Ösvény

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Tyler Lockwood & Alaric Saltzman

Várok és várok már percek óta a nagy semmire. Azt sem tudom, hogy mégis miért vagyok itt jelen pillanatban és mi azzal a célom, hogy itt állok egy helyben. A lényeg nem is ezen van, hanem azon, hogy semmit sem tudok csinálni azon kívül, hogy járkálok. Rendben tudom jól, hogy szellem vagyok és ez a tény azzal jár, hogy nem lát senki, sőt még a hangomat sem hallanák meg.. Ezen felül meg átmegyek mindenen és minden egyes történésről tudomásom van.. Megbarátkoztam már a szellemi ténnyel, de nem teljes mértékben, mert vannak előnyei és hátrányai is egyaránt. Előnye az, hogy mindenről tudok, a hátránya pedig az, hogy nem lát senki sem engem. Persze sikerült elfogadnom mára már a tényt, de eleinte nehéz volt hozzá szoknom. Kinek lenne könnyű hozzá szoknia ahhoz a tényhez, hogy örökre halott és csak szellemként élhet? Kinek lenne könnyű megbarátkozni ezzel a gondolattal? Szerintem senkinek sem, még nekem sem volt könnyű, de mára valahogy már elviselem.
Állok és nézelődők továbbra is, míg egyszer csak fel nem fedezek egy srácot jobban mondva Tylert, akit követni kezdek. Úgy sem lát, úgy sem hall szóval mindegy, hogy utána megyek-e vagy sem, nem de?! Jobb lenne, ha látna is, meg hallana is engem, de úgy sem fog. Miközben követtem egyszer csak megáll és én is ugyanígy teszek, mert jobb dolgom nincs. Nem is értem, hogy miért követtem. Egyszer csak arra figyelek fel, hogy megszólal vagyis még hozzá egy kérdést tesz fel, hogy van-e itt valaki. Sajnálatos módon erre nem tudok válaszolni, hisz csak egy szellem vagyok és semmi több..
Fel-alá kezdek járkálni és "ideges lennék", de inkább csak nyugodt vagyok. Ez a szellemi lét teljesen különbözik az emberi élettől, sőt a vámpír élettől is.. Így nem lát senki sem, így senkivel sem lehet kommunikálni.. Képességeim vannak, amik eddig nem voltak, s egy igazi "élőholt kísértet vagyok". Senkinek sem kívánom ezt, bár nehéz hozzászokni, de nekem ment és őszintén szólva hiányzik az életem, de jobb így mint élni.. Élőként sok volt a probléma, a gond, így viszont minden könnyebb és egyszerűbb. Oly egyszerűnek tűnik minden, oly nyugodt lehettek.. Talán furán hangzik, de tényleg így érzek. Talán a szellemi élet nem is annyira rossz, mint sokan azt gondolnák. Tylert figyelem, aki talán érez engem, de nem lát, s nem hall..

