam rá és néztem a szemébe.-Tudom, hogy nem rég találkoztunk az erdőben és beszélgettünk meg minden, de gondoltam már meglátogatlak! Minden tisztázva lett a gondjaimból, ezért nem vagyok már olyan mértékben ideges, mint amilyen voltam az erdőben.-Rámosolyogtam és Caroline szemébe néztem. Ha már itt vagyok megérdemel egy szép szót is.-Gyönyörű vagy!-Jegyeztem meg mosolyogva, mert tényleg jól néz ki. Nem hiába szeretem. Vártam mit reagál erre.

A Grillből kiérve, már tudtam, hogy hova akarok menni. Haza! Az ajtót kinyitottam és beültem. A motor elindítása után bekapcsoltam a rádiót. Robbie Williams: Feel dala szólt. Lehúztam az ablakot, a rádiót feljebb tekertem és elindultam. Élveztem, ahogy a szél a hajamba kap és szétborzolja a frizurámat.
A kórház felé mentem, és összeszorult a szívem. A rádiót lehalkítottam. Az eszemmel tudtam, hogy Mattet meg kelllene látogatnom, de a szívem képtelen volt rá. Túl gyenge voltam hozzá. A kórház egy eldugott kis parkolójában találtam magam, és ha Matthez nem is, de egy gyors kitérőre be kellett rohannom. A csomagtartóból elővettem egy utazótáskát, és vámpírsebességgel tettem meg az oda-vissza vezető utat. Tudtam, hova kell mennem és mire a kocsihoz visszaértem a táskám már tele volt az éltető nedűvel. Mindegyik vértípusból pakoltam. A rádió még szólt, és mire elindultam már Linkin Park és Depeche Mode - Enjoy the silence dalát dúdoltam. A parkolót magam mögött hagyva, tekertem megint maximumra a hangerőt. Mire a dalnak vége lett már a kocsibeállón álltam. Becsuktam az ajtót, és kivettem az utazót a csomagtartóban.
Sietve, mégis emberi tempóban nyitottam ki az ajtót, és mentem egyenesen a nappaliba. A táskát leraktam a földre és leültem a fotelba. A dalhoz hűen, most én is csendre vágytam, magam akartam lenni a gondolataimmal. A táskához mentem, kikaptam belőle egy tasak vért, és mohón inni kezdtem. Az emberi ebéd óta csak erre vártam. Az üres zacskót egy másik rekeszbe raktam. Nem akartam ücsörögni, ezért elkezdtem fel-alá sétálni a szobában. A tegnapi nap eseményei jutottak eszembe. Először Damon, hogy szeret. Régóta erre vártam, mégis elbizonytalanodtam. Mi van ha rájön, hogy Elenával akar lenni?! Elenát is biztosan megbántottam, majd beszélnem kell vele is, de először tisztázzák a dolgokat Damonnel. Eszembe jutott másik barátnőm is, Bonnie, hisz ő még semmit sem tudhat erről az egészről. Vajon, hogy fog reagálni a dolgokra?! Tylert is meg kéne keresnem, de fogalmam sincs merre lehet. A szívem majd összeszorult, amikor Mattre gondoltam. Ő mindig ott volt velem, akárhányszor kerültem kórházba, én meg képtelen vagyok vámpír létemre meglátogatni őt. Ne feledkezzünk meg Klausról sem, akiről azt hittem halott, mégis kiderült, hogy él. Én meg menekülés helyett ott maradtam vele az erdőben. Azt hittem nyugodt szívvel hagytam ott, de láttam rajta, hogy bosszút forral. Majd találkoztam Kollal is, akit szintén nem hagytam ott a Grillben. Személyében egy újabb barátra tettem szert, és tudtam, hogy Klaus miatt nem bántana, de ezt nem tudhattam biztosan.Fogalmam sincs mekkora bajba sodortam magam azzal, hogy a két ősivel barátkozom. A Tanácsról már ne is beszéljünk!
Veszélyes játékot játszom, és nem csak az én életem a tét, hanem a szeretteimé és a barátaimé is. Nem hagyhatom őket cserben! Erre a gondolatra, egy nagyon ütöttem a komódra, hogy ezzel is bizonyítsam elszántságomat. Egyikünknek sem lett baja, mégis szegény komódon vezettem le a bennem felgyülemlett feszültséget. A kezemet szorongatva sétáltam vissza és ültem le a fotelba. A kezem még sajgott, de még jól is esett. Tudtam, hogy hamarosan elmúlik a fájdalom. A fejemet lehajtottam és két kezem közé temettem. A hajam csiklandozta a kezem, de nem zavart. Nem tudom meddig ülhettem ott, de a csengő zajára kicsit összerezzentem. Miért nem lehetek egy kicsit egyedül?! Vajon ki lehet az? Lassan indultam el az ajtóhoz, de a függöny miatt, csak annyit láttam, hogy egy férfi áll a túloldalon. Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. Meglepődve néztem az előttem álló vendégre.
- Szia Idegen! Rég láttalak! Minek köszönhetem a látogatásod? - köszöntöttem udvariasan, és utaltam arra, hogy nemrég váltunk el egymástól. Nem tudtam mit miért is jött, és az ajtófélfának dőlve kíváncsian vártam a válaszát.