**Tyler_Lockwood** Take care, cuz' I'm a(n)...

To: Alaric Saltzman

Otthon ülök és nem csinálok semmit. Bámulok ki a fejemből, miközben várom, hogy történjen valaki. Úgy érzem, hogy ebből elegem van és tennem kell valamit. Felpattanok és az ajtó felé igyekszek. Kilépek a friss levegőre és nagyot szippantok belőle. Bezárom az ajtót, majd megtorpanok. Hova is megyek? Fogalmam sincs. Valami különös érzés az ösvény felé húz. Lassú léptekkel indulok el az említett helyre. Kezeimet a zsebembe rejtem és imádkozok, hogy ne találkozzak senki olyannal, akit ismerek.
Egyre gyorsuló léptekkel megyek végig az ösvényen, közben azon tűnődön, hogy miért pont ide jöttem. Elmélkedésemben egy hűvös, szokatlan szellő zavar be. Gyorsan körbenézek, hogy van-e itt valaki. Bár ez hülyeség, mégis ki sétálgatna itt ilyenkor. Megrázom a fejem, majd bizonytalan léptekkel tovább haladok. Még mindig nem tudom, mit keresek, de úgy érzem mennem kell tovább.
Már teljesen az ösvény végén járok, amikor megtorpanok. Van valami furcsa érzésem... Mintha nem egyedül lennék.
Összevont szemöldökkel körbefordulok, de nem látok senkit. Lehet, hogy kezdek paranoiás lenni?
Tovább folytatom az utam, de már kevésbé gyorsan. Lassan és bizonytalanul lépkedek az ösvényen, majd megállok egy nagyobb méretű kőnél és leülök arra. Még mindig egy borzasztóan furcsa és hátborzongató érzésem van, még mindig olyan, mintha valaki figyelne. Nem látok semmit, de ennek ellenére megszólalok.
-Öhm... Van itt valaki?-kérdezem szinte kiabálva, de mégse olyan hangosan. Nem jött válasz. Egy kicsit olyan érzésem volt, mint egy horrorfilmben. Ez a tipikus helyzet, amikor nem jön válasz és nemsokára jön egy szörny, ami letépi a fejed vagy ilyesmi...
Visszaültem a kőre és törökülésbe ültem. Nézelődtem össze-vissza, igazából majdnem ugyanazt csináltam itt, mint otthon, de legalább a levegőn voltam. Egy fokkal jobb.
Megtámasztottam magam a hátam mögött a kezemmel, és rátámaszkodtam. A hideg szél átjárta az egész testemet. Összehúztam magamon a kabátomat és becipzároztam. Próbáltam egy kicsit relaxálni, de nem múlt el az az érzés. Egy szájhúzással néztem újból és újból körbe, míg lassan el nem szédültem. Könyökömet a térdemre tettem és a tenyeremmel támasztottam meg a homlokomat. Próbáltam rájönni, hogy mitől vagy esetleg kitől van ez az érzés, de akármennyire gondolkodtam, semmire nem jutottam.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Tyler Lockwood & Alaric Saltzman

Meghaltam.. Ez nem csak egy felállított tény, hanem a valóság. Meghaltam, s most már "szellemként" élem az életemet, a minden napjaimat. Talán a valóság fájdalmas, de velem ez történt meg, s ezt kell elfogadnom. Ha végig nézek magamon, akkor jövők arra, hogy senki sem lát engem, csak is egyedül Jeremy..
Fáj a valóság, fáj a tudat, hogy már nem élhettek, de így alakult a sorsom és ez ellen nem tudok mit tenni, ha lenne valami módja annak, hogy újra élő legyek, akkor bármit megtennék azért, hogy újra élőként éljek, de úgy sem lesz ilyen lehetőségem.. Gondolkozok, s elmélkedek naphosszakat az élet dolgairól, a történteken. Amikor Elena meghalt, akkor én is meghaltam, de a szerencse az az egészben, hogy Elena életben maradt. Igaz, hogy vámpírként, de legalább él, s nem halt meg..
Tudom azt, hogy mik történek a többiekkel, tudom azt hogy mit élnek át, s mi történik meg velük. Viszont én csak halottként szemlélhettem őket, s nem élőként, mint egykoron, nem is olyan régen. Olyan jó lenne újra élni, s átölelni őket, de ez már lehetetlen, s ez néha olykor fáj. Nincs semmi dolgom halottként, nem kell idegeskednem, s nem kell dolgokat elintéznem. Viszont figyelemmel kísérem Jeremy és Elena életét.. Úgy szintén Damon, Caroline, s mindenki más életét is látom és olykor nem helyeslem azt, amit tesznek. Jó lenne újra élőnek lenni, s tudni azt, hogy élek, de nem élek, s emiatt nem bánkódók.. Viszont annyit sajnálok igazán, hogy nem láthatnak engem soha többé.. Sok minden történt és az események szempillantás alatt történek meg. Vannak jó pillanatok, s egyaránt rosszak is. A jó pillanatokért érdemes élni, viszont a rosszakért nem. Elena és Stefan kapcsolata bonyolult teljes mértékben, de ha igazán szeretik egymást, akkor kifognak tartani egymás mellett..
Erdő.. Fák, a szél fújása, a madarak csiripelése. Hallom a dolgokat, de nem érzek semmit sem. Nem érzem az illatokat, nem érzem a szél érintését, s egy emberen is csak úgy simán át tudok menni. Ez vagyok én, egy szellem és semmi több. Átmegyek az embereken, a tárgyakon, s ezzel nem tudok mit kezdeni. Átmehettek egy egyszerű zárt ajtón vagy éppenséggel egy falon, de mit sem változtat azon a tényen, hogy egy szellem vagyok! Csak is kizárólagosan egy szellem..
Az erdő közötti ösvényen vagyok és figyelem a tájat, s nézelődők miközben egy helyben állok, s várok.. De vajon mire várok?!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Játéktér Szabad Lett!

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Kristine Anne Maddox & Andrew Moonroe

Miután végig hallgattam a nőt úgy döntök, hogy ennek így semmi értelme sincs. Hátrálni kezdek majd a táskámhoz megyek belerakom a láncokat majd a hátamra veszem. Az lenne a legjobb, ha most azonnal itt hagynám, de az illetlenség lenne a részemről. Az, hogy én most elmondtam neki mindezt egy dolog, de hogy nem hiszi el és még bizonyítsak is azt felejtse el. Jól tudom, hogy vadásszal van dolgom, de hogy nem jó emberismerő az is biztos. Ha jól ismerné az embereket, akkor jól tudná azt, hogy nem hazudtam, de ha nem hiszi el, akkor ne higgye el. Felőlem aztán mindegy, hogy mit hisz el és mit nem. Már megszoktam, hogy ebben a világban mindenki, akkor hisz el valamit, ha látja is a két szemével. Rögtön abba is hagytam ezt a gondolat menetet, mert ennek semmi értelme sincsen. Gondolkozhatnék nap estig erről a dologról, de csak felesleges.. Még a nap nem ment le szerencsémre, ezért még van időm bőven az átváltozásig. Tény, hogy bírom a fájdalmat elég jól, de hogy itt változzak át. Ilyen helyen még sosem változtam át, de most az egyszer lehet kivételt tenni. Nem árt a változatosság néha, nem de? Ez most épp egy ilyen alkalom vagy inkább lehetőség..
-Tudja azt hisz el, amit csak akar.-Mondtam a nőre nézve és volt köztünk elég távolság.-Nekem nincs kedvem a viccelődés semmilyen mértékéhez sem. Ha tudni szeretné, azért meséltem el, mert jól tudom, hogy ön vadász és valahogy csak őszinte voltam önhöz. Soha senkinek sem mondtam ezt még így el, ön ilyen téren az első és egyben az utolsó..-Félre pillantok és lépteket hallok, de senkit sem láttok, ezért folytatom a beszédet.-Nem fogok én itt semmit sem bizonyítgatni! Az vagyok, aki vagyok és nem érdekel, hogy ön mit is hisz el..-Újabb léptek közeledését hallom és hirtelen elsuhan mellettem valami vagy inkább valaki.. Ez egy vámpír lesz.-Ön nem erre vadászik?-Teszem fel a kérdést neki közben a földre dobom a táskámat. Újból elsuhan mellettem, de hirtelen mozdulattal egy fának lököm teljes erőmből a vámpírt.-Juujj..-Mondom kicsit hangosan majd a fához sétálok és az illetőt a földre lököm.-Mi járatban vámpír urasság?-Kérdezem nevetve közben a nőre nézek.-Mire vár? Nem magának kéne megölnie ezt a vámpírocskát? Vagy talán én vagyok a vadász?-Nevetni kezdek kissé és a nőt nézem közben lefogom a vámpírt, aki mozdulatlanul tűri a szorongatásomat. Egy pillanatra a vámpírra pillantok majd ismét a nőre és várom, hogy hogyan dönt, mert azért mégis csak neki kéne megölnie és nem nekem..

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

"]

Oh, great... Who are you?

To: Andrew Moonroe

Nem vagyok egy hatalmas észlény, de totál szőke sem, legalábbis agyilag tutira nem mondhatják el rólam, hogy teljesen idióta lennék. Ami azt illeti amióta a farkasokkal sodródom ösztönösen jobban figyelem a környezetem, minden apró részlet a látóterembe kerül. De nézzük a pasast. Nézzük meg jól. A semmi közepén, látszólag minden indok nélkül ácsorog egy fánál. Ha ezt a tényezőt vesszük alapul, egyből felmerül a kérdés, hogy ha nem favágóval van dolgunk (márpedig se fejsze, se szándék nincs nála) akkor mi a jó büdös fenéért támasztja a tölgyet nagy bőszen. Talán vár valakit? Meglehet, ez már jobban hangzik és reálisabb. Lehet egy légyottra készül valami tüzes menyecskével, vagy ki tudja a mai világban - de ez nem is az én dolgom. Oké, szóval marad a lehetséges várakozás. Menjünk tovább. Tegyük fel, hogy szapora csípőmozgásra készül, de a képbe valahogy nem illik bele a lábánál pofátlanul kirívó láncok hada, kivéve, ha szadóba akarja majd tolni a partner(t). Nos, a perverzitással semmi bajom, sőt. De az emberek nagy része szeretné eltitkolni a világ elől az efféle szokásokat, s akkor sem egy elhagyatott út közelében élik ki magukat, hanem általánosságban véve minden mocskos dolgot a hálószoba falai közé zárnak attól félve, hogy mégis kiderülhet milyen igényekre van szükségük. Na tehát lényeg a lényeg: valahogy elkapálnám eme lehetőséget is. A láncokat én egészen más rendeltetéssel szoktam alkalmazásban látni, mégpedig így telihold közeledtével. Kiráz a hideg, mert egyrészről sajnálom a szenvedésüket, de másrészről viszont örülök hogy valószínűleg a srácok is el fogják zárni magukat főleg előlem, s még holnap is élvezhetem a csendes nyugalmat mert nem fognak egyhamar előjönni, én pedig szabadon garázdálkodhatok.
A pasas szavaim után rögtön megindul felém, én pedig felszegett fejjel próbálom kitalálni, hogy ez most nekem fog rontani avagy sem. Ha elméletem hibádzik nem fog megmenteni a szerencsém, s ha nem ember vagy vérfarkas, akkor a verbénás karperecem se fog megmenteni egy nyaktöréstől. Éber tekintettel nézek rá, kezeimet óvatosan és a lehető leglazább, legfeltűnésmentesebben vezetem a hátam mögé, hogy a spéci és nagyon cuki szerencsekaróm kéznél legyen ha kell, mert biztos nem fogom tárt karokkal hagyni, hogy csinos kis fejecském esetleg elváljon törzsemtől... Nagy lótúrót! De hamar tágra nyílnak szemeim, nagyokat pislogva nézek a pasasra, s elkönyvelem, hogy vagy egy nagyon fiatal egyeddel van dolgom, vagy annyira agyalágyult a szentem, hogy minden jöttmentnek kiönti a szívét. És ha történetesen vámpír vagyok akkor mi van? Ezután a felvilágosító óra után simán hatástalanítanám, mert eme vallomás egyenes és roppant véres halálát okozná más lények keze által. Azt mondom rohadt nagy mákja van, hogy tényleg nem vérszívóval van dolga. Elképedt arcot vágok és leeresztem a kezeimet, mint aki nem hiszi el a hallottakat. Játszunk kicsit! -Bocsánat, hogy mondta? Ez... -Jót nevetek, de úgy igazán, rázom közben a fejem -Maga most ugrat, igaz? Na jó, hol vannak a kamerák? Ekkora sületlenség még átverésnek is rossz vicc... Méghogy vérfarkas, és ilyen simán kinyögi mindezt? Baromság. De tudja mit? Ha tényleg ilyen... izé mint aminek hiszi magát, bizonyítsa be, vagy adja meg a pszichológusa számát... -Nos, azt hiszem Dean és a többiek értékelnék az alakításom, de egyben a fószert simán pofán vágnák, hogy mindenféle idegen jöttmentnek kitárulkozik. Karba font kezekkel méregetem, még teljesen ártatlan vagyok, a nap még éppen az égen honol, tehát van időm szórakozni.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Kristine Anne Maddox & Andrew Moonroe

Talán nem a legjobb helyre jöttem átváltozni, de hát ez van. Sokkal könnyebb lenne minden, ha az apám nem dobott volna ki a házból, de megtette.. Gondolataimat rögtön eltereltem erről az egészről, mert nem akarok az apámra gondolni. Fáj nekem az, hogy a saját apámnak nem én, hanem az ital fontosabb, de ha ez neki jó.. Éljen vele boldogan, sőt házasodjon vele össze.. Egy fának dőlve nézek előre és hirtelen egy nő tűnik elő a semmiből. Tekintettemmel követem minden egyes lépését, amit felém tesz. Mit kereshet itt ilyenkor? Csak nem vadász?! Azok járkálnak ilyenkor az estére készülődve.. Kérdéseket tesz fel nekem és szemtelenül vigyorog, de nem válaszolok neki. Biztos távban megáll és egy fának dől hozzám hasonlóan. Először a láncokat figyeli majd engem. Remélem ez nem vámpírnak néz, mert kifejezetten utálom őket és semmi kedvem ahhoz, hogy vámpír legyek, amikor vérfarkas vagyok. Végig hallgatom, amiket mond nekem és csak szótlanul figyelem őt. Valami nagyon nem stimmel itt.. Nem tudom, hogy minek gondol, de már az elején le kell vele ezt tisztáznom, mert nem akarok félre értésbe esni vagy inkább keveredni.. Nem vagyok vámpír ezt biztosan tudom és álmaimban sem lennék az! Nem kedvelem a vámpírokat, sőt utálom őket és ennek oka is van.. Viszont most nem foglalkoztatnak a vámpírok, sőt sohasem érdekeltek.
-Üdvözlöm!-Köszönök neki illedelmesen és a szemébe nézek.-Figyeljen egy kicsikét kérem rám..-Közel megyek hozzá miközben mondom neki. Csak egy lépésnyi távolság van köztünk.-Nem kikötözőset játszok és nem jó akaratomból teszem!-A szemébe nézek eléggé komolyan.-Nem az a kérdés, hogy én mit keresek itt.. Nekem dolgom van a láncokkal együtt. Még hozzá, azért mert vérfarkas vagyok és ma telihold lesz. Tudja én nekem nem szokásom szét tépni az embereket, amiért átváltozom, ezért kötözöm le magamat a láncokkal és hogy most itt fogom megtenni ezt az biztos. Lehet, hogy ön első pillantásra vámpírnak gondolt, mert ön vadász és azokra vadászik, de én egyáltalán sem vagyok az! Lehet, hogy az én fajomra is vadászik, de az engem nem érdekel.. Nem tettem ön ellen semmit sem.-Lehajtom a fejemet és a földet kezdem el nézni.-Ha érezné most azt, amit én.. Jobban érzem az érzelmeket, mint ön emberként és oly annyira nehezebb kibírni. Ma még ráadásul telihold lesz, de ez nekem semmilyen akadályt sem jelent, mert könnyen túl leszek rajta. Saját magamtól aktiváltam az átkomat és minden teliholdkor átváltozom..-Mondtam néha érzelemmel telve egy-egy szót, de semmit sem jelent. Nem nézek rá csak a földet nézem és történjen az, aminek meg kell történnie.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Oh, great... Who are you?

To: Andrew Moonroe

-Cseszd meg Dean, ez nem ilyen egyszerű! -Már fél órája veszekszek az idióta farkassal és még mindig nem jutottunk dűlőre. Hihetetlen mennyire fafejű! Áhhh! Nem számít, hogy félőrült módjára vágtam át a városon a kocsival, azt se néztem mikor kapok zöld utat egy-egy lámpánál, olyannyira lekötötte a figyelmem a vele való párbeszéd. Megint apróságból csináltunk hatalmas méretű katasztrófát, és mint mindig, most sem akarjuk megadni a másiknak az igazat. Pf. Akkor sem hagytam abba a ki tudja milyen érvelést amikor már valahol megállva az autóval a kormánykerékbe vertem a fejem mérgemben, s legszívesebben farkasfüvet dörgöltem volna az orra alá, hogy végre kussoljon be, de hála a modern kor vívmányának, csak vonalon keresztül akartam megskalpolni. Nem számít mekkora állat, és mennyivel erősebb nálam, nem riadok vissza, hogy leoltsam és Istenesen elküldjem a búsba. Ha most előttem jártatná a száját lehet megpróbálnám mérgemben felpofozni, persze ő lefogna és egy igen hatásos meggyőzési módszerre váltana... -Nos, nem vagy itt, szóval megszívtad. De tudod mit? Talán este visszatérhetünk rá. -Elégedetten emelem fel a fejem, érzékeltetve a hangomban, hogy órák hosszat is ellennék, akkor sem nyerne. Vigyor villan szájam sarkában és a nevetéséből ítélve ennyi volt a hatalmas egymásnak rontás. Blő. Diadalittas mozdulattal nyomom ki a telefont és hajítom az anyósülésre, majd indítanám a kocsit, de mégsem teszem. Az ajtó úgyis nyitva, miért ne nézhetnék körül? Szép hely, csendes, ki tudja, talán itt fogok kocogni legközelebb. Mondjuk holnap reggel erre kanyarodhatnék a szokásos útvonalam megbontva. Nem árt az újítás, nemigaz? Kiszállok és bevágom a kocsiajtót, megigazítom a csini kis farmerkabátom mögött rejlő megszokásból magamnál hordott fadarabot -mely kiválóan éles heggyel rendelkezik-, aztán céltalanul andalogni kezdek. Lassan, mintha sosem láttam volna még igazi természetet. Pedig pont, hogy szinte az összes szabadidőm idekinn töltöm s különféle időtöltésekben próbálom ki az állóképességem. Mondjuk egy ejtőernyős ugrás után nem feltétlenül állok le sétafikálni... Szóval azt hiszem érthető mire akadok kilukadni!
Csakhogy kissé beljebb érve lassítok, alig moccanok, hiszen érdekes fémes csörgés üti meg a fülem. A többiek - a csapat farkas tagjaira gondolok, természetesen - ilyenkor már rég háttérbe szorítottak volna, hiszen ők a macsó férfiak, jajj.... Még szép, hogy nem szoktam hagyni magam, hát most se csinálom össze a nacim, csak óvatosabb leszek. Az is lehet rosszul hallok, bár... kizárt, ezt még egy süket sem baltázná el. Aztán meglepő vagy nem meglepő módon egy férfit pillantok meg, tekintetével követi a mozdulataim, mellette láncok, hát nem tévedtem. Ismerős szitu, láttam már ilyet. -Egyedül játszol kikötözőset? Hmm? Elég bizarr, nem gondolod? -Szemtelen vigyorral közelítek, de úgy, hogy ne érezze tolakodásnak. Azt hiszem tudom mi folyik itt. Ma éjjel telihold lesz... Biztos távban állok meg, s hasonlóan hozzá, egy fának támaszkodok meg, a láncokat figyelem, majd őt. A pasasra fókuszálok, árulkodó nyomokat keresek, mert hiába a megérzés, addig nem hiszek el semmit míg biztosan nem tudom. -Remélem nem zavarok, de kíváncsivá tett mit keres itt valaki láncokkal a semmi közepén. Talán GreenPiece-es vagy? -Ugyan, ez csak a kötelező udvarias puhatolózás, nem több.

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

Kristine Anne Maddox & Andrew Moonroe

Csak sétáltam előre és majd csak megérkezek valahova. Ott hagytam a családomat.. Apámat, a húgaimat.. Mindent ott hagytam és most nincs hova mennem.. Sosem kerültem volna utcára, ha anyám nem hal meg és apám emiatt nem kezd el inni! Sajnos apámnak a pia előbbre való, mint a gyermekei és ennek látszata is van. Engem kidobott és semmit sem dolgozik, de nem is érdekel. Azt csinál az életével, amit csak akar, mert már nekem ő nem az apám! Nagyon fáj a tudat, hogy az apámnak a pia az első, de ha neki ez így jó, akkor legyen.. A húgaimat is el kell felejtenem és új életet kell kezdenem minden és mindenki nélkül! Egy teljesen új élet vár rám és mindezt a családom nélkül kell megcsinálnom.. Milliónyi kérdés és meg annyi ismeretlen válasz. Miért velem történik ez? Miért pont velem? Jobb lenne itt helyben megölni magamat, de azzal csak ártanék, mint használnék. Csak egy kis idő kell és mindent elfelejtek majd, mindent, amit el kell felejtenem. Ha nem felejtek legalább majd megtanulok nélkülük élni.. Nehéz folyamat lesz, de ez az egyetlen egy megoldás.. Istenem.. Miért nehéz egy egy döntést meghozni? Miért nehéz egy új életet kezdeni? Miért nehéz felejteni? Csak sétálok előre és észre sem veszem, hogy hol járok, csak a gondolataimba merülve megyek az előttem álló ismeretlen úton. Néha könnyebb lenne egy egy emléket kitörölni magamból és elfelejteni azt. Egyetlen egy érzésem van most és az a fájdalom.. Mindig ez az érzés tör elő legbelül bennem. Ha tudnám az okát annak, hogy hogyan lehetne ezt az érzést csillapítani, akkor már réges rég megtettem volna, de nem lehet. Egyszerűen lehetetlen megszüntetni ezt az érzést. Néha már magam sem hiszem el, hogy mindezt én érzem és velem történik meg. Oly egyszerű lenne minden e érzés nélkül.. Gondolataimból az zökkent ki, hogy neki megyek egy fának. Én eléggé bamba vagyok. Kissé elnevettem magamat majd csak ekkor veszem észre, hogy az erdőn belül járok az ösvénynél. Még csak most esik le, hogy este telihold lesz.. Nem mintha félnék, mert nem félek, sőt meg sem érzem az átváltozás fájdalmát, mert nagyon jól bírom. Csak le kéne magamat láncolnom.. Ilyenkor olyan leszek, mint valami rab, akit fogva tartanak a láncok által. A fánál állok és ledobom a fához a táskámat majd elő kutatom a láncokat és a földre dobom. Hirtelen hangot hallok meg messziről és hallom a személy lépteit. Vajon ki lehet az ilyenkor erre felé? És mit kereshet vagy mit csinálhat? A fának dőlök és várom, hogy ki közelít felém. Remélni merem, hogy gyorsabban jön, mert magamat is le kéne lassan láncolnom ehhez a fához..

**Vendég** Take care, cuz' I'm a(n)... Vendég

**Ajánlott tartalom** Take care, cuz' I'm a(n)...

» Folyó menti ösvény

Ösvény

Ösvény

Similar topics

Similar topics

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés